Petőfi Népe, 1991. július (46. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-11 / 161. szám
4. oldal, 1991. július 11. PETŐFI NEPE HETI SOROZATUNK NYOLCVAN ÉVE TÖRTÉNT: FÖLDRENGÉS KECSKEMÉTEN Kedvezményes kamatra, anno... í A Á A segélyezés kétféle módját v**/ jelölte meg a tanács. Az első olyan adomány, amelyet a befolyt és befolyó adakozásokból folyósít és amelyet visszafizetni soha nem kell, a másik olyan, amelyet kamatmentes vagy mérsékelt kamatú és hosszú lejáratú államkölcsön alakjában folyósít a megállapítandó kár arányában és a megszabandó módok mellett. Ezen felhívás folytán az első határidő alatt, július 10-étől augusztus 15-éig, beérkezett a segélyező irodába összesen 1187 segély iránti kérvény, 844 384 korona értékben. Tehát, amint ebből a számadatból is kitűnik, a 70 ezer lelket számláló, mintegy 16 ezer háztartást képező s körülbelül 10-12 ezer ház- és tanyatülajdonost magába foglaló kecskeméti károsultnak csak egy elenyésző kis része kért segedelmet az első hatósági felhívásra, noha egyetlen ház sincs sem a városban, sem a külterületen, amely kárt ne szenvedett volna. Ez a tény amellett tesz igazán szép és a kecskeméti ember önérzetes gondolkodására valló tanúságot, hogy nem a mások könyöradományára, hanem a saját erejére, szorgalmára és szívós energiájára támaszkodott a nagy megpróbáltatás kiheverésé- nél, amit igy fejez ki: majd megsegít a jó Isten! Csak jobbára az igazán szegények és a segélyre szorultak folyamodtak adományokért, leszámítva néhány kapzsit és telhetetlent, akik ilyen nagy tömeg között mindig akadnak. Játék a határidővel Igen ám, csakhogy a tanács és a városi közgyűlés még tovább is atyáskodni akarván, a kérvények benyújtásának határidejét meghosszabbította és az emberek, meg a kolomposok, akik között voltak olyanok is, hogy pénzforrást csináltak a közös és a mások szerencsétlenségéből, időközben rábeszélték egymást és a károsultakat, hogy kérvényezzenek, hiszen azért küldték azokat az adományokat, hogy a károsultaknak adják. így aztán a meghosszabbított határidő alatt, augusztus 15-étől november 1-jéig ismét beérkezett 832 segély iránti kérvény 584 529 korona ősz- szegben, vagyis összesen 2019 egyén kért összesen: egy millió négyszázhuszonnyolc ezer kilencszázti- zenhárom korona segélyt. Államkölcsön iránt július 10-étől november 1-jéig beérkezett 1106 kérvény 5 327 905 kor. összeg iránt. Nos hát a kárbecslő bizottságoknak az volt a föladata, hogy ezen szukczesszive beérkező kérvények alapján a károsultak házánál megjelenjen, ott a legalaposabb és leglelkiismeretesebb körültekintéssel járjon el és a kárt állapítsa meg, s a kiutalandó segély összegére nézve tegyen javaslatot az ezen kárbecslő bizottságot kiküldő segélyező bizottságnak, amely megállapítván az összeget, határozatát végleges jóváhagyás és a segélyösz- szeg kiutalása végett a városi tanácshoz tette át, s így legfelső fokon a tanács döntött minden kérvény sorsa fölött, mely ezen üléseit mindig Kada Elek polgármester elnöklete alatt tartotta. A kárbecsléseknél az elöljáró bizottság igen nagy figyelemmel járt el. Megállapította a károsult családtagjainak és azoknak számát, akiknek eltartásáról gondoskodnia kell. Vagyoni állapotát, ingatlanainak, ingóságainak, üzletének értékét: bérjövedelmének mennyiségét, bekebelezett, váltó és egyéb terheit, kárának hozzávetőleges értékét és ezen állapotnak lehetőleg tárgyilagos és igazságos mérlegelése után tett javaslatot a segélyösz- szeg mekkoraságára nézve. Szegény gazdagok így történtek azután meg olyan esetek, hogy látszólag vagyonos emberek nagyobb segélyben részesültek, mint látszólag, vagy tényleg szegényebbek. Igen, mert ha a teher levonatott a vagyon értékéből, akkor derült ki, hogy az illető nagyon is rá van utalva a segélyre. A kárbecslő bizottságok javaslata alapján 1911. november 1-jéig elintézést nyert 963 kérvény, amellyel kiutalványoztatott 337 482 korona. Elutasittatott 175 kérvény, függőben hagyatott 65. Ezek az utóbbiak azokkal a kérvényekkel együtt nyernek elintézést, amelyek augusztus 16-ától november I-jéig adattak be. A kiutalványozott összegből november 1-jéig 881 egyén vette föl a segélyösszeget, amely 311 982 korona 30 fillért tett ki. Meg kell még jegyeznem, hogy az itt elsorolt kervenyeken kívül még 167 kérvény érkezett a segélyező bizottsághoz és pedig a vasutasok kérvényei, amelyeket a belügyminisztérium a kereskedelmi minisztériumtól vett át és küldött le elbírálás végett. Ezen kérvények is az utólag beadott második csoportbeli segély kérvényekkel egyidejűleg nyernek elintézést. Már most ezekből nem lesz nehéz megítélni, hogy mennyi gondot és mennyi munkát okozott a hatóságnak és az eljáró biztonságoknak ez a rettenetes földrengés. Megjelent a Cumania újabb kötete A napokban került a terjesztőkhöz a Bács- Kiskun megyei múzeumi szervezet tudományos periodikája, a CUMANIA 12. kötete. A rangos tanulmánygyűjtemény legújabb kiadványa amilyet dr. Bánszky Pál és dr. Sztrinkó István szerkesztett — a megyei közgyűjteményekben folyó régészeti, történelmi, néprajzi és antropológiai kutatásokba ad betekintést. A tizenkét tanulmány szerzői közül többen évtizedek óta dolgoznak a megyei és a városi intézményekben: sokat tettek azért, hogy alaposabban ismerjük a Duna—Tisza közi települések múltját, a közösségek hagyományait. Különösen is fontos tanulmány H. Tóth Elvira az elmúlt négy évtizedben végzett megyei régészeti kutatásokról szóló, hiánypótló munkája. A történelemtudományokban kevésbé jártasok is érdeklődéssel forgathatják Merk Zsuzsa a Szovjetunióba deportált katymári és vaskúti németek kálváriájáról írt tanulmányát. A néprajzi fejezetben Bárth János, az intézményhálózat igazgatója, a pásztorokkal kötött uradalmi szerződéseket elemzi. Fehér Zoltán pedig Bátya népének kereskedéséről ad közre újabb adatokat. A jeles antropológus, Hen- key Gyula „A magyar nép etnikai embertani vizsgálata” címmel publikált tanulmányt a 12. Cuma- niában. Hogy csak néhányat emeljünk ki a kiadvány opusai közül. Az új kötet a megyei múzeum intézményeinél rendelhető meg. F. P. J. Kecskemét és Kecskemét környékiek, figyelem! ' / / A Tistakécskei Start Kisszövetkezet ideiglenes bútorboltot nyitott, ahol rendkívül ölesé, kárpitozott ülő-, fekvő és kiegészitö bútorok kaphatók. Csak egy a csábító árak körül; ágyneműtartós (elnőttheverő: 10 000 Ft A bútorérusités helye: Kecskemét, Bethlen krt. 63. (623. sz. szakmunkásképző iskola klubterme) Nyitva tartás- hétfőtől péntekig 9—18-if szombaton 8—12-ig. Most vásároljon nlcsó bútort, mert az árusítás csak augusztus 28-áig tartl A Dél-magyarországi Gazdasági Kamara szeptembertől közép- és felsőfokú vizsgaköteles MARKETINGTANFOLYAMOT (40 fős csoportokban), valamint AZ ÚJ SZÁMVITELI TÖRVÉNY elméleti és gyakorlati oktatására képzést indít (25 fős csoportokban). A számviteli tanfolyam elvégzését igazoló oklevelet a PM állítja ki. Érdeklődésüket és jelentkezésüket várjuk a DmGK Bács-Kiskun Megyei Irodájában, Kecskemét, Május 1. tér 5. (517—518. sz. szoba). Telefon: 76/22-424, telefax: 76/22-579, tx.: 26-435. 2677 Kiskoroson is megalakult az MCDSZ A napokban tartotta alakuló ülését Kiskőrösön a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségének helyi tagozata. A szervezet fő céljának a helyi cigányhagyományok megőrzését tekinti. Nem politizálnak, hanem kulturális feladatokat látnak el elsősorban. A munkát 9 fős választmány koordinálja. Elnöke: Györgye Sándor, elnökhelyettese: Radics Tibor, titkára: Sztojka László. Tárlat a kórházban A kecskeméti megyei kórház II. emeleti kamaratermében csütörtökön nyitották meg Botár Edit kolozsvári festőművész akvarell- tárlatát. A bemutató két hétig tekinthető meg. Túl az öt- milliárdon Amikor 1988. július 11-én megszületett az „ötmilliárdodik” ember, az ENSZ úgy döntött, hogy ezen a napon a tömegkommunikációs eszközök világszerte minden évben megemlékeznek az emberiség túl gyors sokasodásának következményeiről. Ezzel az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet a gazdasági következményekre, és felkeltse a világ kormányainak a figyelmét. Ma már ugyanis öt és fél milliár- dan vagyunk, 2000-ben — a szakemberek előrejelzése szerint—6,2, 2025-ben pedig 8,5 milliárd lakossal kell számolni. — Drámai ez a növekedés — mondja dr. Miltényi Károly, a Népességtudományi Kutató Intézet igazgatója —, ha figyelembe vesz- szük azt, hogy az 1800-as évek közepén még csak egymilliárd ember élt a Földön. Ezt követően az ún. első népesedési átmenet idején az orvostudomány eredményei, a jobb táplálkozás és a higiéniai biztonságkövetkeztében a gazdaságilag fejlett országokban lényegében változatlan születésszám ‘mellett visszaeselta halálozás. Különösen a két világháború között, Tiiajd a második világháború után pedig kialakult az egy-két gyerekes családtípus. Ennek társadalmi és gazdasági okai voltak, megváltozott a gazdasági érdekeltség, ennek következtében az életmód és az időbeosztás. A városiasodás másfajta életmódot alakított ki, mint a falusi, a vidéki környezet. Végül a legutóbbi évtizedekben a házasság- kötéssel nem szentesített együttélések elterjedése is jelentősen befolyásolta a születések számát. — Ezzel szemben a század második felében robbanásszerű demográfiaiforradalom ment végbe Ázsia, Afrika és Latin-Amerika országaiban. Mi ennek az oka ? —Sokkai gyorsabban esett visz- sza a halandóság, mint Európában és Eszak-Amerikában. Ugyanis olcsón és gyorsan importálták a fejlett országok tudományos, egészségügyi eredményeit. Ezzel egyidejűleg azonban nem ment végbe az a gazdasági, társadalmi és életmódbeli átalakulás, mely korábban megtörtént Európában és Eszak-Amerikában. Tovább élnek a mezőgazdasági kultúrák, a paraszti életmód. Az egész família családi szükségletre termel, ezért nem hátrány az 5-6-7 gyerek. Az ilyen magas születésszám évente 2-3 százalékos gyors népességnövekedést idéz elő, ami felemészti a beruházások jelentős részét. A gazdasági fejlődésre és a modernizációra már nem marad sem pénz, sem energia. A természetes környezetet is károsan alakítja, ugyanis több régióban az erdők kivágásával növelik a mező- gazdasági területeket. Ez a rabló- gazdálkodás pedig a sivatagok terjeszkedéséhez vezet. Míg a világ népességének a száma emelkedik, addig hazánké egyre csökken. Milyen következményekkeljár ez a folyamat ? — Magyarországon jelenleg mintegy 10 350 000 ember él, 2010-ben pedig csak tízmillióan leszünk. Folytatódni fog a lakosság elöregedése. Ennek következményeként 2000 után jelentősen csökken az aktív dolgozók aránya. Köztudott, hogy ez a folyamat a nagyszámú nyugdíjasréteg eltartásának a lehetőségét nehezíti meg, és zavart okoz a társadalombiztosításban, ami egyik lényeges oka a nyugdíjkorhatár várható kitolódásának. Dr. Ruzicska Mária MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.45: Jó reggelt. Magyarországi Benne: 5.50: Falutóvé 6.00: A Reggel 8.30: Verkli 9.00: Jóga — dr. Weninger Antallal 9.20: Képújság 16.24: Képújság — Napi músorajánlat 16.25: Román nyelvű nemzetiségi magazin — Ecranul nostru 16.50: Képújság 16.55: Rabszolgasors — Brazil tévéfilmsorozat XXX/2. rész 38 17.30: Zöldhullám 18.00: Műsorismertetés. Közlemények 18.05: Pénzvilág 18.15: Gyereksarok — „Engedjétek hozzám .." — Esti mese — Sebaj Tóbiás — A két feketerigó — Cimbória 18.45: Nem IS nap a nap IS nélkül — /V/7. rész 19.15: Mini klipmix 19.30: Híradó 20.00: Telesport 20.15: Szomszédok 20.50: Mozimámor 21.25: Melankólia — Angol film (1989) 84' 22.50: Menedzser Magazin 23.35: Késő esti Híradó 23.40: BBC-híradó TV II. MŰSOR 6.00—9.00: Napkelte — Reggeli információs magazin Műsorvezető: Sugár Ágnes és Dömsödi Gábor 16.20: Hírek — Műsorelözetes — Időjárás 16.30: ötről hatra — A TV 2 zenés tájékoztató műsora 17.30: Kérdezzl Felelek 17.45: Gyerekeknek — Jetson család — Amerikai rajzfilmsorozat — A kimenő (ism.). 18.15: Telesport Műsorvezető: Palcsó Brigitta 18.35: Műsorelözetes 18.40: Esti egyenleg — Napi képes hírösszefoglaló 19.00: Kincses sziget az űrben — Angol— olasz tévéfilmsorozat Vili/6. rész 50' 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora 21.00: Néprajzi értékeink — Kis mosósu- lyok 21.10: Új Reflektor Magazin — Érdekvédelmi riportműsor 22.00: Híradó 22.35: Napzárta előtt... 23.00: A TV 2 FILMKLUBJA — A hatvanas évek magyar filmművészete — Csillagosok, katonák — Magyar—szovjet film (1967) FF ÚJVIDÉKI TV 15.30: Műsorismertetés. 15.35: Tv-napló — szlovákul. 15.50: Tv-napló — ruszinul. 16.05: Tv- napló — románul. 16.15: Zenés műsor. 16.45: Tv-napló — magyarul. 17.00: Tv-napló. 17.20: Rajzfilm. 17.30: Fiatalok műsora — magyarul. 18.00: Újvidéki képeslapok. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló — magyarul. 20.00: Tv-film. 22.00: Tv-napló. 22.20: Művelődési adás. 22.50: Hírek angolul. 22.55: Az éjszaka színe. 0.55: Hírek. 1.00: Műsorzárás. KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjórós. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Szonda — Tudományos magazin (ism.). 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 11.05: Tipp. 11.10: Archív felvételeinkből. 11.25: A Szabó r.aalári fiam 1,12.00: Déli Krónika, 12.30: &i.nyer má? 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Ojraolvasva — Tginai Lajos: A söté^yilág. 14,15: Talá^pzásoft a népzenével — A mikrofonná/: Szokolay Sándor (1980). 15.05: Kortársunk — Tolsztoj. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Humorfesztivál-döntő- sök — Éles István és Horváth Szilveszter. 17.05: Cigányfélóra. 17.35: Örökzöld filmzenék a Bostoni Szórakoztatózenekar előadásában. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.41: Az Új stílus együttes műsorából. 19.50: Hajszálgyökerek. 20.05: Szerpentin (ism.). 21.05: Beethoven összes zongoraszonátája Fellegi Ádám előadásában — Vili 11. rész. 21.45: Falusi mulatságok minden évszakban. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Történelmi tükör. 23.05: Nagy mesterek — világhírű előadó- művészek. 24.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Ország—város—híres ember. 8.35: A csudálatos Mary — P L. Travers regénye folytatásokban— XIII/4. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.03: Útikalauz üdülőknek. 9.08: Rivaldafényben: Paul An- ka és a Manhattan Transfer egy. 10.15: Édes anyanyelvűnk (ism.). 10.20: Operaslágerek. 10.50: Peres, poros iratok. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.03: Bioritmus (ism.). 11.23: Bioritmus (ism.). 11.23: „Rock-mobil ". 12.00: Nótaparádé. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: Nosztalgiahullám. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Lelátó — Sportmagazin. 14.30: A magányos lovas — Zane Grey regényének rádióváltozata. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.05: Magnóról magnóra. 15.45: Az Ars Renata együttes felvételeiből. 16.00: Rádiókvíz. 17.00—19.00: RádióMa. Benne: 17.00: Hírek. Időjárás. 17.50: A—B/CD. 18.10: Gordiusz. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.03: Ahogy mi zenélünk. 19.30: Popregiszter. 20.00: Garázs. 20.30: Tip-top parádé. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.03: Daráló (ism.). 21.33: Folk-rock Európában. 22.00: Huszárfélóra. 22.33: Az Edda együttes felvételeiből. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Debreceni Dzsessz - napok. 0.10: Verseit elmondja: Lendvay Éva. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.20: Amatőrök táncversenye. 9.35: Megzavart nászéjszaka (NSZK-vígjáték) 84' — Az elvált házaspár újra találkozik a közös nyaralóban, ahol a férj második feleségével tölti a mézesheteket. Az asszony nem ismeri el a válást, mert véleménye szerint a papírokat meghamisították. 11.00: Telebutik. 11.25: Murphy atya (am. sorozat). Tojás, tej és száraz ágy — Parker atya Murphy tanácsa ellenére egyedül indul el, hogy teheneket és tyúkokat vegyen a gyerekeknek. 12.10: Wells Fargo meséi (am. sor). Tanoa. 13.00: Hírek. 13.05: Hammer (am. krimisorozat). Testvérszív. 13.35: Kalifornia klán (am. sorozat). 14.25: A Springfield-sztori (sorozat). 15.10: Senki más, csak te (sorozat). 15.55: CHIP'S (amerikai sorozat). Közlekedési óra. 16.45: Rizikó—játék. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: A hétmillió dolláros asszony (amerikai akciófilm - sorozat). Erős barátok. 18.45: Híradó. Időjárás. 19.25: Jump Street 21. (am. sor.) Változások. 20.15: Harry és a Hendersonok (amerikai vígjáték) 106'. 22.10: Hírek. 22.20: Bilitis (fr. erotikus film) 89'. 23.55: Hírek. 0.05: Forró vér (amerikai erotikus film) 82'. Fsz.: Sylvia Kristel. 1.30: Jump Street 21. (ism). 2.15: Műsorzárás. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok (ism.). 9.05: Közkórház (ism.). 9.50: Teleüz- let. 10.10: Dr. Fu Man Chu pokoli terve (ism.). 12.00: Műsorismertetés. 12.05: Szerencsekerék (ism.). 12.45: Telebörze. 13.35: Bingo (ism.). 14.00: Thunderai macskák (sorozat). A hó ura. 14.25: Közkórház (amerikai sorozat). Végzetes levél. 15.10: Szomszédok (ausztrál sor.). Most vagy soha — Harold megfelelő helyet keres az új üzlet számára. Vannak tervei a jövőt illetően, melyek Madge-et is érintik. Daphne aggódik Des egészségi állapotáért, aki mint egy megszállott edz a Jim elleni versenyre. 15.50: Hazzard megye lordjai (amerikai westernsorozat). Gyémántláz. 16.45: A rendőrnő (am. krimisor.). A betörés kulcsa. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Megbabonázva (am. sorozat). Az előző évszázadban. 18.15: Bingo — játék. 18.45: Híradó. Időjárás. 19.15: Szerencsekerék. 20.00: A szép és a bestia (am. sor.). Elbukott szerelmesek. 21.00: Star Trek — a filmfelvétel (amerikai film) 125'. 23.15: Hírek. 23.30: Két férfi a városban (francia—olasz film) 96. Fsz.: Jean Gabin, Alain Delon. 1.10: Az átok örökösei (ism.). 2.00: Műsorismertetés. PRO 7 6.00: Buffalo Bill (am. sorozat). Mrs. Buffalo. 6.25: Én már nagylány vagyok (vidám amerikai sorozat). A mama nem szeret engem. 6.50: Ház az Eaton téren (ism.). 7.35: Az űr (ism.). 8.20: Rajzfilm-show (ism.). Batman — Szuperkandúr. 9.10: Lassie (ism.). 9.40: Barátom, Ben (ism.). 10.05: Waltonék (am. sorozat). Kettészakadt család. 11.00: Az űr (am. kalandfilmsorozat). 11.50: Doogie Howser (ism.). 12.15: Alice (vidám am. sorozat). Vera eljegyzése. 12.40: Harry Fox esetei, (ism. ). 13.25;» Bakf.Uro-show (ism,). ^T^siHapsi — Hint Stone család. 15.60: Hírek. Időjárás. 16.00: Lassie (amerikai sorozat). ;Nagy§fta,;0yletésnapja., 16.30: Rossz hírű medvék (am. sor.). A nagy dobás. 17.00: Doogie Howser (am. sor.). Ki nyeri a díjat. 17.25: Hírek. Időjárás. 17.40: Detektívügynökség (am. sor.). Gyilkosság komputerrel. 18.30: Rajzfilm-show — Batman — Szuperkandúr — Tapsi Hapsi — Flintstone család. 20.15: Mike Hammer (am. film) 92'. Fsz.: Stacy Keach. 21.55: Hawaii öt null (am. sorozat). Sorsolás. 22.45: Kevesebb, mint zéró (amerikai film). 0.30: Minden lében két kanál (ism.). 1.20: Randevú Bray-ben (ism). 2.45: T. H. E. Cat (ism.). 3.10: Agglegényparti (am. film) 90'. 4.45: Műsorzárás. SUPER CHANNEL 9.00: Rajzfilmek. 10.00: Egyveleg. 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Gyerekeknek. 17.00: Élő videoshow. 19.00: Egyveleg. 20.00: Fókusz. 20.30: Üzleti hét. 21.00: Nagy koncertek '80. 22.00: Nemzetközi hírek. 22.10: A Bermuda háromszög (amerikai film). 0.20: Hírek. 0.30: Nagy koncertek '80. 1.30: Egyveleg. TV 5 16.05: Hírek. 16.15: Játék a szótárral. 16.35: Negyven fok árnyékában. 18.30: Francia nyelvlecke. 19.00: Hírek. 19.20: Szempillantás. 20.00: Sztrip-10 — belga társadalmi magazin. 21.00: Hírek. 21.35: Első az egészség — Hogyan fogyjunk le anélkül, hogy utána visszahíznánk? 23.00: Hírek. 23.15: Zenei archívum. MOZI Július 11-cn, csütörtökön MOZI: KECSKEMÉT, Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: TORTURY (MISERY). Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: ROBIN HOOD. Sz., mb., amerikai film. Otthon mozi: szünnap. Stúdiómozi: 7 órakor: SÖRGYÁRI CAPRICCIO. Sz., mb., csehszlovák film. Csalánosi autósmozi: este fél 10 órakor: A SAINT TROPEZ-I LEÁNYKERESKEDŐK. Sz., mb., francia film. 18 éven felülieknek. Országúti autósmozi: este fél 10 órakor: ROBIN HOOD. Sz., mb., amerikai film. BAJA, Uránia mozi: fél,4, fél 6 és fél 8 órakor: ZÖLD KÁRTYA. Sz... mb., francia film. Autósmozi: este fél 10 órakor: L.A. STORY. Sz., mb., amerikai film. BÓCSA. Autósmozi: este 10 órakor: RENDŐRAKADÉMIA 6. Sz., amerikai film. DUNAPATAJ, Szelidi-tó kertmozi: este 9 órakor: A TERMÉSZET LÁGY ÖLÉN. Sz., mb., amerikai film. JÁNOSHALMA. Árpád mozi: 7 órakor: AZOK A CSODÁLATOS BAKER FIÚK. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek. KALOCSA, Otthon mozi: 6 és 8 órakor: JOBB MA EGY ZSARU. MINT HOLNAP KETTŐ. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Autósmozi: este fél 10 órakor: NÉGYBALKEZES. Sz., mb., amerikai film. KECEL. Autósmozi: este 10 órakor: CYRANO DE BERGERAC. Sz., mb., francia film. KISKÖRÖS, Petőfi mozi: 8 órakor: BŰNTÉNY A TÁMASZPONTON. Sz., mb., amerikai film. Héven felülieknek. Holdfény autósmozi: este fél 10 órakor: DIRTY DANCING. Sz,, zenés amerikai film. KISKUNFÉLEGYHÁZA, Petőfi mozi:, 6 és 8 órakor: TINI BOSZORKÁNYOK. Sz., amerikai film. Stúdiómozi: 7 órakor: BASEBALL-BIKAK. Sz., mb., amerikai film. KISKUNHALAS, Filmszínház: fél 5 órakor: MEGINT 48 ÓRA. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Fél 7 és fél 9 órakor: EZ IS AMERIKA. Sz.. olasz film. 16 éven felülieknek KISKUNMAJSA, Autósmozi: este 10 órakor: EZ IS AMERIKA. Sz., olasz film. 16 éven felülieknek KLNSZENTMIKLÓS, Haladás mozi: 6 és 8 órakor: OLLÓKEZŰ EDWA'RD. Sz., mb., amerikai film. MÉLYKÚT, Autósmozi: este fél 10 órakor: NE FOLYTASSA, FELSÉG! Sz., mb„ amerikai film. KECSKEMÉTI TELEVÍZIÓ. 9-10 óráig: KÉPÚJSÁG. 14—15 óráig: KÉPÚJSÁG. 17.30 18.30 óráig: KÉPÚJSÁG. A kegycsrendi kispapok hálóterme.