Petőfi Népe, 1991. július (46. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-02 / 153. szám

4. oldal, 1991. július 2. PETŐFI NEPE NAPIRENDEN: AZ AGYKUTATÁS A gondolatok forrása Az „Agykutatás évtizede” elne­vezésű — az Európa Parlament ál­tal is támogatott — nemzetközi tu­dományos kutatási programhoz kapcsolódva, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság szervezésében július 6-án, a Budapesti Közlekedé­si Múzeumban az agykutatást be­mutató kiállítás nyílik. A nem szak­értők számára is jól érthető és nyo­mon követhető kiállítás e tudo­mányterület időszerű problémáival foglalkozik. A kiállítás alapját a Fi­renzei Tudománytörténeti Múze­um által rendezett „A gondolatok forrása" című bemutató adja. A témával kapcsolatban Vízi E. Szilveszter akadémikus, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézetének igazgatója, ismert agy­kutató elmondta: a magyar agyku­tatás világhírű és komoly eredmé­nyeket mutathat fel mind az alapku­tatásokban, mind pedig a klinikai gyakorlatban. Mindezt az is alátá­masztja, hogy a szóban forgó tudo­mányterület nemzetközi szervezete­iben a magyar kutatók vezető tiszt­ségeket töltenek be. Emellett — az agykutatás hazai fejlődésének elő­mozdítása érdekében nemzetközi kutatási és fejlesztési programot dolgozott ki a Magyar Tudományos Akadémia, az OMFB, valamint a Népjóléti Minisztérium. Ennek eredményeként várható, hogy az egyetemek és az akadémiai kutató- intézetek szorosabban együttmű­ködnek c területen egymással. TOLLAS TIBOR VÁLOGATOTT KÖLTEMÉNYEI Hazatérő versek Lakitelekről Ritka igazságtétele a sorsnak, hogy Lakiteleken jelent meg Tollas Tibor Hazafelé című, 40 év válogatott verseit tartalmazó kötete. Aggódtak 1985 őszén a nagyközségi művelődési ház önerősítő kulturális szertartásaival rokonszenvezők. Eltűri-e a nyolcvanas évek közepére meglan- gyosodott diktatúra a forradalom föl­idézését? Addigra sok tabu eltűnt, de ötvenhattól úgy féltek, mint béka a dértől. Talán még az akkor ellenforra­dalomnak hamisított népfölkelésre utaló grafikai kiállítást is elviselték vol­na, ha nem szerepelnek Tollas Tibor- versek illusztrációi Gyöngyösi Gyön­gyi, Tábori Róbert és Gulyás Géza versüzenetek tárlatán. A jobb holnapot remélők féltették a rendezőket, Gyöngyösi Györgyöt, a kulturális intézmény igazgatóját és Le- zsák Sándort: nem vállalnak-e túlságo­san nagy kockázatot a megnyitó időzí­tésével? Október 23-a évfordulóin Ká­dárék hisztérikusan igyekeztek feled­tetni a történteket, a történelmet. Nyílt kihívásnak tekintették a bármiféle egyezkedést elutasító, Rákosi börtöne­iből még hitvallóbb hazafisággal kike­rülő, Münchenben élő Tollas Tibor jel­képes hazahívását, hazatérését. „Rú­Szövegelés Helyreigazítás „Elegem van az olyan ostobaságok­ból, hogy a puccskísérlet idején az ágy alá bújtam. Nem is ágyon, hanem reka- mién alszom.” Corazon Aquino, Fülöp-szigeteki elnök a,iszony gott a hatalom" a Lezsák Sándor szép szavai szerint „hódító este” után. A párt második vagy harmadik embere személyesen követelt a megyei helytar­tóktól úgymond rendcsinálást. A hel­sinki egyezmény aláírása után börtö­nös, pofonos megtorlásról szó sem le­hetett. Az érintettek azonban szíveseb­ben elviselték volna a testi gyötrelmet, mint kiűzetésüket, az általuk, a ma­gyarságtudat őrhelyévé hitelesített kul­turális intézményből. A Lakitelek sem­legesítéséről rendelkezők megtagadták volna a központi kívánság teljesítését, ha sejtik, hogy két év múltán a falu szélén felállítják a sátrat? Vagy szigo­rúbb tilalmakat követeltek volna? Leg­rosszabb álmaikban sem tartottak a Nemzetőr alapító főszerkesztőjének kö­zeli hazatérésétől. Maga a költő sem re­mélte, hogy 1991 májusában Rozsnyói Zoltán, a lakiteleki Antológia Nyomda felelős vezetője kézbe veheti Tollas Ti­bor csaknem 300 oldalas versekötetét. Jóleső csalódottsággal olvasgattam a hetvenéves költő verseit. Féltettem a tragédia tragédiájától: úgy belegörnyed Abrakadabra „Elképzelhető, hogy a külföldiek in­kább feladják, mint megtanulják intéz­ményünk nevét." A Vnyitzarubezsgeológia című szovjet lap Hit kérdése „Az a sürgős élelmezési program, melyet a kubai kormány meghirdetett. a bilincsekbe, mint amilyentől rabtár­sát féltette: „Építenél, de nincs kinek, / szeretnél, de kihűlt a szived. / Nincsen hited, nincs örömöd, / az élet lett: a börtönöd." (Tíz év után). Lehetséges­nek tartottam, hogy a hazája és szemé­lyes sorsa miatt okkal elkeseredett em­ber mindent a börtönablakok rácsoza­tán keresztül ítél meg. Hiába dugták azonban sötétzárkába, hiába bádogoz- tatták be még a parányi cellaablakot is. Egy pók látványa is képes feloldani a magánzárka rettenetét. „Hónapok óta az első lény, te / kivel néhány szót vált­hatok." Ennyi elég számára, hogy „szi­véből napra nőjön a szépség". (Pók a cellában). Mindig is tudta: aki bilincseket rak, az bilincseket kap, aki tipor, azt tiporni fogják. Ha más nem, önnön lelkiisme­rete. A „legdurvább rabtartó" ütött ben­nünket irgalmatlanul. / Hangja elnyom­ta a sikolyt, a jajt, / egy beteg társunk csendben belehalt.. . / Hogy embert ölt, ki ártatlan lehet, / föltört benne a lelkiis­meret. I Többé nem ütött, most ö lett a rab, I mindnyájunk közt a legszánalma­sabb." (önítélet). A Hazafelé tízezrek sorsának pontos krónikája. Heltai Nándor olyan, mint az Isten. Mindenki beszél róla, de még senki sem látta." G. M. Dejoras, kubai politikus Hasonlat „Egy szlováknak ugyanolyan nehéz azonosulnia egy cseh értelmiségivel, mint amilyen nehéz lenne ez egy texasi cowboynak. ha brit gentlemannel akarna azonosulni." Boris Lazar, szlovák politikus Széchenyi-kiállítás a budai várban Soha méltóbbat nem köszöntött eb­ben az épületben kiállítás. A falak több emelet magasságban kétmillió könyvet és háromszázötvenezer kéziratot őriz­nek. A nemzet könyvtárának alapját 1802-ben az a tizenötezer kötet könyv cs kétezer kézirat alapozta meg, ame­lyet gróf Széchényi Ferenc adományo­zott az országnak. Most a Budavári Palota F épületé­ben az impozáns lépcsők fölé hajló pál­mák azokig a termekig kísérnek, ame­lyekben az adományozó fia, István éle­tének. munkásságának dokumentumai láthatók. A bemutatót születésének kétszázadik évfordulója alkalmából rendezték. Gróf Széchenyi István, a leg­nagyobb magyar címmel. O az, akinek tevékenysége nem csak történelmet alakított; emelt hidakat, szervezett közlekedést és gazdaságot. 1825- 27-ben „tudós társaság” létre­hozásához egyévi jövedelmét ajánlotta fel. Vállalkozása volt a Duna Gőzhajó­zási Társaság (1831), a Pesti József Hengermalom (1837), a Pesti, Magyar Kereskedelmi Bank (1841). Ő irányí­totta az Al-Duna szabályozását a Vas­kapunál, és 1836-tól a Lánchíd építé­sét. „A magyar nem bírja magát oly jól, mint körülményei engedik” — írja 1830-ban. Az okok feltárását nem hagyja másokra, nem halogatja „Fo­gadjátok Hazám érdemes Lányai Tisz­teletem 's Szeretetem jeléül ezen kis munkám ajánlását... A’ Hitelrül szólok, 's a’ mi belőle foly, a’ becsület­ről, az adott szó szentségérül, a’ csele­kedetek egyenességérül. . .” „Tudniva­ló. Homály és tévedés elhárítása végett az Olvasót mindenek előtt szükséges­nek tartom arra figyelmeztetni, hogy ón ezen kifejezést 'Hitel, azon értelemben veszem, mellyct köz életben a’ Crcdi- tum jelent, a' mi nem egyéb, mint bizo­nyos Ickötclczések által más kezében levő ingó vagy ingatlan vagyonunkrul nyert bizodalom cs bátorság. Minnél nagyobb bizodalmát 's bátorságot nyújthat valaki az ő kezei között levő vagyonunkrul, annál több Hitele Crc- dituma van; 's mennyivel nagyobb bi- zodalommal 's bátorsággal bírja a kö­zönség saját javait másoknál, annál tö­kéletesebbnek mondatik az Ország- Hitel állapotja." Tevékeny életének, elméleti munkás­ságának gazdagságát nagyon sok írá­sos emlék őrzi. De olvashatjuk itt a • Korabeli Széchcnyi-portré. miniszterségről lemondó levelét is. Ja- jonganak a betűk. Sejthette Világost, Aradot, a Bach-korszakot, de talán Trianont is? 1848 szeptemberében, a diadalmak idején, mielőtt még elkez­dődtek volna a fegyveres harcok, rop­pant össze lelkileg. Önvád gyötri: a többiek az ő kezdeményezéseit követ­ték, ő az, aki katasztrófába sodorta az országot... Tizenkét év a döblingi el­megyógyintézetben ... Tisztult aggyal nem birja azt az idegi megpróbáltatást, amelyet a rendszeres rendőri zaklatás jelent. Önkezével vet véget életének. Itt a pisztoly a tárló rideg üvegabla­ka mögött. Vádol és önvizsgálatra kényszerít: „a mi belőle l'oly, a'bccsületrül, az adott szó szentségérül, a' cselekedetek egye­nességérül ..." Hány év telt cl azóta! Bezárt az Óbu­dai Hajógyár, de a Lánchíd ma is a város éke. A hosszában hajózható, ke­resztben átsétálható Duna'a ielenvaló- ságát erősíti. Működik a Tudományos Akadémia. A legnagyobb magyar ne­vét utcák őrzik. , De velünk vannak-c gondolatai? Tesszük-c, amit erőnk enged? (A kiállítás megtekinthető: október 31 -óig, hétfőn 13—18 óráig, vasárnap zárva, Budapest, Budavári Palota F épület, az Országos Széchényi Könyvtár falai között). . : ÚJ KÖNYVEK Angol magyar, magyar -an­gol útiszótár, 12. kiad. (Akadémiai K., 120 Ft) — Szegedy-Maszák Mihály: Márai Sándor. (Akadé­miai K., 115 Ft) — Poul Ander­son: Az idő folyosói. (Phoenix könyvek) (Phoenix Kft., 109 Ft) — Asperján György—Béres Attila —Gábor Anna—Horváth Péter: Daráló. (Móra K., 98 Ft) — Fejtő Ferenc: A népi demokráciák törté­nete. I—II. (Magvető, 240 Ft) — Halász Zoltán: A 100 leghíresebb magyar recept. (Magyar Világ, 248 Ft) — Határtalan családok. Hor­váth költők versei. Ford. Papp Márió. (Széphalom K., 60 Ft) — Magdolna, összeáll. Réz Pál. (Névnapkönyvek) (Helikon, 220 Ft) — Miklósi Judit: Magyaros konyha. 100 ételrecept. Német nyelven. (Corvina, 550 Ft) — Tár­gyik Sándor—Nagy László: Hi­degkonyhai szakácsművészet. 2. vált. kiad. (Közgazd. és Jogi K., 690 Ft) — Tusor András: Tészta­ételek. (Nefelejcs könyvek. 3.) (Bé­ta, 87 Ft) — Tarján Miklós: Tor- gyán (Danube, 88 Ft). A nagy Henry — Hogy miért nagy? Azt senki sem szokta megkérdezni. Nem is nagyon érdemes magyarázgatni, hi­szen Henry Alfred Kissinger alig több mint 160 centi magas, pilla­natnyilag semmilyen rangot nem visel, legfeljebb a saját tanácsadó cégének az elnöke, ezenkívül Ame­rikában él, ahol az elnököket halá­lukig elnök úrnak, a volt miniszte­reket halálukig Mr. Secretarynck szólítják. Az „államtudományok doktora" címet még 1954-ben szerezte meg, négy évvel a Hardvard elvégzése után, s további húsz év telt el addig a napig, amikor Le Dúc Tho viet­nami államférfivel megosztva meg­kapta a Nobel-békedíjat a kettejük által tető alá hozott indokínai béke­szerződésért, a vietnami háború be­fejezéséért. Emlékszem, 1980-ban, közvetle­nül a Reagant felszínre emelő vá­lasztások után, minden komoly amerikai lap azt latolgatta, kap-e valamilyen posztot az új kormány­ban. Abszurd elképzelés, hogy a politikából elég dicstelenül távozott Nixon elnök első embere visszake­rüljön a kormányba, de róla min­dent el tudtak képzelni az újság­írók, mert már akkor ő volt a nagy Henry, minden idők egyik legbrili- ánsabb agyú politikai taktikusa és stratégája. Mint taktikus, aligha­nem azzal bizonyította leginkább képességeit, hogy „szárazon” került ki a Walergate-ügyből. Mint straté­ga, a vietnami háború befejezésével és a szovjet—amerikai enyhülés ki­eszközlésével írta nevét a történe­lemkönyvekbe, annak ellenére, hogy a konzervatív republikánusok ezeket a dolgokat sohasem bocsát­ják meg neki. Mégis, ahogy ma visszatekintünk a század hetvenes és nyolcvanas éveinek történetére, nehéz elképzelni, hogy Henry Kis­singer nélkül befejezhető lett volna a hidegháború, s az olvadás tavaszi áradatában felszínre kerülhettek volna Kclct-Európában azok a re­formpolitikusok — Gorbacsovtól Havelig —, akik aztán éles kanyar­ral fordultuk vissza Bizánctól a Nyugat irányába. Nem csak a nemzetközi politiká­ban ismert figura. Otthon is tudják, ki az a nagy Henry. Aki először jár New Yorkban, annak a helybeliek két házat bizonyosan megmutatnak az ismert középületeken kívül. Az egyik a 72. utcában lévő Dakota­ház. ahol John Lennon lakott Yoko Onóval. A másik az 1 -es Avenue és a 40. utca sarkán álló toronyház, ahol Kissinger New York-i lakása van. Amikor pedig Washingtonban először sétáltam végig a Connecti­cut Avenuen, alkalmi idegenveze­tőm előbb a San Sousi éttermet mu­tatta meg, ahol Henry Kissinger ebédelni szokott, s csak azután az új kormányépületet, mely a város- központ modern építészeti neveze­tessége. Vasárnap érkezett Magyaror­szágra. Volt némi tülekedés körü­lötte, még mielőtt magyar földre tette volna a lábát. A Pesti Hírlap megírta, hogy Göncz Árpád köz- társasági elnök meghívásának tesz eleget, de ez nem felel meg a való­ságnak. Az újságírónak bizonyára az járt az eszében, hogy a nagy Henryt nem hívhatta meg akárki. Demszky Gábor budapesti főpol­gármester legutóbbi amerikai útja idején azt nyilatkozta, hogy ő hívta meg Kissingert, hogy vegyen részt a június 30-ai szovjethadsereg- búcsúztató utcabálon. Aztán kide­rült, hogy az igazi meghívó, vagyis az a meghívó, akinek meghívását cl is fogadták, Kodolányi Gyula, a miniszterelnöki tanácsadó testület vezetője volt. Mindebben van egy kis modo­rosság, magyaros szuperfclhajtás. Végül is egy 72 éves politológusról beszélünk, aki semmilyen komoly állást nem tölt be. s valószínűleg nem is fog többé betölteni, s akit — minthogy nem amerikai földön látta meg a napvilágot — még az Egyesült Államok elnökének sem lehet jelölni. De azért Kissingerből csak egy van. Alacsony, köpcös em­berke, számos dioptriával. Mégis­csak ő a nagy Henry. És senki sem kérdezi, hogy miért. Bokor Pál l.ánchíd-áhrá/olús az 1800-as évekből. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.4S: JA reggelt, MagyerorezAgl Benne: 5.60: Falutévé ­Tíz perc szolgáltatás 6.00: A Reggel — Közérzet’ hírműsor 8.30: Bébi ée táráéi - Angol ismarattarjasztű filmsorozat, XV/8 rász. A játék (Ism.) 8.65: Képújeég 16.39: Képújeég 16.40: Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin Naia obrazovka 17.05: Képújeég 17.10: Mércéé Sophia — Francia tévéfilmsoro­zat — Fekete bárányok 17.30: Átmenet — A munka világénak magazin­ja 18.00: Műsorismertetés — Közlemények 18.05: Pénzvilág 18.15: Gyereksarok 18.45: Kölyökidó — Kamaszkodó kamaszodó 19.15: Mini klipmix 19.30: Híradó 20.00: Teleaport 20.10: Kerék-bér 20.45: Akik a híreket ceinéljék — Angol tává- fitmsorozat VIí3 rász: Konspiráció 21.45: Sezlntér 22.10: Unokáink le látni fogják 22.60: Kéaó eati Híradó 22.55: BBC-hiradó TV II. MŰSOR 6.00—9.00: Napkelta — Reggeli információs magazin 10.00—13.00: Parlamenti Napló 14.00: Parlamenti Napló 16.20: Hírek — MOaorelózetaa — Időjárás 16.30: ötről hatra — A TV2 zenás tájékoztató műsora 17.30: Dominó — Telefonos játák 17.46: Gyerekeknek — Pumuktikalandjai. Ma­gyar—NSZK gyermekfilmsorozat. Pumukli fél 24' (ism.). 18.16: Telesport 18.36: Múeorelózetea 18.40: Eeti egyenleg — Napi kápes hírössze­foglaló 18.00: Mindent egy lapra — NSZK-táváfHm 97'. Helen —Grazyna Dylong (Kútvölgyi Erzsé­bet), Stefan — Winfried Glatzeden (Dörner György), Alfred — Claus-Dieter Reents (Újréti László) 20.46: Helló, világi 21.36: Bohém Ragtime Band 22.00: Napzérta előtt... 23.00: Aa iszlám kardja — Angol dokumen­tum! Hm 11/1. rász 49' ÚJVIDÉKI TV 16.30: Múeorlamertetéi, 18.36: Tv-napló — szlovákul, 16.46: Szlovák népi zene. 16.08: Tv- napló — románul. 16.18: Dokumentum — rejt­vény műsor 16.46:Tv-napló- -magyarul. 17.00: Tv-napló. 17.20: Tudományos mozaik. 17.60: A legszebb évek — gyermekműsor 18.16: Ma. tegnap, holnap — ruszin nyelvű műsor. 18.48: Találkozások — ruszin nyelvű műsor. 19.18: Rajz­film. 19.26: Reklám. 19.30: Tv-napló — magya­rul. 19.65: Reklám. 20.00: Lottóhúzás 20.08: Hslál Sakriatic-ben — sorozatfilm. 21.08: Játék­film. 22.36: Tv-napló. 22.66: Az éjszaka szive. 0.68: Hírek. 1.00: Műsorzárás. KOSSUTH Óránként: Hírek. Idójérée. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Válo­gatott perceink. 8.60: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 11.06: Tipp. 11.10: Országok, tájak népzenéje. Holland népzene 11.30: Bouvard és Pecuchet — Gustave Flaubert regényének rádió­változata — XIII/11. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.46: Világújság. 13.05: Klassziku­sok dél időben — Zenekari muzsika. 14.06: Pogy- gyász — Tudnivalók utazóknak. 14.36: Dzsessz- melódiák. 16.05: Ezredforduló — A játszma Bo- renich Péter dokumentumjátéka. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Kié a mikrofon? Ma: Szél Júliáé. 17.06: Az ezredvég politikai változásai és a pszi­choanalízis. 17.25: A Szabó család. 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás. 19.06: Sportvilág 19.16: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.38: A Békés Banda magyarországi romén dal­lamokat játszik. 19.50: Hajszálgyökerek. 20.06: Kiszorítósdi a gödöllői tavakért. 20.36: Jáger Ba­lázs János gordonkázik. Összeállítás az elhunyt művész emlékére, 21.08: Pogányok — Herczeg Ferenc regénye 22.00: Késó esti Krónika 22.30: Lemezmúzeum — Boris Christoff Muszorgszkij- dalokat énekel. 23.05: Zenekari muzsika. 24.00: Hírek — Időjárás, PETŐFI 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek. Időjéráa. 8.05: Nyuszifül és vlzitorma — II/2. Alan Alexan­der Milne Holnemvolt.. c. meseregénye. 9.00: Hírek — Időjárás. 9.03: Társalgó — Írod.-kedve­lőknek. 10.00: Operettkedvelőknek. 11.00: Hírek — Időjárás 11.03: Mit üzen a Rádió? (ism.). 11.33: Gonda János szerzeményeiből. 12.00: Asztali muzsika 13.00: Hírek — Időjárás. 13.03: Popzene sztereóban 13.46: Időjárás- és vízállás­jelentés. 14.00: Akit érdekel.. 14.30: A zenei szerkesztő: Molnár Éva. 16.00: Hírek — Időjárás. 16.05: Csúcsforgalom. 17.00—19.00: RádióMa Benne: 17.00: Hírek — Időjárás. 17.60: A—B/ CD. 18.10: Tárcsázzl 19.00: Hírek — Időjárás 19.03: Talpalávaló. 19.30: Popregiszter. 20.00: Anya. Késő délutáni arckép háttérrel. 20.40: Ve­szélyben. 21.00: Hírek — Időjárás. 21.03: Szép kis naplemente — Honor Tracy regénye — VIII/3. 21.28: ,Nóta-só". 22.20: Mi közöm hozzá? Dür­renmatt: Baleset c. műve 23.00: Hírek — Időjárás 23.03: Sporthlradó. 23.10: A magyar rock archí­vuma. 24.00: Virágénekek. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa — jó reggelt. Németország! 8.35: Telebutik 9.25: Ot házinyúl (osztrák vígjá­ték) 93' FF. 11.00: Telebutik 11.25: Kerekek (amerikai sorozat). Bűnbak. Emerson Vale azt hi­szi. hogy telefonjait lehallgatják, ezért feljelentés­sel fenyegetőzik. Erica aggódik legkisebb fiáért, aki ónként jelentkezett a hadseregbe 12.10: A hatalom ára (amerikai sorozat). A másik asz- szony. Joseph meg akarja akadályozni az új tör­vény hatályba lépését. Terve végrehajtásához minden eszközt felhasznál. Első lépésben megzsa­rolja Bassett szenátort. 13.00: Hírek. 13.05: Ham- mer (amerikai sorozat). Visszaszámlálás, 13.30: Kalifornia klán (am. sorzat) 14.16: A Springfield- sztori (sorozat). 15.00: Wimbledon '91. 20.15: A csapat (amerikai sorozat). Két apácával több. 21.10: Seriff New Yorkban (amerikai krimisoro­zat), A szaracén ló. 22.30: Wimbledon ‘91.23.00: Hírek. 23.03: Robbanékony — magazin. 23.56: Anna anyja (NSZK-film) BT. 1.28: Hammer (ism.). 1.60: Műsorzárás, SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.36: Szomszé­dok (ism.). 9.06: Közkórház (ism.). 9.50: Teleüz- let 10.10: Asszonyok lázadása (ism.). 12.00: Műsorismertetés. 12.06: Szerencsekerék (ism,). 12.48: Teleborze 13.38: Bingo (ism). 14.00: Police Academy (rajzfilmsor.). Prof. Jekyll és Mr, Hyde. 14,28: Kózkórház (am. sorozat). Lesley hó­dolója. 16.10: Szomszédok (ausztrálsor.J, Csalá­di viszály. 15.35: Teleüzlet. 16.80: Bonanza (westernsorozat) Az Úr szava. 16.48: Ünnepek. 17.46: Megbabonázva (am. sorozat). A játszótárs. 18.15: Blngo -játék. 18.45: Híradó — Időjárás. 19.15: Szerencsekerék 20.00: Mancuso, FBI (am. krlmlsor ). Érdekellentétek. 21.00: Tflzpróba (amerikai film) 90' 22.40: Hírek — Sport. 22.55: Tévétükör — magazin. 23.28: Barikád (amerikai film) 72', 0.80: Mancuso, FBI (ism.). 1.40: Mű­sorismertetés. PRO 7 B.2S: Buffalo Bill (am. sorozat). Az új csillag. 1.10: Én mér nagylány vagyok (vidám amerikai sorozati. A válás táj. 8.11: Richmond Hill (ism.). 7.00: Doc Elliot (ism.). 7.50: Rajzfilm-show (ism.). Batman — Szuperkandúr. 8.40: Fiú a má­sik bolygóról (ism.) 9.30: A szamuráj bosszúja (Japán akció(ilm-sorozat). 10.38: Doc Elliot (amerikai sorozat). Harc két életért. 11.25: Doo- gie Howser (ism.). 11.80: Barney Miller (ism.). 12.18: A búvész (ism ). 13.08: ÖcskŐs sziszté­mája (ism). 15.00: Rajzfilm-show (ism). Tapsi Hapsi — Flintstone család. 15.55: Hírek — Időjá­rás. 18.05: A majmok bolygója (sorozat) A gladi­átor, 17.00: Doogie Howser (am. sor.). Te és az apád. 17.25: Hírek — Időjárás. 17.40: Én, a kém (am. sorozat). Mexikó csak oda. 18.30: Rajzfilm- show. Batman — Szuperkandúr — Tapsi Hapsi — Flintstone csalód. 20.16: Mindenki szereti Pé­tert (NSZK-komédia) 91'. 21.55: A dobermann banda (amerikai krimi) 83'. 23.20: Nem ismertek kegyelmet (ism.). 1.40: Hírek— Időjárás. 1.50: T. H, É. Cat (am. krimisor.). A második arc. 2.15: A basilicataiak (olaszHim) 85'. 3.40: Műsorzárás. SUPER CHANNEL 9.00: Rajzfilmek gyerekeknek. 10.00: Egyve­leg. 13.00: Japán üzleti élete. 13.30: Rajzfilmek gyerekeknek. 16.00: Egyveleg. 17.00: Élő videos- how. 19.00: Egyveleg. 20.00: Jeruzsálem. 20.30: Dokumentumfilm. 21.00: Sport. 22.00: Nemzet­közi hírek. 22.20: Békés Kansas (amerikai film). 0.20: Nemzetközi hírek. 0.30: Nagy koncertek '80. TV 5 16.08: Hírek. 16.15: Tét/A pont (ism ). 17.15: Női szemmel. 17.45: ínyencségek. 18.00: Mese kicsiknekl 18.16: Kim és Clip — rajzfilmsorozat 18.30: Zöld négyszög. 19.00: Hírek — Szempil­lantás. 19.30: Híradó élőben 20.00: Különtudó- sltb — riportmOsor. 21.00: Híradó. 21.35: Kultu­rális randevú. 23.08: Hírek. 23.20: Tour de Fran­ce. 23.40: Kanadai varietéműsor. MOZIMŰSOR Július 2-án, kedden KECSKEMÉT Városi mo/.l: lel 4, háromnegyed 6 és 8 órakor; JOBB MA EGY ZSARU, MINT HOLNAP KET­TŐ. Sz„mb„ amerikai film. 14 éven felülieknek! Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: TÁNCŐRÜLET. Sz.. amerikai film. 14 éven felülieknek! Otthon mozi: fél 7 és fél 9 órakor: L.A. STORY. Sz., mb„ amerikui film. Stúdiómozi: 7 órakor: BETÖ­RÉS. Sz„ német film. Csalánosl autósmozi: este fél 10 órakor: DIPLOMÁS ÖRÖM­LÁNY. Sz., mb., umerikai film. Országúti autósmozi: este fól 10 órakor; L.A. STORY. Sz., mb., amerikai film. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 óra­kor; JÁTÉKOS VÉGZET. Sz.. mb., amerikai film. 14éven felülieknek! Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: MÉLYTENGERI SZÖRNYE­TEG. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek! KALOCSA Otthon mozi: 6 és 8 órakor: BO­SZORKÁNYOK. Sz., mb„ ameri­kai film. Autósmozi: este fél 10 órakor: TŰZ. JÉO ÉS DINAMIT. Sz., mb., német film. KECEL Autósmozi: 9 órakor: EZ IS AMERIKA. Sz., olasz film. 16 éven felülieknek! KISKÖRÖS Autósmozi: este fél 10 órakor: NE FOLYTASSA. FELSÉG! Sz., ame­rikai film. Szclldl-tó kertmozi: este 9 órakor: A HALÁL KERESZTÚTJÁN. Sz,, mb„ amerikai film. 16 éven fe­lülieknek! KISKUNHALAS Filmszínház: délelőtt 10, fel 7 és fél 9 órakor: HÁZINYÚLRA NEM LÖVÜNK. Sz.. mb., ameri­kai film. 14 éven felülieknek! KUNSZENTMIKLÓS Filmszínház: 6 és 8 órakor: HÁ­ROM FÉRFI ÉS EGY KIS HÖLGY. Sz.. mb„ amerikai film. MÉLYKÚT Autósmozi: este 10 órakor: HAR­RY ÉS SALLY. Sz., amerikai film. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Köz­pontban: 7 órakor: HAIR. Sz., ze­nés amerikai film. 14 éven felüliek­nek! 1

Next

/
Thumbnails
Contents