Petőfi Népe, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-22 / 145. szám
10. oldal, 1991. június 22. PETŐFI Népe A természet lágy öle ... A városi ember — mivelhogy itt a nyár — elhatározza, kimegy a természetbe. Annyit beszél a rádió, a televízió, meg az újságok is állandóan azt írják, hogy egészséges levegő, napfény, viz, madárfütty, nyugalom, békesség — ez kel! a megtépázott idegeknek, az elsatnyult izmoknak, a tüdőnek, a tépnek, a patkóbélnek, szóval a szervezetnek. A városi ember természetesen tudja, hogy azért kell „kimennie" az ősvadonba, mert a város bizony már-már egyáltalában nem a természet része, sőt szinte attól elidegenedve létezik, benne az emberekkel, akik úgymond saját képükre formálták lakó- és munkahelyüket. Kimegy tehát az erdőbe, mezőre, a folyó partjára, mert van egy olyan idealizált képe a nagy természetről, amit már fentebb is említettem, hogy az öserő, a makkegészség, az örök étet. Felpakol az autóra — mert ugyebár az eszébe sem jut, hogy vonattal, netán kerékpárral, pláne gyalog vágjon neki az útnak. Szóval kocsival megy. Az úton fütyörészgel, közben tankol, rágyújt, bekapcsolja a rádiómagnót, szidja közlekedő társait (ökör, barom, minek az ilyennek jogosítvány, eredj az őserdőbe stb.), miközben tudata mélyén vagy annak felszínén ott motoszkál a gondolat, hogy ő most jót tesz saját szervezetével, mert annak bizony kell az oxigén, a víz, a napfény, a csend, a madárdal, a rigófütty, a pitty-palatty, u küszvágó csér hangja, a fajdkakas dürrögése . . . Kiérve a természet lágy ölébe, helyet keres magának. Lehetőleg olyat, ahol a napfény és az árnyék keveredik, úgynevezett szűrt fény van. Leteriti a plédet, előszedi az elemózsiát (süllek, paradicsom, paprika, uborka, gyulai kolbász, kenyér, sör, só, termoszban feketekávé, újabb üveg sör stb.) és azonnal „étkezni" kezd, a külső megfigyelő szerint azonban zabát az ürge. Végül meghúzza a sört, leönti magába a kávét és végignyúlik a pléden. S ekkor c-mollban egy szúnyog kezd muzsikálni a fülénél. Majd egy másik, azután szúrást érez a hasán, a vállán, a lábaszárán, a combján. Csapkod, mint a mennykő, de a szúnyogok rohama kifogyhatatlan Marják, csípik, eszik és hiába minden védekezés, pillanatok alatt vörös hólyagokkal lesz tele a teste. Le akar törni egy kis ágat, hogy majd azzal hessegeti el a támadókat. Egy kiálló tüske azonban súlyosan végigkarcolja a tenyerét. Vérzik. Visszatántorog a plédre, rágyújt, de abban a pillanatban érzi, hogy valami mászik a hátán, a hasán, a lábain. Odanéz: hangyák serege támadta meg. Miközben azok lesöprésével van elfoglalva, a fa tetején valami testes madár, talán sirály lehet az illető, könnyít magán. Ennek végterméke pontosan telibe találja a hangyákkal küzdő egyént, aki érzi, hogy ez bizony még meleg. Káromkodva botorkál le a folyópartra, ahol belelép valami kiáltó hegyesbe, vérzik a talpa is. Leérve a vízhez, megcsúszik, hanyatt vágódik a hig sárban. A szúnyogok persze követik és ahol csak lehet, csípik, marják, eszik. Visszatántorog a plédhez, amelyről közben eltávolodott az árnyék, de sebaj, sőt talán ez még jobb, mert így nincs szúnyog gondolja ő —, ugyanakkor lehet egy kicsit napozni. Mindenesetre rágyújt és hasra vágja magát: napozik. Késő délután eszmél föl, ismét árnyékban van. Jó! érzi magát. Ennek örömére lehúzza a sokadik üveg sört. megissza a maradék kávét s úgy gondolja, ideje lenne hazamenni. Öltözködés közben észreveszi, hogy a szúnyogcsípések helye megdagadt, a talpa irgalmatlanul fáj a cipőben s beülve az autóba riadtan veszi tudomásul a hátában sajgó-nyilalló fájdalmat. Leégett. Útközben már azon töpreng, hogy mi is lesz estére a televízióban, s hogy maradt e legalább egy üveg sör a hűtőben. A természet lágy öléből elege van, bár ezt önmagéinak sem vallja be, mert akkor rá kellene ébrednie, hogy nem a természettel van itt baj, hanem az emberrel, aki már-már elidegenedett „bölcsőjétől". Este elalszik a televízió előtt s amikor a felesége a vállát rázogatja, felüvölt: az istenért, megörülök a fájdalomtól! Az asszony Irixszel keni be, homlokára ólomecetes ruha kerül és hősünk elszenderedik a műanyaggal bélelt heverön, a panelház kilencedik emeletének egyik ketrecében ... (iái Sándor Seprű az ablakban Napra pontosan tíz évvel azután, hogy a svájci alkotmány törvényben rögzítette a nők egyenjogúságát, országos sztrájkba lépnek Svájc lányai és asszonyai. — Minden elcsitul, ha a nő kivonul — hangoztatják a gyengébbik nem öntudatos szószólói, akik a június 14- ére meghirdetett akcióval arra kívánták felhívni a honfitársait figyelmét, hogy alkotmányos jogaik egy része csak papíron létezik: fizetésük egyharmaddal alacsonyabb férfitársaikénál, érvényesülési lehetőségeik korlátozottak, hátrányos megkülönböztetések érik őket a társadalombiztosítás részéről is. A nyugodalmas svájci hétköznapokat elvétve bolygatják meg munkabeszüntetések, az pedig, hogy több tízezer háziasszony és dolgozó nő egy egész napon át szünetelteti tevékenységét, felfoghatatlannak tűnik a kantonország férfitársadalma számára. — Ha nem csinálunk semmit, még száz évig várhatunk, amíg történik valami — indokolja az országos tiltakozó akció szükségességét Christiane Brunner, a svájci szakszervezeti szövetség (SGB) alelnöke. A nősztrájk meghirdetői példaképüknek az izlandi asszonyokat tekintik, akik 1975-ben hasonló, igen sikeres akciót szerveztek. — A sztrájk fő célja az, hogy érzékelhetővé tegyük a nők nélkülözhetetlenségét — mondja Rita Gassman, az SGB nőbizottságának elnöke. — A legkisebb faluban is mozgósítani szeretnénk a nőket péntekre. Az üzemekben vitákat és megmozdulásokat szervezünk, a háziasszonyok az ablakba kitett seprűvel jelzik majd, hogy aznap elmarad a takarítás. Egyik nőcsoportunk nőiesíteni fogja az utcaneveket, amelyeket általában a „teremtés urairól” neveznek el. A szövetségi hatóságoknál dolgozó nők számára engedélyezték, hogy aznap „nőpolitikái előadásokat” tartsanak. A nyugat-svájci munkaadók válaszként azonnal bejelentették, hogy 14-ére nem kapnak fizetést a sztrájkolok .. . egyáltalán, köszönettel tartoznak, hogy maradhatnak, hiszen szerződésszegés miatt el s bocsáthatnák őket. Más munkaadók lekicsinylőén mosolyognak a nősztrájk hírére. Pedig tény, hogy a svájci gazdaságnak félmilliárd frankjába kerülhet, ha az ország 1,3 millió dolgozó nője egy teljes napra beszünteti a munkát. TALLÓZÓ A bécsi Standard / \ rutsi levédésben éltem egészen mostanáig. (Tudom, ilyesmi sokunkkal, nemzedékek sorozatával előfordult az elmúlt évek, évtizedek során ebben a térségben. Ám ez a tudat nem sokat enyhít a kellemetlen érzésen.) Azt hittem, szerkesztőség nem létezik örök nyüzsgés, rohanás, kapkodás nélkül, hogy ahol lap készül — ráadásul napilap —, az törvényszerűen egyenlő a bolondok házával, hogy akik ezen a pályán dolgoznak, csakis száguldó riporterek, állandóan rohanó, ideges, türelmetlen szerkesztők lehetnek. így képzelném ma is, ha nem jártam volna Bécsben a Der Standard szerkesztőségében. A két és fél évvel ezelőtt alapított országos napilap indulásakor a 14. volt, tavaly már a hatodik, jelenleg a harmadik legolvasottabb lap Ausztriában. Oscar Bronner médiatulajdonos és főszerkesztő büszkén tette hozzá: „az első minőségi lap”, mert még két bulvárlap előzi meg a népszerűségi listán. Der Standard: a minta, az alap, a mérce, a szabvány, a színvonal. Der Standard: Ausztria független gazdasági, politikai és kulturális napilapja. Elegáns, politikai állásfoglalásában mértéktartó, szakmai kérdésekben felkészült, igényes, magas színvonalú újság. Aki s/closköruen akar tájékozódni es ad magára, ezt olvassa - mondják az osztrákok. S ha a mai magyar sajtó komolyan gondolja, hogy Nyugat felé tekinget, ha ez a társadalom igazán szeretne beilleszkedni a nyugat-európai integrációba, a bécsi Standard nemcsak megjelenésében lehet példaértékű, számunkra követendő minta, mérce. Az osztrák főváros szívében székelő szerkesztőségben olyan fantasztikus csend, nyugalom, kiegyensúlyozottság uralkodik, amilyet hazai kollégáim el sem tudnak képzelni, amilyenről eddig álmodni sem mertem volna. A mennyei békének két alapvető oka lehet: az egyik, hogy szigorú rendben, szervezetten, és kitűnő technikai háttérrel folyik a munka. A másik: a lap nem függvénye a nagypolitikának, nem kapkod levegő után a napi események szorításában. Nem sziget persze, távol a külvilágtól, erről szó sincs! Csak éppen mindenki legjobb tudása szerint teszi a dolgát és a szerkesztőség legfőbb célja, hogy a lap minden olvasójához időben eljusson, ott legyen a reggeli asztalon, a kávé mellett. Niedzielsky Katalin (Békés Megyei Hírlap) Ez is Amerika A sok munka már a múlté, az Egyesült Államokban nincs már presztízse annak, ha valaki napi 24 órán át dolgozik. A szabadidő az, ami a kilencvenes évek státusszimbólumává vált a tengerentúlon. Egyre több amerikai vállja immár be, hogy a pénz nem minden. Egy nemrég végzett felmérés szerint sokan érzik úgy. hogy a munka végeztével kevés szabadidejük marad. A megkérdezetteknek csaknem a fele áldozná fel egy napi keresetét, hogy egy újabb nappal meghosszabbíthassa heti pihenőidejét derült ki a vizsgálatból, amelyet a Hilton szállodalánc végeztetett el. A cégnek nyilvánvalóan jó érdeke fűződik ahhoz, hogy divat legyen a szabadidő. Érdekes módon, minden negyedik amerikai a munka megszállottjának tartja magát, holott valójában a szabadidő szerelmese — vélekedett John Robinson, a Maryland Egyetem tanára. Az emberek gyakran alábecsülik, hogy mennyi munkán túli idővel rendelkeznek — mondta Robinson, aki egyúttal az amerikaiak szabadidejének felhasználásáról folyó kutatási program igazgatója. A professzor szerint általában mindenki rendelkezik szabadidővel: szociológiai tanulmányok szerint az embereknek a munka után hetente összesen 40 órányi szabadon felhasználható idejük van — persze lehet, hogy épp nem a legmegfelelőbb időpontban. A hatvanas évekhez képest mindenesetre heti öt órával nőtt a szabadidő, ami Robinson szerint részben a munkaórák csökkenésének köszönhető, részben pedig annak, hogy kevesebb időt fordítanak a házimunkára. S mivel kevesebben házasodnak, s kevesebben vállalnak gyermeket, a szabadidő eltöltésének e két legfőbb tényezője is veszített jelentőségéből. A munka utáni órákat azonban az amerikaiak nem a nukleáris fúzió tanulmányozásával töltik, mégcsak nem is a maguk kúrálásával foglalkoznak egy közönséges megfázás esetén. Ehelyett inkább a televíziói nézik. Robinson szerint áz amerikaiak szabadidejük 40 százalékát a tévé előtt töltik el. A- televíziónézcs 10 százaléka viszont csak másodlagos tevékenységnek tekinthető, mivel a tévét valami más elfoglaltság közben bámulják. A tanár szerint a televíziónézés azért nem olyan hasztalan, mivel a pihenés egyfajta módjaként sokan azért kapcsolják be a készüléket, hogy elengedjenek, ami sikerül is nekik. Nőtt viszont az utóbbi időben az igazi kikapcsolódással, a sporttal kitöltött idő részaránya, amely azonban így is csak 7 százalékot tesz ki. A felmérés arra is fényt derített, hogy a megkérdezettek több mint egyötödének legalábbis saját bevallásuk szerint egyáltalán nincs ideje szórakozásra. Robinson azonban czl is kétkedve fogadja, szerinte a legclfoglaltabb emberek képesek arra, hogy szabadidejüket a lehető legjobban használják ki. Habár a pénz nem minden, sokan azért fontosnak tartják. Számos amerikai olyan jövedelemszintet éri cl. amelyen az időtöltés a nehezen megkeresett pénz elköltésével jár együtt. Robinson szerint azonban a pénz mellett a szabadidőt is egyre többre értékelik, ami talán a stresszre való reagálásként is értelmezhető. . A vizsgálat szerint a dolgozó nők többre tartják a szabadidőt a férfiaknál. Közülök többen áldoznának fel hetente egy munkanapot a pihenés kedvéért, és több nő tartja többre a családdal és a barátokkal való időtöltést. Az intellektuális és érzelmi önfejlesztést, illetve a testépítést is a nők közül tekintik fontosabbnak. A pénzkeresés ellenben a férfiaknak becsesebb. VITI-Panoráma AZT MONDJÁK, HOGY A PÉNZ NEM MINDEN .. . Perelhető-e az, aki személyi számot kér tőlünk? Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek Ítélte a személyi szám alkalmazását. A határozat óta eltelt több mint egy hónap, de a tapasztalatok szerint számos munkáltató nem tudta a fizetési nyilvántartását átállítani. így fordulhat elő, ha a dolgozó nem kívánja megadni a személyi számát, közük vele: nem juthat hozzá a pénzéhez. Mit tehetünk ilyenkor? kérdeztük meg az egyik ügyvéd honatyát. Perelhet! mondja dr. Monostori Endre, a Szabad Demokraták Szövetségének Vas megyei képviselője. Az Alkotmánybíróság állásfoglalása szerint alkotmányellenes minden olyan jogszabály, belső utasítás vagy állásfoglalás, amely a személyi szám megadásához köti valakinek az alkalmazását, valamely beosztásba való kinevezését vagy a munkabér kifizetését. Ilyen esetekben a dolgozónak joga van a munkaügyi bírósághoz fordulni. Egészen biztos, hogy a bíróság igazságot szolgáltat neki. — Az Ön munkahelyén, a Parlamentben kérik-e a személyi számot? Fizetésünk fölvételéhez elég aláírni a nevünket. Ha új képviselőtől kérnek a személyi számot a nyilvántartásba vételhez, frakciója föllépne ez ellen? Magánvéleményem szerint igen, ha a képviselő nem szeretné kiadni a számát. Egyébként a magánügye mindenkinek, ragaszkodik-e az Alkotmánybíróság döntéséhez, vagy sem. Engem nem zavar, ha a születési dátumom és az édesanyám neve mellett tudják azt a négy számot is, amit rám aggattak valahol, valamelyik hivatalban. (kgyr) (Ferenczy Europress) i
