Petőfi Népe, 1991. július (46. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-22 / 170. szám

4. oldal, 1991. július 22. PETŐFI NÉPI HETI SOROZATUNK Kiskörösről a világ végére világutazónak olykor különleges étkeket kell fogyasztania ... • A béke szigete: Rarotonga. Maga sem gondolta néhány éve a kiskőrösi dr. Dankó Miklós, amikor kislánya szobájából először keresett rá­dióamatőrként összeköttetést az éter­ben, hogy 1990 végén japán és észak- amerikai amatőrök figyelik Bielek Ele­mérrel közösen működtetett rádióké­szülékük hívójelét. Álmában sem hitte: hamarosan a hosszú távú rádió-összeköttetésekkel büszkélkedő klub megbecsült tagja lesz és a földgolyó túlsó feléről üzen család­jának, ismerőseinek. Olyan helyeket kerestek, ahol még rádióamatőrök sohasem állították fel antennáikat. így jutottak el a Déli­sarkvidéktől mindössze néhány ezer ki­lométerre levő szigetre. Ezért teleped­tek le néhány hétre egy hajdan ember­evők lakta ícorallszigeten. A munka­társunk kérdéseire.adott válaszaiból ki­rajzolódott útibeszámolóját négy foly­tatásban közöljük, az első részt — Sok­ba került volna a tűzhányó címmel keddi lapszámunkban olvashatják. Rod Stewart hajóján Hát igen. Rod Stewart fölött is eljárt az idő. Fölsze­dett jó néhány kilót. Valahogy a haja sem olyan bor­zas már, mint ahogy azt megszoktuk tőle. Fülében kis szívecske, a nyakában aranyláncon kereszt, s csukló­ján karkötő. Kiválóan szabott öltöny, tarka zakók és hófehér ing. Itt volt Rod Stewart, az évtizedek óta csúcson levő sztár, a valamikori sírásó, focista. Karnyújtásnyira láthattam a koncertjén a 46 éves skót énekest, sok-sok sikerdal előadóját. Hát igen, fölötte is eljárt az idő, de a színpadon érti a dolgát. Dalaival rendkívüli élményt nyújtott. És a látvány, nem utolsósorban a kiváló zenészek is hozzájárultak a koncert sikeréhez. A Vagabond heart cimű friss lemez európai turnéja javában tart. Ennek egyik állomása volt a budapesti hangverseny. Rod Stewart járt már nálunk egyszer, erről meg is emlékezett csütörtök este. Budapest gyö­nyörű, a közönség főleg, ide érdemes visszatérni. És ezt mondhatjuk mi is. Rod Stewartot érdemes meg­nézni, meghallgatni. „Európai” méretű színpadon, fölöttébb látványos kiállásban lépett elénk a sztár. Régebbi és újabb slágereit énekelte. Sorba mindet, hiány nélkül. A Maggie May-t, a Baby Jane-1, a Da ya think I’m sexy-1, a Tonight’s the night-et és az idei albumának sikerszámait. Kiadós pályaképet kaptunk Rod Stewarttól, ám a közönség követelte az örökzöl­det, a Sailing-^t. És megkapta. Ráadásként. így hát Rod vitorlásán hajózhatott el az éjszakába a koncert­látogató. Azt hiszem, a legtöbb koncertről szóló beszámo­ló hanyagolja az előzenekart. Végezetül föltétien • Elvitorlázom ... (Fotó: Borzák Tibor) meg kell említeni — ha utólag is — az olasz éne­kesnőt, Gianna Nanninit, aki hasonlóan smirgli­hangú, mint az est főszereplője. Az évekkel ezelőtt hangos európai sikert arató olasz énekesnő buda­pesti fellépése igen figyelemre méltó volt. Az egy­órányi műsorával megfelelő hangulatot teremtett az akkor már nagyon várt „vagabond” színpadra lépéséhez . . . (borz) A Kodály- fesztivál mai ajánlata Ma este 8 órakor a kecskeméti Kodály-iskolában Rohmann Imre zongoraművész koncertjére várják a vendégeket. Műsorába ritkán megszólaló művekből válogatott. Először Schubert D-dúr szonátá­ját adja elő, melynek két utolsó, befejezetlen tételét — saját kom­pozíciójaként — az előadóművész egészítette ki. Az est második felé­ben a XIX—XX. század forduló­jának zongoramuzsikájából ka­punk ízelítőt. Először Ljudov: Prelude, Régi időkből című müvei, majd Muszorgszkij: Scherzo, Gyermekkori emlék, A Krímben című szerzeményeit hallhatjuk. Végül Debussy: Képek című soro­zatának első része es Bartók: Szó- nátá'yd csendül fel. A történészek felelősségéről A Magyar Tudományos Akadé­mia soha nem fog közreműködni semmiféle fehér könyv elkészítésé­ben, tízmillió magyar állampolgár „bünlajstromának” összeállításá­ban, illetve ártatlanságának igazo­lásában —jelentette ki Kosáry Do­mokos, az MTA elnöke csütörtö­kön, a távirati iroda munkatársá­nak kérdésére válaszolva. A tudóstestület elnöke kifejtette: személyes bűnök összeállítása nem tartozik a történettudomány profil­jába. Természetesen egészen más kérdés egy adott korszak, jelen eset­ben az 1956-os forradalom utáni évtizedek alaposabb, jobb megis­merése. Ennek érdekében még ta­valy megkereste az Akadémiát, a kormány nevében, Antall József miniszterelnök. A kérdés jelentősé-, gét mérlegelve hozták létre a jelen­kortörténeti bizottságot, amelynek feladata az 1956. utáni évtizedek történetének részletes, igényes, tu­dományos alaposságú feltárása. A bizottság már megkezdte munká­ját, s próbálja összeszedni a ma még gyakran meglehetősen nehezen hozzáférhető forrásanyagot. „Hangsúlyozni szeretném — folytatta az Akadémia elnöke, hogy a Magyar Tudományos Akadémia önálló, kutatási témáit saját belátá­sa szerint határozza meg. De abban az esetben, ha jelentős nemzeti ér­dekekről van szó, akkor természe­tesen készséggel áll szakvéleményé­vel a kormány rendelkezésére. Mi úgy gondoltuk, az 1956. utáni évti­zedek történetének tisztázása is a nagy nemzeti érdekek közé tarto­zik. A jelenkortörténeti bizottság célja tehát az, hogy feltárja: mi tör­tént valójában ebben a korszakban. Munkájukat azonban úgy végzik, ahogy azt a történészek csinálják, és nem személyekre vadásznak, nem szenzációkat keresnek, nem kí­vánnak kipécézni személyeket. Ez ugyanis nem fér össze a tudomá­nyos kutatómunkával. Természete­sen mi nem szólunk bele abba, hogy mások mit csinálnak, mi nem aka­runk senkinek diktálni, de a törté­nészek célja csakis az lehet, hogy felelősségteljesen, alaposan, igénye­sen a tudomány nemzetközi mércéi szerint mutassák meg a történelem adott korszakait.” (MTI) ■ ■ Kertészek, szőlészek figyelmébe! UNIVERSAL SV 445 típusú 45 LE-s kistraktorok 30% árengedménnyel, 299 000,— Ft + áfa áron azonnal megvásárolhatók. PRAKTICOMP KFT., Gyula Tel.: 66/62-456 műm m m m m m ■ ■■■■■ ♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ A Berkes Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet (Kálvin tér 1.) az 1991/92-es tanévre az alábbi tanári pályázatokat hirdeti meg: — közgazdász—tanári szak (kereskedelmi ismeret, közgazdaságtan tanításában alkalmas végzettségű) 2 fö; — történelem—magyar szak (egyetemi végzettségű) 3 fö; — angol—bármely szakos (egyetemi végzettségű) 1 fö; — német—bármely szakos (egyetemi végzettségű) 2 fö. Az angol—német—bármely szakos jelentkezők részére (házaspár vagy egyedülálló) szolgálati lakást, telefonnal, tudunk biztosítani, bér: megállapodás szerint; — gazdasági igazgatóhelyettes (felsőfokú végzettséggel) számviteli, pénzügyi és iskolai gyakorlattal rendelkezők előnyben) 1 fö. Bér: megegyezés szerint. Belépési idő: augusztus 15. Ügyelet: szerdai napokon. 2747 ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.45: Jó reggelt. Magyarországi Benne: 5.50: Falutévé 6.00: A Reggel 8.30: Forma—1. — Francia—kanadai—magyar játékfilmsorozat. XIII/11. rész (ism.) 9.15: Képújság 17.24: Napi műsorajánlat 17.25: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi ma­gazin — Naé ekranfMagyarul feliratozva) 17.50: Képújság 17.55: Katolikus Krónika — „Veletek vagyok mindennap" 18.05: Pénzvilág — Hírek, tények, információk 18.15: Gyereksarok — Cimbora — Cimborahajó — Esti mese — Füles mackó kalandjai 18.45: Mozgás ... Tánc ... Színház .. .IV/2. rész: A pantomimtől a mozgásszínházig. 19.15: Mini klipmix 19.30: Híradó 20.00: Telesport 20.05: Közlemények 20.15: Fényfolyó - Japán film (1986) 118 - Szereplők: Takajuki Sakazume, Rentaro Mikune. Jukijo Toake, Tame Szavada 22.05: Tíz után .. . — Házigazda: Jakupcsek Gab­riella 22.30: Rock-kalapács— A rock- és heavymetal- rajongók műsora 22.55: Késó esti Híradó 23.00: BBC-híradó TV II. MŰSOR 6.00—9.00: Napkelte — Reggeli információs magazin Műsovezető: Sugár Ágnes és Dombóvári Gábor 16.20: Hírek — Műsorelözetes — Időjárás 16.30: ötről hatra 17.30: Egy perc tere — Telefonos játék 17.45: Gyerekeknek — Tom és Jerry — Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) 1. Az én kölyköm 2. Tombol a szerelem 18.10: Pop-rock fehéren, feketén 18.25: Hatoslottó-sorsolás Műsorvezető: Ber­kes Zsuzsa 18.35: Műsorelözetes 18.40: Esti egyenleg — Napi képes hírösszefoglaló 19.00: Boldog család — NSZK - tévéfilmsorozat X/10. rósz, 48 19.50: A hét műtárgya — Római fegyverek 20.00: Stúdió '91 — A TV 2 kulturális hetilapja 21.00: Telesport 22.00: Híradó 22.35: Napzárta előtt.. 23.00: Alomszerelem — Angol film (1984) kb. 85' — (Feliratos!) Jenny — Jane Snowden, Jean Philippe — Ale­xandre Sterling ÚJVIDÉKI TV 15.45: Műsorismertetés. 15.50: Tv-napló — ruszi­nul. 16.05: Tv-napló — románul. 16.15: RTV-kala- úz. 16.30: Gyermekműsor — magyarul. 16.45: Tv- napló — magyarul. 17.00: Tv-napló. 17.20: Rajzfil­mek. 17.25: Sportkrónika. 17.45: A genetika és a jövő. 18.15: Ember és alkotása — szlovák nyelvű műsor. 18.45: Idők tanúi — szlovák nyelvű műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Napjaink — magyar nyelvű műsor. 21.10: Tv-napló. 21.30: A székesegyház ideje. 22.55: Az éjszaka színe. 00.55: Hírek. 01.00: Műsorzárás. KOSSUTH Óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Nyitány — A hét zeneműve: Beethoven: D-dúr vonósnégyes. A hét költője: Szepesi Attila. 9.05: Napközben — Közérdekű magazin. Tel: 138- 7951. 11.05: Tipp. 11.10: Hagyományápolók — Km.: a Békés Banda. 11.33: A jobbik élet — XVIII/7. FulvioTomizza regénye. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Házunk tája. 13.05: Klasszikusok dél időben — Sebestyén János csembalózik és orgo- f?a7.14.05:Túlpart. A vidéki szellemi műhelyek szem­léje. 14.35: John Williams filmzenéiből. 14.55: Sze­pesi Attila versei.15.05: Kóruspódium. 15.30: Zenei Tükör. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Szívesen hallgattuk — A mikrofonnál: So/ymosi János. 17.05: Eco-mix — Gazdasági magazin. 17.30: Ka­baré — Részletek Kander zenés játékából. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: Klasszikus indiai zene a Calcutta trió előadásában. 19.50: Gong. 20.05: Agora (ism.). 21.05: Mozart-operabérlet — Don Giovanni. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Rádiókabaré Kft. 23.30: Régi magyar operákból. 24.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs — Zene-szóval— Tel.: 138-8628. 7.37: Sportreg­gel. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Kölyökrádió — Tel.: 138-7600. 8.30: Ki kopog? 8.50: Délelőtti torna. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.03: Derűre is derű — Éjjel is meg nappal — Csák Gyula hangjátéka. 9.33: Rival­dafényben: Magyar énekesek és együttesek. 10.40: Fülszöveg. 10.45: Magyarán szólva (ism.). 1*.00: Hírek. Időjárás. 11.03: Hogy tetszik lenni? 11.35: Bródy Tamás szerzeményeiből. 12.00: Nóták. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: Slágermúzeum. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: A Rádió kívánságműsora. Közben 15.00: Hírek. Időjárás. 17.00—19.00: RádióMa — Te! 138-8666 és 138 8777 Benne: 17.00: Hírek Időjárás. 17.30: Ka­masz-panasz. 17.50: A—B/CD 18.20: Historébusz 19.00: Hírek. Időjárás. 19.03: Folk-rock műhely. 19.30: Popregiszter. 20.00: Garázs — Tel. 138- 8789. 20.30: Nótakalendárium. 21.00: Hírek. Időjá­rás. 21.03: Albumajánlat. 22.05: Rockújság. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó 23.10: Híres filmzenék — Az éjféli cowboy A sárga Rolls- Royce. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.05: A vádló — (am. krimisorozat) — Boley. 9.30: Kaland a felhők felett (ism.). 11.00: Telebutik. 11.25: Wells Fargo meséi (am. sor.) — Katherine élményei. Katherine Murdock írónő elláto­gat a Vadnyugatra, hogy az ottani életről írjon Út­közben a vonaton megismerkedik a faragatlan Nát­ha nnal. Mire céljához érkezik, mindenről és minden­kiről kialakult véleménye van. 12.10: Buck Rogers (am. sci-fi-sor.) — Az utolsó pillanatban. 13.00: Hírek. 13.10: Hammer (am. krimisorozat). Nácik az egyetemen. 13.35: Kalifornia klán (am. sorozat). 14.25: A Springfield-sztori (sorozat). 15.10: Senki más, csak te! (sor.). 15.55: CHIP'S (am. krimisoro­zat). Kamionosok háborúja. 16.45: Rizikó—játék. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: A hétmillió dolláros asszony (amerikai akció­film-sorozat). Kihasználva. 18.45: Híradó. Időjárás. 19.15: Sípszó — focishow. 20.15: Halálra ítélt járat. — (amerikai film) 85'. Ismeretlen telefonáló értesíti a Los Angeles-irepülőteret, hogy az Anderson kapi­tány vezette menetrend szerinti járat a landolás pilla­natában felrobban, ha nem adnak át neki százezer dollárt apró címletekben. 22.50: Kulturális magazin. 23.20: Playboy Late Night. 0.25: Az ördögűzés há­za. (spanyol—olasz thriller) 88 — Fsz.: Telly Sava- las, Elke Sommer. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok (ism.). 9.05: Közkórház (ism.). 9.50: Teleüzlet. 10.10: Niagara (ism.). 12.00: Műsorismertetés (ism). 12.05: Szerencsekerék (ism). 12.45: Tele- börze. 13.35: Újdonságok a moziban (ism.). 14.00: Alf Meseországban (am. son). Midas király. 14.25: Közkórház (am. sorozat). Anyagi gondok. 15.10: Szomszédok (ausztrál sor.). A vadonban — Jim és Des kegyetlen számlát kap a sorstól túlzásba vitt nyerni akarásukért. Jim súlyosan megsebesül, Des, aki ereje határán van, megpróbál segítséget hozni. 15.35: Teleüzlet. 15.50: Daniel Boone (western- sor.). A király utóda. 16.45: Cagney és Lacey (ame­rikai krimisorozat). A fejvadász. 17.45: Műsorismer­tetés. 17.50: Megbabonázva (am. sorozat). Az óvo­dában. 18.15: Bingo—játék. 18.45: Híradó. Időjá­rás. 19.15: Szerencsekerék. 20.00: Trapper John M. D. (amerikai sorozat). Barátság veszélyben. 21.00: A szolgálólány (osztrák film). 22.40: Hírek. Sport. 22.55: Jochen és Inge amerikai sorozat). Hétközna­pi barátok. 23.20: Újdonságok és történetek. 0.05: így láttuk (ism). 0.10: Trapper John M. D. (ism.). 1.00: Műsorismertetés. PRO 7 5.55: Buffalo Bill (am. sorozat). Az Abortusz 1. 6.20: Mezítláb a parkban (amerikai sorozat). Kere­setkiegészítés. 6.45: Maxwell-ügynökség (ism). 7.30: Az űr (ism.). 8.20: Niklaas, kisfiú Flandriából (ism.). 8.45: Szindbád kalandjai (ism.). 9.10: Rich­mond Hill (ausztrál sor.). Lehull az álarc. 10.00: A bűvész (am. krimisorozat). Olson terve. 10.55: Dundee.és Culhane (am. sor.). A csapat felléjegzik. 11.45: Egy görög meghódítja .. (ámérikai sorozat). Dívány-krumpli. 12.10: Bili Cosby-show (ism.). 12.35: Harttól Hartig (ism). 13.25: April felfedezi Rómát (ism.). 15.10: Scarlet kapitány (ism.). 15.35: Captain Future (ism.). 16.00: Hírek. Időjárás. 16.10: Fiú a másik bolygóról (amerikai sci-fi-sorozat). Kaszkadőr. 17.05: Vicki (amerikai sorozat). Szeretni annyi, mint... 17.25: Hírek. Időjárás. 17.45: San Francisco utcáin (ism). 18.30: Rajzfilmek — Bat­man — Szuperkandúr — Tapsi Hapsi — Flintstone család. 20.15: Simba (angolkalandfilm) 95' 22.00: Utolsó nyár (am. erotikus film) 23.40: Starsky és Hutch (krimisor.). A férfi, aki túl sokat látott. 0.30: Hírek. Időjárás. 0.40: Helen Morgan története. (amerikai film) 108. Fsz.: Paul Newmann, Ann Blyth. 2.20: Autóstopos (am. sorozat). Szürkület. 2.45: Ha az idegen telefonál (ism.). 4.20: Jane és az elveszett város. ism. ) SUPER CHANNEL 9.00: Rajzfilmek. 10.00: Egyveleg. 12.30: Izrael. 13.30: Egyveleg. 16.00: Gyerekeknek. 17.00: Élő videoshow. 19.00: Egyveleg. 20.00: Dokumentum­film. 20.30: Power kapitány (sorozat). 21.00: Kon­cert. 22.00: Hírek. Sport. 22.20: Apacs kapitány (am. film). 0.20: Hírek 0.30: Nagy koncertek '80. EUR0SP0RT 14.00: Tenisz. 15.00: Kerékpársport. 16.30: Te­nisz. 18.30: Tour de France. 19.30: Eurosport-hírek. 20.00: Motorsporthírek. 20.30: Tenisz. 21.30: Ökölvívás. 22.30: Tour de France. 23.30: Eurosport- hírek. MOZI Július 22-én, hétfőn KECSKEMÉT: Városi mozi: fél 4, há­romnegyed 6 és 8 órakor: EGY AGY­BAN AZ ELLENSÉGGEL. Sz., mb., amerikai film. I6éven felülieknek. Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: ESZE­LŐS SZÍVATÁS. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: fél 7 óra­kor: ... ÉS A POKOL. 2. rész. Sz., fran­cia film. Fél 9 órakor: VAD ORCHIDE­ÁK. Sz., amerikai film. 18 éven felüliek­nek. Stúdiómozi: 7 órakor: MADÁRKA. Sz. amerikai film. 16 éven felülieknek. Tómozi: este 9 órakor: ROCK RIÓBAN. Csalánosi autósmozi: este fél I0 órakor: NI CSAK, KI BESZÉL MÉG! Sz.. mb„ amerikai film. Országúti autósmozi: este fél ÍO órakor: HÁZINYÚLRA NEM LÖVÜNK. Sz., mb., amerikai film. BA­JA: Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 óra­kor: INTRUDEREK TÁMADÁSA. Sz., amerikai film. Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: TŰZ, JÉG. DINAMIT. Sz„ mb„ német film. Autósmozi: este fél ÍO órakor: OKÉ, NÉRÓ! Olasz filmvígjáték. DUNAPA- TAJ: Szclidi-tó kertmozi: este 9 órakor: AZOK A CSODÁLATOS BAKER FI­ÚK. Sz., amerikai film. JÁNOSHALMA: Árpád mozi: 7 órakor: NE FOLYTASSA, FELSÉG. Sz., mb., amerikai film KA­LOCSA: Otthon mozi: 6 és 8 órakor: RO­BIN HOOD. Sz.. mb., amerikai film. Au­tósmozi: este fél ÍO órakor: AZ ISTENEK A FEJÜKRE ESTEK. 2. Sz., mb., Bots­wanái film. KECEL: Korona autós kert­mozi: este fél 10 órakor: OSCAR. Színes, amerikai film. Autósmozi: este 10 órakor: TALPIG ZŰRBEN. Sz., mb., amerikai film. KISKÖRÖS: Petőfi mozi: 8 órakor: NINDZSÁK ARANYA. Sz.. japán film. Holdfcny autósmozi: este fél 10 órakor: TORTÚRA (MISERY). Sz., mb., ameri­kai film. KISKUNFÉLEGYHÁZA: Pető­fi mozi: 6 és 8 órakor: ZÖLD KÁRTY A. Sz., mb„ francia film. Stúdiómozi: 7 óra­kor: SAIGON. A TILTOTT ZÓNA. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. KIS­KUNHALAS: fél 7 és fél 9 órakor: JOBB MA EGY ZSARU, MINT HOLNAP KETTŐ. Sz., mb., amerikai film. K1S- KUNMAJSA: Kiskun mozi: 6 és 8 órakor: SZEREPCSERE. Sz., amerikai film. Au­tósmozi: este 10 órakor: TINI BOSZOR­KÁNY. Sz., mb., amerikai film. KUN- SZENTMIKLÓS: 6 és 8 órakor: L.A. STORY. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. MÉLYKÚT: Autósmozi: este fél 10 órakor: MEMPHIS BELLE. Sz., amerikai film. KECSKEMÉTI TELEVÍZIÓ: 9 órakor: Képújság. 14 órakor: Képújság. 19.15 órakor: Torpedó gyerekeknek. 19.30 órakor: Képújság. 20 órakor: Kecs­keméti Magazin. A tartalomból: Munka és pihenés az iskolai szünidőben. 21.15 órakor: Torpedó a felnőtteknek. 21.30: órakor: Film.

Next

/
Thumbnails
Contents