Petőfi Népe, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-14 / 293. szám

SPORT 1991. december 14., 11. oldal Öröm és bánat, kicsiben és nagyban... A fiatal cselgáncsozók „népván­dorlása” már a verseny előtti na­pon kezdődött. Pénteken este a vá­rosi sportcsarnokban éppen véget ért a KSC Meds—Soproni Postás NB I-es női kosárlabda-mérkőzés, amikor vagy harminc apró fiú és lány nyomult be az előcsarnokba. Hamar előkerülj a tolmácsnő és kiderüt, hogy Újvidékről, vala­mint Temerinből érkeztek a gyere­kek a Védelem Kft. Kupa csel­gáncsversenyre. Egy kicsit eltéved­tek, s nem találták a szálláshelyü­ket. Amíg a kosaras vezetők segít­ségével sikerült telefonon elérni a szervezőket, a gyerekek beálltak szurkolni. Mivel minden jugoszláv srác született kosárlabda-szakértő, igen jól szórakoztak a kecskeméti fiatalok ügyes játékán. Sajnálták, amikor végül megjött a kísérő és a szünetben ott kellett hagyniuk a mérkőzést. Mosoly és könny A gyerekcselgáncs, bár szabá­lyaiban semmiben sem különbözik a felnőttekétől, mégis más. Itt nincs taktikázás, időhúzás. A gye­rekek az első pillanattól az utolsó­ig hajtanak. Aztán, amikor kihir­detik az eredményt, a győztes leve­gőbe ugrik, a vesztes pedig pitye- reg egy sort. Szombaton a fiú B korcsoport 49 kg-os csatájában két szegedi fiú, Kiss Péter és Kiss Gábor került össze. A testvérek közül csak az egyik juthatott a döntőbe. Cibál- ták egymást rendesen, végül a pi­ros öves Péter hatalmas ipont do­bott az öccsén, azután örömtől sír­va borul a tatami szélén álló mama nyakába, ahová a vesztes a lábát húzva, szintén sírva érkezett. Az okos szülő mit tehet ilyenkor? El­neveti magát és összedugja a két könnyező gyerek fejét. Versenyen kívül nyert A kunbajai Varga Norbert nem sírt, annál ő sokkal keményebb le­gény. A B korosztály 30 kg-os súlycsoportjában mérlegelt, ám a sorsolásnál a versenybírók vala­hogy kifelejtették. Folyt a verseny, Norbi várta, hogy szólítsák, aztán panaszra ment, sajnos későn, mert akkorra el is dőlt a végső sorrend. Felnőttversenyen talán elküldték volna azzal, hogy miért nem szólt előbb, de itt a bírók szíve is vajból volt. Döntés született, hogy a kun­bajai fiú a végén mérkőzzön az első és második helyezett ellen. Ha nyer, díjat kap. A két ceglédi srác sem vonakodott, s igy létrejött a találkozó. Varga a győztes Ungvá­ritól kikapott, de a második helye­zett Ádám ellen nyert, és így meg­érdemelten kapott különdíjat. Hat ipon és még egy ráadás Ennyi kellett a kecskeméti Bo­gár Attilának, hogy végül átvehes­se a 45 kg-os súlycsoport aranyér­mét. Történt ugyanis, hogy a négy közé jutásért tatamira szólították az újvidéki Novakovics ellen. An­nak rendje és módja szerint két wazaarit érő akcióval le is győzte, de mire vége lett, kiderült, hogy nem a jugoszláv fiú ellen kellett volna mérkőznie. A győzelmet tö­rölték és mindketten továbbjutot­tak, sőt — ilyen a sors — a döntő­ben ismét szembekerültek. Attila egy perc alatt leszorította ellenfe­lét. Hat iponos győzelem után ez lett a hetedik, így méltán kapta meg a legtechnikásabb fiúverseny­zőnek járó tiszteletdíjat. Messziről jött ember Ismerős arc bukkant fel a tata­mik mellett: Szabó Miklós, a KSC Szegedről Kecskemétre települt 86 kg-os bajnoka. Igaz, most már a legnehezebb súlycsoportba is bő­ven beleférne. — Úgy hallottuk, hogy a távoli Ausztráliában él. — Igen, csak most éppen sza­badságon vagyok. A szegedi Tisza Budó-s gyerekeket hoztam el, mert edzőjük nem ért rá. Ezt a „ma­szek” dzsudóklubot valamikor én alapítottam Szegeden, s azóta is virágzik. Büszke vagyok rájuk, mert a B és C korcsoportban is jól szerepeltek. — És Ausztráliában mivel fog­lalkozik? — Természetesen a cselgáncsot oktatom. Közben csak úgy szóra­kozásból elindulok egy-két verse­nyen. így lettem nehézsúlyban ausztrál bajnok. Szabó Zoltán LABDARÚGÁS Egy góllal jobb volt a Világ Kupa-győztes Igazi labdarúgó-csemegét lát­hattak a nézők csütörtökön este a budapesti Bozsik-stadionban, ahol Bajnokcsapatok Európa Kupája- mérkőzésen a jugoszláv Crvena Zvezda és a belga Anderlecht mér­te össze tudását. A belgrádi gárda az ismert poli­tikai okok miatt eddig Szegeden küzdött, ezúttal azonban a belga bajnok vezetése nemet mondott a dél-magyarországi helyszínre, így a kispesti pályára esett a választás. A BEK idei kiírása szerint a leg­jobb 8 közé jutott csapatok kör- mérkőzéses formában, oda-vissza- vágó alapon, két . csoportban ját­szanak. Az igazi döntőt a két cso­port győztese vívja majd. A Crve­na Zvezdának volt mit javítani, hi­szen az első fordulóban kikapott Genovában a Sampdoriától. Talán a mínusz tíz fokos hideg tette, de tény, hogy a helyszínen csak 3-4 ezer szurkoló volt kíván­csi a vasárnap óta már Világ Ku­pa-győztes jugoszlávokra. A játé­kosok azonban nem foglalkoztak a csípős hideggel, végig órási ira­mot diktálva a labdarúgás minden szépségét bemutatták. A szünet­ben Ratkovics és Lamptey góljai­• Mihajlovics (csíkos mezben), a Zvezda egyik legjobbja, de Wolffal fut versenyt a labdáért. val 1-1 volt az állás. A második félidőben Nilis a belgáknak szer­zett előnyt. Nem sokáig örülhettek azonban, mert a belgrádiak Ivies révén negyedórán belül egyenlítet­tek, majd a lefújás előtt két perccel Pancsev találatával 3-2-re a győ­zelmet is megszerezték. Az év húsz legnagyobb sportszenzációja Az év végéhez közeledvén nem meglepő, hogy egyre több szavazás eredménye lát napvilágot mind az év sportolóival, mind pedig az év történéseivel kapcsolatban. Ezút­tal az amerikai AP hírügynökség szavaztatta meg 30 ország sportúj­ságíróit arról, hogy mi volt az 1991. év sportszenzációja. 1. Carl Lewis 100 méteres síkfu- tóvilágcsúcsa — 501 pont (3 első hely), 2. Mike Powell távolugróvi- lágcsúcsa — 467 (12), 3. Az AIDS- vírussal fertőzött Magic Johnson visszavonulása — 430 (8), 4. Diego Maradona eltiltása a kábítószer­botrány miatt — 426 (3), 5. Dél- Afrika visszatérése az olimpiai mozgalomba — 410 (4), 6. Szeles Mónika szenzációs éve a női teni­szezőknél — 253, 7. A rúdugró Szergej Bubka többszörös világ­csúcsjavítása — 212, 8. Franciaor­szág meglepő győzelme a tenisz Davis Kupában — 211 (1), 9. Az ökölvívó Mike Tyson nemi erő­szak miatt a bíróság előtt — 192, 10. Dél-Afrika krikettválogatott­jának indiai túrája — 187 (1), 11. A Liverpool visszatérése 6 év után a labdarúgókupába— 171,... 20. Martina Navratilova csúcsbeállí­tása a 157. tornagyőzelemmel — 108. BAJAI LÁNYNAK KÖTÖTTE BE A FEJÉT A szívet, a lelkesedést nem lehet importálni A legek listáján ritkán szerepel a neve, de — csapatjátékról lévén szó — a legjobb góllövő is csak akkor élhet meg, ha olyan társai vannak, akik kiszolgálják. Pesti László, a miskeiek immár nyolc éve honos labdarúgója többnyire azok közé tartozik, aki szorgalmá­val segít a játékostársaknak. A szürke eminenciások kenyerét eszi, akinek a hiánya akkor tűnik fel a leginkább, ha nincs a csapat­ban. S ez az őszi idényben gyakran előfordult.. . — Miféle labdarúgó-iskolában tanulta meg, hogy miként teheti magát a pályán szinte észrevétlen­né, s mégis fontossá? — kérdeztem. — Az Újpesti Dózsa sportisko­lájában ismerkedtem meg a labda­rúgással, s aztán az NB I-es tarta­lékkeret tagjaként olyan neves edzőkkel dolgozhattam, mint Gö- röcs János és Szentmihályi Antal — mondta. — Az első komolyabb „gyakorlatot” mégis katonaként, a Honvéd Bem SE NB Il-es csapatá­ban szereztem, aztán jó műhelynek bizonyult a Bajai SK is, ahova azért mentem, mert a vízügyi, vagy a tanítóképző főiskolán szerettem volna továbbtanulni. Végül is há­rom évet töltöttem a városban, a megyei I. osztálytól az NB II-ig tagja voltam a csapatnak. Később azonban nézeteltérésem támadt az egyik vezetővel, s jobbnak láttam, ha odébbállok. így kerültem Bajá­ról a Budapesti Építőkhöz. — Mi szél vitte Miskére? — 1984-ben Ónodi Tamás lett a miskei csapat edzője, akivel Baján együtt futballoztunk, meg akkori­ban a szívem is errefelé húzott, mert épp egy bajai lányt készültem feleségül venni, akivel azóta csalá­dot alapítottunk. Hallottam róla, hogy Miskén szeretik a focit és akarnak is valamit, úgy gondol­tam, szívesen részt vállalok benne. Hát azóta jóban, rosszban benne voltam. .. — Az egykori stabil csapattagból azonban az utóbbi időben epizód- szereplő lett. .. — Bonyolult kérdés ez, hiszen úgy érzem, azért koptattam a kis- padot, mert érdemtelenül kerültem oda. Már a bajnokság kezdete előtt • Pesti László: „Nem játszottunk mindig jól, de küzdöttünk a győze­lemért.” megkezdődött az újonnan igazol­tak próbálgatása, anélkül, hogy mi, akik feljutottunk az NB II-be, először bizalmat kaptunk volna. Kevés játéklehetőség híján elvesz­tettük az önbizalmunkat, miköz­ben a csapat is vergődött. Csak a 9. forduló hozott fordulatot, ami­kor megvertük a Budafokot, de attól kezdve már ismét heten-nyol- can játszottunk a tavalyi csapat­ból. Ennek meg is lett az eredmé­nye, mert az utolsó hét mérkőzésen nyolc pontot szereztünk. — Tanulság? — Kész csapatot, egy bizonyta­lanért nem szabad megbontani. Mi évek óta együtt játszottunk, én már csukott szemmel is tudtam, hogy Pécsi Imre mikor indul meg, vagy Csincsák Zoli hol várja a lab­dát ... És még valamit; mi az itt töltött évek alatt miskeiek lettünk, s lehet, hogy nem játszottunk min­dig jól, de küzdöttünk, hajtottunk a győzelemért. Hozhatnak ide akármilyen játékost, a szívet, a lel­kesedést nem lehet importálni!-banczik­Elindult útjára a láng Az ókori olimpiai játékok hely­színén, Olümpiában pénteken fel- lobbantották a lángot a február 8- án kezdődő 16. téli olimpia tisztele­tére. Az albertville-i játékok szim­bólumát szombaton szállítják egy szuperszonikus Concorde repülő­gép fedélzetén Párizsba. Ott egy nagyszabású ünnepség keretében fogadják a fáklyát a francia főváros világhírű sétálóutcáján, A Champ Elysées-n. A ceremónia forgató- könyve szerint Francois Mitterrand államfő mond beszédet, majd 10 ezer jelmezbe öltözött fiatal és pará­dés tűzijáték köszönti a láng érkezé­sét. A nem mindennapi eseményre — az olimpiai fáklya utoljára 1968- ban, a grenoble-i téli játékok tiszte­letére érkezett Franciaországba — 200 ezer érdeklődőt várnak a párizsi utcákra. Az olimpia egyik fő rendezvé­nyeként a fáklyát a megnyitó napjáig, azaz február 8-áig 5 ezer, 15-20 év közötti szerencsés kiválasztott fiatal fogja stafétá­ban Albertville-be eljuttatni. A csaknem 5000 km hosszúságú váltófutás során a lángot 22 tar­tományban, 60 körzetben, 2000 településen köszönthetik. A sta­féta 57 állomása közül a leg­hosszabb 158, a legrövidebb pe­dig 54 km-es lesz. Naponta átla­gosan 90 km-t halad a fáklya. A karácsony Rennes-betí, az új év pedig Lille-ben éri. Profi lesz a testépítő világbajnoknő Szikszay Gabriella az elmúlt hét végén Spanyolországban megren­dezett body-building-világbaj nok- ságon az első helyen végzett. A versenyzőnő már tavaly is reme­kül szerepelt, hiszen Kozma Zol­tánnal páros világbajnokságot nyert, a női egyéni vb-n pedig a negyedik legjobbnak bizonyult. A mostani viadalon sem férhetett hozzá kétség, hogy az 57 kg-nál nehezebb kategóriában Szikszay teste a legideálisabb felépítettségű, izmai a legkidolgozottabbak, moz­gáskultúrája alapján méltán lett vi­lágelső. Az immár kétszeres vb-győztes versenyzőnő még három-négy esz­tendeig szeretne sportolni, de már nem az amatőrök, hanem a hivatá­sosak között. A magyar szövetség már megkérte számára a profien­gedélyt, és ha a nemzetközi szövet­ség igent mond, Szikszay Gabriella a jövő októberi Miss Olimpia résztvevőivel is összemérheti badis külcsínét. A versenyzőnő elmond­ta, hogy tíz hónapja van a felké­szülésre, de már most megkezdte a tréninget és a diétát, mert a profik között is a legjobbak egyike szeret­ne lenni. RÖVIDEN • A magyar labdarúgó-váloga­tott emlékezetes közép-amerikai túrájával befejezte idei szereplését. Az év nem zárult valami fényes mérleggel. A lejátszott 12 mérkő­zésből három győzelemmel, három döntetlennel, hat pedig vereséggel zárult. A gólkülönbség 13—19. Nyolc találkozón Mészöly volt a kapitány, az utolsó négyen Glázer vette kezébe a „marsallbotot”. Hogy ki lesz jövő évtől az új szö­vetségi kapitány, az a december 20-ai MLSZ-elnökségi ülésen de­rül ki. • Szombaton, 14 órától a Bu-' dapesti Kongresszusi Központban divatbemutatót tartanak, amelyen öt cég vonultatja fel kínálatát. Ezekből a felkért sportolók, sport­vezetők választják ki a nyári olim­pián szereplő magyar csapat for­maruháját. • Az idén ugyan elmaradt, de jövő szeptemberben minden bi­zonnyal megrendezik a Párizs— Peking autósmaratónit. A 16 ezer kilométeres verseny szervezői sze­rint nem kell félni, hogy a résztve­vők Szovjetunión való keresztül- haladását valami megzavarná. A párizsi rajt szeptember másodi- kán lenne, és a legjobbak huszonöt nap múlva futnának be Pekingbe. • Rendhagyó kiírást tett közzé a- Monte Carlo játékautomata- üzemeltető kft.: szeretné megren­dezni az első magyar flipperbaj­nokságot. Külföldön már régóta bonyolítanak ilyen versenyeket, sőt ez év márciusában az Egyesült Államokban világbajnokságot is rendeztek. A tervek szerint a jövő évi flipper-vb-n már indulnak a legjobb magyar férfi és női ver­senyzők is. • A nagyhatalmak közötti poli­tikai enyhülés és a Szovjetunióban zajló változások ellenére az 1986- ban életre hívott Jóakarat Játé­koknak továbbra is van létjogo­sultságuk, így a terveknek megfele­lően a harmadik ilyen jellegű ver­senyt megrendezik 1994-ben Szentpétervárott — jelentette be a Jóakarat Játékok igazgatója, Jack Kelly. • Volt olyan belgrádi szurkoló, aki fittyet hányva a mínusz tíz fokra, félmeztelenül biztatta kedvenceit az ellenféltől zsákmányolt sállal. (Farkas Tibor felvételei) ASZTALITENISZ Félegyházán az őszi első hely a tét Kiskunfélegyházán 1977-ben in­dult el az asztalitenisz-sportág fej­lődése. A félegyházi versenyzők az eltelt 15 év alatt sok nagy csatát vívtak a különböző osztályokban. Most már évek óta az élvonalban szerepelnek, de a bronzéremnél fé­nyesebb medált még nem sikerült szerezniük. Ebben a bajnokságban aztán magasabbra tették a mércét. A csapat eddig veretlen, az igazi megmérettetés azonban a hét vé­gén következik, amikor hazai pá­lyán a Budapesti Postást fogadják. Amelyikük győz, az az első helyen várhatja a tavaszi folytatást. A fő­városi együttesben játszik a válo­gatott kerettag Németh Károly és Bátorfi Zoltán, de Turbók, Varga Zoltán, valamint a román Torna is nagyszerű versenyző. A szövetkezetiek nagyon készül­nek a mérkőzésre, a hét minden napján két edzést tartanak. A szakvezetés bízik a helytállás­ban. Kalász Kázmér, a csapat ve­zetőedzője szerint az együttes fenn­állása óta a legrangosabb mérkő­zés előtt áll. A cél a bajnokság első vagy második helyének megszerzé­se. Ehhez pedig szombaton azt a Postást kell legyőzni, ahol klasszis játékosok ütik a kaucsuklabdát. A találkozó — amely szombaton 16 órakor kezdődik Kiskunfélegy­házán, a Fadrusz J. u. 2/A szám alatti csarnokban — igazi sport­csemegét ígér. VÁLASZTÉKBŐVÍTÉSNEK SEM ROSSZ Korfball az iskolai testnevelésben ? Népes társaság várta csütörtö­kön délután a korfball kecske­méti bemutatóját, bár többnyire csak a főiskola hallgatói töltöt­ték meg a kertészeti sportcsarno­kának nézőterét. A pályán pedig kézről kézre járt a labda a be­mutatót tartó debreceni és gö­döllői főiskolások kezében, míg­nem valaki betalált a 3,5 méter magasan elhelyezett fonott^ ko­sárba. Kégel Tamás és Szikora Sándor testnevelők érdeklődéssel figyelték a játékot, s nem is titkoltan a ked­venc sportágukkal, a kosárlabdá­val hozták összefüggésbe. Bár két­ségtelen, hogy elég nagy a különb­ség a két labdajáték között, de azt gyorsan megállapították, hogy a korfball is folyamatos mozgást igényel. Jó lábmunka kell hozzá, a kétkezes labdadobás pedig a dere­kat és a felsőtestet mozgatja meg. Vagyis a kolléganőjük, Vindicsné Csorna Erzsébet által Hollandiá­ban tanulmányozott sportág vá­lasztékbővítésnek sem utolsó. Az iskolai testnevelésben és a diák­sportban pedig különösen előnyös lehet mindazoknak, akik nem ked­velik az agresszív labdajátékokat. A korfball ugyanis kizárólag érint­kezés, ütközés nélkül játszható, ve­gyes (férfi, női) csapatokkal is. Mivel különösebb befektetést sem igényel — mindössze két kosa­rat tartó állvány és fedett vagy sza­badtéri pálya kell hozzá — hama­rosan népszerűvé válhat a változa­tos mozgást kedvelők körében. B. I.

Next

/
Thumbnails
Contents