Petőfi Népe, 1991. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-11 / 109. szám

1991. május 11. • PETŐFI NÉPE • 5

KÖRNYEZETÜNK

Allatkertek — bizonytalan helyzetben

• 1/ <i viharvert, edzett uros/lán, úgy Imiik, kibírja a kecskeméti \adaspark körülményeit. (Gaál Béla felvétele)

A kecskeméti vadasparkbeli állapotokról legendák járnak. Az egyikhez éppen a park vezetőjének, Takács Istvánnak a pár évvel ezelőtti tévényilatkozata adott alapot. Elmondta ugyanis, hogy keresték az okát, miért pusztulnak el sorra a park oroszlánjai. Boncoláskor semmi olyan elváltozást nem találtak a szervezetükben, ami halált okozhatott volna, viszont minden jel arra mutatott, hogy az állatok igen erős stresszhatásnak voltak kitéve. Valószínűnek látszott, hogy a szívük mondta fel a szolgálatot. Erre a park mellett közlekedő vonatok adhattak okot: csattogásukkal, dudálásukkal állandóan stresszben tartották a természetüknél fogva ijedős, félős oroszlánokat. A legenda szerint infarktust kaptak.

Akármiért pusztultak is el, Takács István úgy gondolkodott: oroszlán nélkül nem állatkert az állatkert — a vendégeknek is az az első kérdésük: oroszlán van? — Meg kell próbálni, különösen edzett egyedek hátha kibírnák az itteni körülményeket. Ilyen megfontolásból került ide egy idős pár: a hím néhány hónapja elpusztult ugyan, de már elérte az oroszlánlét végső korhatárát. A nőstény, köszöni, jól van, nem nagyon viseli meg a magány. Hosszú éveken keresztül a mesterséges megtermékenyítés kísérleti alanya volt — az állatkertek lakói a fajfenntartással kapcsolatos kísérleti célokat is szolgálnak —, ehhez képest valóságos boldogságot jelenthet számára, hogy most legalább békén hagyják.

A sorozatos pusztulás azonban felvetette az elköltözés szükségességét. Ennek nyolc éve. A park gazdája, a városi tanács akkoriban azért nem fordított pénzt a körülmények karbantartására, mert arra számítottak, úgyis máshová telepítik az állatokat. Később pedig nnftápripértz -rlfcím >volt. Az''önkormányzat is csak nagyon nehezen ,!i¥öbtój ‘khííJcMtáhí' költségvetéséből

a parkra fordítandó másfél milliót, ám ebből is csak a takarmányozásra és az ápolók bérére futja. Az állatok élőhelye siralmasan lepusztult. Valószínűleg ez az alapja a másik legendának, miszerint a kecskeméti vadasparkban éheznek az állatok. Takács István állítja: éhezésről szó sincs, az állatok elegendő takarmányt kapnak, legfeljebb nem a legjobb minőségűt.

Körülményeik azonban már a tartás biztonságát veszélyeztetik: a rozsdálló, korhadó ketrecekből, ólakból könnyűszerrel kitörnek a lakóik. Az utóbbi időben nyest, karvaly, héja, muflon szökött meg tőlük. Ha pedig megbetegszik egy állat, az felér egy kisebbfajta csapással. Borzasztóan drága a gyógyszer, de az csak az egyik baj. A másik az, hogy a drága gyógyszert — egyáltalán: a gyógyszert

— olykor egészséges állatokkal is kénytelenek feletetni. Ugyanis nincs elkülönítő, így a közös ketrecben adják oda a gyógyszeres ételt a betegnek. Gyakran éppen az egészséges eszi meg.

Állatokat már régen vettek, de azért minden évben van valami újdonság — erre ügyelnek. Cserével és más módon jutnak hozzá. Azzal is, hogy részt vesznek a fajfenntar- tást szolgáló különböző programokban.' A közefmútbun például vidratenyésztést vállaltak. Ä rendszeres látogatók főleg gyerekek

— nehéz szívvel váltak meg a kedves kis jószágoktól. De — mint

Takács István mondja — ők már biztos, hogy szeretni, védeni fogják az állatokat. A vadasparknak pedig éppen a természetszeretetre nevelés a célja.

*

A kecskeméti vadaspark jövője okot ad az aggodalomra, hiszen nem valószínű, hogy költségvetésből egyáltalán fenntartható. Az állatkertek általában veszteségesek. Kinek van ma pénze ilyen müinté- zet istápolására? A Kiskunmajsai Jonathán Tsz is szorító anyagi gondjai miatt akart megszabadulni vadasparkjától. Hat évvel ezelőtt, amikor idegenforgalmi terveibe illeszkedően létrehozta, még több tízmillió forint volt a nyeresége. Most a park fenntartásához szükséges kétmilliót sem tudja előteremteni. Fennállt a veszély, hogy fel kell számolni, pedig igen népszerű kezdettől fogva (sokan adták hozzá pénzüket, társadalmi munkájukat). Az iskoláknak is jó szolgálatot tett, gyakran tartottak itt biológiaórát a pedagógusok. Annál inkább, mivel ezen a környéken védett állatok, növények találhatók. Természetvédelmi területté nyilvánítása éppen folyamatban volt, amit most egy bírósági per állított meg. Hogyan jutottak idáig, azt dr. Darabos István mondta

el, akinek az ötlete és tervei alapján hozták létre, s akinek az irányításával működtették a parkot az idén február végéig.

Akkor ugyanis átadták új tulajdonosának, a Budapesten élő Szakái Jánosnak. Most mégsem tudni, ki a gazda. Mert bár a természetszerető képzőművész megvette, a helyi önkormányzat beleszólt a dolgok menetébe. Azon háborodtak fel, hogy a tsz eladta a területet, holott azt ajándékba kapta annak idején a tanácstól. De ha már eladták folytatódott a kifogás —, miért olyan olcsón, s ha már olyan olcsón, miért nem helybelinek? A bíróság úgy döntött, hogy a nem egészen húsz hektárból tizenkettő kerüljön vissza az önkormányzathoz, hat hektárt pedig (ezen vannak az állatok), megtarthat a vállalkozó. Csakhogy közben kiderült a földnyilvántartás szerint ennek a hat hektárnak a jelentős része erdő, ami jelenleg nem forgalomképes. Itt tart az ügy, s még nem látszik a vége.

Mindenesetre a vállalkozó már eddig is közel egymillió forintot költött a parkra, terveket készíttetett a fejlesztésre, s vett jó néhány érdekes állatot, amelyek egy részét kénytelen albérletben tartani más állatkertekben. Dr. Darabos István fájlalja ugyan, hogy a reménybeli leendő tulajdonos eltért a park eredeti profiljától — csak magyar védett állatokat tartottak korábban —, az viszont tény, hogy a parkot sem a tsz, sem az önkormányzat nem tudja fenntartani. A természetbarát képzőművésznek van egy másik, jövedelmező vállalkozása, így engedheti meg magának a nem nyereséges „passziót”, ami egyúttal mások épülésére, örömére is szolgálna. Igaz, a vállalkozó elhatározta — amint azt megbízottja, a park jelenlegi vezetője, Martin Ferenc mondta —, hogy legalább nullára „kihozzák” a gazdálkodásukat, a szaporulat eladásával és más módon. Hogy mi lesz a vadaspark sorsa, ha Szakái Jánosnak ki kell lépni az ügyletből? Erre senki sem tudja a választ.

Almási Márta

ÁLLATVÉDELEM

Gazdit keresnek

Előző cikkünk (Gazdátlanok) megjelenése után többen is érdeklődtek szerkesztőségünkben: el lehet- e vinni a gyepmesteri telepről kutyát, illetve, hol vannak ezek a telepek? A befogott ebeket 10-14 napig tartják, s ha valaki kutyát szeretne, többnyire szívesen odaadják. Van, ahol nem kell értük fizetni, másutt minimális összeget kérnek. Néhány városi telep címét közreadjuk, remélve, hogy a gazdátlanok legalább egy része mégis gazdára lel.

Kecskemét: Mindszenti út 7., telefon: 22-634; Baja: Tanya, V. kerület 46., tel.: 25- 772; Kiskőrösön a polgármesteri hivatal igazgatási csoportjánál lehet érdeklődni, telefonon: 11-122;

Kiskunhalason szintén a polgármesteri hivatalban a 22-166/ 82-es telefonon.

Kiskunfélegyházán, mint megtudtuk, senkinek nem adnak kutyát, se pénzért, se ingyen, kivéve, ha elveszett ebről van szó

és a gazdája jelentkezik érte. Félegyházán a jogszabályban előírt kötelező tartás és megfigyelés után a kutyákat kiirtják, méghozzá döbbenetes módszerrel: egy csiga segítségével felakasztják őket. Nem tudjuk, az „olcsóság” miatt van-e így, vagy azért, mert mindig így volt, és még senkinek nem jutott eszébe ezen változtatni. Mindenesetre megrázó volt végighallgatni a telepvezető hölgy beszámolóját a befogási, tartási és kiirtási módszerekről. Ezúton szeretnénk a polgármesteri hivatal figyelmét felhívni: nem lehetne humánusabb módszert alkalmazni vagy mégis odaadni a kutyákat azoknak, akik szeretnék elvinni? Bár ez utóbbi nem teljes megoldás, elismerjük, mert mindenütt egyre több a kóbor állat. De bizonyára Kiskunfélegyházán is élnek állatkedvelő emberek, talán nem kevesebben, mint bárhol másutt.

— magyar —

A PETŐFI NÉPE, MINT BEJELENTŐ

Folyószennyezés, halpusztulás, biciklironcs, lyukas lavór

Az utóbbi időben jelentősen megnövekedett a lakossági bejelentések száma a környezetvédelmi felügyelőségeknél. Emberek százai ragadnak tollat vagy nyúlnak telefon után, hogy felhívják a hivatalok figyelmét egy-egy környezetkárosításra. Korábban legtöbbjük talán szó nélkül elment volna a hasonló jelenségek mellett.

— Minek tulajdonítható ez a szemléletváltozás? kérdeztük először Simor Józsefet, az Alsódunavölgyi Környezetvédelmi Felügyelőség megbízott igazgatóhelyettesét.

— A hazánkban mindössze pár éve aktivizálódó zöld- mozgalmak irányították rá a lakosság figyelmét a környezetvédelmi problémákra. De természetesen már korábban is érkeztek hozzánk igaz, kisebb számban — ilyen bejelentések. Évekkel ezelőtt kiépítettünk egy úgynevezett figyelőszolgálatot, amelynek tagjait részint saját fizetett szakembereink, részint pedig társadalmi aktivisták alkották. Ez utóbbiak között fontos helyet foglaltak el például a MOHOSZ-tagok. Ők most is sokat segítenek.

— Néhány hónapja éppen egy horgász jelentette, hogy a solti ÁTEV-től az új szennyvíztelep megépítése után is szennyvíz ömlik a Dunába. Az esetekről lapunkban is beszámoltunk.

— Úgy van. De korábban a vadkerti-tavi halpusztulás híre ugyancsak a horgászokon keresztül jutott el hozzánk. A pecások sok helyre eljutnak, szeretik a természetet és nyitott szemmel járnak. A legtöbb esetben van alapjuk a bejelentéseiknek.

— A legtöbb esetben?

Majdnem mindig. Mert azt sem hallgathatom el, hogy a Délvidéken van egy idősebb horgász, aki több alkalommal alaptalanul riasztott bennünket. Neki már elég volt, ha — a vízi emberek kifejezésével élve „pipáltak" a halak, vagy néhány napra cserbenhagyta a horgászszerencséje, máris lélekszakadva rohant hozzánk: „Baj van, döglenek a halak!". Mostanában nem jelentkezett.

— Úgy hallottam, lett viszont utóda a megye északi részén...

— Hát igen. Van újabban ott egy notórius bejelentőnk. De ő. úgy tudom, nem horgász. Nos, az illető úr először azzal vádolta meg tizenhat-tizenhét szomszédját, hogy a kútjukba engedik a szennyvizet. Csupán azt mulasztotta mindehhez hozzátenni, hogy a településen évekkel korábban elkészült a vízmű és az ásott kutakat már nem használják. Némelyiket már be is tömték. A tucatnyinál is több szomszéd közül egyébként mindössze az egyiknél találtunk szennyvizet az öreg kútban. Tavaly nyáron ugyancsak ez az úr azt állította: tudomása van róla. hogy az apajpusztaiak a már megtalált mérgező anyagokat tartalmazó hordók mellett másutt is leraktak több százat. Kunszentmiklós határában. Azt mondta, meg tudja mutatni a pontos helyeket. Saját megfigyeléseire és méréseire hivatkozva egy régi égetőhelyet és egy folyadék-' hulladék-lerakót jelölt meg. Nosza, azon nyomban elvégeztettük drága pénzen a méréseket, a Földmérő és Talajvizsgáló Vállalattal és az Eötvös Lóránt Geofizikai Intézettel. És tényleg: mindkét helyszínen mágneses eltérést jeleztek a speciális műszerek. Azaz: fémtárgyakat! Kivonultak a szakmérnökség kotrójával. Az építési helyen. a felszín alatt nagy mennyiségű kerítésdrót-fonatot emeltünk ki. a folyadékhulladék-lerakó vizéből pedig csak motorkerékpárblokkot, lyukas lavórt és biciklironcsot sikerült kihalászniuk hosszas keresgélés után. Legalább 200 ezer forintunk bánta ezt az alaptalan bejelentést.

—- Azért a pozitív példákból több van?

— Feltétlenül! Például jelzést kaptunk, hogy a Gara —Bácsborsód Katymár alkotta háromszögben, az erdős részeken tucatnyi állattetem hever. S valóban: a helyszínen 15-20 szarvasmarhatetemre leltünk. Egyébként. ha már a bejelentéseknél tartunk, hadd áruljam el: néha — akaratlanul — a sajtó is segít nekünk.

___ 9 ___

— Januárban éppen a Petőfi Népében olvastuk, hogy Izsákon üzembe helyeztek egy új, környezetbarát kazánt, amely fáradt olajat éget el, és még hőt is termel. A bökkenő csak ott volt, hogy mi a cikkből értesültünk erről, pedig az induláshoz az üzemelési engedélyt nekünk kellett volna kiadnunk. És ez ebben az esetben egyáltalán nem felesleges bürokratikus eljárás, mert nem mindegy, milyen az a fáradt olaj, ami a tűzre kerül. A transzformátorolajból ugyanis például az égetés során mérgező dioxin vagy nehézfémek szabadulnak fel. Elolvastuk tehát a cikket, és azonnal leállítottuk a kazánt, amíg nem tisztázódott, mivel fütik.

— Gondolom, azért az ilyen eset ritka. A bejelentések többsége mégiscsak a lakosságtól érkezik. Önök mennyire tartják fontosnak ezeket a jelzéseket?

— Nagyon fontosnak tartjuk! Tavaly, az év végéig, amíg az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatósághoz tartoztunk, jelentős területi szervezettel rendelkeztünk. A szakmérnökségek dolgozói, a szaktechnikusok, csatornaőrök, gátőrök valamennyien sokat segítettek. A vízügyesektől elválva - ilyen szempontból feltétlenül szegényebbek lettünk, hiszen több szem többet látott. Most tehát még hatványozottabban igaz, amit korábban is vallottunk: égetően szükségünk van a valós lakossági bejelentésekre. A mi szakembergárdánk ugyanis kicsi, s ezért magunk képtelenek lennénk valamennyi visszásságot felfedni — mondta befejezésül Simor József.

Gaál Béla

MEGÚJULT A MEGYEI IB • BIZALMAT KAPTAK A RÉGI VEZETŐK

Vízfej nem kell, de érdekképviseletre szükség van

A megye horgászai, 65 egyesület mintegy 23 ezer tagjának képviselői múlt szombaton tartották tisztújító küldött- közgyűlésüket a megyei önkormányzat tanácstermében. Az elmúlt öt esztendő tevékenységéről adott írásos tájékoztató és a hozzáfűzött szóbeli kiegészítés is azt igazolta, hogy számottevő volt a fejlődés. Az ötéves ciklus első kétharmadában folyamatosan gyarapodott a létszám, sorra alakultak az egyesületek, s az eredményes gazdálkodás következtében több hal került a vizekbe, s a horgászok szákjába is.

Ez a folyamat az utóbbi időszakban lelassult, ami azt jelzi, hogy a horgászat sem függetlenítheti magát a társadalmi, politikai változásoktól.

A közgyűlés első parázs vitája a szervezeti- és működésiszabályzat-tervezet körül bontakozott ki. Egyöntetű volt a vélemény: alulról építkezve kell kialakítani a különböző szerveket, megyei és országos vízfejre nincs szükség, de megfelelő érdekképviselet kell. Mivel az alapszabályt majd a Mohosz küldött- közgyűlése véglegesíti, addig ideiglenes működési formát alkalmaznak.

Az elmúlt öt esztendő mérlegét megvonó beszámoló feletti vitában több értékes hozzászólás, javaslat hangzott el a további tennivalókra, amelyeket a megválasztandó új intézőbizottság figyelmébe ajánlottak. Opra Gézának, a jelölő- bizottság vezetőjének a tájékoztatása szerint csaknem valamennyi vezetői tisztségre többes jelölés alakult ki. A szavazatok azonban azt igazolták, hogy a küldöttek több mint kétharmados többsége meg volt elégedve a korábbi vezetők munkájával, így a megyei intézőbizottság elnökévé ismét Magony Imrét, titkárává Selmeci Ernőt választották. A gazdaságvezetői teendők felügyeletével továbbra is Szabó Tamást bízták meg. Mivel Kovács Árpád korábbi ifjúsági felelős időközben a kecskeméti Hírős HE elnöke lett, így a fiatalokkal való foglalkozásra Hári Tibor kiskunhalasi

horgászvezető kapott megbízást, míg a versenyfelelősi teendőket a bajai Hobler János látja majd el, aki a versenyhorgászat elismert szakembere. A környezet- védelmi és vízvédelmi felelős Növök Rostás Sándor lett.

A közgyűlés által megválasztott tisztségviselők — valamennyien az ib tagjai — öt évre kaptak megbízást. A hattagú testületet további tizenegy egészíti ki, akiket négy régióból, közvetlenül a horgászok delegáltak és bármikor visszahívhatók. fgy lett tagja az ib-nek (a bajai régióból): Bolvári István, a sükösdi, Novak Attila, a bácsalmási és dr. Sárközi István, a bajai Sport HE küldötte. A kalocsai régióból: Fekete Béla, a kalocsai, Gutmann József, a hartai HE küldötte. A kecskeméti régióból: Bőti Lajos, a tas- si, Gyüre Tibor, a kecskeméti Zalka, dr. Hermann György, a tiszakécskei és Somogyi Sándor, a fülöpszállási HE küldötte. A kiskunhalasi régióból Faddi István, a halasi MÁV Lokomotiv és Sinko- vicz László, a kunfehértói HE küldötte.

A 17 tagú intézőbizottság mellett felügyelőbizottság működik, amelynek elnökévé Gyovai Györgyöt választották. Az országos értekezleten dr. Kemény Attila, Magony Imre és Selmeci Ernő képviseli a Bács-Kiskun megyei horgászokat.

KITÜNTETETTEK

A küldöttközgyűlés végén kitüntették azokat a horgászokat, horgászvezetöket, akik a legtöbbet tették a tagságért. Horgászsportért kitüntetést kapott: Czár Lajos (Dunavecse), Faddi István (Kiskunhalas), Kovács Árpád (Kecskemét), Kovács László (Dunavecse. Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntetést vehetett át: Bodri Imre (Tiszaalpár), Juhász János (Tiszaalpár), Martin János (Kalocsa), Novák Attila (Bácsalmás), Pataki Frigyes (Soltvadkert), Vajda Gyula (Duna- pataj. Az elismeréseket Kovács Antal, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke nyújtotta át.

Aranyhorogra akadt az ordasi Rapalás

Aligha lehet titok, hogy a horgász szenvedélye a halfogás, aki arról álmodozik; egyszer elkapja élete nagy halát. Noha ez valóban sokaknak csak álom. mégismindigvannakszc- rencsés, vagy éppen tudatos (?) sporttársak, akiknek megadatik ez a szerencse. Közéjük tartozik az ordasi Didón Sándor is, aki három halfaj rekordlistáját vezeti. Az 1600 grammos kősüllő, az 1950 grammos menyhal mellett valóban rekordlistás csúcsnak számít az a 14 500 grammossüllő, amelyet az elmúltévben megakasztott. Ezzel a süllőfogás évtizedes rekordját is megdöntötte, s ezzel maga is horogra akadt; MUSTAD—HOKEV Aranyhorgát vehette át kapitális zsákmánya jól megérdemelt jutalmául.

A jó felszerelésnek járó tisztelettel mutatja új botját, az orsót, rajta az elmaradhatatlan Rapalát, amit az Aranyhorog mellé kapott. Mosolyogva meséli, hogy a díj átvételének napján, amint hazaért, a Duna-part- ra vezetett az útja. Első dobásra egy 5 kilogramm körüli balin kapaszkodott a horgába, aztánmegegy termetes süllő ficánkolt a szerelék végén, de mindkettőnek visszaadta a szabadságát, mert éppen tilalom védte őket az ívás időszakában.

Didón Sándor higgadt, kiegyensúlyozott ember, akinek a kisujjában van a halfogás tudománya. Igaz, volt rá módja, hogy mindezt megtanulja, hiszen idén váltotta ki harmincnegyedik engedélyét. Kedvenc horgászhelyét, a Dunát úgy ismeri, mint a tenyerét, hiszen munkája is oda köti; sóderrakó elevátoron dolgozik. De a háza is csak egy ugrásra van a folyótól, ha a védőgát nem állná útját, éppen ránézhetne a Dunára is az Erdő sor 22-es számú házacskából, ahol idős édesanyjával él.

Érdekes, hogy harmincnégy évvel ezelőtt fogott hala is fogas volt, s ami kor az egy i k szőlősgazda meglátta a gyönyörű halat, egy kisebb hordó bort kínált érte. Az ifjú horgász azonban inkább a halat választotta, s az első élmény egész életre szóló elhivatottsággá vált. Azóta számos nagy hallal megbirkózott, s tapasztalatként azt vallja; nem elég a szakismeret, a jó fogáshoz szerencse is kell. De azért a halfogásnak is megvannak az alapvető követelményei.

A ragadozók hajnalban vagy napnyugta és sötétedés között mozognak, akkor érdemes rájuk bevetni a horgot. Az sem mindegy, hogy mikor, milyen vízrétegekben horgászik

• Didón Sándor: „A természet s/c- retete visz a vízpartra." (Walter Péter felvétele)

az ember. Közvetlenül napnyugta után a mély vizeket kell átfésülni, s ahogy esteledik, úgy közelít a rablóhal a felszín felé.

A halfogásra azonban nem lehet általános érvényű tanácsot adni. Minden vízen mások a szokások. A tapasztalatot mindenkinek magának kell megszerezni, s ez gyakran azzal jár, hogy az értékes wobbler vagy a süllyedő Rapala nem a hal, hanem az akadós vízfenék rabja lesz.

Didón Sándor is megfizette a tanulópénzt. A rekordlistás süllőjét is kétszer akasztotta meg, de első alkalommal eltörött a hármashorog egyik szára, s elment a hal. Két nappal később a hajnali pirkadatban azonban hatalmas súly nehezedett a horgász csalijára. Karikába hajlott a bot, a hal pedig lehúzott vagy ötven méter zsinórt és beállt a sodrásba. Először azt hitte, harcsát akasztott, de néhány perc múlva megindult és hamarosan megmutatta magát. Gyönyörű példány volt: 126 centi hosszan csillogott a teste a hajnali derengésben.

Amint rákérdezek, miért csinálja, milyen élvezetet talál még a horgászatban, amikor már a halfogás minden rejtélyét kitapasztalta, csak mosolyog. Nem a hal miatt horgászok, hiszen sokszor a szomszédok, ismerősök eszik meg a zsákmányt. A természet szeretete viszi a vízpartra.

Talán Didón Sándor is tudja: ez az egészséges élet titka.

Banczik István

• JÍ NIL'S ELSEJÉN HORGÁSZVERSENYT rendeznek a budai Duna-part Lánchíd és déli vasúti híd közötti szakaszán. A viadalra május 20-áig lehet jelentkezni a MOHOSZ irodájában (Bp. V., Október 6. u. 20.) hétfőn és csütörtökön személyesen, vagy írásban a 1373 Bp. Pf. 611 levélcímen. A versenyen a kifogott hal minden grammjáért egy pontot kapnak a résztvevők, az abszolút győztes elnyeri a Budapest Kupát.