Petőfi Népe, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-09 / 263. szám
Kétszáz éve született a nemzeti drám Az utókorban bizakodva Az emberi gyengeség a múltat mindig gyengébb fénybe szokta állítani, mint a jelent és a jövendőt — így figyelmeztet minden emlékezőt Széchenyi István Katona József születési évfordulójára készülve ezt tartottuk mi is meghatározónak, mert tudtuk, hogy nem különleges, de méltó helyet követel magának Kecskemét szülötte. Az utókor igazságosságában bízunk most is, amikor az ünneplés ide érkezett el. Számunkra azonban nemcsak egyszeri, sugárzó művet alkotó a takácsmester fia, hanem vidéken élő, a közösségért tenni akaró nagy elődünk is. Olyan példa, akit követni nem pusztán kötelesség, hanem a mai és a jövendőbeli értelmiség meghatározó tájékozódási pontja. Komáromi Attila, a Katona József Társaság elnöke ANTALL JÓZSEF LEVELE Nemzetben gondolkodni, függetlenséget hirdetni Mindenekelőtt köszönöm meghívásukat a Katona József születésének 200 éves évfordulójára emlékező ünnepségre. Sajnálattal tájékoztatom, hogy — szándékom ellenére — másirányú hivatali kötelezettségeim miatt csak e levél útján áll módomban bekapcsolódni városuk és a nemzet kiemelkedő alkotója megemlékezésére rendezett eseménysorozatba. Biztos vagyok abban, hogy a 100. évfordulóját ünneplő Katona József Társaság, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, a szervezők- rendezők és természetesen a város polgárai méltó módon idézik föl Katona József polgári és művészeti pályafutását, a halála után nemzeti drámánkká emelkedett Bánk bán című müvének gondolati ívét, és a jövőnek is szánt üzenetét. A Bánk bán az elmúlt másfél évszázadban a magyar történeti mitológia részévé vált. A dráma nemcsak a XIII. század értő felidézése, hanem a magyar újjászületés, a reformkormeghatározóműve is. Hősei a magyar politika, a magyar történeti karakterológia és tipológia megtestesítői, akiknek neve — Bánk bán, Petur bán, Tiborc, Bibe- rach — beépült nemzeti jelképrendszerünkbe, képes beszédünkbe. Katona József életútja sok szállal kötődött szülővárosához, Kecskeméthez. Családi indíttatása, tanulmányai és a város olyan „polgárrá” nevelték, aki a felvilágosodás és a korai reformkor eszméi által megérintve képes volt — a sötét császári abszolutizmus korszakában — nemzetben gondolkozni, a függetlenséget hirdetni. Drámájának üzenete világos volt, és mint néhány évtizeddel később a Walesi bárdok költőjét, őt sem értette félre a hatalom. Katona József is beállt azoknak az íróknak, költőknek oly hosszú sorába, akik a nemzetük sorskérdéseit vállukra véve, kénytelenek voltak művészetük mellőzöttségét tudomásul venni. Életének igazi gyümölcse, életművének nagysága az utókorban érett be. Emlékezzünk szakértelemmel, tisztelettel és méltósággal Katona Józsefre. Amikor felidézzük életútját és munkásságát, emlékeznünk kell ifjúságának és érett férfikorának otthont adó Kecskemét városára is. Arra a polgárvárosra, amelynek öntudatát, szellemét, vallási türelmét oly szépen jelképezik iskolái és a város középpontjában emelkedő nagyszerű templomegyüttes, és amelyben annyi kiemelkedő személyiség kapott indíttatást és rokonszenvet. Engedjék meg, hogy a kormány nevében én is számíthassak e türelemmel átszőtt és továbbélő szelle• Antall József: Emlékezzünk szakértelemmel, tisztelettel és méltósággal Katona Józsefre. miségükre, városukat és hazájukat szerető öntudatukra, és törekvő, polgári szorgalmukra. Mély meggyőződésem, hogy mindezek segítségével úrrá tudunk lenni öröklött, de immár átmenetinek tűnő nehézségeinken és elindulhatunk a megszenvedett felemelkedéshez és az ezzel együtt járó egyéni boldoguláshoz vezető úton. Demokratikus rendünk egyik célja az is, hogy szakadjon végre meg nemzetünk nagyjainak az a sora, akiket csak a „hálás utókor” visszatekintő értékelése képes megfelelően méltatni, és úgy szívébe zárni, mint Katona Józsefet. Az ünnepi megemlékezés résztvevőit, szervezőit és Kecskemét város valamennyi polgárát tisztelettel köszönti: Antall József, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke Az üzenet nincs átadva Katona József és az ő Bánk bánja, minden olyan korszak torkán akadt, amely nem volt a nemzeti függetlenség tekintetében már születése pillanatában kielégítő. Voltak olyan időszakok, amikor a Bánk bán előadásából, kultuszából túltermelés mutatkozott és voltak a Bánk bán sorsában, elfogadásában közömbösnek mondható időszakok. Sajnálatosnak és nagyon jellemzőnek mondhatom, hogy most, a szerző születésének két- századik évfordulója alkalmából tulajdonképpen észrevétlenül hullik Katona és a Bánk bán a nagy semmitmondásba. Nemcsak az a szomorú tény, hogy a jelen pillanatban nincsen színen, hanem az is, hogy az iskolában sincs már kiemelve, az üzenet nincs átadva. Ez a legszörnyűbb. Lehet ugyanis vitatkozni a Bánk bán korszerűségén, még az értékén is, drámatörténeti helyén, de egyről nem lehet vitatkozni: az üzenetén, amely a magyarság örökös függetlenségi törekvését, az örökös szabadságharcát jelképezi és jelképezni fogja minden kor magyarja előtt. Azért ez a mostani mellőzés a mi mostani korunknak sajnálatos kétarcúságát mutatja be. Miről van szó? Arról van szó, hogy hiába van politikai függetlenség, hiába szabadultunk föl az elnyomás fizikai valósága alól, a szellemet most már talán egy más irányú, de ugyancsak torzító erejű és a nemzeti törekvések elnyomó ide- genség béklyózza le és ez a másik nagy elhitetés, hogy olyan szót is használjak, amelyik a Bánk bánban az, hogy a nemzeti értékek akár csak egy percre is közömbösek lehetnek számunkra. Csak az értetlenség, a furcsa és sokszor talmi értékek utáni futkosás, a színházi kultúrák teljes megzava- rodottsága, az önértékek lebecsülése mutatkozik meg abban, hogy ilyen önbizalom nélkül és ennyire a Bánk bán nélkül esünk bele ebbe az évfordulóba. Csurka István „Fojtott tűz” Katona egyénisége A könyvtárnyi Katona-irodalomban egyéniségéről kevés szó esik. A kortársi emlékezések (Déryné, Csányi János, kecskeméti anekdoták) különcségig , menő hallgatagságát emelik ki. írói pályájának megszakadására, kecskeméti ügyésznek való visszavonulására utókora eltérő magyarázatokat talált. „ .. . lelkesülése lemondássá, önbizalma csüggedéssé válva, hivatalos foglalkozások közé temette magát” — írta Gyulai Pál. „ . .. a legboldogabb és legmegelé- gedettebb emberek közé tartozott, és talán teljesen meg is feledkezett arról, hogy megírta a Bánk bánt” — vélekedett kecskeméti ügyészi éveiről Móra Ferenc. Tekintélyes állása, anyagi biztonságot nyújtó jövedelme, vidám mulatozásokban való részvétele mintha Mórát igazolná, a hallgatag férfiú azonban nem tárta fel lelkének viharzását. A világban idegenül, bátortalanul mozgott. Korában az írók szorgalmasan keresték egymással a kapcsolatot, Katona azonban magányos maradt. „Engemet egy se tud, / Élek-e vagy halok” — írta A Múzsához című versében. Nem, hiányzott belőle a teljesítményére büszke írói öntudat („engem itt olvasni fognak akkor is, amidőn már ez a szobácska, melyben most ülök, porhanyó düledékké válik”) többnyire azonban önmaga lebecsülésének fonák iróniája mögé rejtőzött. Nem értett ahhoz, hogy megnyerje azok jóindulatát, akiktől az irodalmi életben támogatást remélhetett. Dramaturgiai tanulmányának egyes kivételeivel magára haragította a kor vezető íróit: Kisfaludy Károlyt, Kölcseyt, Ka- zinczyt. Hiányzik életéből a beteljesült szerelem. Úgy tetszik, érzelmeinek viszonzását eleve reménytelennek tartotta. „Nem vágytam soha vakmerőén / bírására ... ámbár vágyaim oly mohók / mint a fergete- gek dühe” — írta Panaszom című költeményében. Széppataki Rózának, a későbbi Dérynének csak nevének kezdőbetűi mögé rejtőzve, levélben mert szerelmet vallani. Róza azt sem tudta, ki az a K. J., aki a levelet írta; Katonára azért sem gondolt, mert az „hármat se szólt” vele. Csalódását Katona magába fojtotta, a színésznő Déry- vel kötött házassága fölött egy kurta mondattal tért napirendre. Arra is csak egy mondata volt, hogy a kecskeméti főbíró leánya, Végh Franciska nem őt választotta férjül, hanem egy katonatisztet: „Lám mi, Franciska kisasszony, mennyit tesz az uniformis, és mily siralmas, aki szegény.” Máig sem tudjuk, ki lehetett az a verseiben Mollinak nevezett leány, aki „egyezhetetlen” volt vele, aki „sohasem mosolyga” néki. Azt sem, ki volt az a nő, akinek végakaratában barátjára bizott gyűrűjét szánta, s aki azt akkor is visszautasította. Katona magába fojtott érzelmei műveit fűtötték, áttételes módon, életének titkait föl nem tárva, egyéniségének jellemző vonásait mégis érzékeltetve. Leikéből lelkendezett Bánkját így jellemezte: „fojtott tűz, mely minden pillanatban kitörni láttatik, és minden környülállás azt árulja el, hogy mindenkor nagyobb indulat dü- hösködik belölről”. Drámáinak monológjai többnyire válságos élethelyzetbe került emberek lávaszerű kitörései. Lírája sem közvetlen vallomás, hanem egy érzékeny, sérülékeny lélek általánosított szintre emelt keserű filozófiája. A kecskeméti ügyész beilleszkedett a hivatali tennivalók meg a helyi társaság élet keretei közé, de teljes egyénisége nem férhetett el közöttük. A „hír sereghajtó barátjáéként remélte, várta, hogy fölfedezik, érdeme szerint méltatják Bánk bánját, erre azonban csak halála után került sor. Beteljesületlen vágyak fájdalma sajog abban a mondatban, amelyet a halála előtti évben írt a társai mulattatására szánt vadásznapló végére: „Ennek megtételével tisztelettel jelentik, hogy a szerencsétlen tarisznyájú nótárius a társaságnak minden kincseivel elszökött, és többé nincsen, hagyván maga után egy megszomorodott és több siránkozó semmit.” Orosz László AZ IGAZGATÓ-RENDEZŐ EMLÉKEI Az első amerikai bemutató Balassától napjainkig című, 400 év magyar költészetét keresztmet- szetszerűen bemutató előadóestem után Kerecsendy Kiss Márton feljött a színpadra és bejelentette, hogy mához két hétre, az itt szereplő Szeleczky Zita művésznőn kívül fellép még Páger Antal, Páger Antalné, Vaszary Piri. Hajmás- sy Miklós, Cselle Lajos stb., akik közben szintén megérkeztek Argentínába”. így született meg az Argentin Magyar Színjátszó Társaság. Minden szépen, rendben ment volna, de valahogy munkánk elején is már megérződött a Nemzeti Színház és a magánszínházak közti különbség. Én, mint egy lelkes bolond, mint a Nemzeti Színház volt tagja állandóan komoly, nagy darabokat akartam a közönségnek, ők könnyebb műfajú, szórakoztató darabokat, leginkább olyanokat, amelyeket azelőtt is játszottak a magánszínházakban. Én folyton azon kardoskodtam, hogy nekünk igazi magyar kultúrát kell adni. így aztán szétszakadtunk. Megalapítottam az Argentin Magyar Színházat. Elsőnek bemutattam Madách: Ember tragédiáját. Második bemutatónak Katona József Bánk bánját választottam. Ez óriási erőfeszítésbe került, 36 szereplőt — köztük sok műkedvelő volt — betanítani, kis lakásban lepróbálni az egészet, megszerezni az 1200-as Magyarország kosztümjeit... Volt egy lelkes, színházszerető jó olasz kosztümkölcsönző, valamit tudtunk tőle bérbe venni, a többit pedig varrtuk, festettük magunk! ... Hősi erőfeszítés volt, az biztos, de az igaz ügyért való lelkesedés fűtött bennünket. A kis lakásban való állandó próbák, s az ezzel járó munkák az ő vállukra hárultak. Minden szereplővel külön vettem át a szerepet, mindegyiknek lejátszva hanggal, gesztussal, mozgással a figurát. A legnagyobb boldogságom az volt, ahogy amikor három és fél hónapos mindennapos próbák után elértünk az előadáshoz, a közönség azt mondta, hogy igazi nemzeti színházi nívó volt. Óriási erkölcsi siker volt, s teljes anyagi bukás! Azt a hálátlanságot, közönyt és megnemértést majd megírom, ha egyszer Isten segítségével megjelenik életregényem. Nem kiséri-e végzet a Bánk bán előadásait? Emlékszem a Nemzeti Színházban Madách Ember tragédiája mindig telt házat vonzott, a Bánk bán mindig ráfizetéssel került a színpadra. Szívesebben emlékszem a megjelentek lelkes tapsára, az olyan áldozatkész segítőkre, mint Castelli mérnök a Bánk bán díszletrajzának készitöjére, Szentpétery Attilára a vívójelenetek betanítójára és másokra, az elismerő levelekre. A magyar emigráció egyik leggyönyörűbb megnyilatkozásának minősítette egyik hívünk a Buenos Aires-i előadást. Dr. Dobolyi Presidio kritikájában kiemelte, hogy rendezésemben Bánk bán a magyar becsület örök szimbólumaként jelent meg. „Komáromy Bánk bánja maga volt a sikoltó magyar fájdalom. Tiborc panaszában — Száraz István alakította — sorsára ismert az emigráció közönsége.” A kritikus külön méltatta, a Melindát, Biberachot és Gertrudist megformáló színészek teljesítményét. Szeleczky Zita Írók, költők vallomása „Milyen rosszul járt volna Shakespeare, ha feltámad és bekukkant Kecskemétre” Vörösmarty Mihály Az egész mű minden esetre ma- gasb tehetségre mutat, s nem hűtlen másolat ’a kornak, melly noha hanyatlásnak indult, ’s a hajdani erőből vadságra fajult, mégis sok jelei vei bír a férfiasságnak ’s lovagi szellemnek. Drámai, sőt színi hatas’ tekintetében végre 'a mű ritka tünemény, hogy akkor termett, midőn dráma kevés, a’ színház bujdosó volt... (1840. márc. 23.) Gyulai Pál Régibb és újabb drámaíróink között senki sem emelkedett fönsé- gesebb tragikumig, senki sem rajzolt nemzetibb és jellegzetesebb alakokat, mint Katona. E fényoldalak háttérbe szorítják az árnyoldalakat. E mellett van Katona müvében valami varázs, nemzeti történelmünk legjellemzőbb vonását vette tárgyul: az idegen befolyás, s a nemzeti visszahatás küzdelmét. (1893. november 11.) Ady Endre Katona Józsefet gyakran elképzelem, látom, amikor utolsó éveiben mámorát olykor kialudva, fájós fejjel, csömörrel ébredt. Milyen senkinek érezhette magát, lumpnak, rongynak, utolsónak, magabolondí- tónak és a Bánk bánt semminek. De máskor, amikor feledni akart (s bizony neki volt felednivalója) milyen rosszul járt volna Shakespeare, ha feltámad és bekukkant Kecskemétre. (1908. jan. 1.—febr. 16.) Juhász Gyula A színházi cenzúráról nagyon fájdalmas emlékei lehettek [.. .] a legnagyobb magyar tragédia halhatatlan és szerencsétlen költőjének, a kecskeméti takács fiának. Katona Józsefnek, akinek Bánk bánját éppen a színházi cenzúra nem engedte színpadra vinni és így életében halálra ítélve a legigazibb nemzeti drámaköltőt, az ezeréves magyar sors örökkévaló ábrázolóját. (1925. febr. 27.) Móricz Zsigmond Katona József tipikus alakja ennek a végtelenül, szomorú nemzeti siralomnak. Ő maga soha nem politizált, nem tudunk róla, hogy valaha bekerült volna a napi politikába: akár mint aktív, akár mint passzív tényező. A Bánk bán-i keservek, a Tiborc jajszavának haragosa soha nem volt választó, sem választott. De hol lehetett volna? (1930) Németh László Mindaz, amit Bánk bán sistergő indulatáról mondtunk, nem áll ellentétben azzal, amit Katona életéről tudunk. Szemérmes, különc, bizalmatlan agglegény, percegő pennájú: minden életjel világ" felé pattantott szikrája csak a magányos indulatnak. Katona Bánk a hamu alatt. Szenvedély és némaság, füstölgő harag és lelkünk gőzkörén elmosódva áttűnő világ! (1936) Illyés Gyula A Bánk bán is rossz színdarab. Feszengek, unatkozom, de mindvégig helyben maradok, s végül is nagy értéket viszek haza. A zseni szinte a ruhatárban nyomja kezembe kitartásom díját. (1958. november) Rónai György Csak a szél fúj, a szél / a Kiskunság felől, / csak a homok szitál. / Alkonyodik, gulyák ^ kolompja szól, nehéz / porfelhő hömpölyög / s földre reszkető, / rőt csillag fuldokol. / Pesten most gyúl a gáz- / lámpa a színpadon, / szétmegy a függöny és / színre lép Déryné, / S engemet egy se tud, / élek-e vagy halok. (1964) Szabó Pál A Bánk bán is, mint minden igazi nagy művészi alkotás, előbb-utóbb feloldódik az egész emberi világ folyton fejlődő, növekvő műveltségében, ami azt jelenti egyáltalán, hogy csak ezután virágzik még majd ki a Bánk bán is a különböző égi tájak és égövek különböző népeinek életében. (1971) • Melinda: Szeleczky Zita, Bánk: Komáromi Andor I Tiborc: Száraz István
