Petőfi Népe, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-07 / 261. szám
HETI SOROZATUNK Életfogytiglan III. A valódi tettes Felforrósodott az a nyom, amely Dunapa- tajon a Szegfű utca 10. szám alá vezetett. Ebben a házban olyan személyek laktak, akik — a falubeliek elmondása szerint — gyakran megfordultak az áldozatnál, sőt, a gyilkosság előtti estén nagy mulatság volt a családnál: megkapták a családi pótlékot. Éppen ott tartózkodott Nyári Lajos, akinek állandó lakása Szentgál, Fő utca 199. szám alatt volt, de tartózkodási helye:, Veszprém, Árnyas utca 1—3., viszont amint látjuk, most Du- napatajon, a bátyjánál, Nyári Józsefnél italozik. Régen nem látták a testvért, hiszen a Lajos alig három hónappal ezelőtt, 1990. augusztus 8-án szabadult a börtönből, ahol súlyos testi sértésért húzott le két évet. A harmincnégy éves férfi hétszer volt büntetve és összesen 12 év négy hónapot kapott... Nyári Lajos november 16-án a reggeli busszal Veszprémbe utazott és teljesen megnyugodott, amikor november 19-én azt hallotta a rádióban, hogy elfogták a dunapataji idős hölgy gyilkosait. Nyugalma azonban nem sokáig tartott, mert a nyomozók november 30-án őrizetbe vették, majd letartóztatták. Persze, Nyári nem értette, hogy miként került rá a sor, amikor a rádió szerint elfogták a tetteseket. Tagadott is a kihallgatás során, hangsúlyozva, hogy soha nem járt Vincze Erzsébet lakásában. Igaz, volt Dunapatajon, de csak a testvérét látogatta meg, elvitte hozzá a kislányát és megbeszélték, hogy milyen kereseti lehetőség után kellene nézni. A nyomozóknak azonban ekkor már sok bizonyíték volt a birtokukban: Nyári Lajostól származó és a Béke tér 7. szám alatti ház udvarában talált lábnyomok, a lakásban szedett ujjlenyomatok, egyértelműen Nyáritól. Az ötven centiméter hosszú, vésőnek kialakított vasdarab, amely Nyári József tulajdona volt és amit a lakásban egy fotelban találtak meg. Amikor mindezt tudomására hozták a gyanúsítottnak, az kénytelen volt tettét beismerni. Nem volt értelme a tagadásnak. Elmondta a rendőrségen, hogy november 15-én testvérénél italoztak, majd késő éjjel elindult, hogy az édesanyjához megy. A kerítésnél azonban magához vette a félméteres vésőt, s amikor Vincze Erzsébet házához ért, elhatározta: bemegy a lakásba és megszerzi az ott található értékeket. Bemászott a kerítésen, a lakás külső ajtaját a vasrúddal kifeszítette. Ezeket a zajokat észlelte a szobában televíziót néző tulajdonos, és egy zseblámpát vett magához, hogy megnézze, ki van odakint. Éppen az ajtóhoz ért, amikor azt Nyári Lajos nagy erővel belökte, s ettől az asszony hanyatt esett, de közben még a támadó kiütötte a nő kezéből a zseblámpát. Az eleső asszony eszméletét vesztve zuhant a padlóra. Ekkor Nyári bement a szobába, s a szekrényben ékszer, pénz után kutatott, de ilyesmit nem talált. Ekkor maradtak az ujjlenyomatai a bútoron. A konyhában egy szatyrot vett magához és a szobai szekrényből az összes porcelánfigurát, s néhány tányért rakott bele. Visszatérve az előtérbe — ahol az asszony feküdt — a sértetten az élet jeleit észlelte. Ekkor a nála lévő vasrúddal kb. 10-13 ütést mért rá, ebből 8 nagy erejű volt. Az áldozat 16-án, hajnali három órakor meghalt. .. Gál Sándor ( Folytatjuk) ANYAKÖNYVI HÍREK KECSKEMÉT Születtek (1991. október 25. és november 1. között): Málik Viktor (a. n.: Kökény Andrea), Varga Levente (Balia Aranka), Pólyák Tamás (Barányi Gabriella), Igarova Anita (Zelenka Tünde), Balog Kitti (Fazekas Rozália), Forster Klaudia (Sulák Zsuzsanna), Pintér Dóra (Veszprémi Márta), Jerus- ka Adrienn (Gazsi Annamária), Be- nyovszki Fanni (Bebesi Erika), Csuma Réka (Vancskó Cecília), Polereczki Anett (Juhász Ágnes), Lengyel Emma (Szatmári Emma), Ulrik Petra (Farkas Ildikó), Molnár Georgina (Baranyi Zsuzsanna), Dóka Erika (Kovács Erika), Bari Gusztáv Ferenc (Tóth Zsuzsanna), Kökény Sándor (Tóth Aranka), Kassai Dóra (Baksa Csilla), Kelő Krisztina (Bretus Eleonóra), Ács Kinga Brigitta (Réfi Aranka), Koncz Beáta (Szalai Zsuzsanna), Bakos Tamás (Balog Ilona), Mondok Tibor (Alföldi Ágnes), Kökény Zoltán (Varga Katalin), Kürtösi Szabolcs (Rimóczi Katalin), Mácsai Károly (Dienes Katalin), Csörögi Gyula Attila (Sípos Veronika), Zinhóber Ádám (Németh Rózsa), Kun Andor (Molnár Bernadett), Tamás Zsuzsanna Eszter (Szerdahelyi Zsuzsanna), Király Nikolett (Ballun Edit), Antalfi Zsuzsanna Krisztina (Kutyifa Zsuzsanna), Rózsa Renáta (Rácz Katalin), Kasza Nelli (Csontos Mária), Telegdi Károly (Tormási Valéria), Kecskés Gábor (Nagy Mária), Nagy Katalin (Tanító Rózába), Vácuki Szabina (Pulai Ildikó), Dobosi Krisztián (Goczony Edit), Nagy Julianna Irén (Tóth Aranka), Farkas Zsuzsanna Ágnes (Suska Zsuzsanna), Süveges Anna Karolina (László Anikó), Mészáros Bianka (Tóth Edina), Süveges Melinda (Faragó Melinda), Kónya Andrea (Sánta Julianna), Tóth Zsuzsa (Brandenburg Kornélia), Dankó Dénes (Kránicz Edit), Tóth Attila (Kis Andrea), Virágh Tamás László (Ábel Ágnes), Kovács Gergely Soma (Balázs Katalin), Farkas Norbert (Faragó Veronika), Farkas Ákos {Gyulai Mária), Gáspár Jenő Márió (Átrok Irén), Kis András Tibor (Börcsök Sarolta). Házasságot kötöttek (1991. november 2-án): Jakubek Béla Attila és Rusz- nyák Zsuzsanna Katalin, Illés Gyula és Pusztai Mónika, Pápai Lajos és Ladányi Márta Julianna, Törteli Flórián és Hegedűs Gizella Dolli, Góg Gergely és Izsó Anna. Meghaltak: Koncsik Imréné Marti- necz Mária (Izsák), Faragó Gyuláné Kovács Erzsébet (Ballószög), Gyulai Mihályné Ladányi Ilona (Kecskemét), Saiga István (Kunpeszér), Almási Sándor (Kecskemét), Pogány János (Kecskemét), Lancsa István (Kunpeszér), Galambos László (Kecskemét), Erdei Sári (Kecskemét), Bagi Józsefné Pap Mária (Kecskemét), Czégány Illés (Kunbaracs), Szabó Istvánná Tóth Aranka (Kecskemét), Oláh Kálmán Róbert (Kecskemét), Herczeg Istvánná Böde Erzsébet (Kecskemét), Baranyi Jánosné Gachal Etelka (Lakitelek), Kovács László (Szentkirály), Daróczi Ferencné Kis Julianna (Kecskemét), Hódi Vilmosné Szappanos Ilona (Kecskemét), Kanizsai Istvánná Pető Lóra (Kecskemét), Kovács Lászlóné Zatkó Julianna (Tiszakécske), Bíró Józsefné Csorba Magdolna (Kecskemét), Dómján Péterné Kertész Mária (Solt), Pámer Tibor (Kecskemét), Csősz Gyuláné Sági Mária (Kecskemét), Németh Béla (Kecskemét), Szabó István (Kecel), Kis László (Gyöngyöshalász), Kulik Imre (Kecskemét), Pandur Lajosné Györfi Zsuzsanna (Szabadszállás), Dezső Sándor (Kunszentmiklós), Dobos András (Tiszakécske), Barna István Sándor (Kecskemét). 6723 Szeged, Csongrádi sgt. 83. Tel.: 62/24-720 Fax: 62/56-765 Számítástechnikai Kft. 6000 Kecskemét, Május 1. tér 5. Tel.: 76/28-069 6500 Baja, Nagy István út 35. Tel.: 79/26-011 Számítógépes hálózat, az 1992-es szabályzóknak megfelelő szoftverek, elektronikus jogszabály-nyilvántartó rendszer, telefonok, Rank Xerox fénymásolók, Hewlett-Packard perifériák, irodabútorok. IM jogi informatikai főosztály 1055 Budapest, Szalay u. 16. Tel.: 1/112-0410, Fax: 1/131-8753 Tisztelettel meghívjuk kiállításunkra, ahol mindezt megtekintheti és megvásárolhatja! A kiállítás helye: Kecskemét, Tudomány és Technika Háza Időpontja: 1991. november 12—13. Irodagép Kft. 6720 Szeged, Kelemen u. 5. Tel./fax: 62/12-822 439 J— Erzsébet-napi előzetes VIRÁGVÁSÁR lesz a kertészeti főiskolán, november 9—10-én. Helye: Kecskemét, Erdei Ferenc tér 1. Nyitva: 8—18 óráig. Kötészeti bemutató szombaton és vasárnap 14 órakor. A__ Információ: 76/20-655/34-es telefonon. 75734 f A Bács-Kiskun Megyei Gyógyszertári Központ megnyitotta diszkontraktárát — viszonteladóknak — a gyógyszerraktár területén (Kecskemét, Matkói út 24. sz. alatt). Ajánlatunkból: • gyógytermékek, • gyógyteák, • egészségügyi cikkek, • testápolók, • fog- és szájápoló szerek, • hajápolók, • bébiáruk. Nyitva: hétfőtől péntekig 7.30—15.30-ig. Tel./fax: 76/22-996 Várjuk érdeklődésüket! 395 * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * ******************************************** * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * Orgovány központjában új, korszerű, jól felszerelt vendéglő, drinkbár és fagylaltozó eladó vagy bérelhető Érdeklődni lehet: Takarékszövetkezet Orgovány, Kölcsey u. 2/A Telefon: 76/76-152, 76/76-373. Telex: 26-848 Pályázatok benyújtásának ideje: 1991. december 10. x Orgovány cs \ idcke Takarékszövetkezet ****************************************** Olcsóbb az új Konix brikett — változatlan fűtőérték, — kedvezőbb égési tulajdonság, — kisebb koromképződés. KONIX = nincs korom Novemberi -jétől, művi kiszolgálásesetén, 10%, viszonteladóknak 15% árengedmény Dorogi Szénbányák Rt., brikettüzem. 474 * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * ******************************************** A Tiszakécskei Solohov Mgtsz gépárverést rendez 1991. XI. 10-én, 9 órakor, a világosi géptelepen. Árverésre kerülnek: — IFA tehergépkocsik, — MTZ traktorok, — kistehergépkocsi (Zuk—Nysa). A gépek megtekinthetők a helyszínen 1991. XI. 8-án, 9-én, 10 órától 14 óráig. Érdeklődni a 76/41-092-es telefonon. 3851 4» ****************************************** * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * Építési telkek! Baja Város Polgármesteri Hivatala a Kaszás utca, Cséplő utca és Széna utcák által határolt területen családi lakóház építésére alkalmas területeket értékesít. A telkek víz, villany közművel vannak ellátva. A telkek m2-ára: 500,— Ft/m2. Jelentkezni lehet 1991. november 11-étől, a polgármesteri hivatal fszt. 51-es szobájában. 31/11 Az Egyesült Mg. Szakszövetkezet BÉRBE ADJA Kecskemét, Máriahegy 419. sz. alatt lévő, 250 m2-es új üzlehelyiségét. Ajánlatokat írásban kérünk, az alábbi elmen; Kecskemét, Bethlen krt. 13. ' 3951 KISKERESKEDŐK, FIGYELEM! Megnyílt Jánoshalma, Bajai út 10. sz. alatt a Taylor-Elastic gyártól szaküzlet. — Volt szocialista autókhoz gumi alkatrészek. — Építkezésekhez falátvezetö „csőtőmlö körgyűrű" 9 méretben és több típusban. — Flexibilis habszivacs hajcsavarók, takarékos hölgyek számára. — Barkácsolók részére minden rezgést csillapító alkatrészek, gumibakok, gumitámaszok. — Nyílászáró-tömítések. — Valamint a prospektusunkban jelölt speciális gumiáruk. Viszonteladókat kedvezményes ellátásban részesítünk. Várjuk kedves vásárlóinkat! 3783 Jól láthatók az ajtón a feszítővas nyomai.