Petőfi Népe, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-19 / 297. szám
4. oldal. 1991. december 19. Templomi hangversenyek Halason Többéves ünnepi hagyományt folytatnak Halason az iskolai kórusok. A Felsővárosi Általános Iskola a református gyülekezet ünnepeit teszi még emelkedettebbé azzal, hogy rendszeresen koncertezik az imaházban, a Szűts- iskola tanulói pedig az alsóvárosi katolikus templomban lépnek fel évente kétszer is, karácsonykor és pünkösdkor. Most sem maradnak el a gyermek- műsorok a halasi egyházi ünnepeken. December 20-án, este fél hatkor, a református gyülekezet házában ad műsort a Felsővárosi Általános Iskola, Kothencz Lajosné és dr. Katona Jó- zsefné pedagógusok irányításával. Ez alkalomból is köszönettel fogadnak önkéntes adományokat jótékony célokra. A római katolikus nagytemplomban pedig rendezvénysorozat lesz. December 24-én, 16 órakor pásztorjátékokat mutat be a Szűts-iskola zenei tagozatos kiskórusa, Kovács Márta ének tanár vezetésével, majd éjfél előtt és 25-én, délelőtt fél tízkor, a nagykórus ad karácsonyi hangversenyt, Faddi Istvánná énektanár vezényletével. Mindkét iskola színvonalas műsorral ad méltó tiszteletet az adventnek és az ünnepnek. Kalocsai zeneiskolások ajándéka Immár hagyomány Kalocsán, hogy év végéhez közeledve a zeneiskola növendékei karácsonyi hangversenyt rendeznek. A hangverseny visszatérő érdekessége, hogy a legkisebbek először szerepelnek közönség előtt, a rövid tanulási idő ellenére tiszta hangok, szép dallamok szólalnak meg előadásukban. A bensőséges rendezvény fénypontjaként a tanári zenekar növendékekkel kibővített kamaracsoportja a zeneiskola tanulóiból álló kórust kísérte. A leoltott villanyok mellett pompázó karácsonyfa, a szívet melengető gyermek- és hangszerhangok könnyet csalogattak a közönség szemébe. Zs. F. A nevelési segélyekről A családok tágabb körét érintik a nevelési segélyek, amelyek ez évi alakulásáról szólva Bene Béla, a Népjóléti Minisztérium főosztályvezetője elmondta: nevelési segély címén az idén 7,1 milliárd forint állt az önkormányzatok rendelkezésére. Ezt az ősz- szeget egyfelől az önkormányzatok által előirányzott 3,3 milliárd forint, másrészt pedig az Országgyűlés részéről még tavasszal megszavazott 3,8 milliárd forint nevelésisegély-kiegészítés alkotta. Elosztását a Népjóléti Minisztérium végezte. Az összegre a tárca pályázatot írt ki, ezzel lehetővé vált, hogy az önkormányzatok először a tanévkezdés, majd pedig a karácsonyi ünnepek előtt jussanak hozzá az igényelt pénzekhez. Az „első körben” az ország ösz- szes önkormányzata jelentkezett támogatásért. A maradék összeg elosztásakor viszont — miközben a hátrányos helyzetű családok száma nem csökkent — csaknem 1500 település nem jelezte igényét. MltGYEI KORKÉP Szabad-e bejönni ide betlehemmel? Jertek azért keljünk fel, Betlehembe menjünk el - hangzott a felhívás a Magyar Televízióban: a Bábjátékos Egyesület, a Néprajzi Múzeum, az Országos Közművelődési Központ, a Szórakaténusz Játékmúzeum valamint a Ciróka Bábszínház és a Városi Tv szólította Kecskemétre, betlehemestalál- kozóra az ország apraját-nagyját. S csodák-csodá- ja: ahogy közelít a nagy nap, több mint ötszáz gyermek és közel száz gyermekszívű felnőtt indult el, hogy „porka havak esedezése” közepette, csengőcskék hangjaira „bémasírozzanak” a hírős városba, láncos-botjaikkal riogatva az ártó hatalmakat, meghozzák a „nagy jó hírt” a szeretet földre- szálltáról. Követek ők: az örökké várt ünnep követei, közös kultúránk követei, letűnt elődeink hóval befútt nyomain nyomozgató, fényes szemű követek. Hónapokig készültek a küldetésre: tanulták a rigmusokat, énekeket, deszkával, fűrésszel meg aranyos papírral bajmolódtak, hogy megmutathassák saját falujuk, vidékük karácsonyi hagyományait. „Szabad-e bejönni ide betlehemmel?” — kérdik majd Kecskemét város nemes lakosságát. Fogadjuk hát őket illő szeretettel, ajándékozzuk meg őket figyelmünkkel, rokonszenvünkkel legalább! S akik ennél többet is kívánnak nyújtani az utcákon, tereken csoszogó — didergő betlehemi pásztoroknak, adományaikat a játék helyszínén, illetve a Ciróka Bábszínház közvetítésével adhatják át. Bizony, elkel a segítség: az idei „hal és kényérsza- porításhoz” kevés az anyagi tehetségünk. A december 20—21—22-ei. betlehemestalálkozó programját később közöljük. Előzetes információkkal a Ciróka Bábszínház szolgál. (Czollner tér 2/E, tel.: 46-636) A találko.zó ideje alatt pedig az Erdei Ferenc Művelődési Központban kaphatnak majd felvilágosítást az érdeklődők . Sikeres jótékonysági est Hercegszántón (Tudósítónktól.) Régen nem voltak annyian a hercegszántói művelődési házban, mint szombaton a jótékonysági esten. A műsor keretét a közelgő karácsonyi ünnepség adta. Aranyosak voltak a magyar és a délszláv iskola tanulói énekeikkel, jeleneteikkel, táncaikkal. Az intézmény hagyományőrző csoportja a már Budapesten is megcsodált sokác lakodalmassal aratott méltányos sikert. A műsor második részében a vendég a pécsiek műsorait tapsolta meg a nézősereg. A 274 fizető 13 700 forinttal járult a nap sikeréhez. Voltak olyan nézők is, akik többet kívántak adni, mint az 50 forintos belépő. A község polgármestere, Bognár József már tervezi, hogy az itt lévő menekültek között melyik nap kerüljön kiosztásra a karácsonyra szánt bevétel. S. G. MUNKANÉLKÜLIEK KARÁCSONYA Akiknek nem jut sok öröm A kalocsai munkaügyi hivatal kirendeltsége előtt hosszú sor kígyózik. Egy részük jelentkezni jött vissza, a többi először van itt. Érdemes meghallgatni, mit mondanak ők a karácsonyi ünnepekről. Egy kalocsai volt tsz-traktoros panaszkodik: 84 éves édesanyjával él együtt nagyon szerény körülmények között. Arra a kérdésemre, hogy mi lesz a fenyőfa alatt, idegesen elmosolyodik, majd közli, hogy a gyógyszereket fogja mindkettőjüknek jó előre beszerezni, mert mondják: megint drágulni fognak. Egy solti épületlakatos hasonló sorsra jutott. 6800 forintból idős szülőjével, nem látja megoldhatónak az ajándékozást. Az összjövedelmük 15 ezer forint, kilátásaik szomorúak. Van olyan család, ahol mindkét felnőtt munka nélkül van. A férj 35 év munkaviszony után szinte nem is tudja lelkileg helyretenni a dolgokat. Már restellem feltenni a kérdést a karácsonyi ajándékokkal kapcsolatban, de azért csak megkérdezem. Mindketten elszomorodnak, majd az asszony válaszol: ha egymásnak nem is, az unokáknak azért vesznek valamit. . . Nagyon sok embert küldtek el a folyami dolgozótól. Páran itt toporognak közülük. Szinte tapintható a bizonytalanságuk, a tanácstalanságuk. Nekik még a helyhezkötöttséggel is meg kell küzdeni. A legfiatalabb közülük, akinek a felesége gyesen van, szinte megütközve mondja: ilyen karácsonya még nem volt a négy gyerekének! A legrövidebb választ a kérdésre egy előnyugdíjra felterjesztett veterán munkanélküli adta. Azt mondta: uram, talán karácsonyfám sem lesz az idén ... V. I. Bemutatkozott a Sárkány Magazin Baján, a:z Újvárosi ÁMK-ban mutatta be új gyermeklapját, a Sárkány Magazint, a főszerkesztő, Udvari Gábor. — Ez, az eleinte kéthavonta, majd később havonta megjelenő, szép kivitelű, i, gényes tartalmú, 32 oldalas, színes újság három nagy témakörrel foglalkozik: a természettel, a technikával és az utazással. Érdekesség — és a gyermekek számára nagy ör öm —, hogy mellékletként egy ö sszerakható, lufi hajtotta versenyautó jár a laphoz. Néhány cím az első szám tartalmából: Mit tudunk a természetről, idomítható növény ek, miként kezdődött az ember ropülése, látogatóban Gerald Dun'ell állatkertjében. A magazin „Ki mi t tud?” pályázatának nyertese — o lyan produkciót kell bemutatni, aminek megértéséhez nem kell nyelvismeret — ingyen utazhat Kínába. Ezenkívül még sok-sok rejtvény, érdekesség: számítógépes program, névadó pályázat a Sárkánynak, me'se aingolul — amelynek lefordítója és beküldője egyéves előfizetést vagy angol nyelvű kínai irodalmi könyveket nyerhet. A második szám fődíja egy igazi svájci robogó (kismotor) lesz. Az ismertetőt követően bő egyórás videovetítésre került sor a nyáron, a kínai—magyar diákcsere keretében lezajlott távo l-keleti útról, amelyet a jelen levő gyermekek nagy élvezettel figyeltek . A TÁRGYALÓTEREMBŐL: Megölték az egyetlen fiamat Nyugodt mederben folyik a szegedi Szőke Tisza nevű diszkóhajón tavaly októberben történt emberölési ügy tárgyalása Kecskeméten, a megyei bíróságon, dr. Szenáky János büntetőtanácsa előtt. A tudósító, aki végigülte az eddigi tárgyalási napokat, annyi megjegyzést talán megengedhet magának, hogy nincs perdöntő fordulat az ügyben, noha akadnak figyelemre méltó tanúvallomások, bár ezek is sok tekintetben az akkori szemtanú bizonytalanságait tükrözik, ami érthető. Több száz ember volt akkor jelen a hajón, és közülük többen, sőt, majdnem mindenki ivott valamennyi szeszes italt, dulakodás támadt és az emberek menekültek a befújt gázpray hatása elől. Az utóbbi két tárgyalási napon december 13-án és 17-én ösz- szesen hét tanút hallgatott meg a bíróság. Beke Krisztián szegedi fiatalember például elmondta, hogy a hajó bejáratánál, a pénztárosasztal körül kialakult verekedés során ő látta, amint ketten lefogták a későbbi áldozatot, a jugoszláv férfit, Ayman Subhi, elsőrendű vádlott pedig — aki nem háttal állt — az illető mellkasa, hasa felé ütött, s volt valami a kezében. Azután a jugoszláv férfi elszaladt a hajó belsejébe. Sebők Zoltán tanú arról beszélt, hogy Vojnic Zelic Vladislav „belekeveredett egy dulakodásba, de nem tudom, hogy megütött-e valakit, vagy rúgott, de ez elképzelhető. Én elhúztam a társaságtól magam mögé, nem volt rajta sérülés. Közben arab diákok jöttek a hajóra, engem félretoltak. Vladislav is látta, hogy jönnek, s ekkor elment a hajó hátsó bejárata felé, az arab diákok sietve mentek utána, de hogy utolérték-e, azt már nem láttam...” Ugyanez a tanú elmondta, hogy ő kést senkinél nem látott, jugoszláv barátját is csak akkor látta viszont, amikor már a hajó belsejében feküdt és körülállták. A férfi véres volt. — Az arabok közül senkit sem ismernék fel! — tette hozzá a tanácselnök kérdésére. Molnár Gábor tanú is csak any- nyit látott, hogy egy fehér bőrű fiú után szaladnak arab diákok, de arra nem tudott válaszolni, hogy utolérték-e. Azt nem látta. Ő is kijelentette: a tárgyalóteremben jelen lévő vádlottakat a helyszínen nem látta. Sziráki Zsuzsanna éjfél után két órakor ért a hajóra, de nem tudott bemenni, mert mondták neki: verekedés van, látta, hogy a parton is dulakodtak valakik. Mindezek után beült a gépkocsiba, és hazament. Yasim Omar negyedéves joghallgató a lényeget érintően arról beszélt, hogy a pénztárosasztalnál volt valami verekedés, de a vádlottakat nem látta ott, pedig ismeri őket. Azt is látta, hogy a parton szintén verekedtek, s Ayman odament, megfogta az egyik magyar gyerek pólóját, és verte a hátát. Aboushira Nassredin, szintén szegedi egyetemista már azt mondta, hogy az asztalnál történt verekedésnél ott volt Ayman, az elsőrendű vádlott, akit ő terelt el, hogy ne verekedjen, ne avatkozzon bele. A jugoszláv fiút követő arabok között Ayman nem volt, állt a barátnője mellett. Megrázó epizódja volt a december 17-ei tárgyalásnak, hogy ott megjelent a megölt jugoszláv fiúi édesanyja, aki könnyeivel küszködve mondta: — Hároméves kora óta egyedül neveltem a fiamat, akiről úgy gondoltam, hogy majd támaszom lesz öreg napjaimra. Van egy kislánya, az én unokám, aki éppen azon a napon töltötte be hetedik évét, amikor az édesapját megölték. Szeretett Magyarországon lenni, sok barátja volt itt, és úgy tervezte, hogy itt letelepedik. De megölték az egyetlen fiamat. Arra kérem a tisztelt bíróságot, ha kiderül, ki ölte meg, kötelezzék a kiadásaim megtérítésére. A barátai adták ösz- sze a pénzt, hogy tisztességgel el tudjam temettetni — mondta a hatvanhárom éves, egyszerű asz- szony, aki Szabadkáról jött el a tárgyalásra. — Drága néni! Nem én öltem meg a fiát, és átérzem az ön fájdalmát, nekem is van édesanyám! — mondta az elsőrendű vádlott. . . A tárgyalás 1992. január 8-án folytatódik. Gál Sándor MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.45: Jó reggelt. Magyar- ország! 5.47: Falutévé 6.00: A Reggel — Közérzeti hírműsor 8.30: Verkli — Válogatás a magyar könnyűzene közelmúltjából 9.00: Jóga — Dr. Weninger Antallal 9.20: Képújság 9.25: Közérdekű információk 9.30: Híres ünnepek 10.00: Közérdekű információk 10.05: A tánc nyelvén — Finn rövidfilm. 10.30: Forró és hideg sivatagok — Angol dokumentumfilm 10.55: Képújság 16.34: Napi műsorajánlat 16.35: Román nyelvű nemzetiségi magazin — Ecranul nostru 17.00: Képújság 17.05: Szextetthely — Francia tévéfilmsorozat: A fotóstúdió 17.30: Gaia — Ökológiai filmújság 18.00: Közlemények — előzetesek 18.05: Pénzvilág — Hírek, tények, információk 18.15: Gyereksarok— „Engedjétek hozzám ..." — A hitről gyerekeknek — Esti mese — Jimbó — Muzzy comes back — Égből pottyant mesék 18.45: IS — Képregények. 1112. rész 19.15: Mini klipmix 19.30: Híradó 20.00: Műsorismertetés 20.05: Telesport 20.10: Közlemények — előzetesek 20.20: Egészséget mindenkinek! Dr. Czeizel Endre műsora: Elhízás — népbetegség 20.55: Twin Peaks — Amerikai tévéfilmsorozat, VIII/5. rész 21.45: Első szerelem 22.35: Menedzser Magrzin 23.20: Késő esti Híradó 23.25: BBC-híradó TV II. MŰSOR 6.00—9.00: Napkelte — Reggeli információs magazin Műsorvezető: Lugosi Viktória és Dombóvári Gábor 16.20: Hírek — Műsorelözetes — Időjárás 16.30: Ötről hatra —A TV 2 zenés tájékoztatómúsora 17.30: Kérdezz! Felelek 17.45: Gyerekeknek! Bereg télen, Bereg nyáron — Magyar kisfilm. A kacsa és a fenyő — Bolgár rajzfilm 18.15: Telesport Műsorvezető: Palcsó Brigitta 18.35: Műsorelözetes 18.40: Esti egyenleg — Napi képes hírösszefoglaló 19.05: Elvi kérdés — Amerikai tévéfilm 55' 20.05: Körzeti tévéstúdiók műsora — Budapest — Pécs — Szeged 21.05: Hogy volt? — 50 perc színházról 22.00: Híradó 22.25: Napzárta előtt... 22.45: A TV 2 FILMKLUBJA — Szomszédolás — Szlovák filmek bemutatója: Nap a hálóban — Szlovák film (1962) 90' ÚJVIDÉKI TV 15.30: Műsorismertetés. 15.35: Tv-napló — szlovákul. 15.50: Tv-napló — ruszinul. 16.05: Tv- napló — románul. 16.15: Videoírás — ismétlés. 16.45: Tv-napló — magyarul. 17.00: Tv-napló. 17.30: Tv-esszé: szlovák színház. 18.00: Újvidéki képeslapok. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló — magyarul. 20.10: Reklám. 20.15: Zahar bemutatja — szórakoztató zenei műsor. 21.10: Hírek — magyarul. 21.20: Filmest. 23.50: Tv-napló. 0.20: Éjszakai műsor. Utána hírek, műsorzárás. KOSSUTH Óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Szép, új telekommunikációs világ. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 11.05: Tipp. 11.10: „Énekeltem én: Simon Ferenc Józsefné". 11.25: A Szabó család (ism.). 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.05: Klasszikusok délidőben. 13.45: Hitélet — Vallási krónika. 14.05: Könyvszemle. 14.15: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 15.05: Vízkereszttől szilveszterig. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Neked szól! Zenei kalandozások térben és időben. 17.05: Cigányfélóra. 17.35: Trombitaparádé. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt.. . 19.39: A székes- fehérvári Állami Zeneiskola citerazenekara játszik. 19.50: Hajszálgyökerek. 20.05: Tanakodó. 21.05: Így láttam Bartókot. 21.50: Egy fordításankétra. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Tér — idő. 23.00: UfíH-n: A BBC magyar műsora. 23.05: Nagy mesterek világhírű előadóművészek. 23.45: URH-n: Frank Sinatra énekel. 24.00: Hírek — Időjárás. PETŐFI 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek — Időjárás. 8.05: Rivaldafényben: Olasz slágerek. 9.00: Hírek — Időjárás. 9.03: Útikalauz üdülőknek. 9.08: Könnyűzenei stúdiónk új felvételeiből. 9.50: Népdalkörök pódiuma (ism.). 10.15: Édes anyanyelvűnk. 10.20: Operaslágerek. 10.50: Peres, poros iratok. 11.00: Hírek — Időjárás. 11.03: A mi korunkban. 11.23: Gramofonsztárok. 12.00: Muzsikánál nincs jobb barát. 13.00: Hírek — Időjárás. 13.03: Nosztalgiahullám. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Lelátó. 14.30: Betűtenger. 15.00: Hírek — Időjárás. 15.05: Kapcsoljuk a 6 os stúdiót. 15.20: Slágerről slágerre. 16.00: Látvány és muzsika. 17.00—19.00: RádióMa — Benne: 17.00: Hírek —Időjárás. 17.50: A—B/CD. 18.10: Gordiusz. 19.00: Hírek — Időjárás. 19.03: A rock gyermekei. 19.30: Popregiszter. 20.00: Garázs. 20.30: Fényes Szabolcs szerzeményeiből. 21.00: Hírek — Időjárás. 21.03: Daráló (ism.). 21.33: Mark Isham dzsesszegyüttese játszik. 21.50: AMR Karinthy Színpada. Ernőd Tamás bohózatai és sanzonjai (ism.). 23.00: Hírek — Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Zenés játékokból. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa —jó reggelt, Németország!. 8.35: Telebutik. 9.00: Az Angyal visszatér (amerikai sorozat). A körorvos. 9.45: Gazdag és szép (amerikaisorozat). 10.10: Versenyfutás a halállal (amerikaisorozat). Autópálya 1. Paul vásárolt magának egy használt autót, hogy azzal utazza végig az Államokat. Az autópályán kocsija kormányszerkezete hirtelen felmondja a szolgálatot. A tömeg- szerencsétlenség következtében négy ember életét veszti. 11.00: Telebutik. 11.25: A vad Rózsa (mexikóisor.). 12.10: A láthatatlan ember (amerikai sor.) Börtönben. 13.00: Egy apával több (amerikai sorozat). 13.30: Kalifornia klán (amerikai sorozat). 14.20: A Springfield-sztori (sorozat). 15.05: Farkasok klánja (mexikói sorozat). Orvosi titoktartás. 15.50: CHIP'S (amerikaikrimisorozat). Időzített bomba. 16.40: Rizikó —játék. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: A vad Rózsa (ism.). 18.45: Híradó. 19.15: Jump Street 21. (amerikai sor.). Menekülés. 20.15: Mini Playback Show. 21.15: Kastély a Wörthi-tónál (NSZK-sorozat). Képvadászat. 22.20: Háromszoros éljen (NSZK—olasz szex- film). 23.50: Hírek. 24.00: Djangótól üdvözlettel (spanyol—olasz western) 89'. 1.35: Alfred Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorozat). A művészetért. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszé- dp,k/ÁSfpJ..9.05: Közkórház, /7sm() 9.50: Teleüz let. 10.10: Visszatérés Édenbe (ism.). 12.00: Műsorismertetés. 12.05: Szerencsekerék (ism.). 12.45: Telebörze. 13.35: Bingo (ism.). 14.00: Thunderai macskák (amerikai rajzfilmsorozat). A gonosz hárfa. 14.25: Közkórház (amerikai sorozat). Parti csattanókkal. 15.10: Szomszédok (ausztrál sor.). Meghívás teára. A Paul és Gait közötti kapcsolat még mindig a holtponton van. Amanda további jó pontokat szerez Jane-nél. Amikor Amanda teára hívja Madge-et, kirobban a botrány. 15.35: Teleüzlet. 15.50: Hazzard megye lordjai (amerikai westernsorozat). Hector kései bosszúja. 16.45: A rendőrnő (amerikai krimisorozat). Veszta-szűz. 17.45: Az Addams család (amerikai sor.). Álláskeresés. 18.15: Bingo—játék. 18.45: Híradó. 19.20: Szerencsekerék. 20.05: Időjárás. 20.15: Mike Krüger-show. 21.10: Hírek — Sport. 21.15: Rossz a jó (amerikai krimi) 113'. 23.20: Hírek— Időjárás. 23.30: Becsület kérdése (amerikai film) 99'. 1.15: A rendőrnő (ism.). 2.05: Műsorismertetés. PRO 7 6.10: Ház az Eaton téren (ism.). 6.55: Nyersbőr (ism.). 7.45: Rajzfilmek (ism.). Szelleműzők — Fenn. 8.35: Mister Ed (ism.). 9.00: Barátom, Ben (ism.). 9.30: Waltonék (amerikai sorozat). Karácsony. 10.20: Nyersbőr (westernsor.). Tíz évvel később. 11.20: Az osztály feje (ism.). 11.45: Alice (vidám amerikai sorozat). Sértődés. 12.10: A madárijesztő és Mrs. King (ism.). 13.00: Nehéz egy milliomos dolga (ism.). 14.40: Rajzfilmek (ism ). Winnie itt van! — Flintstone család. 15.35: Mister Ed (vidám amerikai sorozat). Ed és a Mikulás. 16.05: Rossz hírű medvék (amerikai sorozat) Teniszmérkőzés. 16.35: Az osztály feje (amerikaisorozat). Hamis barátok. 17.05: Chase professzor esetei (amerikai sorozat) Farkaslány. 18.00: Rajzfilmek — Szelleműzők — Gyilkos paradicsomok — Kövér disznócska — Garfield és barátai 20.00: Híradó. 20.15: Sanghaji meglepetés (amerikai film) 90'. 22.20: Különleges osztag (ausztrál sorozat). Bomba és zöldség.23.15: Gamiani éjszakái (francia—olasz erotikus film) 82'. 0.45: Hírek. 0.55: Spenser (ism.). 1.40: Hírek. 1.50: Szeretném, ha itt lennél (ism.). 3.20: Hírek. 3.30: Szürkület (ism.). 3.55: Vad angyalok (ism.). SUPER CHANNEL 9.10: Egyveleg. 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Élő videoshow. 18.00: Wyatt Earp (amerikai sorozat). 18.30: Dráma. 19.00: Vígjátékok vitriné. 19.30: Belföldi tudósítások. 20.00: Sport. 21.00: A holnap mögött. 21.30: Beszélő fejek. 22.00: BBC-híradó. 22.30: Piacgazdaság. 22.45: Rock Rióban, III. — Utána: Egyveleg. SZÍNHÁZ — MOZI — TÉVÉ KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ: Kecskemét, délután 3 óra: A KŐSZÍVŰ EMBER FIAI. Bérletszünet. Este 7 óra: MACSKAJÁTÉK. Salamon Béla- bérlet. MOZI: Kecskemét, Városi mozi: fül 4, 3/4 6 és 8 órakor: SZERELMES SZÍVEK. Sz„ magyar film. Áirpád mozi: 3/4 6 és 8 órakor: TIGRISTÁNC Sz„ amerikai film. Otthon mozi: Szünnap. Stúdiómozi: 7 órakor: NYITOTT AJTÓK. Sz„ olasz film. Baja, Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: FOLT A ZSÁKJÁT. Sz., mb., amerikai film. Kiskunhalas: fél 6 és fél 8 órakor: ISTEN NEM VER BOBBAL. Sz., amerikai film. Kalocsa, Otthon mozi: 6 és 8 órakor: NAGY DURRANÁS. Sz., amerikai film. Kiskunfélegyháza, Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: ELIT KOMMANDÓ. Sz., amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Stúdiómozi: 6 órakor: NINCS KIÜT. Szí, amerikai film. VÁROSI TELEVÍZIÓ: Kecskemét: 9.00—10.00: KÉPÚJSÁG. 14.00 15.00: KÉPÚJSÁG. 17.00 “18.00: KÉPÚJSÁG. 18.00 22.00: TV-TÉVÉ-PRODUKCIÓ