Petőfi Népe, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-18 / 194. szám

4. oldal, 1991. augusztus 18. PETŐFI NÉPI A TORTÁT MEG LEHET UNNI — A JÓ KENYERET SOHA (Koczka István felvétele) Jól kisütött vállalkozás lalkozni; eladta a villáját, s pékség­nek alkalmas házat keresett, amit végül a Csáky utcában talált meg. — Szerencsére megvolt a szüksé­ges tőkém—mondja a mester, beér­ve a műhely szívébe, a kemencékhez. — A dagasztáson kívül mi minden munkát kézzel végzünk, a zsömlét is kézzel slejfoljuk, vagyis formázzuk. Az elektromos svéd kemencesorban süteményeket sütünk. Van francia gyorsdagasztónk. A gáztüzelésű kemencében ke­nyér sül. Egy segéd — összesen tízen vannak — éppen lapáttal át­mozgatja a piruló vekniket. Meg­tudom a mestertől: a jó házikenyér készítésére ez a lapátos rendszer a legalkalmasabb. — Azt gondolom, hogy majd’ öt­ven év után a pék is úgy lehet már a kenyérrel, mint a gyári munkás a vascsavarral: pusztán termék szá­mára, amiből minél többet készít, annál többet keres vele. Ingatja a fejét Cseh Ferenc pék­mester, akivel illatos utcácskában óvakodunk előbbre; kétoldalt ró­zsás kenyerek guruló állványokon. Ötvenöt éves a kecskeméti sütöde tulajdonosa, de már hatéves korá­ban a kemencénél sürgölődött, Csépán. A tiszántúli faluban szüle­tett, s a jeles helybeli pék, Sustik Péter volt a keresztapja. A félárva fiú neki segítgetett, pedig a mester mindig arra biztatta, festő legyen: egy létra, egy vödör és a pemzli — fütyülve keresheted a pénzt! Nem olyan nehéz munkával, mint az övék. Cseh Ferenc pék lett, Bu­dapesten vizsgázott le 1956-ban, de igazából máig a Sustik úr tanit- ványának tartja magát. — Egy szép kenyérre ránézni ne­kem ma is boldogság — állítja. — Jó érzéssel tölt el a szép munka. A kenyeret én az élet legfőbb kellé­kének hiszem, így gondoltam ezt fiatal koromban, és most is. A tor­tát meg lehet unni, de a jó kenyeret soha. Ha nem is olyan gazdagon van terítve az asztal, de ha valaki finom kenyérből szelhet, az jóízüt eszik akármiből. Csépáról szabadabb teret keres­ve települt a Cseh család Kecske­métre. Kisiparosként az ötvenes­hatvanas évekbeli csendes fojtoga- tás elől menekült a pék a városba, azonban itt jó darabig nem kapott iparjogosítványt. Nyolcvanötben aztán úgy látta, most érdemes vál­• Cseh Ferenc okkal elégedett. (Fotó: Walter Péter) — Milyen a Cseh-féle házike­nyér? — Pár hete egy család Olaszor­szágba utazott, húsz kilónál több kenyeret vittek tőlünk. Huszonegy nap múlva visszajöttek; egy darab­ka kenyerük még maradt a lakó­kocsiban — és az még mindig ehe­tő volt. Türelemmel sütött kenyér a miénk. Sokféle tényezőt kell ösz- szehangolni. A jó alapanyaghoz jó szakember is kell. Olyan, aki lel­ketlen munkára képtelen. — Lehetnek ma, a huszadik szá­zad végén egy péknek szakmai tit­kai? — Én azt hiszem, lehetnek, ne­künk is vannak olyan szakmai fo­gásaink, amelyekről azt hisszük, hogy csak mi alkalmazzuk, és nem is igyekszünk ezeket továbbadni. Cseh Ferenc többes számban beszél, nem csupán a maga nevé­ben. Énnek az az oka, hogy az alkalmazottakat — akik munka­adójukat emberséges főnökként és nagy tudású szakemberként jel­lemzik — szinte családtagként ke­zeli. No és a vállalkozásban dolgo­zik a felesége, harmincévi óvónői gyakorlat után, valamint a két fia: Zoltán, a tartósítóipari mérnök, és László, a közgazdász, a jogi egye­tem levelező hallgatója. Egy ilyen viszonylag kis pékség - - a különfé­le sütemények mellett napi húsz mázsa kenyeret szállít a viszontela­dóknak — és ekkora szellemi ka­pacitás? A családfő szerint haszno­sul a kenyér illatához hazacsábult diplomás fiúk tudása. A gmk- forma mellett döntöttek, a papa — egészségügyi okok miatt — szaktanácsadó, de valójában azért ő még a főnök. — Mekkora selejt tel dolgoznak ? — kérdem Cseh Ferencet. — Nyolcvanöt óta nálunk még selejt nem volt. Ha valamivel nem vagyunk megelégedve, legföljebb feldolgozzuk morzsának. Nagykőrösön kilenc pék van, mégis sokan eljönnek Csehékhez kenyérért, s nem félnek a kecske­méti konkurenciától sem. A ter­mékskálát bővítgető mesternek kapacitásfejlesztési tervei is voltak, azonban ezeket egyelőre félretette. Azt hallotta, Kecskeméten jövőre bevezetik a vállalkozói adót, s en­nek az üzletre gyakorolt hatását előre nem lehet kiszámítani. Úgy gondolja, bölcsebb várni. Nem szeretné „odaégetni” mostani, jól „kisütött” vállalkozását. A. Tóth Sándor készül a házikenyér. • Nem kevés erő kell a süteménytészta megdolgozásához. • Lapátos technológiával Szent István és Európa Az ezredfordulón a keresztény uralkodók pius et pacificusnak, jám­bornak és békésnek hirdették (elég III. Ottó zarándokra utalni). Nem véletlen tehát, hogy az István udva­rába jött német írnokok első kirá­lyunkat jámbornak, a legkereszté­nyibbnek, igaz hívőnek és a szent­egyház tagjának titulálták. Ahogy azt az Intelmek kifejezik: „minden ember egyforma állapotban szüle­tik, és semmi sem emel fel, csakis az alázat, és semmi sem taszít le, csakis a gőg és gyűlölség”. E jellemzés látszó­lag ellentétes azzal a képpel, amit az utókor szintén hangsúlyozott: erős­kezű, sőt kegyetlen uralkodó. A Kál- mán-kori irodalom sok olyan vonást is megtartott, aminek a középkori eszményítés korában el kellett volna tűnnie. István 41 éves uralkodását a történetírás két részre osztja. A ha­tár 1018—1019, amikor István új zarándokutakat nyitott, amely az országot Európa vérkeringésébe kapcsolta be. A következő évtized a nemzetközi távlatú fejlesztés kor­szaka, amikor Magyarország Euró­pa jelentős tényezőjévé vált. István személyesen is megismerkedett a zarándokokkal. A Gellért-kisle- gendából tudjuk, hogy Gellért Pan­nónián indult a Szentföldre, de en­gedett István meghívásának és az országban maradt. István a királyi székhellyel is igazodott a zarándokút vonalá­hoz: Székesfehérvárott építette fel a királyi kápolnának és temetkező­helynek szánt bazilikát. Ezzel egy olyan szakrális központ létesítése lebegett szemei előtt, mint egykpr Nagy Károlyé volt Aachenben. És aki ellátogat Európa középpontjá­ba, Aechenbe, az ottani gazdag magyar emlékek megtekintése nyomán rádöbbenhet arra, hogy abban az időben valóban Éurópa voltunk. Nem véletlen, hogy az aacheni székesegyházban is tartot­tak Szent István-emlékülést. A szentté avatással Magyaror­szágnak saját szentje lett, aki a kö­zépkor nemzetek feletti eszme- rendszerében nem csupán magyar, hanem európai volt. Szentté avatá­sával a magyar egyház továbblé­pett előre a hitvalló szellemben. Az új templomokba már magyar erek­lyék, István, Imre, Gellért, András és Benedek ereklyéi kerültek. Az országos Szent István- kultusz gyökerei a szentté avatás idejéig nyúlnak vissza. Szent Lász­ló kora István személyében már egyesülve látta a dinasztiaalapító hős és a keresztény király egyénisé­• A Szent korona egy részlete. • A kalocsai főegyházmegye féltett kincsei, az ősiség emlékei: faragott.oszlopfők. a Szent István alapította Székesegyházból. (Képeinken.) Az ásatások során a romok között találták meg az egyetlen hitelesnek mondott Szent István-portrét, a kalocsai királyfejet, amely a Nemzeti Múzeum féltett értéke. Másolata a kalocsai érseki kincstár bejáratánál látható. gét. Az Álmos személyéhez fűződő Turul-mondát Istvánnal hozza kapcsolatba. A legendában Emese helyett Sarolta kap álmában égi figyelmeztetést István születése előtt. Ezzel István törvényhozó és szervezőmunkáját mitikus érte­lemmel ruházták fel. (Részlet a nemrég megjelent Szent István és Európa című könyvből.) A szent jobb története A Berettyó-parti monostorban őrzött szent jobbot Zsigmond, magyar király még 1433 előtt Székesfehér­várra vitette. Amikor 1541-ben a törökök Székesfe­hérvárt feldúlták, a szent jobbal együtt még itt őrzött több ereklye is a törökök birtokába került, akiktől kereskedők vásárolták meg az értékes tartókban lévő ereklyéket és azok egy részét a dalmát tengerpart hires kikötővárosában, Raguzában (Dubrovnyik) ér­tékesítették. Raguzától 1771-ben Mária Teréziának sikerült visszaszereznie Szent István jobbjának kézfe­jét. Mária Terézia Bécsben a raguzai küldöttségtől 1771. június 1-jén vette át a kincset, majd Schön- brunnban kelencedet tartottak tiszteletére. A király­nő úgy rendelkezett, hogy a szent jobbot a néhány évvel előbb újjáépített budai királyi palota Szent Zsigmond-templomában őrizzék. A nemzeti ereklye 1771. július 20-án érkezett Budára. A Zsigmond- kápolnában 1882-ig a csillagkeresztes lovagok őriz­ték. Tőlük, 1882-ben az egyházmegyés papság vette át a királyi vár templomának és a szent jobbnak az őrzését. 1938-ban, Szent István halála 900. évfordulóján a szent jobbot az „aranyvonat” vitte el az ország jelentő­sebb helységeibe. Ez a körút nagyban öregbítette első szent királyunk tiszteletét. A II. világháború idején a nyi­lasok 1944-ben Nyugatra vitték nemzeti ereklyénket. On­nan az amerikaiak 1945-ben juttatták vissza a szent job­bot, amelyet először a Váci utcai Szent Mihály-templom- ban őriztek. Az ereklye innen 1950-ben a budapesti Szent István-bazilika Szent Lipótról nevezett kápolnájába ke­rült. m*í mm RÉGI ÜNNEPEK A KONYHÁBAN _________________ Á ldd meg Urunk, asztalunkat... „Az étkezés, a közös asztal közösséget teremt. A Bibliában szent jellege is van. A hálaadás és a vendégszeretet kifejezése ...” Ezekkel a gondolatokkal ajánlja az olvasóknak dr. Dankó László kalocsai érsek Szakái László vendéglős könyvét az olvasóknak. Az „Áldd meg Urunk, asztalunkat!” címmel a pápalátogatás alkalmá­ból megjelent gyűjtemény az egyházi ünnepek gasztronómiai vonatkozá­sairól szól, sok-sok „izgalmas” elkészítési ajánlattal. A szerző karácsonytól karácsonyig, a naptár liturgikus sorrendjében, a néprajzi vonatkozások bemutatásával vonultatja föl a régi magyar konyha jellegzetes ételeit, a karácsonyi mákos gubától a húsvéti sonkán keresztül a lakodalmas ételekig. A soltvadkerti mesterszakács könyvét Straszer Andrásnak, a kalocsai érseki palotában készült színes képei gazdagítják. — F —

Next

/
Thumbnails
Contents