Petőfi Népe, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-14 / 267. szám

8. oldal, 1991. november 14. PETŐFI NÉPE A BÁNK BÁNNAL NYITOTT A MÜNCHENI RÁDIÓSZÍNHÁZ Egy tősgyökeres kecskeméti a Szabad Európánál Ki lehet az a müncheni Szamosi József, aki egy nemrégiben megje­lent interjúból következtetve nagy érdemeket szerzett Katona József népszerűsítésében? Annyit tudtam róla, hogy 28 évi szolgálat után, 1977-ben ment nyugdíjba a Szabad Európa Rádiótól. Levélben kér­tem életútja ismertetésére, kérdése­im megválaszolására. — A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szereztem tanári diplomát 1938-ban. Később lektorként a Nemzeti Színháznál, majd a Magyar Színháznál dolgoz­tam szerződéssel. 1935-ben adták ki Kék az ég az udvar felett című verseskötetemet. A háború végén Nyugatra kerültem, 1951-ben hív­tak a Szabad Európához. — Milyen feladatokat kapott, vállalt? — Előbb szerkesztő, később rendező, végül művészeti vezető voltam. Számtalan irodalmi, ver­ses, zenés műsort készítettem, ír­tam két misztériumjátékot, rádió­ra alkalmaztam elbeszéléseket. — Legszebb müncheni emléke? — A rádiós nemzeti színházunk megnyitása, a Bánk bán bemutatá­sa. Amikor rádiónk 1951. október 8-án megkezdte adásait, természe­tesnek vettük, hogy nemzeti drá­mánkat mutassuk be elsőként. — Hol készült a hangfelvétel? — Nem gondolhattunk arra, hogy az állandóan zavart rövid­hullámon a teljes drámát sugároz­zuk. Egy rövidített, kötőszövegek­kel meg-megszakított rádióválto­zatot vettünk fel a rádió által bé­relt épület egyik szobájában. — Ki rendezte az adaptációt? — Kovách Aladár, aki rövid ideig a Nemzeti Színház igazgatója volt. Bánk bánt Petrovich Iván ala­kította. Korábban filmszínészként a berlini UFA-nál, Bécsben, Hollywoodban, Budapesten, Münchenben foglalkoztatták. Már élete hatodik évtizedének a vége felé járt, amikor rádiónk munkatársa lett. Gertrudist Bíró Anna (volt nemzeti színházi tag), Tiborcot Székely András, Melin­dát Simon Györgyi, Peturt Bikich Gábor szólaltatta meg. Máskor is megemlékeztek Kato­na Józsefről? — Magam is többször írtam Kecskemét nagy szülöttéről. 1965- ben például Szörényi Éva és Szabó Sándor hangjával került műsorra összeállításom. Rövidített változa­ta — más munkáimhoz hasonlóan — az Új Európa című havi folyó­iratban jelent meg. Még odahaza is publikáltam Katonáról. — Mikor? — Szinte gyerekfejjel kaptam megbízatást Németh Antaltól, a Nemzeti Színház akkori igazgató­jától, hogy írjam meg: milyen ren­dezői felfogásban állították szín­padra a Nemzeti Színház 100 éve alatt a Bánk bánt. Megírtam. Ta­lán tudta a fölkérő, hogy magam is kecskeméti vagyok. — Kecskeméti? — Tősgyökeres. Apai és anyai ágon egyaránt. — Rokona Szamosi Ferenc nyug­díjas rajztanárnak? — A bátyám. Érthető, hogy ré­gebben hallgatott az imperialista rádiónál dolgozó, általában Somo- di József néven jelentkező öccsé- ről. — Akkor földiként köszönthette a bajor fővárosban a híres gyors­írót, az egykori kecskeméti piarista diákot, Boksányi Nándort. — Elég későn jött a SZER-hez. Tehetséges újságíró volt, halk sza­vú, szerény, szolidan élt. Egyike azoknak a kollégáimnak, akikről csak kellemes emlékem maradt. Naponta találkoztunk szerkesztő­ségi értekezleten. Szívroham ölte meg. — Mivel tölti nyugdíjaséveit? — Dolgozom. 1977 óta olvasó- és tördelőszerkesztője vagyok a Münchenben kiadott Életünknek, az európai magyar katolikusok lapjának. Most rendezem sajtó alá Virágoskönyvem című új kötete­met. Ez lesz ötödik könyvem. — Kecskeméti vonatkozású írást is tartalmaz? — „A tulipán, mint harci jel­vény” mondandóját anyám 1906. április 10-én Kecskeméten feladott és még aznap (!) Szentesen kézbesí­tett levelezőlapja ihlette. — Szívesen közölnénk lapunk­ban. — Hálás lennék érte, elküldöm. Heltai Nándor ÁRTATLANOK Mi történik a munkahelyen ? Fiatal kolléganő iratokat rendez a polcon, amikor hirtelen a feneké­re csapnak, s elhangzik egy sikam­lós megjegyzés. Erre a világszerte ismert jelenségre legújabban az amerikai legfőbb szövetségi bíró, Clarence Thomas kinevezésének kényes ügye hivta fel a közfigyel­met. A német FORSA-intézet már el is készítette ezzel kapcsolatos felmérését, mely meglepő adatokat tartalmaz. A felmérés szerint a hölgyeknek „csak” 6 százaléka vallotta be, hogy valaha a munkahelyén szexu­álisan molesztálták: fenekére csap­tak, mellét akarták fogdosni, si­kamlós viccek meghallgatására igyekeztek rávenni vagy nyíltan felszólították: adja oda magát a férfikollégának, aki többnyire a fő­nöke volt. Az intézet szerint a sze­xuális molesztálást illetően lényeg­telen, milyen idős a nő. Érdekes viszont, hogy azoknak a 18 és 29 közötti hölgyeknek a 80 százaléka, akik már voltak macerálásának ki­téve, azt állítja: az irodai élet eme melléktünete csökkenőben van (!?) Egy dortmundi intézet hasonló — de európai méretű — felmérésé­nek eredményei lényegesen eltér­nek az előzőtől: ennek adatai sze­rint ugyanis a női dolgozók 72 szá­zaléka állította, hogy „már átélt szexuális macerálásokat”. Ezek meglehetősen széles skálán mozogtak — vallották a megkér­dezettek. 56 százalék kínos, kétér­telmű megjegyzésekre panaszko­dott, 34 százaléknak a formás hát- sóbbik fele vonta magára a figyel­met, 22 százalékuknak pedig a melle vonzotta túlságosan a férfia­kat. A hölgyek 7 százalékát szak­mai előmenetelükre hivatkozva meg is akarták zsarolni, míg másik 5 százalékukat lehetséges munka­helyi hátrányokkal igyekeztek jobb belátásra bírni. Szexuális ki­elégülésig a munkahelyén 5 száza­lékuk jutott el. Franciaországban egy júniusi felmérés folyamán a megkérdezet­tek 36 százaléka beszélt arról, hogy munkahelyén szexuális támadá­soknak van kitéve. Az idén egyéb­ként Franciaországban törvényt hoztak, mely a hasonló esetekben kemény büntetéseket helyez kilá­tásba. A támadó fél akár egy évre is rács mögé kerülhet vagy megsza­badíthatják 100 ezer frankjától. A tüzes vérmérsékletükről is­iiért olasz nőknek körülbelül a fe­• Ki az ártatlan? le ismerte be, hogy kollégái, illető­leg főnökei részéről rendszeresen ízléstelen megjegyzéseket hall, rá­adásul minden harmadikat többé- kevésbé egyértelműen rá is akarják bírni a szexuális kapcsolatra. A női dolgozók 28 százalékát és a vezető beosztású hölgyek 40,5 százalékát fizikailag molesztálják — állapí­totta meg az olasz közvéleményku­tatás. Amerikában a Thomas-ügy nyomán a nők valóságos panasz- áradata indult meg. A dolgozó nők szervezetét elárasztották a felhá­borodott levelek, s a sérelmet szen­vedett nők azt is elmondják, miért hallgattak eddig. Az ok egyszerű: a karrierjét kockáztatta az, aki visszautasítja főnöke egyértelmű ajánlatát. A New York Times rep­rezentatív felmérése szerint az amerikai nők 38 százalékát érték már szexuális irányú zaklatások, amit az érintettek egyértelműen „undorítónak” tartanak. Naponta annyi nő tesz panaszt szexuális zaklatás miatt a női egyenjogúsá­gért küzdő bizottságnál, mint az­előtt egy hónap alatt. Az „Éuropeo” című olasz politi­kai hetilap a férfiak védelmére kelt. „Mit akarnak a nők voltaképpen? Elvárják, hogy hőköljünk nekik, megcsodáljuk új ruhájukat és ész­revegyük, ha fodrásznál voltak. Többnyire az is hízeleg nekik, ha azt hallják, csinos a popsijuk. Honnan tudja az ember, hol kez­dődik a szexuális molesztálás?” Majd a cikk férfiírója hozzáfűzi: „Ha a titkárnőm egy szerelmes éj­szaka után azt állítja, hogy csak azért volt velem, mert a főnöke vagyok, nos, akkor ki kit használt ki? És a legutóbbi napok botrányai után ki fogja nekem elhinni, hogy ártatlan vagyok?” KATONAI SZAKÉRTŐNK HELYZETELEMZÉSE Ukrajna — nukleáris hatalom? A Szovjetunióban zajló változásokról szóló tudósítások között az egyik legnagyobb figyelmet kiváltó hír arról számolt be, hogy Ukrajna, mint szuverén köztársaság, önálló haderő szervezését és fenntartását tervezi. Az Ukrán Minisztertanács, e törekvés jegyében, már a puccs előtt kinevezett egy vezérőrnagyot védelmi miniszterré. Nyilvánosságra kerültek felelős ukrán politikusok olyan megnyilatkozásai is, hogy a Szovjetunió nukleáris arzenáljából Ukrajnába telepített bázisokat nem kívánják átadni sem Oroszországnak, sem a Szovjet Föderációnak, mondván, hogy az ő pénzük fekszik benne, joguk van tehát megtartani... Sebesség­korlátozás Német­országban? 1992. január 1-jétől a volt NDK autópályáin is megszűnik a sebes­ségkorlátozás. Megeshet, hogy a változás csak ideiglenes lesz, mert egész Németországban tombol a tempólimit körüli csata. Az ütkö­zetben különböző érvek — és ter­mészetesen érdekek — csapnak össze. Az autóipar a jelenlegi teljes szá- guldási szabadság híve. A VDA, a német autóiparszövetség szóvivője szerint az ország minden hatodik munkahelye közvetve vagy köz­vetlenül kapcsolódik a gépkocsi­hoz és a sebességkorlátozás „tragi­kus foglalkoztatási következmé­nyekkel” járna. Eberhard von Ku- enheim, a BMW igazgatótanácsá­nak elnöke: „A sebességkorlátozás következtében elvesztenénk kül­földi és hazai megrendelőink jó ré­szét, hiszen miért vennének to­vábbra is gyors kocsikat. Ezáltal munkahelyek ezrei kerülnének ve­szélybe”. A legutóbbi felmérés szerint a német közvélemény 56 százaléka azonban a limit híve. A rajnai au­tóklub pszichológusa azt vallja, a száguldási szabadság „harctérré teszi az oszágutat, férfiak és nők, kiskocsik és cirkálók, öregek és fia­talok egyenlőtlen és veszélyes küz­delmének színterévé”. A sebesség- korlátozás bevezetésével viszont „csökkenne a gyűlölködés, a stressz és nevetségessé válhatna a „gyorsabb vagyok nálad” gőgje. Szakértők kiszámították, hogy 130 kilométerre maximált sebesség esetén az autópályákon a balesetek aránya 11, a halálos és súlyos sebe­süléssel járó eseteké 23 (!) százalék­kal csökkenne. Max Danner professzor, az Alli­anz biztosítótársaság szakértője ezt nem vonja kétségbe, de siet hozzátenni: a közlekedési balese­teknek mindössze egy százaléka történik autópályákon. A karam­bolok nem kevesebb mint 80 szá­zalékának színhelye olyan ala­csonyrendű út, ahol a megengedett maximális sebesség mindössze 80 kilométer óránként. Meglepő egy másik professzor, dr. Heinrich Waldeyer ökológus véleménye. Szerinte a korlátozás csak kismértékben csökkentené a környezetkárosodást, amit első­sorban „a padlóig nyomott gázpe­dál” okoz, ez pedig éppen a szágul­dásra képes, drága kocsiknál ritka. A limithívők legnagyobb érve az olasz példa. Amióta 1989-ben az ottani sztrádákon bevezették a 130-as maximumot, a balesetek száma csaknem a felére csökkent. Márpedig ha a biztonság valóban a legfontosabb, akkor semmi sem szólhat a sebességkorlátozás ellen. Claire Szilárd Párizsban A második világháború befeje­zése óta Izraelben élő, de Párizs­ban is alkotó magyar festő- és szobrászművésznő, Claire Szilárd műveiből nyílt átfogó, életútjának fontos alkotásait bemutató kiállí­tás a párizsi Magyar Intézetben. A művésznőről a napokban jelent meg kétnyelvű album Budapesten — a kiállítás látogatói Párizsban ezt is megvásárolhatják. Mielőtt arra keresnénk választ, hogy milyen nukleáris erőt képvi­sel Ukrajna, érdemes áttekinteni hagyományos hadereje nagyságát és potenciálját. Az ukrán területen állomásozó szárazföldi csapatok létszáma meghaladja a félmilliót. A kijevi katonai körzet hadiálla­pot esetén kiállíthatja a legmaga­sabb szárazföldi köteléket, a fron­tot, s ennek állományában 4 össz- fegyverzeti hadsereget (egyenként 100 000 fő), 1 harckocsihadsere­get, továbbá az úgynevezett front­légierőt, front-rakétadandárokat, hadtáp- és egyéb alakulatokat. Ami pedig a fegyverzetet illeti: a harcászati rakéta- (70 kilométer) kilövőállványok száma eléri a 80- at, míg a hadműveleti harcászati rakétáké (300-600 kilométer) a 60- at. Ehhez jön mintegy 5000 harc­kocsi, körülbelül 450 korszerű re­pülőgép (frontvadász, vadászbom­bázó, bombázó, felderítő), továb­bá 900 harci és szállítóhelikopter. A lőszer-, az üzemanyag- és az élel­miszerkészletek súlya meghaladja az 1 millió tonnát. Jelenleg az ukrán és a szovjet vezetés közötti vita középpontjá­ban a hadászati nukleáris erő áll. A Szovjetunió területén 20 inter­kontinentális ballisztikus rakétatá­maszpont, 9 atomfegyvert gyártó A közművelődési célpályázat 250 millió forintjáért idén 800 kul­turális egyesület nyújtott be pályá­zatot. — Hogyan célszerű támogatni ezeket a közösségeket? — kérdez­tük Kovács Sándort, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium köz­művelődési főosztályának vezető­jét. Az intézmények, önkormányza­tok számára meg kell adni a műkö­désük alapfeltételeinek biztosításá­hoz szükséges segítséget és ezért a fejkvóta-támogatást a belátható jövőben is fenn kell tartani. Mekkora most ez az összeg? — Közvetlenül művelődésre el­különítetten, lakosonként 100 fo­rint, amit 500-ra szeretnénk emel­ni, csakúgy, mint a pályázható ősz- szeget, amelyet 250 millióról 500 millió forintra kell bővíteni, mert jövőre legkevesebb 5-6 ezer pályá­zatra számítunk. Most 2105 helyre adtunk pénzt, néha csupán nagyon kicsi összegeket, de ezek mégis na­gyon fontosak, hiszen reményt je­lentenek az adott művelődési kö­zösségeknek, megerősíti bennük a tudatot, hogy érdemes folytatni, amit elkezdtek. — Meglehet, hogy egy kicsit el- túlzom a pozitív tendenciát, s talán túl rózsaszín képet festenék, ha azt mondanám, hogy ezen az úton a magyar társadalom már hamaro­létesítmény, 320 atomfegyverrak­tár, 6 hadászati készenléti bombá­zótámaszpont, 8 rakétaelhárító körlet található. Ebből Ukrajna területén van 2 hadászati rakéta (11-15 000 kilométer hatósugarú), 1 atomfegyvergyártó létesitmény, 3 hadászati légierő-támaszpont, 2 rakétaelhárító körlet és 43 atom­fegyverraktár. Gorbacsov és Jelcin közös, egyértelmű álláspontja, hogy a hadseregnek össz-szövetségi veze­tés alatt kell állnia. Saposnyikov marsall, védelmi miniszter minden erőfeszítése a nukleáris töltetek to­vábbi központi, centralizált védel­mére, felügyeletére és diszponálá­sára irányul — ami egyébként az egész emberiség szempontjából közös érdek. Mindehhez hozzátehetjük: pél­dák sora tanúsítja, hogy a had­erőt semmilyen föderatív rend­szerben nem adják át a tagálla­moknak. így volt hazánkban az osztrák—magyar monarchia ide­jén (a hadügy Bécs kezében volt), s így van az Amerikai Egyesült Államokban vagy az Egyesült Királyságban. A világ jövője szempontjából meghatá­rozóan fontos, hogy így legyen Moszkvában is. Damó László san megszűnik, Hankiss Elemér terminológiájával élve, „közösség­hiányos társadalom lenni.” Min­denesetre valami megindult, amit mindenképpen jó lenne tovább él­tetni, mert a változás sokszínűvé, gazdagabbá teszi az egész magyar közművelődést. Természetesen igazi megoldást a közművelődés gondjaira csak nagyon hosszú idő múlva fogunk találni. — Mi az, ami a közművelődés­ben ma a legtöbb gondot okozza? — A közművelődési szakembe­reknek fel kell készülniük arra, hogy segítsék a társadalmasodási folyamatot, abban partnerek legye­nek. Ne fordulhasson elő — ami már megtörtént —, hogy miközben adott egy művelődési ház függetle­nített népművelővel, ugyanott egy kulturális egyesület, népfőiskolá­val, helyet keres. Mennyivel jobb lenne, ha a népművelő ennek az egyesületnek a szolgálatába állna! A felnőttoktatásban is óriási a kihí­vás, a gyorsabb előrelépés érdeké­ben erre is programot kell kidolgoz­nunk. A legnagyobb probléma ter­mészetesen financiális jellegű. A művelődési tárca ezért is szorgal­mazza oly régen egy humán kabinet felállítását, hogy a közös érdekeket hathatósabban lehessen érvényesí­teni. Ferenczy Europress FEB KÖZMŰVELŐDÉSI GONDOK Lakosonként 100 forint? Több könyvet támogattak — kevesebb pénzzel A „könyvkuratórium” döntött: melyik kiadó, melyik könyvét ré­szesítik állami támogatásban? Mint az dr. Pomogáts Béla, iro­dalomtörténész, a kuratórium el­nöke — ha nem is mentségként —, mindenesetre magyarázatként elmondta, a rendelkezésükre álló 100 millió forint kevés volt ahhoz, hogy a kiadók mintegy 600 millió forintos dotációigényét igazságo­san kielégítsék. Amíg a korábbi években központilag döntöttek a kiadók támogatásáról, ez 1989 óta már egy olyan társadalmi bizott­ság hatáskörébe tartozik, amely­ben az írók érdekképviseleti szer­vei mellett a fontosabb kulturális szervezetek, a könyvszakma és a tudományos élet is delegálta kép­viselőit. Persze a legdemokratiku- sabban összeállított bizottság sem tudhat mindenki igénye szerint gazdálkodni, így azután neves tá­madások érték a kuratóriumot, s annak egyes tagjait is személy sze­rint. Sokan felálltak, inkább a hát­térbe vonultak, semhogy kitegyék magukat a sokszor „gyilkos” meg­jegyzéseknek. Nem volt könnyű dolog végül is igent vagy nemet mondani a pá­lyázatokra, hiszen 1989-ben 62 millió forintból 178 müvet tudtak támogatni — ez egy-egy könyv esetében 341 ezer forintot jelentett —, tavaly már 93 millióval gazdál­kodhattak, mintegy 300 könyv „javára”. Az idei 100 millióból már 417 szerző részesülhetett, de egy-egy mű 239 ezer forint támo­gatást kaphatott. Még egy adat: 1989-ben 28, tavaly 58, az idén 87 kiadó részesült az állami támoga­tásból. A legtöbb dotációt a Szép- művészeti Kiadó kapta, csaknem 18 milliót, a Magvető 15 millióval, a Gondolat csaknem 9 millióval, a Móra Kiadó 5 millióval követi az élmezőnyben. Érdekes, hogy az Európa Kiadó mindössze 2,6 mil­lió forintot kapott, megelőzte a sorban például a Holnap Könyv­kiadó, a Széphalom Könyvmű­hely, az Atlantisz Könyvkiadó is, amelyekről korábban viszonylag keveset tudott a közvélemény. (somfai)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents