Petőfi Népe, 1991. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-09 / 107. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1991. május 9. MEGYEI SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY Várják a csatlakozókat Pontosan egy évvel ezelőtt, 1990. május 9-én hozta létre az akkor még Bács-Kiskun Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a Bács-Kiskun Megyei Szociális Alapítványt. Az öttagú kuratórium — immár a megyei közgyűlés megbízásából — ebben az évben munkához látott. Fodor Zsuzsannát, a kuratórium titkárát, az önkormányzati hivatal főelőadóját kérdeztük az alapítvánnyal kapcsolatosan, mindenekelőtt arról, kik a kuratórium tagjai? — A megyei közgyűlés öttagú kuratóriumot bízott meg a munkával. Elnöke dr. Sze- nohradszki Béla, a megyei közgyűlés egészségügyi, szociális, gyermek- és ifjúsági bizottságának elnöke, tagja: Gaborják József, az OTP megyei igazgatója, Káposztás Lajos soltvadkerti esperes, Széli János kalocsai kanonok, és természetesen a titkár. Ennél azonban talán fontosabb, hogy mi az alapítvány célja — folytatja Fodor Zsuzsanna és elmondja, hogy elsősorban a hagyományostól eltérő szociális gondozási formák kialakítását, menedzselését tartják fontosnak, továbbá támogatni szeretnék a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok megoldását, a szakmailag indokolt gyógykezeléseket, valamint a nyugdíjasklubokat és egyesületeket. — A cél tehát az — mondja a kuratórium titkára —, hogy az olyan, Bács-Kiskun megyében élő és működő jogi és természetes személyek kapjanak anyagi támogatást az alapítványból, amelyek és akik vállalják mind az időskorúak, mind pedig az egészségileg, szellemileg károsult személyek, vagy gondozást igénylő lakossági csoportok ellátását, szociálpolitikai gondozását. — A kuratórium ehhez a feladathoz pénzt ad. Mennyi az alapítvány tőkéje és kik kaphatnak abból? — Az alapítvány e célra felhasználható keretösszege egymillió forint. Szükségesnek tartjuk azonban, hogy a pályázók rendelkezzenek saját tőkével is és ne csak az alapítvány támogatására számítsanak. A pályázat benyújtásának feltétele, hogy a pályázó rendelkezzen a költségek hatvan százalékával. Az említett egymillió forinton felül azonban még elkülönítettünk 300 ezer forintot, amely lehetővé teszi, hogy az év folyamán bárki segítséget kérjen azonnali orvosi gyógykezelésre. Erről a kérelemről a kuratórium elnöke a sürgősség figyelembevételével dönt. — Ismerve a lakosság szociálpolitikai és egészségügyi helyzetét, ez az egymillió forint kevésnek tűnik. — Igen, valóban nem nagy összeg. Arra lenne szükség, hogy minél többen kapcsolódjanak az alapítványhoz pénzügyi támogatással. Egyesületek, intézmények, egyházak, vállalatok, magánszemélyek támogatását várjuk, akik egyetértenek az alapítvány céljaival és erejük, lehetőségük is van a csatlakozásra — hallottuk a kuratórium titkárától. G. S. A ROSSZ HÍRT A SÉRTETTEK TERJESZTIK ... Életképes lesz-e a hárommegyés vállalat? PETŐFI NÉPE Elterjedt a hír, hogy csődbe jutott, fizetésképtelenné vált a kecskeméti központú Dél-alföldi Állattenyésztő Állami Gazdaság. Arról is beszélnek, hogy a tavalyi veszteséges gazdálkodás után most olyan helyzetbe jutott a három megyében (Bács, Békés, Csongrád) tevékenykedő vállalat, hogy részére a bankok már nem adnak hitelt, s így a munkabérfizetés is veszélybe került. Hogy mindebből mi az igaz, arra kértünk választ Katona Józseftől, az egy évvel ezelőtt megválasztott igazgatótól. — A gazdaságnak valóban voltak pénzügyi nehézségei — válaszolta Katona József—, a múlt év végén és az idén is, de stratégiát váltottunk, és így a pénzügyi helyzetünk rendeződik. Válságkezelő programot készítettünk, s a középlejáratú hitelt kivéve, a banki tartozásainkat ebben az évben visz- szafizetjük. Eddig 80 millió forinttal csökkentettük a hitelállományunkat, s még mintegy 100 millió forint, amit vissza kell fizetni. Lejárt határidejű tartozásunk nincs a bankokkal szemben és munkadíj-fizetési gondunk sem volt és most sincs. — Miért került, az ön szavaival élve, nehéz pénzügyi helyzetbe a gazdaság és hogyan akarnak ebből megszabadulni? — Privatizációs programot dolgoztunk ki, amelynek végrehajtását a minisztérium részben engedélyezte. A múlt évet 6 millió forint veszteséggel zártuk, aminek alapvetően három oka van: a hitelkamatok emelkedtek, s nem tudtuk csökkenteni a hitelfelvételt, a melléktevékenységeink — építés, szerelőipar, külkereskedelem — nem hozták a megfelelő eredményt, és általában csökkentek a megrendeléseink és az értékesítéseink. — Úgy tudom, hogy a mérleget többször át kellett dolgozni, amíg „kijött” a csak hatmilliós veszteség, és arról is van információm, hogy éppen a mérlegkészítés előtt mondtak föl a közgazdasági igazgatóhelyettesnek ... — A mérlegünk nem manipulált, egyébként most folyik a felülvizsgálata, s remélem, ez be is igazolódik. Január elején valóban fölmondtám a közgazdasági igazgatóhelyettesnek, Dózsa Lászlónak, egyrészt, mert sok dologban nem értettünk egyet, például a privatizáció módszerében, de döntően az volt az oka, hogy a felügyeletére bízott melléktevékenységeket nem irányította megfelelően, s ugyanez mondható a pénzgazdálkodással kapcsolatos munkájáról is. — Ez azt jelenti, hogy a melléktevékenységek veszteségesek voltak? — Közvetlen ágazati szinten eredményt produkáltak, viszont a termelésükhöz felhasznált hitelpénz kamat- költségét nem bírták el és így tevékenységük veszteséges lett. — Miért a melléküzem- ágakat hibáztatja, amikor az elmondottakból az derül ki, hogy magas a vállalat általános költsége, nagy a hitelállománya? — A központi irányítás költségeit nem osztjuk szét az önelszámoló üzemegységeinkre, viszont a kamatterhet igen, ami tavaly 77 millió forint volt. Ennek szétosztása olyan arányban történt, amilyen arányban hitelpénzt használtak fel működésükhöz. — Még így sem világos, miért bűnbak a közgazdasági igazgatóhelyettes. — A pénzfelhasználásuk nőtt, nem hozták a tervezettnek megfelelő nyereséget, és a kamatteher vitte a melléküzemágakat veszteségbe. Ugyanakkor az alap- tevékenységek még a kamatteher felosztása után sem lettek veszteségesek. Év közben minderre jobban kellett volna figyelni és a közgazda- sági igazgatóhelyettes a felügyelete alá tartozó melléküzemágakban a tervezett termelésszűkítést ném való- sítottameg. — Év közben sem tudta, hogy pénzügyileg hogyan áll, amit bizonyít az is, hogy a műit év során kifizetett prémiumelőlegeket vissza kellett szedni... Mennyi volt a „medve bőrére” előlegezett pénz? — Nem egészen négymillió forint, amit valóban visz- sza kellett fizetni azoknak, akik prémiumelőleget kaptak. Viszont az is tény, hogy szeptemberben még olyan kalkulációt adott át a köz- gazdasági igazgatóhelyettes, amely szerint a vállalat 23 millió forint eredménnyel zárja az évet,, s e számítás lehetővé tette az előlegfizetést. Úgy gondolom, most már teljesen érthető, hogy amikor kiderült, nemhogy nyereségünk nincs, hanem veszteségesek lettünk, Dózsa úr munkájára a továbbiakban nem tartottam igényt. — Nem a közgazdasági igazgatóhelyettes volt az egyetlen, akit elküldték, illetve mások a vállalat helyzetét felmérve elmentek a gazdaságtól. Az 1991 -es évet mintegy 630 dolgozóval kezdtük, s most 390 a létszám. Néhány tevékenységet fölszámoltunk, átszerveztünk vagy eladtunk. Az eladott üzemegységekben mintegy kétszázan dolgoztak, akik ezután is a régi munkájukat végzik, csupán 40-50 fő elküldésére került sor, illetve, érezve a bizonytalanságot, egyesek önszántukból változtattak munkahelyet. — A bizonytalanságérzet tovább tart, vagy érzékelhető stabilitás következik? — A vállalatnak különbözővásárlók tartoznak 135 millió forinttal, aminek behajtása folyik. A szállítóinknak mi 55 millióval vagyunk adósok. Egyes vállalati részek értékesítése befejezéséhez közeledik, ugyanakkor szeretnénk még tőkét bevonni, például a szalk- szentmártoni üzemünkhöz tartozó nagyállási rész idegenforgalmi célú hasznosítására, amely egy rezervátum, őshonos állatok fajtafenntartására. Felkészültünk az egész vállalat privatizációjára — amit csakis a hitelek visszafizetése után tartok célszerűnek —, viszont a tenyésztésszervezést ebből ki kell emelni, s állami feladatként szükséges tovább folytatni. Mindezzel a munkahelyek és tevékenységek stabilitását akarjuk elérni. . • — Ön szerint miért terjedt el, hogy a Dél-alföldi Állattenyésztő Állami Gazdaság a csőd szélén áll? — Néhány volt vezető sértődött ember. Az üzemegységek értékesítése körül folynak most alkudozások, például a faipari, a külkereskedelmi. de említhetem az építőipari részleget is. amelynek vezetője húszmillió forintért akarta megvenni az év elején ezt az egységet. Ennyiért nem adtam, s végül is 55 millió forintot kellett fizetnie érte. Emlékeztetek vezető beosztásúak elküldésére stb. Szóval nem mindenkitől várhatok jó szót és véleményt, de a rémhírekkel ellentétben kijelenthetem: nincs csődhelyzet, talpon marad és megfelelően müködika vállalat, legalábbis ebben az évben. A jövő a privatizáció előrehaladásától, valamint a vállalati tevékenységekkel kapcsolatos állami döntésektől függ. Csabai István AJANLATA KÖNYV Nem csak diákoknak BENEDEKNÉ - KARCEVA - PRÓBÁLD - SÁRFALVI - SZEGEDI ÁZSIA, AUSZTRÁLIA, ÓCEÁNIA GAZDASÁCFÖLDRAJZA Ázsia, Ausztrália, Óceánia gazdaság- földrajza címmel népes szerzőgárda írt kitűnő áttekintést a távoli földrészek legfontosabb földrajzi ismérveiről. Most második, átdolgozott kiadása jelent meg az egyetemi tankönyvként is használt kézikönyvnek, mely India, Pakisztán, Banglades, Nepál, Bhután, Srí Lanka, Maldív-szigetek, Kína, Mongólia, a két Korea, Japán, Burma, Thaiföld, Kambodzsa, Laosz, Vietnam, Malajzia, Szingapúr, Brunei, Fülöp-szige- tek, Indonézia, Ausztrália, Új-Zéland. Óceánia gazdaságföldrajzát ismerteti. A könyvet a diákokon kívül a külkereskedelemmel foglalkozóknak, közgazdászoknak, a távoli tajakra utazóknak is ajánljuk kézikönyvként. Kocsis Károly—Kocsiné Hodosi Eszter Magyarok a határainkon túl (a Kárpát-medencében) címmel adták közre grafikonok, táblázatok, mellékletek sokaságával illusztrált könyvüket. Az elmúlt négy évtizedben generációk nőttek fel úgy, hogy alig tudnak valamit a magyarság közel egyharmadát kitevő külföldön élő honfitársainkról; azokról, akik ősi településükön, a Kárpátmedencében élnek, de határainkon túl. A mai Magyarországon kívül élő magyarok helyzetéről, létszámáról, elhelyezkedésükről, múltjukról, jelenükről szól az olvasmányos, egyértelmű, hiányt pótló kötet. Jugus/lin László konliiktustipusok u mai szovjet kisregényekben című tanulmánya az elmúlt három évtized szovjet epikájába pillant be. A XX. kongresszus táján indult a forradalom és polgárháború, a honvédő háború és a személyi kultusz tényeinek, összefüggéseinek, következményeinek és tanulságainak kimondása, személyes sorsként való ábrázolása. A múltelemzés konfliktushelyzetek sokaságát villantja fel. (K. M.) LEMEZ Benkőmix Újra mozgolódik a/ Omega- 111 \ a la - losan még nem zárult le a több mint huszonöt éve együtt dolgozó csapat munkássága. A legfrissebb hírek szerint nagyszabású koncertre készülnek, miután tavaly „lemaradtak" az Illés- buliról, a Népstadion színpadáról. A zenekar lelke, vezetője, Benkö László pedig a közelmúltban került úgymond vezető pozícióba a Hungarotonnál: a könnyűzenei szerkesztőség élére nevezték ki. Máris jó hírekkel szolgált, hiszen tudni lehet, hogy a kecskeméti Kortársak együttes nagylemezét is ő adja ki, valamint tárgyalásokat folytat a popszakértő Szörény ükkel. Valami készül. És a legkedvezőbb hír az Omega háza tájáról: megjelent az Omegamix. Benkő László zongora, szintetizátor mellé ült és egymás után feljátszotta a leghíresebb ómega-slágereket. Harminc jól ismert dallam csendül fel. Csak néhány cím: Égben lebegők csarnoka, Csillagok útján, Bűvész, Régi csibészek, Léna, Ezüst eső, Nyári éjek asz- szonya, Petróleumlámpa, Tízezer lépés, Nem tudom a neved. Benkő úgy válogatta egymás után a számokat, hogy észrevétlenül siklanak át a következőkbe. Jó hallgatni ezt a slágerfüzért, ezúttal szöveg, próza nélkül. A lemezen azért ott szerepel a,többi „omegás” is — hangszereikkel. És a felvétel, természetesen, az Omega Stúdióban készült, digitális technikával. Az album kiadása pedig nincs összefüggésben azzal, hogy Benkő lett az egyik frontember a Hungarotonnál, miután már korábban szó volt a korong megjelentetéséről. (SLPM—37476) B. T. NEGYVENHAT ÉVE ÉRT VÉGET A HÁBORÜ Akiknek a harang szólt Negyvenhat esztendővel ezelőtt, május 9-én hűvös hajnalra ébredtek Köln lakói. Az életben maradottak. Vékonyka ballonkabátban kuporogtam többedma- gammal a Dóm tövében. De már nem voltam kínzóan éhes! Az amerikai katonák az egy mozdulattal feltéphető méregzöld konzervesdobozokat számolatlanul adták nekünk. Mi pedig faltuk a bennük levő kekszet, nugátot, tejpasztát. Ekkor váratlanul megszólaltak a harangok. Bámultunk egymásra — mit jelenthet ez? Szirénához, bombabecsapódáshoz, gépzúgáshoz szokott énünk döbbenten hallgatta a különös csen- gést-bongást, a másodpercekre elhallgató, majd újra kezdődő különös hangjátékot, amelyhez a közeli falvak épen maradt harangjai is csatlakoztak. A romok alól egy fiatal nő futott elő, és torkasza- kadtából üvöltött: — Es ist Friede .. .! (Béke van!) Közömbösen néztük. Már egy tanéve nem jártunk iskolába. Megtanultunk ébren aludni, felismertük a halottakat, folyamatosan féltünk és éheztünk, de ennek a néhány szónak az értelmét nem fogtuk fel. Azóta nem szűnő kíváncsisággal kutatom az akkori felnőttek emlékezését. Azokét, akik reménykedtek abban, hogy övéikkel meghallják majd a harangszót. És megvívták érte saját csatájukat. □ □ □ A középkorú férfi gyárigazgató volt, vegyészmérnök. Családjával tízszobás villában laktak. Gazdagok voltak, de takarékosan éltek. Három lányuk hajnalban kelt, kerékpárral indult közeli majorságuk mintatehenészetébe dolgozni. Minden munkát néhány asszonnyal — ők végeztek el. 1944 nyara volt. A rádió mind aggasztóbb híreket mondott. Egy forró délután az igazgató összehívta a villa állandó és a major alkalmi dolgozóit, és számukra alig hihető dolgot mondott. Arra kérte őket, hogy mivel ő és családja hamarosan munkatáborba kerül dolgozni, utolsó havi bérként válasszanak a villában maguknak valamit. A fiatal szobalány szólalt meg elsőként: — ... és őrizzük azt meg a doktor úréknak . . . ? A férfi csendesen ingatta a fejét. — Nem, amit kiválasztanak, az a maguké lesz. Itt a jogtanácsos úr, írásba adjuk, hogy ajándékot kapnak, amit nem kérünk vissza! Az évek, évtizedek óta gyűjtött és óvott, válogatot- tan szép tárgyak közül a szobalány meisseni porcelánkészlet mellett döntött, a kertész a barokk ülőgarnitúrát, az inas Paál László-festményt. . . mindenki azt kapta meg, amit kért. Valamennyien megkapták az okmányt is, hogy a tárgy „örökre és visszavonhatatlanul” az övék. Mielőtt hazaindultak, még arra kérték őket, segítsenek néhány holmit becsomagolni, ami majd jó lesz számukra újrakezdéshez, ha a munkatáborból hazatérnek. Behoztak néhány gyalulatlan faládát, és ezekbe közösen rakták be a holmikat: használtas ágyneműt, alumíniumedényt, spárgaszőnyeget, néhány darab ruhaneműt. Segítettek leszögezni, lepántolni, felrakni a lovas kocsira. A ládákat a majorba vitték, a féltetős szín alá, „hogy ne foglaljon sehol helyet”. A jelenlevők biztosították a családot, hogy a ládákat szemmel fogják tartani, hiszen naponta a majornál haladnak el. Az igazgató héttagú családjából csak a középső lány jött vissza. Nyitott katonai dzsipen, csontsová- nyan, csaknem kopaszon. A szakácsnő'ismerte fel, sírva borult rá. A lány nem sírt. A tekintete üres volt. Lassan köré gyűltek a gyártelepen lakók, hívták enni, fürödni. De ő nem mozdult a kocsitól. Messzenéző tekintetével kiválasztott néhány férfit, arra kérte őket, hozzanak feszítővasat, kisbaltát, mert ki akar menni a majorba. Nyugtatták. Ne féljen, megvannak a ládák, a benne levő holmit sem bántotta senki. A majorba érve a semmibe bámuló nő szemeiben apró lángocska gyúlt ki. — Nem kell felnyitni! — mondta határozottan. — Csak a fémpántokat vegyük le. — A szürkésfehér fémszalagokból maga csinált egy fonalgombolyagra emlékeztető csomagot. — Már megbocsásson a kisasszony — szólalt meg az egyik férfi —, így akar a kedves apjaurára emlékezni? A fiatal nő szemében már kialudt az apró láng. Megint a semmibe bámult, amikor maga elé suttogta: — .. . igen, az apámra, meg a családomra. Mert helyettük is munkához kell fogni. Ezekből a platinapántokból . . . □ □ □ Október végén a frontvonal elérte a Duna—Tisza közét. A falvak népe végzett már minden betakarítási munkával, volt már idejük döbbenten figyelni a nem szűnő menekültáradatot, ami kelet és dél felől rajtuk haladt keresztül, a paksi ponton és a még ép duna- földvári híd felé. A szőke Léni ezekben a napokban kettős születésnapra sütötte a hagyományos rétest: ő harminchárom éves lett, a fia meg tizenhat.
