Petőfi Népe, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-29 / 202. szám
PETŐFI NÉPE 1991. augusztus 29., 5. oldal HETI SOROZATUNK Szervezett bűnözés Európában (4) Határtalan üzlet: az autólopás • Például a schwehati repülőtér parkolójából? (Straszer András felvétele) Az autólopás és a lopott autókkal való kereskedés a szakemberek szerint a szervezett bűnözés egyik legtipikusabb — és Magyarországon is mind „divatosabb”, aktívabb — formája. Európa különösen kedvelt színtere lett ezeknek a bűncselekményeknek. 1990- ben például csak Németországból több mint 60 ezer, elsősorban luxuskategóriájú autó tűnt el, közülük mindössze 23 440 került elő. A legtöbbet közülük átcsempésztek a határokon — igen sokat Keletre. Tanú rá a magyar bűnüldözés is. Lengyelországban az „autókirály” egy Nikodem Skotarack nevű gdanski férfi, akinek körülbelül 200 „alkalmazottja” van, de neki is meg kell osztani a piacot további lengyel „cégekkel”, amelyek együttesen körülbelül 400 millió márka kárt okoznak a németeknek évente. Akar egy ujjat? Az autópiac nagyon kemény piac. A különböző kartellek között, amelyek minden valószínűség szerint kapcsolatban állnak a maffiával is, élethalál harc folyik. Gyakran találják holtan a konkurens cég vezetőit, de nem ritka, hogy „csak” az ujját vágják le figyelmeztetésül egy-egy versenytársnak. Új megfé- lemlitési mód: a nyitott tetőablakon berepülhet akár egy kézigránát is. Az autókat megrendelésre lopják és szállítják. Különleges kívánságra különleges színeket és típusokat, belső kiképzést is kérhet a rendelő. Semmiféle specialitás sem jelent ma már problémát az olajozottan működő szervezeteknél, ahol mindenki tudja, mi a feladata. Vannak, akik a felderítésben vesznek részt, mások elkészítik a megfelelő indítókulcsot. Ha megtörtént az akció — ez is új módi —, hamisított papírokkal és rendszámtáblával konvojban viszik a kocsikat a határállomáshoz, amelynek másik oldalán várják a megrendelt árut. Hogy könnyebben átjuthassanak a határon a konvojt vezető autó vagy autók papírjai mindig biztosan teljesen tiszták, de az első sofőrök a többi autó érdekében gyanúsan viselkednek a ,Ypmvj?sggl^tnál,s így te- 'relik el a többiekről a figyelmet. Az sAatftóhoz: jutás- másik,-, szintén, elterjedt módja az, ha színlelik az autólopást. A lengyelek és újabban a magyarok is ehhez felhasználják Németországban élő honfitársaikat. Ezek átviszik az autót a határon, majd visszaküldik az autó papírjait, és már be is lehet jelenteni, hogy az autó eltűnt. Más esetekben hamisított vámáru-nyilatkozatokkal operálnak, azért, hogy ne kelljen megfizetni vámként az autó árának 20- 30 százalékát. Speciális útvonalak Különösen 1989 óta nőtt meg az autólopások száma Németországban, amelynek az egyik oka a szakemberek szerint az, hogy Lengyelországban, Magyarországon, Csehszlovákiában, a Szovjetunióban és Romániában virágzik a használtautó-piac. A legnagyobb kereslet a feketepiacon a Volkswagen, az Audi és a Mercedes iránt nyilvánul meg. A legtöbb német autó Hamburgból, Berlinből, Frankfurtból és Münchenből tűnik el. Másutt Európában Milánó környékén, a Costa Bravan és Párizs környékén érdemes különösen vigyázni a személykocsikra. Az autó- csempész bandák évek óta bevált útvonalai szárazföldön Magyarországon, Jugoszlávián, Görögországon, illetve a kelet-közép-európai országokon keresztül Törökország, majd onnan az arab államok: vízi úton pedig Hamburgon, Rotterdamon, Antwerpenen, Lisszabonon, Barcelonán, Trieszten és La Spezian keresztül a Közel-Kelet és az Egyesült Államok. A konkrétan Kelet-Európába irányuló speciális csempészet kedvelt útvonala Dánia és Svédországon keresztül vezet. Ha indul a hajó És íme, a legújabb módszer: a lízingelt kocsik nemzetközileg szervezett lopása. Ezek eltűnésének kedvelt tranzitországa Németország. Az erre specializálódott bandák igen értékes járműveket lízingelnek, ellátják a kocsikat hamis okmányokkal és ezekkel felszerelve beviszik az autókat német vagy más európai kikötőkbe. Amikor pedig elindult a hajó Japán vagy Amerika felé, jelentik a jármű eltűnését... Fcrenczy Europress ( Folytatjuk) AGRÁRKERESKEDELEM A KÖZÖS PIACCAL Nem sorscsapás a diszkrimináció! — Az utóbbi időben növekedett vagy csökkent a Nyugat-Európába kivitt és ott értékesített mezőgazdasági termékeink mennyisége? — kérdezte a Falutévé riportere Szabó Sándort, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma főosztályvezetőjét. — Enyhén emelkedő tendenciát mutat már évek óta a Közös Piac országaiba irányuló mezőgazdasági kivitelünk. Konkrétan: 1990-ben körülbelül 900 millió USA-dollár értéket tett ki — összegzi Szabó Sándor. — Védekeznek ellenünk védővámokkal, más szigorú korlátozásokkal? — Az Európai Gazdasági Közösség mezőgazdasági politikáját ne nevezzük diszkriminatívnak, mert nem az. Legalábbis nem olyan értelemben, hogy egyes országokkal szemben megkülönböztető intézkedéseket alkalmazna. Az EGK-t óvó rendszabályok ugyanazt jelentik például az Egyesült Államok vagy Kanada számára, mint Magyar- országnak. — De van-e a Közösségen belüli, úgynevezett: pozitív diszkrimináció? Azaz preferálják-e a Közösségen belüli forgalmazását? — Ez természetesen megvan, hiszen mezőgazdasági politikájuk egyik alapelve, hogy létezzen olyan preferencia, amely a közösségbe tömörült tagállamok termelését, kereskedelmét védi, például az import lefölözése révén. Ez azt jelenti, hogy a vámon felül hetente vagy havonta mozgó importilletéket állapítanak meg. Ez igen jelentős tehertétel is lehet. Olykor az áru értékének a felét, marhahús esetén pedig akár a kétszáz százalékát is kiteheti. — így viszont esetenként annyi „büntetéssel" sújtják azt, aki tőlünk akar vásárolni, hogy inkább a Közös Piacon néz körül... — Marhahúsban, gabonában, tejben — a cukorról nem is beszélve — tehát a tömegtermékekben az EGK országai nagymértékben önellátók. — Hibásak vagyunk mi is abban, hogy nem tudunk ezekkel az országokkal konkurálni? Hiszen Ön most megemlített egy pár terméket, s ha az ember vásárlóként néz körül, azt látja, hogy ott ezek ízlésesebben kerülnek a vevők elé. S van egy olyan gyanúm is, hogy jobb minőségűek ... — Ketté kell választani ezt a kérdést. Ami az úgynevezett tömegárukat illeti, szerintem nem a mi hibánkból nehéz az értékesítésük. Egész egyszerűen egy velünk szembenálló, rendkívül protekcionista mezőgazdasági politika érvényesül nálunk, s vannak olyan esetek, amikor ezeken az akadályokon a legjobb akarattal, s a legnagyobb erőfeszítések árán sem lehet túljutni. Ilyen termék például a marhahús. A másik kérdéskör: ahol a piacra jutást a lefölözések, a vámok kevésbé akadályozzák. Ilyen is van, hiszen 900 millió dolláros értékben azért exportálunk! Itt a verseny egyéb tényezői lépnek be. Már nem a kereskedelempolitikáé a főszerep, hanem a marketingé, a csomagolásé, a szállítási határidők betartásáé. Nem merném azt mondani, hogy ezeken a területeken is teljesen hibátlanok vagyunk. — Mi a gyengénk? — Alapvető gond: a merketingtevé- kenység és az, amit e néven még nem is nagyon ismernek, a kereskedelem „logisztikai” tevékenysége. Tehát hogy — nem mondom hogy órára — , de legalább félnapos pontossággal eljuttassák az árut a megrendelőhöz. — Egyetért azzal is, hogy a termelőknek jobban kellene ismerni azt, hogy a piacon mikor mire lenne szükség? — Feltétlenül. Ám tudomásul kell venniük, hogy nincsen semmiféle központi agy, vagy egy mindentudó információterjesztő központ. Az ismereteket önmaguknak kell megszerezni. A források rendelkezésre állnak Magyarországon is, külföldön is. Semmi nem akadályozza, hogy hozzájussanak termelőink, kereskedőink. Azt azonban jó tudni, hogy a Közös Piac mező- gazdasági rendtartásait egy 20-25 ezer oldalnyi terjedelmű kötet foglalja ösz- sze. — Ezeket nálunk mind ismerni kellene? — Az adott termék termelőjének legalább azt a pár száz oldalt, ami őrá vonatkozik. A HARMADIK ÉVEZRED HÁBORÚJA LESZ? A jómódú Európa retteg a szegények áradatától Amióta pár napja az olasz Bari kikötőjében albán menekültek ezreit toloncolták vissza a legdurvább módszerekkel hajóikra, ismét a megállíthatatlannak látszó menekültáradat az egyik központi témája a világlapoknak. A Der Spiegel egyenesen a harmadik évezred háborújának nevezi azt, ami a világ leggazdagabb országaira vár, ha meg akarják akadályozni az egyelőre még alig felmérhető, de egyre rémítőbbnek mutatkozó újkori nép- vándorlást. A németek különösen nehéz helyzetben vannak, hiszen az alkotmányuk is rögzíti a viszonylag liberális menekültjogot. Ezzel magyarázható, hogy a Közös Piac országai közül leginkább ők sürgetik: mihamarabb összehangolt intézkedéseket kell hozni a beláthatatlan következményekkel fenyegető menekülthullám megfékezésére. A számok valóban ijesztőek. Németországban tavaly 600 ezren kértek menekült státust, a Közös Piac államaiban máris tízmillió menekült és emigráns él, és a következő években további ötmillióra számítanak. A menekültek többsége azonban korántsem politikai menekült, a legtöbben a nyomor, az éhezés elől jönnek Európába, mások a kedvezőbb életlehetőségek reményében kelnek útra. Jönnek Ázsiából, Afrikából és mind többen Kelet-Európából. A nyugat-európaiak most a legjobban a jugoszláv és a szovjet menekültáradattól tartanak. Ha Jugoszlávia gazdasági összeomlása bekövetkezik — ami a polgárháború elhúzódása miatt már elkerülhetetlen —, szinte felmérhetetlen, mekkora tömegek indulnak el. A németek nem véletlenül félnek attól, hogy a jugoszláviai menekülők fő úticelja az óhazájuk lesz. Ám ez még mind csak kis kaland ahhoz képest, hogy a szovjet határokon kezd ömleni kifelé a jobb életben reménykedő lakosság. Egyes szakértők szerint a világtörténelem legnagyobb népvándorlásával kell számolni, ha a szovjet rendszer ösz- szeomlik—írja a Der Spiegel. Hogy valójában hányán vágnak neki a nagy útnak, az ma még kérdéses, és a becslések eltérnek egymástól. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy minden negyedik felnőtt szovjet polgár szivesebben élne Németországban, mint mai hazájában. Osztrák becslések szerint tíz-, csehszlovák szakértők szerint akár húszmillióra is tehető azoknak a száma, akik valóban elhagyják majd a Szovjetuniót. A Der Spiegel szerint a leginkább veszélyeztetett országok egyelőre teljesen koordinálatlanul, és pánikhangulatban készülnek a várható szovjet menekültáradatra. A lengyel védelmi miniszter például az ország haderejének az egyharmadát a lengyel— szovjet határra akarja áthelyezni. A finnek tavaly télen már a tartalék jégtörőket is bevetették a befagyott finn tengerrészeken, hogy a jégen menekülő észtek és oroszok útját elvágják. Jóllehet a szovjet bürokrácia egyelőre még útját állja az útlevéltörvény valódi hatásának, a tömeges kivándorlásnak, ám a Der Spiegel szerint ami késik az ez esetben biztos nem múlik. Csakhogy egyelőre nemigen tudják Európa gazdagabb országai még elméletben sem, hogy mit is kellene tenni a menekültáradat ellen. Sokan azt ajánlják, hogy a határokat kell,a lehető legerősebbre kiépíteni. Ám az ellenvélemények szerint az Egyesült Államok és Mexikó határán hiába áll a világ talán legtökéletesebb elektromos védőrendszere, mégis évente egy-két millió (!) embpr jut át rajta. Ráadásul a tengerentúli tanácsadók szerint a menekültek esetleg több hasznot hoznak majd, mint ami kárt okoznak. Amerikában az új bevándorlók átlagban több adót fizetnek és kevesebb szociális segélyt igényelnek, mint a bennszülött állampolgárok. A felfelé törekvés ugyanis erősebb bennük, mint az ósamerikaiakban — írja a Der Spiegel. TALLÓZÓ AKIT AKASZTÁSRA ÍTÉLNEK, NEM FULLAD VÍZBE Hogyan zuhant Jelcin 3500 méter magasból? A repülőgép körülbelül 3500 méteres magasságban zuhanni kezdett. Ez 1990. április 25-én történt, 25 perccel azután, hogy felszállt a spanyolországi Córdova egyik kisebb repülőteréről. Váratlanul felmondta a szolgálatot a hatszemélyes gép villamosrendszere. A fedélzeten B. N. Jelcin, Lev Szuhanov, Jelcin tanácsadója, G. Gonzalez tolmács tartózkodott és én. A navigátor valamit mondott spanyolul, de mivel a spanyol és francia nyelvnek közös gyökerei vannak, es az utóbbi nyelvet jól ismerem, megértettem, hogy a „gazemberek” szót ejtette ki. Ez a kifejezés minden bizonnyal a gépészeknek szólt, akik vagy valamilyen fölösleges dolgot hagytak a repülőgép szerkezetében, vagy valami fontosat eltávolítottak onnan. A gép zuhant. Kitekintve az ablakon máris elképzeltem, milyen a bombázógépek zuhanórepülése. Úgy látszik, az elektromos rendszer meghibásodása következtében már nem működött a mechanikai és hidraulikus vezérlés sem. A szikláktól egy bizonyos távolságra a pilótának sikerült egyensúlyba hozni a gépet, felénk fordulva mondta, hogy kénytelen megszakítani a repülést, és megpróbál kényszerleszállást végrehajtani. Kérem, kapcsolják be a biztonsági övekét. Hátrafordultam, mert Jelcin és Szuhanov a gép farokrészében ült. — Nem kapcsolom be — mondta kategorikusan —, akit akasztásra ítéltek, az nem fullad vízbe. Szuhanov is kinézett az ablakon, összeszorította ajkait, úgy látszik, ő is fatalista lett. A gép szinte irányíthatatlanná vált: az oldalszél és a rádiókapcsolat hiánya megtette a magáét — nem találtuk a repülőteret és egy völgybe kerültünk. A pilóta meglátott egy talpalatnyi felszántott területet, s elhatározta, hogy ott száll le. Ázt javasolta, hogy amikor földet érünk, verődjünk csoportba. Az utolsó pillanatban azonban kiderült, hogy nemcsak a villamos berendezések és műszerek mondták fel a szolgálatot, hanem a hidraulika is, mert nem sikerült kiengedni a kerekeket. Hirtelen változtatva a magasságon, többször is megpróbálkozott vele. Az egyik ilyen manőver után a Jelcinnel szemben lévő szék kiszakadt. A kerekek azonban a helyükön maradtak, rajtunk pedig tengeribetegség lett úrrá. A pilóta tett még egy utolsó kísérletet a leszállásra. De tanácskozott a navigátorral és látta, milyen állapotban vagyunk, elhagyta a völgyet és ismét a repülőtér keresésébe kezdett. A műszerek nem működtek. így tehát nem tudhatta, mennyi üzemanyag maradt még. Szerencsénk volt, eléggé hamar találtunk egy repülőteret Córdovától nem mesz- sze, amelyet lezártak a rendszeres légi járatok előtt, csak megrendelésre szálltak fel a légitaxik és a magánrepülőgépek. Néhány leszállópálya volt itt. Az első leszállási kísérlet majdnem balesethez vezetett. Amikor néhány méter maradt a földet érésig, egy hirtelen oldalszél a repülőgépet bal szárnyára fektette, és majdnem beleakadtunk a pálya burkolatába. A szolgálatban levő légi irányítók rádióösszeköttetés híján zászlócskákkal jelezték nekünk a szél irányát és az egyetlen leszállásra alkalmas sávot. Még ma is alig tudom megérteni, tulajdonképpen mi is történt ezután. Most minden szinte terv szerint ment, jó leszállópályát választottunk és az erős széliéi szemben haladtunk. A pilótafülke ezen a gépen nincs elválasztva az utastértől, így a szélvédő üvegen keresztül ugyanazt láttuk, amit a pilóta is: a hegyeket, a kis repülőteret, és azt, hogy á földig már csak néhány méter van hátra. A repülőgép hirtelen felemelte orrát és már csak az égbolt volt előttünk. Csak feltételezhetjük, hogy a pilóta, mivel nem tudta, milyen erős a szél, és nem volt rádió-összeköttetése a földdel, átugrott a leszállópályán vagy ismét megpróbált hirtelen a magasba emelkedni, vagy növelni a fékézést siklórepülésben. A gép azonban már elvesztette sebességét és a manőver nem sikerült. A szó szoros értelmében a felszállópályára zuhantunk — nagy ütődést éreztünk a gép farokrészében, ott, ahol Jelcin és Szuhanov ült. Jelcin feljajdult, de valahogy nem fordítottunk rá különösebb figyelmet, mert nagyon örültünk, hogy a szörnyűségnek vége lett. A repülőtér épületében leültünk egy kávéra és Jelcin hátfájásra panaszkodott. Egy idő múlva Kata- lónia elnöke elküldte utánunk lök- hajtásos gépét. Csak késő este érkeztünk meg Barcelonába. Reggel a rádióba mentünk, de Borisz Nyikolajevics a nagy fájdalomtól időnként elvesztette eszméletét. Ebéd előtt kihívtuk az orvost, aki kikérdezett a balesetről. Csigolyatörésre gyanakodott. Jelcint azonnal kórházba kellett szállítani. Konzílium gyűlt össze. Borisz Nyikolajevics állapota egyre romlott. Este hét óra körül a kórház igazgatója és a sebész főorvos magához hivatott. A sebész elmondta, hogy Jelcin állapota kritikus, az egyik csigolya az erős ütés következtében szétzúzódott. Nincs kizárva, mondta, hogy ez a csigolya már egyszer megsérült, és ezért nem visel el újabb megpróbáltatást. Az éles csontszilánkok egyre jobban kikezdték az ideget. Megkérdeztem, készen van-e minden a műtétre. „Igen, a brigád felkészült, de nincs jogunk megkezdéséhez, mert vagy Jelcin úr, vagy valamelyik családtagjának írásos beleegyezésére van szükség. A műtét igen bonyolult, néhány órát is eltarthat.” Amikor minden formalitáson túljutottunk, a mit sem sejtő Borisz Nyikolajevicset elaltatták, és a műtőbe vitték, a publikációból ítélve egész Spanyolország feszülten figyelte a baleset következményeit. A műtét és a korábban bejelentett tévévita egy időben zajlott. A műsorvezetőnek éjszaka egy órakor telefonáltak és ó bejelentette, hogy a műtét sikerült. A teremben taps tört ki. Nem nehéz elképzelni a helyzet drámaiságát, hiszen az első oroszországi kongresszusig, amelyen Borisz Nyikolajevicset megválasztották az OSZFSZK Legfelsőbb Tanácsának elnökévé, mindössze 3 hét maradt hátra. Jelcin számára egy speciális fűzőt varrtak és az egészségügyi személyzet legnagyobb meglepetésére harmadnap ismét lábra állt (életében ki tudja hányadszor) az újabb sorscsapást követően. (Komszomolszkaja Pravda)
