Petőfi Népe, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-16 / 217. szám
PETŐFI NÉPE 1991. szeptember 16., 5. oldal GAÁL BÉLA RIPORTJA Halál haj nalban liiS —; ,í l Alkotmányellenesnek minősítette tavaly októberi határozatában a halálbüntetést az Alkotmánybíróság. A nagy visszhangot kiváltó döntést a Halálbüntetést Ellenző Liga többszöri kezdeményezése nyomán hozta meg a tekintélyes bírókból álló testület. Persze maga a döntés már csak elvi jelentőségű volt, hiszen valójában 1988-ban hajtottak végre utoljára Magyarországon ilyen ítéletet. A kecskeméti börtön udvarán ’87 őszén vezettek utoljára elítéltet a bitó alá. A fiatalabb börtönőrök már nem is lelhetik fel az intézményben a kivégzések nyomát, hiszen az űj parancsnok, Csapó József, az Alkotmánybíróság döntése után azonnal bebetonoztatta a hátsó udvaron azt a parányi, téglalap alakú lyukat, amibe korábban az akasztófát felállították. A régi börtönőrök közül azonban még néhányan emlékeznek. A szelíd arcú borotvás gyilkos — Kecskeméten hat-hét évenként hajtottak végre egy-egy akasztást — idézi fel a történteket K. László, aki már 27 éve teljesít szolgálatot a börtönben. — Aliikor az első kivégzést láttam, még fiatalemberként, -erős idegekkel könnyebben el tudtam viselni az efféle megrázó élményeket. így mindenre pontosan emlékszem. Pár évre rá, hogy beléptem a testületbe, történt Szánkon egy brutális gyilkosság. Olyan, ami nagy közfelháborodást váltott ki, s a sajtó is tele volt vele akkoriban. Egy Máté nevezetű ember késes borotvával meggyilkolt, majd kirabolt egy idős asszonyt. Jómagam brutális külsejű, vad fickónak képzeltem ezt a Mátét. Nagyon megdöbbentett, amikor először megláttam: szelíd képű, egyszerű, halk szavú, 25 év körüli fiatalember volt. Lám, ebben az esetben is beigazolódott a mondás: a látszat néha csal. K. László emlékezete szerint mindvégig nyugodtan, normálisan viselkedett az elítélt. A kivégzést megelőző napon átjött a börtönbe a bíró. Ott elébe vezették Mátét, akinek kihirdette a halálos ítéletet. Az rezzenéstelen arccal hallgatta a súlyos szavakat. Igaz, elfehéredett, de tartotta magát: saját lábán ment vissza a zárkába. Illetve már nem a sajátjába, hanem egy erre a célra kiürítettbe. Ez volt a siralomház, amiben mindössze egy matrac kapott helyet. Azon üldögélt és ci- garettázgatott egész éjjel. Az ítéleteket mindig hajnali hat óra tájban hajtották végre — emlékszik a börtönőr. — Ekkorra a hátsó, kis udvaron már felállították a 20 x 20 x 40 centis lyukba az akasztófát. Ebben persze lötyögött volna, így ékeket kellett beütni melléje. Nyomasztóan hatott az a kopácsolás! Maga a bitó egy termetes gerenda volt. Rajta egy-két lyuk. Abba tették a kampót, illetve a csigát. Ezeket az eszközöket — a kötéllel együtt — a hóhér hozta magával Pestről. Hogy nézett ki az ítélet-végrehajtó? — Ugyanolyan smasszeregyen- ruhában járt mint mi, csak tiszti rendfokozattal. Senki sem gondolta róla, hogy hóhér. Nos tehát megjött a két segéddel együtt, és rögtön ellenőrizte: biztosan áll-e a bitó? Kivégzés hajnalban Az akasztás rendkívüli eseménynek számított a börtön életében, ezért ilyenkor megerősítették a szolgálatot: minden épkézláb embert berendeltek. Volt persze bőrBestiális Szánkon rabiógyiikosság A rendőrség körözi a tettest Különösen kegyetlen módon elkövetett rabiógyiikosság történt pénteken este Szánk községben. a Nap utca 10. szám alatti házban. A késő esti órákban Cserényi József átvágott torokkal találta meg a nyolcvan- éves édesanyját. A rendőrség azonnal munkához látott, s a következőket ál- : lapította meg: Máté Zoltán 24 I éves foglalkozás nélküli föd- j rászsegéd, Kiskunmajsa, Zrínyi utca 30. szám alatti lakos, aki szeptember hónapban szabadult a börtönből, két hétig csavargóit a községben állítólagosán azzal a céllal, hogy munkát vállal Alkalmasint be-betért a községi kuitrúházba. ahol megismerkedett Cserényi Józseffel, aki pénteken délben meghívta ebédre. Máté Zoltán elfogadta a meghívást és pontos időben meg is jelent Cserényiék házában. Az ebéd elfogyasztása után elhagyta a házat és lesben állt. Nemsokára Cserényi József és felesége a kultúrházba indult, s a lakásban egyedül maradt a nyolcvanéves özvegy Cserényi Pálné. Ezt a helyzetet használta ki Máté Zoltán, behatolt a lakásba, dulakodni kezdett az idős asszonnyal, majd egy sámlival fejbe sújtotta. Az idős nő eszméletét vesztve egy ágyra zuhant, ekkor Máté elvágta a torkát. Ezután átkutatta a lakást, és 500 forintot magához véve megszökött. A megyei rendőr-főkapitányság Máté Zoltán ellen különösen kegyetlen módon, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt indított eljárást, s elrendelte az országos körözését. Az elvetemült gyilkos személy- leírása a következő: Máté Zoltán 165 centiméter magas, vékony termetű, haja hama, oldal* szakállt és borotvált bajuszt visel. Fosfai hiányosak, az alsó fogsorán elől négy platina foga van. Beszéde ditnnyögő. Ismertető jelei: jobb kezének középső újjá bői két perec hiányzik, s ujjaira Zoli felirat van tetoválva. - Bal fülének alsó része hiányzik. Ruházata sötétkék öltöny, halszálkás szürke fél nagykabát, svájcisapka. A rendőr-főkapitányság arra kéri azokat, akik hollétéről, tartózkodási helyéről tudnak, vagy valahol látták, azonnal értesítsék az első rendőrt, vagy . közvetlenül a megyei rendőr-főkapitányságot. A Petőfi Népe 1966. november 29-ei számában közölte Máté Zoltán rendőrségi körözését. • Nyugdíjba vonultak az akasztás kellékei tönőr, aki nem nézte végig a jelenetet. Aki időben szólt a parancsnoknak, azt erre az időre máshova osztották be. A többség azonban ezúttal ott állt körben, a magas kerítés és a falak mellett a hajnali derengésben a bíróval, a két orvossal, az ügyészségről, a rendőrségről érkezett hivatalos emberekkel együtt. Középen, a bitófa mellett, a hóhér. A bíró még egyszer felolvasta az ítéletet, majd kiadta az utasítást: „Hajtsák végre az ítéletet!” Ám ezt néhány méterre már alig lehetett hallani, mert időközben beindítottak egy teherautót és fel- túráztatták a motort. Nehogy esetleg kihallatsszon az utcára, vagy föl a zárkákba, a többi elítélthez. — Nem kellett volna beindítani az autót — mondja K. László. — Máté nem szólt egy szót sem. Hangtalanul felrakták a segédek a fadobogóra, ahol belépett egy hurokba. Ekkor a hóhér a létrán állva a nyakába akasztotta a kötelet. Kirántották alóla a fellépőt, és megfeszítették a csiga segítségével a kötelet. Az arcát nem láttuk, mert közben zsákot húztak a fejére. Az egész jelenetsor csupán 3-4 másodpercig tartott. Utána odalépett hozzá az egyik orvos, feltépte a mellkasán az inget, és meghallgatta a szívét. A másik orvos ugyanezt tette. A vizsgálatot meg kellett néhányszor ismételniük, mert a szív csak percekkel később állt le. Ezt szabad szemmel is jól láthattuk. Szörnyű élmény volt... Később tanúja voltam még három kivégzésnek. Mindig különösen rossz érzés fogott el. Tudtam, hogy megérdemelték a büntetést, hisz valamennyien gyilkoltak, és mégis .. . Mégiscsak egy emberélet húnyt ki a szemem előtt. Elköszönt az őröktől Zs. István tiszthelyettes valamivel fiatalabb, de jóval testesebb, izmosabb K. Lászlónál. Bizonyára erős fizikuma miatt bízták rá több esetben is, hogy kísérje el egészen a halált hozó gerenda tövéig az elítéltet. Egészen pontosan háromszor — szögezi le a tekintélyes külsejű börtönőr. — Ezek közül a Csontos István nevezetű különösen veszélyes bűnöző volt. Korábban már lehúzott tizenöt évet emberölésért, de ez sem volt neki elég. Szabadulása után nem sokkal veszekedés közben elvágta élettársa apjának a torkát egy disznóölő késsel. Megkapta a kötelet, amint erre számítani is lehetett, de egyáltalán nem tört meg. Hajnalban, amikor az akasztás előtt meghozták a civil ruháját, hogy átöltözzön, egy kis türelmet kért: „Őrmester úr, előbb hadd csókoljam meg a családi képemet!” „Csókoljad”. Ezután átöltözött, majd amikor rá akartam tenni a láncbilincset, hogy elvezettessem, ismét megszólalt: — Várjon! El akarok köszönni maguktól. Kezet fogott a társammal s velem, sok boldogságot kívánt, és közölte: nem haragszik ránk, mert nem mi tehetünk róla, hogy idekerült. Végül mégis ráraktuk a láncot, és elindultunk az udvar felé. Most már ő sürgetett: „Gyerünk már!” Ám az ajtó előtt csak megtorpant, „felém fordult és megkérdezte: „Őrmester úr! Leköphetem én a bírót?” Megvallom, szóhoz sem jutottam a meglepetéstől. Annyira váratlanul ért, hogy egy embernek ilyenkor ilyesmi jusson az eszébe. Csak álltam tartácstalanul és széttártam a karom. Kiléptünk az ajtón, s odamentünk a bitófa elé. Ekkor köpött a bíró felé. Szerencsére nem találta el. Vad külsejű, agresszív, megátalkodott ember volt ez a Csontos. Végigsakkozta az utolsó éjszakát A ’80-as évek elején a soltvad- kerti Büdös-tónál is történt egy szörnyű gyilkosság. A huszonéves Morvái Ferenc nadrágszíjával megfojtott egy német turistát, s a feleségét is megerőszakolja, ha nem jön arra éppen akkor egy autó. Ezt a gyilkost ugyancsak kötél általi halálra ítélte első fokon a bíróság. Ám ő hitt a felmentésben. Ezt úgy akarta elérni, hogy bolondnak tettette magát. Nem tartotta be a börtön rendjét, eszelősen viselkedett, időnként nyávogott. Az utolsó éjszaka aztán kiderült, hogy nagyon is éles esze van. Azt kérte, sakkozzanak vele a börtönőrök a siralomházban. Hajnalig sakkozott többekkel. Szép sorban mindenkit megvert. A smasszerek házi bajnoka, egy fiatal nevelőtiszt sem tudott tőle elvenni egyetlen partit sem! Már kidőlt mellőle mindenki a fáradtságtól. Zs. István meg is jegyezte: „Le kellene feküdnöd egy kicsit. Próbálj aludni!” „Dehogy fekszem le! Ahova én megyek, aludhatok ott majd éppen eleget!” — válaszolta Morvái, és újra állította a sakktáblán a figurákat. — Aludt viszont a Bleszity — folytatja az emlékezést az őrmester — mondta is neki, miután felébredt: „Kiváló idegei vannak.” Bleszity ugyancsak bestiális gyilkosságot követett el. Két késszúrással megölt egy hároméves kislányt, megszurkált egy terhes asszonyt, egy másikon meg áthajtott autóval. Ez utóbbiak csodával határos módon életben maradtak. A gyilkos egészen az utolsó percig bátrán viselkedett, s bár úgy mondják — bivalyerős ember volt, a bitófához menet már felmondták az izmai a szolgálatot. Ha nem fogják Zs. Istvánék kétoldalról, biztosan összerogyott volna. * * * Bizony drasztikus, kemény dolog a halálos ítélet. A Halálbüntetést Ellenző Liga ekképpen fogalmaz az Alkotmánybírósághoz beadott indítványában: „A halálbüntetés etikailag nem igazolható, az emberi jogokkal összeférhetetlen és visszafordíthatatlan büntetési eszköz, amely alkalmatlan a súlyos bűncselekmények elkövetésétől való elrettentésre és a megelőzésre.” A legtöbb nyugat-európai országban ehhez hasonlóan vélekednek. Ám ott is és hazánkban is akadnak az igazságügyben olyan szakehiberek, akik nem osztják e megállapítás igazát. Ugyanakkor egyre gyakrabban hallani olyan véleményeket, amelyek szerint az amerikai minta a legjobb, ahol ugyan nincs halálbüntetés, de a társadalom érdekében léteznek hosszú időtartamú — 90—150 éves — börtönbüntetések. Ezzel gyakorlatilag végleg kivonják a veszélyes bűnözőket a forgalomból. Gaál Béla
