Petőfi Népe, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-16 / 13. szám

PETŐFI 1992. január 16., 9. oldal A rejtélyes vörös higany 1991. augusztus 29-én, hajnali egy órakor a csehszlovák belügyminiszté­rium különleges kommandója huszáros rohamot intézett az Ostrava mellet­ti Mosnov repülőtere ellen. Tekintettel arra, hogy a kommandó tagjai ezúttal nem a csinos, élénkvörös barettet viselték a fejükön, amiről azonosí­tani lehetett volna őket, hanem szorosan az arcra tapadó, fekete maszk volt rajtuk, a repülőtér személyzete érthetően meghökkent a fegyveresek láttán. Kész szerencse, hogy nem bontakozot ki véres tűzharc a reptéri őrség és a támadók között. Mindössze az irányítótorony egyik munkatársát kellett sokkos állapotban kórházba szállítani. A kommandósok nem találták A matematikai pontossággal végrehajtott akciónak — az első hi­vatalos közlések szerint — az lett volna a célja, hogy lefoglaljanak nagy mennyiségű fegyvert és kábí­tószert, ami — a biztonsági szervek megbízható értesülése szerint — ép­pen akkor volt érkezőben, csem­pészáru formájában, a mosnovi re­pülőtérre. Mivel azonban a légiki­kötőt sikeresen elfoglaló komman­dósok semmi ilyet nem találtak, mint akik jól végezték dolgukat, be­szálltak AN—24-es szolgálati gé­pükbe, és visszarepültek bázisukra. Az eset lázba hozta a cseh és a szlovák közvéleményt, s az ellenzék azonnal Jan Langos belügyminisz­ter fejét követelte. A kormányzat részéről pedig egymásnak ellent­mondó magyarázatok tömkelegé röppent fel az elkövetkező hetek során, mígnem az egész balszeren­csés ügy lassan feledésbe merült. Az egyik ilyen módosító magya­rázat volt, hogy Langos a tévéka­merák előtt töredelmesen bevallot­ta: tulajdonképpen nem is fegyvert vagy kábítószert kerestek, hanem rendkívül veszélyes, radioaktív anyagot. Hogy állítólag mi volt ez a rejtélyes anyag, azt Richard Sa­cher korábbi belügyminisztertől vélhette megtudni a közvélemény: elsőnek ugyanis Sacher ejtette ki a száján a „vörös higany” kifejezést. Gyutacs lenne? A bűnüldöző szakértők szerint a „vörös higany” először is nem hi­gany. A nemzetközi alvilágban „Red Mercury” néven ismerik azt a port, amelynek folyékony halmaz- állapotú változata már „Red Sher­ry” elnevezéssel fut, és radioaktív sugárzást bocsát ki magából. A „vörös sherry” tehát nem ital. Na már most a „vörös higanyt” atom­bombák robbantószerkezetének (gyutacsának) elkészítésekor szok­ták használni, de állítólag másra is alkalmas. A Szovjetunióban külön­leges technológiát dolgoztak ki elő­állítására — hangzott a magyarázat az akkori történelmi helyzetben, 1991 szeptemberében, tehát már a moszkvai puccs után, de még a Szovjetunió széthullása előtt. A csehszlovák szakértők által su- gallt magyarázat szerint a „vörös higanyt” úgy hordták szét a Szovje­tunióból, mint a kivonás előtt álló katonák a kalasnyikovokat a szov­jet laktanyákhól. A „vörös higany” elnevezés tehát korántsem tudományos műszó, ha­nem a csempészalvilág zsargonjá­hoz tartozik. Hogy az egész kérdés még áttekinthetetlenebb legyen, egyes illetékesek később átfogó cá­folattal éltek, és azt mondták: nem is „vörös higanyt” kerestek a mos­novi repülőtéren, hanem valami na­gyon veszélyes dolgot, de azt nem mondhatják meg, hogy mit. Mint az MTI római tudósítója jelentette, az olasz hatóságok a mi­nap Milánóban őrizetbe vettek há­rom magyar és egy osztrák állam­polgárt, atomfegyverek előállításá­hoz felhasználható anyagok csem­pészésének vádjával. A hírek sze­rint két kilogramm, úgynevezett vö­rös higannyal akartak üzletelni. Proletár urán Lehet, hogy semmi köze az egész­hez, de a Rudé Právo című prágai lap január 2-ai számában megjelent tudósítás szerint a L’Unitá című olasz újság december 31-én arról adott hírt: novemberben a svájci rendőrség Zürichben elkobzott 19 és fél kilogramm, eladásra szánt uránt, egyúttal pedig őrizetbe vette Jan Novotny csehszlovák állampol­gárt, s vele együtt egy osztrák, há­rom svájci és két olasz állampol­gárt. Az olaszok történetesen milá­nói illetőségűek. Mint a Rudé Prá­vo írta, a La Repubblica című olasz lap — R. Dolce olasz vizsgálóbíró­ra hivatkozva — „nem dúsított uránnak” nevezte azt az anyagot, amelyet a svájci rajtaütés során fog­laltak le. A fantáziadús alvilági ke­resztapák zsebszótárában a nem dúsított, szovjet eredetű urán elne­vezése: „proletár urán”, ami talán még a „vörös higanynál” is találóbb kifejezés. Kárpáti János Bábeli Európa? Sok dolga van ma az egységese­dő Európának. Nagy figyelmet kell fordítania a politikai és gazda­sági kérdésekre, a jogi rendezésre, új védelmi-biztonsági koncepciók­ra. De mindezek alapja: vajon a szó szoros értelmében megértik-e egymást az európai polgárok? A Szovjetunió maradékát képe­ző államszövetségben könnyebb a helyzet, mint Európa soknyelvű nyugati felében. Még akkor is, ha tény, hogy a lettek, az észtek, az ukránok, a kaukázusiak és sokan mások nem szívesen használják közös nyelvként az oroszt. Az európai konferenciák részt­vevői élénken keresik a leghasznál­hatóbb közvetítőnyelvet. A nem angol anyanyelvűek az angol egé­szen leegyszerűsített szaknyelvi változatát használják. A botrá­nyos nyelvi egyveleg mindaddig közérthető, amíg fel nem bukkan egy angol. Ekkor sok külföldi ijed­ten összezavarodik. „Parlez-vous deutsch? It is leider so very diffi­KECSKEMÉT Születtek (1992. január 3. és 10. között): Révész Gyula (a. n.: Varga Jolán), Völgyi Árpád Sándor (Radios Ilona), Kiss Ákos (yarga Edit), Kolozsi Gábor (Csupity Éva), Pintér Zoltán Richárd (Kállai Éva), Böröcz Henrietta (Vörös Ilona), Molnár Anna (Kuti Mária), Gácsi-Varga Mária (Csűri Mária), Bartha Evelin (Ruzsonik Márta), Valkai Sza­bina (Kis Erzsébet), Lőrinczi Gábor Szabolcs (Tóth Ágnes), Hubai Hunor (Móna Liza), Oláh Ferenc (Dabasi Mária), Mikulás Már­ton (Varga Márta), Nagy Gábor (Főző Csil­la), Szabó Roland (Sinkó Mária), Kremzer Viola (Nagy Erzsébet), Kollár Nóra (Török Erika), Pápai Alexandra (Tóth Éva), Kovács Vera (Csizmadia Ilona), Ország Julianna (Nagy Julianna), Szeleczki Szilveszter (Gyur- kovics Julianna), Janó Zsolt (Oláh Katalin), Tusor Melinda (Faragó Erzsébet), Berta Bri­gitta (Miskolczi Brigitta), Fehér Mercédesz (Juhász Györgyi), Kocz Violetta Diána (Tóth Krisztina), Fodor Zsuzsanna Réka (Tóth Krisztina), Bencze Mónika (Zsámboki Zsu­zsanna), Magyar Koppány István (Kántor Veronika), Szemerédi Gyula (Tót Irén), Sza­bó Attila (Karsai Marianna), Gál Péter Márk (Szabadkai Anna), Ács Roland (Gál Katalin), Hojsza Piroska (Fülöp Erzsébet), Plank Lívia Gyöngyi (Révész Gyöngyi), Sarró Édua Dal­ma (Sipos Judit), Szepesi Tamara (Kocsis Er­zsébet), Vezsenyi Szilvia (Faragó Katalin), Mészáros Nikolett (Katona Szilvia), Bánföldi Szilárd (Szomjú Gabriella), Jámbor Anna (Márkus Emőke). Házasságot kötöttek (1992. január 10-én): Haragos Kálmán és Lázár Márta Ilona, Miklós Zoltán és Sztancsik Borbála Mária, Székely Sándor László és Szegedi Mária Juli­anna. Meghaltak: Pomozi Józsefné Mócza Má­ria (Kecskemét), Fonalas János (Kecske­mét), Koncsik Istvánná Meggyes Jolán (Kecskemét), Tóth Pálné Molnár Mária (Kecskemét), Németh Jánosné Trungel- Nagy Julianna (Kecskemét), Kovács Lajos- né Kiss Erzsébet (Kecskemét), Hajagos Já­nos (Nyárlőrinc), Csőke Imréné Szabó Bor­cult, you know” és más hasonló mondatok bizonyítják: Európa po­litikai egységét könnyebb összeko­vácsolni, mint sok nemzet fiait ren­desen angolra tanítani. A kérdés már csak azért is izgal­mas, mert a kutatók szerint hiába nyílnak egyre-másra nyelviskolák és tárul ki a világ lassan már min­den náció előtt, egyre kevesebben vannak, akik színvonalasan beszél­nek akárcsak egyetlen nyelvet. So­kan nosztalgiával gondolnak vissza arra a korra, amikor még cicerói latinsággal íródott minden, vagyis Európának közös nyelve volt, noha ezt akkoriban csak a tudósok birto­kolták. A bennfentesek azt állítják, hogy a Közös Piac dokumentumait elő­ször „franciául gondolják ki” és csak azután fordíttatják le angolra, olaszra és németre. A jövő prog­ramja egészen más: biztosítani a nyelvi határok teljes átjárhatóságát az újonnan formálódó Európában. Ferenczy Europress bála (Tiszakécske), Knapig Jánosné Világos Irma (Baja), Kovács Sándor (Kunszentmik- lós), Mákos Istvánná Marozsi Irén (Kecske­mét), Homyák Istvánná Bodor Julianna (Izsák), Berta József (Kecskemét), Horpácsi Istvánná Kovács Mária (Velence), Barta Já­nosné Móczár Julianna (Kecskemét), Mar­kovich Béláné Novotnik Julianna (Kecske­mét), Tót Gábomé Oláh Ilona (Kecskemét), Tóth Tibor (Kecskemét), Kovács Gáspárné Virág Terézia (Szentkirály), Szarkanics Lászlóné Matola Erzsébet (Kecskemét), Nagy Pál (Kecskemét), Seres Lajosné Ba­logh Julianna (Orgovány), Elek Jánosné Gá­los Éva (Szabadszállás), Sáfár György (Kecskemét), Trepák János (Kecskemét), Rada Mihály (Szentkirály), Porubszky Lász­lóné Molnár Ilona (Kecskemét), Urbán Andrásné Takács Mária (Orgovány), Kul­csár Imre (Kecskemét), Lévai Mihályné Tóth Mária (Kecskemét), Felföldi Sándor (Kecske­mét), Som József (Kalocsa), Kuli Lászlóné Kása Margit (Kecskemét), Szegedi Istvánná Gara Eszter (Kecskemét), Hegedűs Gábor Gáspár (Jakabszállás), Kalán József (Kecske­mét), Hain Istvánná Oroszi Ilona (Fülöpszál- lás), Szél Ferenc (Lakitelek), Bán László (Kecskemét), Farkas Sándor Józsefné Turba Mária (Lakitelek), Annus István (Kecske­mét), Márton Sándomé Farkas Katalin (Kecskemét), Majorovics Júlia (Kecskemét), Bakó Ferencné Tóth Mária (Kecskemét), Kis Róbert (Lajosmizse), Kiss Sándor (Kiskun­halas), Biró Ferenc (Kunszentmiklós), Sárga Gábomé Kurdi-Veres Rozália (Izsák), Volt László (Tiszakécske), Törteli Kálmánné Kon- dász Rozália (Kecskemét), Tóth József (Kecs­kemét), Tóth Pálné Pulai Ilona (Kecskemét), Farkas Erika (Kecskemét). KISKŐRÖS Házasságot kötöttek (január 11 -én): Pole- reczki György és Virág Enikő. Meghaltak (január 1. és 13. között anya- könyvezettek): Szlenicskó István, Kunhe- gyesi János, Jelencsits Mihály, Lei Antal, Sztanik Mihály, Torgyik Istvánná Kőszegi Mária, Ambrus József, Szekszárdi Jánosné Eke Terézia (valamennyien kiskőrösiek). „VIGYÁZAT, AKNÁK!” Kuvait, egy évvel azután... Egy évvel az irakiak kiűzése után Kuvaitban befejezéséhez közeledik a történelem talán leggyorsabb újjáépíté­se. Az olajkutak lángja (részben ma­gyar közreműködéssel) kialudt, az 1989-es fantasztikusan magas, egy főre eső nemzeti jövedelem (23 049 dollár!) hamarosan helyreáll. Hála a rengeteg pénznek, az egész sejkség egyetlen nagy építkezés. Csaknem teljesen ép az infrastruktú­ra -- amelynek károsodása a véltnél sokkal kisebbnek bizonyult —, újra vendégeket fogadnak a luxushotelek, régi pompájában tündöklik a megszál­lók által kiégetett Bayan-palota és a lerombolt régi repülőtér mellett vado­natúj légikikötő büszkélkedik, nem is beszélve a frissen tatarozott házak győztes újrakezdést hirdető homlokza­táról. — Kuvait mégsem ugyanaz, mint volt - mondja egy helyi lap szerkesz­tője, és a látogató hamarosan igazat ad neki. Márcsak azért is, mert minden érkező kezébe szórólapot nyomnak, amelynek szövege így hangzik: „Vi­gyázz, egész Kuvait aknamező!” Eddig kétszáz felnőtt és gyermek vált az alattomos robbanások áldozatává és ezerkétszáz lett egész életére nyomo­rék. Mélyek a sebek. Dr. Abdallah Hammadi, az áldozatok szövetségének (ilyen is van) főtitkára szerint a háború a sejkségben tizenötezer halottat, ennél több sebesültet követelt, kétezeregy- sz;jz a nyomtalanul eltűntek és több mint ezer az irakiak által megerősza­kolt nők száma. A vérontás és a meg­szállás akkora trauma volt a lakosság számára, hogy a kormány Allan Stähr, dán pszichiáterprofesszor vezetésével külön „lelki rehabilitációs központot” hozott létre. Az aknamező ilyen átvitt értelemben is létezik és hat. A kuvaitiak képtelenek megemészte­ni, hogy mindezt muzulmánok, ráadá­sul arabok tették velük. Az országban, ahol nemrég még többségben voltak a külföldiek, nagy az idegenetlenesség. A nem kuvaitiak száma 2,2 millióról nem egészen egymillióra zsugorodott, és a trend folytatódik. Arafaték magatar­tása miatt négyszázezer palesztinból negyvenezer maradt, az ugyancsak Szaddamot támogató Jordánia állam­polgárait százával utasítják ki. Hasonló sors vár a negyedmillió indiai, pakisztá­ni, egyiptomi, thaiföldi, Fülöp-szigeteki cselédlányra és az ennél jóval népesebb vendégmunkássereg zömére is. „Soha többé nem leszünk kisebbség a saját földünkön” — mondja az emír unokaöccse, de ő is tévedhet egy olyan országban, ahol a pénz sok, a munka­erő kevés. Ferenczy Europress ANYAKÖNYVI HÍREK MEGFENYEGETTE A MAFFIA ♦ Jelcin miniszternője nem alkuszik Ő az egyetlen nő Jelcin kormá­nyában, mégis neki jutott talán a legnehezebb feladat. A 38 éves Ella Pamfilova a szociális ügyekért fele­lős, és elsősorban a szegények ellá­tását igyekszik megoldani. A szőke haját hátul copfba fonva viselő hölgy foglalkozását tekintve elekt­romérnök. „180 millió emberért harcolok és a maffia ellen” — fog­lalja össze a feladatát. Ella orosz miniszter asszony nem kevesebbet tűzött ki célul, mint hogy bíróság elé állítja azokat az egykori funkcionáriusokat, akik a szegényeknek szánt pénz­összegeket és a segélyeket a maffia kezére játszották. Ez nem kis ve­szélyeket rejt magában. „Már többször megfenyegettek, hogy el­rabolják a 15 éves lányomat, Tat­jánát” — mondotta keserűen. Biztonsági okokból Ella asszony családtagjainak is változtatniuk kellett életmódjukon, sőt, még Moszkvából is kiköltöztették őket. Férje, Nyikita kénytelen volt állást változtatni. Ella Pamfilovának 40 fős bi­zottság segíti munkáját. A csa­patnak az a feladata, hogy ellen­őrizzen minden beérkező segély- szállítmányt, leltárba vegye azok tartalmát és pontosan nyilván­tartsa elosztásukat. „Túlságosan későn kezdtük el a gazdasági re­formokat. Szegénység közepette nehéz igazságot tenni” — mond­ja a miniszter asszony, aki a kockázatok ellenére sem adja fel a küzdelmet. Ferenczy Europress A Kreml négy urának tolmácsa • A tolmács szerényen meghúzódik a háttérben, de valószínűleg többet tud, mint a titkosszolgálat ügyosztályai együttvéve. Szinte mindenki ismeri a fényké­pekről és a televízióból azt az ala­csony, zömök, rövid hajú urat, aki sok-sok éve lehetővé teszi, hogy a szovjet és a német politikusok szin­te úgy érezzék: egy nyelven beszél* nek. Ő Ivan Kurpakov, a Kreml tolmácsa. A neve hosszú éveken keresztül az egyik legjobban őrzött titoknak számított a Kremlben. Most azonban megtört a jég és a legmagasabb rangú orosz tolmács interjút adott. A 49 éves Kurpakov az utóbbi évtized legfontosabb tárgyalásai­nak volt aktív résztvevője: négy Kreml-főnök — Brezsnyev, And­ropov, Csernyenko és Gorbacsov — német hangja. Sőt, legutóbb Jel­cin orosz elnököt is ő kísérte el német útjára. Tolmácsolt többek között Gromiko és Genscher, Brezsnyev és Strauss, Gorbacsov és Johannes Rau között. „Élvezem, hogy elmondhatom, amit tudok” „Tíz évvel ezelőtt még elképzel­hetetlen lett volna, hogy interjút adjak egy újságnak, és elmeséljem a világ nagy politikusaival kapcso­latos történeteket. .. Most azon­ban, őszintén szólva, nagyon élve­zem, hogy kiléphetek az árnyékuk­ból és magam is elmondhatom, hogy ki vagyok, és hogyan éltem meg a nagy politikai eseményeket” — mondotta. Ivan Kurpakov 1942-ben szüle­tett Szahalin szigetén. Elvégezte a moszkvai idegen nyelvek főiskolá­ját, majd diplomáciai pályára lé­pett. Mint mondja, a Szovjetunió­ban a magas rangú tárgyalásokon csak diplomaták tolmácsolhatnak — ez előirás. Kurpakov első nagy „fellépése” még diákkorában volt, amikor a Lipcsei Vásáron az akkori NDK- pártfőtitkárnak, Walter Ulbricht­nak fordított. Ezután azonnal a Kremlbe hívták, Leonyid Brezs- nyevhez, akit majdnem húsz éven keresztül első tolmácsként, mint az árnyék követett. Kurpakov szíve­sen emlékszik vissza erre az időre: „Izgalmas időszak volt” — mond­ja, és elkezd anekdotázni: — Amikor 1973 májusában a szovjet párt- és államfő Bonnban az akkori kancellárnál, Willy Brandtnál vendégeskedett, a né­met politikus különleges ajándék­kal lepte meg szovjet vendégét: ahogy kilépett az ajtón, ott állt egy vadonatúj, 450 SLC típusú Merce­des. Mindenki — de elsősorban a főtitkár testőreinek — legnagyobb elképedésére, Brezsnyev felrántot-' ta a kocsi ajtaját, behuppant a kor­mány mögé és elviharzott a Merci- vel. Mindenki nagyon aggódott, mert még senki nem látta vezetni a főtitkárt. Mire megérkezett a Pe- tersberg aljára, széles olajcsíkot húzott maga után a kocsi. A sajtó annak idején gonoszkodva azt írta, hogy Leonyid Iljics azonnal tönk­retette a Mercedest. Az igazság pe­dig mindössze az volt, hogy az olajtank lyukadt ki...” Brezsnyev, a nagy dohányos — 1978-ban Brezsnyev már na­gyon beteg volt, és az orvosok eltil­tották a dohányzástól. Bonni láto­gatása alkalmával azonban a főtit­kár a Schmidt kancellárral folyta­tott megbeszélések elején felszólí­tott, hogy gyújtsak rá egy cigaret­tára. Hozzá kell tennem, hogy ez a lehető legnagyobb udvariatlanság, és a diplomáciában szigorúan tilos. A 90 perces tárgyalás során a főtit­kár folyamatosan odadugdosott nekem egy-egy cigarettát. Hama­rosan rájöttem, hogy azt kívánja: fújjam az arcába a füstöt, ő pedig nagyokat szippantott belőle. Egy idő után már nem tudta türtőztetni magát, kivette a kezemből a ciga­rettát, és ő-maga is mélyet szívott belőle. Ezalatt Schmidt kancellár, aki csak gyenge mentolos cigaret­tát szív, állandóan tüsszögött az erős füsttől. A megbeszélések végé­re Brezsnyev és én összesen két doboz Marlborót szívtunk el... 1975-ben, a helsinki záróok­mány aláírása idején folyó tárgya­lások során igen kellemetlen hely­zetbe kerültem: tudvalevőleg Hel­mut Schmidt meglehetősen impul- zív egyéniség. Egy megbeszélés so­rán annyira elragadtatta magát, hogy Brezsnyev egyik kérdésére ki­csúszott a száján: „Ez egy ronda kérdés”. Természetesen le kellett fordítanom. Brezsnyevnek a szeme sem rebbent, Gromiko viszont még morcosabb lett, mint addig volt. . . Kohl kardigánja — Gorbacsovval kezdődött éle­tem egyik legizgalmasabb idősza­ka. Már a Kohl kancellárral foly­tatott első tárgyalás után világos lett számomra, hogy most valami teljesen új dolog kezdődik, és hogy e két államférfi között mély barát­ság van kialakulóban. — A legfontosabb találkozójuk­ra a Kaukázusban, meglehetősen oldott légkörben került sor. A tár­gyalások előtti este Gorbacsov megbízott: kérdezzem meg a kan­cellártól, hozott-e magával puló­vert. Kohl meghökkent, de azt vá­laszolta: „Persze, van nálam egy gyapjúkardigán”. Erre másnap a főtitkár is kardigánt vett fel, és meghívta Kohlt egy kis sétára. Együtt ballagtak le a folyóhoz, ahol a kancellár elmesélte: otthon, a hegyekben kirándulva szívesen hűti le a lábát a hegyi patakokban. Gorbacsov azonban óvta ettől, mondván: „Itt nagyon sebes a fo­lyó, még véletlenül elsodorná .. Elvtársak és barátok És a legnehezebb helyzet? Kurpakov: „ 1989-ben Gorbacsov németországi látogatása alatt tör­tént, amikor a főtitkár Dortmund- ban acélmunkások előtt akart be­szélni. Annak rendje és módja szerint elkészült a 15 oldalas beszéd, le is for­dították. Amikor megérkeztünk, 8000 lelkesen éljenző acélmunkás fo­gadta a főtitkárt. Gorbacsov ettől annyira meghatódott, hogy a követ­kező szavakkal kezdte beszédét: „Daragije tovarisi!”, vagyis „Ked­ves elvtársak!” Lenéztem az első sor­ban helyet foglaló két volt kancellár­ra, Helmut Schmidtre és Willy Brandtra, valamint az ünneplő mun­kásokra, és teljesen nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem szólítha­tom őket elvtársaknak. így aztán mély lélegzetet vettem, és a követke­zőt mondtam: „Kedves barátaim!” Soha nem derült ki, hogy Gorbacsov észrevette-e a fordítást, vagy az izga­lomban bárkinek feltűnt-e a do­log ... Ferenczy Europress Kikre gondol a főügyész? Valentyin Sztyepankov oroszor­szági főügyész a 02-es Dosszié című permi újságnak adott interjújával nagy vihart keltett. Elmondta, hogy az augusztusi, sikertelen államcsíny vádlottjainak vizsgálati anyagában olyan tények vannak, amelyeknek nyilvánosságra hozatala nemzetkö­zi botránnyá dagadhat. — Nem áll szándékomban „ta­lonban” tartani ezeket a tényeket, mint annak idején a maffiaügy nyo­mozásával megbízott Gldjan és Iva­nov tette — mondta Sztyepankov. — Minden utalást és értesülést ki­vizsgáltunk, s amennyiben megfelel­nek a valóságnak, nyilvánosságra fogjuk hozni. A „rendkívüli bizott­sággal” kapcsolatos kérdésre vála­szolva Sztyepankov kijelentette: — A Matrosszkaja Tyisina bör­tönben fogva tartott 14 személy sorsa megpecsételtetett, mert vét­kességükhöz nem fér kétség. Raj­tuk kívül azonban vannak mások is, akiknek majd tanúskodniuk kell a bíróságon. Ezek a személyek viszont nagyon sokat veszthetnek. FEB/AN 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents