Petőfi Népe, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-05 / 208. szám
■■I IMP PETŐFINEK 1991. szeptember 5., 3. oldal A méltó ünneplésre A bátmonostori képviselő-testület emlékbizottságot alakít a falu 800 éves fennállásának megünneplésére. Az 1992-ben esedékes jubileumra egy 1192- ben íródott pápai levél a bizonyíték, amelyben a szentatya kéri a magyar királyi házat, hogy a Bot ispán által megkezdett monostor építését, az építtető halála miatt, az udvar vállalja át. A monostoriak rendezvénysorozattal kívánnak megemlékezni a jeles évfordulóról. Izsáki Sárfehér Napok ’91 Izsákon 1936 óta rendezik meg ki- sebb-nagyobb rendszerességgel a község hírneves szőlőjéről elnevezett falunapokat. Az idén szeptember 20—21 —22-ére hirdették meg a látványos rendezvénysorozatot. A három nap programjában termény- és termékkiállítás, autók, mopedek, kerékpárok, mező- gazdasági gépek bemutatója és vására, valamint szórakoztató műsorok — humorfesztivál, mini rockfesztivál, diszkó, divatbemutató, szüreti felvonulás, szüreti bál — várják az érdeklődőket. Erre a néhány napra fesztiválközpont lesz Izsák főtere, ahol a kiállításokon, műsorokon, szakmai programokon kívül bolhapiac, kirakodóvásár, sörsátor, étel- és borkóstoló lesz. A sárfehér napok rendezője — az önkormányzat — ingyen kínál helyet a rendezvény idejére azoknak az árusoknak, mutatványosoknak, akik szeptember 15-éig bejelentik igényüket a művelődési háznál. T.: 76/74-230. Borverseny is lesz, melyre szeptember 10- éig lehet nevezni! JAKABSZÁLLÁSON AZ ÉRZELMEKRE HALLGATTAK Nyolc gyerek egy iskolában A jakabszállási képviselő-testület egyik ülésén interpellációként hangzott el, hogy ne zárják be a külterületi, fel- ső-jakabszállási régi iskolát, ahová az azon túl elterülő tanyavilág néhány gyereke járna. Az önkormányzat úgy döntött, hogy lehetőséget ad az érintett szülőknek, hogy elmondhassák véleményüket. A találkozó megtörtént, s ma mindössze nyolc gyerek ül az egyetlen tanteremben. A nyudíjas pedagógus szinte saját AII. világháború legújabb áldozatai A Heves megyei Ecséd község határának erdős részén B. István helyi lakos egy, a második világháborúból visszamaradt, 82 milliméteres aknave- tőg^tp.Etjjjált^ odaadta a 17 éyes, Sz. Péternek, aki még aznap 18 éves ismerősével, M. Tamással — feltehetően kíváncsiságból — fűrészelni kezdték a lövedék köpenyét. Az aknavetőgránát a beavatkozás következtében felrobbant és mind a két ecsédi fiatal a helyszínen életét vesztette. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai és a rendőri ezred tűzszerész alosztályának szakértői az eset után lezárták azt a környékét, ahonnan a gránát előkerült és robbanóanyagok felkutatására kiképzett kutyákkal átfésülték a területet, de újabb lövedékeket nem találtak. gyermekeiként neveli, tanítja — természetesen összevont osztályban—az alsó tagozatos nebulókat, akik biztos, hogy megállják majd helyüket, amikor bekerülnek a központi iskolába. Ugyanis jövőre végleg bezárják a külterületi iskolát, aminek működtetése — ha a forintokat nézzük — veszteséges. De, mint Szabó Mihály polgár- mester elmondta, a szülők érzelmeire hallgattak. És hamarjában büszkén hozzátette, szerencsére pedagógusgondjaik, konfliktusaik nincsenek, pedig van mivel küszködni, mert az oktatás feltételei nem egészen kifogástalanok a községben. Ugyanis a több mint 270 diák négy iskolában kezdte meg az évet, ráadásul a tornaórákat a művelődési házban kénytelenek tartani, s vándorolnak a technikai foglalkozásokra is. Ezért most minden lehetőt — a pályázattól kezdve a spórolásig— megtesznek, hogy jövőre már jobb feltételek között tanulhassanak a gyerekek. Egyébként, ismerve a helyi lakosság eddigi összefogását, előbb-utóbb a legújabb iskolához méltó tornaterem is lesz a községben . . . —pulai— TÜRELMI IDŐT KÉR AZ IGAZGATÓ Nem prémium — mozgóbér Osztják a vezetőknek a prémiumot, miközben olyan rosszul áll a vállalat, hogy a tartozások miatt ki akarja kapcsolni az áramot a Démász! Több ilyen tartalmú jelzés érkezett szerkesztőségünkbe a kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalattól a napokban. — Vajon mi igaz mindebből? — kérdeztük Kovács Tibortól, a vállalat független szakszervezetének ügyvivőjétől. — Mi is hallottunk ilyeneket a dolgozóktól, s természetesen azonnal utánanéztünk. A vállalati szakszervezetisekkel együtt kerestük meg a főnököket, akiktől részletes, korrekt tájékoztatást kaptunk. Kiderült, hogy nem prémiumról, hanem mozgóbérről van szó, és mindössze öt, műszaki vonalon dolgozó, középvezetőt érint. — Nálunk már évek óta nem vettek fel prémiumot — az osztályvezetőtől az igazgatóig — a vezetők - szögezi le rögtön a beszélgetésünk elején Darula János, a vállalat igazgatója. — Az ilyenfajta felvetéseket éppen ezért csak rágalomnak minősíthetem. Az viszont igaz, hogy komoly pénzügyi gondjaink vannak, s az is, hogy nem fizetünk napra készen a Démásznak. Remélem, cégünk sorsa hamarosan jobbra fordul. Most mindenesetre nagyon fontos tárgyalásokat folytatunk. Olyanokat, amelyek alapvetően befolyásolják majd vállalatunk jövőjét. Addig, amíg nem születik döntés, kérem a türelmüket. Utána viszont megígérem: bármit is hoz a jövő, a Petőfi Népe lesz az az újság, amelyiknek elsőként nyilatkozom. Gaál Béla Egy bizonyítványról... A régi rend bukásáig nem lehetett valódi környezet- és természetvédelemről beszélni Magyar- országon, akárhány jó nevű intézmény, szakember, szervezet munkálkodott is eredményesen. Szaporodtak a nemzeti par-, kok, a tájvédelmi körzetek. Dolgozatok sokasága jelent meg az | alföldi szikes tavak, a mozgó homokbuckák és szikes rétek élővilágáról. Kurzusokat rendeztek a madárgyűrűzésröl. Visszacsalták a nagykócsagokat a Kolon-tóhoz. Kiosztották a Pro Natúra-díja- kát. Viszont nem lehetett leírni — a szakmai folyóiratokban sem — vagy kimondani: meztelen a király! Hogy az ideiglenesen itttartózkodó szovjetek harcos egységei a NATO-hadak helyett a hazai Natúrát, nemzeti kincsünket támadják. Lövéseik nyomán lángol a bugaci ösborókás, kipusztul a kunadacsi és a kunbara- csi erdő. Gázolajjal öntözik az orgoványi rétet. Arról sem szólt egy zöldzubbonyos, kócsagjelvé- nyes szakember, s.em . .(nyilváno- , san), hogy Gemenc erdeiben a Kádár János .és Gáspár, Sándor (stb.) söré tjeire és golyóira „áhítozó" vadak tarrá rágják az unokáinktól kölcsönzött erdőket. Hogy most csak néhány példát idézzek az elhallgatott bűnök közül. Aki írástudó volt, aki az alföldi pusztákat, réteket, erdőket térképpel, távcsővel és állami kocsivaljárta — lelkiismeret-furdalás- sal vagy anélkül — maga is cinkosa volt a táj és a lélekrombo- lóknak. Mert kifizetődőbb volt a parolázás, mint szervezni az ellenállást, a nemzetközi tiltakozóakciókat. (A természetvédelem névtelen, kiközösített aktivistáit, sajnos, nem ismerjük.) Ezt a dicstelen múltat bélyegezte meg az IUCN, a természet- védők nemzetközi szervezete, amikor a legutóbb kiadott anna- lesében — informális csatornákon értesülve a hazudozásról vissz am in ösítette természe t védelmi intézményeinket, bármilyen fényes eredményekkel dicsekedhettek is .. . Most, a hazugság rendszerének végleges bukása után, jó ha nem ott folytatjuk a szót, ahol a kommunizmus idején abbahagytuk. S mindannyian, akik e témával f oglalkoztunk a korábbi években : bocsánatot kérünk az elárult magyar földtől, Petőfi meggy alázott alföldjétől és a kerozinnal fertőzött kutak gazdáitól. Farkas P. József KÁBEL, ARANYMEDÁL, RONCSMOTOR, IRAT- ÉS OKMÁNYHALMAZ Gazdára váró talált tárgyak Gazdára váró talált, lopott kacatok, értékek. Sokszor értékes dolgainkat is elhagyjuk egy óvatlan pillanatban. Hová menjünk utána? Vannak még becsületes emberek? A kérdésre választ a talált tárgyak kezelőségén Bállá Gábornétól kapok, aki az egyszemélyes hivatal nyugdíjas alkalmazottja, s a kecskeméti ügyfélszolgálati irodán szorgoskodik. — Mennyire becsületesek a megtalálók? Aranymedál is van a leltáramban. Igaz, először bűnjelként szerepelt, s az ügy lezárása után a rendőrség adta át, de még nem jelentkezett a gazdája. Amióta drágább az élet, az értékesebb holmik ritkán kerülnek ide. Tavaly például még több mint húsz kerékpárt hoztak be, az idén csak egyet. De volt már olyan eset is, hogy maga az eltulajdonító becsületes megtalálónak adta ki magát, de hamar kiderült az igazság. — Kinek kell igazolnia magát és tulajdonát? — Aki behoz valamit, annak is igazolnia kell kilétét. Ugyanis ha egy bizonyos idő elteltével nem jelentkezik a tulajdonos, akkor a megtalálóé a tárgy. Egyébként sok minden a rendőrségről, a legtöbb irat, okmány pedig a postától Cukrot reklámáron a soltvadkerti cukorgyári mintaboltból! Zsákos étkezési kristálycukor 31,50 Ft/kg, 1/1-es 33,50 Ft/kg 100 mázsán felül 50 fillér kedvezmény. Nagyobb tételt házhoz szállítunk. Amig a készlet tart! Kévésné, Soltvadkert, Vörösmarty II. Telefon: 78/31-565. 46623 kerül hozzánk. A levelesládák ürítésekor csak úgy potyognak a személyi igazolványok, a forgalmi engedélyek, s más hivatalos papírok, az üres vagy fillérekkel bélelt pénztárcák. Amiben név és cím található, oda szívességből — ráérek, nyugdíjas vagyok — értesítést írok. Ha pedig borítékba tehető a dolog, feladom, mert sokaknak eszébe sem jut, hogy valóban megkerülhet az elveszett irománya. A kecskeméti városháza alagsorának egyik szegletében, a nehéz vasajtó mögött a talált tárgyak. Az összkép első látásra: kacat kacat hátán. A sarokban kábeltömeg, egy dobozban árcímkés kávéspoharak, a bőrkesztyűn cukroszacskóban apró horgászkellékek. A hatalmas papírdobozban kétszáz gyermekpóló. Reklámszatyorban gyertyák a temetőből. A sárga táska tulajdonosa kétszeri értesítésre sem jött el. A rendőrkapitányság előtti szemét- tárolóból került elő az a tarisznya, amiben halotti bizonyítvány, két, összesen 15 ezer forint értékű gépkocsi-nyere- ménybetétkönyv — fenntartással. Bal- láné most az örököst kutatja. Rátalálunk a forgótárcsás riasztópisztolyra is. Az egyébként barátságos asszony elmosolyodik, s meséli: — Az egyik károsult, látva a fegyvert, háromezer forintot ígért érte. Persze, gyorsan elintéztem az alkut. Mondtam neki, nem akarok én önnel egy cellában ülni. Az a 22 ezer zloty akkor sem zavarna, ha dollárban lenne. A szabály szerint ugyanis minden talált fillért egy idő után postai utalványon fel kell adni a polgármesteri hivatal gazdasági irodájának. Elszámolás. — s ez természetes — a selejtezés után is szigorú. Pulai Sára • Az idegennek már háromezer forintot is megért volna ez a forgó- tárcsás riasztópisztoly, ám a gazdája nem keresi. Bállá Gábornét ritkán látni teljes „fegyverzetben” ... (Fotók: Gaál Béla) LEVÉL OLVASÓINKHOZ TISZTELT OLVASÓ! Értesítjük, hogy a Petőfi Népe terjedelme szeptemberben tovább bővül, október 1-jétől pedig mindennap 12 oldalon fog megjelenni az eddigieknél sokoldalúbb tájékoztatással. Költségeink általános növekedése és az infláció miatt a lap ára 1991. október 1-jétől megváltozik. Új áraink: egy példány Petőfi Népe 9,60 Ft havi előfizetési díj 245,— Ft negyedéves előfizetési díj 735,— Ft A féléves és éves előfizetési díjak arányosan emelkednek. Mi tudjuk, hogy megéri Önnek, amit a Petőfi Népe nyújt. „ Tisztelettel: Preiszinger András és Martin Feldenkirchen a Petőfi Lapkiadó Kft. ügyvezetői A szerkesztőség lép! Nehéz, bár a mai inflációs időkben érthető lépésre kényszerült a lap kiadója. Szerkesztőségünk ebben a helyzetben nem tehet mást, mint hogy a maga módján szintén lép: közelebb az olvasóhoz. Szeretnénk gazdagabb tartalommal, gyors és pontos tájékoztptással megtartani hűséges olvasóinkatr és újabb előfizetőket nyerni. íme egy csokorravaló a következő hetek újdonságaiból: A napi 12 oldalas megjelenés októbertől lehetővé teszi, hogy új rovatokat indítsunk. Nyugdíjasmagazin, pénz-vállalkozás- üzlet melléklet, autósoldal szerepel terveink között. A szerkesztésbe olvasóinkat is szeretnénk bevonni, ezért értékes díjakkal pályázatot hirdetünk. (A pályázati szelvényt ugyanezen az oldalon megtalálják.) Nem várunk minden újítással októberig. Már az elmúlt hetekben megháromszoroztuk a lapban megjelenő hírek számát. Jó visszhangot kapott heti sorozatunk, melyet folytatunk. Aktuális érdekességekkel, szenzációkkal, bűnügyekkel foglalkozó több részes írásokat közlünk. A jövő héten például a természetgyógyászatról. Új formát kapott levelezési rovatunk. Elindítottuk önálló bácskai kiadásunkat, mely saját címoldallal jelenik meg, egyelőre szerdánként, októbertől pedig hetente több alkalommal. A napilapok között a Petőfi Népe a mostani árváltozás után is az egyik legolcsóbb marad. Célunk, hogy elérhető áron a legteljesebb tájékoztatást adjuk. Olvasóink a Petőfi Népében megtalálják a nagyvilág és az országos politika híreit, a részletes tv-műsort, a piaci árakat, és nap mint nap olvashatnak a Duna—Tisza köze életéről, saját településükről. Hűséges előfizetőinknek a kiadóval közösen novembertől januárig tartó nagyszabású nyereményjátékot szervezünk, minden eddiginél értékesebb díjakkal. A szerkesztőség munkatársai ezekkel a nagy erőpróbát jelentő lépésekkel is szeretnék viszonozni azt a bizalmat, mellyel rendszeres olvasóink, előfizetőink fogadják a megújuló Petőfi Népe törekvéseit. PALY AZAT ELŐFIZETŐINKNEK Tízen — tízezret SZERKESSZEN VELÜNK! Nagy változás előtt áll lapunk: október elsejétől mindennap 12 oldalas lesz. Reméljük, előfizetőink is örülnek örömünknek, hogy a terjedelem növekedésével több olvasni- és böngésznivalót adhatunk közre. Elképzeléseink, ötleteink máris meghaladják a többletoldalak számát, ezért előfizetőink segítségét kérjük, válasszanak javaslatainkból, jelezzék, milyen oldalösszeállításokat fogadnának szívesebben ? A kilenc tématerv közül válassza ki és húzza alá az érdeklődésének megfelelőt, (legföljebb hármat). Ön is javasolhat, ha van remek ötlete. A legtöbb szavazatot kapott témákkal — természetesen — már októberben találkozhat az újságban! Küldje vissza a kitöltött szelvényt címünkre (Petőfi Népe, 6001 Kecskemét, Szabadság tér l/A). Az 1991. október Tjéig beérkezett, kitöltött szelvény minden előfizetőnknek, aki októberre is előfizetett újságunkra, egyben sorsjegy. Tíz nyertese lesz a játéknak: egyenként tízezer forint értékű utalványt kapnak. Ne feledje: Tízen — tízezret! 1. Pénz, vállalkozás, piac 2. Hétvégi hasznos-vidám melléklet 3. Nyugdíjasmagazin 4. Autós magazin 5. Család, otthon, szabadidő 6. Környezetünk — természetvédelem 7. Házunk tája 8. Egy város — egy oldal 9. Fiatalok magazinja 10. Egyéb: ....................................... Az Ön javaslata! Kérjük, hogy az aláhúzással véleményezett szelvényt küldje be a Petőfi Népe szerkesztőségébe, 6001 Kecskemét, Szabadság tér l/A. NYERHET! TÍZEN—TÍZEZRET! Nevelési segély rászoruló félegyházi családoknak Kiskunfélegyháza elnyerte a Népjóléti Minisztérium májusban meghirdetett pályázatát, s 1991-re 7 millió 935 ezer forint pénzügyi támogatást kapott a város a nevelési segély kiegészítésére. Az önkormányzat szakbizottságai az összeg felosztásának a módját négy pontban fogalmazták meg. A hátrányos helyzetű gyermekek ingyen részesülnek bölcsődei, napköziellátásban, s térítés nélkül vehetik igénybe a menzát, az intézmények gyermek- és ifjúsági felelősének javaslatára, a környezettanulmány alapján. Minden félegyházi általános iskolás ingyen kapta s kapja meg a tankönyveket, s valamennyi félegyházi középiskolás 300 forintot a könyvvásárlásra. Egyéni kérelemre, tanszerre és őszi ruhanemű vásárlására egy-egy alkalommal készpénzsegélyben részesülnek a nagycsaládosok és a rászorult családok. Az önkormányzat végül a nagy- családosok karácsonyi ajándékozását is ebből a pályázati támogatásból szeretné megoldani ebben az esztendőben. Az érintett családok igénybejelentését hetenként szerdán bírálja el az ön- kormányzat egészségügyi, szociális és családvédelmi bizottsága, a polgármesteri hivatal épületében, Kiskunfélegyházán. (N. L.)