Petőfi Népe, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-16 / 243. szám

VILÁGTÜKÖR • A Lopakodó lehetséges utódja, a Northrop és a McDonell Douglas cég közös fejlesztésében készülő, radarral nem érzékelhető vadászrepülő. Radarzavar a Boeingnél A Boeing cég már több mint két éve tudja, hogy a felderithetetlen- nek kikiáltott B—2-es, Lopakodó­ra keresztelt bombázógép mozgá­sát különleges radarral mégiscsak nyomon lehet követni — jelentette ki Terrence Barrett amerikai tu­dós, akit korábban elbocsátott az amerikai repülőgépgyártó cég. A Boeing szóvivője — az AP—DJ jelentése szerint — védelmébe vette a repülőgépet, mondván: nem bi­zonyított felderíthetősége a külön­leges radarral. Barrett elmondása szerint a Boeing főnökei utasítot­ták őt, hogy hallgasson a Lopako­dóval kapcsolatos potenciális problémáról, mialatt a cég és az amerikai légierő a kongresszusnál azért lobbizott, hogy engedélyez­zék további B—2-esek gyártását. A Boeing szóvivője minderről azt mondta, hogy sohasem gyakorol­tak nyomást Barrettre informáci­ók visszatartása végett, s a tudós radarteóriája pusztán teória. Ar­ról, hogy miért bocsátotta el a cég 1990-ben az egy évvel korábban szerződtetett tudóst, nem nyilatko­zott a cég szóvivője. Csőd szélén az ENSZ? Javier Pérez de Cuéllar ENSZ- főtitkár szerint a világszervezet anyagi helyzete jelenleg olyannyira rossz, hogy sürgős intézkedések hi­ányában novemberre fizetésképte­lenné válik - közölte a Reuter. Az ENSZ költségvetésében je­lenleg a hozzájárulások 528,5 mil­lió dolláros hátraléka mutatkozik. Ebből csak az Egyesült Államok j 65 százalékot, 344,5 millió dollárt I mondhat a magáénak, s hogy Washington mennyire tudatában van ennek, bizonyítja: szerdán 181 millió dollárt utalt át a világszerve­zet rendes költségvetésébe. Féltékenység! dráma Krakkóban Véres féltékenységi dráma végki­fejletének lett színhelye a krakkói Stu színház előtti parkolóhely. Ami­kor a társulat 26 éves színésznője, Zuzanna Lesniak az előadás befejez­tével Andrzej Zaucha, a neves dzsesszénekes karján annak Merce- deséhez közeledett, férje, a 31 éves Yvés G. L. ffancia rendező mindket­tőjüket lelőtte, majd a rend­őrkapitányságon feladta magát. A gyilkosságot elmondása sze­rint féltékenységből követte el, s átadta a fegyvert a rendőröknek. A belga gyártmányú spórtpuská- ból közvetlen közelről kilenc go­lyót zúdított áldozataira — nyolc Zauchát, egy pedig a feleségét ta­lálta el. Az énekes azonnal, Zuzan­na pedig a kórházban halt meg, mielőtt a műtőasztalra kerülhetett volna. Kíváncsi gyerekrablók Rómában Szabadon engedték, jobban mondva magára hagyták elrablói azt az olasz kisfiút, akit több fegy­veres rabolt el Rómában. A gyer­mekrablók azt mondták a kisfiú­nak, csak arra voltak kíváncsiak, gazdag szülei mennyire szeretik gyermeküket tudatta az olasz rendőrség. A nyolcéves, még min­dig reszkető gyermekre az olasz fővárost körülvevő körgyűrűn egy parkoló, egyébként lopott autóban bukkantak rá. A gyermek elmond­ta: elrablói egyre azt hangoztatták: nyugodjon meg és egyen, hamaro­san vissza fogják vinni a szüleihez. Százéves ikrek Lucy Bonney és Anne Hender­son szombaton ünnepelte 100. szü­letésnapját a Massachusetts állam­beli Norwellben. Ebben még nem is lenne semmi rendkívüli, az azon­ban már igazán nem mindennapi, hogy Lucy és Anne — ikrek. Hogy mennyire ritka az ilyesmi, azt bizo­nyítják az amerikai biztosítótársa­ságok adatai, amelyek szerint egy az ötvenmillióhoz az esély arra, hogy ikrek mindketten megélik a századik születésnapjukat. A születésnapi ünnepséget két he­lyen rendezték meg: Annet a Knoll Nursing Home-ban köszöntötték, Lucyt pedig egy másik öregek ottho­nában, a Stetson Manor Nursing Home-ban. Mindkét ünnepségen mindketten jelen voltak, egyforma virágmintás ruhában. A két hölgy azért költözött más és más otthon­ba, mert a gyengébb fizikumú Anne- nak gondosabb ápolásra van szük­sége, mint ikertestvérének. Egyébként — amint elmondták — egész hosszú életük során együtt laktak, érdeklődési körük is azo­nos — kertészkedés, főzés és olva­sás. „Mi mindig mindent együtt csináltunk” — mondja Lucy. Az ikrek 1891. október 12-én születtek abban a házban, amely — elmondásuk szerint — hét nem­zedéken keresztül a család tulajdo­nában volt a Massachusetts állam­beli Hanoverben, nem messze Norwelltől. • kaktus/í/íí banán? Banánt termő kaktusz ? Igencsak csodálkozva nézi a t stuttgarti házaspár a Német § Kaktusztársaság „világszenzáció- |: ját” a tartományi kertészeti kiál- . lításon. Az étvágygerjesztőén dús ; fürtű banán azonban nem a gén­sebészet legújabb eredménye, csupán egy tréfáskedvű kaktusz­termesztő ötletéből termett a kaktusz tetején. PETŐFI NÉPE HAZAI TÜKÖR A polgármesteri hivatal kertésze­tének dolgozói Baján, ezekben a na­pokban parkfenntartási munkákat végeznek az Újvárosi lakótelepen: mintegy 30 ezer négyzetméternyi fe­lületen nyílják a füvet, gondozzák a cserjéket és végzik a takarítást is. Terveik szerint ezzel a hét végére Tegnap 9 óra 30 perckor az M5- ös út 60,5 kilométerszelvényénél, a Total benzinkút előtti útszaka­szon, Budapest felől két kamion előzte egymást, az úttest teljes szé­lességében. Velük szemben, a fővá­ros felé tartott egy személyautó, ennek vezetője lehúzódott az út­padkára, majd az útárokba for­dult. A kamionok megállás nélkül továbbhajtottak. Követte viszont őket egy sárga színű Wartburg kombi, melynek pilótája Soltvad­Megszúrta emberét. Tisza- kécskén egy férfit a felesége has­ba szúrt, hétfőn este negyed 11 - kor. A mentők a kecskeméti kórházba szállították, sérülése súlyos. Feltört lakások. Ménteleken az elmúlt héten hatoltak be egy házba a tolvajok. Sarokcsiszo­lóval, televízióval, gázpalac­kokkal távoztak: a kár 190 ezer. Kiskunfélegyházán dél­előtt feszítették be az ajtót a Móra tér egyik lakásán, majd részjegyeket és készpénzt keres­tek. Innét 165 ezer forintnyi zsákmánnyal álltak odébb. A Petőfi-szigeti Ifjúsági Házban próbálnak minden csütörtökön délután az egyre ismertebb Bajai Majorett-csoport tagjai, tizenhe­ten. Az elmúlt két év munkája az idén nyáron érett be: a meghívások között már válogatniuk lehetett. Júliusban Keszthelyen és Gyenes- diáson, augusztusban Madarason, szeptemberben Kiskunhalason léptek fel, és arattak szép sikert. Most a Bajai Egyesített Fúvósze­nekarral, állandó kísérőikkel — zenekarvezető Geiger István és Pál elkészülnek. A jövő hét első napjai­ban a Déri-kertben végeznek hason­ló munkát, mintegy 22 ezer négyzet- méteres felületen. Ezzel egy időben elültetnek ezen a helyen ezer tulipán- hagymát, és 12 ezer árvácska tő vet. A karbantartási munkákat az egész városban október 23-ára elvégzik. kerten, egy magánházban, a rend­őrség értesítését kérte, ezt követően eltávozott. A rendőrség kéri, hogy a Wartburg vezetője haladéktala­nul jelentkezzen, és jelentkezzenek azok is, akik az M5-ön történt bal­esetről bármilyen felvilágosítást tudnak adni. Jelentkezni lehet a kecskeméti rendőrkapitányság közlekedési alosztályán személye­sen (Kecskemét, Batthyány u. 14. I. emelet) vagy a 76/27-644-es tele­fon 3528-as mellékén. Bajáról az autót. Baján a Bar­tók Béla utcában parkolt le szombaton este egy bácsborsó- di polgár. Mire visszatért, már csak hűlt helyét találta, a kára 100 ezer forint. Látogatók a tanyán. Petőfi- szálláson az egyik tanyában két ismerős férfi tett látogatást még az elmúlt héten. Miért, miért nem, alaposan megverték a gazdát, elvették a pénztárcáját, benne 10 ezer forinttal. A sér­tettnek a bordája tört, a látoga­tók ellen viszont nyomozást folytat a rendőrség. n. n. m. János ■—. javában készülnek az ok­tóber 26-án sorra kerülő bajai fel­lépésre, amikor a testvérvárosi Weiblingen küldöttsége is megnézi produkciójukat. Ez alkalommal a tamburmajor Bánfalvi Dóra lesz, az ö irányításával mutatják be va­lamennyi formációjukat. Gömzsik .Anikó, a táncok és lépések betaní­tója már az utánpótlással is foglal­kozik; tíz kislány jár rendszeresen a házba, gyakorolni, figyelni, hogy egyszer ők is a bajai kék-arany ma­jorettek sorába léphessenek. Hát igen, az iskola... H. S. közeli ismerősöm, negy­venkét esztendős. Valamikor az esztergályos szakmát választot­ta magáénak, ám most vállalko­zóként kútfúró mester. Ezúttal azonban nem a foglalkozásairól, nem a mindennapi munkájáról folyt a szó köztünk, hanem a világ egyéb dolgairól. Szóba jött például Dárius egykori perzsa király legendás kincse, Nagy Sándor macedón király gyönyö­rű-szomorú sorsa, Cicero sok­sok kacifántosán csavaros kör­mondata, és hogy-hogynem, a csevegés a dél-amerikai meszti- cekre — félvérekre — terelő­dött. Ekkor már igazán nem bír­tam türelemmel, s kíváncsisá­gom kielégítésére megkérdez­tem : ezeket ő honnan tudja ? Mi­re a világ legtermészetesebb hangján ezt mondta: — Mielőtt szakmunkásképzőbe mentem, a nagykőrösi Arany János Gimná­ziumban tanultam, két éven ke­resztül. Nem kellett több magyarázat. Négyszáz évesnél idősebb, nagy hírű iskola falai között okította a diákokat Arany János, és hogy mást ne mondjak, az a Törös László muzeológus, akire H. S., a művelt vállalkozó ma is oly szívesen emlékezik vissza, mint egyik szellemi atyamesterére. Hát igen, az iskola . . . V. M. TŰZRIADÓK . Kecskemét, Kőrösihegyen egy családi ház lángolt hétfő reg­gel. B. Péterék otthonában valószí­nűleg elektromos zárlat okozta a tüzet, melyet a városi tűzoltók ol­tottak el. Személyi sérülés nem tör­tént, viszont a kár mintegy 450 ezer forint. A vizsgálat megkezdő­dött. Ugyanezen a napon Kecskemét, Alsószéktóban egy faház is leégett. Mint utóbb a rendőrség megállapí­totta, tolvajok hatoltak az épület­be, akik elvinni ugyan nem vittek el semmit, de a hobbiházként hasz­nált, alápincézett tanyát felgyúj­tották. A kár 300 ezer forint, a tettesek után nyomoz a rendőrség. Mindketten hibáztak Nem az út- és a látási viszonyok­nak megfelelően vezette hétfő este Kisszállás lakott területén belül L. János bajai lakos a személygépko­csiját. Későn vette észre az előtte kivilágítatlanul kerékpározó B. Jó- zsefnét és elütötte. A szerencsétlen nő életveszélyesen megsérült. Parkkarbantartás Baján RENDŐRSÉGI FELHÍVÁS BŰNÜGYEK Két éve dolgoznak együtt a Bajai Majorettek Dörzsöltek Az emberek nyerési vágya, no meg hiszékenysége korlátlan. Tudja ezt az a kft. is, amely a fő­városból kitörve a vidékiek pénz­tárcáját célozta meg. A csalit, a nyolcmillió forintot érő sportkocsit kiállították Kecs­keméten, a Szabadság téri forgal­mas placcra. A másik járművön Yamaha, rajta ráérős hölgy .. .a fiúk meg alig győzték a sorsje­gyek osztogatását — húszért da­rabját. Hangos és írott reklám­jukból kiderült, most aztán csak nyerni lehet, mi több, duplán, a sorsoláson kiderül, kié a csoda­autó, s ki volt a dörzsöltebb .. . • Azért ezt nem lenne rossz kikaparni... (Fotó: Straszer) A következő bélyegző 1991. október 13-ától ÉRVÉNYTELEN. Tóth István italárusitása Kiskunfélegyháza, Molnár B. u. 29. Váll. ig. szám 60-205/90. Adószám: 71252726-1-23. 41690 DRÁGULÁS — Abban a vendéglőben, ahol ebédelek, mindennap gttlás van. — Marhagulás? — Nem. Drágulás. ELADÓ 100 q sárfehér szőlő, 12 Ft/kg, és 50 q kövidinka, 9 Ft/kg. Szállítás megoldható. Sallai Bálint, Orgovány, II. kér. 43. 11020 PETŐFI NÉPE bAcs-kiskun megyei napilap Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András, Martin Feldenkirchen Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1991. X. 16-án, megrendelés sorszáma: 130 010 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 245,— Ft, negyedévre: 735,— Ft- fél évre: 1470,— Ft, egy évre: 2940,— Ft. ISSN 0133-235 x LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT Fegyelmit kaptak a bortonorok Hét börtönőrt terhel felelősség ki- sebb-nagyobb mértékben a veszprémi börtönből történt fogolyszökcs miatt, mindannyian fegyelmit kaptak — je­lentette be Újszászi Zoltán százados, megbízott parancsnok. Rámutatott, hogy különösen annak a két őrnek a felelőssége súlyos, akik a szökés idején elmulasztották az alapos ellenőrzést. Mindemellett több tényező is hozzájá­rult ahhoz, hogy öt fogva tartott el­hagyhatta a zárkát. NAPTÁR 1991. október 16„ szerda Névnap: Gál Napkelte: 6 óra 03 perc Napnyugta: 16 óra 56 perc Holdkelte: 13 óra 44 perc Holdnyugta: 23 óra 18 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország területére ma estig: Délnyugat lelől országszerte beborul az ég, többféle várható eső, zápor, helyenként zivatar. A délnyuga­ti szél megélénkül, időnként megerősö­dik, a Dunántúlon északnyugatira for­dul. A hőmérséklet kora délután 17, 22 fok körül valószínű. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Október 14-cn Kecskeméten a középhő- mcrséklct 14,6 (az 50 éves átlag 10,7), a leg­magasabb hőmérséklet 21,4 fok volt. A nap 7,4 órán keresztül sütött, 0,1 milliméter csa­padék hullott. Tegnap reggel 8 órakor 11,2,14 órakor 23,4 fok volt. A legalacsonyabb hő­mérséklet 11,2 fok, a tengerszintre átszámí­tott légnyomás 1014,1 millibar — emelkedő — volt. Október 14-én Baján a középhőmérséklct 15,6 (az 50 éves átlag 11,2), a legmagasabb hőmérséklet 21,7 fok volt. A nap 6,3 órán keresztül sütött, 2,3 milliméter csapadék hul­lott. Tegnap reggel 8 órakor 12,0, 14 órakor 23,9 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmér­séklet 10,3 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1013,9 millibar — változatlan — volt. HÍREK — AZ ERGONÓMIA SZERE­PE. A Magyar Ergonómiai Társa­ság a Démász Bajai Üzemigazga­tóság szervezésében háromnapos találkozót rendez a bajai Sugovica Szállodában. A csütörtökön dél­ben kezdődő továbbképzésben a hallgatók harmincöt előadásból meríthetnek új ismereteket a gaz­dasági rendszerváltáshoz, ergonó­miai szemlélettel. — MATEMATIKA, FIZIKA TEHETSÉGKUTATÓ­VERSENY. A matematika és a fizi­ka iránt érdeklődő nyolcadik osztá­lyos tanulóknak díjtalan szakköri foglalkozásokat és versenyeket szervez a szegedi JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziuma. A legközelebbi foglalkozás október 25-én, 15 órakor lesz a Ságvári- gimnáziumban. Szeged, Szenthá­romság utca 2. szám alatt. Az első tehetségkutató-versenyt november 15-én, 15 órakor tartják ugyanitt. , — A KÖZTÁRSASÁG KIKI­ÁLTÁSÁNAK napja alkalmából október 22-én, 19 órai kezdettel a kecskémét) helyőrségi klubban (Lechner Ödön u. 3—5.) a Honvéd Együttes ünnepi műsort ad. Köz­reműködik: Szalai Antal és zene­kara. A műsor utáni zenét a Stop együttes szolgáltatja. — CSURKA ISTVÁN KISKÖ­RÖSÖN. Politikai fórumot rendez az MDF kiskőrösi szervezete 17- én, csütörtökön, 19 órától a helyi művelődési házban. A rendezvény vendége Csurka István, a párt or­szágos elnökségének a tagja. „Itthon vagyok” címmel meghirdetett irodalmi pá­lyázat értékelését és díjkiosztását rendezik meg Baján, az Ortutay Gyula Művelődési Központban október 22-én, kedden, 15 órai kezdettel. Az eseményre a Bajai Városvédő Egyesület, a Bajai Honpolgár szerkesztőbizottsága rendezésében kerül sor. Mindenkit szívesen látnak, a belépés díjtalan. A bajai televízió műsora 20 órakor: MISTER X. A siker kü­szöbén. Film a bajai rockzenekarról. Kb. 20.30 órakor: TÉR- ISZONY. Amerikai játékfilm. Demonstráció a műegyetemen Megközelítően száz külföldi di­ák tart demonstrációt a Budapesti Műszaki Egyetem területén ked­den. A diákok tiltakoznak a „bőr- fejűek” — utóbbi két hétben meg­szaporodott — támadásai ellen. Mint Penninger Antal, az egyetem külföldi hallgatók mérnökképzési központjának igazgatója az MTI- nek elmondta: „a diákok szeretné­nek félelem nélkül élni Magyaror­szágon és megkapni az őket megil­lető védelmet a rendőrségtől". A hallgatók nem vesznek részt az egyetem keddi előadásain és közös nyilatkozatot fogadnak el. Az egyetem vezetősége a nyilatkoza­tot elküldi — a tartalmától függő­en — a Külügyminisztériumba vagy a Belügyminisztériumba.

Next

/
Thumbnails
Contents