Petőfi Népe, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-13 / 189. szám
PETŐFI NÉPE 1991. augusztus 13., 7. oldal LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA Négy csapat még „állva” maradt Százhuszonnyolc csapat részvételével vasárnap megkezdődött a labdarúgó Magyar Kupa országos döntője, ahol az együttesek a legjobb 64 közé jutásért játszottak. Megyebeli csapataink közül elsőként a Kiskunhalasi AC búcsúzott a további küzdelmektől, miután a szerdára előrehozott mérkőzésen 3—1-re kikapott az előző bajnokságban még az élvonalban szereplő Békéscsabától. A vasárnapi fordulóban további három csapatunk, a KTE, a Kunbaja és a Gara fejezte be kupaküzdelmeit. A KSC, a Kiskőrös, a Miske és a Bajai FC idegenben is nyerni tudott, így már készülődhetnek a kupa augusztus 28-ai következő fordulójára. ÉGSZÖV MEDOSZ—KISKŐRÖS 2—6 (2—3) Kiskunlacháza, 300 néző. Vezette: Szabó J. Kiskőrös: Himer — Márics, Szlovák, Beregszászi, Verebályi, dr. Kovács, Pecznyik, Nagy L. (Lengyel), Bárány, Szűcs, Ocsai. Edző: Himer István. Gólszerzők: Bárány (2), dr. Kovács, Szűcs, Ócsai, Verebélyi (11- esből). Kiállítva: Ócsai. SÜLYSÁP—KSC 1—3 (0—2) A megyei II. osztályban játszó Sülysáp felett megérdemelt győzelmet arattak a kecskemétiek. BEREMEND—BAJAI FC 1—3 (1-1) , , Gólszerzők: Kovács I., Bognár, B. Szabó. CSONGRÁD—MISKE 0—4 (0—1) Csongrád, 400 nezo. Vezette: Németh. Miske: Jeszenovics — Jagicza, Csőgh, Szekeres, Miskolczi, Goldschmidt, Csincsák, Kiss, Szedlacsek, Földi (Szelezsán), Pa- lásthy. Edző: Gabala Ferenc. 10. perc: Csőgh beadását Csincsák a léc alá fejelte, 0—1. 55. perc: Szelezsán középre küldött labdáját Csincsák kapásból lőtte a bal sarokba, 0—2. 63. perc: Csincsák jobb oldalról beívelt labdáját Szelezsán kapásból zúdította a hálóba, 0—3. 68. perc: A kitörő Szedlacseket Kálmán felvágta, mire a játékvezető kiállította a csongrádi játékost. A megítélt büntetőt Csincsák kapu mellé lőtte. 80. perc: Csőgh labdáját Szedlacsek egy elegáns mozdulattal a hálóba pöckölte, 0—4. Kitűnt: Kiss, Csincsák, Miskolf*7i C1 sőí?h KUNBAJA—HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 0—2 ((U—0) Kunbaja, 150 néző. Vezette: Ba- lajti. Gólszerzők: Vasile, Verők. Kitűnt: Petrehanicz, Józsa, illetve Vasile. KTE—KABA 0—1 (0—0) Kecskemét, 400 néző. Vezette: Marosvári. KTE: Molnár — Kurucz, Endre, Pataki, Forgó, Baluta, Újfalusi, Boronkay, Fütyü (Pongó), ,Hor- váth, Kátai (Bálint). Edző: Ádám István. A hazai csapat végig egyenrangú ellenfele volt az NB Il-es Kábának. A kecskeméti csatárok négy óriási helyzetet elügyetlenkedtek. GARA—SIKLÓS 0—3 (0—2) Gara, 200 néző. Vezette: Aczél. Gara: Pál — Imre, Keresztes, Kricskovics (Miokovics), Babits (Bíró), Szemerédi, Farkas Zs., Farkas T., László, Kiss, Antal. Gólszerzők: Schweisboth, Szabó, Sztojka. Kitűnt: László, Farkas T., Antal, Szemerédi, Keresztes. Az Izsák—Dunaferr kupatalálkozót szerdán 16.30-kor játsszák Izsákon. • A kitörni készülő Miskolczit (Miskc) buktatja a csongrádi védő. MA LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzés: Nemesnádudvar—Bajai Tsz SK, 17 órakor. TOTO RÖVIDEN Előkészületi labdarúgó-mérkőzések: Kiskunhalasi AC—Szabadkai Zorka 1—0 (1—0). Gólszerző: Csermák. Bátaszék—Bajai Tsz SK 0— 1 (0—1). Gólszerző: Éber. Kiskunhalasi Spartacus—Kecel 2—3 (0—2). Tompa—Bácsalmás 2—2 (0—1). Gólszerzők: Barta (2), illetve Lakatos, Pencz (11-esből). A XV. Piros Arany Kupa nemzetközi sakkverseny negyedik fordulóját fejezték be Kalocsán. Az eredmények: Polgár Zsófia— Gemple 1 : 0, Kiss A.—Taudte 1 : 0, Györkös—dr. Kende 1:0, Ruppáner—Halász döntetlen, Kársa—Horváth Cs. függő. Az állás a 4. forduló után: Györkös, Kiss A. 3,5, Horváth, Karsa 2,5 (mindkettő 1— 1 függő), Polgár Zs. 2,5, Halász 2 pont. A KSC labdarúgó-szakosztálya megkezdte a belépőjegyek árusítását a csapat őszi hazai nyolc bajnoki mérkőzésére. A belépők naponta, munkaidőben Kecskeméten, a Zimay L. u. 3. sz. alatt vásárolhatók. Á labdarúgó-szakosztályt támogatni kívánók egész éves bérletet is válthatnak a korábban megszokottnál kissé magasabb összegért. A megyei II. osztályú labdarúgóbajnokság déli csoportjának sorsolását lapunk szerdai számában közöljük. A Magyar Kézilabda Szövetségben elkészült az 1991/92. évi NB 11-es csoportbeosztás. Két megyebeli férficsapatunk, a Lajosmizse és az újonc Kecel a délkeleti ^csoportban játszik. Ellenfeleik: Újkígyós, Dabas, Ercsi, Martonvásár, Alap, Taurus SC Szeged, Tisza- földvár, Szentes, Túrkeve, Orosháza, Pincegazdaság Szeged, Tököl. Megyebeli női csapataink, a KAC, a Soltvadkert, a Jánoshalma és a KTE szintén a délkeleti csoportban mérkőzik. Ellenfeleik: Szeghalom, Székkutas, Juhász Gy. TKF, Túrkeve, Tornádó SE, Karcag, Hernád, Jászárokszállás. A Superbike motoros világbajnokság svédországi versenyét vasárnap rendezték Anderstorpban. A futamban érdekelt magyar versenyző, Harmati Árpád, aki az Eagle Racing Team motorosa, a versenyt megelőző bemelegítés során bukott. A Hondával motorozó magyar sportoló gerincsérülést szenvedett, az első hírek szerint két csigolyája tört el. Orvosai szerint állapota a körülményekhez képest jó, egyelőre úgy tűnik, maradandó károsodást a baleset miatt nem szenved. Felépülése körülbelül két hónapig tarthat. A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 32. játékhetére. 2 547 040 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz 1 talá- latos szelvény 1 darab, nyereménye 3 563 817 forint; 13 találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyenként 1 143 111 forint; 12 taTotójátékunk résztvevői az elmúlt héten hat labdarúgó Magyar Kupa-mérkőzésre tippelhettek. A helyes tipposzlop: 2,2,2, 2,2, és a + 1 találat: 2. Örvendetes, hogy a nyári szabadságok ellenére 140 szelvény érkezett a szerkesztőségbe, amelyből 16 volt telitalálatos. Közülük a sportrovat munkatársai húzták ki az öt szerencsés nyertes Jálatos szelvény 150 darab, nyereményük egyenként 20 322 forint; 11 találatos szelvény 1858 darab, nyereményük egyenként 1641 forint; 10 találatos szelvény 14 395 darab, nyereményük egyenként 318 forint. A közölt adatok nem véglegesek, a szelvények ellenőrzése még tart. nevét. A nyertesek Czár Tamás (Kalocsa), Barta István (Madaras), Szabó Béla (Akasztó), Bábity János (Bácsalmás), Miokovics Zoltán (Gara), akiknek a 10-10 totó- szelvényt postán küldjük ki. Ezen a héten hat megyei II. osztályú bajnoki labdarúgómérkőzés szerepel az 5 + 1-es szelvényen. Az 5 + 1-es szelvényt levelezőlapra felragasztva, vagy borítékban a pénteki postazárásig kell feladni. Totózóink korlátlan számú szelvénnyel vehetnek részt a játékban. A borítékra, kérjük, írják rá: 5 + 1! Címünk: Petőfi Népe szerkesztősége, sportrovat, 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. X AZ 5 + 1-ES TIPPSZELVÉNY TIPP 1. Tompa—Kecel 2. Hajós—Császártöltés 3. Kunbaja—Kelebia 4. Tabdi—Kiskunmajsa 5. Imrehegy—Csengőd Vaker SE- Hetényegyháza Név:................................... Lakcím: ............................ A PETŐFI NÉPE ÉS A SZERENCSEJÁTÉK RT. MEGYEI TOTÓJA Tizenhatan tippeltek helyesen A HATODIK FORMA—1 UTÁN Brazil pálya lett a mogyoródi „aszfaltcsík” A hét végén a Hungaroringre figyelt az autósvilág, ahol hatodik alkalommal rendeztek Forma—1-es világbajnoki futamot. A győzelmet remek versenyzéssel a brazil Senna szerezte meg nagy riválisa, az angol Mansell, valamint az olasz Patrese előtt. Érdekes módon 1986 (Piquet), 1987 (Piquet), 1988 (Senna) után ismét brazil pilóta nyerte a Magyar Nagydíjat. Senna ezzel a futamgyőzelmével az összetett pontversenyben növelte előnyét az őt üldöző Mansellel szemben, ám bizonyosak lehetünk abban, hogy kettejük viadalának még korántsincs vége. Áz őrült száguldás augusztus 25-én, a Belga Nagydíjon folytatódik. Farkas Tibor felvételei azoknak adnak némi bepillantást, akik nem jutottak ki a Hungaroringre. • „Egyszer majdnem megelőztem, de a brazil idejében kapcsolt és kifékezett” — mondta a verseny végén Mansell. • Bütvkölés a depóban. • „Hiába jött be két pilótánk a második és a harmadik helyre, az összesített pontversenyben a McLaren két ponttal elébünk került” —- összegezte a vasárnap látottakat Frank Williams istállófőnök és Bemard Dudot, a Renault Sport technikai igazgatója. • Mészáros Adrienn, a kecskemétiek gokartosa időmérés közben. A versenyzőnő Móczár Péterrel egyedüli magyar párosként indult a Forma—1-es futam egyik betétversenyén, a Ford Fiesta Kupán. Nyeregben a világ legjobbjai Kedden Stuttgartban megkezdődik a 91. kerékpáros-világbajnokság csaknem kéthetes küzdelemsorozata. Az augusztus 13. és 25. között zajló világverseny a földkerekség legjobb profi és amatőr, pálya- és országúti kerekeseit hozza össze. A porfelhőlovagok egyébként „kellemes” helyzetben vannak, hiszen az olimpiákat leszámítva évente nyílik lehetőségük vb-érmek megszerzésére. Stuttgart a negyedik olyan német város, amely elnyerte a sportág vb-házigazda szerepét (1954, 1966, 1978 után), de ez az első alkalom, hogy a pálya- és országúti versenyeknek egyazon helyiség ad otthont (tavaly például a japán Maebasi és Ucsonomija volt a házigazda). A „teknősök” 15 aranyérmének sorsa a híres Hans- Martin-Schleyer sportcsarnokban dől el a gyors, faborítású, 285 m-es pályán, ahol 5 ezer néző figyelheti a futamokat. Az „aszfaltbajnokok” a csarnoktól mindössze 500 m-re lévő Necker-stadionnál rajtolnak és érkeznek meg az öt számban. Ami a magyarokat illeti, összesen 12 versenyző képviseli a piros- fehér-zöld színeket. A ferencvárosi Eisenkrammer Károly a felkészülés hajrájában megbetegedett, gyomorfekélye miatt hosszabb pihenőre kényszerül. Neki tehát kimarad a vb, viszont klubtársa, Pais Péter egy egyéni szponzor segítségével juthat el a seregszemlére. Sipos János szakvezető az MTI munkatársának elmondta, hogy a magyaroktól azt várják, a középmezőnyben végezzenek. A pontversenyben egy kerékpárost várnak a 24-es döntőbe, a kétüléses és motorvezetéses számban egyszámjegyű (8—9.) helyezést remélnek, míg az országútiak célja a táv teljesítése és a középmezőny elérése lehet. A sportág történetében egyébként magyar kerékpáros érmet még nem nyert, a legelőkelőbb helyezés a harmincas évek versenyzőjének, Vida Lászlónak a nevéhez fűződik, aki az országúton 4. lett. A mai generáció tagjai közül Somogyi Miklós 1985-ben lett 8. a pontversenyben, ő azonban az olimpiára gondolva, tavaszi sérülése miatt ezúttal nem áll rajthoz. Mindenki Boris Becker akar lenni... Szabályos vállalatot alapított egy német teniszoktató gyermekei várható sportkarrierjére. A 42 éves Peter Haas 15 társával — cégekkel és magánszemélyekkel — létrehozta a Tosa GmbH-t, amelynek egyetlen üzleti célja van: a 12 éves Thomas és a 15 éves Sabine teniszcsillaggá nevelése. A Tosa cégtársai öt éven át évente és egyenként tízezer márkát adnak a Haas-gyerekek képzésére, s ennek fejében 15 éven ót az összes bevétel egy-egy százaléka az övék, már amennyiben Thoma és Sabine valóban teniszsztár lesz. Amióta Boris Becker, Steffi Graf és persze szüleik is multimilliomosok lettek a tenisz révén, mind több szülő próbálkozik Németországban hivatásszerűen foglalkozni a tehetséges gyerek teniszkarrierjével. Ez pedig már fiatalon jól jövedelmezhet, ezért igyekeznek már az egészen kis gyerekeket is menedzselni. Az amerikai Jennifer Capriati már 14 évesen tízmillió dolláros reklámszerződést kötött, Becker menedzsere pedig máris „lefoglalta” magának a mindösz- sze 12 éves, de rendkívüli tehetségnek ígérkező román származású Mirella Vladulescut.