Petőfi Népe, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-14 / 293. szám
---------------------------------Re ndkívüli ügyfélfogadás Ma fél 8 órától fél 4 óráig rendkívüli ügyfélfogadást tartanak a Bács-Kiskun Megyei Kárrendezési Hivatalban Kecskeméten» a Reiszmann Sándor utca 25. szám alatt. A kárigénylök még választ kaphatnak a kárpótlással kapcsolatos kérdéseikre és kitöltött adatlapjaikat borítékostól leadhatják. December 16-án, 24 órakor ugyanis a meghosszabbított határidő is lejár. Aki elkésik, már nem ! kérhet kárpótlást. Tűzriadó Halason ...:: : : . ■ ■ Tű zvész pusztított Kiskunhalason, a Járófék utca 52. alatt, egy kereskedőnél. Csütörtök este nyolc után nagy erőkkel vonultak a helyi egységek Gál Imre lakásának melleképü- : létéhez, amelyben kötőgépeket, varrógépeket és vagy 150 kiló fonalat, készárut tárolt. A lángok teljesen megsemmisítették az ötször hat méteres épületet és mindent, ami odabent volt. Személyi sérülés, szerencsére, nem történt, viszont a kár meghaladja a félmillió forintot. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják, de alapos a gyanú, hogy elektromos zárlat miatt lobbantak tél a lángok. Megállapodás a béremelési mértékekről Az Érdekegyeztető Tanács pénteki ülésén a tárgyaló felek megállapodtak: a jövő évi ajánlott béremelési mértékekről. Ha középszintű, tehát ágazati, szakmai, regionális, illetve a vállalati bértárgyalásokon ezekhez az értékekhez igazodnak a tárgyaló felek, a kormány nem alkalmazza a bérszabályozást. A tárgyaló felek megegyeztek rabban, hogy a béremelés országos;--- közép- és vállalati szint- : nek — ajánlott átlaga a versenyszférában 23 százalék legyen. A vállalati béremelésekhez 28 százalékos maximumot "Wpdtaf eí A java soft héreme- :; lést minimum mértékéről hosz- szas vita volt a munkaadók és a munkavállalók között, végül a 13 százalékban egyeztek meg, (MTI) Kollégisták ajándéka A Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakközép-: és Szakiskola kollégista diákjai az idén is kétszáznál több, saját készítésű kézimunkával, ajándékkal kedveskednek a kecskeméti Margaréta otthon lakóinak. Karácsony hetében műsoros délutánon adják majd át az idős gondozottaknak. Megalakult a Zöldség Terméktanács A piaci szabályozási folyamatokban való közreműködést és a kormány munkájának segítését tűzte ki elsődleges célként a nemrégiben megalakult Zöld- ; ség Terméktanács igazgatótanácsi ülésén, A testületi ülésen a szakemberek megvitatták az átdolgozott alapszabály tervezetét, melyet az agrárpiaci rendtartási törvény megjelenése után — ahhoz igazítva — véglegesítenek. A terméktanács jogi személyként működik és az ágazatban érdekelt termelők, feldolgozók, kereskedők érdekegyeztető tevékenységét végzi Magyarellenes sajtótámadás i „MagyarországSzerhia és Jugoszlávia ellen háborút akar folytatni” -- állítja a Nin című belgrádi hetilap most meselent számában Zseljko Raznjatovic Árkán, a szlavóniai szerb területvédelmi erők főparancsnoka. A szerb vezér azt hangoztatta, hogy Magyarország „több mint száz alkalommal sértette meg a jugoszláv légteret, mezőgazdaság t gépekkel és sugárhajtású repülőkkel bombázta a körzet fal- vait és a szerb állásokat". Árkán a továbbiakban elmondta azt is, hogy Magyarországon 21 tábor ^létezik a-horvátok kiképzésére.^ BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVI. évf„ 293. szám Ára: 9,60 Ft 1991. december 14., szombat llilil» Teljes hevességgel tombol a horvátországi háború Teljes hevességgel tombol a horvátországi háború. Vinkovcit reggel óta a szomszédos szerb faluból, Mirkovciból aknavetőkkel, többcsövű ágyúkkal lőtték reggel óta. A zágrábi rádió jelentése szerint ismét találat érte a Vinkovci kórház épületét. A közeli Nustára, amelyet a gárdisták tartanak, több mint 100 gránát hullott. Eszéken többször is volt légiriadó, de ezúttal a szövetségi hadirepülőgépek nem bombázták a szlavón fővárost. A csütörtöki késő éjszakába nyúló támadás következtében négy személy vesztette életét. A városba megérkezett az európai megfigyelők csoportja, hogy felmérje a legújabb harcok következményeit. Az eszéki válság közben megtartott sajtóértekezletén a város védői hangsúlyozták, hogy még nem fordult kritikusra a helyzet. A magyar határ közelében lévő Verőcét és Beliscét is támadás érte. Korábban érkezik a nyugdíj A Miniszterelnöki Sajtóiroda az alábbiak nyilvánosságra hozatalát kérte a Magyar Távirati Irodától: A sajtóirodát, illetve tudomásunk szerint a tömegkommunikáció intézményeit is számosán keresték meg telefonon, miután félreértelmezték a nyugdíjak, illetve az egykori nyugdíj-kiegészítés kézbesítésének időpontjával kapcsolatos néhány információt. Az érintettek egyértelmű tájékoztatása érdekében szükségesnek tartjuk jelezni, illetve megismételni: információink szerint a posta mindent elkövet, hogy az egyszeri nyugdíj-kiegészítést az arra jogosultak még ez évben kézhez vehessék. A decemberi nyugdíjakat az e hónapban egyébként évek óta szokásos módon, az általánosnál korábban viszik ki a kézbesítők. A nyugdíjasok januári járandóságát a postától már kézhez kapott, jövő évre érvényes, úgynevezett nyugdíjasnaptárban jelzett, s nem attól eltérő időpontban kézbesítik. HOLNAP EZÜSTVASÁRNAP ff 1 'I í A boltok nyitva tartása 12. oldal PNMagazin 5—6—7. oldal NAPONTA SZÁZÁVAL JELENTKEZNEK BÁJÁN A TENYÉSZTŐK Új szerződés a sertéstartóknak Bács-Kiskunban élénk érdeklődést váltott ki a térség legjelentősebb feldolgozójának, a bajai Bács- hús Részvénytársaság felhívása. A termelők naponta százával jelentkeznek a jövő évre szóló értékesítési szerződések megkötésére, jelezve, hogy a szabadpiacon esetleg elérhető kedvezőbb, ám bizonytalan lehetőség helyett a biztonságot választják. Igaz, az átvevő árajánlatai a minőségtől függően átlagosan kilónként 5-6 forinttal magasabbak, mint ez évben, s azok most A szabadpiacon esetleg elérhető kedvezőbb ár helyett a tenyésztők a biztonságot választják. már jó előre ismertek, a sertéstartók nem a leadás körüli időszakban tudják meg az árakat. Új vonása a mostani szerződéskötéseknek az is, hogy a megállapodás megszegése mindkét fél számára súlyos anyagi következményekkel jár. A termeltetési és értékesítési biztonság biztató kilátásai mellett a most zajló szerződéskötések alapján az is kitűnik: a következő hónapokban a bajai húsfeldolgozónak nem kell alapanyaghiánnyál számolnia. Haszur Antal, a Bács- hús Rt. kereskedelmi igazgatója azt is elmondta az MTI munkatársának, hogy most is teljesítik szállítási kötelezettségeiket, beleértve a tőkés exportot. Hetente hatezer sertést vágnak, amelyből négyezernek megfelelő mennyiséget úgynevezett minőségi bontásban tőkés exportra — főként francia, német és spanyol megrendelők számára — továbbítanak. Szombati, vasárnapi műszakok megszervezésével készülnek a belföldi vásárlók ünnepek előtti ellátására is. Szilveszterre például száz tonna virslit és debrecenit küldenek a boltokba. 8200 forint lesz a minimális bér A kormány csütörtöki ülésén meghallgatta a munkaügyi miniszter előterjesztését a minimálbérekről. A dokumentumban két tényezőt vettek igénybe: a minimálbér munkaerő-piaci kategória és a munkavállalók és munkaadók alkuján alapszik, de ugyanakkor a megélhetés forrása is, tehát nem lehet függetleníteni az ár- és bérfolyamatok általános tendenciájától. Ez utóbbi miatt az előterjesztés célul tűzte ki, hogy a minimálbér növekedése hasonló legyen az árszínvonal emelkedéséhez, azaz 21 százalékos mértéket érjen el — ez 8100 és 8200 forintos összeget jelent. A kormány javaslatai szerint a vállalati szférában több mint 5,2 milliárd, a költségvetési intézményeknél pedig mintegy 1,35 milliárd bérköltségtöbblet prognosztizálható. Viszont ha az MSZOSZ javaslatát elfogadnák — 9700 forintos minimálbért —, akkor az 17,6 milliárd, illetve a költségvetési intézményeknél 6,4 milliárd forint bérköltségtöbbletet jelentene. A kormány által elfogadhatónak ítélt prognózis finanszírozására a költégveté- si tartalékból 270 millió forintot biztosítanak. A kormányzat nem zárkózik el a kétlépcsős növekedéstől. Az első lépcsőben, január 1-jétől 7800 forint lenne a minimálbér, amíg július 1-jétől elérhetné a 8600 forintot is. Gorbacsov reménykedik Mihail Gorbacsov kedvezően értékeli, hogy a közép-ázsiai köztársaságok is bekapcsolódtak a breszti egyezménnyel elindított folyamatba — közölte Andrej Gra- csov szövetségi elnöki szóvivő. Mihail Gorbacsov szerint nagy jelentőségű az a körülmény, hogy az ashabadi dokumentumból kitűnik: a közép-ázsiai köztársaságok jogszerű, alkotmányos keretek között akarják megvalósítani az új közösség létrehozását. TANÜ A BÍRÓSÁG Verekedés a tárgyalóteremben Felfüggesztett szabadságvesztéssel súlyosbított lopás bűncselekményét tárgyalta a Kiskunhalasi Városi Bíróság dr. Isaszegi István bíró vezette tanácsa december 12- én reggel. Azonban hirtelen megváltozott a program, s az ügyész helyett átvette a főszerepet a hallgatóság. Jó ideig nem is jutott szóhoz a tisztelt bíróság, mert passzív szemlélője volt egy kocsmába illő verekedésnek. Az esetről a legfontosabb szemtanútól, dr. Isaszegi bíró úrtól kaptunk tájékoztatást. — Amikor a vádirat ismertetésére került a sor — meséli a bíró úr —, az előírások szerint kiküldtem a tanút, egyébként az éppen tárgyalt ügy sértettjének élettársát a folyosóra. Rövidesen zaj, sikoltás támadt odakint, ahol — mint később kiderült — a vádlott női hozzátartozói várakoztak. A sértett gyanút fogott, s kiment az élettársa után megnézni, mi történt. Akkor azonnal felállt a hallgatóságként bent tartózkodó két férfi, s a fiatalabb visszarántotta a sértettet a tárgyalóterembe. Majd amikor a férfi a földre került, rugdosni kezdte az arcát. (Folytatás a 2. oldalon) Közben Ajaz Mutalibov azerbajdzsán elnök szóvivője a Bakuban tartott sajtótájékoztatón azt közölte, hogy a köztársaság elnöke szintén támogatja a breszti szövetséget és tanulmányozza az ott elfogadott dokumentumokat. A közép-ázsiai államok vezetőinek találkozója után tartott pénteki sajótájékoztatón szinte mindegyik elnök Mihail Gorbacsov hibájának rótta fel, hogy nem vette figyelembe az utóbbi napokban kialakult realitásokat. Kalocsán raktárba kerül a szovjet emlékmű F ontos döntések, visszafogott hangvételben — a korábbi személyeskedésig menő viták után leginkább ez jellemezte Kalocsa önkormányzati képviselő- testületének december 12-én megtartott ülését. A hivatal működését segítő döntések után a város közvéleményét élénken foglalkoztató, a barokk főtér centrumában levő szovjet hősi emlékmű elbontásáról született egyhangú határozat. A testületet már régóta foglalkoztatja az eltávolítás gondolata, de most született a munkálatokat már másnap elrendelő döntés. A szerzői jogvédelemmel védett alkotás további intézkedésig raktárba kerül. A szűk költségvetés még ez évi kiegészítésére tizenegy intézmény vezetője kért pótelőirányzatot. A vezetők részéről a Szent István Gimnázium igazgatója kapott szót, aki ti bőrei panaszban részletezte: tizenhat fokban tanítanak, darabonként osztja ki a krétát, tisztítószer helyett ecetes vízzel tisztítják az ablakokat... — mégis gondok vannak. (Folytatás a 3. oldalon) A Szent István Gimnázium igazgatója szerint fűtésre sincs pénzük, tizenhat fokos termekben tanítanak. A PETŐFI NÉPE KARÁCSONYI AJÁNDÉKA: FALINAPTÁR Már a jövő évre készülünk Nyakunkon a karácsony, közeledik szilveszter éjszakája — egyre gyakrabban számolgatjuk: vajon mit hoz dz 1992-es esztendő? Szerkesztőségünkben október közepén fogtunk hozzá az új év előkészítéséhez. A munka vége felé járunk, immár be tudok számolni a tervekről előfizetőinknek. Mit hoz az új esztendő a Petőfi Népe olvasótáborának ? Az első és talán legjobb hírünk: nem emelkedik lapunk ára se januárban, se a következő hónapokban. Növekvő költségeinket, amíg csak lehet, nem kívánjuk áthárítani olvasóinkra. Szeretnénk viszont a jelenlegi árért még többet nyújtani. Mégpedig a valódi igényekhez, olvasóink kéréseihez igazodva. A napokban kaptam például levelet Agárdi Pétertől, aki így ír: — Mezőgazdasági termelő vagyok, szükségesnek tartom gondjaimat megosztani az ön lapjával. Szeretném, ha tanácsot adnának, hogy mit termeljek, mire van szüksége az országnak? Kérem, indítson a Petőfi Népe egy tanácsadó rovatot a mezőgazda- sági termelőknek. Ezúton üzenem Agárdi úrnak és többi olvasónknak, aki hasonló ügyben keresett, hogy jövő évtől teljesítjük ezt a valóban indokolt kérést, többféle tanácsadó és szolgáltató rovatot indítunk a gazdálkodóknak. Januártól rendszeresen közölni fogunk heti időjárás-előrejelzést és permetezési, növényápolási információkat a 12. oldalon. A PN-Kalauzban, keddenként külön rovatban foglalkozunk a mezőgazdasági tanácsadással. Minél több hasznos hírt, információt, szolgáltatást szeretnénk adni a gazdálkodóknak. Vannak persze másféle terveink is. A Petőfi Népe bácskai kiadása után — még az első negyedévben —• útjára indítjuk halasi mutációnkat is. Kiskunhalas és Kiskunmaj- sa környéki előfizetőinknek hetente egyszer önálló — a bajaitól, kecskemétitől különböző — lapot készítünk helyi hírekkel. Sportrovatunk jövő évi újdonsága az egyesületi oldal és a szenzációnak ígérkező olimpiai totó lesz. A szép, érzelmes történetek kedvelőinek folytatásos regényt közlünk januártól. Az átmenetileg nehéz helyzetbe kerülőknek elindítjuk a munkanélküliek tanácsadó rovatát. Januári nyereménysorsolásunkat további akciók, nyereményjátékok követik. Ezúttal csak a legfontosabb újdonságokat soroltam fel, a többi majdnem meglepetés. Mint ahogy szeretnénk olvasóinknak kellemes meglepetést okozni karácsonyra is. Ünnepi számunkban megtalálják a Petőfi Népe karácsonyi ajándékát: egy praktikus falinaptárat. Készülődjünk közösen az előttünk álló, könnyűnek éppen nem ígérkező 1992-es évre. Lovas Dániel főszerkesztő