Petőfi Népe, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-28 / 252. szám

PETŐFI NÉPE 1991. október 28., 7. oldal KÖRNYEZETÜNK ELŐSZÖR LECSAPOLTÁK, MOST FELTÖLTIK? A sivatagosodás ellen Vizet a homokra! A Duna—Tisza közi Ho­mokhátság Megmentéséért né­ven bizottság alakult nemrég Kiskőrösön. A Kánya Gábor országgyűlési képviselő irányí­tásával dolgozó kollektívához számos neves szakember, akti­vista, intézmény és települési önkormányzat csatlakozott. A testület tagjai szerint az első és legfontosabb feladat a régió hidrológiai rekonstrukciója. Októberi mellékletünk e témá­val kapcsolatos írásait a bizott­ság szakemberei írták. Gázolajfolt a gázlóknál A folyami hajózás ma még nem tartozik a környezetkímélő közleke­dési módok közé. Bizonyított tény például, hogy apálykor, egyes von­tatóhajók a Dunába engedik az üzemanyagkészletük jelentős há­nyadát. A „fölösleges” súlytól meg­szabadulva, előbb át tudnak jutni a gázlón. Ma még nincs hatékonyan dolgozó környezetvédelmi őrség a Dunán. Elképzelhető, hogy a hely­zet, a Rajna—Májna-csatorna meg­épülése után — amikor folyónk for­galma megsokszorozódik — romla­ni fog. A Homokhátsági Vízi Társulat felelős a Kiskőrös—Izsák—Helvé­cia térség — összességében mint­egy 120 ezer hektár — vízgazdál­kodásáért. Az alapító tagok és az érdekeltek — állami gazdaságok, szövetkezetek, önkormányzatok és magánszemélyek — kéréseit mi próbáljuk összehangolni a tudo­mányosan megalapozott, regioná­lis vízgazdálkodási koncepció cél­kitűzéseivel. A célok, feladatok viszonylagos­ságát mutatja: a társulatunkat an­nak idején a Kiskőrös—Kecel ha­tárában levő Csukás-tó lecsapolá- sára hozták létre. Két évtized telt el a nagy munka befejezése óta, s most az a tervünk, hogy ismét fel­töltjük az értékes tározót. Az utóbbi években nyomasztó gond a csapadék hiánya. Hiába teszünk meg mindent, hogy a víz­gyűjtőkből és a csatornákból ne folyjon el a víz — a csatornáink két kilométerenként zsilipelve van­nak — csak azzal a csapadékvízzel tudunk gazdálkodni, amely megje­lent a területen. Több alkalommal is összeütkö­zésbe kerültünk a partok birtoko­saival. A visszatartott csapadék ugyanis sértette egyes gazdálko­dók érdekeit. Például legeltetni vagy kaszálni szerettek volna a víz­állásos réten. Sajnos, sokszor elő­fordult, hogy megrongálták zsili- peinket, lecsapolták a víz bontotta mezőket. Kiskőrös, Jakabszállás, Helvé­cia, Kecel, Bocsa, Tázlár, Fülöp- szállás és Izsák környékén —- a hátság legmagasabb részein — a gazdálkodók általában csőkutak- ból nyerik az öntözővizet. Ez a módszer csak lokális megoldást nyújt. Tömeges alkalmazása miatt tovább süllyed a talajvízszint. Ép­pen ezért, ahol csak lehet, igyek­szünk a csatornákból is vizet nyer­ni. A Kiskőrösi Állami Gazdaság például az Ökördi-csatornából ön­tözi az almását. A csatornákat a Duna vízzel lehetne (és kellene) fel­tölteni. De a hátság északi részén való vízkiemelés műszaki tervei még nem készültek el. Soltszentimrén van egy nagy ka­pacitású szivattyútelepünk, amely belvízmentesítésre és öntözővíz szolgáltatására egyaránt alkalmas. Sajnos, évek óta nem üzemel. Az érintett gazdaságok nem tudtak ál­dozni új, korszerű öntözési beru­házásokra. Többször is ajánlottuk már a magángazdálkodóknak a szolgál­tatásainkat. Például, hogy segí­tünk az öntözőrendszerek építésé­nél. A legtöbben elzárkóztak. A csőkutakra szavaztak. Az úgy­nevezett Norton-rendszerü mű­anyag fejek rendkívül olcsók. Mindezek ellenére, ma már nem számít álomnak egy — a Dunavöl- gyi-főcsatornából — öntözött ho­mokhátság. A tulajdonváltás bo­nyodalmai után, az új (régi) gaz­dák feltehetően belátják majd: hogy a csatornák, szivattyútelepek és az esőztető- vagy csöpögtetőbe- rendezések telepítése a biztosan megtérülő beruházások közé tar­tozik . . . Szabó Benedek ügyvezető igazgató TÍZ HÓNAP AZ ÖTÖSBEN Rehabilitálják a magyar nemzeti parkokat • Átsorolásra váró tájegység a Kiskunságban. (Gaál Béla felvétele) Az idei tavasz fagyos szenzáció­ja volt: a Világ Természetvédelmi Szövetsége (IUCN) évkönyvében megváltozott a magyar nemzeti parkok státusa; a Il.-ból az V. ka­tegóriába kerültek. Ezt a váltást sokan a magyar természetvédők kínosan rossz osztályzatának értel­mezték. A szakma meglepődve, ér­tetlenül állt a bizonyítvány előtt. Nyomdai elírás, tudatos félreinfor- málás, a világszervezet bosszúja — ilyen, és ezekhez hasonló men­tegetőzésekből válogathattak az újságolvasók. Dr. Tardy János, az Országos Természetvedelmi Hivatal helyet­tes államtitkára az elmúlt hóna­pokban sokat fáradozott azért, hogy megtudja: mi az igazság? A Környezetünk melléklet olvasói nevében először mi is ezt kérdez­tük Tardy úrtól. — Tisztázódott, hogy a nálunk nagy fölháborodást kiváltó kate­góriaváltás nem a nyomdászok ha­nyag munkájának az eredménye. A jelentést író szakembereknek ez a véleménye. A minősítési eljárás megfelelt a szabályoknak. — Belátták-e az IUCN vezetői, hogy ez a leminősít és a lehető Iegrosz- szabb időpontban — a rendszerváltás idején — került nyilvánosságra? — Természetesen. Mentségükre legyen mondva, azonnal intézked­tek, hogy a politikai, társadalmi és a hadászati rendszerváltás után is­mét készüljön egy fölmérés. Azt is elhatározták, hogy segítenek a ha­zai természetvédőknek, hogy a ne­hézségeket le tudják küzdeni. Szakértői támogatást nyújtanak például a hivatalunknak egy, min­den védett és védendő területet magába foglaló, széles skálájú nyilvántartás kidolgozásánál. — Ön szerint várható-e, hogy például a Kiskunsági Nemzeti Park munkájáról megváltozik a nemzet­közi szaktekintélyek véleménye? — Az elismerés eddig is egyértel­mű volt. Nem kívánhatja e véle­mény megváltoztatását! Az más kérdés, hogy milyen jelentést kap az ENSZ, vagy hogy mit írnak az IUCN annaleszébe. — Az évkönyv osztályzata vi­szont nem hízelgő ... — A világszervezet most októ­berben elküldte a vezetőit Magyar- országra, hogy kivizsgálja a pana­szukat. A látogatás végén közös nyilatkozat született. Ez kimondja: rendkívüliséggel újra kell minősíte­ni az intézményeinket. Az IUCN klasszifikáció szerint az V.-ből a II. kategóriába kell helyezni a kiskun­sági, a hortobágyi, az aggteleki, va­lamint a bükki nemzeti parkot. Mindez, persze, csak abban az eset­ben történhet meg, ha a kormány vállalja a jogszabályok felülvizsgá­latát. Fontos, hogy a parkok igaz­gatása és kezelése a Környezetvé­delmi és Területfejlesztési Miniszté­rium irányítása alatt történjék. Ha­marosan meg kell születnie a teljes ökológiai állapotfölvételnek is. A nemzetközi követelményeknek megfelelő kezelési szabályok érvé­nyesítése érdekében határozott lé­péseket tesz a kormány a tulajdo­nosi jogok megszerzésére és a föld- használat kedvezőbbé tételére. Én nagyon remélem, hogy ezek a kér­dések teljesíthetők, és hamarosan végleg elfelejthetjük az UICN 1991- es leckéjét. F. P. J. • Az oldalt szerkesztette: Farkas P. József HOLLAND TÁMOGATÁSSAL Megmentik a Kolon-tavat Hetek óta esik. A vízgazdálko­dás szakembereit ilyenkor a re­ménység élteti: hátha éppen most éljük át a fordulatot. Á húszéves aszály után, végre egy csapadéko­sabb periódus következik. Persze, a kutatók és a mérnökök nemcsak az eget kémlelik. Konkrét tervek születnek az alföldi kertészeti kul­túrák és a rekreációs övezetek megmentésére. Ä természetvédelem is aktív be­avatkozást igényel. Csak így lehet megmenteni a Duna—Tisza köze vízállásait, tavait, amelyek gazdag növény- és állatvilágnak kínálnak életteret. Sokféle megoldással pró­bálkozunk. Például a csapadékvíz visszatartásával vagy az idegen, felszíni vizek átvezetésével a terüle­teinken. Van, ahol a felszín alatti vizeket aktivizáljuk. Mivel a hatékony beavatkozá­sok igen költségesek és az intézmé­nyünknek nyújtott állami támoga­tás évről évre apad, különböző ala­poktól, próbálunk támogatást sze­rezni. így 1990-ben 7, többségük­ben vízügyi problémát föltáró pá­lyázatot nyújtottunk be a holland alapítású PFARE (Poland Hunga­ry Assistance for Reconstruction of Economy) irodához. Előterjesztésünkre adott kedve­ző válasz alapján, az idén egy hol­land cég alvállalkozójaként — társtervezők bevonásával — há­rom téma döntés-előkészítő tervét készíthettük el. (A megvalósításra csak ennek kedvező elbírálása után ad megbízást és folyósít se­gélyt a brüsszeli iroda.) Á pályázatok közül az egyik az izsáki Kolon-mocsár tavasítására benyújtott elképzelés volt. A Kolon-tó legújabb kori törté­nelme meghatározta a fejlődését, felgyorsította az öregedését. A PHARE segítséggel megvalósít­ható műszaki beavatkozás a tó elöregedésének lassítását, a nagy­számú növény- és állatfaj élőhelyé­nek rekonstrukcióját célozza. Né­hány domináns növényfaj túlsza- porodásával ugyanis a vegetáció zárult, a nyíltvízi fajok eltűntek, az élővilág változatossága csökkent. Az 1989-es fávásítas — amikor 6,3 hektáron nyílt szabad tóíélület — eredményeit továbbfejlesztve 1992-től újabb 18 hektárt szeret­nénk kitisztítani a szerves- és szer­vetlen üledéktől (1,10—1,40 méter mélységig), az ősmeder mésziszap- jáig. A kemény, szervetlen, mély aljzat tartósan gátolja a gyökerező vízi növényzet megtelepedését. A kitermelt vegyes anyagot, szige­tek, félszigetek létesítésére és a ke­leti part erősítésére használnánk. Egy-két éves aerob bomlás után, ez a tőzeg talajjavításra is használha­tó lesz. A gázlómadarak és a kisví­zi fajok számára sekély — 0,5 mé­ter mély — nyílt vizű foltokat sze­retnénk kialakítani, összesen 60 hektár területen. Terveink szerint, a szokásos téli nádaratás után erőteljes sarjadás- nak indult növényzetet egy speciá­lis célgép, rotációs technikával föl­aprítaná. Az így képződött laza, szerves elegyet a szalmaösszehúzás módszerével, lánctalpas traktorok a nyugati partszegélyre szállíta­nák. Áz eljárás egy svédországi módszer átvétele lenne. Mivel a tó kutatókat, diákokat és turistákat is fogadhatna, Izsák­hoz közel, egy 12 méter magas megfigyelőtornyot építenénk. A szigetek időszaki látogatására bürühidakat és madárvártát is ter­vezünk. Kákonyi Árpád hidrológus (KNP) A MEGOLDÁS: A DUNA VIZE A Duna és a Tisza hazánk két legnagyobb folyója, mégis a köztük levő tá­jon, pontosab­ban a Duna—- Tisza közi hátság területén a termé­szet és az ember egyaránt vízhiány­nyal küszködik. Nem mai keletű gond ez, de megvannak a sajátos mai okai is. A vízhiány fő oka a régóta tartó „száraz periódus”, a szokásosnál jó­val kevesebb csapadék. Húsz év óta alig volt olyan esztendő, amikor—a hátság egészét tekintve — a csapa­dék évi összege meghaladta volna a sokévi átlagot, néhány éve pedig (fő­leg a 80-as évtizedből) nagyfokú szá­razsággal tűnt ki. A tartós vízhiány legszembetű­nőbb jele a talajvízszintek nagyará­nyú süllyedése, és ennek következté­ben a talajvíztáplálta sekélyebb ku­tak elapadása, a kisebb tavak és a korábban vizenyős területek kiszá­radása, a termőtalaj nedvességkész­letének csökkenése. A hátságon a talajvíz szintje a ko­rábbi (az 1975 előtti) közepes szint­hez képest napjainkra átlagosan kö­rülbelül 2 métert süllyedt. A hátság szélein és az Orgovány—Kiskunfél­egyháza közti nyeregben a süllyedés viszonylag mérsékeltebb (mintegy 1,5 méter), a magasabb fekvésű tér­ségekben, így Kecskeméttől északra és Kiskunhalastól délnyugatra azonban a süllyedés eléri, sőt helyen­ként meghaladja a 3 métert! Az előzetes hidrológiai vizsgála­tok kimutatták, hogy az eddigi soha nem tapasztalt mértékű talajvíz- szint-süllyedés kialakulásában nem­csak a vázolt időjárási körülmé­nyek, hanem bizonyos emberi tevé­kenységek is közrejátszottak. Ezek közül legnagyobb hatása a talajvíz­zel szoros kapcsolatban levő mé­lyebb rétegvizek kitermelésének le­het, mely az 1960-as évek második felétől kezdve erőteljesen fokozó­dott. Elsősorban a lakosság közmű­ves vízellátása céljából, de helyen­ként ipari és mezőgazdasági célok­ból is. Kisebb, de nem elhanyagol­Hogyan kaphatna élővizet a Duna—Tisza közi hátság? ható szerepe van a közvetlen talajvíz kitermelésének, a belvízelvezető csa­tornákon időnként elfolyt vízmeny- nyiségnek, valamint a talajhaszná­latban bekövetkezett, s nagyobb víz­felhasználással járó változásoknak. A vízhiányos helyzet enyhítésére javasolt intézkedések egyik csoport­ja a vízháztartást befolyásoló tevé­kenységek felülvizsgálatára és szük­ség szerinti módosítására irányul. Szóba jöhet többek között a réteg­vízkitermelés víztakarékossággal elérhető mérséklése, a lefolyni igyek­vő vizek minél nagyobb hányadá­nak visszatartása, a mező- és erdő- gazdaság szerkezetének és technoló­giáinak fokozatos átalakítása, mely csökkenti a talajvízkészlet fogyasz­tását. Generális javulást azonban csak az itteni folyók vízkészletére alapozott megoldástól, a hátság élő­vízzel való ellátásától és az öntözéses gazdálkodás elterjesztésétől várha­tunk. A hátság vízellátásának legna­gyobb problémája a folyók és az el­látandó terület közötti jelentős, he­lyenként 40-50 métert is kitevő ma­gassági szintkülönbség. A többféle lehetséges műszaki megoldás közül bármelyiket is választjuk, minde­gyik nagyon költséges. S nemcsak a vízellátó rendszerek létrehozása, de azok üzemeltetése is, melyhez sok energia kell. Mivel az itteni szakaszon a Duna közepes vízszintje körülbelül 10 mé­terrel magasabb, mint a Tiszáé, to­vábbá, mert jóval nagyobb a vízho­zama, kézenfekvőnek látszik a hát­ság átfogó vízellátását a Duna felől megoldani. Ez lett volna az egyik fel­adata a Duna—Tisza-csatornának is, de abból csupán a soroksári Du- na-ágból kiágazó kezdeti 22 km-es szakasz készült el. Ez a csonka csa­tornaszakasz a déli irányban egé­szen Bajáig húzódó Dunavölgyi- főcsatornához kapcsolódik, melyet eredetileg a belvizek levezetésére ké­szítettek, de amely már régóta a Du­na-víz továbbvezetésére, az öntözési igények kielégítésére is szolgál. A hátság nyugati szélén haladó Dunavölgyi-főcsatorna és műtár­gyainak méreteit valamelyest még lehetne növelni, s így a főcsatorna a jelenleginél több vizet szállítana, amelyet azután nagy nyomású szi­vattyútelepek és nyomócsövek se­gítségével — akár több helyen is—a hátságra lehetne juttatni. Ilyen meg­fontolásokkal készült még a 80-as évek közepén — főleg öntözési igé­nyek kiszolgálására — a bácskai többcélú vízgazdálkodási rendszer tanulmányterve, melynek fő szi­vattyútelepét Császártöltés mellett jelölték ki. Hasonló elvű, de kisebb teljesítményű regionális vízellátó rendszer tervét dolgozták ki később a Kiskőrös környéki homokhátság ellátására, majd Kecskemét távlati vízigényeinek fedezésére. Ezt az elvi megoldást elevenítették fel legújab­ban a PHARE-program keretében készülő döntés-előkészítő tanul­mányban, amely a Kiskunsági Nemzeti Park részét képező Fülöp- háza és Ágasegyháza közötti védett szikes tavak és füves puszták kiszá­radástól való megmentését célozza. Ha e rendszer külföldi segítséggel (holland fővállalkozásban) megva­lósulna, a nyári időszakban öntöző­víz szállítására is igénybe lehetne ven­ni, s mintegy 1000 hektárnyi terület válna öntözhetővé. Az elmondottak­hoz hasonló rendszerek létesítésére a Dunavölgyi-főcsatorna északabbra fekvő szakaszán, Kunszentmiklós térségében is van lehetőség. Végül elvileg szóba kerülhet a Du­na—Tisza-csatorna folytatása is, amely azonban csak akkor lenne reá­lis vízellátási változat, ha megépítését a vízi közlekedés fejlesztése, vagyis a Duna és Tisza halaszthatatlan össze­kötése indokolná. Dr. Pálfai Imre • Térképünk az izsáki kolon-tó északi egységét ábrázolja. Az olajfolt alakú, satírozott részek a rekonstrukció főbb egységei. A PHARE-projekt megvalósulása után 80 hektáros szabad vízfelület fogadja majd a rezervátum visszajáró vendégeit. (Forrás: KNP)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents