Petőfi Népe, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-10 / 289. szám

1991. december 10., 6. oldal PÉNZ. VÁLLALKOZÁS. PIAC SURÁNYI MENT, BŐD JÖTT Mi a feladata a jegybank elnökének? Mekkora szerepe volt Surányi Györgynek, az MNB közelmúltban le­váltott elnökének a magyar pénzügyi politika alakításában? Ez a kérdés ma­napság merült fel igen élesen. A véle­mények ugyanis e tekintetben ellentéte­sek. Antall József miniszterelnök azt állítja, hogy azok a kedvező eredmé­nyek, amelyek az infláció csökkenésé­vel a nemzeti banki tartalékok jelentős növekedésében, a folyó fizetési mérleg helyzetének folyamatos javulásában je­lentkeztek, elsősorban a kormány ked­vező gazdaságpolitikájának köszönhe­tők. Mások viszont ebben igen nagy szerepet tulajdonítanak a jegybank hozzáértő elnökének is. A december elsején életbe lépett banktörvényt megelőzően a Magyar Nemzeti Bank a kormánynak aláren­delve dolgozott. A bankelnök államtit­kári rangban a kormány tagjaként te­vékenykedett, s mint ilyen, teljes egé­szében igazodnia kellett a kormánypo­litikához. Azaz: Surányi György lénye­gében Antall József beosztottja volt. Mindez jogilag helytálló, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a Magyar Nemzeti Bank az elmúlt évtizedek so­rán egyre nagyobb mértékű független­séget vívott ki magának. Antall József is elismerte, hogy hiva­talba lépését követően biztosította az akkoriban újonnan kinevezett Surányi Györgyöt: bár a jegybanktörvény még nem készült el, megelőlegezi az MNB- nek a majdani törvény által kilátásba helyezett függetlenséget. Ez pedig azt jelenti, hogy az MNB sok tekintetben már az elmúlt másfél év során meglehe­tősen önállóan alakította a jegybank­politikát, a pénzpolitikát, a kamatpoli­tikát és ennek következménye, hogy rendszeres súrlódások keletkeztek a Magyar Nemzeti Bank és a fő partner: a Pénzügyminisztérium között. Még jelentősebbek voltak az ütközé­sek a Nemzetközi Gazdasági Kapcso­latok Minisztériuma és a Magyar Nemzeti Bank kapcsolataiban. Az MNB sorozatosan alapvetően eltérő adatokat közölt a fizetési mérleg alaku­lásáról és a külkereskedelmi pénzügyi kapcsolatokról, mint a külgazdaságért felelős minisztérium. De az alkalma­zandó politikában is eltérőek voltak a vélemények és alapvető vita alakult ki. Az NGKM azt állította, hogy katasz­trofálisak az eredmények a külkereske­delemben, s mindenképpen tenni kell valamit azért, hogy a vállalatok export- érdekeltsége növekedjen. A minisztérium természetesen azt ja­vasolta: jelentősen le kell értékelni a forintot. A Magyar Nemzeti Bank egé­szen más állásponton volt, és elsősor­ban ennek köszönhető, hogy a nemzeti valutát a jelentős infláció ellenére is az ev vége felé csak 5 százalékkal értékel­ték le. Bőd Péter Ákos ipari és kereskedel­mi miniszterrel sem volt zökkenőmen­tes az együttműködés. A minisztérium NYUGODT ERŐVEL • Aki ment: Surányi György. Figyelő, dec. 5-ei szám. sem értett egyet a Magyar Nemzeti Bank szigorú pénzügypolitikájával, ez ugyanis azt eredményezte, hogy az iparvállalatok egy része a vártnál gyor­sabban került csődbe. Az ipari minisz­ter, mint az ipari lobby képviselője, nem véletlenül kritizálta oly gyakran a szigorú jegybanki pénzügypolitikát. Végül is megállapítható, hogy ez az önállóság nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az ország talpon maradt, pedig volt egy időszak, amikor a külföldi hi­telezők bizalma is nagymértékben csökkent Magyarország iránt és a ha­zai független szakértők többsége is 50- 100 százalékos inflációt jósolt és pénz­ügyi csődről beszélt. December elseje után még inkább lényeges, hogy ki kerül a Magyar Nem­zeti Bank élére. A jegybank független­ségét most már jogszabály garantálja. Elkészült ugyanis a jegybanktörvény, amely jogot biztosít az MNB-nek arra, hogy rendszeresen véleményezze a kor­mányzati gazdaságpolitikával kapcso­latos döntéseket és jdgszabályokat. Kötelezze a pénzügyminisztert arra, hogy az éves monetáris politika irány­elveire vonatkozó elképzeléseit egyez­tesse a Magyar Nemzeti Bankkal. Ugyancsak nem lehet elkészíteni az MNB nélkül az éves költségvetési ja­vaslatot. A törvény kimondja, az MNB-t a kormány nem utasíthatja. • Aki jött: Bőd Péter Ákos. Természetesen a függetlenség nem ab­szolút, a jegybank alapvetően ellentétes politikát nem folytathat a kormánnyal, ám önállósága lehetővé teszi, hogy je­lentős mértékben ellensúlyozza azokat a kormányzati törekvéseket, amelyek a nemzeti valuta pozícióját veszélyeztet­nék, az ország külső pénzügyi egyensú­lyát károsítanák. (MTI-Press) P. F. KÜLKERESKEDELMÜNK ELSŐ TÍZ HÓNAPJA Nőtt a gépipari export Passzív lett hazánk külkereskedelmi termékforgalmának mérlege 1991 első tíz hónapjának adatai szerint — közli a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma. Januártól októberig ugyanis 7257 millió dollár értékben ex­portáltunk, az import viszont 8721 mil­lió dollár volt. A mérleg hiánya eszerint 1464 millió dollár. Októberben azon­ban tovább nőtt importunkban a fize­tést maguk után nem vonó tételek érté­ke — bérmunkaanyag-készlet, lízing, tárgyi tőkeexport, hiteltörlesztésként behozott szovjet földgáz —, így a fize­tési mérleget terhelő áruforgalomban valósan 600 millió dolláros passzívum keletkezett. o A konvertibilis kivitel 31 százalékkal nőtt a tavalyi, hasonló időszakhoz ké­pest. Ebből a hagyományos konverti­bilis piaci kivitel 16 százalékos növeke­dést mutat. Az exportált magyar ter­mékek több mint kétharmada — 5000 millió dollár értékben — a fejlett orszá­gokban talált vevőre. A Közös Piac tagországai is többet vásároltak a tava­lyinál: részesedésük a magyar kivitel­ből már eléri a 48 százalékot, ami 3,5 milliárd dollárnak felel meg. Legna­gyobb kereskedelmi partnerünk még mindig Németország, amely a magyar export 26 százalékát fogadta be az idén. Kelet-Európába 525 millió rubel és 1234 millió dollár értékben exportál­tunk — ez a tavalyi év megfelelő idő­szakához képest 60 százalékos csökke­nést jelent. Kivitelünk áruszerkezetére jellemző, hogy megnövekedett a gépek és gépi berendezések exportja: közel 400 millió dollárral többet erxportáltunk, mint tavaly, azonban e termékcsoport része­sedése még így is alig haladja meg a dollárexport 12 százalékát. Konverti­bilis mezőgazdasági és élelmiszer-ipari exportunk viszont 34 százalékkal növe­kedett, elérte a 1852 millió dollárt. Behozatalunk sokkal erőteljesebben nőtt, mint a kivitel: a 8721 millió dollár értékű import 84 százalékkal több, mint a tavalyi időszakban. A 4 milliárd dolláros értéknövekedésben legjelentő­sebb tétel az energiahordozók import­jának 1,5 milliárd dolláros növekedése, amely a dollárelszámolásra való áttérés következménye. Hasonlóan jelentős a fogyasztási cikkek árának 1 milliárd dolláros emelkedése is, amely az im­portliberalizáció és a piaci átterelődés miatt jött létre. Ránk nézett a vakszerencse Válság helyzetben az élelmiszer­ipar Csődhelyzet előtt áll az élelmiszeripar — jelentette ki Vanek Béla, az ÉDOSZ főtitká­ra azon a sajtótájékoztatón, amelyen az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége képviselői elemez­ték az ágazat jelenlegi helyzetét. A főtitkár kifejtette: növeke­dett a gazdálkodás és a foglal­koztatottak bizonytalansága az élelmiszeriparban, sőt helyen­ként ez már a kilátástalanság érzésével párosul. Az ágazat helyzetének nehézségét elsősor­ban a likviditási gondok, a tőke­hiány, az infláció, a kamatter­hek növekedése, valamint a bel­földi fogyasztás csökkenése okozta. A gondokat csak to­vább fokozta az év közi export- támogatás elvonása is. így a többi között a baromfi, a kon­zerv, a bor, a növényolajipar, valamint a tej- és húsipar már- már működésképtelenné vált. A romló tendenciákat jól mutat­ja, hogy 1991-ben az ipart sújtó kamatterhek 10 milliárd forint­tal növekedtek, jelenleg 27-28 milliárd forintot tesznek ki. A vagyonarányos nyereség az előző évi 9 százalék helyett elő­reláthatólag idén csupán 2 szá­zalék lesz. A belföldi fogyasztás 8-10 százalékkal esett vissza. Az ágazati szakszervezet ve­zető tisztségviselője hangsú­lyozta az erős szakszervezetek szükségességét, mivel másként nem lehet kialakítani a piaci mechanizmusokat. Sürgette a világos agrárprogram megfo- almazását és a piaci viszonyo- at szabályozó agrárpiaci rend­tartás mielőbbi elfogadását. Aki ma Magyarországon vállalko­zásba fog, annak Fortunával olyan vi­szonyban kell lennie, hogy nem is me­rem a kapcsolat körülményeit ecsetel­ni, mert félek, hogy obszcérwlennék. Mert hiába van meg a szükséges felté­telek sokaságának többsége — úgy­mint elszántság, szakértelem, szervező- készség, eredetiség, önálló gondolko­dás, némi alaptőke, piac —, ha a sze­rencsével hadilábon áll a kezdő vállal­kozó, s Fortuna istenasszony csak az ajkát biggyeszti, ha vaksi szemével rá­néz. Ha a vállalkozó tudatában van annak, hogy mi minden múlik a szeren­csén, akkor nemcsak kacérkodik vele. hanem huszáros rohammal meghódít­ja, leveszi lábáról, sőt (!) — de ezúttal sem akarok obszcén lenni. Lényeg, hogy a szerencsét magáévá kell tenni, akár erőszakkal is, s erre csupán egy törvényes mód kínálkozik: szerencsejá­tékokkal kell üzletelni. Lehet, hogy erre önök most azt mondják: — Na, tessék, nagy nehezen feltalálta a meleg vizet! — de higgyék el, a tanácsot megfogadni még mindig nem késő, hiszen a jelek szerint a sze­rencsejátékokra mohó szükségleteink ez idő tájt sincsenek rendesen kielégít­ve. A félkarú rablótól, mint közös ős­től, leszármazott másod- és harmadge­nerációs, pénznyelő komputeres játék­automatáktól lassan alig lehet beférni a kocsmákba (mondjuk egy futó snób- lizásra), a biliárdasztalok is elveszik az életteret a véletlenre semmit se bízó, régi alkoholistáktól, a különböző ka- pargatós sorsjegyeket áruló, járdákat eltorlaszoló szerencsekínálók asztalai miatt meg az ember állandóan lekési a villamost. De mondom, ez még nem elég. A szerencsejáték felfutóban van, mint bab a kerítésre. Bár a szerencsére azt mondják, hogy vak, a szerencsejátékokra meg, hogy az benne a szép, és az igazságos, hogy abszolút a véletlen irányítja, a helyzet mégis az — magunk között szólva: e prosperitásban bizony szigorú logika van. A tétel pedig lecsupaszítva így hangzik: minél rosszabb, annál jobb. Mármint, hogy általában minél rosz­szabb a piac, minél kevesebb pénzük van az embereknek, annál többet köl­tenek szerencsejátékra. Ennek oka két szóban fölfedhető: éppen azért. Erőltessük meg a fantáziánkat és képzeljünk el egy szegény embert. Ta­lán menni fog. A szegény ember — költségvetésének egyensúlya végett — visszafogja fogyasztását (valamivel ke­vesebb videorecordert, Mercury csó­nakmotort és libamájkonzervet vesz), szabad tőkéjét sokkal meggondoltab- ban fekteti be, tízszer is meggondolja, amíg megveszi a diósgyőri kohót, a tőzsdén is csak minden másnap lehet majd látni. Mi marad hát neki? Vesz egy lottót. Vagy egy totót vagy kapar- gatós sorsjegyet vagy sötét bőrű férfiak fürge ujjai alatt tologatott gyufásskatu- lyára mutat rá, mondván: — Itt a pi­ros, nem máshol! A bizonyítékok sokasága közül egy ismerősöm történetét választottam ki, aki Dosztojevszkij főhőséhez hasonló­an egyszerűen: a játékos. Egy alkalom­mal autójába ült és elhajtott a Magyar- országon még mindig nem eléggé hét­köznapi szórakozóhelyek egyikébe, a játékkaszinóba. Az elegáns portás a parkolást követően kimért udvarias­sággal szólította meg: — Ne haragudjon uram, de megkér­ném, ha nem okozok túl nagy fáradsá­got, hogy parkoljon másutt, ne itt a ház előtt! — Miért? — Tudja, ön Trabanttal jött, és fé­lek, hogy ez rossz fényt vet a cégre. Még a végén azt hiszik a vendégeink, hogy aki itt játszik, az előbb-utóbb odajut, hogy csak Trabantra telik neki. — Ennek pont az ellenkezője igaz. Ugyanis a legutóbb még biciklivel jöt­tem. Nos, egyebek között ezért lehet bíz­vást számítani a szerencsejáték-piacon korlátlan keresletre. Vagy itt van például a lottó. Ez azért jó, mert lassan úgy vagyunk a felhal­mozódott nyereményekkel, mint Fri­dolin a pimasz horz, kölykei számon­tartásával. Tudniillik csak háromig tu­dott számolni és hét kölykc volt, igy névsorolvasásnál három után mindig azt mondta, hogy: sok. Már három gyermekét elveszítette, de neki még mindig stimmel a létszám, mert: egy, kettő, három, sok. Annyi volt, mint kezdetben. Ki bírja elképzelni, hogy mennyi az a kétszázmillió forint? Egy, kettő, három, sok. Húsz forintot vi­szont az is el tud képzelni, akinek még ennyi sincs. Nos, ez a szerencsejátékokban rejlő legnyilvánvalóbb üzleti titok. Vesz egy lottót tíz forintért a játékos elme, kitölt öt számot, aztán a követke­ző héten már két lottót vesz, mert po­tom húsz forintért megduplázhatja az esélyeit, ráadásul a nyereményösszeg is majdnem a duplájával kecsegtet. Ha a végén mégsem ő nyeri a milliókat — higgyék el, már ez is előfordult az idők sodrában —, akkor még több ok van arra, hogy folytassa a küzdelmet. Hi­szen, lám-lám, valaki mégis fölmarkol­ta a pénzt, és ez akár ő is lehetett volna. Hogy mégse ő lett, az bizonyára a vé­letlen műve, jnely mint tudjuk, nem a legméltóbbakat szokta jutalmazni. De hátha egyszer a véletlen is tévedhet. Az, aki szerencsejátékok szervezésé­be fekteti a pénzét, az sokkal körmön­fontabb, minek következtében sokkal egyszerűbben gondolkodik. Nincs az a nagy nyeremény, amiből ne részesed­hetnék, nincs az a nagy pénztelenség, amikor ne telne egy-két sorsjegyre, nincs az az ember, aki ne szeretne gaz­dag lenni. A képlet egyszerű, a megol­dás bejáratott, a következmény előre látható. A siker. Magas fokú rosszindulat kell ahhoz, hogy valakinek most amerikai gengsz­terfilmek jussanak eszébe, melyekben a Cosa Nostra különböző irányzatai lö­vik halomra egymást a szerencsejáték­üzlet okán. Nálunk minden másként van. Adórendszerünk ugyanis oiyany- nyira tökéletes, hogy rosszul senki sem járhat. Nemzetünk részesül a haszon­ból, az üzletember csakúgy, a játékos meg birtokosa lehet annak az érzésnek, hogy még nincs veszve semmi. Es ez nem is kevés. Még mondják nekem a szerencse vak! Hámori Zoltán FŐSZERKESZTŐJÉNEK ROVATA N apr a való Meglehető­sen sokan tá­madják a Ma­gyar Televízi­ót. Kívülről is sokan, belülről sem kevesen, ám szerencsére számosán van­nak azok is, akik elsősorban dolgozni kíván­nak, nem pedig abban vetélked­ni, kin mekkorát lehet ütni, azon morfondíroznak ki mit és miért mond, mit gondol, mit nem. Azok is sokan vannak — szintén szerencsére — akik azon töpren­genek, hogyan lehetne átfogób­ban tájékoztatni a számukra va­lóban Kedves Nézőket. Nos ez az eszme vezérli az Új Képújság Kft.-t is, amely decem­ber 6-ától — nevéhez méltóan — Új vállalkozásba kezd: december 6-ától délelőtt 10 és 12 között hozzávetőleg 10 percben vásárlá­si tippeket ad és bankinformáci­ókat közöl. Méghozzá igen fris­seket. A cím: NAPRAVALÓ. Az ötletet az adta, hogy a Ma­gyar Televízió I-es programján 10 és 12 között ismétlősáv lesz, magyarán: népszerű műsorok, filmek, folytatásos tévéregények, szappanoperák, vidám progra­mok kerülnek sugárzásra. A mű­sorok közötti 4-5 percek igen al­kalmasaknak látszanak, arra, hogy azt hatásos szolgáltatással kitöltsük. A „kitöltésben” úttörő szerepet vállal a Falutévé. Az említett percek számos újdonság kivitelezésére alkalmatosak. Most, karácsony előtt igen so­kan keresnék és keresik az elér­hető árú termékeket, fogyasztási cikkeket. Nos a Falutévé és a Képújság föl kívánja ezeket kutatni, és az ismétlősávban elújságolni. Sokakat érdekel a friss deviza- árfolyam. Nos a Magyar Nem­zeti Bankkal együttműködve az árfolyam — szinte azon melegé­ben — „folyik” majd a TV 1 képernyőjén. Az Új vállalkozás egyelőre december 20-áig látható a televízióban. Hogy aztán mi lesz? Az a jövő titka. Addig is: Jó vételt! Mégis Aki a magyar világkiállítás jgyének alakulását figyelemmel követte, azt gondolhatta a múlt héten: vége a harma­dik fölvonásnak, a függöny most már legördül. Hiszen az Expo „előélete" nem más, mint egy magyar tragikomédia. Lecsaptunk a nagy nemzeti bemutatko­zás lehetőségére, magunkhoz szorítot­tuk, más el ne vigye. A második fölvo­násban jöttek a kétkedők: lehet, hogy nem is kell ez nekünk, túl nagy a vállal­kozás mihozzánk ... Végül megállapí­tottuk, hogy kockázatos lenne, nem en­gedhetjük meg magunknak a jelenlegi helyzetünkben a sokmilliárdos villogást. Nos, ez volt a harmadik fölvonás — az Expónak semmi esélye sem maradt, ám a parlament váratlanul mégis megsza­vazta. Tehát utójáték is következik. Az természetes, hogy egy demokrati­kus országban minden ügynek, a leg­jobbnak is vannak hívei és ellenzői, s a nézetek ütköznek. Azonban az egysze­rű állampolgárnak gyakran úgy tűnt, nálunk ezek a viták a szurkolás komoly­ságával zajlanak. Megfigyelhető volt pártszempontok érvényesülée; mert az egyik pártbeliek nem akarták, az ellen­lábasok akarták. Mintha végül is nem a gazdasági elemzések alapján dőlt volna el, hogy legyen Expo 1996-ban. Igaz ugyan, hogy a mellette érvelők gazdasá­gi elmozdulást hangoztatnak érveik kö­zött, de a nép, amelyet szavazásra hív­tak az Expo mellett — az aláírás maga szavazás — ennek konkrét megvalósu­lási esélyeiről semmit sem tud, mert konkrét, részletes tervekkel nem volt módjában megismerkedni. Nagy kérdése az Expónak, hogy álla­mi pénzből, vagyis az adófizetők forint­jaiból valósul-e meg, vagy pedig vállal­Expo? kozói alapon, illetőleg, hogy e kétféle forrás milyen arányban csordogál majd. Szintén nem közömbös, a vidék látja-e valami hasznát a kiállításnak vagy pedig csak a főváros — és esetleg a nyugati országrész — profitál belőle? Ha min­denki gyarapodhat, akkor ez hogyan történik, milyen konkrét beruházások és hol lesznek? Mert ha a vidéknek csak az a szerep jut, hogy színes prospektusok­kal csalogassa tájaira az idegent, de az utak, a szálláshelyek, a vendéglátás a maga komplexitásában nem tud színvo­nalat emelni, kétséges a siker, a profit. Jut eszembe, valaki tufija-gjwgy, Kiskun megye mekkora összeget kap a csinosodáshoz és nálunk milyen beruhá­zások lesznek ? Nem vagyok kiállításellenes, de a pá­rizsi szervezőiroda végrehajtó bizottsá­gát is zavarba hoztuk azzal, amit Expo- ügyben produkáltunk, s most nem tu­dom, örüljek a parlament döntésének vagy inkább aggódjak. Kupa Mihály egy alkalommal kifejtette: azért van az Expo ellen, mert az nincs előkészítve. Vajon nem vagyunk-e már behozhatat­lan késésben a szalmaláng kialvása majd újbóliföllobbanása miatt? Remélem, lesznek az Expónak olyan felelősei, akiket egy esetleges kudarc esetén vagyonilag is felelősségre lehet majd vonni; remélem, hogy a nagy vál­lalkozásnak a magyar munkavállalók látják hasznát és nem külföldiek; remé­lem, hogy a profit a lehető legnagyobb arányban magyar munkaadók bank­számláját növeli. És remélem — ameny- nyiben februárban a szervezőiroda köz­gyűlése véglegesen jóváhagyja az 1996- os magyar Expót — a kivitelezésben nagyobb lesz a kitartásunk mint az áb­rándozásban volt. — a. tóth — A Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamai, 1991. december 9., hétfő Devizanem Vételi Közép Kiadási árfolyamok 1 egységre, forintban Angol font 139,04 139,39 139,74 Ausztrál dollár 59,56 59,71 59,86 Belga frank (100) 236,74 237,32 237,90 Dán korona 12.54 12,57 12,60 Finn márka 17,98 18,03 18,08 Francia frank 14,27 14,31 14.35 Holland forint 43.31 43,42 43,53 ír font 130,75 131,07 131,39 Japán yen (100) 60,00 60,15 60,30 Kanadai dollár 67,66 67,83 68,00 Kuvaiti dinár 269,86 270,55 271,24 Német márka 48,80 48,92 49,04 Norvég korona 12,38 12,41 12,44 Olasz líra (1000) 64,42 64,58 64,74 Osztrák schilling (100) 692,56 694,26 695,96 Portugál escudo (100) 54,89 55,03 55,17 Spanyol peseta (100) 75,68 75,87 76,06 Svájci frank 55,29 55,43 55,57 Svéd korona 13,32 13,35 13.38 Tr. Es cl. rubel 27,43 27,50 27,57 USA-dollár 76,88 77,08 77,28 ECU (Közös Piac) 99,05 99,30 99,55 A Magyar Nemzeti Bank valuta- (bankjegy- 1991. december 9. és csekk-) árfolyamai Érvényben: 1991. december 9-én Pénznem Vételi eladási árfolyam 1 egységre, forintban Angol font 137,99 140,79 Ausztrál dollár 59,09 60,33 Belga frank (100) 234,99 239,65 Dán korona 12,44 12,70 Finn márka 17,83 18,23 Francia frank 14,17 14,45 Görög drachma (100) 42,31 43.15 Holland forint ír font 42,99 43,85 129,77 132,37 Japán yen (100) 59,55 60,75 Kanadai dollár 67,13 68,53 Kuvaiti dinár 267.80 273,30 Német márka 48,44 49,40 Norvég korona Olasz líra (1000) Osztrák schilling (100) 12,29 12,53 63,94 65,22 687,46 701,06 Portugál escudo (100) 54,48 55,58 Spanyol peseta (100) 75,11 76,63 Svájci frank * 54,89 55,97 Svéd korona 13.22 13,48 USA-dollár 76,30 77,86 ECU (Közös Piac) 98,32 100,28

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents