Petőfi Népe, 1991. július (46. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-08 / 158. szám
10. oldal, 1991. július 8. SPORT SPORT SPORT Volentér László nagy győzelem után akasztotta szögre a „papucsot” A nagy elődök példás követője (Adalék a sokszoros bajnok névjegyéhez) Feleség, aki hallgatásban világbajnok A motorcsónaksport olyan technikai sportág, amelyben a versenyző célja, hogy a pályán (a vízen), a motor erejét a lehető legjobban kihasználva, nagy sebességgel az élre törjön és helyzetét a fordulóban ésszerű kanyartechnikával meg is tartsa. Eredményes szereplésre csak azok a versenyzők képesek, akikben a szükséges műszaki ismeretek megfelelően ötvöződnek a fizikai állóképességgel és a küzdeni- tudással. Volentér László, a Bajai Sparta- cus-Vízügy válogatott versenyzője ebben volt átlagon felüli. Kivételes képességeinek köszönheti, hogy csodálatos pályafutása volt. Olyan nagy elődök árnyékában nőtt fel, mint László Ferenc, alias Cinke, aki a magyar motorcsónaksport valóságos úttörőjeként 1965 és 1977 között tízszer nyert magyar bajnokságot. Vagy Csapiáros László és Sarkadi Sándor, akik úttörői voltak az első nemzetközi sikereknek a bajai színek képviseletében. A tehetségét bontogató ifjú Volentér tíz évvel ezelőtt ízlelte meg a vízi száguldás sajátos világát, s hamarosan beleszeretett. 1981-ben hatodikként mutatkozott be a magyar bajnokságon, s 1983 óta valósággal uralta a hazai mezőnyt. Nem kevesebb, mint nyolc alkalommal iratkozott fel a magyar bajnoki cím védőinek listájára, miközben magyar válogatottként, a nemzetközi mezőnyben is letette névjegyét. 1983-ban valósággal berobbant az élvonalba, országos bajnokságot és Világ Kupát nyert egycsapásra. Mire a hazai és nemzetközi mezőny megtudakolta, hogy ki is ez a bajai „ördögfióka”, újabb sikereket könyvelt el. Évtizedes pályafutása során hatszor nyert Európa-bajnoki aranyérmet, négy alkalommal pedig Világ Kupát. Pályafutása csúcsán, 1986 október végén, amikor már a hétköznapi ember a nagykabátját is elővette a szekrényből meglepő bejelentést tett. A Kaposvár melletti Deseda-tóra szólította a sportág illetékeseit. Úgy gondolta, megjavítja a világcsúcsot, s amit Volentér bejelent... Az eredménylistájához azóta is hozzátartozik, hogy az 0-350 kcm-es géposztályban Volentér László 166.364 km/óra sebességgel — világcsúcstartó (is). A Petőfi Népe Kupában is csúcstartó Szerkesztőségünk 1971 - ben alapított vándorserleget Bács-Kiskun megye legeredményesebb sportolóinak díjazására. A húsz évvel ezelőtt vándorútra indult serleg, sikerei első évében, 1983-ban ismerte el először Volentér László átlagon felüli teljesítményét. 1986 volt a következő kupaátvétele, amikor Európa-bajnoki címek, Világ Kupa-győzelem és az új sebességi világcsúcs elérése fémjelezte a kiváló sportoló eredményességét. Legutóbb pedig az elmúlt év őszén adtuk át neki lapunk vándorserlegét, immár harmadszor. megyénk legeredményesebb sportolójaként. Volentér László ebben is csúcstartó. Kedves, közvetlen asszony Volentér Lászlóné, aki vasárnap, a sokszoros bajnok utolsó versenyén is ott szurkolt férjének a dokk mellett. — Milyennek látta a férjét versenyzőként? — kérdeztük. — Azt hiszem, már a felesége voltam, amikor Bácsalmáson az autóversenyen kapott egy Trabantot — mondta —, s jobb időt ment vele, mint a győztes. Már akkor feltűnt, hogy más eredményt nem tud elképzelni, csak a győzelmet. De ezért később versenyzőként is megtett mindent. — Mire gondol? — Laci életében két dolog létezett; amit szeretett és amit nem. Egy jellemző példa. Az 1980-as évek elején, amikor beleszeretett a motorcsónaksportba, elméletileg hűtőgépjavítással kellett volna foglalkoznia. Elárom hónapig béreltünk egy üzletet, de egy fillért sem keresett, mert csak a sporttal volt elfoglalva. — Sosem befolyásolta, hogy hagyja abba a versenyzést? — Ekkora felelősséget nem vállalhattam, még akkor sem, ha volt idő, amikor úgy éreztem, meg kellene tennem. 1984-ben mégis komolyan szóba került, hogy abbahagyja, de akkor becsapott a ménkű. Megnyerte az Európa-bajnok- ságot. — Feleségként hogyan élte át a sikereit, kudarcait? — Nem egy éjszakát töltöttünk azzal, hogy elemezte a motor erényeit vagy hibáit, én pedig okosan hallgattam. Ebben én világbajnok vagyok, de ha akkor a megértésemmel segíthettem, meg kellett tennem. Egyébként csak azt mondhatom, csodálatos pályafutása volt, örülök, hogy osztozhattam az örömében, a sikereiben. KÖNNYES GYŐZELEM Az első a Bajnokok versenyén A szövetségi kapitány szemében is példakép A több ezres közönség ünnepelni érkezett vasárnap délután a bajai Duna-partra és a kívánsága teljesült. Volentér László szinte rendelésre nyerte a Bajnokok versenyét, majd hajójával elhúzott a part mellett, s a motort kikapcsolva, a víz áramlásának engedve vé- gigcsorgott a nagyszámú szurkoló- tábor előtt, akik állva tapsolták meg kedvencüket. A közismerten harcedzett sportoló integetve köszönte meg a biztatást, de egyre többször volt kénytelen leengedni a kezét, hogy könnyes szemét megtörölje. Szurkolói egészen a depóig kísérték a part mentén, ahol munkatársai már a vízben várták. A bajnok ruhástól közéjük ugrott és együtt ünnepelték közös sikerüket. — Nagyszerű verseny volt — mondta kérdésünkre dr. Ari Lajos, a versenybíróság elnöke —, méltó a bajai sportoló pályafutásához. Sajnos, az utóbbi időben Volentér- rel együtt több nagyszerű versenyő is visszavonult, de öröm, hogy nem szakadnak el szeretett sportáguktól, hanem a háttérből, szakmai munkájukkal segítik a fiatalokat, akik minden bizonnyal méltó követőik lesznek nagyszerű elődeiknek. A Bajnokok versenyének végeredménye, 0-350 kem: 1. Gerhard Neubacher (osztrák) 925, 2. Feil J. (magyar) 800, 3. Jadroczynski (lengyel) 694 ponttal. 0-50) kem: 1. Ferenc Csákó (osztrák) 969,2. Tor- divov (bolgár) 700, 3. Havas (magyar) 578 . 0-700 kem: 1. Rupert Temper (osztrák) 800, 2. Steineder (osztrák) 700, 3. Pintér (magyar) 528 ponttal. A Bajnokok versenyének összesített végeredménye: 1. Volentér László 3:28,2. Neubacher 3:28, 3. Krage (német) 3:43. Az országos bajnokság második fordulójának eredményei: O- 350 kem: 1. Tóth István (Szentéi;) 850, 2. Feil (Pallas) 80ó,'3. Pfeil (Baja) 600 ponttal. 0-500 kem: 1. Havas Attila (KVMSC) 895, 2. Sülé (KÁVA MSC) 575, 3. Trója (Szeged) 554 ponttal, 6. Bálint (Baja) 400 ponttal. 0-700 kem: 1. Tóth István 825, 2. Pintér 800, 3. Kertes (Szeged) 700 ponttal. Ifjúságiak, OSH kategória: 1. Frohmann Tamás (DVSC) 1200, 2. Tóth (Vác) 900, 3. Pozsgai (Vác) 450 ponttal. OSSZ kategória: 1. ifj. Gé- czy Bertalan (Pallas) 1200, 2. Joó (Pallas) 750, 3. Godó (DVSC) 600 ponttal. OSY kate- i gória! i 1. '.Bodor Péter.* > (Vác) : )200, 2. Kertes 825, 3. Kertész * 300 ponttal. Szöveg: Banczik István Kép: Tóth Sándor Csepr égi György, a magyar motorcsónaksport újdonsült kapitánya nemrégen még Volentér László riválisa volt. Olyan versenyzőnek ismertem meg, aki minden idegszálával a győzelemre készült mondja. — Egyszer télen találkoztunk, s én egy kicsit elengedtem magam, nem a sportról kezdtünk beszélni, de Lacinak mindért harmadik mondata visszatért a versenyzéshez. Ezzel azt szeretném szemléltem, hogy ő már akkor megkezdte a felkészülést, amikor sokan még nem is gondoltak rá. És neki volt igaza! Ez olyan sportág, amelyben az előkészületek alapvetően meghatározzák az eredményeket. A verseny már tulajdonképpen felszabadult- ságot jelent az idegi terheltség alól. Igazán sajnálom, hogy világbajnokságot nem tudott nyerni, de azonkívül mindenütt a csúcson volt, ahol csak lehetett. Örülnék, ha ilyen versenyzőink lennének a válogatottban! • Készülődnek a vetélytársak is. • Sziasztok, régi játszótársak. (Fotók: Tóth Sándor) • Sok ezren „Laciért' • Még ezt meg kell valahogy nyerni • Útban a győzelem felé . . • Vízre szállás előtt •T