Petőfi Népe, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-11 / 290. szám
TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Kedves Olvasóink! Köszönjük leveleiket, melyekből alábbi összeállításunkat készítettük. Többen kifogásolták ismételten, hogy sok a hirdetés a Petőfi Népében, s hogy ez a rádió-tévéműsor „tálalásának” a rovására megy. Tisztelettel közöljük Olvasóinkkal, hogy erről szó sincs. Lapunk profiljához ez is, az is hozzátartozik, s mint korábban már említettük, a rádió-tévéműsoron jelentősen változtattunk, az Önök kérésére. (A szerk.) Futhatunk a pénzünk után? LEVÉLVÁLTÁS • Vállalna a férj másodállást, de ...! Az alábbi ügyben szeretném segítségüket kérni. Az idei béralmatermésünket a QUEEN Export-Import nevű cégnek adtuk el. (Kiss László ügyvezető.) Az első szállítmányt 1991. szeptember 29-én. A leadás után közölték velünk, hogy a jövő héten pénteken fizetnek, mert csak akkor van pénztár. Azért azt megjegyzem, mondhatták volna, hogy nem tudnak most fizetni. Természetesen a következő pénteken sem volt pénzük fizetni, mivel nem érkeztek meg a pénzeik. A következő szállítmányt október 5-én adtuk le. Miután lepakoltunk és leszámlázták, akkor közölték, hogy 30 napon belül fizetnek. Mint ismeretes, más termékeknél és más cégeknél is ilyen formában fizetnek többnyire, így a kifizetés reményében a többi almát is ide adtuk el. Sajnos, az utolsó szállítmánynál is lejárt a 30 napos határidő 1991. november 13-án és többszöri kérésünkre sem fizettek egy fillért Sem, Sok bosszúság ér bennünket nap mint nap a kereskedelmi és a szolgáltatócégek miatt. Én most egy jó példát mutató és tényleg szolgáltató vállalkozóknak szeretnék az önök újságján keresztül köszönetét mondani. A gyermekeim keresztanyja befizetett a Diszkrét Taxinál a „taxis” Mikulásra (csak a csomagok árát kellett fizetni). Biztosan sok megrendelőjük volt, de a megadott időn belül pontosan megérkezett a csomag. Nem tudom, hogy hol azt hazudják, hogy nem érkezett meg a pénz. Az 1991. november 14-ei ajánlott levelünkre sem reagáltak, a levelet mindkét címre elküldtem, ami a névjegykártyán van. Mellékelem önöknek az ösz- szes számlát fénymásolatban és az ajánlott levelet, valamint egy névjegykártyát. A fentiekben kérem szíves segítségüket, nagyon szeretnénk a pénzünket megkapni, ugyanis a Törekvés Tsz-tól megkaptuk a 48 ezer forint költséget, amit már be kellene fizetni. Abban reménykedek, hogy inkább kifizetnek bennünket, mintsem megjelenjen egy újságcikk. A problémával nem egyedül vagyunk, csak nem tudok neveket és címeket, de legalább tíz nevet láttam, amit egy hölgy felírt egy füzetbe, amikor személyesen reklamáltam, sajnos többször előfordult, hogy egy részeg alak van a telefonnál. Köszönettel: Palotás Istvánná Kecskemét, Csárda utca 14. taníttatják vagy tanítják a Mikulásaikat, de a miénk szinte igazi volt. Még a nagyfiam is meglepődve válaszolgatott kedvesen feltett „kényes” kérdéseire. Nem rohant, volt ideje leülni, s tényleg beszélgetni és még az elmaradhatatlan verseit is meghallgatni. Mindezt ezúton szeretnénk nekik megköszönni és további munkájukhoz sok sikert kívánni. Sipka Béláné és gyermekei, Béla és Márta Kecskemét, Botond u. 2/A IV. 17. Tizenhat éve járatom a Petőfi Népét, de abban a sok panasz olvasása nem felháborít, hanem elszomorít. Mint az október 30-án megjelent, Vállaljon a férje másodállást című levél beküldője írja, tavasszal ment nyugdíjba és még soha nem kért szociális segélyt. En amondó vagyok asszonyom, örüljön annak, hogy nem jutott el odáig, hogy könyörögni kellett, vagy kelljen. Az ön levele viszont engem háborít fel, bármennyire tisztelem és szeretem az idős embereket, a nyugdíjasokat. Az én szüleim is azok. Mást se hallani, csak „bezzeg az én időmbe” nem volt gyes-gyed, óvoda stb., mintha mi, fiatalok tehetnénk róla, hogy nem tudtuk megszervezni 1-2 évesen az anyukáknak ezt a kedvezményt. Tudnám, miért a mi fejünkhöz csapkodják, miért nem az akkori kormány vezetőihez intézik e szavakat. A cikket olvasva önnek nem volt három gyereke, egy gyereket régen is és ma is könnyebb felnevelni, mint hármat, ez tudott dolog, de ahol egy jóllakik, ott a másiknak is jut. Ez is egy régi mondás. Most viszont én mondom: „bezzeg” az önök idejében nem volt munkanélküliség! Vagy arra nem is gondolt, hogy az a szegény fiatalasszony azért van gyeden (pedig már gondolt rá, hogy visszamegy dolgozni), mert ha visszamegy talán veszélybe kerül a munkaköre átszervezés miatt, vagy a gyerekek egymás utáni sűrű megbetegedése miatt megköszönik § munkáját és állhat sorba munkanélküli-segélyért. Ha megkapja! Ön a jövőjét, ha másképp nem is, de azzal már megalapozta, van egy lakása, van egy bizonyos összegű járandósága havonta, s talán a felnőtt gyermeke is támogatja. A fiataloknak van-e legalább ennek a fele? Lakása, jövedelme, ki tudja-e fizetni a rezsit, meg tudja-e venni legalább egy gyermekének a cipőt? (1000 Ft felett vannak). Még mindig marad két gyerek, akinek talán nem jut rá pénz. Vagy meleg kabátot tud-e biztosítani mind a háromnak? Ugye ezekre nem gondolt, és nem számolt utána, csak fel van háborodva. Kire? Az államra, a panaszkodó többgyermekes fiatalokra, vagy talán az árakra? Azért nem kell háborogni, mert a férj nem vállal plusz munkát! Hátha nem tud, vagy nincs lehetősége, megfelelő szerszámkészlete (az is sok pénz) és nem is ismerjük a körülményeit, így nem láthatunk az életükbe, de nem is szólhatunk bele. Persze nézőpont kérdése ki, hogy vélekedik az olyan férjről, akinek van két keze, ép és egészséges és dolgozzon pluszmunkával együtt a nap 24 órájából 17-18-at, a családját csak az ágyban látja, amikor már alszanak és uram bo- csá, 36 évesen a „gyászhír” rovatban olvassuk — csak ennyit bírt élni! — Ha mindenki úgy gondolkodna mint ön és csak annyi gyereket szülne, amennyit gond nélkül fel tud nevelni, akkor ennek a megújuló társadalomnak nem lenne jövő generációja. Látott már olyan fiatal szerelmes ifjú házasokat, akik a jövőbe láttak, és ezért szült az asszony egy gyereket, mert már a házasságkötő teremben tudta, hogy csak egyet tud felnevelni? Remélem, nem gondolta komolyan ezen kijelentését. Arra a kérdésére, hogy kisnyugdíjas miért tudja beosztani a havi járandóságát, az a válaszom: talán önnek, s ha van, a férjének együttesen valószínű több jut egy főre vetítve havonta, mint a fiatalasszonynak, akinek három gyereke van, s talán ön már a ruháját — cipőjét nem növi ki, talán már lakásför- lesztése sincs, s talán az is közrejátszik, hogy naponta háromszor csak ketten ülnek az asztalhoz enni, nem pedig öten. Ebben a feszült, kilátástalan, túlhajszolt világban, vajon mi, két-háromgyer- mekes, 40 éves szülők eljutunk-e a megérdemelt nyugdíjig? Subiczné Bódi Judit Kiskunfélegyháza, Szőlő u. 12/2. Kedves Mikulás 1991. december 11., 7. oldal Küldjön egy sztorit! Idén narancs, banán, füge bőséggel kapható az üzletekben, de gyanúnk szerint egy hiánycikk még mindig sújtja az átlagos vásárlót. Pedig még pénzbe sem kerül. Ez a nevetés, a vidámság. Szerkesztőségünk éppen ezért arra kéri olvasóinkat, hogy küldjenek megtörtént, humoros, érdekes történeteket lapunknak! Olyan anekdotákat várunk, amelyek mindenkiből kicsalják a nevetést. A maximum 20 gépelt sornyi terjedelmű írások legjavát szilveszteri számunkban közöljük, és kiemelt honoráriummal díjazzuk. December 23-áig várjuk írásaikat, a borítékra, kérjük, írják rá: Küldjön egy sztorit! „Hadd hulljon a férgese!” Hogy kell kitolni a betegekkel, beteg öregekkel, nyugdíjasokkal? Megtudható a „Népjóléti Minisztérium" államtitkárától Petőfi Népe, 1991. 11. 20. Van képük népjólétinek nevezni magukat az Uraknak? Újból és újból a betegeken, beteg öregeken, nyugdíjasokon csattan az ostor és úgy tűnik, a betegség, az öregség bűn és úgy kell büntetni, hogy megnehezítik a gyógyszerforrást, „hadd hulljon a férgese!”. És milyen határozott szigorral lépnek fel ellenünk! A rablást, a tolvajlást, az üzérkedést és megannyi, az államot károsító visszaélést bezzeg nem tudják megfékezni. .. Árakat, béreket rendezni úgy, hogy népjólétinek lehessen azt nevezni! Most majd elkapják a betegek, a beteg, öreg nyugdíjasok nyakát, így kíván kellemes karácsonyi ünnepeket a Népjóléti. Hát mi is hasonló jókat kívánunk „nekik”! „ Idős Ruzsonyi Gábor rokkantnyugdíjas Kecskemét, Halasi u. 3. Angliában jártunk ... 1991. november 2. Ez a nap piros betűvel vonult be az életünkbe .. . Ugyanis ekkor indult útnak 42 bányais diák a világ egyik legszebb szigetországába, Anglia felé. Még nem is sejtettük, hogy mi vár ránk a La Manche csatorna túloldalán, de azt éreztük, hogy az előttünk álló 10 napot nagyon sokáig nem fogjuk elfelejteni. Nagyon szép luxusbuszunk kerekei alatt szinte észrevétlenül tűntek el a hosszú kilométerek, így másnap a hajnal első fényei már Brüsszelben világítottak ránk. Belgium fővárosáról nem lehet, sőt bűn röviden beszélni. A régi korok hangulatát felidéző házak és utcák nemes előkelőséggel húzódtak meg a modern kor vívmányai mellett. Hirtelen a korai félhomályból egy fehér gótikus templom emelkedett ki a környezetéből, csúcsaival utat törve magának az ég felé. Mindenki csak ennyit tudott mondani: „Ez gyönyörű!” Nem sokkal később azonban ez a szó sem tudta már kifejezni azt a gyönyörűséget, ami Brüsszel főterén fogadott minket. Az aranyozott, dúsan díszített épületek éppúgy elbűvölték a csoportot, mint az idő rút porától sötétlő házak. Majd utunk a Pisilő kisfiúhoz vezetett, közben a kirakatban látható, gondosan elkészített textíliák elárulták, hogy miért is olyan híres a brüsszeli csipke. Azonban időnk sürgetett, így ha nehéz szívvel is, de meg kellett válnunk ettől a gyönyörű várostól, hiszen Dunkerque kikötőjében SALLY már türelmetlenül várt minket. Hogy mi is az a SALLY? Egy hatalmas tengerjáró hajó, több szinttel és óriási garázzsal. A fedélzeten búcsút intettünk a távolodó francia partnak és izgatottan figyeltük a túloldalon fel-felvil- lanó fényeket — ott már Anglia várt minket! A hosszú és kimerítő hajóút után jó volt újra szárazföldre lépni, de ekkor már mindenkin erőt vett a hosszú út miatti fáradtság. Hétfő reggel. Iskola! A kertben már mindenki lelkesen mesélte az őt ért első élményeket, s közben ismerkedtünk azzal a nem épp terjedelmes, de rendkívül barátságos épülettel, melyre ez volt felírva: „KENT SCHOOL OF ENGLISH”. A délelőtt folyamán átestünk a rettegett teszten, majd délben máris megszoktuk a legújabb angol szokást: a gyorsebedet. A közlekedés után ez gyerekjátéknak tűnt. Délután a kincskeresés várt ránk. A feladat az volt, hogy 20 kérdés és képek alapján fel kellett kutatni Broadstairs legismertebb helyeit. Az ijedtség állapotából hamarosan a meglepődöttség állapotába kerültünk, hiszen az útközben megkérdezett járókelők vagy eladók, nemhogy mosolyogva és közvetlenül válaszoltak, de elkérve lapunkat még további kérdésekre is választ adtak. Természetesen az első három helyezést a mi csapatunk hozta el. De ez csak egy volt azon programok közül, melyek ránk vártak. Hiszen a sportoláson, diszkón és mozin túl kipróbálhattuk magunkat a bowling- ban, hancúroztunk egy csodálatos uszodában, láthattunk egy agárversenyt, megnéztünk — dacolva a hideggel — egy pompás ünnepi tűzijátékot és eljutottunk Canterbu- rybe. Canterbury a szó szoros értelmében meseváros. A házak mind-mind régiek, majd mikor az ámulattól majdnem elkavarodik az ember az utcák útvesztőjében, előtte terem egy vár olyan hirtelenséggel, mintha épp abban a pillanatban emelkedett volna ki a lovagkorból. A város legnagyobb nevezetessége azonban az a hatalmas, gótikus stílusú templom, ahol többek között Beckett Tamás sírját őrizték. Azt hiszem feltétlenül meg kell említenem azt a csodálatos tanári f árdát, amely kint tanított minket. ohasem fogjuk elfelejteni őket: Colint, Ashleyt, Abbyt, Andyt, Lance-t, Lauryt és Jocleyt. Nap mint nap fogyhatatlan jókedvvel és töretlen erővel vezettek be minket az angol nyelv számunkra eddig ismeretlen rejtélyeibe, közben feledtetve velünk, „az iskola zord négy falát”. A napok azonban könyörtelenül tovaszálltak. Ezt legjobban a rohamosan fogyó ebédjegyekből lehetett észrevenni. Bizony eljött a péntek. A kész csomagok arra vártak, hogy újra útra keljenek, ezúttal hazafelé. De mi még nem szomor- kodtunk, hiszen szombaton a programok programja hátra volt még. És ez pedig nem volt más, mint LONDON! Ha valaki megpróbálja elképzelni Anglia fővárosát, lebeszélem. Hogy miért? Azért mert Londont látni kell! A híres Tower Bridge-t a Temzén, a Big- Bent és a Westmister Abeyt a folyó partján, a nyüzsgő, de egyben romantikus St. James parkot, a már megjelenésében fennséges Buckingham palotát, a lenyűgöző Trafalgar Squaret, mind-mind látnod kell és akkor még nem is mondhatod el, hogy megnézted Londont, csupán megízlelted a város bódító és elbájoló ízét. Visszafelé azonban már mindenkinek a szíve sírt egy kicsit. Vacsora után még utoljára lementünk a partra, ahol versenyt futottunk a hullámok elől, felidéztük a hét élményeit, a legapróbb részletekig, még utoljára elsétáltunk a kedves házak között, megnéztük az iskolát, majd nehéz szívvel nyugovóra tértünk, és álmainkban mindent élőiről kezdtünk. Vasárnap reggel lassú készülődés után búcsút vettünk a háziaktól, akik szüléink helyett szüléink voltak, és könnytől csillogó szemmel intettünk egy utolsó bye-bye-t nekik a Broadstairs-nek. És lám, lám! Nemrégen innen indultunk útnak izgatottan, és most ide tértünk vissza rengeteg, soha el nem felejthető élménnyel. Franciaországban újra felélénkült a csapat. Főleg akkor, mikor egyre közelebb értünk az álmok városához: Párizshoz. Még most is szédülök, ha csak arra a fél napra gondolok, amit itt töltöttünk. Először is a Notre-Dame tornyainál időztünk, majd elmentünk a Louvre épülete mellett és egyszer csak a szürkületből egy hatalmas torony magaslott fölénk, és ekkor az Eiflfel-torony lábánál jutott csak el a tudatunkig, hogy Párizsban vagyunk. És, hogy a tetejéről lenézve, milyen a város?'Úgy érzi az ember, mintha a világ a lábainál heverne, miközben a városra ráfeküdt az este. Majd a Diadalív következett, az előtte lenyúló leghíresebb francia utcával, az előkelő Champs- Elysées-vel. Aztán az utca végén elámultunk a Concorde tér nagyságán és szépségén. És mivel Párizst többen nevezik a bűn városának, így a Pigalle-lal búcsúztunk, megnézve a Moulin Rouge-t, a Monmartre-ot, és az éjszaka nyüzsgését. Lassan eltávolodva a Szajna-parttól és Párizstól, hazafelé indultunk.............kb. 1/4 11-kor érkeztünk meg jó öreg iskolánk elé kissé szomorúan, de azért mégis boldogan. Otthon még a mai napig nem jutottam a töménytelen emlék elmesélésének a végére, és főleg a rengeteg köszönet végére, mert szüleim nélkül sohasem éltem volna meg ezt a 10 napot. S bizony esténként, ránézve a kagylóra amit onnan hoztam, mindig átélem újra az egészet, a legelejétől a legvégéig. Kiss Henriett, II/B, Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét .. addigra megbolondulok” Sajnos, egyre ritkábban foglalkoznak az ilyen problémával, mint az enyém. Segítséget kérek, mert mindig becsapottnak érzem magam. Tehát a probléma. 1983-ban fölvettünk 60 000 forint szocpol.- kedvezményt. A mai napig nem született gyerekünk. Nem elég fájdalom az életben az, hogy nincs gyerek, hanem a 60 000 forint helyett vissza kellett fizetnem 106 000 forintot, tehát majdnem a dupláját. Ezt úgy tudtuk kifizetni, hogy külön számlára felvettünk 100 000 forintot, amit 2 évre adtak. A harmadik helyen felvettünk 10 000 forintot. És két évig fizettünk 10 000 forint OTP-t, ugyanis a százezer után fizettünk 7080 forintot. A lakást OTP-re fizetjük. A férjem rokkantnyugdíjas, a járadéka 3198 forint. Én keresek 7-8000 forintot, ez összesen 11 000 forint. Mire a két év törlesztés lejár, addigra megbolondulok. Elég nagy baj, hogy egy családban nincsen gyerek. A 60 000 forintot minden szó nélkül kifizettem volna, de a duplája mégis csak sok. Nagyon becsapottnak érzem magam. Tudom, most egy kicsit haragudni fognak a 2-3 gyerekesek, akiknek elengedtek 100 000-eket. Azzal a gondolattal fekszem le és kelek föl, hogy helyettük is én fizetek. Mert, akinél van gyerek, ott félmilliókat is elengedtek, akinél nincs, az meg fizessen, a dupláját. Gondolom sokan vannak ilyen problémával. A 2-3 gyerekesek mennek a segélyért és kapnak is, akinek nincs gyereke az hiába remél, hogy adjanak segélyt. Tisztelettel: egy olvasójuk Címünk: Petőfi Ncpe 6000 Kecskemét. Szabadság tér 1/A Szerencsét hoz-e a kéményseprő? Csala Mihály kecskeméti lakosnak legutóbb bosszúságot „hozott”, amikor a szakvállalat képviseletében hárman is megjelentek Homok utcai lakásán, december 3-án. Kinyitották a kéményajtókat, égő papírt dugtak be a tisztítónyíláson, hogy megnézzék, mekkora a huzat a füstcsatornákban. Végezetül kiállítottak egy számlát 198 forintról az 1991. I. és II. félévi „kéményseprőipari szolgáltatás” fejében. A panaszos azóta is töpreng, hogy a 106974-es sorszámú készpénzfizetési jegyzéken miért számították fel az első félévi seprési díjat is, hiszen december elejéig a Filantróptól senki sem kukkantott bele házának kéményébe. Kiszolgáltatott vállalkozók Másodmagával sarki róka tenyésztésére vállalkozott Pi- eczka Magdolna lajosmizsei lakos. Az újsághirdetésben közölt feltételek szerint, a helyi OTP-fiókhoz fordult kölcsönért. hogy a 44 prémes állat árát kifizethesse. A bankfiók a panaszos és társa által kért ösz- szeget közvetlenül át is utalta a sarki rókát értékesítő Biokon Kft. folyószámlájára. A panaszos és társa csak a szerződést írta alá, és az egyszerű kezességi biztosítási megállapodást a Garancia Rt.-vel, amely a 3333141/33798. számú kötvény szerint, a biztosítottnak — Pieczka Magdolnának és társának — „a pénzintézettel szemben fennálló tartozását, a biztosítási feltételekben meghatározott események bekövetkezésekor a banknak kifizeti”. Ez be is következett, mert a vállalkozók a Biokonttól s a budapesti kft. lajosmizsei megbízottjától, Puskás Sándortól a mai napig nem kapták meg a prémes állatokat. Többszöri sürgetésük sem járt semmi eredménnyel. Az OTP-fiók Pieczka Magdolnától és társától kéri annak az összegnek a visz- szafizetését, melyet a két vállalkozó nem is látott, kézhez sem vett. A Garancia Rt. kezesi kötelezettségét sem firtatja a lajosmizsei OTP. A két kárvallott vállalkozónak még arra sincs pénze, hogy peres úton érvényesíthesse követelését a forgalmazó kft.-nél és helyi megbízottjánál. Sok a beteg és a recept Vérkeringési zavar, allergiás panasz miatt hozzátartozóinak íratott fel gyógyszert a múlt hét végén N. N. kecskeméti lakos az egyik külső kerületi rendelőben. Vizsgálatra, az ügyeletes orvos hívására sokan várakoztak. A panaszos is elég hosszú idő után került sorra. Végül a körzeti orvos kiállította a szükséges vényeket, kereken huszonöt darabot. Közben a saját panaszát már el is felejtette. Ha arra is kap gyógyírt, az együttesen kiállított orvosi vényekből éppen lett volna egy pakli magyar kártya — véli a panaszos (neve, címe a szerkesztőségben. (k. a.) Az oldalt összeállította: Rapi Miklós Csoportkép a csúcson. NAPJAINK HUMORÁBÓL
