Petőfi Népe, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-23 / 197. szám
2. oldal, 1991. augusztus 23. PETŐFI NÉPE Gorbacsov: Elítélem a kalandorok őrültségeit (Folytatás az 1. oldalról) nők rámutatott, hogy a KGB-t tartják a legveszélyesebb erőnek, mivel ők készítették elő a támadást a „Fehér Ház” (az orosz parlament) ellen. Moszkvában tegnap folytatódott a sikertelen hatalomátvételi kísérlet irányítóinak letartóztatása. Szergej Sztankevics, a moszkvai városi tanács egyik vezetője azt közölte az Echo Moszkvi nevű rádióban, hogy Vlagyimir Krjucskov KGB-főnök után Dmitrij Jazov védelmi minisztert és a bizottság egy másik tagját, Alekszandr Tizjakovot is letartóztatták. Sztankevics közlése szerint a bizottság negyedik tagját, Oleg Baklanovot szintén őrizetbe vették, ám őt képviselői mentelmi jogára való tekintettel elengedték. Egyes, egyelőre hivatalosan meg nem erősített hírek szerint az oroszországi rendőrség és a biztonsági szolgálat őrizetében van a hatalomátvéleli kísérlet központi figurája, Gennagyij Janajev alelnöki A rendkívüli állapotot elrendelő bizottság tagjai ellen azonnal megindult a vizsgálat. A belügyminiszter végzett magával (Folytatás a 2. oldalon) Később az oroszországi parlament délelőtti ülésén is megerősítették: Borisz Pugo volt belügyminiszter, a Gor- bacsovot megdöntő összeesküvő csoport tagja hajnalban önkezűleg vetett véget életének. Felesége szintén öngyilkosságot akart elkövetni, ez azonban nem sikerült, súlyos állapotban kórházba szállították. Pugo szolgálati pisztolyával lőtte főbe magát. A volt minisztert és feleségét a letartóztatásukra kiküldött biztonsági emberek találták meg, akik betörték a politikus lakásának ajtaját. Korábban olyan híresztelések is lábra kaptak, hogy Pugo öngyilkossági kísérlete nem járt sikerrel, s őt is kórházba szállították. A parlamenti bejelentés cáfolni látszik ezt az értesülést. KÉRDŐJELEK Hatvan óra Eltűntek a tankok, már Moszkva központjában is elbontották a barikádokat, za vart a lan a közlekedés. Úgy tűnik, a sikertelen konzervatív puccskísérlet hatvan órája után (amely ezúttal valóban megrengette a > Hágót) helyre áll az alkotmányos rend a Szovjetunióban. Kérdések tömkelegé maradt ugyan to vábbra is megválaszolatlan a baljós, tiszavirág-életű hatalomátvétel miértjeiről és hogyanjairól, ám a végkifejlet kétségtelenül reménytkeltő. Erőszakkal visszaforgatni a történelem kerekét? Újólag bebizonyosodott, hogy ez nem lehetséges. A peresztrojka éveiben megváltozott a Szovjetunió, mások az emberek, a körülmények. A világ s szomszédországként természetesen hazánk is — abban érdekelt, hogy folytatódjék a tudatos reformpolitika, teret nyerjen a demokrácia, így érthető az általános fellélegzés. „Lj fejezet” kezdődne a tragikus napok után a Szovjetunióban? Tényleg „gigantikus ugrásra ” számíthatunk belső fejlődésében, ahogy azt Bush elnök jósolta? Megszilárdul Gorbacsov helyzete, avagy visszatérése csak átmeneti szakaszt jelent? Jelein a holnap embere? A gondok, a kérdőjelek sorjáznak, ám a mai nap kétségtelenül a megkönnyebbülésé lehet. Fereney Europress Szegő Gábor Kizárta a pártból és lemondásra szólította fel képviselőjét az SZDSZ Kalocsán (Folytatás az I. oldalról) megszavazta a képviselő-testület Lakatos István egyetemi hallgató ösztöndíjas támogatását. Elfogadták a Duna- holding Rt.-vei való- káefté alapításának gondolatát is a képviselők. Pontban háromnegyed ötkor lépett be a tanácsterembe dr. KovácsflTy és Tóth Tibor képviselő. Megjelenésüket merev csönd fogadta. Ám a szünet elrendeléséig nem volt fölvetésük a testület felé. A szünetben arról szerettük volna kérdezni dr. Kovácsffy Csabát, mit szól a fejleményekhez. Az interjút udvariasan visszautasította azzal a megjegyzéssel, hogy nincs „szereplési vágya”. Megkérdeztük viszont Tóth Lászlót, a helyi MDF elnökét, miként értékeli a főiskola körül felparázslott vitát? Az MDF-ben sokat beszélgettünk a főiskola alapításának lehetőségéről, ezt választási programunkba is’bevettük. Nagyon sajnálom, hogy kicsúszott kezünk közül ez a lehetőség, hiszen Kalocsa mindig is híres iskolaváros volt. Pártunk a polgármester úr elképzelését támogatta és támogatja. Igazán kár, hogy lekerült napirendről, úgy érzem, időt vesztettünk, félő, hogy városunkban a főiskola már nem fog megvalósulni, illetve nem ebben a formában. Lapzártakor így állt a helyzet Kalocsán. Amennyiben bármilyen jelentős esemény történik az ülésen, szombati lapszámunkban beszámolunk róla. Zs. K. I. Húszéin, Kadhafi és Thürmer A világ nagy politikusai, állami és pártvezetői szinte kivétel nélkül elítélték a moszkvaipucs- csot, amint megbízható információkhoz jutottak. Még a gorba- csovi politikát korábban enyhén szólva kritizáló Fidel Castro sem lelkendezett a szovjet államfő leváltása után. Csupán Húszéin, Kadhafi és Arafat üdvözölte a nyolcak akcióját. És — mint ez a magyar televízióból, rádióból, és egyik fővárosi lapból tudható — Thürmer Gyula. Ügy vélte: csak így lehet összetartani a Szovjetuniót, csak így menthető meg a szocializmus, ami — nyilatkozatának logikája szerint — mégiscsak fontosabb egy ország alkotmányánál. (Mintha néhény hete a „búzaüzlet” kapcsán egészen másként szólt volna a szovjet párt főtitkáráról.) Csalódnék, ha most az újabb fordulat után nem próbálná bizonyítani, hogy fehéret értett fekete alatt. Dialektika is van a világon, meg „a szocializmus érdeke”. * * * Cikkem leadása után hallottam a rádióban utólagos magyarázkodásáról. Nem csalódtam. De mit mond majd Huszeinnek, Kadhafinak ? H. N. KÖRKÉP A START-HITELRŐL Van esély, de nem nagy (Folytatás az I. oldalról) helyben. A Postabank egyetlen kiskunhalasi fiókjában fogadnak be hitelkérelmet, de — jóllehet mindenki pályázhat — a javaslatokat a központba kell továbbítani, mert döntés ott születik majd. Amit a Start-hitel igénylésével kapcsolatban a Nemzeti Bank illetékesétől megtudtunk, hogy mindenki tetszése szerint, bármelyik pénzintézet bármelyik fiókjához pályázhat. Nemcsak a megyében, hanem az országban is. Érvényes ez főként azon bankokra, amelyeknek nincs Bács-Kiskunban irodájuk. A kiírás nem tiltja, hogy elvben valaki több helyen is szerepeljen igénylőként, de a hírek szerint olyan megállapodást kötöttek a bankok, amennyiben ez kiderül így fordulhat elő, ha egy pályázó két helyen is nyer -, akkor törlik az illetőt. (A dörzsöltebbek persze ezt a hibát nem követik el, hiszen elég más néven pályázni.) Hogy az esély mekkora a hitelhez jutásra? A szakember szerint helyben valamivel nagyobb, mint ha a fővárosban kísérlik meg. De ez még mindig csekélyke sansz, mert az egész országnak rendelkezésére álló teljes összeg talán, ha a Bács-Kiskun megyei vállalkozóknak elég lenne. V. T. Gyári színek, hosszú élettartam. Autójára: Henbento STANDOX AUTOLACK NÉMET PRECIZITÁS! Kecskemét, Reiszmann S. u. 15. Telefon: 76/20-592 980 • Szabad az út a reformok előtt. • • Orömünnep Moszkvában Moszkvában csütörtök délben százezres nagygyűlésen ünnepelték meg az alkotmányellenes hatalomátvétel leverését. Borisz Jelcin oroszországi elnök beszédében élesen bírálta az SZKPés az Oroszországi KP konzervatív vezetését, mint a puccsisták fő támogatóit. Hangsúlyozta, hogy a háromnapos puccs nem csak Oroszország, de Mihail Gorbacsov számára is tanulságos lecke kell hogy legyen. Jelein a nagygyűlésen Anatolij Lukjanovot, a szovjet parlament elnökét jelölte meg az összeesküvők felbujtójaként. Az orosz elnök szigorú és megalkuvást nem ismerő felelősségre vonást helyezett kilátásba a puccsistákkal és támogatóikkal szemben. Hangsúlyozta: erre nem a bosszú, hanem az. emberi igazságosság jegyében van szükség, hogy ne fordulhasson többé elő hasonló eset. A gyűlésen elhangzott az a követelés is, hogy a hadsereg vezetőit, akik a puccsisták mellé álltak, le kell váltani. Az orosz elnök úgy vélekedett, hogy a győzelemmel sikerült megtisztítani az utat a reformok előtt. Az események miatt nem került sor az új szovjet szövetségi szerződés aláírására, ez később történik meg, de mint Jelcin jelezte, Oroszország csupán az elmúlt napok eseményei nyomán további korrekciókat tart kívánatosnak a szerződés tervezetében. A százezres tömeg hatalmas ovációval fogadta Jelcinnek azt a bejelentését, hogy Oroszország lépéseket tesz saját nemzeti gárda felállítására. Szavai szerint ez a köztársaság biztonságának alapfeltétele. Az orosz elnök közölte azt is, hogy a mai naptól Oroszország állami zászlaja a fehér-kék-piros trikolór. Az orosz parlament melletti győzelem emlékére Oroszország szabadságáról nevezték el. Borisz Jelcin levele Antall Józsefnek (Folytatás az 1. oldalról) Szovjetunió elnöke kiszabadult a puccsisták őrizetéből, és visszatért Moszkvába. ATezf'akadályozó érőket felszámoltuk, töm pillanatban M. Sz. GÖ^öé^jilt\il^tllaf0íMot- mányos kötelezettségeit. 3. Utasításunkra letartóztatták és őrizetben tartják az államcsíny szervezőit. A főügyész büntetőeljárást kezdeményezett. A közeljövőben a Szovjetunió elnökével együtt kívánom meghatározni — az OSZSZSZK törvényei alapján felelősségre vo- násuk rendjét. És végül: addig a pillanatig, amíg Gorbacsov elnök hozzákezd kötelezettségei teljesítéséhez, mi gyakoroljuk az országban a hatalmat. Teljességgel ellenőrizzük a helyzetet. Engedje meg, hogy még egysger megerősítsem elkote/ezéttségühket a demokrácia és a szabadság eszméi iránt. Ön biztos lehet abban, hogy mi nem engedjük meg, hogy Oroszország ismét az ideológiai reakció kezébe kerüljön. Őszinte tisztelettel: Borisz Jelcin az Orosz Föderáció elnöke Moszkva. Kreml, 1991. augusztus 22.” • Barikádfclirat a puccs idején: Tőlünk függ, hogy cltünik-e a fasizmus. Készpénzkímélő — nyerészkedő? Átutalási betétszámla — csak rendeltetésszerűen Az OTP számításai szerint a csaknem 1 millió átutalási betétszámlatulajdonos mintegy 5 százaléka ha- szonzerzésre használja a számla adta lehetőséget, ugyanis a hónap végén egy-két napra nagy összegeket helyez el, s felveszi az egész havi kamatot. A takarékpénztári fiókok ily módon több 10, sőt 100 millió forintot forgattak az utóbbi hónapokban a hóvégi napokon, ezzel azonban csak a forgalom növekedett, az ügyfélszolgálat színvonala csökkent. Az OTP úgy véli, hogy többen jogtalan haszonra tettek szert. A takarékpénztár éppen ezért néhány héten belül felszólítja a nagy pénzt forgató ügyfeleket — az egyenlegek ismeretében —. hogy az erre a célra rendszeresített betétformában helyezzék el pénzüket, mert különben átutalási betétszámlájukat megszünteti. A felszólítást azok várhatják, akik havonkénti rendszerességgel a hó végén legalább 100 ezer forintot helyeznek el a számlán, s ezt az összeget a következő hó elején felveszik. Az MTI érdeklődésére az OTP-nél elmondták: döntésüket elsősorban az indokolta, hogy az átutalási betétszámlát készpénzkímélő módszerként vezették be, éppen ezért kedvezményes, az OTP-részletekre például nem számolnak fel kezelési költséget, a nyugdíjasok megbízásait akkor is teljesítik, ha a nyugdíj még nem érkezett meg, továbbá 17 százalékos kamatot is fizetnek. Ezért úgy érzik, hogy a nagy pénzt forgató ügyfelek visszaélnek jogaikkal. Az OTP intézkedését egyébként átmenetinek szánja, a közeljövőben ugyanis — az év végén, de legkésőbb jövő év elején — bevezeti az újfajta átutalási betétszámlarendszert, amely a mostani anomáliákat már kiküszöböli. (MTI) Magyar — kuvaiti olajkútfúrási szerződés A kuvaiti égő olajkutak eloltásában való magyar részvételről csütörtökön szerződésben állapodott meg a Teclmoim- pex elnök vezérigazgatója, Mátyás István, s a Kuwait Oil Company elnöke, Abdel Malek Gariballi, valamint Ahmed A1 Awadi, a kútoltási bizottság elnöke Kuvaitban. Az üzlet várható mértéke 10—20 millió dollár, a megállapodásban szereplő opciótól függően. Negyven magyar szakember lát mpnkához várhatóan szeptember közepén. Valamennyi gépet, berendezést Magyarországról szállítanak a helyszínre. A kuvaiti olajiparban ez az első alkalom, hogy magyar vállalat főfoglalkozásban tevékenykedik benne. A szerződés aláírásánál magyar részről jelen volt Batthyány Ádám rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter is, a miniszterelnök gazdasági tanácsadója, és sajnálkozását fejezte ki, hogy a piaci verseny téves magyarországi értelmezése miatt ezt a szerződést csak másfél hónappal később tudták megkötni, mint lehetett volna, s ezalatt egy szomszédos állam megelőzött bennünket. Mindemiatt az eredetileg tervezett munkának csak a felét kaphattuk meg, legalább 10 millió dollártól estünk el mondotta. Prága sem dicsekedhet Az idei év első hat hónapjában a nemzeti jövedelem 13,8, a nemzeti össztermék pedig 9,8 százalékkal esett vissza Csehszlovákiában 1990 azonos időszakához képest. A prágai szövetségi statisztikai hivatal jelentése szerint az ipari termelés 14,3 százalékkal, a tőkebefektetések pedig harmadára csökkentek, s a múlt év hasonló időszakával összevetve 12 százalékkal költött kevesebbet az állam környezetvédelemre. A: első félévi adutokat ismertetve a jelentés rámutat, hogy a kereskedelmi mérleg 10 milliárd koronás hiánya jóval kisebb a vártnál. Csehszlovákia legfontosabb kereskedelmi partnere továbbra is a Szovjetunió volt, importjának 35 százaléka származott onnan: a lista második helyén Németország állt. Horvát menekülthullám Baranyában íFolytatás az 1. oldalról) A kirendeltség vezetője felhívta a karitatív szervezetek és az egyházak figyelmét, hogy élelmiszerrel, ruhával segíthetnék azoknak az embereknek az ellátását, akik lakóhelyüket sebtében elhagyva élelem, ruhanemű és pénz nélkül érkeznek Magyarországra. Sokan szállást még kapnak, de ellátásukról már nem tudnak gondoskodni a befogadó magyar családok. Bár hivatalos menekültstátust mindeddig csupán egyetlen család kért a mohácsi kirendeltségen, a menekülők folyamatosan érkeznek az udvari határállomáson át. Mint azt Zu- bek János ezredes, a határőrség szóvivője az MTI munkatársának elmondotta: ötven százalékuknál még útlevél sincs, mert olyan gyorsan kellett elhagyniuk lakóhelyüket. A határőrizeti szervek azonban humanitárius megfontolásból útlevél nélkül is bebocsátják őket az ország területére. Sokan csak átkelnek az ország dél-baranyai és délsomogyi területén, hogy Horvátország nyugalmasabb, északnyugatabbra fekvő területein keressenek menedéket rokonaiknál, ismerőseiknél. (MTI) VELEMENYEK — SZABADON Horthy István halálának évfordulójára TŐZSDEHÍREK (HORTHY ISTVÁN repülő főhadnagy halálának évfordulójára Kenderesen, augusztus 18-án elhangzott beszéd.) Tisztelt Honfitársaim! Meghatódottan állunk itt, szinte fél évszázada hősi halált halt kormányzóhelyettesünk sírjánál. Nehezen mondhatjuk ki, ma tatán negyven év után újra megpróbálhatunk magyarok lenni, újra kísérletet tehetünk elrabolt hazánk szellemi, lelki, anyagi visszahódítására. Tudjuk azt is, hogy ezt sokan foggal, körömmel próbálják akadályozni, de nekünk a magyar hősök emlékéből lehet és kell erőt meríteni. 1942. augusztus 20. hajnalán zuhant le Ukrajna egén, a 38 éves.repülő főhadnagy szaknyelven dugóhúzóba került Héja gépe. Ide vitte Öt, a többi magyar hőssel együtt a kegyetlen magyar sors, az annyit áldozott, szenvedett nemzet korábbi áldozatkész fiai hősiessége ellenére széttépett haza visszaszerzéséből, a világméretű liberális, kommunista és fasiszta barbárságból fakadó magyar kényszerpálya, a legnagyobb magyar által megfogalmazott „Egyedül vagyunk" drámája. Míg Ö kormányzóhelyettes volt, olyan államférfiak vezették ezt az országot, akik révén hazánk lengyelek, franciák, zsidók menedéke, a szabadság szigete lehetett a kommunista és náci zsar nokság európai tengerében. Tudjuk azt is, hogy mindezt ma sokan el akarják feledni, ferdíteni, a példákat és az önbecsülést kiölni a nemzet szívéből, így mindent könnyen alávetni a pénz, a kozmopolitizmus, a gátlástalanság uralmának. Az utódállamokban pedig a magyart és más nemzeti kisebbségeket még nyelvétől is megfosztani. A kormányzóhelyettes és történelmünk többi hőse, ma fizikailag nincsenek vetünk. Azonban tudjuk, ott suhannak Csaba királyfi után a magyar hősök fénylő csillagösvényén, mint a Justice for Hungary (Igazságot Magyarországnak) pilótái, a magyar igazságok védelmezöi'f'harcosai között. A magyar hősök, a magyar Ikaroszok onnan néznek ránk, és bátorítani, erőt akarnak adni nekünk. Éljünk vele és bízzunk a mindenható jó Isten végtelen ránk és Hazánkra áradó kegyelmében. Dr. Molnár Sándor a KDNP Bács-Kiskun megyei elnöke m ÍSZAK-mRGyflRORSZflGI INNOVÁCIÓS CíflTRUm /PARK/Rt. Az elmúlt héten csupán néhány napon tartott nyitva a Budapesti Értéktőzsde. Az ünnepek előtti napokat a már megszokott kis kötésszám és gyenge forgalom jellemezte. A szovjet eseményeknek köszönhetően a visszatérés azonban drámai volt. A destabilizáló jelenségek —, mint a világon mindenütt — a magyar tőzsdén is rendkívül negatív hatással voltak az árfolyamok alakulására. A piacot meghatározó részvények, a Fotex-, a Kon- zum-papírok árfolyama például a kibocsátási ár alá zuhant. A tőzsdeindex tragikusan alacsony értéket mutatott. Az események kedvező fordulata megállíthatja ugyan, de nem képes kompenzálni a negatív tendenciákat. Ez utóbbi, sokkszerű politikai hatástól eltekintve időzzünk egy kicsit az árfolyamokat feltételezhetően befolyásoló okoknál. A Kon- zum-részvények eddigi árfolyamesésének a hátterében is politikai okok húzódtak meg. A jugoszláviai határ menti kereskedelem elmaradása miatt rosszabb félévet záró cég részvénye a piacvezető próbálkozásai ellenére is nehezen tudta tartani árfolyamát. Az Ibusz-papírok árának kedvezőtlen alakulását a jugoszláviai helyzet mellett a nehezebb gazdasági körülmények között élő volt NDK-turisták távolmaradása a Balatonról is okozza. A Fotex-részvények árfolyama jelenleg alacsony, de a közelgő bécsi bevezetés és a félévi pozitív eredmények következtében emelkedés várható. A Styl Ruhagyár jó eredménnyel zárta a félévet, és a piacvezetője is jól manipulált a papírokkal, ennek köszönhetően további árfolyam-növekedés sem meglepő. Az Agrimpex-részvények jelenlegi magas árfolyama a nemrég megkötött jelentős gabonaüzlctnek tulajdonítható. Szerencsére nem lehet ilyen egyértelműen kiszámítani a tőzsdei változásokat, hiszen ez a tőzsde halálát jelentené. Például a fentiek alapján nem egészen érthető módon mind a Konzum-, mind az Ihusz-részvényekre kötött opciós ügyletek vevői már az év végére árfolyam-növekedést várnak. Pap Gyula MEGNYÍLT MÁRIAVÁROSBAN A SULI SHOP Papir-, írószer-, könyv-, játék-, aján- dékszaküzlet. Nyitva: H—P.: 7—10 óráig, 14- -17 óráig SZ.: 9—12 óráig. Szeretettel várom vásárlóimat (Kecskemét. Jász u.) 3065 Béky László természetgyógyász előadása Kecskeméten, Téma: bioenergia-önfejlesztés módszerei Időpont: 1991. szept. 7—8, 9—17 óráig. Jelentkezés: 76/24-156 "N H-Sz-P du. (Tóthné) 10744^