Petőfi Népe, 1991. július (46. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-06 / 157. szám
t IRODALOM, MŰVÉSZÉT 1991. július 6., 5. oldal Olvasónapló KÁVÁSI KLÁRA: Kuláklista A kulákcsinálás, a kuláküldözés, a bebörtönzések, az elhurcolások az ország szempontjából, szerencsére, ma már történelemnek számítanak. Sok család, sok ember azonban ma is eleven fájdalomként, kitörölhetetlen „emlékként” hordozza magában megaláztatásának, kisemmizésének tragikus történetét. Sőt jó néhány olyan esetről is tudunk, amely halállal, pontosabban kivégzéssel zárult az úgynevezett ötvenes években, az „osztályharc állandó éleződésének” időszakában. A könyv, amely a napokban jelent meg, még azoknak is sok újdonsággal szolgál, akik felnőtt fejjel élték át az említett korszakot. Kávási Klára nem csinált mást, minthogy összegyűjtötte, rendezte, csoportosította a kulákok elleni kíméletlen leszámolás történéseit, dokumentumait. Tragikus olvasmány, megrázó látlelet ez a könyv egy olyan korszakról, amelyben az ember száz százalékig kiszolgáltatottja gyakorlatilag áldozata volt egy dogmatikus politikának. De ki számított kuláknak, mit jelent ez a szó? A kulák orosz eredetű jövevényszó. Nálunk zsírosparaszt, nagygazda értelemben terjedt el. Ezzel azonban még nem mondtuk el, hogy Magyarországon ki számított kuláknak. Volt ugyan egyfajta mérce, amely szerint kulák az, akinek 25 holdja, vagy azon felüli földterülete van, s 350 aranykorona tiszta jövedelme mutatkozik kataszteri holdanként. Ezt az „alapszabályt” azonban nagyon rugalmasan kezelték. Az MDP központi vezetőségének agitációs és propagandaosztálya külön kis tájékoztató füzetet jelentetett meg A kulák igazi arca címmel. Ebben a következőket olvashatjuk, mint legfőbb ismérveket: „A kulák zsíros paraszt. Fekete földje van, gangos háza. A húsosfazék mellett együtt ültek és osztozkodtak a helybeli úri birtokosokkal, főszolgabíróval, intézővel és a pappal... a templomban... a presbiteri egyházközösségben a lelkek feletti uralomban is — övéké volt az első szó. Kulák csak egyfajta van: kizsákmányoló. A nép esküdt ellensége .. . Báránybőrbe bújt ordasfarkas!” Ebbe a „meghatározásba” természetesen mindenki belefért. Az is, akinek noha csupán öt holdja volt, de alkalmazottat tartott és azt kizsákmányolta. Az is. aki cgv nappal később kezdte meg az aratást, mert így szabotálónak volt nevezhető. Az is, akinek kis kelmefestő műhelye volt és alkalmazottat tartott. De az is, akinek nem volt ugyan számottevő vagyona, viszont „rémhírterjesztő"-ként aposztrofálták. mert például azt mondta, hogy az idén gyengébb lesz a termés, mint tavaly volt, tehát (visszasírta az elmúlt rendszert) stb. A kuláküldözést a kommunista párt az országos politika rangjára emelte. Ezt nem szükséges különösképpen bizonyítani, de azért álljon itt az MDP Politikai Bizottsága 1948. július 13-ai ülésének határozatából egy idézet. „ .. . döntő szempont a kulák elszigetelésének, gazdasági és politikai befolyása szűkítésének előmozdítása. Minden egyéb szempontot, igy a termelés megszervezésének szempontját is alá kell rendelni ennek a célnak . . A kulákellenes politikai kampány megindítására a jeladás Rákosi Mátyás 1948. augusztus 20-án, Kecskeméten elmondott beszéde volt, amelyben két utat vázolt fel a magyar parasztság előtt: az egyéni gazdálkodás, amely azzal jár, hogy a kulákok tovább erősödnek és a másik a szövetkezetek, „amely felé nagy érdeklődéssel fordul a falu dolgozó népe” jelentette ki a bölcs vezér. Ugyanakkor nyomatékül hozzátette: „A demokrácia gondoskodik róla, hogy a kulák nagygazda fája ne nőjön az égig . . A következő hónapokban azután ez a „gondoskodás” gyakorlattá vált. A népszámlálás adatai szerint 1949-ben 65 600 ember került kuláklistára. Ez azonban csupán az alapképlet szerinti kulákokat tartalmazza (25 hold feletti föld és 350 aranykorona fölötti jövedelem). Négy évvel később, 1953 januárjában viszont — egy szigorúan titkos kimutatás szerint már több mint 71 ezer ember szerepel az országos kuláklistán. Annak értelmezésével végig gondja volt a végrehajtó hatalomnak, a helyi tanácsoknak és pártmunkásoknak, hogy ki tekinthető ténylegesen kuláknak. Erre pontos és rugalmas leiratokat kaptak a listák összeállítói. De még így is történtek melléfogások. Ezeket úgy értelmezték, hogy menteni igyekeznek az osztályellenességet. „Helytelenül jártak el Bács-Kiskun megye Pálmonostora községében, ahol 32 kulák van és az ütemtervüket úgy készítették el, hogy naponta egy-egy kulákkal foglalkoznak. A rendelet nem tartalmaz olyan kitételt, hogy a kulákokkal foglalkozni kell” — olvasható egy belügyminisztériumi leiratban ... Mindez a most fölnövekvő nemzedék számára már-már hihetetlen. A kulákok üldözését 1953-ban Nagy Imre csak mérsékelte, véglegesen az 1956-os forradalom szüntette meg. (AGORA Kiadó. 1991.) Gál Sándor ANTALFY ISTVÁN VERSEI Ma este még... Rámköszöni a nyár. Almafák lombja zizzen. Szemem mögött egy másik világ. Kútbazárt ' napfény. Ki tudta, hogy jövök ...? Az utak' hossza végtelen. Vizek és partok. Szólj, apám! Egy pillanat. így képzelem. Talán, ha még elmondanám! Szólnék. Szólnál. Hulló virág, ledőlt kapu. Ma este még értem a diszharmóniát. De holnap . . .? Indulok eléd... Egymáshoz hajoltak a fák A világ csendes volt. Kihalt. Tatán béke is volt. Lehet. Pihenni vágyott már a szív, a gondolat, a képzelet, pihenni már. Mint a világ, mint ama hetedik napon. Semmivé válni egy kicsit, hogy legyen mit megvallanom. ... Az ütközetnek vége lett. Nem szóltak dobok, harsonák. A világ csendes volt. Kihalt. Egymáshoz hajoltak a fák . . . RADÓ VILI BÁCSI BAJAI EMLÉKEI „Én pezáctam — ők államosítottak” Sok-sok éves hagyomány, hogy a Kecskeméti Katona József Színház társulata nyaranként Baján vendégszerepei, ahogy most is, immár egy hónapja. De vajon honnan ered ez a hagyomány? Kinek köszönhető? — Aki igazán szereti a színházat, az hamar kitalálhatja, hogy a legendás hírű színidi- rcktornak, Radó Vilmosnak. Negyedik emeleti kecskeméti lakásának falait, ma is bajai fotók, a Sugovica ihlette tájképek díszítik. S annak ellenére, hogy egy-két kellemetlen emléke is fűződik ehhez a szép kis városhoz, csak meghatódottan és szeretettel tud beszélni róla a hetvenhét éves — bár állítása szerint, csak „két hetes” — kitűnő színházi szakember. A maszek diri- Valamikor 1948. elején vettem át a család színházának vezetését, s többnyire a bácskai településeken játszottunk — emlékezik kalandos múltjára.- Akkoriban mintegy harminc fős társulatom volt, s előfordult, hogy hetente 4- 5 darabot is bemutattunk, amiből természetszerűen következik, hogy legfontosabb embernek a súgó számított. Még olyan is előfordult, hogy a reggeli postával érkező kéziratot már estére s/inpadra sikerítettük, de egyébként 5- 6 próba után produkáltuk a bemutatókat. Na hát, azok olyanok is lehettek . . . Nehogy azt hidd! Nem voltak sze- detl-vedett, igénytelen előadások, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a szerepek többségére olyan színészt szerződtettem, akiről tudtam, hogy azt ki- i ünően játszotta már valamelyik másik társulatnál, vagy ha nem, akkor is kevés próbával, de jól meg tudja oldani.- - így jött sikerre siker és dőlt a pénz. Francokat. Meg tudtunk élni belőle, ennyi az egész. Volt egy szerényebb díszlettáram, zenekari felszerelés zongorával, harmóniummal, azután volt egy jelentősebb könyvtáram és ruhatáram. Emellett akkoriban például egy férfi színésznek rendelkeznie kellett saját frakkal, szmokinggal, egy sötét és cgv világos civil ruhával, csizmával meg lakkcipővel... Bevitték a rendőrök- Az 1949-es év júniusának elején érkeztünk Bajára, s a helyi tiszti kaszinóban léptünk fel estéről estére. Eleinte gyengén ment az üzlet, félházakkal ját• Falus György, Muráti I.ili és Radó Vili, még a „hőskorból”. szőttünk. Mígnem bemutattuk Néni Károly Nyitott ablak című darabját. Abban van egy részlet, amikor az ütő- dött katona elviszi ezredesének a levelét a polgármesterhez, s amikor bekopog, a szakácsnőnek adja át, mondván hogy éppen úgy néz ki, mint egy polgármester. Másnap bevittek a rendőrök jól cellázott rezidenciájukra, mondván, hogy lázító vagyok. Lázitó? — Igen, ugyanis akkor tudtam meg, hogy napokkal előtte egy szakácsnőt neveztek ki Baja polgármesterévé. Nekem erről gőzöm sem volt, de hát olyan kort éltünk, amikor egyetlen viccért is évekre börtönbe zártak valakit. Ettől engem az mentett meg, hogy a nyomozók megszerezték a súgópéldányt, amiben az eredeti szöveg szerepelt. így bizonyítottá vált, hogy valójában a darab írója a vétkes, amiért nem sejtette, hogy egyszer Baján egy vendéglátóban dolgozó hölgy lesz a polgármester. — Műsoron maradhatott a nyitott ablak ? Igen, de előtte ki kellett állítom a közönség elé, s közölnöm velük, hogy ez a darab nem Bajáról szól. Mondanom sem kell, s azonnal mindenki az ellenkezőjére gondolt és zsúfolt házak előtt játszottunk nap mint nap. „Csak egy sortom maradt” Eljött az augusztus. Vasárnap délután volt, s én kedvenc sportomnak, a pecázásnak hódoltam a Dunán. Mire beértem a vízről, lefoglalták mindenemet államosítás címen. A kasszát, a díszleteket, a hangszereket, s a teljes ruhatárat, benne valamennyi ruhámat. Úgy képzeld el, hogy ott maradtam egyetlen sortban, amiben horgászni mentem. Végül a színészeim szántak meg. s összedobtak egy öltözetre valót ... A feleségemmel, két kisfiúnkkal úgy hagytuk el Baját akkor, hogy mindössze hetven forint volt a vagyo- nom. Ráadásul tudtam, hogy rendeletét hoztak, miszerint a maszek színházak direktorai — voltunk akkoriban 35-38-an az országban — nem szerződtethetek a művészi pályán. Végül egy szerencsés találkozásnak köszönhetően kerültem a kecskeméti színházhoz, gazdasági vezetőnek, amikor egy Márki Géza nevű kitűnő színész volt itt a direktor. S amikor felvetődött, hogy nyaranta hol kellene tájolni, én javasoltam Baját. Mert az elmondottak ellenére, a várost és a pecázást változatlanul szeretem. s azóta is minden nyáron elutazom a sugovica partjára, ha csak tehetem. Koloh Elek Weintrager Adolf két rajza BAN ZSUZSA: Fekete tóban MAROSI-NAGY JENŐ: Szőcs Kálmán sírjánál IGAZSAGtalan izmusok tülekednek a történelemben az emberiség Ititvágyát kielégítő izmusok várni a tökéletes rendszert annyi mint elbeszélgetni a Jóistennel a kenyérsorban vigyáztam az ökörnyálból fonott pókhálóra el ne szakítsam hisz háború nem lesz? pókvirág, halottak virága akkor azt hitted vége lesz számodra vége lett majd elfelejtettem gyere egy sör mellett talán jobban megy Emlékszem, amikor gyerek voltam, ezt énekelte anyám nekem: ..Kiskacsafürdik,fekete tóba', anyjához készül, látogatóba .. Magától értetődően elfogadtam, h°gy fekete tóban fürdik, mert anyjához készül látogatóba. Most, negyvenhét évesen látom a régi pancsolómedence vizét, amelyikben itt lubickoltál. Most már látom, hogy fekete a vize. Látlak, fiam, szőkén, dundi kisgyereknek, ahogyan belelábalsz pe- lenkásan a hideg vízbe, és fel sem szisszensz. Látom, amikor krumplit sütsz kamaszként, és beletámasztod hosszú ujjúidat a forró olajba. Nézd, anyu, nem is érzem! Siko/tani szeretnék, hogy kapd ki gyorsan a kezed a habzó olajból, de a torkomon akad a hang. Mint olyan sokszor életemben. Hacsak lehetett, mindig visszafogtam magam, hogy tekintettel legyek másokra. Nem volt könnyű az életem. Sokszor kellett volna sikoltanom, de a hang mindig a torkomon akadt. S amióta te megszülettél, fiam, egyfolytában ordítasz. Ma, amikor már nem tudom, hányadszor akartál öngyilkos lenni, az jutott eszembe, kisfiam, vajon nem te sikoltasz helyettem is. Ha a világ bezárulhatott volna ott, amikor a medencéből kilábalva, meztelenül, szőkén mosolyogsz a karomon, ha ez lett volna a világ amit megismersz, talán soha nem jutsz oda, ahol most vagy fiam, injekciókkal, gyógyszerekkel elkábítva, a zártosztályon. Sajnos, nem annyi volt a világ. Egyszer véget értek a szép nyári napok, egyszer el kellett mennem dolgozni, hogy téged és két testvéredet eltartsalak. Egyszer apádat is keresni kezdted, aki soha nem törődött veled. Nézem a régi fényképeket, hogy mást is lássak, ne mindig az elkábított arcodat. Nézem a kiskori fényképeidet, amikor még boldog voltál. Az óvodásképeden elszigetelten ülsz, szomorúság és magány ül az arcodon. Az óvodából már hazaszöktél, és nagy riadalmat okoztál vele. Végül megtaláltak az óvónők és egy apuka, akinek a kisfiát is magaddal csaltad. Amikor érted mentem, akkor tudtam meg mi történt, addig nem is értesítettek amíg elő nem kerültél. Akkor néztek rám először vádló- an miattad, kisfiam. Mintha én a munkahelyemen tehettem volna arról, hogy te napközben megszöktél. Másnap azt kérdezte tőled az óvó néni, hogy kikaptál-e? Azt felelted, nem. Hát pedig — mondta az óvó néni — én eltörtem volna a kezedet meg a lábodat. Azóta neki is születtek gyerekei, és lehet, hogy már nem mondaná. Pedig, szegény fiam, hányán és hányán mondták már ezt nekem. Hogy a helyemben eltörnék a kezedet meg a lábadat. Már te sem tudod, ha kérdeztelek, nem emlékeztél, miért loptad el egyszer valakinek a tízóraiját az iskolában. Akkor nekem sem mondta el a tanító néni, hanem feljelentett, hogy éheztetlek. Feljelentett a gyámhatóságnál. A jegyzőkönyvben az is benne volt, hogy az iskolai kukában kotorásztál. Megkérdeztelek, miért kotorásztál a kukában, és azt mondtad, hát tudod, anyu, újsággyűjtés volt, és akkor hoztam haza azokat a jó újságokat. Igen, arra emlékszem. Most is megvan az a Galaktika, amiben olyan érdekes dolgokat olvastunk. Csodálatos és megmagyarázhatatlan esetekről, amikor békaeső esett, vagy véreső. Én legalább tíz éve már csak fájdalmat lélegzem be, fájdalmat eszem és iszom miattad, kisfiam. Fürödtől a fekete tóban, és nem tudtad soha, mennyi fájdalmat okoztál nekem. Es nem is tudod meg soha, mert idegen országban élsz, nem itt, közöttünk. Halottba életet lehelni nem több, mint amit én tettem veled azóta, hogy elhitessem valahogy veled is, meg mindenkivel, hogy majdnem olyan vagy, mint a többiek. Hogy olyan nem vagy, azt mindenki látta. De majdnem! Végtelen sok szenvedés és megaláztatás után most elvégezted a nyolc ráltalánost a kisegítőiskolában. Evek mentek el úgy. hogy több utat tettél meg rendőrautókban, mint gyalog. Többet ültünk a rendőrség folyosóján és a kihallgatásokon, mint máshol. Ok is azt mondták, hogy törjem el a kezed-lábad, vagy ha mást nem, legalább kösselek ki! Egy tó megtelne annyi könnyel, amennyit én érted elsírtam, kisfiam. Egy fekete tó. Tudom, hogy ott fekszel és alszol. Ugyanolyan a kezed, a körmeid, mint az enyémek. Szép, hosszú ujjú kezeid a paplanon. Alszol, és talán álmodsz is, kisfiam. Eszedbe jut-e még az a régi nyár, kiskorodban, amikor még itthon voltál velem, és boldog voltál? Nézem a képedet a személyazonossági igazolványodban. Egy kamaszfeszült és végtelenül zárkózott arca. Nem is tudom, hogyan tudod kétoldalt úgy beszívni az arcodat? A tekinteted makacs és kemény, mint a magas, domború homlokod is. Csupa zárkózottság, csupa védekezés. Amióta ott vagy, már azt sem engeded, hogy megjógjam a kezedet. Tizenhat évig fogtuk egymás kezét minden bajon, minden veszélyen át, és most elengedted a kezemet. Már bennem sem bízol. Fekete tóban für desz, és tudom, hogy eljössz egyszer. Számadásod egyedül már csak velem van, aki a világra hoztalak. Akinek így minden rosszat egyedül köszönhetsz. Az életedet. Amelyikben csak addig sütött a nap, amíg itthon lehettél, kiskorodban. Es attól fogva csak fekete tó. Fekete tó ... Nem tudom, kisfiam, tiszta lesz-e a szemed újra, mint régen, kiskorodban, vagy olyan borult, mint azóta, legalább tíz éve. De ha te fürdesz a fekete tóban, hogy meglátogass, akkor én várlak léged. Ha itt vagy is, megfogom a kezed, de ha idegen országban vagy, akkor is megfogom. Nekem nem lehet olyan idegen egy ország, hogy ne menjek utcinad, és ne fogjam meg a kezed. Várok . . .
