Petőfi Népe, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-03 / 232. szám

Kedvező döntés a húsexportra A Földművelésügyi Minisztéri­umban előrelépésnek ítélik az Euró­pai Közösség miniszteri tanácsának hétfői, brüsszeli döntését, amely megkönnyíti többek között a mar­hahúsexportot a közösség országai­ba. Még nem ismertek a döntés rész­letei, így például az, hogy Budapest, Párga es Varsó együttesen megálla­pított 11 ezer tonna marhahúsbevi­teli kvótájából mennyi lesz a magyar részesedés. A korábbi információk szerint a közösség három éven át évi 20 százalékkal növekvő lefölözési kedvezménye mellett öt éven át évi 10 százalékkal növekedhetne az ex­port. Az elmúlt években a magyar marhahúsexport az EK-államokba a teljes lefölözés miatt nagyon le­csökkent, mindössze évi 1-2 ezer tonna volt, de ez a következő évek­ben a mostani döntés hatására jelen­tősen megnőhet. Súlyos baleset Pirtón Pirtón, a Dózsa György utca és a Csősztelek dűlő kereszteződésé­ben súlyos baleset történt kedden 9 óra 35 perckor. A kerékpárral köz­lekedő K. Erzsébet (Pirtó, II. kerü­let 32.) figyelmetlenül akart nagy­ívben balra bekanyarodni, miköz­ben őt már előzte egy jugoszláv sze­mélyautó. A balesetet elkerülni már nem tudták, az autó ütközött a ke­rékpárral, melynek következtében K. Erzsébet súlyos, életveszélyes sé­rülést szenvedett. Áruvásárlási kölcsönök Október elsejétől megszűnt az a lehetőség, hogy miniszteri rendelet­tel korlátozni [ehessen az áruvásár­lási kölcsönre megvehető cikkek körét, miután a pénzügyminiszter és az ipari és kereskedelmi miniszter hatályon kívül helyezte az erre vo­natkozó rendelet elavult paragrafu­sát. Mint ismert, korábban főként az úgynevezett szocialista import­ból származó termékek értékesíté­sét segítette elő az áruvásárlási köl­csön, amelynek folyósítását ugyan­akkor korlátozták a „tőkés import­ból'’ származó cikkekre. Kínai ajánlat A világkiállítással kapcsolatos kormánydöntés és a megkezdődött parlamenti vita hatására ismét meg­élénkült a világkiállítással kapcsola­tos külföldi érdeklődés. Ennek egyik jeleként kínai cégek a korábbiaknál lényegesen nagyobb összegű — konkrét létesítmények megvalósítá­sára vonatkozó ajánlatot tettek. A kínai cégek szándéknyilatkozatuk szerint elsősorban irodaházak, szál­lodák és lakások megépítésére vál­lalkoznak, de hidak, utak és más infrastrukturális létesítmények meg­valósításában is közre kívánnak mű­ködni. Ennek érdekében 15 száza­léknyi magyar részvétel mellett, a szükséges u’ftx 85 százalékát saját erőforrásból biztosítják. i Tíz mondatban a gázdíjról Tudják Önök, mi az a mega- joule, franciásan kiejtve me- gazsul? Nos, ha nem, segít a Dé- gáz, amelynek a fogyasztókhoz eljuttatott szórólapjáról idézem: „az MJ a földgáz elégetésekor keletkező hőenergia mennyisé­gének nemzetközileg elfogadott mértékegysége, amelyet minden esetben hitelesített automata műszerekkel folyamatosan mér a földgáztermelő vállalat". A lényeg, amelyről a Dégáz mai szegedi sajtótájékoztatóján is szó lesz, hogy október l-jétől többet kell fizetni az általunk felhasznált földgázért. Hogy a dolog ne tűnjék fel rögtön, bonyolultabb és miszti­kusabb legyen, nem a köbméter alapján számolják, hanem a köbméter és a fűtőérték együttes figyelembevételével. Eddig ebből a cég csinált egy számot, októ­bertől azonban ki-ki a maga számláján követheti, hány köb­méter gázt, milyen fűtőértékkel fogyasztott. E kettő szorzata, beszorozva a Ft/MJ-ban feltün­tetett egységárral, már adja is a fizetnivalót. Mégpedig havonta. Vajon két hónapra már nem megbízható fizető a lakosság? Az persze kérdés, a fogyasztó elhiszi-e, hogy a fütőérték- mérés pontos, ha eddig plusz- mínusz 5 százalék volt a korrek­ció küszöbértéke, feltehetően azért, mert ennyi volt a mérési hibahatár. A mai sajtóértekezleten azon­ban kiderülhet, hogy mi válto­zott, mitől lesz például egy hó­napon át garantáltan azonos a fűtőérték, akarom mondani a megajoule . . . — váczi — % íőL.\ vV ií'nét * 'js BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVI. évf., 232. szám Ára: 9,60 Ft 1991. október 3., csütörtök _______________ N em lesz közép-európai egyetem Kecskeméten? A kecskeméti polgármester nem bízik abban, hogy belátható időn belül felépíthető a városban talál­ható Rudolf laktanya területén a Közép-európai Nemzetközi Egye­tem. Merész József— aki az egyetem alapítványát felügyelő kuratórium egyik tagja — elmondta, hogy re­ménytelennek tűnik az építkezé­sekhez szükséges milliárdok össze­gyűjtése. Az ötlettel szimpatizáló Soros György amerikai milliomos sem támogatja anyagilag a terve­ket. Levelet is küldött az önkor­mányzathoz, hogy csak a Prágá­ban, Bécsben, Budapesten kialakí­tandó Universitas működéséhez nyújt segítséget. Az utóbbi egy év során pedig éppen annyi pénzt si­került az adományokból, az ingat­lanok bérbeadásából összegyűjte­ni, amennyi az ott található létesít­mények fenntartásához minimáli­san elegendő volt. A polgármester szerint legké­sőbb jövő év elejéig határozni kell a hétfős felügyelő testület­nek arról, hogy érdemes-e to­vább foglalkozni az egyébként nemes terv megvalósításával. Ha nemleges döntés születne, úgy Kecskemét visszaigényli az ala­pítvány tulajdonát képező lakta­nyát. A város ugyanis nem mondhat le az ingatlan hasznosí­tásáról. A PETŐFI NEPE PARLAMENTI KÖRKÉRDÉSE Keli-e Magyarországnak világkiállítás? Parlamenti pártok prominens képviselőit kérdeztük: mi a vélemé­nyük a tervezett magyarországi vi­lágkiállításról? Az Országgyűlés a jövő héten tárgyal a kormány szinte az utolsó pillanatban benyújtott tör­vényjavaslatáról, miután a főváros főpolgármestere kereken az Expo ellen szólt. A Petőfi Népe körkérdé­sére adott válaszokat így összegez­hetnénk: miért lehetetlen megcsi­nálni a Világkiállítást, avagy jó len­ne, ha mégiscsak megvalósulna. Dubrovnik ostrom alatt Dubrovnik környékéről érkez­tek szerdán a legaggasztóbb hirek. A kikötővárost a hadsereg minden irányból támadta, az akcióban hí­rek szerint, a haditengerészet, a lé­gierő és a páncélos alakulatok is részt vettek. Mindkét fél a másik súlyos vesz­teségeiről számol be. Egyelőre csak meg nem erősített hírek vannak arról, hogy már tüzet nyitottak a pótolhatatlan építészeti értékektől zsúfolt óvárosi negyedre is. Dub- rovnikban nincs víz és villany, el­vágták a Split felé vezető utat, utánpótlásra így nincs remény. A szlavóniai Vukovár körül szintén bezárult az ostromgyűrű. Kórogyra bevonult a hadsereg, a zömmel magyarok lakta faluban nincs már polgári lakos. VÁROSI OLDAL- ÖSSZEÁLLÍTÁSOK Kiskunfélegy­háza, Kunszentmiklós 5„ 7. oldal i * © A félegyházi városháza tornya. Mercédesszel jönnek A munkanélküli-járadék, -se­gély odaítélésének feltételei között ez idáig nem szerepelt a vagyoni helyzet. Bár — a jobb később, mint soha alapon, no meg talán az irritáló tények hatására —- a fog­lalkoztatási törvény módosítását latolgatják. E hónap elejétől pedig — az illetékes tárca döntése alap­ján — felderítik a feketemunkát is. Ugyanis számos olyan munkanél­küli részesül nagy összegű segély­bem, járadékban, akiknek bőver jut idejük az adó- és járulékmentes pluszpénzek szerzésére is. Ezt bizo­nyítják a Soitvadkerten is Kiskő­rösön hallottak. Ám figyelmet ér­demel a nagyközség polgármeste­rének a helyzet változtatására adott ötlete is. (Cikkünk a 3. olda­lon olvasható.) B. Zs. (Cikkünk a 6. oldalon) ff Az újraegyesítés első évfordulója Rablás bűntette miatt tett felje­lentést egy jánoshalmi férfi az el­múlt pénteken a városi rendőrőr­sön. Az elkövetéssel vádolt két hölgy azonban újabb adatokkal gazdagította a nyomozók ismerete­it, amelynek következtében a sértett dicsfénye némiképp megfakult. A Napsugár presszóban kezdő­dött az ismeretség, ahol a két höl­gyet már inzultálta az említett férfi, sőt a zaklatásban odáig jutott, hogy a női mosdóba is követte őket. A szelíd szó mit sem hasz­nált. A folytatás helyszíne a városi park, ahová a kiszemelt hölgyek után eredt a későbbi sértett. Itt folytatta a szerelmi ajánlattevést, s nem hallgatott továbbra sem a visszautasító figyelmeztetésre, ha­nem a zaklatást immár önmutoga­tó szeméremsértéssel súlyosbítot­ta. A hölgyek harciasabbika ekkor megelégelte a hiábavaló szócsép- lést, s hatalmas pofonnal terítette le a kínálkozó lovagot. Ha már úgyis a földön volt, a pénzét is elvette, pontosan 250 forintot, amelyből a feljelentésre villám­gyorsan intézkedő jánoshalmi rendőrök még 131 forintot meg tudtak menteni. A kriminális bohózat főszerep­lői immáron együtt állhatnak bíró­ság elé rablás, illetve szeméremsér­tés miatt. A Berlini Fal leomlása és a kom­munizmus kelet-európai széthullá­sa után egy évvel ezelőtt, 1990. ok­tóber 3-án Kelet- és Nyugat- Németország eufórikus hangulat­ban egyesült, — írja az évforduló jelentőségét méltató kommentárjá­ban az AP amerikai hírügynökség. A németek — állapítja meg a kommentár — kezdetben habozni látszottak élni új erejükkel, most azonban már magabiztosan kezde­ményeznek európai ügyekben, mi­után helyzetük erősebb, mint Hit­ler 1945-ös veresége óta bármikor is volt. Tavaly októberben Német­ország még ódzkodott attól, hogy nemzetközi bonyodalmakba keve­redjék, azóta azonban Bonn már fennhangon kinyilvánítja vélemé­nyét minden kérdésben, a jugoszlá­viai harcoktól egészen a Szovjet­unió széteséséig. Egyidejűleg állan­dóan növeli szerepét, mint vezető hatalom a szétesett szovjet tömbön belül. Az AP kommentátora félhívja a figyelmet arra a tényre, hogy az európai kontinensen népi németek milliói élnek szétszórva és közülük sokan még ma is közel érzik magu­kat Németországhoz. A kelet­európaiak egyre nagyobb számban tanulnak németül, hogy képesek legyenek tárgyalni a Siemens és a Volkswagen képviselőivel, s nem azért, hogy Goethét vagy Schillert olvassanak. A bonni külügymi­nisztérium adatai szerint a volt KECSKEMÉTEN, KALOCSÁN ÉS BAJÁN „CSENDESEBB” A FORGALOM A kötelezőt most valóban kötelezővé teszik Három napja tart az a foko­zott közúti ellenőrzés, amellyel elsősorban a köteléző felelősség- biztosítással nem rendelkező jár­műveket szeretnék országosan kiszűrni. Az akciót már egyetlen adat is indokolja: a magyar uta­kon 3,8 millió különféle gépjár­mű közlekedik, a július óta köte­lező felelősségbiztosítást ugyan­akkor csupán 2,7 millió autó és haszonjármű után fizették be ed­dig. Az országban mindenütt, így Bács-Kiskunban is, néhány na­pig a megszokottnál sűrűbben találkozhatunk ellenőrző rend­őrökkel. Dr. Gergely Sándor (Folytatás a 2. oldalon) • Bács-Kiskunban a hét első napjaiban több ezer autó felelősségbiztosítását ellenőrizték a rendőrök. Két nap alatt 127 szabálysértési feljelentést tettek, de ha nincs biztosítás, akkor az intézkedés radikális: azonnal le kell szerelni a rendszámot. (Gaál Béla felvétele) Kamat­csökkentés várható Létrejött a megállapodás a Pénzügyminisztérium, a Magyar Nemzeti Bank és a kereskedelmi bankok között arról, hogy a ne­gyedik negyedévben milyen pénz­szűkítő intézkedéseket léptetnek életbe. Megegyeztek abban is, hogy megteremtik a feltételeit a betéti és a hitelkamatok csökken­tésének — jelentette be Kupa Mi­hály a megállapodást követően szerdán, Budapesten. A pénzügyminiszter hangsú­lyozta: ez az első alkalom, hogy az érdekelt felek közösen alakítják ki a szabályozást, a pénzszűkítő in­tézkedéseket nem felülről erőltetik (Folytatás a 2. oldalon) Kész a közoktatási törvénytervezet A közoktatási törvény — több szakmai szűrőn átment — kon­cepciója alapján négytagú mun­kacsoport kidolgozta a jogsza­bály tervezetét. Ez már figyelem­be veszi az egyes szakmai, érdek- képviseleti fórumok észrevételeit is. Ezt tegnap Andrásfalvy Berta­lan jelentette be. szovjet tomb országaiban 12 milli­óra tehető azoknak a száma, akik jelenleg németül tanulnak. • Németország egyesítését ünnepelte egymillió ember tavaly október 3-án, éjszaka. Háttérben a brandenburgi kapu látható. A sértett, aki elkapkodta a feljelentést

Next

/
Thumbnails
Contents