Petőfi Népe, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-29 / 151. szám

PETŐFI 1991. június 29., 5. oldal A puszta igazi lelkipásztora — Püspök úr, az aranymise mintegy megkoro­náz egy papi életet. Különösen, ha azt is tudjuk: az elmúlt ötven év a magyar nép és a magyar egyház életében is sok-sok megpróbáltatást ho­zott. — A tiszakécskei tanyavilágban születtem egy gazdálkodó, a Jászságból odaköltözött pa­rasztcsalád nyolcadik gyermekeként. Nem vol­tunk gazdagok, igaz, nélkülöznünk sem kellett.. Sokat gondolok a szüléimre, és máig csodálko­zom, Krisztus milyen természetesen volt jelen az otthonunkban. Munka és imádság alig külö­nült el. Pap nem volt a pusztán. A hit alapigaz­ságait, a katekizmust a peregi elemi iskola taní­tója plántálta belénk. De hogy igazából mit is jelent számunkra Jézus és az egyház, ezt a csalá­di asztalnál, és a közös munkák során tanulhat­tuk meg. Úgy gyarapodtunk a hitben — oly természetesen fejlődve — mint amikor a fiatal facsemete hajtásokat, majd lombkoronát fa­kaszt. Édesanyám mélyen hívő. melegszívű, ál­dozatos asszony volt. Tudom, hogy mit vállalt, amikor betegen — mozgássérült volt — életet adott gyermekeinek. Mindig úgy éreztem: ő a puszta igazi lelkipásztora . .. — Gazdag forrásból táplálkozhatott a lélekbe oltott hitvallás. — Őszintén megmondom: nagy fordulatra, meghívásra nem emlékszem. A család áldozott azért, hogy középiskolába járhassak. Szolnok­ra. a Verseghy Ferenc Reálgimnáziumba írat­tak be. Igyekeztem tisztességgel helytállni, de arról akkor még szó sem volt, hogy pap leszek. Jó iskola volt, civil tanárokkal. Tulajdonkép­pen gazdasági megfontolásokból kerültem Vác­­ra. Egyik bátyám hívott a püspöki városba, mert ő ott lakott és olcsóbb ellátást talált szá­momra a szolnokinál. A piarista gimnáziumba jártam — amelynek a visszaadásában most, püspökként, sikerült közreműködnöm —, pa­pok között éltem. Megismerhettem a szolgálat szépségét. Tizenhat évesen kértem a felvétele­met a kisszemináriumba. 1936—37-ben egy évet kint tanulhattam a római Collegio Germa­­nicum-Hungaricumban. Hanuer István püspök úr tizenketted magammal szentelt föl Vácon 1941. június 22-én, a primiciám június 29-én volt Jászkarajenőn ... — Azok, akik ekkor kezdték a pályát, mintha viharba, forgószélbe indultak volna. Beszélgetés Marosi Izidor püspök úrral Sorsexpressz A tizenkettőből most öten leszünk együtt az aranymisémen. A többiek már nem élnek. Ha visszatekintek, úgy érzem, valami vadul ro­bogó expresszre ültetett a sorsom. Lajosmizsén voltam káplán egy évig, aztán a kunszentmikló­­si gimpá^urriba kerültem hitoktatónak. 1943- ban bevonultam, tábori lelkész lettéin'Delire-''” cenben. Rpvid ideig Hornok^£gy .qeyejőifttga,., zetben dolgoztam. Majd következett a front­szolgálat: lelki vigasz, temetés, anyakönyvezés. A háború és a fogság után Szentesre, majd Hódmezővásárhelyre rendeltek az elöljáróim. Őszintén megmondom, otthont először Szent­­lőrinckátán találtam, a 2200 lakosú, szín katoli­kus falucskában, ahol már plébánosként mű­ködhettem. Haminckét éves voltam akkor és 1948-at írtunk . . . Együtt a hívek közösségével — A magyar egyházüldözés legkritikusabb évei voltak. Hogyan élte át a drámai eseménye­ket falusi papként? — Igen nehéz, de nagyon szép volt a szent­­mártonkátai nyolc év. Ott éreztem meg: a sátán minden ereje, furfangja nem képes megroppan­tam azt a közösséget, ahol a pásztor és a nyáj egységben van. Nem játszhatók ki egymás el­len. Mi közösen éltük át a szegénységet. Ami­kor még élelmiszerre sem tellett a plébánián, a hívek maguk között beosztották, ki hoz enniva­lót. Valahogy a politikai nyomás sem volt olyan kemény, mint más megyékben vagy a városok­ban. Ä kötelező hittanoktatás megszüntetése után is éppen annyian jártak az óráimra, mint előtte. — A történeti fordulat előestéjén, 1956 nyará­nak végén, negyvenévesen, Izsák egyházközségét bízták Önre. Kulák falunak ismerték a hatósá­gok... Az emberek megtörésére ott durvább esz­közöket használtak a kommunisták. Kcménv Egyházi törvénykönyv (383. kánon) A püspök: pásztori feladatának gyakorlá­sa során gondoskodjék minden rábízott krisztushívőről, bármilyen korú, helyzetű, nemzetiségű legyen is, akár a területen lak­jék az illető, akár csak ideiglenesen tartóz­kodjék ott. Apostoli lélekkel figyeljen azok­ra is, akik — életkörülményeik miatt — a rendes lelkipásztori gondozásban nem ré­szesülhetnek eléggé, valamint azokra, akik felhagytak a vallás gyakorlásával. Ha vannak egyházmegyéjében más rítusú hívek, ezek lelki szükségleteiről akár olyan rítusú papok és plébániák, akár püspöki helynök útján gondoskodjék. A katolikus egyházzal teljes közösségben nem lévő testvérekkel szemben viseltessék emberséggel és szeretettel, és támogassa az ökumenizmust úgy, ahogyan az egyház ér­telmezi. A nei)i,kanj*4é4iyeket tekm^e^gy,, Jjpgy; rá vannak -bízva az Úrban, hogy szamukra is felragyogjon amwik a Krisztusnak a szerei tete, akinek a püspök mindenki számára tanúja kell, hogy legyen. — Háláról szó sem volt. A következő hittan­­beiratáskor a megmentett iskolaigazgató épp­oly keményen lépett föl, mint azelőtt. 1958-ban úgy folyt a mustra, hogy az asztalnál a gazdasá­gi egységek vezetői is ott ültek. Aki nem enge­dett a felvilágosult ateista propagandának, megnézhette magát. A lemorzsolódást az állí­totta meg, amikor egy-egy tehetséges, odaadó káplán került a plébániára. Bárhogy is mester­kedett az iskolavezetés, a szülők bizalommal fordultak felénk. Krisztus közelében, jó helyen tudták gyermekeiket. Végül — már a hetvenes években — bele kellett törődnie az igazgatóság­nak: Izsák nem lesz első a párt dicséretlistáján. — A felnőttek, a szülők pedig időközben meg­értették: hogy lehet együtt élni a rendszerrel, az erőszakkal rájuk vert szövetkezetekkel, az álla­mi gazdasággal.- A borföldolgozás és a nagy iramban meg­indult pezsgőexport jó piacot kínált a környé­ken megtermelt boroknak. Érezhető volt a gaz­dagodás. Az emberek megtanulták a Kádár­érában, hogy lehet — és hogyan nem lehet élni, beszélni, cselekedni. Nem tartozott a könnyű lelkipásztori feladatok közé arról pré­dikálni, hogy a szegénység is érték, hogy a tíz­­parancsolat éppen úgy törvény a közösben, mint a privátban . . . Rómának is volt egy listája — 1977-ben, hatvanévesen, Ön elhagyta a pa­pi siker biztos terrénumát, Izsákot. Elvállalta a kecskeméti főplébánia vezetését. Olyan hely volt ez, amit a BM és az egyházügyi hivatal emberei gyakrabban látogattak. Aztán 1979-ben váci se­gédpüspökké nevezték ki... — Izsákról nem akartam eljönni. Betegségek is gyötörtek. Fáradtnak is éreztem magam. A száműzetésből visszatért Endrev Mihály püs­pök urat viszont nagyon becsültem, nagyra tar­tottam. Személyesen kért meg: segítsek, hogy egy ilyen nagy egyház, mint a kecskeméti, ne veszítsen több lelket. Eleget harcolt azért, hogy az kerüljön ide, akit ő akar, s ne az, akit az állam. Nem volt veszélytelen és könnyű az át­költözés, túl a hatodik X-en. A püspökké való kinevezésem, ami engemet is váratlanul ért, iga­zából a pápa szándéka volt. A lengyel hagyo­mányok szerint a Szentatya a területen élő lelki­­pásztorok közül javasolt papokat. Akik kint éltek a nép között. A tárgyalások általában úgy folytak, hogy Rómának is volt egy listája, meg az ÁEH-nak js, ezt kellett valahogy közös neve­zőre hozni. Én amikor megyés püspök lettem, akkor is kikötöttem, hogy ragaszkodom Kecs­keméthez. Nagy viták voltak emiatt. De ebben nem engedtem egy kicsit sem. Mondtam már; Krisztussal és a hívekkel való közösségben talá­lom rheg a megerősítést, a bátorítást. '* "" Krisztusnak szolgálni! volt az ellenállás is. A Grősz-perrel kapcsolat­ban két halálos ítéletet hoztak a faluban — egy katolikus és egy református gazdát végeztek ki. A hívek közül sokan kaptak 12-14 évi börtön­­büntetést. Nem volt nagyon régen, amikor a messziről ide költözött családok elhordták a buckákat, emberfeletti erővel, szorgalommal termő gyümölcsösök és gazdag szőlők hazájává tették a poszhomokot. Érthető volt hogy lází­­tóbbak voltak a kollektivizálásra tett kísérletek. Sokan nem bírták. Föladták. Elmenekültek vagy öngyilkosok lettek. Ott éreztem meg, mi­lyen gyenge is a szó, amikor egy elkeseredett falut kellett vigasztalni. Lelkileg erősiteni... — Az 1956-os forradalom hogy zajlott? — Nem voltak a budapestihez hasonló véres események. Pedig a község a 19-es kommün miatt is haragudott a kommunistákra. Bár csak két hónapja szolgáltam a községben az esemé­nyekig, valahogy szerencsém volt: Krisztus igé­jével megmenthettem a legkegyetlenebb ateista iskolaigazgató életét. Családjával együtt végez­ni akartak vele. A templom mellett lakott. A bosszút kiáltó tömegnek éjjel kinyitottuk a templomot. Behívtunk mindenkit és Krisztus nevében megbocsátást és békét kértem a láza­dás napjaiban. — úgy gondolom, ez a tett valamiként hálára kötelezte később is a vöröseket. — Most a váratlanul ránk köszöntött felsza­badulás után, amikor újabb tömegek fordulnak az egyház felé, nem látja nagyobb veszélyben Krisztus egyházát, mint az üldöztetés idején? — Azért, mert a televízióban papokat látha­tunk prédikálni, mert több a hittanos, vagy az újságok egyházi rovatokat nyitnak, még nem biztos, hogy lezárult az egyházüldözés szaka­sza. Hosszú évtizedekig korlátlanul pocskondi­ázhatták a papokat, a szent intézményeket. Az ateizmus bizony beleivódott a felnövekvő gene­rációk tudatába. Nem véletlen, hogy a kis bot­lásokat, félreszólásokat felnagyítják, igyekez­nek lejáratni, kigúnyolni minket. Sajnos, pél­dák százait tudnám hozni. Szerintem csak ak­kor nem tévedünk el ebben a nagy szabadság­ban, csak akkor tudjuk tartani magunkat az ellenfeleinkkel szemben, ha az elnyomatás évei­nek gyakorlatából merítünk. Ha a nyáj és a pásztor egységben dolgozik. Krisztus szereteté­­ből merítve próbálja beteljesíteni a soha, senkik által meg nem cáfolt, le nem járatott evangéliu­mot. Amikor a betegeket, a szegényeket, a bör­tönbe jutottakat, az éhezőket, a megalázottakat és a megszomorítottakat próbáljuk szolgálni, vigasztalni és segíteni. Ha hitünk szerint élünk. Krisztusnak szolgálunk. Ötvenéves papi jubile­umomon nem tudnék mást mondani, mint éle­tem summáját: szeressük egymást, jóban, rossz­ban, figyelmes, odaadó szeretettel... Farkas P. József Dolgozzunk együtt Krisztus testének, az egyháznak építéséért! (Marosi Izidor püspök jelmondata Szent Pálnak az efezoszi híveknek írt leveléből) Ilyennek látják a hívek • MiniMransok. Jusztin Ferenc stúdióvezető, Kecs­kemét: — Pontosan tudom, hogy mi a püspök feladata, kötelessége és sze­repe a folyton átalakuló, megújuló egyházban. Számomra azonban jóval fontosabb a bázisközösségem, és a velünk együttműködő lelkész, akivel a napi problémákat megbeszélhetem. Azt viszont hiszem és remélem, hogy a hierarchia élő stuktúra és a velünk munkálkodó papok közvetítik felénk megyés főpapunk lelkiségét, hitét, életpéldáját. így leszünk eleven tagjai a krisztusi testnek ... Baracskai Ferenc gazdálkodó, Kecskemét-Ágasegyháza: — Nem vagyok vallásos. Őszintén mondom, sosem érdekeltek az egyházi meg az állami tisztségek, titulusok. Marosi atyát azért tisztelem, mert amit vál­lalt, azt jól és lelkiismeretesen végzi. Izsákon mindig jó karban volt a templom, meg az egyházi vagyon. Épített, festetett, renovált. Amikor Kecskemétre került, szintúgy. Vá­rosföldön templomot épített. Szer­vezett és tanított fáradhatatlanul. Tisztelettel emelem meg a kalapo­mat előtte. Hol lennénk már, ha minden főnök így élt volna! Callai Ferenc hittanár, Csongrád: Több évszázados, sajnálatos jelen­ség az egyházunkban, hogy a püspök és a hívek eltávolodnak egymástól. Generációk nőnek föl úgy, hogy két szót nem váltanak azzal, akire lelki előmenetelük bízatott. Izidor atyánk megpróbált változtatni ezen a gyakor­laton. Közel kívánt maradni a néphez. Az öreg Zastavája folyton rója az or­­szágnyi tartomány útjait. S mi tudjuk: Krisztus lelkületűt hordozza . . . Jávorka Lajos kertészmérnök, Izsák: Mindig, minden bajban megtapasztalhattuk hűségét és szere­­tetét. Amikor az egyik liam elment a szemináriumba, nehéz idők követ­keztek. Feleségemet és engem elbo­csátottak az állásunkból. Izidor úr bátorított és vigasztalt. Ereje van a szavának. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer mint püspök, a pap fiamra bízza a békásmegyeri temp­lom építését. Istennek hála. hogy ta­lálkozhattunk vele.. . Virányi Ottó, a Magyar Katolikus Szeretetszolgálat igazgatója: — Van. aki arról lesz hires, hogy hatásos pré­dikációkat mond, más kiváló teoló­giai szerző, remek hittanár. Marosi püspök úr a csendes, szolgáló szeretet apostola. A jeles váci püspökelődök lelkületűvel kiveszi részét a charitas munkából. Segíti a szervezetünket A püspöki palotában például ötvenöt idős, beteg kedvesnővérnek van biz­tonságos otthona. Verőcén, a Migazzi üdülőben százharminc nővért lát el az egyházmegye. Balogh Mihály, Izsák, Gedeon dű­lő: — Az az ember volt, akinek a szaváért az izsákiak arrébb hordták volna a Barnahegyet, a környék leg­nagyobb buckáját. Felnéztünk rá, pedig a közösség szolgája volt. Em­lékszem még a meggypiros Simson­ra, amivel télben-sárban, poros ká­nikulában látogatta a pusztalakó­kat. Kellett a vigasz, mert a tsz itt tönkretett mindent. Zokogott a templom, gyászolt a falu, amikor el­ment Kecskemétre. Isten éltesse! Egy életút állomásai A templomba érkező föpász­­tort gyakran köszöntik ezzel az énekkel: Ecce Sacerdos mag­­nus, qui in diebus suis piacúit Deo (íme a főpap, akinek nap­jai kedvesek az Isten előtt). Örömmel, hálás szívvel és szív­ből énekeljük ezt a szárnyaló éneket, papok és hívek egyaránt, megyés főpásztorunknak, MA­ROSI IZIDOR Püspökatyá­nak, aranymiséje alkalmával. Es hisszük, hogy életének napjai­ban kedvéi találta, kedvét találja jóságos Istenünk. Egy nagy család szeretetteljes légkörében érett ez a hivatás. A gyermekkorban, majd az ifjú­sági évek alatt egyre erősödött és hosszú tanulmányi évek utóin, 50 évvel ezelőtt, 1941. június 22- én fejére tette kezét Hanauer István váci megyéspüspök, hogy átadja neki a csodálatos papi ha­talmat: a szentmise bemutatásá­ra, a bűnök megbocsátására, szentségek kiszolgáláséira, Isten örömhírének hirdetésére, a lel­kek vezetésére. Tu es sacerdos in aeternum — Pap vagy mindörökké! Nem is akart soha más lenni, csak „pap”, Istennek és az O népének a szolgája. Mint hitoktató, hit­tanár, kórházi és tábori lelkész, mint plébános csak pap akart lenni, csak lelkipásztor, aki me­leg szívvel, nagy szeretettel kö­zeledett kicsinyekhez és nagyok­hoz, aki mindenkinek mindene akart lenni, hogy mindenkit üd­vözítsen. Amikor az isteni Gondviselés püspöki szolgálatra rendelte a Szentatya által 1979-ben, akkor is, attól fogva is ugyanazzal a közvetlenséggel, jósággal for­dult papjai és hívei Jelé. Kedves­sége, mosolya őszinte volt. Sza­vai is: ezek szivéből fdkádnak. Szívesen és örömmel szolgálta Isten népét áldozatok árán is. Es ez ma is így van, aranymiséjének napjaiban. Isten közelében tüze­­sedő, imádságos lelke sugárzik felénk. Es adja Isten, hogy még sokáig sugározzák. A nagy magyar alföld legna­gyobb részét magába foglalja a váci egyházmegye, amelyet kor­mányoz. Nógrádtól Szegedig, a Dunától túl a Tiszán is. Ezt a hatalmas területet járta és jóirja most is, hogy az evangélium tisz­ta szavait vigye a szomjas tel­keknek, hogy a Megváltó ke­gyelmeit osztogassa az örök életre meghívottaknak. Katona István váci segédpüspök, általános helynök Izsáki papok Szent M ihály oltáránál Csontos Ferenc e/.iistmisés (középen), jobbján .híunka Lajos, balján Vő Ferenc — akikben volt plébánosuk erősítette a hivatást. (Walter Péter felvételei) i • Kecskemét, Öreg Templom. Évek óta püspöki székhely is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents