Petőfi Népe, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-09 / 288. szám
4. oldal, 1991, december 9. PETŐFI PÉPE Mentsük meg a Dörmögőt! • A Dörmögö — belülről Járjuk a megyét.. . Munkatársaimmal rendhagyó irodalmi órákat tartunk, író-olvasó találkozókon veszünk részt, irodalomról beszélünk, s közben magunk is érezzük az irodalom iránt máig megőrzött kíváncsiságot, szeretetet. Benne van ez a gyerekek kérdéseiben, a felnőttek érdeklődésében, a könyvtárosok munkájában . . . S miközben irodalomról beszélünk, igyekszünk is körülnézni ott, ahol megfordulunk: látjuk, tapasztaljuk azt a világot, amelyben az irodalomnak, a kultúrának meg kell őriznie magát.. . Találkozásainkon azonban nemcsak a mai gondokról esik szó, hanem egy-egy település múltjáról, irodalmi ha- gyományiról is. Szabadszálláshoz Petőfi Sándor és József Attila neve kapcsolódik, a községi könyvtárban a fényképeik is egymás mellett találhatók. Mára már elültek annak a vitának a viharai, amelyben Szabadszállás magáénak tudta Petőfi szülővárosának „rangját”, s az irodalomtörténet dokumentumaivá váltak azok a papírok is, amelyek a költő 1848-as szabadszállási választási kudarcának emlékét őrzik. József Attila szabadszállási tartózkodásának azonban van tárgyi emléke: a versben Dörmögőnek nevezett anyai nagyapja vályogkunyhója. József Attila költészetében ugyanis nemcsak a Kései sirató sokat idézett sorai („Utoljára Szabadszállásra mentem, / a hadak vége volt, / s ez összekúszálódott Budapesten / kenyér nélkül, üresen állt a holt”) őrzik Szabadszállás emlékét, hanem Dörmögő című verse is, melyet nagyapjáról írt. Ennek első versszakát idézem: „Avas szalonnán élt, mint az idő. / Telt-múlt naponta, sárgán görbülő / szalmát számolt, vagy nézte az eget, / a csillagokban szíve zizegett.” De talán ennél még tovább is mehetek. A szegénylegényversek s a későbbi nagy faluversek eredetét is alighanem a korai szabadszállási élményekben kell keresni. Joggal írja József Attila-könyvében Fodor András: „József Attila korán ráébredt: jellegzetesebb szélsőségek küszöbét magyar költő még nem lépte át őelőtte. Egyik lába a Ferencvárosban, másik a Kunságban. Alig húszesztendős, amikor már jóslatszerűen kinyilatkozta: Valami forró, nyári éjszakán gyárfüst ölelt át lomha földszagot s a legnagyobb lélek szökkent belém: az ucca és a föld fia vagyok.” Mindezt tudva fogadtuk örömmel Buda Ferenccel együtt a bennünket vendégül látó Török László tanár úr ajánlatát: nézzük meg a Dörmögő „vályogházát”, viskóját; vagy ahogy ma már magát a kunyhót hívják: a Dörmögőt. A viskó önmagában is fontos tárgyi emlék: a korabeli szegénységnek aligha van hitelesebb dokumentuma. József Attilával való „kapcsolatára” a falon emléktábla figyelmeztet, a József Attila-i költészettől történő mai — érthetetlen és megmagyarázhatatlan — elfordulásra pedig, ha szabad ilyen párhuzamot felállítani, az épület állapota: az omladozó falak s az ólakat felverő gaz. Szabadszállás község, mint ezt dr. Bak István polgármestertől megtudtam, maga is hozzájárulna az épület rendbehozatalához, a feladat azonban nyilvánvalóan meghaladja anyagi lehetőségeit. A Forrás szerkesztősége nevében ezért kérem a megye építészei közül azokat, akik felelősséget éreznek a megye irodalmi emlékhelyei iránt, mérjék fel az épületet, készítsék el a rendezési terveket — ezek birtokában a hiányzó pénzösszegre már pályázni lehet a különböző alapítványoknál. A szervezésre, a munkák összefogására a Forrás szerkesztősége vállalkozik. S ha sikerül az épületet rendbe hozni, környékét rendezni, talán megvalósíthatóvá válik Török László álma is: József Attila költészetének jegyében olvasótáborokat is lehet majd rendezni a ház szomszédságában. A tábor neve már adott: Dörmögö. Fűzi László a Forrás főszerkesztője A TÁRGYALÓTEREMBŐL: „Véres, szakadt ingben jött felém.. Néhány perc híján öt óra hosz- szat tartott az egyetlen tanú kihallgatása csütörtökön délelőtt Kecskeméten, a megyei bíróság dr. Sze- náky János vezette büntetőtanácsa előtt, a szegedi diszkóhajón tavaly októberben történt bűncselekménnyel kapcsolatban. A bíróság három tanút idézett meg erre a napra, azonban csak egy jelent meg: Krecskai János, 18 éves szegedi fiatalember, aki az eset idején, mint „illemhely-felügyelő” dolgozott a hajón. A másik kettő — rendőrségi útbaindítás ellenére — nem érkezett meg, de nem voltak ott a máskor rendszeresen jelen lévő, hallgatóként helyet foglaló arab diákok sem. Krecskai vallomásából kitűnt, hogy sokat tud, s sajnos azt sokféleképpen tudja. Pontosabban három variációt adott elő az ügy eddigi folyamatában. Nézzük azonban sorban: a tegnapi tárgyaláson azt mondta, hogy ott volt a hajón, amikor éjjel 1-2 óra között kitört a verekedés, s egyszer valaki gázsprayt fújt a tömegbe. Mindenki igyekezett kifelé, s megállt a bejárati ajtónál elhelyezett pénztárosasztalhoz közeli korlátnál. Az asztalnál dulakodás volt. Egyszerre, ebből a dulakodó tömegből elindult Krecskai felé egy „nem arab” fiú, szakadt, véres volt az inge eleje, megbotlott Krecskai lábában de tovább futott. Utána egy arab fiú rohant. Itt van-e az az arab fiú a tárgyalóteremben? — kérdezi a tanács elnöke.-— Nem vagyok benne biztos, hogy itt van-e, de úgy emlékszem, hogy annak az arabnak mintha valami megvillant volna a kezében. Ezt az arabot még további három követte. Utolérték a véres ingűt, mert az megállt, a tömegtől nem tudott tovább szaladni. Elkezdtek dulakodni, egyiknél sem láttam semmit. Lefogták a fehér fiút, és az első rendű vádlott — aki nekem háttal állt — jobb kézzel hasba vagy mellbe vágta. Azután az arabok kimentek a partra. Én is kimentem néhány percre. — Később látta e még ezt a véres ingű férfit? — Néhány perc múlva mentem vissza a hajóra, és a diszkópulthoz vezető folyosón láttam egy fehér, tehát nem arab srácot, erősen vérzett, ketten akartak neki segíteni. Nem vagyok benne biztos, hogy ez ugyanaz a fiú volt, akit az elsőrendű vádlott megütött. Később a védő megkérdezte a tanút: hogyan lehetséges az, hogy a vádlottat, akit hátulról látott, felismerte, a fehér bőrű srácot, akit szemtől szembe látott, már képtelen volt azonosítani. A tanú erre azt mondta, hogy Watad Aymant nem akkor ismerte fel, amikor hátulról látta, hanem csak később jött rá, hogy ő volt, aki a tanúnak háttal állva megütötte a fehér fiút. A kérdés második felére nem tudott magyarázatot adni. A rendőrségi kihallgatás során, pár nappal az esetet követően, még azt vallotta, hogy az arabok, mikor utolérték a fehér bőrű fiút, lefogták és egy megszúrta, „de nem biztos, hogy az szúrta meg, aki korábban megütötte”. Ezután az arabok abbahagyták és pánikszerűen elszaladtak. A rendőrségen. Szegeden, hat fényképet is mutattak a tanúknak még a múlt év októberében, hogy azok közül válassza ki azt, aki megütötte a fehér fiút. Krecskai a többször összekevert képek közül mindannyiszor egyértelműen Watad Ayman fotóját választja ki ezzel a megjegyzéssel: — „Ez volt, aki leszúrta!” — Miért mondta azt, hogy leszúrta, s most miért azt állítja, hogy megütötte? — kérdezi a tanács elnöke, s a tanú meglehetősen furcsa választ ad: — A szúrás helyett én ütést értek most is, és ott is azt értettem. A rendőrségen sem voltam benne biztos, hogy szúrás volt vagy ütés. A Csongrád Megyei Bíróság előtt tett vallomásában Krecskai határozottan állította például azt, hogy az elsőrendű vádlott kezében villant meg a kés, illetve valami hegyes, fényes tárgy. — Ezt az állítását most is fenntartja? — Itt, a kecskeméti bíróságon nem merem egyértelműen elmondani, hogy az elsőrendű vádlott kezében volt a kés! — Mit szól az elhangzottakhoz? — fordul a tanács elnöke az elsőrendű vádlotthoz. — Én nem szaladtam senki után, nem ütöttem meg senkit, nem értek egyet a tanú vallomásával. Az ilyen bizonytalan vallomások miatt tartóztattak le . .. A szembesítés eredménytelen. A bíróság december 11-én reggel folytatja a tárgyalást, miután Szegeden megtekintette a Szőke Tisza diszkóhajót, a bűncselekmény helyszínét. G. S. MAI MŰSOR Folytatódik a magyar történeti előadás-sorozat A Bács-Kiskun megyei népkutató munkaközösség 1958. évi megalakulása óta folyamatosan sor került Kecskeméten előadásokra a magyar történelem és társtudományai köréből. Az utóbbi három évben a Szórakaténusz Játékmúzeumban került sor, a Városföldi Állami Gazdaság anyagi támogatásával, amit Gódor József volt igazgató kezdeményezett. Az országosan elismert kutatók által megtartott előadások és az azokat követő viták keretében a kecskeméti közönség olyan új eredményeket is megismerhetett, melyek még kiadványban nem jelentek meg. Néhány téma az elhangzott előadások közül: A moldvai magyarok története, az Alföld népesedéstörténete a 16—18. században, az Osztrák—Magyar Monarchia története 1848 után, a régészet és a magyar őstörténet, az avarok továbbélése a honfoglalásig, a magyar folklór honfoglalás előtti rétegei, új adatok a jászok és kunok néprajzához, a magyar népzene, a magyarság embertani képe, kun eredetű magyar családnevek és helynevek. Kecskemét város közgyűlésének kulturális bizottsága keretet biztosított a magyar történeti előadás-sorozat folytatásához. A következő előadás december 11- én, szerdán, 17 órakor kezdődik a Szórakaténuszban, Ahogy magunkat és a szomszédos népeket látjuk címmel. A belépés díjtalan. Cel a tudományos tényekre alapozott történelemszemlélet kialakítása és a nemzeti hagyományok tudatosítása a hazafias érzésű érdeklődőkkel. Rendezvényünk keretében az ifjúság olyan adatokat ismerhet meg, melyekről a korábbi oktatás keretében keveset hallhatott. A PUSZTATOURIST ÁTVÁLTOZÁSAI Hivatal — vállalat — hivatal Tavaly augusztus 13-áig mint a volt megyei tanács intézménye működött a Pusztatourist megyei idegenforgalmi hivatal. Akkor vállalattá alakult, majd ezt a cégbejegyzést az idén szeptember 2-án hatályon kívül helyezte a Legfelsőbb Bíróság, így visszaállt az eredeti állapot. A Bács-Kiskun megyei önkormányzat december 11-ei ülésén kell dönteni a változások rendezéséről. De mit jelent ez a Pusztatouristnak? Azzal, hogy a cégbejegyzést törölték, a vállalatból újra hivatal lett. így a vagyon is a megyei ön- kormányzat tulajdona — tájékoztatott Pethöné Dedák Angéla igazgató. Viszont nem könnyíti meg a helyzetüket, hogy 1991 már a második év, amikor mindkét formában működtek. S egy szeptemberi —októberi változás ez évben is azt hozná, amit a tavalyi, hogy a vállalkozás az utószezon idején indulna. Ez pedig veszteséges, mert nem ellensúlyozná a főszezon nyeresége. Várhatóan az önkormányzati ülésen is szóba kerül az átszervezés ügye, hogy megtalálják végre a legmegfelelőbb vállalkozási formát. Pethőné Dedák Angéla szerint a részvénytársaság vagy a kft. jön számításba. Szakmai megbeszéléseken az is szóba került, hogy a nem nyereségérdekeltségű tevékenység átkerülne a megyei önkormányzatokhoz, vagy azt külön megbízás alapján végezné a hivatal, elkülönített elszámolással. Ézek a döntések részben befolyásolják a szakmai tevékenységet is, de a Pusztatouristnak változatlanul feladata egyfajta házigazdaként fogadni a Bács-Kiskunba érkezőket. Szeretnék kiaknázni a szélesedő nyugati testvérmegyei kapcsolatokat — a dániai Viborg, az angliai Kent, a francia Vienne megyevei és az olaszországi Modena megyével. A helyi önkormányzatokkal együtt részt akarnak venni a termálfürdőkhöz kapcsolódó idegenforgalom szervezésében, s nem mondanak le saját pusztaprogram kialakításáról sem. A kiutazásban a partnerek programját is értékesítik, s emellett saját utakat is szerveznek — elsősorban tengerpartra. A piaci versenyben sokkal többet költenek reklámra, s fontosnak tartják a szakmai vásárokon való részvételt is. V. T. TV I. MŰSOR 5.45: Jó reggelt. Magyarországi 5.47: Falutévé 6.00: A Reggel 8.30: Beethoven: c-moll zongoraverseny. — NSZK-film (ism). Szeszélyes évszakok (ism.). Híres ünnepek. Az Ould Lammas — Angol ismeretterjesztő film Képújság 14.59: Napi műsorajánlat 15.00: Parlamenti Napló 17.20: Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi magazin 17.45: Képújság 17.50: Katolikus krónika 18.00: Közlemények — előzetesek 18.05: Pénzvilág 18.15: Gyereksarok — Cimbora — Esti mese — Jó éjszakát kíván a Disney) 18.45: IS — Az új Pepsi-nemze- dék, — IV14. rész 19.20: Közlemények — elözete- sek 19.30: Híradó 20.00: Műsorismertetés 20.05: Telesport 20.10: Közlemények — előzetesek 20.20: Szépfiú. — Francia tévéfilmsorozat III/2. rész 83' 21.50: Az én hetem — Fodor Gábor 22.15: Felkínálom 23.00: Akslé, egyujjas — A Fekete Doboz filmje 53' 23.55: Késő esti Híradó 24.00: BBC-híradó TV II. MŰSOR 6.00—9.00: Napkelte — reggeli információs magazin 16.20: Hírek — Műsorelözetes — Időjárás 16.30: Délutáni filmajánlat — Petra, a sivatagi királyság — Spanyol ismeretterjesztő film, /// 1. rész. 57' 17.30: Ötöd-ölö — Telefonos játék 17.45: Gyerekeknek! — Egy szem borsó, két szem borsó — Szovjet rajzfilm. Veszekedés — Román rajzfiTm. Halászat — Román rajzfilm 18.10: Pop-rock fehéren, feketén 18.35: Műsorelözetes 18.40: Esti egyenleg 19.05: A legvidámabb barakk — XII/5. rész 60' 20.10: Telesport 21.05: Stúdió '91 22.00: Híradó 22.25: Napzárta előtt... 22.45: Napfényes kastély — Francia tévéfilmsorozat, VI/6. rész 51' ÚJVIDÉKI TV 15.45: Műsorismertetés. 15.50: Tv-napló — ruszinul. 16.05: Tv-napló — románul. 16.15: RTV-kalauz. 16.30: Gyermekműsor — magyarul. 16.45: Tv-napló — magyarul. 17.00: Tv- napló. 17.30: Művelődési műsor. 18.00: Ember és alkotása — szlovák nyelvű műsor. 18.30: Spektrum — szlovák nyelvű műsor. 19.00: Rajzfilm. 19.05: Sportkrónika. 19.30: Tv-napló — magyarul. 20.00: Napjaink — magyar nyelvű belpolitikai műsor. 21.20: Tv- napló. 21.50: Külpolitika. 22.20: Hírek — magyarul. 22.30: A Föld körül — francia do- kumentumfilm-sorozat 10/4. 23.20: Éjszakai műsor. 1.20: Hírek. Műsorzárás. KOSSUTH óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Nyitány. 9.05: Napközben. 11.05: Tipp. 11.10: Hagyományápolók. 11.27: Szép kis naplemente. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Házunk tája. 13.05: Klasszikusok délidőben. 13.45: Hitélet. 14.05: Túlpart. 14.35: Fúvósindulók. 14.55: Nyekraszov versei. 15.05: Kóruspódium. 15.30: Zenei Tükör. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Zeneiskolásoknak — zeneiskolások muzsikálnak. .16.30: Nyitnikék. 17.05: Eco-mix — Gazdasági magazin. 17.30: Filmsztárok énekelnek. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: Daróci Bárdos Tamás népdalfeldolgozásaiból. 19.50: Gong. 20.05: Agora (ism.). 21.05: A Rádiószínház bemutatója. A tizenkettedik tanú vallomása. írta Erdódy János. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Nagymenők. 23.00: UfíH-n:A BBC magyar műsora. 23.30: Régi híres énekesnők műsorából. 23.45: URH-n: Sólyom Tamás énekel. 24.00: Hírek — Időjárás. PETŐFI 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs — Tel.: 138-8628 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Rivaldafényben: Engelbert Humperdinck és a Ricchi e Poveri. 8.50: Délelőtti torna. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.03: Derűre is derű. Játéküzem — Szakonyi Károly hangjátéka. 9.31: Vincze Lilla énekel. 9.48: Szórakoztató zenei kaleidoszkóp, XV// 11. 10.40: Fülszöveg. 10.45: Magyarán szólva (ism.). 11.00: Hírek. Időjárás. 11.03: Hogy tetszik lenni? 11.35: Wolf Péter szerzeményeiből. 12.00: Nóták. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: Slágermúzeum. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kívánságműsor — Közben: 15.00: Hírek. Időjárás. 17.00—19.00: RádióMa — Benne: 17.00: Hírek. Időjárás. 17.30: Kamasz-panasz. 17.50: A—B/CD. 18.20: Üzenő. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.03: Kölyökrádió. 19.30: Popregiszter. 20.00: Garázs. 20.30: Nótakalendárium. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.03: Albumajánlat. 22.03: Rockújság. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Caroll Hall—Bradányi Iván: Kis kupleráj Texasban. 23.51: A brit—magyar dzsesszműhely felvételeiből. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.00: Az Angyal visz- szatér (am. sor.). Csak színház. 9.45: Gazdag és szép (am. sor.). 10.10: Versenyfutás a halállal (am. sor.). Rizikó. 11.00: Telebutik. 11.25: Vad Rózsa (mexikói sor.). 12.10: Del- vecchio (am. krimisor.). Kánikula. 13.00. Egy apával több (am. sor.). 13.30: Kalifornia klán (am. sor.). 14.20: A Springfield-sztori (sor.). 15.05: Farkasok klánja (mexikói sor.). Duplán jobban tart. 15.50: CHIP’S (am. krimisor.). A viking. 16.40: Rizikó — játék. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: Vad Rózsa (ism.). 18.45: Híradó. 19.15: A csapat. (amerikai sorozat). Bokszmeccs. 20.15: A főnök (am. krimisorozat) Bombaszakértő. 21.15: Kicsoda Júlia? (am. film) 89’ 22.55: Kulturális magazin. 23.50: Hírek. 24.00: Otthonülők (am. horror) 91' 1.35: Alfred Hitchcock bemutatja (am. krimisor.). Kislány. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok (ism.). 9.05: Közkórház (ism.). 9.50: Teleüzlet. 10.10: Havasi gyopár (ism.). 12.00: Műsorismertetés. 12.05: Szerencsekerék (ism.). 12.45: Telebörze. 13.35: Újdonságokba moziban (ism.). 14.00; Thunderai macskák (am. rajzfilmsor.). Mikrók. 14.25: Közkórház (am. sor.). Bizalmatlanság. 15.10: Szomszédok (ausztrál sör.). Vihar közeleg. 15.35: Teleüzlet. 15.50: Daniel Boone (western). Szabadság. 16.45: Cagney és Lacey (amerikai krimisorozat). A tanú. 17.45: Az Addams család (am. sör.). Gomez, az éjszakai tolvaj. 18.15: Bingo — játék. 18.45: Híradó. 19.20: Szerencsekerék. 20.05: Időjárás. 20.15: Trapper John M. D. (am. sor.) A beteg nyomoz. 21.10: Hírek. Időjárás. 21.15: Félrelépés (szính. közv) 84’ 22.55: Hírek. Sport. 23.05: Újdonságok és történetek. 23.50: Cagney és Lacey (ism.). 0.40: így láttuk (ism.). 0.45: Trapper John M. D. (ism.). 1.35: Műsorismertetés. PRO 7 6.10: Jane és Kathleen (ism.). 6.55: Nyersbőr (ism.). 7.45: Rajzfilmek (ism.). Szelleműzők — Fenn. 8.35: Richmond Hill (ausztrál sor.). Egy hosszú út vége. 9.25: Adderly (ism.). 10.20: Nyersbőr (western- sor.). Boszorkányőrület. 11.15: Egy görög meghódítja... (vidám amerikai sor.). Csaló vesztesek vagy vesztes csalók. 11.40: Bili Cosby-show (ism.). 12.10: Harttól Hartig. 13.00: Perry Mason (ism.). 14.40: Rajzfilmek (ism.). Casimir és társa — Flintstone család. 15.35: Automan (amerikai sor). Arizona hajója. 16.30: Az osztály feje (am. sort). Oda Simone-hoz. 17.00: „Colt" a biztonság kedvéért (am. akciót Hm-sor.). Csábító tolvajok. 17.55: Rajzfilmek — Szelleműzők — Gyilkos paradicsomok — Szuperegér — Flintstone család. 20.00: Híradó. 20.15: Kémek, mint mi. (am. film) 92’. 22.20: Éjféli telefonáló (amerikai krimisor.). Annie Dristoll titka. 23.20. Catherine and Co. (francia—olasz erotikus film) 95' 1.05: Hírek. 1.15: San Francisco utcáin (ism.). 2.05: Hírek. 2.15: Szök- tetés (ism.). 3.50: Hírek. 4.00: Az autóstopos (amerikai sorozat). A bosszú ideje. SUPER CHANNEL 9.10: Egyveleg. 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Élő videoshow. 18.00: Wyatt Earp (am. sor). 18.30: Dráma 19.00: Vígjátékok vitriné. 19.30: Belföldi tudósítások. 20.00: Sport. 21.00: Dokumentumfilm. 21.30: Francia aktualitások. 22.00: BBC-híradó. 22.30: Piacgazdaság. 22.50: Tiltott zene (amerikai film) — Utána: Egyveleg. SZÍNHÁZ — MOZI — TEVE KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ. XII. 9.—15-ig: Műsorelőzetes: XII. 9., hétfő: nincs előadás; XII. I0, kedd. du. fél 3 óra: A KŐSZÍVŰ EMBER FIAI. Bérletszünet; Este 7 órakor: MACSKAJÁTÉK. Páger Antal- bérfet; XII. 11., szerda, du. fél 3 óra: A KŐSZÍVŰ EMBER FIAI. Bérletszünet. Este 7 óra: MACSKAJÁTÉK. Kiss Mányi-bérlet; XII. 12., csütörtök, este 7 óra: HELLO, DOLLY! Apá- czay Csere János-bérlet; XII. 13., péntek este, 7 óra: HELLO, DOLLY! Bérletszünet; XII. 14., szombat, du. 3 óra: HELLO, DOLLY! Honthy Hanna-bérlet; XII. 15., vasárnap, de. II óra: A KŐSZÍVŰ EMBER FIAI. Bérlets/ünet. Este 7 óra: HELLO, DOLLY! Bérletszünet. MOZI. KECSKEMÉT. Városi mozi: fél 4 órakor. MENTÖCSAPAT A KENGURUK FÖLDJÉN. Színes, mb., amerikai rajzfilm. 3/4 6 és 8 órakor: GHOST. Színes, amerikai film. Árpád mozi: 3/4 6 és 8 órakor: HÁZIN YÚLRA NEM LÖVÜNK. Színes, mb., amerikai film. Otthon mozi: fél 6 órakor: MENTŐCSAPAT A KENGURUK FÖLDJÉN. Színes, mb.. amerikai rajzfilm. Fél 8 órakor: NAGYMENŐK. Színes, amerikai film. Csak 18 éven felülieknek. Stúdiómozi: 7 órakor: A LEGYEK URA. Színes, amerikai film. KISKUNFÉLEGYHÁZA. Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: HALÁLCSÓK. Színes, amerikai film. Stúdiómozi: 6 órakor: BELEVALÓ PAPAPÓTLÓ. Színes, mb., amerikai film. KALOCSA. Otthon mozi: 6 és 8 órakor KIPURCANT A BÉBICSŐSZ. Színes, amerikai film. BAJA. Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: A NAGY DURRANÁS. Színes, amerikai film. KISKUNHALAS. Fél 6 és fel 8 órakor: A KIRÁLY ÁGYASA. Színes, olasz—francia—angol film. KECSKEMÉTI TELEVÍZIÓ. 9.00-10.00: KÉPÚJSÁG. 14.00 15.00: KÉPÚJSÁG. 19.00—19.20: ZENEI BLOKK. Torpedó gyerekeknek. Telefonszám: 29-233. 19.50—19.55: Tőzsde 5 perc. 20.00 21.15: Kecskeméti hírmagazin. 21.10—21.30: Torpedó felnőtteknek. Telefonszám: 29-233. 21.30 23.00: Film: Falfúró. Magyar film. 95’. • \/ 1977-ben kés/iill fel'étel még nr/i a hangulatot.