Petőfi Népe, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-07 / 287. szám

^tc I— Megnyitották a tiszaugi Tisza-hidat Ismét megnyitották a forgalom előtt, pénteken délben, a tiszaugi közös közúti-vasúti hidat; az ideig­lenes átkelést biztosító uszályhidat a téli időszakra elbontották. A fontos tiszai átkelőhelyet ez év április 11-én zárták le, mivel egyes szerkezeti elemei meglehetősen el­használódtak, s emiatt szükségessé vált a híd teljes felújítása. A re­konstrukció két ütemben történik. Az első most zárult le. A téli szünet után március elején folytatják a fel­újítást, és a tervek szerint a jövő év szeptemberében végeznek azzal. Köztársasági megbízottak találkozója Egy hónap hiján egy esztendeje nevezték ki a köztársasági megbí­zottakat. A napokban Szegeden találkoztak, s munkaértekezletü­kön az Alkotmánybíróság vezető munkatársával is megbeszélést folytattak. Dr. Farkas László, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye köztársasági megbízottja el­mondta, intézményük mostanában a belpolitikai élet homlokterébe került, így volt miről tanácskozni­uk. Összegezték a működésük óta eltelt csaknem egy évet, a különbö­ző területek hasonlósága folytán kölcsönösen hasznosítható tapasz­talatokat. Szent Anna Alapítvány Sükösdön a hitoktatás, a köz­művelődés az ifjúság keresztény életre nevelése céljára létrehívták a Szent Anna Alapítványt. Szándé­kuk szerint az’ alapítványra össze­gyűlt pénzből egyházközségi házat építenek majd, amelyben a szabad­idő hasznos eltöltésére, a cserkész­szervezet összejöveteleire, és sok más hasznos munkálkodásra te­remtenek alkalmat, akik pénzt ál­doznak a nemes célra. Huszonötezer munkanélküli januárra A múlt hónapban a munkaadók 1278 dolgozó tervezett létszámle­építését jelentették be a munkaügyi kirendeltségeken. A legtöbb alkal­mazottat Bajáról, Kiskunhalasról s a városokhoz tartozó vonzáskör­zetekből bocsátják el. A becslések alapján január elejére a munkanél­küliek száma a 25 ezret is megha­ladja Bács-Kiskun megyében. Odalett a kukorica Ötven mázsa kukorica és egy terménytároló állt lángokban csü­törtökön este Szakmaron, a Petőfi Tsz egyik majorjában. A kalocsai tűzoltók ugyan hamarosan megfé­kezték a lángokat, a keletkezett kár azonban még így is tetemes: becslések szerint 200 ezer forint ér­tékű termény és a műszaki beren­dezés egy jelentős része odaveszett. A tűz valószínűleg műszaki meghi­básodás következtében keletke­zett. Frankbotrány Bordeaux közelében a francia hatóságok őrizetbe vettek két ma­gyar állampolgárt, akiknél egy or­szágúti ellenőrzés során nagy mennyiségű pénzérmét találtak. Megállapították, hogy a két ma­gyar hónapokon át fosztogatta a párizsi parkolóórákat: felfeszítet­ték a szekrényt és elvitték az ott talált érméket! Gépkocsijukban 31 kilogrammnyi egy- és kétfrankos érmét találtak. Az emberi jogokért Az emberi jogok érvényesülésé­nek elősegítésére, az egyéni jogsé­relmek orvoslására megalakult az Emberi Jogok Nemzetközi Társa­ságának magyar tagozata. Kisebb­ségek részére biztosítandó alapvető emberi jogokért is szót kívánnak emelni. Eljárás a végrehajtó ellen A Kecskeméti Városi Rendőrka­pitányság büntetőeljárást folytat — állampolgári bejelentés alapján dr. Fekete Gábor, a megyei bí­rósági végrehajtó iroda vezetője el­len vesztegetés és más bűncselek­mények alapos gyanúja miatt. Az ügyre, a vizsgálat befejezését köve­tően, természetesen lapunkban visszatérünk. BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVI. évf., 287. szám Ára: 9,60 Ft 1991. december 7., szombat #^M«aE%TÉS OLVASÓINKNAK! t f J» Ötoldalas » karácsonyi g melléklet h Göncz Árpád kinevezte az MNB új vezetőit Göncz Árpád köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára 1991. de­cember 9-ei hatállyal: érdemei elisme­rése mellett más fontos megbízatása miatt dr. Bőd Péter Ákosipariés keres­kedelmi minisztert e tisztségéből fel­mentette és egyidejűleg hatévi idő­tartamra a Magyar Nemzeti Bank el­nökévé kinevezte. Ugyanezen idő­ponttól Cziiják Sándort, dr. Hárshe­gyi Frigyesthároméviidőtartamra, dr. Bódy Lászlót, dr. Tarafás Imrét kétévi időtartamra a Magyar Nemzeti Bank alelnökévé kinevezte. Nincs csapatösszevonás a déli határon Magyarország nem hajtott végre a déli határon csapatösszevonásokat. Nem akarjuk azt a benyomást kelteni, mintha bármilyen katonai konfrontá­ciót várnánk. Természetesen azonban tennünk kell intézkedéseket határaink védelme érdekében — mondotta Je­szenszky Géza külügyminiszter, a Der Standard című bécsi lap pénteki szá­mában megjelent nyilatkozatában. Utalt arra, hogy már eddig több mint húsz esetben sértették meg a magyar légteret, és a légvédelem gyakorlatilag riadókészültségben van. Hozzáfűzte, hogy a magyar lakosságot meg kell nyugtatni, egyúttal pedig el kell kerül­ni a háborús hisztériát. Jeszenszky Géza kifejtette állás­pontját a tűzszünet elsőrendű fontos­ságával kapcsolatban. Egyúttal el­mondta, hogy a két köztársaság el­ismerésének halogatása nem hozott eredményt, így most az elismerést kell fontolóra venni. Egy év alatt megduplázódott a társadalombiztosítási adósság A társadalombiztosításnak or­szágosan nem kevesebb, mint 50 milliárd forint kintlévősége van je­lenleg. A problémával a legutóbbi kormányülésen is foglalkoztak és felmerült: a jelentős összeggel tar­tozó állami vállalatok vezetőitől vonják meg a prémiumokat. Erről várhatóan, a gazdasági kabinet hétfői ülésén születik majd döntés. Dr. Lapp Jenőtől, a társadalom- biztosítás megyei igazgatójától a Bács-Kiskun megyei tartozások helyzetéről érdeklődtünk. El­mondta, hogy most, 843 millió fo­rinttal tartoznak a megyei tb-nek. Ebből az állami szektorhoz tarto­zók 333, a gazdasági társaságok 170, a vállalkozók 160, a szövetke­zeti szektor 142 millió forinttal tar­tozik. Az egyéb kintlévőségük is 38 millió. Tavaly ilyenkor az összes tartozás 384 millió volt, ami egy év alatt több mint a duplájára nőtt, és idén a második félévtől havonta 100 millióval emelkedik. A nagy adósok zömével december 15-éig fizetési megállapodást kötöttek, így enyhülhetnek valamelyest a tb gondjai. Ebben az évben 29 eset­ben kezdeményeztek felszámolási eljárást különböző cégek ellen, de ezek közül még egy sem fejeződött be, így pénzt ebből sem láttak. M. Gy. VÁRATLAN TÁMADÁS DUBROVNIK ELLEN Szüntelenül lövik Eszéket A jugoszláv szövetségi egységek és a montenegrói tartalékos alakulatok péntek reggel váratlanul támadni kezdték a körülzárt Dubrovnikot: szárazföldről és hadihajókról akna­vetőkkel és ágyúkkal lőtték a várost. Több találat érte a történelmi város- központot is. Délutánig 29 súlyosan sérült személyt szállítottak kórházba. Négyen közülük belehaltak sérülése­ikbe. Eszéket pénteken is szinte szünet nélkül lőtték a környező szerb telepü­lésekről. A polgármester cáfolta azo­kat a belgrádi híreszteléseket, hogy felajánlotta volna Eszék feladását. — Erről szó sincs, sőt a horvát erők szilárdan tartják állásaikat a város körül — mondta. A szomszédos Ve­rőce környéki horvát falvakat is tá­madják: ennek az a célja, hogy elvág­ják az egyetlen összekötő utat Eszék és Zágráb között. Nem nyugodtak a fegyverek Nyugat-Szlavóniában sem, a leghevesebb összecsapások Újgradiskánál voltak. Az ENSZ-főtitkár különmegbí- zottja Szarajevóban tárgyalt. Igen borúlátóan nyilatkozott a tartós tűz­szünet elérésének lehetőségéről, még­is a hét vége helyett valószínűleg csak a jövő hét elején tér vissza New Y ork- ba, hogy jelentést tegyen Javier Pérez de Cuéllar főtitkárnak, illetve a Biz­tonsági Tanácsnak. A késedelem oka: további tárgyalásokat kíván folytatni, hogy biztosítsa a mind gyakrabban megsértett tűzszünetet. EGY FUST ALATT ELFOGTAK AZ ÁLLAMPUSZTAI SZÖKEVÉNYT IS Vallottak a nyíregyházi taxisgyilkosság gyanúsítottjai Beismerő vallomást tettek a nyír­egyházi taxisgyilkosság gyanúsí­tottjai, Dudás Mihály 18 éves és T. Attila, 16 éves, foglalkozás nélküli helyi lakosok, akiket péntekre vir­radó éjszaka vettek őrizetbe a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rend­őr-főkapitányság munkatársai. A bűnelkövetők részletesen be­számoltak arról, hogyan és miért ölték meg november 25-én Kantár Sándor, a nyíregyházi Gabriel Ta­xi, 24 éves gépkocsivezetőjét. El­mondásuk szerint a gyilkosság napján azzal a céllal jöttek el szüle­ik lakásáról, hogy pénzt szereznek, s egyikük aló éves fiú egy kést is magával vitt. Találomra választot­ták ki a Gabriel 202-es számú ta­xit, s Nyíregyháza borbányai kül­területére irányították a taxist. A fiatalkorú hátulról többször megszúrta a mit sem sejtő, szolgá­latát teljesítő gépkocsivezetőt. A taxis kiugrott az autóból, az el­követők pedig továbbmentek a ko­csival. A megszúrt fiatalember fut­va indult segítségért, de a tett he­lyétől csak 150-200 méterre jutott el, ott összeesett és meghalt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Rendőr-főkapitányság ezúton köszöni meg a lakosság több mint (Folytatás a 2. oldalon) UJ FEJEZET KEZDŐDIK Államszerződés az Unióval, Oroszországgal és Ukrajnával Moszkvában pénteken délelőtt Antall József magyar kormányfő és Mihail Gorbacsov szovjet elnök aláírta a két ország államszerződését, amely új kereteket teremt az átalakuló Unió és Magyarország kapcsola­tai számára. Ugyancsak tegnap Antall József és Borisz Jelcin is ellátta kézjegyével a magyar—orosz együttműködé­si megállapo­dást, valamint a diplomáciai kapcsolatok lé­tesítéséről szóló jegyzőkönyvet. A magyar kormányfő, Je­szenszky Géza kíséretében a délutáni órák­ban hagyta el Moszkvát. Ha­zai idő szerint délután négy órakor érkezett Kijevbe, hogy aláírja az im­már független­né vált Ukrajna éé hazánk kö­zött létrejött alapszerződést. Gorbacsov elismerte az 1956-os szovjet beavatkozást • Az önálló ukrán állam Magjarors/ág új szomszédja. Ké­pünkön az ukrán nép műemlékekben gazdag, nagy múltú fővá­rosa, Kijev. A tervezett fél óra helyett nyolc­van percig tartott tegnap délelőtt Antall Józsefmagyar kormányfő és Mihail Gorbacsov szovjet elnök tár: gyalása, amely megelőzte a két or­szág államszerződésének aláírását. A ceremóniát követő nyilatkozat­ban Gorbacsov elismerte, hogy a Szovjetunió 1956-ban beavatko­zott Magyarország belügyeibe, de reményét fejezte ki, hogy a mostani szerződéssel egy új fejezet kezdődik a kapcsolatban. Ä szovjet elnök a sajtónak adott nyilatkozatában azt a vélekedését erősítette meg, hogy a népszavazáson kinyilvánított füg­getlenségi szándék nem azonos az Unióból való kiválással. Az SZDSZ új ügyvivőinek bemutatkozása A szabaddemokraták olyan megújult politikai mondanivaló­val kívánnak a választók elé állni, amely képes megszólítani a ma­gyar társadalmat — hangsúlyozta Tölgyessy Péter pártelnök azon a pénteki sajtótájékoztatón, ahol a két héttel ezelőtti küldöttgyűlésen megválasztott új vezetői csapat mutatkozott be. Az ügyvivői tes­tület új tagjai — egyetértve a Töl­gyessy Péter által megjelölt stra­tégiával — azon a véleményen voltak: a jövőben közérthetőbb, nyitottabb politizálást kell foly­tatni a legnagyobb ellenzéki párt­nak. Az ugyancsak két héttel eze­lőtt posztjára került új pártelnök mindemellett rámutatott: a hatá­rozott és markáns politikai irány­vonal képviselete mellett adott esetben nem szabad elzárkózni a kompromisszumos lehetőségektől sem. nagy nyeremény- ?** játékkal az 5—9. oldalon ffe Forgalmas a zöldhatár is A kiskunhalasi határőrkerület tájékoztatása szerint az elmúlt hó­napban 115-en sértették meg vala­milyen módon a déli határsza­kaszt. Egyre többen próbálkoznak a zöldhatáron. A határsértők több mint negyven százaléka jugoszláv állampolgár volt, a menekültek száma novemberben 39 fő volt. A határárkelőhelyeken némi­képp csökkent a személyforgalom, annál kritikusabb viszont a teher­forgalom alakulása. A kamionok, tehergépkocsik száma az októberi rendkívül magas szintet is megha­ladta, az összehangolt rendőri in­tézkedésre tehát továbbra is szük­ség van, hogy a szinte állandósult több kilométeres kamionoszlop mellett az 53-as főút forgalmát biz­tosítani tudják. Újdonság a déli határszakaszon a nemrég elrendelt — s a sajtóban már ismertetett — határrendészeti akciószázadok felállítása, amelyek esetleges határvédelmi feladatok ellátását szolgálják. Határőrhír még, hogy a novem­berben bevonult újoncok decem­ber J4-én, 9 órakor teszik le a ka­tonai esküt a kerületparancsnok­ság székhelyén. Kiskunhalason. Végképp lekerülünk a COCOM-listáról Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország a.következő hóna­pokban várhatóan végképp lekerül a COCOM, a csúcstechnológia ki­vitelét ellenőrző nyugati testület lis­tájáról: az amerikai kormány tá­mogatja ezt a törekvést. Erről nyi­latkozott Robert Price, a külügymi­nisztérium főosztályvezetője. Ä ve­zető diplomata elmondta, hogy a 17 fejlett országot egyesítő testület ki­dolgozta már azokat a feltételeket, amelyek alapján a három új de­mokrácia (amely már eddig is igen jelentős könnyítéseket kapott a csúcstechnológia importjában) végleg lekerül a korlátozásokat tar­talmazó listáról, és bármely más nyugati országéhoz hasonló feltéte­leket kap. FLÓRA '91 A virágok három napja Reggeltől lázas munka folyt teg­nap Kecelen, a művelődési köz­pontban, ami kissé megcsitult dél­utánra a Flóra ’91, nemzetközi virág- kiállítás megnyitó­jára. Akkorra he­lyükre kerültek a csokrok, cserepes növények, éppen legjobban mutató formájukba „áll­tak be” a virág­kompozíciók, me­lyeket a hét végén megcsodálhatnak az érdeklődők. Harmincnyolc ki­állító — köztük 19 magántermelő és két holland vállal­kozás — hozta el élő cserepes, il­letve vágott virágait, az apróbb- nagyobb mohaváltozatokból a gerberák kavalkádjáig. A virágkö- tészek közül 47 diák és 17 felnőtt pályázott a versenyen. A diákok egy Ádám—Éva elnevezésű össze­• Minden csokrot érdemes jól megnézni. (Fotó: Walter Péter) állítással, a felnőttek menyasszo­nyi csokorral, illetve mindkét kate­gória, szabadon választva, kará­csonyi kifejező alkotással indult a versenyen. Horn Gyula fővédnök ünnepélyes, néhány perces meg­nyitója után, a látogatók vehették birtokukba a kiállító csarnokokat, majd este az ünnepélyes díjkiosz­tásra került sor. Ezen több külön- díjat — közöttük a Petőfi Népéét is — átvehettek a résztvevők.

Next

/
Thumbnails
Contents