Petőfi Népe, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-15 / 191. szám

8. oldal, 1991. augusztus 15. PETŐFINÉPE LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT Kolera Románia keleti részén Hét kolerás megbetegedést észleltek a Románia keleti részén levő Tulcea megyében jelentették a bukaresti egészségügyi minisztérium szerdai közlésére hivatkozva a hírügynökségek. A betegek egy cigányesalád tagjai már túl vannak az életveszélyen. A megbetegedéseket a minisztérium szóvivője a higiénia alapszabályai­nak teljes semmibevételével magyarázta, s közölte, hogy a járvány veszélye miatt alapos szűrővizsgálatokat rendeltek el és oltási kampányt kezdtek az érinteti körzetben. Tavaly 173 ember betegedett meg kolerában, s a járvány két halálos áldozatot követelt az országban. Egyébként idén nyáron 1980 óta először gyermekbénulások for­dultak elő Romániában. Az öt megbetegedés Constantában történt. • A kabinba rakják a kiegészítő műsze­reket. Gázrobbanás Lajosmizsén Egy vízmelegítő okozott hatal­mas erejű robbanást kedden éjjel Lajosmizsén, a Dózsa György utca 122. számú házban. A PB-gázzal üzemeltetett berendezésből szivár­gó gáz akkor robbant be, amikor az 58 éves Szabó Ferenc tartózko­dott a fürdőszobában. A detoná­ció az épület utcára néző frontját döntötte ki, míg a szerencsétlen ember súlyos égési sérüléseket szenvedett. Az anyagi kárt mint­egy 900 ezer forintra becsülik. Olcsóbban lehet telefonálni az ünnepek alatt Változatlan díjtételek mellett kétszer annyi ideig lehet telefonálni belföldön az ünnepek alatt - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Távközlés; Vállalat. A kedvezmény annak köszönhető, hogy a MATÁV az ünnepi munkarendváltozásra való tekintettel kiterjeszti szokásos hétvégi tarifakedvezményének időtartamát, tehát az augusztus 17. délután 18 órától augusztus 21. reggel 7 óráig lesz érvényben. NAPTÁR 1991. augusztus 15., csütörtök Névnap: Mária Napkelte: 5 óra 39 perc Napnyugta: 19 óra 57 perc Holdkelte: 12 óra 18 perc Holdny ugta: 21 óra 53 perc Várható időjárás az országban ma estig: Mind gyakrabban növekszik a gomolyfel- hőzet, és egyre többfelé várható záporeső, zivatar. Az észak-keleti, majd keleti szél kissé megélénkül, zivatar idejére átmenetileg meg­erősödik. A hőmérséklet délután 22— 27 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Augusztus 13-án. Kecskeméten a középhö- mérséklet 22,6 (az 50 éves átlag 20,50), a legmagasabb hőmérséklet 27,3 fok volt. A nap 10,6 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 16,3, 14 órakor 25,1 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 14,4 fok, a ten­gerszintre átszámított légnyomás 1017,2 mil­libar — változatlan — volt. Augusztus 13-án. Baján a középhőmérsék­let 23,2 (az 50 éves átlag 22,5), a legmagasabb hőmérséklet 27,3 fok volt. A nap 10,6 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 16,3, 14 órakor 25,1 fokot mértek. A legalacso­nyabb hőmérséklet 14.4 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1017,2 millibar — vál­tozatlan — volt. Az izotópdiagnosztikáról Kongresszust rendez a Magyar Orvostudo­mányi Nukleáris Társaság augusztus 15 és 17 között a kecskeméti Tudomány és Technika Házában. A rendezvényen a meghívott kuta­tók 81 előadásban ismertetik s vitatják meg a hazai izotópdiagnosztikai kutatások legújabb eredményeit. Amikor a Petőfi Népében ezeket a sorokat olvassák, a kecskeméti katonai repülőtér küldöttsége már útrakelt, vagy meg is érkezett egy amerikai légibázisra. Mint arról keddi lapszámunkban beszámol­tunk: ők azok, akik a történelem­ben először leszállási engedélyt kaptak az US Air Force-től. Ba­rátként, vendégségbe utaznak Spangdalenbe. Elsőként az az AN—26-os szál­lítógép startolt hajnalban a kecs­keméti kifutópályáról, amely teg­nap érkezett Szolnokról, hogy a felszerelést és a kiszolgáló­személyzetet Németországba vi­gye. Majd két és fél órányi repülő­út után landolnak Spangdalenben, ők segítik a leszállást az utánuk induló két MIG-nek. A magyar vadászgépek útközben Csehszlo­vákiában vesznek fel üzemanya­got, de még harangszó előtt fogad­hatják őket is az amerikai támasz­ponton. Négy napot töltenek ott; ismerkednek a várossal, megte­kinthetik a légibázist, találkoznak az iraki háborúban bevetett piló­tákkal, és kiállítják repülőiket a Török terelőút - keresztül a megyén Nem lesz „szabad a gazda”! Nehéz hétvégéje lesz a rendőrök­nek Bács-Kiskun megyében! Az 5- ös és az 52-es útvonalon—a nyugati határ felé 10-15 ezer török kisbusz és személygépkocsi halad majd. A török vendégmunkások térnek vissza munkahelyeikre Németor­szágba. Az országos közlekedés- rendészeti szervek ágy döntöttek: a konvojt nem engedik a túlterhelt fő­város felé: Kecskemétnél elterelik a vándorokat Solt—Dunaföldvár fe­lé. A megyei útvonalon már péntek­től megerősített rendőri szolgálat lesz. (Elsősorban Kecskeméten és Solton lesz ez föltűnő.) A pécs-pogányi pápai misére in­dulóknak — akik 17-én hajnalban kelnek útra — azt javasolja a rend­őrség, hogy lehetőleg a bajai Duna hídon keljenek át. Kerüljék el Du­naföldvár—Solt térségét. A dunai kompok üzemelnek, de a zarándo­koknak nem javasolják e járatok igénybevételét. Olyan dugó alakul­hat ki, hogy elkésnek a szertartás­ról. Pálvölgyi István rendőr ezredes, megyei főkapitány helyettes a teg­napi sajtótájékoztatón kérdésünk­re válaszolva elmondta: — Számos bejelentés érkezett, hogy a bűnözők alig várják az ün­nepeket, amikor a pápalátogatás színhelyein segítkeznek a rendőre­ink és százezrek kelnek útra. Szá­mítottunk erre a helyzetre. Min­denkit visszarendeltünk a szabad­ságról. Megerősítettük a járőrszol­gálatokat, társadalmi aktivisták bevonásával folyamatosan ellen­őrizzük a lakó- és üdülőterülete­ket, az üzletek, üzemek környékét. A tájékoztatón megtudtuk, hogy a megyei rendőr-főkapitány­ság péntek reggel nyolc órától la­kossági ügyeletet szervez. A kecs­keméti parancsnokságon folyama­tosan tartják a kapcsolatot a határőrség, a vám- és pénzügyőr­ség, a tűzoltóság, a polgári véde­lem, a forgalomirányítás és mentő központjaival. Az érdeklődőknek szívesen adnak tájékoztatást a 76/ 27-644-es telefonon. F. P. J. Madarasi balesetek Madaras belterületén két baleset is történt az elmúlt napokban. Az egyik egyenrangú útkereszteződés­ben autó és motorkerékpár ütkö­zött szombaton, melynek követ­kezményeként Huszák Sándor (Madaras, Rákóczi u. 41.) súlyo­san megsérült. Hasonló állapotban került kórházba két helybéli gyalo­gos, akiket vasárnap ütött el egy autó. A jármű kormányánál a 21 éves Tóth Csaba (Madaras, Hon­véd u. 72.) ült, de fiatalok voltak a sérültek is: Belánovics Edit (Katy- már, Petőfi u. 6.), valamint Pólyák József (Madaras, Kossuth u. 20.). Bűnügyek MEGÁLL AZ ÉSZ! Némely bűncselekmény bekövetkezte után egyszerűen nem lehet ma­gyarázatot találni az áldozat/e- lelőtlen magatartására sem. így megmagyarázhatatlan például az is, hogy miért hagyott kocsi­jában kétmillió-négyszázezer forintot egy 38 esztendős vállal­kozó a keceli Korona diszkó előtt. Ráadásul nem is nappal; a pénzt este kilenc és tíz óra között lopták el. A tettes bezúz­ta a kocsi ablakát, majd a dip­lomatatáskában „őrzött” va­gyonnal tovább állt. FELFESZÍTETT ABLA­KOK. Baján, a Vöröshíd sétány egyik otthonába az ablakot fel­feszítve mászott be a tolvaj. Negyvenezer forint értékű szaj- réval távozott. Hasonló mód­szert választott a bűnöző az ugyancsak bajai Csupor utcá­ban, ahonnét 140 ezerre taksált videofelvevőt csent. NAGY ZSÁKMÁNY. Nem nagyon érte meg két kecskeméti fiatalembernek kirámolnia a Szabadság téri ékszerbolt kira­katát. Az éjszakai órákat ki­használva az üveget törték be, majd ezüst ékszereket (mivel az értékesebb holmikat csak nap­pal tartják kint) pakoltak össze. A kár alig közelíti meg az öte­zer forintot, igaz, ebben az üveg -ára nincs benne. Ám ezúttal úgy történt minden, ahogy az a „nagykönyvekben" meg van ír­va: megszólalt a riasztó, előke­rültek a rendőrök, s az egyik bűnözőt, a kecskeméti Zs. Zol­tánt a helyszínen elkapták. A másikat, az ugyancsak a vá­rosban élő K. Zoltánt másnap sikerült lefülelniük. n. n. m. Útrakeltek a kecskeméti pilóták Eltűnt egy bajai ember Banya Kál­mán 39 éves, Baja, Kolozs­vár utca 8. szám alatti la­kos, július 27- én, 18 óra után eltűnt lakásáról és azóta isme­retlen helyen tartózkodik. A keresett személy 170 cm magas, bőre kreol, haja fekete, rövidre vágott, szeme sötét­barna. Eltűnésekor világoskék in­get, feltehetően világos, nyári nad­rágot, sötétkék műanyag övét és fehér sportcipőt viselt. Ä rendőr­ség kéri, hogy aki az eltűnt hollété­ről bármilyen információval ren­delkezik, tegyen bejelentést a leg­közelebbi rendőri szervnél. szombaton sorra kerülő „családi napon”, ahol az amerikaiak vehe­tik szem ügyre a szovjet MIG-ekct. A kecskeméti katonák az elkép­zelések szerint vasárnap indulnak vissza. Fotóriporterünk, Straszer András az utazást megelőző órák­ban járt a magyar bázison, felvéte­le az előkészületeket mutatja. Szöveg: Noszlopy • Az AN—-26-os leszállás nélkül teszi meg a közel ezer kilométeres távolságot. Üzemanyaggal Kecskeméten töltötték fel. PETŐFI NÉPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András, Martin Feldenkirchen Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató, Telefon: 28-777 1991. Vili. 15-én, megrendelés sorszáma: 130 008 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizethető díj egy hónapra: 199,— Ft, negyedévre: 597,— Ft- fél évre: 1194,— Ft. egy évre: 2388,— Ft. ISSN 0133-235 x Barátként Spangdalenben A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK IDŐJÁRÁS Visszatért a régmúlt? Ha most azt mondanám, hogy ebben és abban az éjjel-nappali „maszek" kisáruházban kelle­mes élményem volt, akkor bárki azt mondhatná, hogy reklámot csinálóIf a boltnak. Ezért a cég megnevezése nélkül mondom el tapasztalatomat. Sorrendben így: I. Elém jöttek az üzletben, és kedvesen kérdezték, mit aka­rok vásárolni. 2. Megkérdezték, hogy lehet-e egy dekával több? 3. Felajánlották, hogy kívánsá­gomra hütött sört is tudnak adni, I ha kérem. 4. Elnézést kértek, hogy csak tegnapi kiflivel szol­gálhatnak. 5. A kenyeret „tető­től talpig" papírba csomagolták. 6. Megkérdezték, hogy először vagyok-e náluk? 7. Kifejezték azt a reményüket, hogy máskor is elmegyek. 8. Kikísértek az aj­tóig és kedvesen elköszöntek tő- ' lem. En meg csak egyre kérdezge- \ tem önmagámtól: — Mi ez? Visszatért a régmúlt ? V. M. Döglött Angolna Sok mindent tudunk már az angolnáról, erről a kígyószerű hal fajtáról. Mondják ízletes a húsa. A Balatonban az idén nem erről vált híressé! Tonnaszám úsztak az angolnatetemek a víz színén. A döglött hal sem szemnek, sem orrnak nem kellemes. A tudósok még vitatkoznak, mi okoz­hatta a rendkívüli mértékű pusztulást. Majd megtalálják az okát. Egy biztos, az idén a Balatonnál nyaralókat nemcsak a bűnözés növekvő hullá­ma, a magas árak, hanem a dölgött angolnák is riasztották. Azért bízunk: lesz még a Balaton igazi magyar tenger, arany híddal, csónakkal, romanti­kával, meg ami kell... (Fotó: Walter Péter) HÍREK — TEMPLOMI HANGVERSENY. A Kecskeméti M. Bodon Pál Zene­iskola tanári kamarazenekara ma, 19 órai kezdettel hangversenyt ad a kunszentmiklósi református templomban. A műsoron egy-egy Händel-, Vivaldi-, Mozart-, Elgar- és Sibelius-mü szerepel. A koncertet a helyi zeneiskola szervezi, s a bevétellel a templom orgonájának felújítását támo­gatják. — A MÁLTAI Szeretetszolgálat kecskeméti csoportja alakul meg au­gusztus 31-én, szombaton 18 órakor. Az esemény színhelye a régi megyei tanács épülete lesz. (Katona József tér.) — ÁRVÁN A KREMATÓRIUMBAN címmel írt könyvet Erdélyi István arról, hogy mi történik Magyarországon a halottakkal, a krematóri­umba kerültekkel, a hagyományos módon temetettekkel. A könyvet au­gusztus 26-án, 10.30 órakor mutatják be Budapesten, a Benczúr Hotelben. — A KECSKEMÉTI KÉPZŐMŰVÉSZEK Közössége és az Erdei Fe­renc Művelődési Központ gyűjteményes bemutatót rendez, tizennyolc mű­vész alkotásaiból. A tárlatot augusztus 16-án. pénteken, 17 órakor nyitják meg, a művelődési központban. A tárlat szeptember 9-éig látogatható. Mert nem kerülheti el a vásárlást! APEH-ENGEDÉLYES pénztárgépek vására az MMG-AM kecskeméti gyárában — viszontel x A VÁSÁR IDEJE ALATT: elintézzük megvásárolt pénztárgépe séges adatok: név, cím, adószárn^el — díjtalan üzembehelyezés, — megemelt jótállási idő (2 év), — helyszíni gépbemutató, oktatás, ■ készpénzzel vásárlók soroláson iÖDÍJ: \ — 2 személyre í — szabadldöcsekk. ÁROLHATÓ TÍPUSOK: DS 36016/p; EC — 504/A. teljes vételár visszaigényelhető! NULVILÁGOSÍTÁST A 76/29-600/196-os telefonszámon! gyártja pénztárgépeit forgalmazza = BIZTONSÁG szervizeli ^mmcy QftmS 6000 Kecskemét, Izsáki út 8. Tel.: (76) 29-600, fax: 22-650; Tx.: 26-286 A VÁSÁR 1991. szept. 15-éig tart! 3000

Next

/
Thumbnails
Contents