Petőfi Népe, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-02 / 205. szám

Kisebbségi prepák A békéscsabai tanítóképző főiskola félezer diákjából mint­egy félszáz a kárpátaljai és az erdélyi tanítójelölt. A csabai ta­nítóképző tanévnyitóját a 80 millió forint felhasználásával épült új iskolai sportcsarnok­ban rendezték meg. Tőkés László nagyváradi református püspök beszédében arról szólt, hogy Erdélynek az az igazi se­gítség, ha az otthonmaradókat segítik. Antall József Pápán A pápai Református Kollégi­um Gimnáziumának 460. tan­évmegnyitóján részt vett Antall József és kormánya három tag­ja. A miniszterelnök részletesen szólt azokról az egykori pápai diákokról is, akik a tudományt gazdagították munkásságuk­kal, majd kijelentette: nem sza­bad elveszni, elkallódni egyet­len tehetségnek sem. A hátrá­nyos helyzetű tehetséges gyere­keket várják ingyenes helyek a kollégiumokban, felkutatásuk­ban nagy feladat vár a lelké­szekre is. akik legjobban isme­rik településük lakóit. Iskola a határon túl A nyolc szentgotthárdi diák naponta jár majd át a határ menti városból a nem messze levő jennesdorfi középiskolába, ahol gép- és gyorsírást, angol nyelvet és egyéb szak- és általá­nos jellegű tárgyat tanulva, há­rom év után záróvizsgát tehet­nek. Ezt követően — négy fél­éves kiegészítő képzés után — érettségi vizsgára is jelentkez­hetnek a Vas megyei gyerekek. Gyógyulni vágyóknak Bővül a püspökpusztai gyógyvizű fürdő. Megkezdőd­tek a munkálatok a 200 sze­mélyt befogadó kemping kiala­kítására. A következő idényre teljes komforttal várják a gyó­gyulni vagy pihenni vágyó ven­dégeket. A medencék számá­ban is lesz változás, hiszen ké­szen vannak a tervek egy 25 méteres hideg vizes úszómeden­ce létesítésére. Nem vesztegetik el Az étkezési rozsok nagy többsége megszenvedte az idő­járást. Megindult a szemek csí­rázása, felpuffadtak, majd szin­te megaszalódtak, így a beltar- talmi értékeik, a bennük levő tápanyag, enzim csökkent, őr­lésre nem alkalmas. A Viktória Első Magyar Gabona Rt. ere­detileg 20-22 ezer tonnányit akart felvásárolni, de 8 ezer tonnánál megálltak. Főképp annak okán, hogy ha igazán jó a rozs, akkor meg a termelő nem hajlandó mázsáját 4500 fo­rintért elvesztegetni... Göncz Árpád hazaérkezett Göncz Árpád szombaton es­te hazaérkezett velencei villám- látogatásáról. A magyar állam-. fő felszólalt a Világművészeti Fórumon, s találkozott Gianni de Michelis olasz külügymi­niszterrel. Nem kell a gazdinak? Félig az árokba borulva, tel­jesen kiégve találtak meg egy Ford Sierra személygépkocsit szombaton késő este az ágas­egyházi út mentén. A helyszíni szemlén a rendőrség nem talált bűncselekményre utaló nyomo­kat. Az autó tulajdonosa isme­retlen. Tarlótűz Szentkirályon Húsz hektáron lángolt a tar­ló és a szalma vasárnap Szent­királyon, az Egyetértés Terme­lőszövetkezet gabonatábláján. A kecskeméti városi tűzoltók háromnegyed egy után pár perccel két fecskendővel vonul­tak a helyszínre és a tiszakécs- kei önkéntesekkel közösen fé­kezték meg a tüzet, amelynek keletkezési okát szakértők vizs­gálják. A keletkezett kár húsz­ezer forint. MA MEGKEZDŐDÖTT AZ ÚJ TANÉV _______________ ____. TŰ ZSZÜNET FÜLÖPSZÁLLÁSON A gyerekek kimaradnak a torzsalkodásból Fülöpszálláson péntek késő estig bizonytalan volt, lesz-e békesség vagy legalábbis valamiféle megállapodás az általános iskola igazgatásának ügyében. A szombat délutáni tanévnyitó azonban sokakat megnyugtatott. Az utolsó pillanatban ugyanis született valamiféle megállapodás az önkor­mányzat és a szülők között. (Folytatás a 2. oldalon) Hálaadás a református templomban SPORT (11—12. oldal) Kecskeméti siker a gokart-vb-n A technikai sportok hazájában, Olaszország egyik legszebb gokartsta­dionjában, a parmai Kartdromóban rendezték meg a hét végén a legtekinté­lyesebb és legnépesebb kategóriájú go­kart-világ- és Európa-bajnokságot. A versenyre 18 ország 177 sportolója nevezett, s az indulók között magyarok is voltak. Bakos András, a kecskeméti Kart Klub tagja á Formula C világbaj­noki mezőnyben indult, s bejutott a 34 sportolót felvonultató döntőbe. A ma­gyar pilóta biztatóan versenyzett, de egy körrel a befejezés előtt tévesen ér­telmezte a bírói jelzést, s azt hitte, már leintették a versenyt, de szerencséjére még időben eszmélt, folytatta a küzdel­met, de az addigi 11. helyét már nem tudta megőrizni, s végül 13.-ként ért a célba. A győzelmet az olasz Alessandro Piccini szerezte meg, a második és har­madik helyen is honfttársai végeztek. Az EB Intercontinental C versenyé­ben is olasz siker született Roberto Montagnini révén, az itt szereplő Hor­váth II. Csaba, a Formula Racing Klub tagja, akinek ez volt pályafutása első nagy nemzetközi viadala, az időméré­sen csak a 82. lett. Montagnini mögött is olaszok végeztek. JUGOSZLÁVIA Szerbia elfogadta a béketervet Szerbia szombaton késő este el­fogadta az Európai Közösség bé­ketervét, a megfigyelők kiküldését is, azzal a kikötéssel, hogy a kül­földi megfigyelők polgári szemé­lyek legyenek. Előzőleg Belgrád- ban ismertették Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter utolsó figyelmeztetését Szerbiához, amelyben megerősítette: Belgrád az Európai Közösséget elutasításá­val lépésekre kényszeríti. „Aki erő­szakkal lehetetlenné teszi a tárgya­lásokat, az ösztönzi az amúgy is erősödő irányzatot, Horvátország és Szlovénia egyoldalúan bejelen­tett függetlenségének elismerését” — mondotta Genscher szombat este közölt interjújában. A horvát kormány szombat esti válságülé­sén elvetették ugyan a hadiállapot formális kihirdetését, de számos döntést hoztak, amelyek lényegé­ben a köztársaság háborús körül­ményekre való felkészítését céloz­zák. A horvát kormány felszólította Stipe Mesic szövetségi elnököt, hogy a „szerb agressziót nem he­lyeslő többi köztársasági képvise­lővel együtt” adjon több utasítást a jugoszláv néphadseregnek. Uta­sítson a demonstratív hadmozdu­latok, a felderítő és harci akciók beszüntetésére, az összes katonai alakulat laktanyákba történő visz- szarendelésére. Az államelnökség­től a továbbiakban követeli a hor­vát közlemény: a hadsereg szüntes­se be és akadályozza meg a „láza­dó terrorista erők katonai forrá­sokból történő felszerelését, csök­kentse az alakulatok létszámát a békelétszámra, és hozza összhang­ba horvátországi tevékenységét a köztársasági szervekével.” A kor­mány egyúttal felszólította a szö­vetségi szervek összes horvát tag­ját, beleértve a diplomáciai testület horvát tagjait is, hogy álljanak a Horvát Köztársaság rendelkezésé­re. Intézkedtek arról, hogy a tájé­koztatási tevékenységet háborús viszonyokhoz igazítsák, s szervezé­si és egyéb jellegű intézkedéseket foganatosítanak a Horvát Köztár­saság háborús körülményekre tör­ténő átállítására. A szerb válasz az utolsó pilla­natban hangzott el, a belgrádi tele­vízió késő esti híradójában. Vla­gyimir Jovanovics szerb külügymi­niszter nyilatkozatában leszögezte, hogy Szerbiának semmilyen elvi fenntartása sincs a brüsszeli béke­tervvel kapcsolatban, leszámítva azt, hogy a megfigyelő missziónak polgárinak kell lennie. Az alapvető elemek a dokumentumban Szerbia számára elfogadhatóak — tette hozzá —, amennyiben elvonatkoz­tatnak attól, hogy a brüsszeli állás­pont a horvátországi szerb népet vádolja, s felmenti a felelősség alól a horvát fegyveres erőket. (Folytatás a 2. oldalon) Tornacsarnok-avatás Bátmonostoron • Nem túlzás azt állítani, hogy az idei tanévnyitás nagybetűs ünnep lesz Bátmonostor történetében. Az 1800-as lélekszámú község éppen ti­zedannyi kisiskolásának és 80 óvodásának mától kezdve egy nagyszerű és korszerű tornacsarnok szolgál az „ép testben ép lélek” embereszmény kiművelésére. A falu lakói saját erejükből teremtették meg a feltételeket gyermekeik testi neveléséhez. A most átadott 15 méter fesztávolságú, könnyűszerke­zetes, acélvázas építmény külön előnye, hogy a jelenlegi 40 méteres hossz háromméterenként bővíthető. Az alapterület 600 négyzetméter, és magá­ban foglal egy 30 x 15 méteres küzdőteret, fiú-, leányöltözőt, szociális blokkot. Az utóbbi feletti rész lelátóként, illetve sportcélokra (asztalite­nisz stb.) is használható. Ugyancsak itt van a nevelői szoba. Nagy előny, hogy az iskolai tantermekből fedett, zárt folyosón vonul­hatnak a tornaórára a gyerekek. Az épület előtt egy 20x40 méteres alapterületű, aszfaltos kézilabdapálya van, mely jó időben kiválóan al­kalmas a tornaórák vagy a labdasportok céljaira. Az összes költség, de ebben bennefoglaltatik két szaktanterem, 13 millió forintot tett ki. G. Z. ÉJFÉLI BOTRÁNY A BAJAI VÁROSHÁZÁN Nyilvánosságra kerülnek a szuper munkabérek? Alig utasította el a bajai képviselő- testület a köztársasági megbízott törvé­nyességi óvását, még azon az ülésen, éjfél után pontosan 40 perccel szinte bomba robbant. Tehát 0 óra 40 perckor felállt dr. Punczmann Tamás kisgazdapárti kép­viselő, frakcióvezető, és az interpelláci­ók között bejelentette: ünnepélyesen átadja a sajtó képviselőinek a város 800 pedagógusa munkabéréről készült sta­tisztikát. Döbbent csend, majd elemi erővel tört ki a felháborodás. Éber András polgármester volt az első, aki meg tudta fogalmazni véleményét Punczman doktor akciójáról. Kikérte magának a testület nevében, hogy ilyen teátrális rögtönzésnek legyenek kitéve. Sokan hangulatkeltést emlegettek. Volt, aki úgy vélte, ajegyző feljelenti az interpelláló képviselőt hivatali titok és személyi jog megsértése miatt. Felmerül a kérdés, miért a nagy meg­botránkozás. Ennek jártam utána. Be­vallom nem ment könnyen, amíg kihü­velyeztem az igazságot. , A dolog egy néhány hónap előtti saj­tótájékoztatón kezdődött. Az újság­írók panaszkodtak, hogy a polgármes­teri hivatal közpénzen fenntartott szá­mítóközpontja megtagadja tőlük az adatszolgáltatást. A tájékoztatót ez egy alkalommal Punczmann Tamás, a szó­vivő helyettesét helyettesítve tartotta. Azonnal ígéretet tett, hogy utánajár a dolognak. A számítóközpontban el is készült az első összeállítás, ezúttal a pedagógusilletményekről. A tekinté­lyes paksamétát dr. Völgyesi László jegyző utasítására úgy szolgáltatták ki a képviselőknek, hogy aláírattak velük egy nyilatkozatot, miszerint az adato­kat szolgálati titokként kezelik. Punczman Tamás határozottan azt állítja, hogy amennyiben igaz, hogy a város lakossága fizeti a pedagógusokat — márpedig ez így van —, akkor joga van tudni, hogy mennyit fizet. A nyilvánosságra hozatal ellenzői, gyakorlatilag az egész testület, az anya­got alkalmasnak tartja, hogy bizonyos esetben kikövetkeztethessük, hogy X. Y. tanárnak mennyi a fizetése. Ha olyan szakot tanít, amelyet egyedül lát el a városban, és ezt tudjuk róla. Sokan vannak, akik úgy vélik, nagy vihar kö­vetkezik, lehet, hogy éppen a pedagó­gusok körében. Nagyobb részük szé­gyenletesen alacsony fizetést kap — a pedagógusok munkabérének, ez meg­lehetősen köztudott, semmi köze sincs a végzett munka minőségéhez —, míg a táblázatban szereplő legmagasabb munkabér 65 ezer forint. Mint mond­ják, egy meglehetősen szűk réteg — élve á rengeteg kiskapuval — alaposan feltornászta a munkabérét. Elképzelhe­tő, hogy néha nem megengedett mó­don. Például státuszok üresen tartásá­val, esetleg az elvégzendő feladat rová­sára vagy indokolatlan és főleg mérték­telen túlórázással. Sokak véleménye: a pedagógusok azok, akik nem hallgatnak majd. Ak­kor pedig a képviselő-testület lépés- kényszerbe kerül. Punczman doktor feljelentése helyett vagy azzal együtt, alapos vizsgálatot kell tartani az isko­lák bérgazdálkodásában. (A témára szerdán visszatérünk.) Gál Zoltán • A kecskeméti református ókollégium 161 éves épülete ismét az egyházi oktatás intézménye lett! A tanévnyitóra dr. Szabó Gábor esperessel és Varga László tisztele- tessel az élen a tantestület és a diákság indul a templomba, a tanévnyitó istentiszteletre. Háladó istentiszteletet és tanév­nyitó ünnepséget tartottak vasár­nap a kecskeméti református templomban. A református hívők, szülők, diákok, tanárok, külföldi és hazai vendégek — utóbbiak kö­zött a helyi önkormányzat és a piarista gimnázium képviselői — Istennek hálát adva üdvözölték azt a tényt, hogy a több mint négyszáz éves, nagy hírű kecskeméti refor­mátus kollégium három intézmé­nye nyílhatott meg ismét. (Folytatás a 2. oldalon) ELSZABADULT A VESZÉLYES RAKOMÁNY Tarolt a holland kamion • Könnyen tömeges katasztrófával is végződhetett volna annak a kamionnak a balesete, amely pénteken este borult fel Kecskemét határában. A Rynart Transport Klundert B. V. holland cég egy ponyvás kamionon fémhordókba zárt veszélyes vegyi anyagot szállított Törökországba, a gépkocsi azonban — a vizsgálat eddigi adatai szerint — a gépkocsi vezetőjének a hibájából balesetet szenvedett, és a rakomány egy része megsérült. A nemzetközi útvonalat a rendőrség a mentés időtartamára több órán át mindkét irányban lezárta. Csodával határos módon a baleset következtében személyi sérülés nem történt. PETŐFI NEPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVI. évf., 205. szám Ára: 7,90 Ft 1991. szeptember 2., hétfő

Next

/
Thumbnails
Contents