Petőfi Népe, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-24 / 20. szám

A tavalyi volt az egyik leg­rosszabb év a nyugati légitársa­ságok számára — ez derült ki brit lapok összesítéséből. A tavalyi balesetekben 624 ember vesztette életét. Ez csak­nem kétszer annyi, mint 1990- ben, amikor 329 volt a halálos áldozatok száma. A tavalyi szám azonban még mindig alat­ta maradt a nyolcvanas évek Köln ismét milliós város Berlin, Hamburg és München után immár Köln is milliós vá­ros lett, habár csak a negyedik helyen áll a német nagyvárosok mögött. Mint a legújabb statisz­tikai adatok alapján készült je­lentésükben a városi hatóságok megállapították, „sikerült átlép­ni a mágikus határt”. Köln lakosainak száma az Űrhajósok hirdetés útján A Kanadai Űrkutatási Hiva­tal hirdetés útján olyan űrhajóso­kat keres, akik a világűrbéli ne­hézségek elviselése mellett még beszélni is jól tudnak. A kanadai napilapok kedden megjelent hir­detése szerint a hivatal olyan egészséges személyek jelentkezé­sét várja, akik mérnöki, orvosi, matematikai vagy más tudomá­Orosz bevásárlóturisták A volt Szovjetunió turistái tömegesen vették célba Dél- Koreát, de elsősorban nem történelmi nevezetességei mi­att, sokkal inkább azért, hogy olcsón felvásároljanak olyan közszükségleti cikkeket, ame­lyeken hazájukba visszatérve hatalmas felárral túladnak. Lengyelország több tízezer tonnányi vaj importjára szorul még ezen a télen, miután a tejter­mékek állami támogatása meg­szűnésének következményeként zuhant a hazai termelés. Egy amerikai tanulmány sze­rint a szabadpiac bevezetése PETŐFI NÉPE HAZAI TŰKOR • Az idei év is rosszul indult a nyugati légitársaságok számára. A francia Airbus-katasztrófa során 87 utas az életét vesztette. Képűnkön a legmoder­nebb elektronikával felszerelt Airbus pilótafülkéje. Nőtt a légibalesetek száma átlagos évi 707 halálos áldoza­tának. Az emberéletek háromnegye­de tavaly két nagy légikataszt­rófában veszett oda, az egyik a Lauda Air Boeingjének lezuha­nása volt Thaiföldön május­ban, a másik egy DC—8-as bal­esete júliusban, Szaúd-Arábiá- ban. Az anyagi kár tavaly 481 millió dollár volt. 1975—76-os években már meg­haladta az egymilliót, amikor elérte, hogy közigazgatásilag hozzácsatolják Porz és Wesse­ling helységeket. Csakhogy Wesseling megfellebbezte a döntést és ezáltal Köln kiszo­rult a milliós német városok klubjából, ahová csak most si­került visszakerülnie. nyos diplomával rendelkeznek. Emellett a jelentkezőknek jó elő­adói képességekkel is kell rendel­kezniük, különösképpen az űr­hajósi munkával együtt járó elő­adásokra való tekintettel. A maj­dan kiválasztott négy-hat űrha­jós az évtized második felében a Freedom (Szabadság) elnevezé­sű űrállomáson fog dolgozni. A TASZSZ beszámolója szerint az Aeroflot Szöul— Moszkva járatán az ilyen ál­turisták a helyek 15 százalé­kát foglalják el. A FÁK államaiból érkezők körében a zoknik, kesztyűk és a kötöttáruk iránt a legna­gyobb a kereslet. Vajhiány Lengyelországban Lengyelországban az állatte­nyésztés egyetlen más ágazatára sem gyakorolt olyan drámai ha­tást, mint a tejgazdaságra. A hazai vajtermelés 31 százalékos hanyat­lása még ezen a télen 25 ezer tonna vaj lengyelországi eladására kínál esélyt a külföldi termelőknek. Film nélkül fényképez ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦ ♦ ♦ Ne fárassza magát X X a hét végi és munka utáni X X nagybevásárlással. X X A Non-stop : ♦ Nivó-Market, ♦ ♦ a városközpont ♦ ♦ legnagyobb ♦ X választékával X ♦ rendelkező ♦ EJ J EL NAPPALI A Logitech Electronics cég igazgatója bemutatja a sajtónak a digitális fényképezőgépet, amely­ben film helyett chipet vagy le­mezt használnak. Az így készült elektronikus felvételt egyenesen személyi számítógépbe táplálják feldolgozásra. A digitális fotó kép­ernyőn jeleníthető meg. ♦ üzlete ♦ ♦ várja Önöket, segít $ ♦ Önöknek. ♦ ♦ ♦ ♦ „Keresse a Nívót, ♦ ♦ mi tartjuk a nívót". ♦ ♦ Kecskemét, ♦ X Horváth D. u. 8. X ♦ (Expressz étteremmel * ♦ szemben) ♦ : 57/1 : ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Megjelent a Kecskeméti Lapok Plusz négy oldalon külön össze­állítást közöl a Kecskeméti Lapok mai száma a szombati polgármes­teri bálról. Sok érdekes nyilatkozat mellett a megyeszékhely jótékony- sági bálján résztvevők névsora is megtalálható az összeállításban. Ä kecskeméti fakir nem váloga­tós, megeszi a poharat, a parazsat, még a biciklit is, s jókora tűkkel szúrkálja át testét anélkül, hogy vérezne — minderről ugyancsak a Lapok új száma ír. Az áramdíjat beszedők szorult helyzetéről, a városatyák legutób­bi szócsatáiról, a tévét néző betö­rőkről is olvasható beszámoló a hetilap hasábjain. Nem su csak erős • Kicsi a bors és sugárkczelt. A képen látható egész fekete­bors csinos kis tasakján virít egy fehér papirocska, rajta: sugárke­zelt. Ijedtségre azonban semmi ok. A feketebors nem játszik hibás atomerőművet, sem a Nap helyébe nem kívánkozik. Egészen egysze­rűen a hatályos élelmiszertörvény értelmében az ily módon kezelt dolgokra rá kell írni ezt a megjelö­lést. Hogy miért kap sugárkezelést a fekete bors? Azért, mert például főzéssel vagy fertőtlenítőszerekkel nem lehet a benne, rajta lévő mik­roorganizmusokat elpusztítani. Nem úgy, mint mondjuk a befőt­teknél vagy a húskészitményeknél. No, persze nem ajánljuk, hogy bárki is hozzáfogjon otthon a fű­szerek ilyen módú csírátlanításá­hoz, mondván: a lekvárok is sike­rülni szoktak. Ezt a módszert ugyanis úgynevezett csírátlanító- helyeken végzik, a technológiát és a végeredményt is nagyon szigorú­an ellenőrzik. így aztán — : erről biztosított dr. Szeghalmi Jenő, az Állategészségügyi és Élelmiszer El­lenőrző Állomás központi labora­tóriumának vezető főmérnöke — a forgalomba került, sugárkezelt termékek mellett biztos, hogy nem jelez a Geiger—Müller sugárzás­mérő készülék. G. E. Gyertyával a tortán várják haza az újszívest Egymásnak adják a kilincset az ismerősök, érdeklődők a székesfe­hérvári Koncz család otthonában, mióta nyilvánosságra került, hogy a családfő, a 36 éves Koncz Antal vasárnap este — a hazai szívátülte­tés történetében másodikként — új szívet kapott. A fiatalember — egy 11 éves és egy 6 éves fiú édesapja — szeptember óta feküdt fővárosi kórházban. Előtte szívizombeteg­sége miatt 1985 óta kezelték Szé­kesfehérvárott. 1988-ban állapotá­nak súlyosbodása miatt leszázalé­kolták. Az újjászületett Koncz An­tal családja egyetlen gyertyával dí­szített tortával köszönti majd ha- zaérkeztekor. Alapítvány Don menti magyar honvédsírok gondozására Don menti magyar honvédsírok gondozására létrejött alapítvány célja a már meglévő, 1991. július 8-án felszentelt repjevkai zarán­dokhely gondozása. AII. világháborúban 1942—43- ban az oroszországi Don folyó mentén hősi halált halt 2. magyar hadseregbeli honvédjeink egykori — ma már jeltelen — beazonosí­tott temetőinek, sírjainak kegyeleti hellyé alakítása, az ezzel kapcsola­tos kutatások támogatása. Ez év nyarától kidolgozott prog­ram és tervrajz alapján megkez­dődnek az oroszországi munkála­tok. A pénzbeli adományozók az alábbi számlaszámon segíthetik a kezdeményezést: „Don Menti Magyar Honvédsí­rok Gondozására Alapítvány, Kereskedelmi Bank Rt., Kisvárda 443-10855 Az alapítvány székhelye: 4621 Fényeslitke, Kossuth út 177. Dohányzás vagy egészség Hazánk Európában a legkedve­zőtlenebb helyzetű országok közé tartozik a dohányzás tekintetében. Minden magyar állampolgárt szá­mításba véve, a csecsemőktől az öregekig, évente fejenként 2700 darab cigarettát füstölünk el — mutatja a teljes lakosságra vetített kereskedelmi statisztika. Ezt a mennyiséget azonban „mindössze” a lakosság 33 százaléka szívja el. Nem véletlen tehát, hogy éppen Budapest ad otthont az Egészség- ügyi Világszervezet (WHO) Euró­pai Irodája II. szemináriumának, amelynek megnyitása alkalmából szerdán sajtótájékoztatót rendez­tek a Népjóléti Minisztériumban. A Dohányzás vagy egészség cí­met viselő háromnapos tanácsko­zás feladata, hogy kidolgozza a szervezet dohányzással kapcsola­tos második akciótervét, amely el­következendő 5 évre szól. A prog­ramban — elsősorban a dohány­zással kapcsolatos reklámtevé­kenység ellenőrzésére, a dohány- termékekkel összefüggő árpolitika kidolgozására, illetve a dohány­zásról leszokni kívánók támogatá­sára fognak összpontosítani. Bűnügyek KIFOSZTOTT BOLT. A betört kirakaton másztak be a betörők szerdán hajnalban Kiskunmajsán, a Fő utcai mű­szaki boltba. A helyi áfész által üzemeltetett üzletnek közel 150 ezer forintos kára keletkezett. FELTÖRT PRÉSHÁZ. Va­lószínűleg álkulcsot használtak azok a tolvajok, akik a közel­múltban Hajóson, a pincék környékén jártak. Több mint húszezer forint értékű haszná­lati tárgyat vittek el ezzel a módszerrel az egyik sükösdi gazda présházából. A rendőrség felhívása A kiskunfélegyházi rendőrkapi­tányság előzetes letartóztatásuk mellett eljárást folytat rablás bűn­tett és más bűncselekmények ala­pos gyanúja miatt Rádi László, Csányi Sándor és fk. F. János kis­kunfélegyházi lakosok ellen. Nevezettek alaposan gyanúsít­hatok azzal, hogy testi erőfölé­nyüket kihasználva több, főként fiatalkorúakat támadtak meg és tettleg bántalmazták őket, vagy BICIKLITOLVAJ. Bácsal­máson nemrég a gimnázium udvaráról lopott el valaki egy kerékpárt. Ä tulajdonost 25 ezer forint kár érte. FELVETTE A KAGYLÓT. Amikor pedig már a kezében volt, a készüléket is magával vitte az az ismeretlen személy, aki a napokban Madarason, a Budapesti Távközlési Vállalat Dózsa György utcai üzletében járt. Nem is egy, hanem nyolc készüléket tulajdonított el. A bolt vesztesége 65 ezer forint. — g — bántalmazással fenyegetve pén­züket, esetleg más értéktárgyai­kat eltulajdonították. A bűncse­lekményeket utcán, strandon, pályaudvaron követték el, s éve­ken át rettegésben tartották a fi­atalokat. A sértettek többsége — feltehetően a további sérelmektől tartva — ez idáig nem tett beje­lentést a rendőrségen. A rendőr-főkapitányság kéri azok jelentkezését, akik sérelmé­re a fenti személyek hasonló mó­don bűncselekményt követtek el. Jelentkezni személyesen, vagy a 61-211-es telefonszámon a fél­egyházi kapitányságon lehet. Ufó szállt le a Sóstó mellett? • A kiskunhalasi Sóstó mellett fotózta Straszer András a fenti talányos képet szerdán. Fölmerülhet még a címben szereplő kérdés mellett a változat is, hogy új motorját próbálta ki egy fiatalember. A választ nem tudjuk, de az előbbi — mármint az ufó — ez idő tájt sokkal divatosabb. PETŐFI NÉPE bAcs-kiskun megyei napilap Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1992. I. 24-én, megrendelés sorszáma: 230 001 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 245,— Ft, negyedévre: 735,— Ft- fél évre: 1470,— Ft, egy évre: 2940,— Ft. ISSN 0133-235 x Is! Hifibörze, bolhapiac Ha megunt, már nem használt, de jó állapotban lévő videóját, rá­dióját, televízióját, lemezjátszóját január 26-án ÍO órára elviszi a kecskeméti ifjúsági otthonba, ott szerencséje lehet. A hifibörzén mű­szaki berendezése új gazdára talál­hat. Ugyanekkor bolhapiacra is várják a csereberélni szándékozó­kat. Változóan felhős, párás, helyenként ködös idő lesz, legföljebb délnyugaton fordul elő hószállingózás. A keleti, dél­keleti szél általában mérsékelt, a Du­nántúlon nap közben időnként élénk lesz. A legmagasabb nappali hőmér­séklet —2, 3 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Főállomás jelenti: Január 22-én Kecskeméten a közép­hőmérséklet mínusz 4,0 (az 50 éves átlag mínusz 2,4), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 0,8 Celsius-fok volt. A nap 2,3 órán keresztül sütött, csapadék nem hul­lott. 23-án reggel 7 órakor, mínusz 2,8, délután 13 órakor plusz 0,6 Celsius- fokot mértek. A legalacsonyabb hőmér­séklet mínusz 3,9 Celsius-fok. A tenger- szintre átszámított légnyomás 1039,3 millibar, alig változik. Hó csak foltok­ban. Január 22-én Baján a középhőmér­séklet mínusz 1,9 (az 50 éves átlag mí­nusz 2,6), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 0,5 Celsius-fok volt. Napsütés, csapadék nem volt. 23-án, reggel 8 óra­kor, mínusz 3,0, délután 14 órakor plusz 2,9 fokot mértek. A legalacsonyabb hő­mérséklet mínusz 3,2 Celsius-fok. A tengerszintre átszámított légnyomás 1038,6 millibar — emelkedő. HÍREK — GÁZOLÁS A PIACON. Bal­esetet okozott szerdán délelőtt Kecskeméten, az úgynevezett KGST-piac bejárata előtti tumul­tusban egy figyelmetlen autós. B. S. Karcuvov bolgár állampolgár személygépkocsijával tolatás köz­ben nem vette észre a jármű mö­gött tartózkodó H. Mihályné ti- szaalpári lakost és elütötte. A 64 éves asszonyt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. — A KALOCSAI POLGÁR- MESTER tegnap ünnepélyes kere­tek között Zsubori László soltvad- kerti lakosnak nyújtotta át azt az érmet és díszoklevelet, amelyet az egykori 56-os forradalmár példa­mutató helytállásáért Göncz Ár­pád köztársasági elnöktől kapott. — MÉHÉSZEKNEK. A Ma­gyar Méhészek Egyesülete Bács- Kiskun Megyei Szervezete és a Kecskeméti Méhész ÁFÉSZ szer­vezésében január 26-án, vasárnap, 9.30 órától a megyeszékhelyi szak- szervezeti székházban Buchinger György salgótarjáni méhész, a MME alelnöke A méhészet idősze­rű kérdései címmel tart előadást. — AZ ÚJ SZÖVETKEZETI tör­vényről vajon mi a véleménye a téeszelnököknek? Ezzel a kérdéssel indult útnak a Falutévé stábja, megkérdezve a csávolyi elnököt is. Nyilatkozatát január 26-án, vasár­nap reggel háromnegyed hétkor a TV 1-en jelentkező műsorban lát­hatják a nézők. — VÉDŐVÁM A CEMENT­RE. Átmeneti intézkedésként egy évig vámpótlékot vetnek ki az im­portcementre, és korlátozzák a be­ültethető szemlencsék behozatalát is. Mindkét határozat jogerős. A Magyar Cementipari Szövetség kérésére ez évtől 9 százalékos vám­pótlékot vetnek ki a külföldről ér­kező cementekre. A beültethető szemlencsék ese­tében a zsámbéki Medicontur Kft. kezdeményezésére a minisztérium kontingenst állapított meg, így az idén összesen 2400 darab import­szemlencse behozatalát engedélye­zik. ÚJ MODELL Barátnők egymás közt : — Mondd drágám — kérdezi az egyik —, miért nevezed az új ruhádat citrommodellnek, ami­kor nem is sárga ? — Mert úgy kellett kiprésel­nem a férjemből... A Falutévé holnapi adása A TERVEZETT TÉMÁK:- Külpolitikai összefoglaló — Tinnyei pillanatok — Vendégkét- perc — Traccsparty — Pál- köszöntő. Szerkesztő-műsorveze­tő: Práger György. NAPTÁR 1992. január 24., péntek Névnap: Timót, Xénia Napkelte: 7 óra 21 perc Napnyugta: 16 óra 32 perc Holdkelte: 22 óra 54 perc Holdnyugta: 9 óra 12 perc

Next

/
Thumbnails
Contents