Petőfi Népe, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-05 / 182. szám
4. oldal, 1991. augusztus 5. PETŐFI NÉPE BORZÁK TIBOR RIPORTJA kapucinus kódisbarát Csodabogár? Hóbortos öregember? Néptanító? A település eleven lexikona? Kommunista pap? Sok mindent leírtak, mondtak már a Nagymá- gocson élő, mindjárt nyolcvanéves Neubauer Józsefről. Ezen a néven persze kevesen ismerik. Ő a Felicián atya. Rendbeli teljes nevén: Fr. Felicián O.F.M. Cap. kapucinus kódisbarát. Nem mindennap találkozhatunk az országban a majd’ ötszáz éves rend alázatos szolgáival. Felicián közülük való. Immáron ötven esztendeje kolduló barát. • Az ősz szakállas Felicián atya. Egy csodabogár O Nem olyan rég leiszabadulási emlékműnek készült ez az „ív”. Csontváz dobozban — Istenem! Mit vétettem? Mi jöhet még ma? Már csak egy újságiró hiányzott... — zsörtölődik a hajlott hátú, sántikáló Felicián atya, miközben a verandán végigmegy, hátra, a hátsó szobába, ahol a főbejárat kulcsát rejtegeti. Én pedig türelmesen várom, hogy kinyissa a katolikus parókia ajtaját. Közben röpke szemlét tartok. Mindenhol kosz, por. Kívülről nem látszik, hogy az épület az enyészeté, merthogy tatarozták. De belül? Itt-ott törmelék, kupacokban. Hullik a vakolat, salétromos a fal. Az ablaküveg homályos a piszoktól. A kis asztalkán borsmentafű szárad, nemrég hozta egy gyógyfüves. Ott az üzenőfüzet is, ha valaki mégis betévedne, akkor, amikor az atya nincs odahaza. Márpedig sokszor nincs otthon. — Na jöjjön, ha már az Isten azt akarja, hogy elvegyen tőlem néhány órát — invitál az ősz szakállú Felicián. Dohos szagú irodájában két széket húz az asztalhoz. Itt beszélgethetünk. Mivel is kezdjük? A jubileummal. Felicián atya egy picinyke papírdarabkát ad a kezembe. Pappá szentelésének ünnepi hire van rajta. Mégpedig: „Budán, 1941. június 29-én a kapucinus templomban 2 Szent Ferencet követő szerzetes diakónust pappá szentelt: Uzdóczy Zadrávecz István episcopus Domi- tianopolitanus. E kettőből a szakállas most Nagymágocson tanul imádkozni.” És ilyesmi. A kérdés adott: milyen is volt a pappá szentelés fél évszázaddal ezelőtt. — Nana! Annak sora van. Flogy valaki pap akar lenni..., én nem tudom, mitől is származik. A jóságos Istentől! Attól. Engem hívott, és mentem. Ehhez teljes rászánás kell, mert ha ez nincs meg, az csak számítás lehet. Úgy pedig nincs értelme az egésznek. Hogy nálam mi a helyzet? Debrecenben nőttem fel, apám az ország első sodronygyárosa volt. Nem akartam követni a példáját, inkább tanító vagy postás szerettem volna lenni. Egy napon azonban a nagynéném levelet írt Máriabesnyőre, a kapucinus rendi barátok főnökének. Timót atyának, és egyhamar csuhában találtam magam. Egyéves próba várt rám. Nyolc jelentkező közül csak hármónknak sikerült. Kik is ezek a kapucinusok? Szent Ferenc követői. Szent Ferencet kitagadta az apja, a posztókereskedő, azért, mert nem váltotta fel a mesterségben, inkább a kápolnák építgetésével foglalatoskodott. Nincstelenül indult hát útnak, hogy a Mennyei Atyát kövesse. A kapucinus rendet 1527-ben alapította Malteo di Bassi, aki Szent Ferenc szabályait akarta megvalósítani. A csuklyás, szakállas barátok Magyarországon 1674-ben települtek le. Azt pedig már tudjuk, Felicián hogyan került a kapucinusokhoz. Elvégezte a Szent Bonevetúra Hit- tudományi Egyetemet is. Szolgálati helyei: Mór, Budatétény, Baj, Nagymágocs. . Felicián atya hat nyelven beszél, azt mondja, magyarul éppen csak dadog. Az eszperantó megszállott híve. A világ sok városában van levelező barátja. A padlón tegnap jött csomagot látok, Amerikából kapta a ruhaneműt. Bélyeget Ausztráliából küldtek neki, merthogy az, atya megrögzött bélyeg- gyűjtő. Állítólag milliókat ér a szekrény mélyén őrzött gyűjteménye. Az iskolás gyerekeknek szakkört vezet. Nemegyszer ingyen osztogatja szét a bélyegeket, a blokkokat. Ne feledjem: a kódisbarátot a régészet is érdekli. A hódmezővásárhelyi, a szentesi muzeológusokkal jó kapcsolatban van, nemegyszer kértek- már tőle tanácsokat. A környék és Nagymágocs helytörténetével ugyanolyan alaposan foglalkozik Felicián atya, mint a régészettel. Hun sirokat fedezett fel, avar ékszereket talált. És meghökkentő, hogy a szobája sarkában, a papirdobozokban még csontvázat, emberi koponyákat is őriz. A parókia szobáiban érdemes körülnézni. A rendetlenségen nem kell csodálkozni, mit várhatnánk el egy idős csodabogártól. Nem is takarít, nem is igen mosakodik, mert hiszen a por, a kosz sok mindentől megvéd — véli ezt Felicián, aki a földön,,deszkákon „veti meg” az ágyát. Éjjeli lámpának megteszi a farúdra kötözött villanykörte. Lehet vagy negyvenwattos az égő. „Gyönyörű szép élet ez!” Amikor letettem az örök fogadalmat, megjelent Bendemút atya és közölte velem: „Most már maga is kiskorú, vagyontalan és hülye lett.” Gyönyörű szép élet ez. Mint a gyermeknek, parancsolnak. Felülről, ugye. Ez az engedelmesség, a szerzetesi fogadalom egyik eleme. A szegénység? Semmi sem az enyém itt. Nézzen csak körül. Sőt: a testem sem az enyém. Ha már költ rám a rend ruhát, netán élelmet ad —, akkor a biológiai szervezetemet is a rend szolgálatába kell állítanom. Csak egy példát hozok fel a szegénységre. Felszentelésem után Mórra kerültem. Az akkori házfőnök hittantanárrá nevezett ki. A megjelenésre adni kell, ezért elhívott hozzám egy cipészt, hogy normális lábbelit csináljon, és persze ruhát is kaptam. Nem kellett szégyenkeznem a tanári kar előtt a polgári iskolában. Amikor pedig áthelyeztek Nagymágocsra, behívatott a főnök. Közölte velem, hogy a cipőt és a ruhát a móri rendház pénzéből csináltatta, s miután elmegyek a Tiszántúlra, oda jó lesz egy toldozott reverenda és egy sáros katonai bakancs. Az addig használt ruhát le kellett adnom. Érdekes helyzet lehetett, amikor Felicián atya megérkezett a Csong- rád megyei Nagymágocsra, ahol a Károlyiak birtokán minden bizonnyal fényűző élet zajlott. Pompás kastélyban, pompás lakók. A kolduló barát pedig szakadt reverendában, lyukas cipőben futott be, ráadásul azzal a kocsival, amelyiken a gróf temetésére szállították a koszorúkat. — A temetés másnapján elvitték a templomból Imre gróf koporsóját. Hogy hová? Ma sem tudni pontosan. A Károlyi-család is szedte a sátorfáját, mi pedig itt maradtunk és néztük a csodaszép eget, meg a napsütést. No persze, sokat köszönhetünk a gróféknak! Ők létesíA nagymágocsi plébánia ma Szegvárhoz,tartozik. Ónnanjárki az esperes úr. És hát Felicián atya kisegítő lelkészként lát el szolgálatot. A falubeliek megszokták már rigolyáit, neki pedig mindenkihez van tették a nagymágocsi templomot is. Az egyháznak neih volt birtoka, a plébánia, a templom kegyúri háznak számított. Á pap a cselédekre, mint esetleges hívőkre nemigen számíthatott. mert a hét hat napján az uraság földjén dolgoztak, vasárnap pedig a használatra kapott konyhakertjüket művelték. Még hogy misére is járjanak: Azt már nem! Se nyáron, se télen. így hát a nagymágocsi plébániára senki nem pályázott. Szentesen a szakállas kódisba- rátok felépítették a templomukat. Erre fel a mágocsi grófok is vérszemet kaptak. Korábban hívták a községbe a jezsuitákat, a bencéseket, a cisztercitákat, de nem jöttek, gondolták, majd, a kapucinusok igent mondanak. így is lett. Rómából 1942-ben érkezett az „ukáz”, hogy ötesztendős próbaidő alatt derítsem ki, meg lehet-e élni a faluban. Megélni nem lehetett és nem lehet. Hínáros gázlón nagyon nehéz továbbjutni. Még ma is... egy-két szava. Az utcán még az idegennek is köszön. Lakásában szétnézve nem nehéz kitalálni, milyen szűkösen, vagy inkább egyszerűen, már-már inkább szegényesen él. Mágocs történetét kutattam, ezért ingyenebédet kapok a kastélyban, ahol most szociális otthon van. Azt is megengedik, hogy a maradékból hazahozzak egy kicsikét, az meg jó vacsorára. Néha megszánnak aZ emberek, adnak egy darabka avas szalonnát, mások meg vöröshagymát. Ne rázza a fejét! Nagyon jó az avas szalonna. A tüdőbajosoknak az a legjobb orvosság. — Itt, a parókia kertjében sok minden megteremne, ehelyett mindent eláraszt a fii, a gaz. Már csak nem gondolja, hogy kiirtom azt, amit az Isten adott?! Hadd terebélyesedjenek a növények. A fák úgyis megadják a termést. A többi meg nem számít. Próbálkoztam a kertészkedéssel, de tudja;' nem igazán nekem való. És hát a szomszéd csirkéi mindig kikaparják a veteményt, a kutyákról nem is beszélve. — Vendégeit azzal szokta fogadni: „Erezze magát rosszul nálam!" Komolyan gondolja ? — Hát persze! Érezze csak rosz- szul magát a földi életben és vágyódjon el innen a boldogság országába. Krisztus is ezt hirdette . . . — Nincs jólét a Földön ? — Ja?! Ha valaki itt jólétet akar magának teremteni és észreveszi azt, hogy ma még megvan a jólét, holnap pedig múlni kezd, akkor mi a csudához lát? Szegénység vagy gazdagság? Felicián atyától nem könnyű elköszönni. Amikor kísérletet teszek erre, előhozakodik azzal, biztosan nem tudom, „rokonságban" áll-e a dunántúli Mágocs a tiszántúli Nagymágoccsal. Persze hogy érdekel, igy hát tovább hallgatom a múltidézést. Maradok még. — A kapucinusok egyik jellemzője a szegénység, ahogyan erről már említést tett. Am ez a szegénység a tudásra nem vonatkozik, sőt, az már gazdagság! — Addig az enyém, amíg itt van belül—ütögeti kopasz fejét az atya. — Nem is tudom, gazdagságnak nevezhető-e? Nem, ez isteni letéte- mény, melynek csak forgatója vagyok. Nem, én csak eszköz vagyok az Isten kezében. — Végül megkérdezem: kicsoda ön, Felicián atya?- Senkiházi vagyok. Kiskorú, vagyontalan és hülye. Látja, hogy mennyire bolond vagyok! Nem? Vajon ki tudja, hol kezdődik az okosság, a bolondság, a magunkra való ébredés? Azt sem lehet tudni, hogyan éljük az életünket . . . Már mennék. Az atya kezembe nyomja a teának való borsmentafü- vet. Odakinn pedig almát szed a fa alól. Mondanám, köszönöm, nem tudom hová tenni, de nem, elfogadom mindet. És elpirulok talán, amiért Felicián atya hasal a földön, mászik a gyümölcs után, én pedig állok, mint egy sóbálvány. Nem csoda, hiszen egy csodálatos embernél jártam. • A neoromán jegyeket viselő templom. (A szerző felvételei) Ingyenebéd a kastélyból
