Petőfi Népe, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-20 / 16. szám

10. oldal, 1992. január 20. SPORT Százezer forint a tét! Különdíj a telitalálatosoknak A korábbi gyakorlatnak megfelelően a megyei sportve­zetés ezúttal is díjazza a me­gye legjobbjait. Fekete Lász­ló, a sportigazgatóság vezető­je százezer forintot ajánlott fel az elmúlt évben legjobb teljesítményt nyújtóknak, amellyel nemcsak a sportoló­kat, hanem a szakosztályuk­ban folyó eredményes nevelő­munkát is szeretnék elismerni. Érdemes lesz tehát a szavaza­tokat összegyűjteni, mert a lapunk által felajánlott, s két évtizede vándorló serlegek mellé tekintélyes summa is üti a díjazottak markát. Szerkesztőségünk azonban külön is szeretné megjutal­mazni azokat az olvasókat, akik eltalálják, ki lesz a me­gye legeredményesebb felnőtt- és utánpótláskorú sportolója, melyik lesz Bács-Kiskun leg­eredményesebb csapata. A telitalálatos szelvények te­hát szerencsekerékbe kerülnek majd, s a kihúzottak között osztjuk ki a díjakat. Azt már­is elárulhatjuk, hogy változa­tos jutalmak várnak olvasó­inkra, de felajánlásokat is örörtirfifeT fbgadünk káéftek- től, vállalatoktól és magán- személyektől. A 27-611 /59-es vagy a 28-836-os telefonszá­munkon vagy levélben: Petőfi Népe sportroyata, 6000 Kecs­kemét, Szabadság tér 1/A. Bács-Kiskun megye legjobb sportolói 1991-ben A mellékelt szelvényt levelező­lapra ragasztva vagy borítékban kell beküldeni szerkesztőségünkbe. Olvasóink korlátlan számú szel­vénnyel vehetnek részt a játékban. A szavazatok beérkezésének határ­ideje: január 24., péntek. A lévele- zőlapra, borítékra, kérjük, írják rá: Petőfi Népe szerkesztősége, sport­rovat, 6000Kecskemét, Szabadság tér 1/A. OLVASÓINK SZAVAZATA DÖNT Kiknek adjuk a Petőfi Népe-vándorserlegeket? A jelöltek A megye legeredményesebb felnőtt sportolója díjra VILÁGBAJNOK Szegezdi Attila, a Kecskeméti Véde­lem Kft. karatézója, aki a shitu ryu szakág 75-80 kg-os súlycsoportjában lett világbajnok. EZÜSTÉRMES Bálint Gábor, a Bajai Spartacus- Vízügy SC motorcsónak-versenyzője, az O—500 kem-es kategóriában, aki az ezüstérmes magyar csapatnak is tagja volt. Börcsök István, a -Kecskeméti Rá­dióklub tagja, a rádióiránymérők vete­rán korosztályában. Tóth Zita, a Kecskeméti Védelem Kft. karateversenyzője, a shitu ryu szakág abszolút kategóriájában. BRONZÉRMES Tóth Zita, a Kecskeméti Védelem Kft. karateversenyzője, a shitu ryu szakág 57 kg-os súlycsoportjában. IV. HELYEZETT Kecskeméti László, a Kiskunfél­egyházi Zöldmező Szövetkezeti SE ket­tesfogathajtója, a magyar válogatott tagjaként. V. HELYEZETT Bálint Gábor, a Bajai Spartacus- Vízügy SC motorcsónak-versenyzője, az O—700 kem-es kategóriában. VILÁGVERSENYEN ARANYÉRMES Dr. Dankó Miklós, a Kiskőrösi Rá­dióklub versenyzője, a 10 m-es sávban. ' V. HELYEZETT Dr. Szabó László Pál bajai orvos, a 12. Orvosi Világjátékok félmaratoni távján. KUPAGYŐZTES Fazekas Lajos, a Kiskunfélegyházi Honvéd versenyzője a Szegeden rende­zett országos ultramaratoni bajnokság félmaratoni távján 12 órás futással 141,769 kilométert tett meg, s ezzel a Schöller Kupa győztese lett. EURÓPA-BAJNOK Kasza György, a Kecskeméti SC ve­terán súlyemelője az 56 kg-osok mező­nyében. BRONZÉRMES Mizsei György, a Kiskunfélegyházi Honvéd SÉ 67 kg-os súlycsoportú ökölvívója. V. HELYEZETT Pfeil Zoltán, a Bajai Spartacus- Vízügy SC motorcsónak-versenyzője az O—350 kem-es kategóriájában. ORSZÁGOS BAJNOK ASZTALITENISZBEN Varga Sándor, a Kiskunfélegyházi Zöldmező Szövetkezeti SE versenyzője Wirth Gabriellával (Bp. Statisztika) ve­gyespárosban, valamint a TOP 12 győztese. ATLÉTIKÁBAN Bán Sándor (Kecskemét), a 40 év feletti korosztály 100 és 200 m-es síkfu­tó bajnoka, valamint a 200 m-es táv országos csúcstartója. Radács József (Baja), a 45 év feletti korosztály 400 m-es síkfutó bajnoka. Tabajdi József (Kiskunhalas), az 50 év feletti korosz­tály 5000 m-es síkfutó bajnoka. Radács Mária (Baja) az 55 év feletti korosztály aranyérmese 80 m-es gáton, 100 m-es síkfutásban, távolugrásban és gerely­hajításban. Kiss Miklós (Kecskemét) a 70 év felettiek korosztályában a 80 m­Szerkesztőségünk 1971-ben ala­pított vándorserleget Bács-Kiskun megye legeredményesebb sportolói­nak díjazására. Az első években ol­vasóink szavazatai alapján adtuk át a díjat, majd 1978-tól új feltételek szerint értékeltünk. A múlt évig ér­vényes értékelési formában 1980- ban, a moszkvai olimpia évében ad­tuk át először külön a kupákat a megye legeredményesebb felnőtt, if­júsági (utánpótláskorú) sportolójá­nak és csapatának. A mércét olim­piai, világ- és Európa-bajnoki telje­sítményekhez, illetve magyar bajno­ki elsőséghez kötöttük. Ennek megfelelően tehát tizen­egyedszer, összesen pedig tizenötöd­ször értékeltük az elmúlt évben Bács- Kiskun megye sportolóinak teljesít­ményét. Az értékeléshez tartozik, hogy a lapunk által nyújtott elismerés mellett a megyei sportvezetés — amelynek az elmúlt két évtizedben többször is változott a neve — mindig a serlegek mellé tette a legjobbaknak szánt anyagi, tárgyi hozzájárulását is. S ez az idén sem lesz másként! De ezút­tal azt is közösen döntöttük el, hogy ismét az olvasókra bízzuk, szavazzák meg, kit tartanak 1991 legjobb felnőtt, utánpótláskorú sportolójának, leg­eredményesebb csapatának. Ehhez oly módon próbálunk segí­teni, hogy olvasóink elé tárjuk azoknak a nevét, eredményét, akik eséllyel pályázhatnak a bizalmukra. Összeállításunkban világ- és Euró­pa-bajnoki helyezetteket, illetve magyar bajnoki aranyérmeseket so­rakoztattunk fel. Tessék választani... es gátfutás és a távolugrás első helye­zettje. CSELGÁNCSBAN Pekli Mária, a Bajai Judo Club ver­senyzője az 56 kg-os súlycsoportban. Deák Ferenc, a Kecskeméti SC 71 kg- os, Zsoldos Zsolt, a Kecskeméti SC 78 kg-os és Tamás Attila, a Bajai Judo Club 95 kg-os súlycsoportú verseny­zője. FOGATHAJTÁSBAN Juhász László, a Kiskunfélegyházi Zöldmező Szövetkezeti SE négyesfo­gathajtója. GOKARTBAN Bakos András, a Kecskeméti Gokart Klub versenyzője a Formula A és C géposztályban. KARATÉBAN Brezovai Sándor, a Kecskeméti Re- bek SC kyokusinkai 70 kg-os súlycso­portú versenyzője. ÖKÖLVÍVÁSBAN Mizsei György, a Kiskunfélegyházi Honvéd 67 kg-os súlycsoportú ver­senyzője. RÁDIÓAMATŐR­SPORTBAN Börcsök István, a Kecskeméti Rádi­óklub rádióiránymérő versenyzője. PROFIBAJNOK ÖKÖLVÍVÁSBAN A kecskeméti Kincses György, a Ka­posvári Gong Kft. képviseletében, aki tízmenetes küzdelemben harcolta ki Magyarország első profi bajnoka cí­met. A megye legeredményesebb utánpótlás- versenyzője díjra VILÁGBAJNOK Hamzók József, a Kalocsai SE 48 kg-os, kötöttfogású birkózója, aki katonaként a H. Szondi SE színei­ben nyert junior világbajnokságot. EZÜSTÉRMES Csikós Gábor, a Kecskeméti BMX Klub utánpótláskorú kerékpárver­senyzője, rámpán. IV. HELYEZETT Majer Roland, a Kecskeméti SC serdülő kötöttfogású birkózója, a 40 kg-os súlycsoportban. Ifjú Sinkó Lajos, a Kecskeméti BMX Klub utánpótláskorú kerék­párversenyzője, rámpán. V. HELYEZETT Martin Gábor, a Kalocsa és Vidé­ke HE sporthorgásza, a magyar ifjú­sági válogatott tagjaként. EURÓPA-BAJNOK Pintér Ildikó, a Kecskeméti Diszk­rét SE ifjúsági asztaliteniszezője, a magyar válogatott tagjaként. BRONZÉRMES Gyimesi Zoltán, a Dutép SC sak­kozója. IV. HELYEZETT Nagy Katalin, a Kiskunsági Er­dész Lövész Egylet versenyzője á standard puska fekvő testhelyzetű és összetett számában, a magyar válo­gatott tagjaként. Kosjár Katalin és Zsolnay Gyön­gyi, a Kecskeméti SC kosárlabdázói, akik a kadett EB-n tagjai voltak a magyar válogatottnak. ORSZÁGOS BAJNOK ATLÉTIKÁBAN Borbély Norbert és Szépvölgyi At­tila, a Kecskeméti SC serdülőver­senyzői gerelyhajításban. Kemény Péter, a Kecskeméti SC serdülőatlé­tája a 400 m-es sík- és 300 m-es gát­futásban. Szabó Katalin, a Kecske­méti SC serdülőversenyzője, magas- és távolugrásban. BIRKÓZÁSBAN Hamzók József, a Kalocsai SE if­júsági birkózója a kötöttfogásúak 51 kg-os súlycsoportjában. Majer Ro­land, a Kecskeméti SC serdülőbirkó­zója a kötött- és szabadfogásúak 40 kg-os súlycsoportjában. BÚVÁRSPORTBAN Juhos Gergely, a Kecskeméti Víz­mű Búvár Klub serdülőversenyzője, aki öt számban aranyérmes, négyben országos csúcstartó. CSELGÁNCSBAN Óbéri Attila Kunbaja serdülőver­senyzője, a 36 kg-os súlycsoportban. Szász István, a Kecskeméti SC ver­senyzője, aki a serdülők + 75 kg-os és az ifjúságiak 95 kg-os csúlycso- portjában nyert aranyérmet. GOKARTBAN Füzes Dénes, a Kecskeméti Go­kart Klub serdülőversenyzője, a Ka­dett A 50 kem-es géposztályában. If­jú Farkas Tibor, a Kecskeméti Go­kart Klub versenyzője a junior A géposztályban. ÖKÖLVÍVÁSBAN Szakállas Tamás, a Kecskeméti SC ifjúsági versenyzője a 48 kg-os súly­csoportban. SÚLYEMELÉSBEN Kasza Adrien, a Kecskeméti SC ifjúsági versenyzője a 44 kg-os súly­csoportban. Laczi Katalin, a Kecs­keméti SC ifjúsági versenyzője a 60 kg-os súlycsoportban. Mészáros Pé­ter, a Kecskeméti SC versenyzője a 67,5 kg-os súlycsoportban. Hégely Ferenc, a Kecskeméti SC junior ver­senyzője a 75 kg-os súlycsoportban. SAKKOZÁSBAN Gyimesi Zoltán, a Dutép SC után­pótláskorú versenyzője. ÚSZÁSBAN Ivanovics Gergely, a Kecskeméti VSC serdülőúszója, aki 50, 100 és 200 m-es mellúszásban nyert, s tíz­szer javította meg az országos csú­csot. A megye legeredményesebb csapatának díjára EURÓPA-BAJNOKSÁGON VI. HELYEZETT A Kiskunsági Erdész Lövész Egy­let csúszókorong-versenyzői (Probo- jácz Miklós, Szabó Ferenc, Solymosi István, Nyirádi András, Szőke Jó­zsef), akik a magyar válogatottat képviselték. A BAJNOKCSAPATOK EURÓPA KUPÁJÁBAN A Kecskeméti Diszkrét SE (Bőhm Gabriella, Hegedűs Ágnes, Pidl Zita, Pintér Ildikó, Oláh Zsuzsa), amely a BEK-ben a negyeddöntőbe jutott. ORSZÁGOS BAJNOK ATLÉTIKÁBAN A Kiskunfélegyházi Honvéd 4x100 m-es serdülőváltója (Szabó Gusztáv, Szikura Peregi Gábor, Rőfi Ákos, Mogyoró Tibor). A Kecskeméti SC serdülő gerely- hajító-csapata (Borbély Norbert, László István, Kemény Péter, Tóth Tamás). A Kecskeméti SC serdülő 300 m- es gátfutócsapata (Kemény Péter, Farkas László, S. Juhász Attila, Var­ga Nándor, Szászvári Tibor). A Kiskunfélegyházi Honvéd ser­dülő ötpróbabajnokságot nyert csa­pata (Rőfi Ákos, Tóth Szabolcs, Szi­kura Peregi Gábor, Gyenes Sza­bolcs). FOGATHAJTÁSBAN Bács-Kiskun megye négyesfogat­hajtó csapata (Juhász László, Kis­kunfélegyházi Zöldmező Szövetkezeti SE, Nyúl Zoltán, Kecskeméti TE). GOKARTBAN A Kecskeméti Gokart Klub csapa­ta (Bakos András, ifjú Farkas Tibor, Tormási Attila, ifjú Vér István, Ga­lambos László, Konopka József). KENUBAN A Bajai Spartacus-Vízügy SC ser­dülőnégyese (Szekeres Gergely, Vo- lentér László, Reszler Zsolt, Pálinkás György). KOSÁRLABDÁBAN A Bajai SK minicsapata (Bányai György, Blazsenik Zoltán, Bőkor Tamás, Faludi Rafael, Galántai Sza­bolcs, Halasy Albert, Lukács István, Németh Attila, Rausch Péter, Rudas Tamás, Stadler Krisztián, Virág Zol­tán), amely kétszeri hosszabbítás után nyert, s a csapat tagjai a kiegé­szítő számokban — 400 m-es váltó­futásban és labdavezetésben — is az első helyen végeztek. RÖPLABDÁBAN A Kecskeméti SC Országos Serdü­lő Kupát nyert csapata (Bardóczky Tibor, Barta Ákos, Bánhegyi Tamás, Bóna Gyula, Horváth Zoltán, Janto- vics Róbert, Kazi Zoltán, Király Já­nos, Kovács Andor, Mudri Andor, Nagy Attila, Szabó Attila). Összeállította: Banczik István

Next

/
Thumbnails
Contents