Petőfi Népe, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-05 / 259. szám
PETŐFI NÉPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVI. évf., 259. szám Ára: 9,60 Ft 1991. november 5., kedd __ _ A ntall József Kairóban ELSZÁLLÍTÁSRA VÁR A VESZÉLYES RAKOMÁNY Zavartalan a forgalom a baleset színhelyén Sikeres látogatás^ Ausztráliában Először adtunk hírt a Lakitelek Alapítvány ausztráliai útjáról, elsőként tudósítunk a látogatás eredményeiről, tapasztalatairól. Munkatársunk megtudta, hogy ausztráliai politikusokkal, üzletemberekkel is tárgyalt Lezsák Sándor, az MDF elnökségének tagja, Gyarmati Dezső olimpiai bajnokkal pedig hosszú interjút készített az ausztrál televízió. Több mint sporttörténeti szenzációnak számít. hogy minden bizonnyal idehaza is képernyőre kerülhet a melbourne-i emlékezetes szovjet— magyar víápólócsata filmje, mert a kópia elküldését megígérték az ausztrál illetékesek a képviselő sportolónak. A 3. oldalon olvasható interjúk felidézik a kinti ötvenhatos emlékestek forró hangulatát is. Marketingszakértő a megyében Az Amerikai Szaktanácsadók Szervezete, az IESC egy éve tevékenykedik hazánkban, már budapesti irodát is kialakított. Az amerikai kormány költségvetéséből, illetve cégek és magánszemélyek által létrehozott alapból finanszírozott szaktanácsolást megpályázta a Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara is. Ennek értelmében Peter Mc Neill négy hetet tölt el a megyében a kamara tagvállalatainál, illetve vállalkozóknál. A kentucky egyetem volt tanára — aki egyébként Dél-Azsiában már hasonló módon végzett szaktanácsadást — a tapasztalatai alapján azonnal véleményt mond a marketingmunkáról. Itt-tartózkodása után egy ösz- szefoglaló jelentést készít az agrárkamarának, melyet szóban is ismertet majd a kertészeti főiskolán. Rablás fényes nappal Négyen támadtak meg pénteken délelőtt egy kerékpárost Kalocsán, a Diófa utcában. Az áldozat egy fiatalasszony volt, aki gyanútlanul kerekezett egy társaság felé. Azok viszont gyorsan körbefogták, az egyikük pedig fellökte a biciklijét. Néhány kéz azonnal a táskája után nyúlt, pénz után kutattak benne. Nem volt abban nagy érték, honnan is lett volna? Egészen pontosan 1450 forintot vettek ki belőle. T. Józsefné és három bűntársa nem örülhetett azonban sokáig a talált pénznek. A kalocsai rendőrségen pedig már ők sem olyan bátrak, mint akkor, amikor egy védtelen emberrel állnak szemben, négyen az utcán. Búzaexport Háromszázötvenezer tonna étkezési búza idei szállításáról szóló magánjogi szerződést írtak alá a hét végén Moszkvában. A 31 millió amerikai dollár értékű üzlet a szovjet kormány hozzájárulása és a magyar kormány garanciaválla- . lása révén jött létre. . tíz mondatban a kamionokról Félelmetes egy kamion, ahogy elszáguld mellettünk az országúton. Elég, ha a szele megcsap. Ráadásul azt se tudjuk, mit visz. Három hónapon belül három olyan kamionbaleset történt Kecskemét környékén, amelyekből kettőnél csak a szerencse mentett meg bennünket a katasztrófától. Veszélyes, mérgező vagy robbanó anyagokat szállítottak, a hordók a balesetben kiborultak, a vegyszer kiömlött, a tűzoltók gázálarcban, védőruhában tisztították meg a környéket. Halált hozó kamionok? — kérdeztük tegnapi lapunkban. Igen, ettől félünk, s ezt meg kell akadályozni. Például azzal, hogy a kamionforgalom útvonala kikerüli a nagyobb településeket, valamint azzal, hogy az országba ne engedjenek be akármit, akárhogyan. Elegünk volt abból, hogy robbanással fenyegető bombák száguldozzanak útjainkon. Kevés, ha csak a vakszerencsében bízunk. — hámori — Háromnapos hivatalos egyiptomi látogatásra hétfő délután Kairóba érkezett Antall József magyar miniszterelnök és kísérete. Ez a kormányfő első, arab országba tett látogatása, de első egyszersmind a fejlődő világ egyik országában is. Tárgyalásain a Az Agákon kecskeméti telephelyéről eddig már 500-600 ember került utcára. Most újabb leépítésekről hallani. Ebben a helyzetben akarja elérni Hugyecz Pál vezéngazgató, hogy változtassák meg prémiumfeltételeit, aminek következtében — a cég jelentős vesztesége ellenére — nagy pénzhez juthat. Mi dolgozók fel Hosszas vita és az érdekképviseleti szervek jelen levő vezetőinek meghallgatása után rendelet született az 1992. január 1 -jétől bevezetésre kerülő helyi adókról. Az építményadó a lakásokat és kiegészítő helyiségeit nem érinti, csak az egyéb célra használt építményeket (pl. műhely, üzlet, garázs) melyek hasznos négyzetmétere után 100 forintot kell évente fizetni. A 30 négyzetméter alatti épület 30 százalékos adókedvezményben részesül. A szintén elfogadott helyi iparűzési adót csak évi, nettó kétmillió forint árbevételt elérő vállalkozók—Horvátország Hágában a jövőben nem egyezik bele semmibe, amit csak rá alkalmaznának, a többi köztársaságra nem—szögezte le vasárnap a horvát államtanács. Mindez arra célzás, hogy Zágrábtól különleges státust követelnek a köztársaságban élő szerbek számára, míg ugyanettől Belgrád elzárkózik a Szerbiában élő horvátok jogait illetően. A Franjo Tudjman elnök vezetésével megtartott ülésen mindamellett leszögezték, hogy Horvátország a jövőben is részt vesz a hágai értekezleten, hogy kivívja a nemzetközi elismerést, s hogy Szerbiával szemben konkrétéin tézkedéseket követeljen a háború” leállításacéljából. Vukovár horvát védői sürgős segítséget kértek, mert a város egyébként órákon belül elesik — közölték Zágrábban. A horvátországi településen még mintegy kétezer gyermek, s kilencezer felnőtt polgári személy tartózkodik, a hadsereg páncélosalakulatai közvetlenül a belváros előtt vannak, a védőknek megszakadt minden kapcsolatuk Zágrábbal. A hadsereg a keddi ultimátum közeledtével a hét végén indított ofkét ország régi hagyományokra épülő kapcsolatainak továbbfejlesztése és világpolitikai kérdésekkel kapcsolatos véleménycsere szerepel napirenden, utóbbiak közül mindenekelőtt a közel-keleti békefolyamat, a madridi konferencia áll előkelő helyen. vagyunk emiatt háborodva. Ma délben rendkívüli munkásgyűlést hívtunk össze, ahol lehet, hogy kezdeményezzük a vezér leváltását. Jöjjenek el Önök is! Az alábbi telefonmeghívás pénteken délelőtt 11 órakor —- egy órával a munkásgyülés előtt — érkezett szerkesztőségünkbe. (Cikkünk a 3. oldalon) nak kell fizetniük, mégpedig az évi nettó árbevételük 2 ezrelékét. A vállalkozók kommunális adójának módosító javaslatait a közgyűlés elfogadta, magát a rendeletet azonban nem, így ez nem kerül bevezetésre. A két elfogadott adórendelet teljes szövegét a Kecskeméti Lapok Képes Extra a közeljövőben közölni fogja. A lapzártakor még tartó képviselő-testületi ülés további döntéseire következő lapszámainkban visszatérünk. fenzíva során a hadműveletek súlypontját Szlavóniába tette át, s Vuko- váron kívül számos más horvát várost támad a légierő és a tüzérség. A jugoszláv harci gépek Varasdot és Sziszeket is lőtték, s a hét végén berepülések voltak Zágráb körzetében is. Nyugat-Szlavóniaban viszont az újonnan zsákmányolt fegyverekkel ellentámadást indítottak a horvát erők, s az akció miatt sok ezren menekülnek Boszniába. Banska Gra- diskára folyamatosan özönlenek a szerbek, a falusiak zömmel traktorokkal kelnek útra, magukkal viszik értékeiket. Az első hullámban háromezer-ötszázán érkeztek, az újabb konvojban is több ezren vannak. Életét vesztette az a két szovjet újságíró, akik még szeptemberben tűntek el Horvátország területén — jelentette be vasárnap a belgrádi televízió. A szovjet televízió két munkatársát, Viktor Nogint és Genna- gyij Kurenovot utoljára Kostajnicá- nál, egy dzsipben, horvát katonákkal látták. A tévében nyilatkozó ortodox lelkész szennt az újságírókat horvát katonák ölték meg. Vasárnap este megérkeztek a honvédségtől a várva várt 200 literes fémhordók az 54-es út 28-as kilométer-szelvényéhez, a veszélyes anyagokat szállító német kamion balesetének színhelyére. A sötétben a kecskeméti tűzoltók nem kezdhettek hozzá a sérült hordókból a vegyi anyagok átfejtéséhez, a tűz- és robbanásveszély miatt meg kellett várniuk a napfelkeltét, a természetes világítást. Mint ahogy azt Vlacsil Tibor megyei tűzoltóparancsnoktól megtudtuk, a kecskeméti tűzoltók az út mentén már vasárnap estére fóliával lefedték és földdel körbesán- colták a sérült tartályokat. Hétfőn reggel pedig hozzáláttak a cyklo- exanol és a xylol átfejtéséhez. Az igazságtétellel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott az Országgyűlés hétfői plenáris ülése: a képviselők — első napirendi pontként — az elévülés hatályon kívül helyezését indítványozó Zétényi— Takács féle törvényjavaslat részletes vitáját kezdték meg. A törvénytervezet feletti határoTöbb mint tízszeresére nőtt tavaly december óta a munkanélküliek száma Kalocsán és vonzáskörzetében. Ma már 2119 regisztrált munkanélkülit tartanak számon a helyi munkaügyi irodában, akik közül 1656-an részesülnek járadékban. Elhelyezkedési esélyeik minimálisak. Az év elején még minden harmadik álláskereső bízhatott abban, hogy alkalmazzák valahol. Októberben a helyzet sokat romlott, mert az utóbbi hetekben csak minden ötvenedik szermélynek ajánlottak munkát a gazdálkodók. Főként varrónőket keresnek a Rubin és a Konfekció ruházati vállalatok, 25 személyt alkalmaznának. A befutó állásajánlatok többsége konkrét megbízatásra szól, s legfeljebb néhány hónapos elfoglaltságot jelent a kiközvetített dolgozónak. Jelentős létszámleépítés a közeljöA szennyezett földréteget összegyűjtötték, és vastag fóliába rakták. A munkát tegnap délben fejezték be. A rendőrség ezután megindította a forgalmat az 54-es úton, mind a két sávban. (Vasárnap délután öt órán keresztül teljesen lezárták a baleset környékén az utat. Utána egészen tegnap délig csak az egyik sávon közlekedhettek a jármüvek.) A veszélyes rakomány jelenleg biztonságos körülmények között pihen az út mentén, az ideiglenes tárolót rendőrök vigyázzák. A vámosok már értesítették a kamiontulajdonost, aki remélhetőleg hamarosan szállítójármüvet küld. amelyik elviszi a veszélyes rakományt, az összegyűjtött szennyezett földdel együtt. G. B. zathozatal során — minthogy negyven képviselő név szennti szavazást kezdeményezett — egyenként adták le voksukat a törvényhozók. Végül — az eredeti javaslatot két pontban módosítva—197 igen szavazattal, 50 ellenében, 74 tartózkodás mellett alkották meg a jogszabályt. Ez a Btk. rendelkezéseit kiegészítve kimondja: vőben az Elektromechanikai Vállalatnál várható, ahonnan 120 személyt küldenek el a jövő év elején. Néhány szövetkezet a szoruló gazdasági helyzet következtében ugyan nem adja ki a munkakönyveket, de megrendelések, piacvesztés következtében foglalkoztatási szüneteltetést jelentett be az ügyfélszolgálati irodánál. Ezek között van a Kalocsai Népművészeti Szövetkezet, 150 bedolgozóval, illetve a Szakmán Petőfi Tsz is. A járadékra jogosultak közül 1475-en fizikai dolgozók, akik havonta bruttó 6693, a szellemiek 8686 forint ellátásban részesülnek. A támogatásra jogosultak többsége ma még a korábbi fizetésük 70 százalékát kapja. Néhány hónap múlva ez az arány 50 százalékra csökken, mely a legtöbb családnak megoldhatatlan egzisztenciális problémát jelent. Iskolakötelezettség 5-től 16 éves korig? A készülő közoktatási törvény koncepciója szerint 5 évestől 16 éves korig terjed majd a tankötelezettség jelentette be hétfőn, sajtótájékoztatón, Dobos Krisztina, a művelődési minisztérium helyettes államtitkára, közvetlenül azután, hogy miniszten értekezlet is napirendjén tárgyalta a koncepciót. , Új elemként várható majd a jogszabályban, hogy az általános iskola 6. osztályát kötelező alapvizsgával zárják hangzott el a sajtó- tájékoztatón. Az iskola társadalmasítását célozza az iskolaszékek felállítása. Tagjainak egyharmadát pedagógusok alkotják maid, és ugyanilyen arányban vesznek részt benne a szülők és az önkormányzatok képviselői is. Az koncepcióban szerepel a területi oktatási központok létrehozása is. Ezek nem rendelkeznek majd hatósági jogkörrel, csupán a szakmaiság védelmére szolgálnak azaz: véleményezési ^joguk lesz például tantervi, iskolaalapítási kérdésekben. Felállításukkal a minisztérium nem centralizálni akar hangsúlyozta Dobos Krisztina —, a cél ennek szöges ellentéteként, éppen a decentralizáció, azaz a helyi problémák helybeli megoldásának elősegítése nyomatékosították újságírók előtt. újrakezdődik az 1944. december 21. és 1990. május 2, között elkövetett és politikai okokból nem üldözött súlyos bűncselekmények — a szándékos emberölés, a hazaárulás és a halált okozó testi sértés — elévülése. Kedden a világkiállításról szóló törvényjavaslat vitájával folytatja munkáját az Országgyűlés. (MTI) Budapestkonferencia Budapest-konferencia címmel nemzetközi tanácskozás kezdődik kedden a fővárosban. A konferenciát az Európa Palament Liberális, Demokrata és Reformista Pártjainak Szövetsége, a Friedrich Neumann Alapítvány, az SZDSZ és a Fidesz szervezte jelentették be a rendezők közös hétfői sajtótájékoztatóján a Parlamentben. A konferencia három főbb — Kö- zép-Kelet-Európát érintő témával foglalkozik majd: a régió új politikai intézményeinek helyzetével, a gazdaság és a társadalom átalakulásának problémakörével, valamint a térség országainak és az Európai Közösség együttműködésének lehetőségeivel. A tanácskozáson az Európa Parlament csaknem ötven képviselője vesz részt. A konferencia célja: tisztázni a liberalizmus lehetőségeit a régióban. és megtárgyalni: milyen válaszokat adhat a liberalizmus a térség kihívásaira. VIHAROK A VEZÉR PRÉMIUMA KÖRÜL Ki felel az Agrikonnál a veszteségekért? MŰHELY, ÜZLET, GARÁZS — ÉPÍTMÉNYADÓ-KÖTELES Döntött a kecskeméti képviselő-testület Név szerinti szavazás az igazságtételről A parlament plenáris ülésén. M. Gy. A MENEKÜLŐK BOSZNIÁBA TARTANAK Vukovárnak órái vannak hátra? • l teái harcok \ uko\árban. AJÁNLAT SINCS Tízszeresére nőtt a munkanélküliség Kalocsán