Petőfi Népe, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-14 / 267. szám
Aka.v/ió C Bocsa © Csengőd © Kecel © Páhi Kiskőrös és Vidéke Nemrégiben ülésezett Kecel Nagyközség Képviselő-testülete. Négy napirendi pontról tárgyaltak, ami igy első hallásra nem tűnik soknak. Ám ha a negyedik pontban szereplő egyéb ügyeknél felsorolt, húsz megválaszolásra váró kérdést is figyelembe vesszük, eltöprenghetünk azon: vajon mikor értek haza a négy órakor kezdődő ülésről a képviselők? Mindenesetre rendeletet alkottak egyes önkormányzati hatáskörök elosztásáról, valamint helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről. Ezt követően Kovács Anna gazdasági osztályvezető tájékoztatta a jelenlévőket az önkormányzat pénzügyi helyzetéről és gazdálkodásáról. Ezután került ,sor az egyéb ügyek tárgyalására. így a többi között határozatot hozott a testület a nevelési segéllyel kapcsolatban: valamennyi általános iskolás számára Kecelen ingyenes a tankönyv. Elutasították a képviselők azt a kérelmet, amelyben egy helybéli lakos a Táncsics Mihály út melletti parkrészt szerette volna megvásárolni. A környékbeliek ugyanis tiltakoztak a gondozott terület eladása ellen, amivel a testület többsége (8:2 arányban) egyet is értett. Éppúgy, mint az óvoda számára nyújtandó — előre nem tervezett karbantartási munkák fedezésére — 200 ezer forint támogatással. Az ÁM K 423 ezer, a szi- losi iskola működtetésére 286 ezer forintot fogadott el a testület. Arról is határozatot hoztak, hogy a Kenderföldi-tónál álló emlékmű felirata a jövőben „A II. világháborúban elesett katonák emlékére” legyen. Új kápolna Kecelen Hosszú ideig névtelenségben élt a keceli pünkösdi gyülekezet, néhány éve azonban tagjainak száma megháromszorozódott. A jelenlegi imaház tehát kicsinek bizonyult, a gyülekezet arra kényszerült, hogy nagyobb imaházat építsen. A készülő háromszintes kápolnában szolgálati lakás és vendégszobák is lesznek. A második szinten alakítják ki az imatermet karzattal, valamint 350 ülőhelyet. Az alsó szinten az ifjúsági és gyermekbiblia iskolások termei és egy teakonyha készül. A kápolna tervezett költségvetése 14 millió forint, melyből a helyi gyülekezet társadalmi munkája és adakozása körülbelül 7 milliót tesz ki. Akülföl- ~ ^di fiútestvérek forinttal, a hazai gyülekezetek 400 ezer forinttal segítettek. Az imaház elkészülte a jövő év őszén várható, amikor is a közösség fennállásának 50. évfordulóját ünnepli majd. Ekkor tervezik a kallódó fiatalok, a gyermek- és ifjúságvédelmi munka területén a karitatív tevékenység indítását. S. J. Az Ádidasnak Bócsáról • A betanulási időben erősen kell figyelniük az asszonyoknak minden apró mozdulatra. A Kiskunmajsai Cipőipari Szövetkezet a bócsai önkormányzattól kibérelte a régi épületét, merthogy cipőfelsőrész-készitő üzemet készült ott létrehozni. A foglalkoztatási alapból igényelt 1 millió forint, valamint a szövetkezet hozzájárulása 30-40, többségében munka- nélküli, asszonynak teremt munkahelyet. A november első napjaiban beindult üzemben egy hónapig tanulhatják az asszonyok, hogyan kell kezelniük a szövetkezet gépeit, milyen munkafázisokat kell végez• Az. első cipő, ami az új üzemben készült. (Fotó Straszer András) niük. A külföldi alapanyagból, a Majsán kiszabott darabokból Bó- csán az összevarrást végzik majd, elsősorban az Adidas cégnek. Keceli véradók áldozatvállalása A Vöröskereszt keceli szerve- dezett a nevelési központban, zete és a megyei véradóállomás A két alkalommal több mint az elmúlt héten — az idén már kétszázan adtak vért, összesen másodszor — véradónapot ren- 91 litert. ♦ VAGYONSZÁMBAVÉTEL, TULAJDONRENDEZÉS Ki fizet kinek? • A furcsaságok furcsasága. Kiskőrös főterének parkrésze és a művelődési ház alatti terület telekkönyvileg a helyi áfész tulajdona. (Fotó Straszer András) A meglévő értékek, a vagyon számbavétele soha nem egyszerű dolog, hát még ha néhány új vagy éppen készülő jogszabályt is figyelembe kell venni! Márpedig a számbavétel a későbbi hasznosításnak, annak megtervezésének előfeltétele. Kiskőrösön éppen e munka során derült fény a Kiskőrös és környéke áfész ingatlanainak, illetve építményeinek dolgaira. Ez azután hosszú tárgyalássorozatot eredményezett a helyi önkormányzat és az áfész képviselői között. A tárgyalásokról és azok eredményéről Barkóczi Ferenc, az önkormányzat ügyintézője tájékoztatott:- Az év elején, az önkormányzat átfogó vagyonrendezésével kapcsolatosan jöttünk rá, hogy az áfésszel közös beruházások, illetve az ingatlanok ügye tisztázatlan. Ezekről készítettünk egy jegyzéket, hogy annak alapján tárgyalhassunk az áfész szakembereivel. Tulajdonképpen tizenöt ingatlanról és építményről volt szó, melyeknek egyér- telműsíteni kellett a tulajdonviszonyait. Köztük volna például a vágóhíd, a József Attila úti ABC egy területe. Minden egyes ingatlanról külön- külön tárgyaltak? — Tulajdonképpen egységes „csomagot” készítettünk, melyben az ingatlanok értékét határoztuk meg, illetve az esetleges bérleti díjakat. De egységesen kezeltük az egész ügyet, hiszen volt, amiben mi engedtünk az ésszerű érvelésnek, volt, amiben az áfész. így alakulhatott ki, hogy az előzetes számításaink szerint, az első jegyzék alapján számított, 10-12 millió forintos önkormányzati követelés végül is ennél jóval kevesebb lett. — Akkor ez tulajdonképpen adok- veszek kereskedelmi ügylet volt? — Azért nem egészen. Mindenképpen a tulajdonviszonyok valós állapotát kellett kideríteni, és annak alapján rendezni, ki mivel tartozik a másiknak. Úgy gondolom, a többmenetes tárgyalásokon nagyon tisztességes megegyezés született. Ezt egyébként a két testület, az önkormányzat és az áfész vezetősége is elfogadta. Ennek lényege, hogy az áfész egy korábbi megállapodásban rögzített 2,3 millió forint tartozásán fölül 2,4 millió forintot fizet még az önkormányzatnak. Ez utóbbit a forgalmi értékek egyenlege alapján. Úgy ígérték, hogy — bár szűkösek a lehetőségeik és bizonytalan a jövőjük — az idén és kisebb részben jövőre rendezik a számlát. — Sok szó esik még manapság is a Szarvas Szálló és étterem dolgáról? A jelenlegi jogszabályok alapján az áfész tulajdonában marad. Egyébként nagypn úgy tűnik, hogy a tulajdonviszonyok rendezése a legtöbb ingatlan és építmény működését nem befolyásolja a jövőben. G. E. • Tágas kölcsönző, olvasóterem teremt ideális körülményeket az akasztói könyvtárban. (Fotó: Walter Péter). Szavalóverseny Akasztó ebben az évben ünnepli fennállásának 700. évfordulóját. A jubileumi rendezvénysorozat részeként felújított, átépített épületbe került a község könyvtára. Ez alkalomból az általános iskola és a könyvtár Kiskőrös körzetének iskolái számára két kategóriában szavalóversenyt hirdetett. A rendezvényre szép számmal gyűltek össze versenyzők, kísérő nevelők, könyvtárosok és érdeklődők, akik előtt Lehóczki Péter igazgató mondott avatóbeszédet. A szavaló versenyen 11 iskola képviseltette magát, a gyerekek produkcióját neves egyéniségekből álló zsűri bírálta. Ott ült Kiss Benedek József Attila- díjas költő. Akasztó szülötte, Vasy Géza irodalomtörténész és Jónásné Farkas Agnes középiskolai tanár. A gyerekek oklevelet, vásárlási utalványt, illetve az alkalomra készült emlékplakettet vehettek át. Az ünnepség az esti órákban íróolvasó találkozóval folytatódott, melyen az érdeklődők hosszú beszélgetést folytattak Kiss Benedekkel és Vasy Gézával. D. J. A TÁRGYALÓTEREMBŐL: Hogyan lehet félmilliót lopni ? Eddigi kilenc büntetése közül hatot lopásért kapott a Soltvad- kerten lakó Ajtai György, harmincegy éves fiatalember. Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy van gyakorlata, sőt, úgy látszik, annyira megszokta ezt az életformát, hogy képtelen változtatni rajta. Legutóbbi büntetéséből ugyanis csupán a múlt év októberében szabadult, de már a következő évet — 1991-et — újabb bűncselekmény elkövetésével kezdte. Január elsején a délutáni, illetve a kora esti órákban bement E. P. soltvadkerti lakos Wesselényi utcai, bekerítetlen udvarába, kifejezetten azzal a szándékkal, hogy valamit lop. A lehetőséget azonnal meg is találta: az udvaron állt ugyanis a házigazda lezáratlan gépkocsija. Ajtai kinyitotta az autó ajtaját és abban érték után kutatott. Ezúttal azonban nem volt szerencséje: tetten érték, elfogták. Ő azonban kiszabadította magát és elfutott — üres kézzel. Pedig a kocsiban volt pénz, csak nem találta meg. Ajtai György nem szaladt mesz- sze, azt gondolta, nem követik. Alig fél óra múlva már egy másik, ugyancsak bekerítetlen udvarban volt, s onnan a nyári konyhából egy félig töltött gázpalackot akart elvinni, de üldözői itt már elfogták, elvették tőle a palackot. A szerencse tehát ismét elpártolt tőle. A nagy fogás azonban csak ezután következett. A vádlott gyakran végzett alkalmi munkát Ny. L. soltvadkerti lakosnál, többször járt az illető lakásában is, volt tehát helyismerete. Május 10-én ismét megjelent a régi ismerősnél és pénzt kért kölcsön. Látta, hogy az illető egy autóstáskából vette ki a háromezer forintot, amit átadott neki. Másnap ismét felkereste a kölcsönadót azzal a szándékkal, hogy újabb összeget kér. Az utcai kapu nem volt bezárva, a lakás ajtaját is nyitva találta. Ajtai bement az ebédlőbe — s bár a család otthon tartózkodott, ezt nem vették észre —, s meglátta a televízió tetején az autóstáskát. Azt szép csöndben kinyitotta és kivette a benne levő 500 ezer forintot — s angolosan távozott. A pénzből azonnal vett testvérének egy használt Ladát, majd egy lovat önmagának, de azt másnap eladta. Azután Kiskunhalasra utazott, s ott a pénz túlnyomó többségét ismeretlen személyek társaságában elkártyázta, vagyis elnyerték tőle. Amikor május 14-én a rendőrség őrizetbe vette, már egy fillér sem volt a félmillió forintból .. . A Kiskőrösi Városi Bíróság Ajtai Györgyöt, mint többszörös visszaesőt, halmazati büntetésként két év hat hónap fegyházra ítélte, további három évre eltiltotta a közügyektől. Ugyanakkor kötelezte, hogy 15 napon belül fizessen meg Ny. L. részére 500 ezer forintot és annak 1991. május 11-étől számított évi 20 százalékos kamatát, valamint 30 ezer forint illetéket az államnak. A bíróság a lopott pénzből vásárolt Lada gépkocsi lefoglalását fenntartja. Az ítélet még nem jogerős. G. S. Szerkesztette: Gál Eszter Felér egy népszavazással Nem mai keletű a terv Kiskőrösön: készüljön II. világháborús emlékmű. Az első tervezésnél az összes bekerülési költség elérte az 1,6 millió forintot, melyből azonban a Képzőpiüvészeti Lektorátus állna 500 ezer forintot. Gáti Gábor művész megtervezte az emlékművet, a lektorátus is adná a pénzt, de ez még mindig kevésnek bizonyul. Az első tervek óta változott is a dolog, hiszen az önkormányzat úgy döntött, a telepítés költségeit felvállalja. az egyházak, illetve a testületi tagok felajánlásokat tettek. A mostani elgondolás, hogy a hiányzó összeget adják össze a város lakói. Mint az önkormányzatnál elmondták, a fejenkénti 20 forint befizetése avagy be nem fizetése végül is felér egy népszavazással az emlékmű felállításával kapcsolatosan. EKG és minilabor Céltámogatásra pályázott Páhi az orvosi rendelő műszerezettségének fejlesztéséért. A mintegy 300 ezer forintot érő EKG-berendezés. minilabor és haematológiai készülék árából 60 százalékot a helyi ön- kormányzat fizet ki, a többi a támogatásból származik. Megbeszélés egyházfőkkel Az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy az egyházak helyi cs Solt- vadkert vezetői találkoznak egymással Az idén is sor került egy beszélgetésre, melyen különösen a nyugdíjasház építésének gondolatával, a megelőző szervezésekkel foglalkoztak. Az egyházak vezetői jelezték, hogy az ifjúság, különösen a 15—25 év közöttiek, mély érzelmi válságban vannak. Elmarasztaló véleményt mondtak a tévéműsorokról. vitatkoztak a helyi adó kérdéseiről. Javasolták az iskolai hitoktatás új alapokra helyezését is. Zsebbe kell nyúlni Befejeződött Kiskőrösön az Erdőtelki úti szennyvízcsatorna kivitelezése, s a műszaki átadás-átvétel is megtörtént. Az építés 9 millió 330 ezer, a tervezés 280 ezer forintba került. Az összeg felét a Dél-Bács- Kiskun Megyei Vízmű Vállalat állja. A fennmaradó több mint 4.5 millió forinttal kapcsolatban pedig a képviselő-testület úgy határozott: az Erdőtelki úti telek-, illetve háztulajdonosokra szennyvízfejlesztési hozzájárulást vet ki ingatlanonként. Ez az összeg 13 ezer forint. Új kereszt • Halottak napján Csengőd lakosai már gyertyát gyújthattak, virágot helyezhettek a köztemetőben újonnan felállított kereszt alá. Ahogy Dániel Zoltán, a kereszt állításának szervezője elmondta, több felekezet és sokak akaratából, adományából cs segítségével készült a relikvia. Ez tulajdonképpen egy ökumenikus kereszt, melyet Siemes Vilmos plébános szentelt meg. A korpuszt egyébként az előző keresztről emelték az újonnan felállítottra. (Fotó Straszer András) V J Régi emlékmű — új felirattal Jövő év végén elkészül az új kápolna.