Petőfi Népe, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-10 / 212. szám

PETŐFI NÉPE 1991. szeptember 10., 11. oldal Európa-bajnokság keserű szájízzel Tegnapi sportoldalunkon már beszámoltunk arról, hogy befejező­dött Érsekcsanádon a III., motoros könnyűrepülőgépek Európa- bainoksága. Kihirdették az ered­ményt, a magyarok az ötödik helyen végeztek. Martinecz Endre a csapat vezetője erről azt mondta, hogy a ta­valyi vb hatodik helyéhez képest — papíron — valóban előrelépést je­lent, majd így folytatja: — Ennek el­lenére, sokkal többet vártunk és többre lettünk volna képesek. Az egész verseny olyan arányban toló­dott el a technikai számok javára, ami számunkra — mivel gépeink nem a legjobbak — már irreálissá vált. Egyáltalán nem éreztük a hazai pálya előnyét, sem a rendezés, sem pedig a zsűri részéről. Ezzel csupán azt akarom mondani, hogy senki sem segített bennünket, senki nem befolyásolta úgy a verseny menetét, hogy legalább az esélyegyenlőség meg lett volna adva. Ez talán betud­ható annak is, hogy a nemzetközi zsűrinek nem volt egyetlen magyar tagja sem. Rendezőkön nem a helyi embereket értem, mert ők tényleg megtettek mindent — nem csak ne­künk —, hogy minden gördüléke­nyen bonyolódjék. Mindent össze­vetve nagy on szép ver seny volt és na­gyon jól éreztük magunkat. Rabnecz Gábor az egyetlen me­gyebeli versenyző, — akinek ez volt a harmadik versenye — is egyetért ezekkel a szavakkal, de még hozzá­teszi: A tudásunkkal nincs baj, meg­álljuk a helyünket minden mezőny­ben, de egyelőre a nyugati gépek és különösen a szárnyak azok, melyek döntően hozzák az eredményeket. Ezek szinte elérhetetlenek számunk­ra, mert 3-4-szer többe kerülnek, mint a hazai gyártmányok. Nem jut pénzünk a rádiótechnikára, mely­nek nagyon nagy jelentősége van, különösen a csapatmunkánál. Tud­nánk egymást segíteni, figyelmeztet­ni, például a tereppontok megtalálá­sánál. Ezzel is értékes időt, pontokat nyerhetnénk. Arról már alig merek említést tenni, hogy mentőemyőre sem telik, ami pedig a biztonság ér­dekében nem lenne elhanyagolható. Amikor dr. Hegedűs Dezsőt, a Magyar Repülőszövetség főtitkárát arról kérdeztem, hogy hogyan lehet pénz nélkül versenyezni, a követke­zőket válaszolta:—Csak úgy tudom elképzelni a jövőt, hogy a kormány­zat segít bennünket anyagiakkal, mert ezeket a technikai sportokat enélkül nem lehet fenntartani. Csak dicséret és elismerés illeti meg a mi pilótáinkat, mert szinte mindent maguk bütyköltek és finanszíroz­tak. Remélem, hogy hamarosan el­jutunk odáig, hogy legalább a nem­zeti bajnokságokat és a válogatott keretben való tevékenységet teljes egészében tudjuk támogatni. Az egész verseny egyik kulcsfigu­rája volt Gyulavári József, aki komplett laboratóriumot rendezett be a repülőtér közelében. —- Az én feladatom minden ver­senyszám után a pilóták által készí­tett filmek — összesen csaknem öt­száz tekercs — előhívása volt. Ezek bizonyították azt, hogy a verseny­zők tényleg a megadott útvonalon jártak-e, mert meg kellett örökíteni­ük megadott és eldugott terepponto­kat is. Nagy égés lett volna, ha vala­melyik filmet elrontom és emiatt ér­tékelhetetlen, pontozhatatlan lett volna valakinek a versenyszáma. Még rágondolni is rossz, szerencsére nem történt ilyen. Az eredményhirdetés után a nagy lótás-futásban dr. Ordódy Márton­nal az UL EB igazgatójával nem si­került beszélni. Felső Istvánnal Er- sekcsanád polgármesterével azon­ban igen. — Nagyon örülök, hogy sil^rült közreműködnünk e kontinentális verseny megrendezésében. Bízom benne, hogy ennek a repülőtérnek lesz jövője, amiért mi mindent meg­teszünk. Ezen verseny alkalmával ha mást nem is, de azt talán elértük a világban, hogy a különböző tudósí­tásokon keresztül a hozzáértők oda­figyeltek egy picit Magyarországra, megkeresték a térképen Bács- Kiskun megyét, azon belül pedig Er- sekcsanádot. * * * Jövőre ebben a sportágban Spa­nyolország rendezi a világbajnoksá­got. Reméljük, hogy addigra az ille­tékesek észreveszik és kellőképpen támogatják a magyar csapatot, hogy ott lehessenek és öregbíthessék hírnevünket! Somogyi Gábor A ROCH TESTVÉREK EGYMÁS ELLEN? Ferencvárosi vendégjáték Baján A Fradi népszerűsége vidéken is nyomon követhető. Bármerre jár a fővárosi együttes, mindig megtelnek a lelátók. így volt ez az elmúlt évi ba­jai kupatalálkozón is. Azzal, hogy az FTC az idénykezdésre a Bajai Foot­ball Clubtól leigazolta a gyors lábú Schneidert és Horváth kapust, a szur­kolók még inkább odafigyelnek a zöld-fehérek teljesitményére. A keddi találkozó a játék mellett sok más ér­dekességet is tartogat az ínyének számára. Kincses Viktor, a bájaiak mestere a keret minden tagjának já­téklehetőséget biztosít. Ez alól még a frissen igazolt nagy baracskai Rumán Tibor sem kivétel, hiszen a fiatal csa­tárra és góljaira igen nagy szüksége van a hetek óta góliszonyban szenve­dő hazai gárdának. Amennyiben Nyilasi úgy dönt, hogy Koch Róbert is pályára léphet Báján, akkor az az érdekesség áll elő, hogy Tamás testvérével kell felven­nie a versenyt egy-egy labdáért. Re­méljük, hogy édesapjuk mellett a kö­A tokiói világbajnokságon a női távolugrásban ezüstérmet nyert Heike Drechsler, s még további 11 volt NDK-beli atléta erősen dop­pingolt a közelmúltban — ezt állít­ja a hétfőn megjelent Der Spiegel magazin. , A lap Brigitte Berendonk volt keletnémet diszkoszvető bajnoknő és férje, Wernber Franke nyugat­német mikrobiológus információi­ra hivatkozva vállalkozott a lelep­lező írás közlésére, bejelentve: ha­marosan igazi bestseller kerül a né­met könyvpiacra, amely többek között 261 olyan volt NDK-beli atléta nevét fedi fel, akik teljesít­ményüket tartósan anabolikus ké­szítményekkel növelték. A Der Spiegel amolyan ízelítő­ként most már kijelenti, hogy Hei­ke Drechsler 17 éves korától kezd­ve szünet nélkül doppingolt, évi adagja az Oral-Turinabol elneve­zésű készítményből 935 milli­gramm volt. Hasonló szerekkel élt a Tokióban szerepelt Sabine Busch, Cornelia Oschkenat (100 m zönség is elégedett lesz a fiúk pro­dukciójával. Schneider Gábor beállítása szin­te „kötelező”. A törzsszurkolók na­gyon hiányolják a mindig lendüle­tes csatár jobb oldali elfutásait, gólt érő beadásait. Igaz, a szombati BVSC elleni mérkőzésen nem na­gyon remekelt, 4-es osztályzatot ka­pott, de a korábbi mérkőzéseken csapata erőssége volt. A csatárt va­sárnap tejejqmpp kérdeztük meg, hogyan készül a bajai meccsre. — Jóleső érzéssel tölt el az a tudat, hogy rövidesen újra Baján lehetek — mondta. Azért egy kis drukk is van bennem, hiszen egy komoly nagy csapattal megyek vissza ko­rábbi sikereim színhelyére. A mérkőzést komolyan vesszük, amolyan közönségcsalogatásnak szánjuk. Egyben a Haladás elleni fel­készülés is. Nagyon remélem, hogy újra kapok abból a szeretetből, ami­ből a bajai szurkolók évek óta olyan sokat adtak. P. Z. gát), Jens Carlowitz (férfi 400 m), Steffen Bringmann (férfi 100 m), Christian Schenk és Heike Tischler (tízpróba, illetve hétpróba), azon­kívül Helga Radtke (női távol), Jürgen Schult és Martina Heilman (férfi, illetve női diszkosz),, miként Petra Meier (női gerely). Állítólag ugyancsak tilosban járt a tokiói vb-ről sérülés miatt lemaradt Tho­mas Schönlebe (férfi 400 m), Frank Emmelmann (férfi 100 m) és Ulf Timmermann (férfi súly). A Der Spiegel még Marita Koch, az egykori kitűnő női 400- as, a világcsúcs gazdájának törté­netét is feleleveníti, aki állítólag levélben tiltakozott az Oral-Turi- nabolt gyártó cégnél, arra panasz­kodva, hogy nagy ellenfelének, az ugyancsak volt NDK-beli Barbel Wöckelnek több és hatásosabb ké­szítményt biztosítanak. A lap szerint az NDK egykori szuperklasszisai „keményebben” doppingoltak, mint a szöuli olim­pián lebukott és két évre eltiltott kanadai Ben Johnson. Tizedszer az írek ellen A tatabányai csata Dániának fontos A hét első felében a magyar labdarú­gás jelene és közvetlen utánpótlása vizsgázik. Kedden 16.30 órakor Tata­bányán Magyarország—Dánia olim­piai (egyben 21 éven aluliak) válogatott összecsapás lesz, a vezetőbíró Vágner. Ez a mérkőzés csakúgy barátságos, elő­készületi jellegű, mint a szerdán 20.30 órakor Győrött rendezendő (ezen az erőpróbán a görög Vasilakis fújja a sípot) Magyarország—Írország „A” válogatott találkozó. A magyar szakvezetők számára a Szovjetunió elleni idegenbeli EB-, illet­ve olimpiai selejtező előtt jó alkalom kínálkozik az erők feltérképezésére. És ezt említeni fontos annak ellenére, hogy az „A” válogatott nem juthat el a jövő nyári, svéd földön lebonyolítan­dó Európa-bajnoki fináléba, mint aho­gyan 1992-ben az „olimpiások” sem lehetnek résztvevői a barcelonai ötkari­kás játékoknak. Tatabányán igy inkább a dánok vár­ják izgalommal a mérkőzést. Ok az európai 4. olimpiai selejtezőcsoportban az első helyen állnak, öt mérkőzésen 4 győzelmet és egy döntetlent értek el. Gólkülönbségük több mint „elegáns”, húszat lőttek, hármat kaptak. Mögöt­tük Ausztria áll 4 mérkőzésből öt pont­tal. Az osztrákok még beérhetik Dáni­át, mert kétszer játszanak. Október nyolcadikán éppen a dánokat fogad­ják, november 12-én pedig a jugoszlá­vokat. Ha Ausztria két gólzáporos győzelmet arat, még elviheti a barcelo­nai repülőjegyet a dánok orra elől... Ami az „A” együttesek győri talál­kozója előtti statisztikát illeti: a szerda esti lesz a tizedik, jubileumi felmérő a magyarok és írek között. A mérleg igencsak előkelő hazai szempontból: az eddigi kilenc összecsapás közül a ma­gyarok négyet megnyertek, 4 döntetlen és mindössze egy ír győzelem szerepel a listán. A gólkülönbség 20—14 Ma­gyarország javára. Az egyetlen fiaskó éppen a legutóbbi mérkőzéshez kap­csolódik. 1989. június negyedikén az írek 2—0-ra nyertek Dublinban. A junior pólósok éremért mérkőznek A Long Beach-ben zajló junior férfi vízilabda-világbajnokságon a magyar válogatott az elődöntőben hosszabbí­tás után vereséget szenvedett a kubai­aktól. Mindez azt jelenti, hogy Kemény Ferenc csapata a végső helyosztókon a bronzéremért játszhat Jugoszláviával. Elődöntő: Kuba—Magyarország 8:7 (2:1, 1:2, 2:1, 1:2, 1:1, 1:0). A másik ágon Spanyolország szintén a hosszabbításban 12:11-re nyert Ju­goszlávia ellen, így a döntőt Kuba és Spanyolország vívja. Vb az olimpia városában Alig néhány héttel a felnőtt férfi öttusázók világbajnoksága után, a fiatalok (21 évesek) is harcba indulnak, hogy eldöntsék: ki a leg­jobb. A junior vb-nek — a sportág hagyomá­nyai szerint — az olimpiai játékok előtti évben a soros nyári ötkarikás küzdelmek házigazdá­ja ad otthont — ennek megfelelően a 26. via­dal résztvevői Barcelonában versenyeznek. A szeptember 11. és 14. közötti viadal nyugodtan nevezhető előolimpiának, az olimpia főpróbájának, mert a vendéglátó spanyolok ez alkalommal „vizsgáztatják" az 1992. évi játékok öttusás létesítményeit. A SZOVJETEK AZ ÉLEN Még Supolában bízhatunk... Az indianapolisi tornász-világbajnokság csapatversenyei során a férfi­aknál már mindenki bemutatta az előírt gyakorlatokat. (A hatfős váloga­tottakban a legjobb öt tornász eredménye számít a végelszámolásnál.) Ahogy várható volt, a Szovjetunió nagy fölénnyel, csaknem négypontos előnnyel áll az élen a németek és a japánok előtt. Meglepetést jelent a házigazda Egyesült Államok ötödik helye, igaz, az amerikaiak legjobb tornászukat, Lance Ringnaldot „elvesztették”. Á szöuli olimpián szere­pelt amerikai csapat egyetlen, még aktív tagja gyűrűgyakorlata közben szenvedett súlyos váll- és izomsérülést. A magyar hatosfogat a várakozástól kissé elmaradva a 10. helyen várja a folytatást. Az egyéniben négy szovjet versenyző szerezte a legtöbb pontot, a magyarok közül Supola Zoltán szerepel az első 20 között, 57,125 pontjával a tizenkilencedik. Legjobban a talaj- és nyújtógyakorla­ta sikerült, 9,600, illetve 9,725 ponttal mindkét szeren az élcsoportban foglal helyet. Kétszázhatvanegy leleplezett? MEGYEI II. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Hét csapat vesztett hazai pályán DÉLI CSOPORT GARA—NEMESNÁDUDVAR 1—3 (0-2) Gara, 100 néző. Vezette: Gyovai. tiara: Kubatovics — K. Imre, Kiss, Bíró, Nagy, Szemerédi, Pál, Babits, László, Keresztes, Antal. Nemesnádudvar: Varga — Hos- tyánszki, Simon F., Mezőfi, Szabó, Nebl, Kiss, Simon L, Melcher, Koszo­rús, Czvetnics. Gólszerzők: László (1 l-esből), illetve Melcher, Czvetnics, Simon I. Kitűnt: László, K. Imre, illetve Si­mon F., Koszorús, Hostyánszki. Ifjúsági eredmény: Gara—Nemes­nádudvar 0—5. ÁMOR-HARKAI SE—HAJÓS 1—2 (1-2) Kisszállás, 200 néző. Vezette: Schneider. Gólszerzők: Petrik, illetve Szabó, Nagy. Kitűnt: Petrik, illetve Szabó, Nagy. Ifjúsági eredmény: Ámor-Harkai SE —Hajós 1—2. CSÁSZÁRTÖLTÉS—NAGYBA- RACSKA 2—1 (0—0) Császártöltés, 150 néző. Vezette: Szabó. Gólszerzők: Borbényi, Schuszter, il­letve Fehér. Kitűnt: Várszegi, Borbényi, Schusz­ter, Koch, illetve Fehér, Borbély, Ru- man (a mezőny legjobbja). Ifjúsági eredmény: Császártöltés— Nagybaracska 3—1. KELEBIA—DUSNOK 2—0 (1—0) Kelebia, 150 néző. Vezette: Kámán. Gólszerző: Szabó 2. Kitűnt: Szabó, Suloman. Ifjúsági eredmény: Kelebia—Dusnok 2—0. SZAKMÁR—VASKÚT 1-0 (1—0) Szakmár, 100 néző. Vezette: Mikló­• A világos mezes imrehegyi játékos elrúgja a labdát a két lakiteleki csatár elől. (Farkas Tibor felvétele) Kitűnt: Halasi, Ungor, Takács, illet­ve Patyi. Ifjúsági eredmény: Orgovány—Kis- kunmajsa 1—5. HETÉNYEGYHÁZA—CSÓLYOS- PÁLOS 0—1 (0—0) Hetényegyháza, 200 néző. Vezette: Fazekas. Gólszerző: Török. Kitűnt: Bodrozsán, illetve Máté, Ti- sóczki. Ifjúsági eredmény: Hetényegyháza —Csólyospálos 8—0. KUNSZENTMIKLÓS—KUNSZÁL­LÁS 4—0 (1—0) Kunszentmiklós, 400 néző. Vezette: DÉLI CSOPORT 1. Nemesnádudvar 2. Ámor-Harta „Y” 3. Hajós 4. Nagybaracska 5. Tompa 6. Bátya Kunbaja 8. Császártöltés 9. Kelebia 10. Gara 11. Kecel 12. Dusnok Vaskút 14. Szakmár 15. Homokmégy 16. Katymár 3 3-------7—2 6 3 2 —18—54 3 2—19—74 3 2-16-44 3 2—17—64 3 1 2—5—44 3 1 2—5—44 3 2 — .1 4— 3 4 3 1 1 14—33 3 1 — 25—52 3 — 2 14—52 3 1 — 23—52 3 1 — 23—52 3 1—21—42 3—1 23—81 3------3 8—12 — DÉ LI CSOPORT, IFJÚSÁGIAK sa. Gólszerző: Ferencz. Kitűnt: Dudás, Bende, Ferencz, Má- csai. Ifjúsági eredmény: Szakmár—Vas­kút 0—3. KATYMÁR—TOMPA 3-4 (0—4) Katymár, 100 néző. Vezette: Mol­nár. Gólszerzők: Nagy, Mazács, Szitarity illetve Barta, Szekeres. Kitűnt: (a tompái csapatból) Köves- di, Galgóczi, Rittgasszer. Ifjúsági eredmény: Katymár—Tom­pa 6—0. BÁTYA—KECEL 1—1 (0—1) Bátya, 250 néző. Vezette: Végh. Gólszerzők: Matos, illetve Szabó L. Kitűnt: Gyüre, Lógó, illetve Herceg, Sendula. Ifjúsági eredmény: Bátya—Kecel 3—1. KUNBAJA—HOMOKMÉGY 2—2 (1—1) Kunbaja, 100 néző. Vezette: Szabó. Gólszerzők: Varga, Szalai, illetve Szűcs 2. Ifjúsági eredmény: Kunbaja—Ho­mokmégy 4—2. ÉSZAKI CSOPORT CSENGŐD—TABDI 1—4 (1—1) Csengőd, 100 néző. Vezette: Berger. Gólszerzők: Kovács, illetve Bácsi 2, Pályák, Szikszai. Kitűnt: Polereczki, Lehotai, illetve Káldi, Pólyák, László, Digner, Bácsi. Ifjúsági eredmény: Csengőd—Tabdi 3—4. ORGOVÁNY—KISKUNMAJSA 3—0 (0—0) Orgovány, 300 néző. Gólszerzők: Halasi 2, Ungor. Szabó I. Gólszerzők: Kovács 3, Cseke. Kitűnt: Kovács, Duzmanth, Rizman, Herczeg, illetve Nagy Á., Petényi. Ifjúsági eredmény: Kunszentmiklós —Kunszállás 9—0. JAKABSZÁLLÁS—TISZAALPÁR 1-3 (1-1) Orgovány, 150 néző. Vezette: Belecz- ki. Gólszerzők: Szebelédi, illetve Nemes, Bíró 2. Kitűnt: Rátfai, Kiss, illetve Dudás, Dinnyés, Bartucz. Ifjúsági eredmény: Jakabszállás—Ti- szaalpár 1—5. DUNAEGYHÁZA—KISKUNHALA­SI SPARTACUS 5-0 (2—0) Dunaegyháza, 200 néző. Vezette: Kecskés. Gólszerzők: Medveczki 3, Csiszár, Kopec. Kitűnt: Medveczki, illetve Ágoston, Schmell. Ifjúsági eredmény: Dunaegyháza— Kiskunhalasi Spartacus 2—2. KTK—SÁRFEHÉR SE 0-1 (0—0) Kiskunfélegyháza, 200 néző. Vezet­te: Király. Gólszerző: Nagy O. Kitűnt: (a Sárfehér SE-ből) Varga, Nagy O. Ifjúsági eredmény: KTK—Sárfehér SE 3—0. LAKITELEK—IMREHEGY 1—0 (1—0) Lakitelek, 200 néző. Vezette: Kará­csony. Gólszerző: Fekecs T. Kitűnt: Hősi, Makra, illetve Bol- doczki, Balogh, Török. Ifjúsági eredmény: Lakitelek Imre- hegy 9—0. 1. Kelebia 2. Hajós 3. Vaskút 4. Bátya 5. Kecel 6. Nemesnádudvar 7. Homokmégy 8. Császártöltés 9. Katymár 10. Dusnok 11. Ámor-Harka „Y” 12. Szakmár 13. Kunbaja 14. Nagybaracska 15. Tompa 16. Gara 3 3 — — 9—2 6 3 3 — — 7—3 6 3 2 1 — 8—2 5 3 2 — 1 13— 4 4 3 2 — 1 11—4 4 3 2 — 1 13— 8 4 3 2 — 1 10— 8 4 3 1 1 1 6—6 3 3 1 2 11- 7 2 3 1 — 2 7—4 2 3 1 — 2 6—9 2 3 1 ­2 4—12 2 3 1 — 2 4—13 2 3 — 1 2 4— 9 1 3 — 1 2 4—12 1 3 — 3 1—15 — ÉSZAKI CSOPORT 1. Orgovány * 4 3 1 — 6— 1 7 2. Dunaegyháza 4 2 2 — 8—2 6 3. Csólyospálos 4 3 — 1 6-2 6 4. Lakitelek 4 2 2 — 5— 3 6 5. Tabdi 4 2 1 I 10- 5 5 6. Sárfehér SE 4 2 1 1 8—4 5 7. Hetényegyháza 4 2 1 1 6—2 5 8. Tiszaalpár 4 2 1 1 6—4 5 9. Kunszentmiklós 4 2 — 2 8—6 4 10. KTK 4 2 — 2 6-4 4 11. Csengőd 4 2 — 2 5—6 4 12. Kkh. Spartacus 4 I 1 2 5—12 3 13. Jakabszállás 4 1 — 3 4—8 2 14. Kunszállás 4 — 1 3 3— 9 1 15. Kiskunmajsa 4 — 1 3 5—13 1 16. Imrehegy 4 — — 4 1—11 — ÉSZAKI CSOPORT. IFJÚSÁGIAK 1. Kiskunmajsa 2. Hetényegyháza 3. Tiszaalpár 4. KTK 5. Tabdi 6. Kunszentmiklós 7. Sárfehér SE 8. Csengőd 9. Lakitelek 10. Orgovány 11. Dunaegyháza 12. Kkh. Spartacus 13. Kunszállás 14. Imrehegy 15. Jakabszállás 16. Csólyospálos 3 3-------18— 1 6 4 3 — 1 18— 4 6 4 3 — 1 16— 5 6 4 3 — 1 14— 7 6 4 3 1 11 10 6 4 2 11 20- 3 5 4 2 1 1 8—4 5 4 2 —‘ 2 13— 9 4 4 2 — 2 12—10 4 4 2 — 2 8—12 4 4 112 14—10 3 3 1115—43 4 1 — 3 5—19 2 4 1 — 3 3—25 2 4 — — 4 3—24 — 4----- 4 1—22 — A PETŐFI NÉPE ÉS A SZERENCSEJÁTÉK RT. KÖZÖS TOTÓJA Nincs telitalálat — halmozódik a nyeremény Az elmúlt héten öt labdarúgó- és egy bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés végeredményére tippelhettek totójátékunk résztvevői. A helyes tipposzlop: 1, 2, 2, 2, 2 és a +1 találat X. Úgy látszik, hogy a Tabdi és a Nemesnádudvar idegenbeli sikerére kevesen számítottak, mert a beérkezett 139 szelvény között egyetlen telitalálatos sem akadt. Mivel a szerencse elpártolt játékosaink mellől, legközelebb már 100 szelvényt sorsolunk ki a nyertesek között. Ezen a héten öt bajnoki labdarúgó-mérkőzésre és egy NB 11-es férfi kézilabda-rangadó végeredményére tippelhetnek olvasóink. Az 5 + 1-es szelvényt levelezőlapra felragasztva, vagy borítékban a pénteki postazárásig kell feladni. Totózóink korlátlan számú szelvénnyel vehetnek részt a játékban. A borítékra, kérjük, írják rá: 5 + 1! Címünk: Petőfi Népe szerkesztő­sége, sportrovat, 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. RÖVIDEN • A KSC ökölvívó-szakosztálya azokat a 12—16 éves fiatalokat várja, akik kedvet éreznek a sportághoz. Az érdeklődők naponta 15—18 óra között jelentkezhetnek a széktói Bóbis Gyula edzőcsarnokban. • Nagyszabású nemzetközi fogathajtó­versenyre készülnek Kecelen. Szombaton és vasárnap Barátság elnevezésű vetélkedőt rendeznek, amelyre mintegy húsz hajtőt vár­nak az ország különböző részéből. Kiegészí­tő programként lesz amatőrverseny, csikós­bemutató, díjlovaglás, lovasfutball és szüreti felvonulás. A tombolatulajdonosok között egy Opel Kadettet és több értékes jutalmat sorsolnak ki a rendezők. MA: X AZ 5 + 1 -ES TIPPSZELVÉNY TIPP 1. Sabaria—Bajai FC 2. Fájsz—KTE 3. Kalocsa—KiskunFialas 4. Csólyospálos—Kunszentmiklós 5. Kecel—Császártöltés Tiszaföldvár—Lajosmizse Név: Lakcím: .... LABDARÚGÁS Barátságos mérkőzés: Bajai FC—Ferenc­város, Baja, Vasvári Pál utcai pálya, 17 óra. KOSÁRLABDA Előkészületi férfimérkőzés: Bajai Bácska —Kaposvár, Baja, Posta Sándor sportcsar­nok, 17.30. Barátságos női mérkőzés: Kecskeméti SC MEDS—Minszk (szovjet), Kecskemét, vá­rosi sportcsarnok, 18.30. TOTÓ A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 36. játékhetére 2 732 681 darab szel­vény érkezett be. A NYEREMÉNYEK: 13 plusz egy talála- tos szelvény 1 darab, nyereménye 4 155 424 forint, 13 találatos szelvény 2 darab, nyere­ményük egyenként 1 605 505 forint, 12 talá­latos szelvény 127 'darab, nyereményük egyenként 25 284 forint, 11 találatos szel­vény 1 863 darab, nyereményük egyenként 1724 forint, 10 találatos szelvény 14 542 da­rab, nyereményük egyenként 331 forint. A közölt adatok nem véglegesek, a szelvé­nyek ellenőrzése még tart.

Next

/
Thumbnails
Contents