Petőfi Népe, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-04 / 284. szám
2. oldal, 1991. december 4. PETŐFI Népe Tiltakozás a vajdasági magyarellenes kampány miatt KÉRDŐJELEK Szép új világ? Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter megint óvja a világot az illúzióktól. Okkal sokkol? Megkérdőjelezi, megvalósítható-e az a szép új világ, amelyet Bush elnök szerint többek között az jellemez, hogy „egyetlen nemzetnek sem kell feladnia szuverenitásának legkisebb részét sem”, s amelynek „legfontosabb jegye a jog hatalma az erőszak uralma helyett”. Mit jelez a politikai barométer? Ellentmondásokat, továbbra is. „Egyrészt fokozódik a szétforgácsolódás, másrészt jelentkezik a globális érdekek érvény re ju ttatásának folyamata”. Úgy látja, véget ér az Amerika, Európa és Japán közötti egyetértés, s ami az államok egymáshoz fűződő kapcsolatait illeti, „az új rend a 18—19. századbeli európai hatalmi viszonyokhoz hasonlít majd”. Csak éppen a 21. század feltételei mellett, teheti hozzá az olvasó. Akkor miben reménykedjünk ? Néha a legjobb politikai elemzők is tévednek. Bízzunk benne, hátha Kissinger az, aki ezúttal rosszul lát. Meg: végeredményben a 20. században sem egészen úgy alakulnak a dolgok, ahogyan megjósolták. Kocsis Tamás Békesség a földön az embernek Aranyvasárnap (december 22- én) 17 órakor, az Országház előtt az MDF által állított karácsonyfa alatt 1000 szál gyergyát gyújtanak ökumenikus imádság kiséretében azokért, akik nem ünnepelhetnek békében. Az MDF elnöksége kéri a városok és községek vezetőit, hogy kezdeményezzenek hasonló ünnepségeket településeiken. Az Országház előtti ünnepségre és a helyszíneken mindenkit szeretettel vár az MDF-rendezőség. Solti Kukker A napokban jelent meg a solti Fidesz szervezet új, közéleti periodikája a Solti Kukker. A nyolcoldalas kiadvány szerkesztői a lap hasábjain számolnak be a képviselő-testület üléseiről; vitáknak kínálnak helyet és a Fidesz szempontjai szerint elemzik a községi grémium munkáját, határozatait. Közgyűlésre készül azMDSZ A május 17-én alakult új társadalmi szervezet több munkacsoportot alakított ki az elmúlt hónapokban. Létrejött a munkástagozat, a vállalkozók szervezete. A december 20-ára tervezett közgyűlésen ad áttekintést a vezetőség a tagtoborzásról, a közmegegyezést hirdető program fogadtatásáról, eddigi tevékenységükről. Ekkor fogadják el a végleges alapszabályt is. Társulási szerződés December 16-án Brüsszelben kerül sor Magyarország és az Európai Közösség közötti társulási szerződés aláírására. A magyar küldöttséget Antall József vezeti. December 20-án az Észak-Atlanti Együttműködési Tanács alakuló ülésén Magyar- országot Jeszenszky Géza külügyminiszter képviseli. A tanács megalakulása fontos lépés a NATO és térségünk viszonyának intézményesítésében. Sajnálatos eset Katona Tamás külügyi államtitkár a Magyarországra becsapódott légvédelmi rakéta ügyében hétfőn kérette Jugoszlávia nagykövetét. Az államtitkár leszögezte: Magyarország sajnálatosnak tartja az esetet annak ellenére, hogy sem emberéletben, sem anyagiakban nem történt kár, ami csak a véletlennek köszönhető. (Folytatás az I. oldalról) A november elején az észak-bácskai településeken a helyi lakosság által tömegesen támogatott békemegmozdulások különböző nemzetiségű szervezőit biróság elé állították és zaklatják. Folytatódnak a mozgósítások, különösen nagy számban vonultatják be a vajdasági magyarokat. A Szerb Nemzeti Gárda a Jugoszláv Néphadsereg egyik zentai bázisán kiképzőközpont létesitését kezdeményezte. A lakosság fenyegetettségérzetét növelik azok a hirek, hogy az ott kiképzett gárdistákat a tervezett „északi fronton”, a magyarok ellen vetik be. A magyarság kisebbségi intézményrendszerének ésjogainak hosz- szabb ideje folyó, mind kiterjedtebb korlátozása, a magyar kisebbség megfélemlítésére irányuló lépések nem értékelhetők másként, mint a magyar—szerb kapcsolatok és a kétoldalú együttműködés szándékos lerombolását célzó törekvésként. Az nem csupán a magyar, hanem a szerb nép alapvető érdekeivel is ellentétes, s nagymértékben akadályozza a magyar—szerb kapcsolatok javítására irányuló azon szándékok megvalósítását, amelyekről a magyar fél a szerb külügyminiszter legutóbbi magyarországi látogatása során tájékoztatta partnerét. Antall József miniszterelnök kedden délután fogadta az egyhetes látogatáson Magyarországon tartózkodó Gohar Ajub Khant, a Pakisztáni Nemzetgyűlés elnökét és kíséretét. A megbeszélésen kölcsönösen tájékoztatták egymást hazájuk belső helyzetéről és nemzetközi törekvéseiről. A magyar miniszterelnök és a pakisztáni parlament elnöke egyetértett abban, hogy fejleszteni lehet és kell a kétoldalú kapcsolatokat, elsősorban gazdasági téren a piaci lehetőségek jobb feltárásával. Az Amerikai Egyesült Államok védelmi minisztere december 8-án, vasárnap hivatalos látogatásra Budapestre érkezik. Keleti György honvédelmi szóvivő elmondta, hogy Richard B. Cheney szerdán indul Washingtonból tízA kedden megjelent szlovákiai lapok szinte kivétel nélkül saját tudósításokban foglalkoznak a bősi erőműről folytatott budapesti tárgyalásokkal. A Narodna Obroda szerint a budapesti tárgyalásokat illetően már előre okkal merült fel a kérdés: „van-e egyáltalán értelme a tárgyalásoknak, ha egyszer semmi jele nem mutatkozott annak, Még nem múlt el egy hét azóta, hogy hívatlan látogatók jártak a baracskai és a monostori művelődési házban. Sok nélkülözhetetlen műszaki cikkel távoztak, jelentős kárt okozva a községeknek. Flétfőn éjszaka újra betörők jártak a két településen. Nagybaracs- kán a művelődési ház mellett ellátogattak a szomszédos iskolába és a közeli óvodába is. Az épületekbe a kifeszített ablakokon jutottak be. Hogy a sok munka vagy valami lelkiismereti zavar okozott problémát az elkövetőknél, nem lehet tudni, hiszen reggelre minden a he(Folytatás az 1. oldalról) ért nem fordulnak vissza a Wartburggal? Neki már ökölcsapásokkal válaszolt Danyi, amiért beleártotta magát az ügybe. A könnygázzal védekező rendőrt akkor Nyári támadta meg, mondván leszólja őt is, meg a vámost is. Az őrmester nem várta meg, mit húz elő a zsebéből a csempész, előkapta a gumi botot saját jól A magyar fél bízik abban, hogy Szerbia vezetői számot vetnek azzal: a vajdasági magyarság elleni támadások nem csupán visszavethetik a kapcsolatépítést, hanem alapjaiban rendíthetik meg a kétoldalú kapcsolatok és együttműködés rendszerét. A Magyar Külügyminisztérium elítéli a vajdasági magyarság kisebbségi jogainak durva megsértését, amelyre a magyar fél számos alkalommal felhívta a szerb politikai tényezők figyelmét. , Emlékeztet arra, hogy az EBEÉ államai több ízben követelték a jugoszláviai konfliktusban érintett felektől, így Szerbiától is, az emberi és a nemzeti kisebbségek jogainak maradéktalan tiszteletben tartását, ami azon túlmenően, hogy Szerbiának a nemzetközi jog és az EBEÉ dokumefitumai által előírt kötelezettsége, egyúttal a válság rendezésének is elengedhetetlen követelménye. A nemzeti kisebbségekkel szembeni intolerancia, az emberi és kisebbségi jogok megsértésének folytatódása esetén a Magyar Köztársaság kormánya mind a kétoldalú kapcsolatok keretei között, mind nemzetközi tevékenységében rá fog kényszerülni a kialakult helyzetből fakadó lépések megtételére. (MTI) Antall József hangoztatta: Magyarországon nagy elismeréssel kísérték azt a határozott kiállást, amellyel Pakisztán támogatta az afgán ellenállókat, s így együttesen kudarcra ítélték a szovjet katonai beavatkozást Afganisztánban —, aminek messze- ható következményei voltak. Magyarország rövidesen .társulási szerződést köt az Európai Közösséggel, de nem bezárkózott Európát kéyjzgl el, hanem otyan közösséget, améíy aktív kapcsolatokban áll olyan stratégiailag fontos térséggekkel, mint amelyhez Pakisztán is tartozik. napos külföldi útjára, s annak második állomásaként lesz hazánk vendége. A delegáció kétnapos programja során tárgyalásokat folytat a két országot érintő védelmi és biztonságpolitikai kérdésekről. hogy Magyarország másról is hajlandó tárgyalni, mint arról a csehszlovák részről elfogadhatatlan javaslatról, mely a szerződés felbontására irányul”. A pozsonyi Pravda viszont kiemelte, hogy „a magyar fél beleegyezett a nemzetközi szakemberekből álló bizottság létrehozásába”. A lap ezt pozitív előrelépésnek minősíti. lyén maradt. így a nebulók nagy bánatára a rendőrségi vizsgálat után megkezdődhetett a tanítás. Nem voltak ilyen szerencsések a bátmonostori iskola vezetői. A szintén ablakfeszítés módszerét alkalmazó tettesek vandál módon szétszedték az irodák berendezéseit. Az összes iratot szétdobálták, majd az igazgátó lemezszekrényét darabolták fel, hogy a benne levő kazettához férjenek. A zsákmány 36 ezer forint, de az okozott kár ennek a duplája. Szerencsére, a tantermekben nem jártak az „eminensek”, így a tanítás itt sem maradt el. felfogott érdekében. Közben Danyi is újra támadásba lendült, őt is csak gumibottal lehetett távol tartani. A közelharc végül eredménnyel is járt, a pesti vagányokat leszerelték, s most őrizetben váiják a cselekményük kivizsgálását. Vajon hány ilyen esetnek kell még történnie, hogy megszűnjön végre a szesztúra? H.T. Ukrajna elismerése (Folytatás az 1. oldalról) Oroszország hétfőn elismerte Ukrajna függetlenségét, miután a vasárnapi népszavazáson a Szovjetunióból való kilépésre szavaztak a választók. Lengyelország volt az első ország, amely elismerte Ukrajna függetlenségét. Andrzej Zarebski kormányszóvivő rámutatott, hogy a döntés a lengyel—ukrán közeledés hosszú folyamatának és az ukrán népszavazásnak a közös eredménye. A gyors elismerés a szóvivő szerint kifejezése annak, hogy Lengyelország a lehető legjobb kapcsolatokat óhajtja szomszédjával. Németország Wilhelm Hoeynck, különleges feladatokat ellátó nagykövet személyében megbízottat küld Kijevbe — valószínűleg szerdán —, hogy feltérképezze az ukrán kormány szándékait, különös tekintettel az Európai Közösség külügyminisztereinek hétfői állásfoglalására. A várakozó álláspontra helyezkedő Európai Közösség Ukrajna elismerésének feltételeként számos kérdés megválaszolását várja. Ezek közé tartozik, hogy Ukrajna vállalja-e a Szovjetunióval kötött leszerelési megállapodásokat. Az EK-nak tisztáznia kell Kijev álláspontját az ukrán területen található atomfegyverek és a szovjet külföldi adósságállomány ügyében is. r Átalakuló gazdasági kapcsolatok A magyar vállalkozók számára a hazai információs rendszerek 99 százaléka használhatatlan, ezért célszerű személyes kontaktust teremteniük a bel- és külföldi partnerekkel egyaránt — hangzott el azon a keddi sajtótájékoztatón, amelyet a Vállalkozók Klubja Egyesület tartott egy rövidesen megrendezendő magyar—ukrán gazdasági tanácskozás előkészületeiről. Elmondták: az utóbbi hónapokban megélénkültek Magyarország és a most függetlenné vált szomszédos köztársaság gazdasági, elsősorban kereskedelmi kapcsolatai. Míg az év első hat hónapjában a kétoldalú forgalom 650 millió dollárt tett ki (a magyar áruszállítások értéke 500, az ukrajnai 150 millió dollár volt), a harmadik negyedévben összesen 1 milliárd dollár értékben születtek szerződések. Az bizonyosnak látszik, hogy az ukrán partner fizetési nehézségei miatt továbbra is csak barterüzletek jöhetnek szóba, ám mindkét fél rendelkezik a másik számára szükséges árukészletekkel. Az ukránok elsősorban élelmiszer- ipari technológiákat szeretnének vásárolni, Magyarország pedig energiahordozókat. Az igényekhez igazodva a decemberi 3 napos tanácskozáson építőipari, gépipari és mezőgazda- sági szekciók lesznek, s a szervezők szerint elképzelhető, hogy a résztvevők újabb üzleteket is kötnek. A tájékoztatón szó volt arról is, hogy miután a tapasztalatok szerint több kilométeres kamionsorok állnak Záhonynál a határ mindkét oldalán, rövidesen két új határátkelőhely nyílik a térségben. Ez segít majd a kishatárforgalom fellendítésében is. A Vállalkozók Klubja Egyesület továbbra is szoros kapcsolatokat tart majd az újonnan alakult és alakuló ukrajnai szervezetekkel. Tárgyalnak egyebek közt a Magyarországra december 10-én látogató felső szintű ukrán delegációval, az ottani minisztertanács elnökével, a külgazdasági miniszterrel, valamint a kis- és középvállalatok szövetségének elnökével. A tárgyalásokhoz nagy reményeket fűznek már csak azért is, mert az Ukrán Legfelsőbb Tanács a tervek szerint ezt megelőzően december 5-én tárgyalja a privatizációs törvényt. Tárgyalások Bukarestben A magyar országgyűlés külügyi bizottságának Horn Gyula vezette küldöttsége kedden Bukarestben megkezdte tárgyalásait. Az ötpárti delegációt fogadta a román parlament két házának elnöke, Alexandru Birladeanués Dán Martian. A mintegy egyórás találkozón különösen sok szó esett a nemrég elfogadott román alkotmány nemzeti kisebbségeket érintő vonatkozásairól. Antall József fogadta a Pakisztáni Nemzetgyűlés elnökét Hazánkba jön az amerikai védelmi miniszter A szlovák sajtó a bősi erőműről KIFESZÍTETT LEMEZSZEKRÉNYEK, ÜRES KAZETTÁK Betörők jártak Bátmonostoron és Nagybaracskán Életveszélyes fenyegetés a vámosnak, támadás a rendőr ellen EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Feloldották a dalmát kikötők blokádját A jugoszláv szövetségi haditengerészet parancsnoka kedden délben értesítette az illetékes horvát minisztériumot, hogy feloldották a dalmát kikötők zárlatát, kivéve Dubrovnikét. Splitből már el is indultak a közszükségleti cikkeket szállító hajók a környező szigetek felé, amelyek a majd’ egy hónapos zárlat alatt el voltak vágva a szárazföldtől. A dalmát fővárosban megállapodás született a spliti laktanyák kiürítéséről. A frontokról érkező jelentések alapján arra lehet következtetni, hogy ismét vihar előtti csend uralkodik a válsággócok többségében. Szórványos összecsapásokra csak Nyugat-Szlavóniában és Verőce könyékén került sor. A helyzet komolyságára vall, hogy a zágrábi rádió óránként ismétli Tudjman elnök rendeletét, miszerint minden katonaköteles férfi számára munkakényszert vezetnek be. Az érintettek a legrövidebb időn belül kötelesek jelentkezni a községi válságtörzseknél, ellenkező esetben bűnvádi eljárás indul ellenük. Megválasztották az új ENSZ-főtitkárt Az ENSZ közgyűlése kedden hivatalosan megválasztotta az egyiptomi Butrosz Gálit a világszervezet főtitkárának. Az új tisztségviselő már le is tette a hivatali esküt. Jelöléséről már novemberben határozott a Biztonsági Tanács: 15 tagja közül 11-en rá szavaztak, közgyűlési megerősítése lényegében formaság volt. A 69 éves, egyiptomi miniszterelnök-helyettes nemzetközi jogász, több évtizedes diplomáciai gyakorlattal. Jelölését elsősorban az afrikai országok szorgalmazták, azzal érvelve, hogy országcsoportjuk még nem adott főtitkárt, az eddigiek európai, ázsiai és latin-amerikai államokat képviseltek. Butrosz Gáli január 1 -jével veszi át az ügyeket elődjétől, a perui Javier Pérez de Cuéllartól, aki tíz éven át állt a világ- szervezet élén. ENSZ-körökben általában pozitívan ítélik meg az uj főtitkárt, de vannak olyan vélemények—egyes nagyhatalmak, Így az Egyesült Államok részéről is —, hogy a főtitkár kora miatt nem volt eszményi jelölt, és miután csak egy ötéves ciklusra vállalkozott, aligha tudja véghez vinni az ENSZ sürgető szerkezeti és egyéb reformjait. Japán csapatok a békefenntartók között A japán parlament alsóháza kedden jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi, hogy az ország csapatokat küldjön az ENSZ békefenntartó erői kötelékébe. A kormány által előterjesztett javaslat a második világháború óta első ízben teszi lehetővé japán katonák idegen országba küldését. A kormányzó Liberális Demokrata Pártnak (LDP) az ellenzéki Komeito Párt támogatásával sikerült megszavaztatni a törvényt a legnagyobb ellenzéki párt, a szociáldemokraták, illetve a szocialisták és a kommunisták ellenében. Honecker nemkívánatos Chilében Erich Honecker egykori keletnémet kommunista vezetőt őrizetbe vennék a helyi hatóságok, ha Chilébe látogatna. Edmundo vargas chilei külügyminiszter szerint a volt NDK-vezető ottani látogatását számos probléma teszi lehetetlenné. — Santiago de Chile nem biztosíthat számára menedékjogot, mivel nem politikai üldöztetés áldozata1— mondta. Az előzmény: egy német lap azt terjesztette; hogy Eíicfa»■ Honecker a karácsonyi ünnepeket Chilében élő lányánál szeretné tölteni. • c ;J r. rf-.irtRml t?c) m Újabb túszt engedtek el Libanonban kedden szabadon bocsátották az 52 éves amerikai Alan Steent, aki közel öt évig volt elrablói fogságában. Huszonnégy órán belül ő a második szabadon engedett túsz: siita csoportok már csak egy amerikai újságírót és két német állampolgárt tartanak túszként fogva a közel-keleti országokban. Az ENSZ nem küld megfigyelődet Szlovákiába Az ENSZ nem küld megfigyelőket Szlovákiába — közölte az ENSZ főtitkárának szóvivője. Á Szlovák Nemzeti Párt parlamenti képviselői két héttel ezelőtt azzal a kéréssel fordultak az ENSZ-hez, hogy küldjenek megfigyelőket Szlovákiába. Indoklásuk szerint Szlovákia ellen a valós képet szándékosan eltorzító propagandakampány folyik. Francois Giuliani szóvivő válaszában leszögezte: a világszervezet elvi megfontolásból semmilyen politikai párt vagy mozgalom kérésére sem reagál. Csehszlovákia esetében az ENSZ-hez csakis a szövetségi kormány fordulhat. Bulgáriában vonják felelősségre a két magyart Bulgáriában folytatják le az eljárást annak a két magyar állampolgárnak az ügyében, akiket a bolgár hatóságok még ez év nyarán vettek őrizetbe kábítószer-csempészés gyanújával — közölte Illés István, azORFK helyettes szóvivője. A 21 esztendős Kárpáti Zoltán és a 17 éves Cs. S. budapesti lakosokat óvadék lefizetése mellett, a bolgár ügyészség döntése alapján, hétfőn szabadon engedték. Szófia nem ajánlotta fel a magyar illetékeseknek, hogy az ügyet nálunk folytassák le. Ezért a két gyanúsítottnak várhatóan majd vissza kell térnie Bulgáriába. Francia segélyszállítmány a jugoszláviai menekülteknek Négy és fél tonna, főként élelmiszerekből, gyógyszerekből és ruhaneműből álló szállítmányt indított hétfőn útnak Párizsból a francia- országi magyar katolikus misszió a Magyarorszázon tartózkodó jugoszláv menekültek megsegítésére. Az adományokat főként a Magyar Katolikus Egyház gyűjtötte össze, de mások is hozzájárultak a segélyakcióhoz. Negyedmillió fanknyi összeget juttattak a menekültalapba Alsó-Rajna (Bas-Rhein) francia tartomány hatóságai. SZEPTEMBERI AKCIÓ - HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL! Z—30 FÉNYMÁSOLÓ 49.900,- HELYETT 42.500,- +ÁFA (INDULÓKÉSZLET 20.000,- +ÁFA) BP. XIII.,VÁCI ÚT 6., Tel.VEVŐSZOLGÁLAT: 166-7032; 166-7449