Petőfi Népe, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-19 / 297. szám

2. oldal, 1991. december 19. PETŐFI Népe 1992 — a fordulat éve KÉRDŐJELEK Kik, miért hogyan? Bevallom, gyerekfejjel sem szerettem a húzd meg, ereszd meg játékokat. Zavart az a ki­számíthatatlanság, ami óhatat­lanul adódik abból, hogy van aki jobban húzza, van aki csak félvállról, mások pedig minden indulatukat, minden haragjukat belevetik a játékba. Es ettől kezdve már szó sincs játékról. Valami ilyen érzés kerített hatalmába akkor is, amikor a szakszervezetek sz trájkfelhiva­sától meg az azt követő nyilat­kozatháborútól volt hangos az ország. A mostani kötélhúzás — hiá­ba álltak az egyik oldalon száz­ezrek, a másikon ki tudja, mennyien — nem döntötte le a lábáról egyik felet sem. Arra mindenesetre elég volt ez a két óra is, hogy kiderüljön, az apa- tikusnak, fásuknak hitt töme­gek csupán éber álomban szen­deregnek és ezen is, azon az ol­dalon is jócskán vannak vicsor­gók. Sikerült-e valakinek akár csak egyetlen lépést is mozdíta­ni a másikon ? Kimozdulnak -e a holtpontról a kétoldalú tárgya­lások ? Jobb lesz-e a megélheté­sükért küzdők sorsa? Értenek-e a szóból azok, akiknek a figyel­meztetés szólt? Lehet, hogy nemsokára bekövetkezik az is, amire ma csak figyelmeztettek ? Ma, holnap, holnap után is húz­zuk— eresztjük, vagy vicsorog­va nekifeszülünk majd, tépjük, rántjuk és szakítjuk is? A kér­dések kérdéseket szülnek, s jó volna végre tudni a válaszokat is. (somfai) Ferenczy Europress A hadiipar összhangjáért A működését január 1 -jén meg­kezdő Hadiipari Hivatal önálló költségvetési szerv, gazdálkodása a Honvédelmi Minisztérium költ­ségvetési fejezetében elkülönítetten szerepel. A közzétett kormányrendelet szerint a hivatal feladata a hadi­ipari termelés, értékesítés és be­szerzés összhangjának megterem­tése; a honvédelmi, az ipari, a mű­szaki-fejlesztési és kereskedelmi te­vékenység koordinálása. Felügyeletét a kormány nevében a kijelölt miniszter — Für Lajos gyakorolja. A Hadiipari Hivatal élén elnök áll, akit a felügyeletet gyakorló miniszter javaslatára a miniszterelnök nevez ki és ment fel. Gyógyszer­segély Albániának A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat 30 ezer dol­lár értékű, Magyarországon vásárolt gyógyszert juttat el december 19-én Albániába, az ottani egészségügyi ellátás javítása érdekében. A segélyszállítmányt — amelyet a genfi székhelyű Egyházak Világtanácsa segélyosztálya, valamint a nyugat-európai szeretetszolgá­latok finanszíroznak elkí­séri Lehel László lelkész, aki elmondotta, hogy tekintettel a humanitárius segítségre, a szállítást a Malév térítésmen­tesen vállalja. (OS) A jövő esztendő fordulópont lesz a magyar külgazdaság szem­pontjából — mondotta szerdai „évzáró” sajtótájékoztatóján Ká­dár Béla külgazdasági miniszter. Optimizmusát arra alapozza, hogy a súlypontváltáson már túl van az ország, ugyanis az összességében 8,2 milliárdos kivitelnek ma már csak egyhatoda jut a volt KGST- országokra, ami már nem sorvad­hat tovább, hiszen elérte a mély­pontot. A miniszter bízik abban is, hogy a magyar gazdaság bekap­csolódhat a Szovjetuniónak szánt nyugati támogatási programokba. Az első 11 hónap adatait ismertet­ve Kádár Béla elmondta, az idén kö­rülbelül 2 milliárd dollár lesz az év vé­gére a volt KGST-országokkal bo­nyolított forgalmunk exportvesztesé­ge, ugyanakkor a hagyományos nyu­gatikivitel 18százalékkal növekedett. Az összes dollárexport — beleértve a volt KGST-országokat — 31 száza­lékkal haladja meg a múlt évit, s ez nemzetközi összehasonlításban is igen kedvező eredmény. Az Európai Megfogyatkozott árkiegészítések A jövő évben megszűnik a költségvetési támogatása az ivó­víz- és csatornaszolgáltatásnak, nem folyósítanak árkiegészítést a tejre és tejtermékekre. Csupán a személyszállítási szolgáltatások­nál marad fenn fogyasztási árki­egészítés formájában a költség- vetési támogatás. A vita során a képviselők nem támogatták azt a javaslatot, hogy a mezőgazdasá­gi termelők a gázolajnál felszá­mítandó fogyasztási adók egy részét visszaigényelhessék. Ugyancsak nem kapta meg a kellő támogatást az a képviselői javaslat, amely a gázolaj és a tüzelőolaj adótartamát a motor­benzint terhelő adó szintjéhez kí­vánta közelíteni. A törvény — amelyet tegnap fogadott el a parlament 1992. január 6-án lép hatályba. A fogyasztási adók és árkiegé­szítések jövő évben érvényes mértékeit tartalmazó mellékle­tekről az 1992-re szóló állami költségvetés elfogadásakor dön­tenek a képviselők. Ez azt jelen­ti, hogy akkor határoznak a mo­torbenzinnél 1992-ben alkalma­zandó fogyasztásiadó-mértékek- ről, vagyis a jövő évi üzemanyagár-emelésekről. (MTI) Közösség országaiba 30, ezen belül Németországba 37 százalékkal ex­portáltunk többet, mint tavaly. Természetesen a jövő év első fe­lében még nem lehet számítani a magyar gazdaság látványos élén­külésére — hangsúlyozta a minisz­ter—, talán 1992 negyedik negye­dében lesz érezhető a tovább nö­vekvő export húzóereje. Hozzátet­te: 2015-re talán elérjük a jelenlegi osztrák színvonalat, nem utolsó­sorban a külföldi tőke segítségével. Arra a kérdésre, hogy mi a véle­ménye az ipari és kereskedelmi, va­lamint a külgazdasági tárca össze­vonásáról, Kádár Béla azt vála­szolta: a kormány és a kormányza­ti szervek átalakítása a miniszterel­nök felelőssége. Antall József vi­szont nem tett olyan kijelentést, hogy a jelenlegi felálláson változ­tatni akar. A miniszter azt is el­mondta, hogy Szabó Iván közölte vele, miszerint félreértésen alapul az az információ, hogy integrálni szeretné a két minisztériumot. Hírblokád Amit nem mutat be a tévé, nem ír meg az újság, elhallgat a rádió, az olyan, mintha nem is történt volna meg. Ezt a módszert nem a mi aktuális hatalmasaink találták ki - mert világszerte eredménye­sen alkalmazzák —, de kétségkívül igen ügyesen élnek vele nálunk is. Az igazság tehát az, amit a médiu­mok elhintenek — amit mellőznek az is lehet igazság, csak éppen so­hasem derül ki róla. Ha egy jelentős ellenzéki össze­jövetelről „elfelejt” beszámolni a tévé, a leghatékonyabb hírközlő és véleményformáló, ne mondjam: propagandaeszköz, akkor annak körülbelül akkora a tömegekre gyakorolt hatása, mint a pusztába kiáltott szóé. Vagyis, semekkora. Elvégre szóbeszéd útján mégsem juthat el az ellenzéki vezérek üze­nete a választópolgárokig, akik napjainkban még inkább csak azt hiszik el, amit a saját szemükkel látnak. És itt lép közbe a propa- gandaeífektusokat jól ismerő szer- kesztő-főszerkesztő-igazgató és más illetékes vagy illetéktelen. Kel­lő időben adott utasítással leállítja az elkészült felvétel bevágását és közlését. Százegy okra hivatkoz­hat, arra is, hogy gyenge volt az akkumulátor és „megzöldültek” a képek, vagy hogy letörölték a han­got. Körülbelül így jártak el a belg­rádi tévében, és ezért nem láthat­tuk hétfőn a képriportot a leg­ismertebb ellenzéki politikusok fő­városi nagygyűléséről, ahol mérle­get vontak egy évvel az első szer­biai többpárti választások után. Zsúfolásig megtelt nézőtér előtt, amely olykor a szocialista hőskor­szakot idéző vastapssal honorálta a szókimondó szónokokat. Vük Draskovic például azt mondta, hogy ha az ő pártja győz tavaly /r­Óvakodjunk a robbanó tojásoktól! A mikrohullámú sütőben elké­szített tojás evés közben, annak rendje és módja szerint, ferobban- hat és súlyos sérüléseket okozhat. Legalábbis erre figyelmeztetnek amerikai orvosok a „The New England Journal of Medicine” cí­mű szaklapban (325. kötet, 24. szám). Mint írják, két angol nőnél és egy amerikai férfinél balul ütött ki az a próbálkozás, hogy tojásokat egy perc alatt teljes kapacitásra ál- litott mikrohullámú sütőben ké­szítsenek el. Előzetesen ugyanis nem szúrták át a tojássárgája bur­kát és amikor fogyasztás közben ezt a mulasztást pótolni akarták, a magas nyomás alatt álló sárgája nagy erővel a szemükbe vágódott. Szerencséjükre a gyors orvosi se­gítség még megmentette látásukat. decemberben, akkor ma nem lenne háború. Ha kell, tíz évet is tárgyal­tak volna a horvátokkal. Igaz, Nagy-Szerbiát akartak, de nem ezen az áron. S még azt is kijelen­tette, hogy Vukovár, Eszék és Dubrovnik sohasem volt szerb vá­ros. Drágán Veselinov egységre szólította fel az ellenzéket, a rész­érdekek mellőzésével. Egységre a szocialisták demokratikus úton való megbuktatása érdekében. Ennyi eretnekség és veszélyes felforgató szándék láttán okkal lett ideges az ügyeletes szerkesztő. És nyomban intézkedett. Az anya­got letiltotta — mert amit letilta­nak, abból nagyobb baj nem lehet. Nálunk. Hogy azután milyen in­tervenciók, győzködések, viták vagy veszekedések árán került mindez mégis a képernyőre — igaz, egynapos késéssel, szerdán este, egy különműsor keretében —, annak kiderítése nem a mi dol­gunk. Az sem, hogy honnan jött a dorgálás, fentről-e vagy máshon­nan, és ki mondta ki a szankciót: az ügyeletes szerkesztőt felfüggesz­tik állásából. A tévé főszerkesztője többperces magyarázkodásban azt állította, hogy komoly szakmai melléfogás történt. Nem kis elégtétellel vettük tudo­másul mi, a hiteles tájékoztatásban oly gyakran megkurtjtott nézők — s hogy szűkítsük a kört: mi, a Magyar Szó megbirált, az infor­mációk el nem hallgatásáért meg­bélyegzett munkatársai —, hogy végre valaki felel az információs blokádért. Méghozzá név szerint. Ráadásul a többmilliós nézőtábor előtt. Igaz, hogy nem a legmaga­sabb szinten, de érjük be egyelőre ennyivel. Lehet, hogy egyszer sző­kébb környezetünkben is eljutunk idáig? (J. Garai Béla cikke megjelent a Magyar Szó című újvidéki napilap­ban) Bankprivatizáció az OTP szemszögéből A pénzintézetekről és a pénzin­tézeti tevékenységről szóló, de­cember 1-jével hatályba lépett tör­vény tulajdoni szabályai szerint a pénzintézet jegyzett tőkéjében — más pénzintézet kivételével — egy-egy tulajdonos közvetlen és közvetett tulajdoni hányada nem haladhatja meg a 25 százalékot. E szabály alól az állam sem kivétel — hangzott el az OTP szerdai saj­tótájékoztatóján. Mint ismeretes, az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. az egyetlen olyan hazai pénzintézet, amelyben az állam­nak — az Állami Vagyonügynök­ség útján — 100 százalékos része­sedése van. A fennálló rendelkezé­sek értelmében 1997. janüár 1-jéig nem is várható, hogy az állami tulajdonrész jelentősen csökken­jék. Az OTP szakemberei megvizs­gálták, milyen szerepe lehet a ha­zai bankprivatizációban a növek­vő lakossági megtakarításoknak. Megítélésük szerint a betétek nö­vekedése mögött egyelőre elsősor­ban halasztott kereslet, nem pedig tartós felhalmozási szándék húzó­dik meg. Ezt támasztja alá az is, hogy nemigen nőtt a részvényvá­sárlási hajlandóság, holott a ma­gánszemélyek ehhez jelentős adó- kedvezményt is kapnak, s még a nemrégiben kibocsátott középle­járatú államkötvények iránt sem érdeklődnek különösebben, pedig a kamatfeltételek meglehetősen vonzóak. Bár a privatizáció során szóba jöhető tulajdonosok között fontos szerep juthat a lakosság­nak, ennek mértéke a megtakarí­tási hajlandóságon kívül függ at­tól is, hogy a bankok bekapcso­lódhatnak-e a munkavállalói rész­vényvásárlási programba, illető­leg, hogy az állami kézben lévő bankrészvényeket is felkínálják-e majd a kárpótlási jegyek tulajdo­nosainak. Ugyancsak nagy jelentősége lesz a bankprivatizációban a ha­zai intézményi befektetőknek. Alapvető fontosságú kérdés pél­dául, hogy a társadalombiztosítá­si rendszer milyen szerepet juttat a banki részvényeknek. De nem közömbös a biztosítók és a befek­tetési alapok — köztük az ÁVÜ által létrehozott tervezett alapok — bekapcsolódása sem. A tájékoztatón szó volt a beté­tek és hitelek év végére várható számszerű adatairól is. Eszerint december végén a lakosság betét­ben és értékpapírban őrzött meg­takarítása várhatóan megközelíti az 592 milliárd forintot. Ha ehhez hozzászámítjuk a készpénzkészlet összegét, akkor a megtakarítás 775 milliárd forintot tesz ki, ami 143 milliárdos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A megtakarításoknak azonban csak 65 százalékát helyezték el az OTP-nél. Ezek formája is megle­hetősen eltér: a forintbetéteknél 79, a devizabetéteknél 59, az ér­tékpapíroknál pedig mindössze 39 százalékos a takarékpénztár ré­szesedése. Az egyévi állománynö­vekedésből, ami országosan az összes banknál 141 milliárd forint volt, az OTP részesedése 58 száza­lékos, ami azt mutatja, hogy az ügyfelek kisebb arányban fordul­nak a takarékpénztárhoz, mint korábban. . ,. A hitelek kezelésében a taka­rékpénztár részaránya igen ma­gas, 89 százalékos. Ezenbelül azonban á fogyasztási hitélek ál­lományából való részesedése lé­nyegesen alacsonyabb, körülbelül 49 százalékos. A lakosság hiteltar­tozásainak összege jelenleg 257 milliárd forint. TALLÓZÓ EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Jogi önkény-e az elismerés? Jugoszláviában élénk vita tárgya a tagköztársaságok nemzetkö­zi elismerésének erősödő kilátása. Zágrábban kedden tartott sajtóértekezletén Zvonimir Separovic horvát külügyminiszter kijelentette: Európa most végre felfogta, hogy Jugoszlávia már nem létezik. Üdvözölte Németország, Olasz­ország, Dánia és Belgium állásfoglalását, s méltatta a francia álláspontot is. A horvát miniszter kiemelte, hogy már nem arról vitáznak, hogy elismerjék-e Horvátországot és Szlovéniát, hanem azon, hogy mikor tegyék ezt meg. Lojze Peterle szlovén miniszterelnök üdvözölte az Európai Kö­zösség szándékát, hogy a jövő hónapban elismeri Szlovéniát, s tagadja azt, hogy a német kompromisszumos álláspontot Szlové­nia feladásának tartanák. Peterle hozzáfűzte, sosem gondolta vol­na azt, hogy a szlovén kérdés fontos világpolitikai probléma lesz. Kiró Gligorov macedón elnök nyilatkozatában kifejtette, hogy Macedónia megszolgálta az elismerést, talán jobban is, mint a többi köztársaság. A szerb parlament zárt ülésén foglalkozott a tizenkettek dönté­sével. A témáról nem nyitottak vitát, Vladislav Jovanovic külügy­miniszter tartott tájékoztatót. Vukasin Jokanovic, a parlament alelnöke a belgrádi rádiónak adott nyilatkozatában „jogi és politi­kai önkénynek” nevezte a határozatot, s szorgalmazta, hogy kap­csolják be a jugoszláv kérdés megvitatásába az egész nemzetközi közösséget. Lord Carrington — ismét a békéért Lord Carrington szerdán ismét tárgyalásokat kezdett a jugoszlá­viai háború befejezésére irányuló újabb erőfeszítések lehetőségei­ről. A brit politikus, aki a hágai békekonferenciát vezeti, először Kucan szlovén és Tudjman horvát elnökkel tárgyalt az ausztriai Grazban, majd onnan Belgrádba repült, hogy találkozzon Slobo­dan Milosevic szerb elnökkel. Ausztria helyesbít Az osztrák kancellári hivatal némileg helyesbítette Mock kül­ügyminiszter bejelentését, miszerint Ausztria január 15-én elismeri Horvátországot és Szlovéniát. A helyesbítés értelmében változatla­nul fennáll az a feltétel, hogy Ausztria ne egyedül és ne is másod­magával tegye meg azt a lépést, hanem csakis „államok egy cso­portjával”. Tíz napra elegendő üzemanyag Kritikussá vált a kerozinhiány a Szovjetunió több volt tagköz­társaságában, s többek között Moszkvának is mindössze 10 napra elegendő repülő-üzemanyaga van, ami miatt igen sok menetrend szerinti járatot nem tudnak elindítani, s utazni kívánók tízezrei rostokolnak a repülőtereken. Hasonlóan súlyos a helyzet a Kauká­zus északi térségében, s nem sokkal jobb Ukrajnában és Kazahsz­tánban sem. Egyáltalán nincs kerozin Szimferopolban, Szocsiban, Taskentben és számos más nagyvárosban sem. , A ,hatalm4% 9r§zág teltén.találtató repülőtp^^kö^ jelenleg gyakorlatilag nem üzemel, az Aeroflot legitarsasag pedig néhány nap alatt 75 járatot számolt föl. Chile tagad Chilei tábornokok kedden felháborodottan tiltakoztak az ellen, hogy a hadseregnek bármiféle szerepe lett volna a Budapesten lefoglalt és Jugoszláviába szánt illegális fegyverszállítmány útnak indításában. A hadsereg tábornoki kara nyilatkozatában hangoz­tatta, a hír mögött az a szándék áll, hogy bizalmatlanságot keltse­nek a hadsereg iránt. A tábornoki kar egyúttal teljes bizalmát nyilvánította ki Augusto Pinochet, a hadsereg főparancsnoka iránt, aki 16 évig tartó egyeduralom után tavaly mondott le az elnöki tisztségről. A chilei kormány kedden közölte, hogy az illegális fegyverügylet tisztázására vizsgálatot indított, ám a kabinet „teljesen ártatlan az ügyben”. Baker Minszkben tárgyalt James Baker Minszkben tárgyalásokat folytatott Pjotr Krav- csenkóval, a függetlenné vált köztársaság diplomáciájának irányí­tójával. A megbeszélések elsőrendű témája a szovjet nukleáris potenciál sorsa, valamint az amerikai—belorusz kétoldalú kapcsolatok fej­lesztése volt. A belorusz külügyminiszter kijelentette, hogy köztár­sasága semleges és nukleáris fegyverektől mentes államalakulat kíván lenni. Közölte továbbá, hogy készek feladni a területükön levő atomfegyvereket, abban az esetben is, ha Kazahsztán és Oroszország nem hajlandó erre. HOGY HOL KEZDJE A VÁSÁRLÁST? NON STOP PRIMO élelmiszer-vegyesáru szaküzletünket. Ünnepi élelmiszer-vásárlásakor éjjel-nappal számíthat ránk! 1000 Ft feletti vásárlás esetéh 10% kedvezményt adunk' ünnepi hidegtálra, süteményre, tortára előrendelést felveszünk, kívánságára díszcsomagot készítünk telefonrendelése alapján bármilyen árut házhoz szállítunk 47,22 PRO PI^IMO 1991. december 22-én (vasárnap) 11 órakor \ megnyitjuk a Kecskemét, Petőfi S. u. 16. szám alatt (a garzonházi kenyérbolt helyén) 4 t

Next

/
Thumbnails
Contents