Petőfi Népe, 1991. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-06 / 104. szám

10 • PETŐFI NÉPE • 1991. május 6. SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT SAKK Ezüstös vereség • A sportág megyei történetében először szerzett bajnoki ezüstérmet a Dutép SC az I. osztályban. (Walter Péter felvétele) BP. HUNGAROIL HONVÉD— DUTÉP SC 11,5:2,5 Az OB 1-es sakkcsapatbajnokság döntőjének utolsó fordulójára ke­rült sor vasárnap Budapesten, ahol a Hungaroil Honvéd gárdája a Du­tép SC csapatát fogadta. A bajnoki cím sorsát eldöntő mérkőzésre öt nagymesterrel és hat nemzetközi mesterrel állt ki a budapesti csapat, sőt, a találkozóra elhozták Tallinn- ból Oil. észt nagymestert is. A kecs­keméti együttes mégis mindent egy lapra feltéve küzdött. A biztonsági játék helyett minden kecskeméti sakkozó nyerni akart, ez azonban nem sikerült. A sokkal jobb játéko­sokat felvonultató fővárosi csapat 11,5:2,5 arányú győzelmet aratott. A Dutép SC versenyzői közül öten — Grószpéter, Brandies, Krizsány, Kormányos és dr. Lovas — döntet­lent értek el, mjg a többiek vereséget szenvedtek. Am szomorkodásra semmi ok, mert a kecskeméti csapat három bajnoki bronzérem után, fennállása óta először, most ezüstér­met szerzett. A Hungaroil Honvéd sakkcsapa­ta sorozatban ötödik, összesítésben pedig tizenegyedik országos csapat- bajnokságát nyerte. Az 1—4. he­lyért játszott másik mérkőzésen: Törekvés SE—Statisztika PSC 7,5:6,5. A bajnokság végeredmé­nye: 1. Hungaroil Honvéd 28,5, 2. Dutép SC 20, 3. Statisztika 18, 4. Törekvés SE 17,5 ponttal. „ZÁRÓRA” STUTTGARTBAN Tóth harmadszor is ezüstérmes Vasárnap reggel a stuttgarti Martin Schleyer Halléban az a jó hír fogadta a 34. szabadfogású bir­kózó EB mezőnyét, hogy a pénte­ken este megsérült (erős vállfájdal- mai miatt elveszítette eszméletét, s kórházban állt megfigyelés alatt) nehézsúlyú bolgár versenyző, Kiril Barbutov szombatra magához tért. Vasárnap kora reggel a csapatok szálláshelyére, a Hotel Fontanába szállították, s ott a bolgár csapator­vos ápolta tovább. A délelőtti hely­osztók után azonban Bulgáriának nem vol oka vigadni. Válogatottjuk érem nélkül zárt, s ez mindenkép­pen a három nap legnagyobb szen­zációja. A magyarok közül heten az 5. helyet célozhatták meg. Közülük Nagy és Dvorák nyert, a többiek kikaptak, így 9 pontot gyűjtött Ko­vács István szakági mester legény­sége. És persze délután hátra volt még Tóth Gábor, aki a 90 kg-ban az aranyéremért birkózott. A csepeli sportoló megbízható „esemyőtar- tója” volt a csapatnak, 1986-ban és 1990-ben is döntőig menetelt. Második párként lépett szőnyeg­re a döntők során 5000 néző előtt Tóth Gábor. Ellenfele, az olimpiai bajnok szovjet Maharbek Hadar- cev már három alkalommal legyőz­te a csepeli sportolót kettejük világ­versenyes összecsapásain. Kétszer leléptetéssel, egyszer 13:1-re. Most----csak 5:0-ra. Hadarcev igazán e gyszerű módszerrel, egypontos le- vitelekkel, mögékerüléssel gyűjtötte a pontokat. Nyugodtan mondhat­ni, Tóthnak halovány esélye sem volt, 1986 és 1990 után újra EB- ezüstérmet kapott. Hadarcev pedig aranyat, pályafutása során immár a másodikat. Ehhez jön még az olim­piai babér, no meg a négy vb-siker, Hadarcev tehát szuperklasszis a ja­vából. Az Európa-bajnokság ércmtáblázata 1. Szovjetunió 2. Németország 3. Törökország 4. Magyarország Izrael Lengyelország 7. Franciaország 8. Jugoszlávia A pontversenyben: Szovjetunió Németország Törökország 4 4 1 4 2 2 2 1 4 — 1 — — 1 — — 1 — - 2-------1 4 8 pont 45 pont 38 pont Magyarország, Lengyelország, Bulgária 14—14. Görögország, Franciaország 9—9 Izrael, Olaszország 5—5 Jugoszlávia 4 Cseh és Szlovák SZK 3 Románia 2 MA: Kungfu-szeminárium: Kecskemét, Lánchíd Utcai Általános Iskola, 17 óra. A szeminárium vendége Leung Ting 10 mesterfokozatú professzor Hongkongból és Nick Smart 3 mesterfokozatú szakember Nagy-Britanniá- ból. ASZTALITENISZ Laczkó országos vidékbajnok Tíz évi szünet után ezen a hét végén Kiskunfélegyháza adott ott­hont az országos vidékbajnokság­nak, amelyen 117 felnőtt férfi és ifjúsági asztaliteniszező állt asztal­hoz. A verseny legeredményesebb résztvevője Laczkó Tamás, a Kis­kunfélegyházi Lenin Tsz SK aszta­liteniszezője lett, aki az ifjúsági egyes bajnoki címe mellett páros­ban Tóth Zsolttal (HCM) az olda­lán szintén az első helyen végzett. Ugyancsak félegyházi sikert ho­zott a férfi egyéni verseny is, amelyben Káposztás Zoltán sze­rezte meg a bajnoki címet. Eredmények, ifjúsági fiú egyes: 1. Laczkó Tamás, 2. Tóth Zsolt (He- jőcsabai CM), 3. Francia Balázs (Kkfháza), és Szűcs Attila (Kecs­keméti Spartacus). Páros: 1. Lacz­kó Tamás, Tóth Zsolt, 2. Dinnyés Gábor, Szabó Krisztián (Kkfháza, Kecskeméti Sp.), 3. Francia Ba­lázs, Tóth Gábor (Kkfháza, FICM) és Gergye Zoltán, Farkas Albert (Lajosmizse, Szolnoki Ti­sza SE). Férfiak, egyes: 1. Káposztás Zol­tán, 2. Berta (Ceglédi VSE), 3. Ha- nicz (Győr) és Szosznyák (Kkfhá­za). Páros: 1. Hanicz Kalmár (Győr), 2. Zoltán, Francia (Kkfhá­• A kiskunfélegyházi Laczkó Ta­más két első helyet szerzett az aszta­liteniszezők országos vidékbajnok­ságán. (Farkas Tibor felvétele.) * za), 3. Aranyosi, Szosznyák (Kkfháza) és Jakab, Kovács (Győ­ri Elektromos). Túl magas volt a „kínai fal”... Bátorfi Csilla nemcsak a női egyesben volt Európa egyetlen képviselője, (a nyolcaddöntőig ju­tott), hanem Wirth Gabriella olda­lán a párosban is utolsónak ma­radt versenyben az öreg kontinens játékosai közül. S akárcsak szom­baton az egyéni negyeddöntőben, a párosban sem sikerült éremhez jutni, amiben két remek kínai játé­kos akadályozta meg a magyar Európa-bajnok párost. A férfi páros döntője óriási meg­lepetést hozott, mert a világbajno­ki címet nyert svéd válogatott „tar­talékjai”, két egyaránt 22 éves fia­tal jutott az aranyéremhez. A női győztes a kánai Deng Yaping lett, aki ma kétségtelenül a világ leg­jobbja. Egyébként ő ütötte el szombaton Bátorfi Csillát a to­vábbjutástól. A vb utolsó előtti napja a férfi egyesek nyolcaddöntőjével kezdő­dött, s itt Európa szép sikert köny­velhetett el. Négy játékos (Wald- ner, Gátién, Grubba és Persson) ke­rült be a negyeddöntőbe a Japántól távoli kontinens versenyzői közül, mellettük három koreai és egy kínai várhatta az esti negyeddöntőket. A női egyesben megismétlődött az elődöntőben a két évvel ezelőtti vi­lágbajnoki finálé, csak azzal a kü­lönbséggel, hogy ezúttal a koreai Li Bún Hűi visszavágott Qiao Hong­nak a dortmundi vereségért. Igaz, a döntőben már ő sem tudott nyerni Deng Yaping ellen. A férfi páros elődöntőjében három európai ket­tős szerepelt, közülük kettő lett döntős, s a már említett fiatal svéd kettős, Karlsson és von Scheele ha­zájának az ötödik vb-aranyat nyer­te ebben a számban. A női páros nyolcaddöntőjében Bátorfi és Wirth a jugoszláv Perku- csin, Fazlics ellen tett kísérletet, hogy továbbjusson. Wirth Gabri­ella válla változatlanul sérült, dr. Halasi Tamás sportorvos injekciót adott a versenyzőnek, hogy asztal­hoz tudjon állni, s egyáltalán fel tudja emelni a pörgetéseknél a kar­ját. Az első játszma az olimpiai bronzérmes jugoszlávoké volt, de azután a magyarok a másodikban alaposan elhúztak és egyenlítettek. A mindent eldöntő harmadik szett nagyon rosszul kezdődött, 13:7- es és 15: 9-es jugoszláv vezetésnél már senki sem hitt abban, hogy sikerül fordítani. Az Európa- bajnok kettős viszont elsősorban Bátorfi Csilla jóvoltából előbb egyenlített (15:15), majd a to­vábbjutást is kiharcolta! A ne­gyeddöntőt a délután műsorba ik­tatott két finálé után játszották, s a kínai Chen Zihe, Gao Yun kettős legyőzhetetlen akadályt jelentett. Az első játszmában jóformán nem is volt küzdelem, egészen rövid labdamenetek alakultak ki, igen sok magyar hibával. Hasonló volt a második játszma, itt még na­gyobb lett a kínai fölény, a harma­dikban voltak pillanatai a magyar kettősnek a tollszárfogással játszó és igen mozgékony kínaiak ellen, de a 3 : 0-ás vereséget nem tudták megakadályozni. — Olyan játékot mutatott a két kínai versenyző, amely ellen nem tudtunk mit kezdeni — panaszko­dott a mérkőzés után Bátorfi Csil­la. — Igen szokatlan volt nekünk a stílusuk, soha nem játszottunk ellenük, de talán, ha gyakrabban találkoznánk velük, nekünk is len­nének esélyeink. Sem az egyéniben, sem a páros­ban nem tudott érmet szerezni. Csalódott? — kérdezte az ötszörös Európa-bajnoknőtől az MTI mun­katársa.-— Nem vagyok csalódott, hi­szen két számban is a legjobb nyolc közé jutottam, a csapatunk pedig bronzérmes lett — válaszol­ta. — Az egyéni kiesésemért az vígasztal, hogy egy olyan nagysze­rű játékostól, kivételes képességű asztaliteniszezőtől kaptam ki, mint Deng Yaping, aki a döntőben sok­kal könnyebben nyert Li Bún Hűi ellen, mint velem szemben a ne­gyeddöntőben. Hétfőn, a világbajnokság záró­napján Waldner—Ma Wenge, és Persson—Kim Taek Soo elődön­tőre kerül sor, majd ezt követően vívják a döntőt. Ugyanezen a na­pon fejeződik be a női páros ver­seny is, amelyben a legjobb négy között csak kínaiak szerepelnek. Német sportolók vendégjátéka Kalocsán Kalocsán, a partnervárosi kapcsolatok keretében, gazdag sportrendezvényeket tartottak a hét végén. A városi sportpá­lyán Kirchheim unter Teck vá­ros labdarúgócsapatával mér­kőztek a kalocsaiak. Mivel a KSE a bajnokságban sincs va­lami jó formában, ez alkalom­mal sem nyújtottak kiváló tel­jesítményt, noha győztek. Sok hazai gólhelyzet kihasználatla­nul maradt, az első félidei szi­porkázó támadások nem hoz­tak eredményt. A második fél­időre a kalocsaiak a teljes csa­patot lecserélték, a támadósort megtűzdelték ifistákkal. Az ő harcias támadásaiknak köszön­hető, hogy 3 : 2-re győztek a hazaiak. A sportcsarnokban a német partnerváros kézilabdacsapatát látták vendégül a helyi öregfi­úk. Izgalmas támadások kö­vették egymást. Már az elején látszott: nehéz dolguk lesz a kalocsaiaknak, hiszen a néme­tek egy percre sem engedték át a kezdeményezést. Helyze­teiket szinte százszázalékosan kihasználták, fölényük egyér­telműnek bizonyult, amit iga­zol a végeredmény is: a ven­dégek 27 : 15 arányban lelép­ték a hazaiakat. Több napig tartó küzdelemso­rozatban mérték össze tudásukat az asztaliteniszezők is. Zs. K. I. KÉZILABDA • Szabó (sötét mezben) kapura tör a Kiskunmajsa—Balassagyarmat kézilabda-bajnoki mérkőzésen, ahol a házigazdák 26—25-re győztek. (Farkas Tibor felvétele) KÉT PONT — IDEGÖLŐ HAJRÁ UTÁN SOLTVADKERTI TE—GYÁÉV SE 26—18 (18—11) NB I/B-s férfimérkőzés: Soltvadkert, 200 néző. Vezette: Bakos, Farkas. Soltvadkert: Grandjean (1) — Hódi (5), Majsai (3), Barta (3), Szabó (4), Fodor (2), Horváth (6). Csere: Nédó (k. 1), Zsubori (1), Korsós. Edző: Bajusz Péter. Igazi közönségszórakoztató mérkőzésen, nagyszerű játékot nyújtva nyert a hazai csapat. Grandjean és Nédó bravúros védések egész sorozatát mutatták be,, és emellett mindketten gólt is szereztek. Kitűnt: Nédófa mezőny légjől&bja), Grandjean, Szabó, illetve Gergely (8). KISKUNMAJSA—BALASSAGYARMAT 26—25 (14—13) NB I/B-s férfimérkőzés, Kiskunmajsa, 200 néző. Vezette: Gőg, Horváth. Kiskunmajsa: Horváth — Szabó (1), Csontos, Gazsó (6/1), Kiss (2), Farkas, Noel (13/3), Csere: Czirkó (1), Veér, Piszmán (3), Molnár, Borbás. Edző: Mészáros Tibor. Hétméteresek: 5/4, ill. 6/4. Jól kezdtek a hazaiak és látványos gólokat elérve a mérkőzés elején elhúztak vetélytársuktól. A félidő közepére azonban alaposan följavult a Balassagyarmat és fokozatosan kiegyenlítetté tette a játékot. A folytatás­ban és a szünet után is kiélezett küzdelemben, fölváltva estek a gólok a két oldalon, s bár a hazaiak sok ígéretes helyzetet teremtettek, rengeteget hibáztak is. Ennek köszönhetően csak idegölő végjátékban, egyetlen so­ványka góllal tartották otthon a két bajnoki pontot. Kitűnt: Noel, Kiss, Gazsó, Piszmán, ill. Cseh (5), Lombek (6), Miklósi v-o­Mészáros Tibor: Az ilyen győzelmek rövidítik meg az edzők életét, végül is az a fontos, hogy itthon tartottuk a két pontot... VADKERTI KAPUSBRAVÚROK A RANGADÓN Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. VÍZILABDA A KVSC örvényt kavart az állóvízben KVSC—BÁNKI DONÁT FŐISKOLA 13—4 (3—1, 3—2, 3—1, 4—0) OB I/B-s mérkőzés, Kecskemét, vezette: Esztergomi, Vajda. KVSC: Harkai — Nagy R. 3, Huszár 2, Deák R. 3, Hegedűs 2, Koncz, Jenei 2, Benda, Szabó L., Deák P., Magó, Steinacker L, Körmöczi. Edző: Valkai Ferenc. Jó játékkal, a sok helyzet kihagyása ellenére is biztosan győzött a hazai csapat. CSMSK—KVSC 7—11 (2—2, 1—3, 2—4, 2—2) OB I/B-s mérkőzés, Budapest. Gl.: Deák P. 4, Nagy R. -Hegedűs 2-2, Jenei, Magó, Steinacker 1-1-1. A budapesti meccsen kissé nehezebben győztek a kecskemétiek. RÖVIDEN • RÖVIDEN • Szerdától három napig együtt edzőtáborozik Kiskunfélegyházán az osztrák és a magyar rádiótávirányítású modellező válogatott (utóbbinak tagja a megyebeli Szeri András és Horváth János is). Hét végén pedig részt vesznek Szegeden, Délmagyarország bajnoksá­gán. • Kalocsa több rangos rendezvény házigazdája volt már. Ennek folytatása­ként május 18-án és 19-én országos juni­or kötöttfogású bajnokságot rendeznek a városi sportcsarnokban. • A magyar válogatott 5:0 arány­ban legyőzte a marokkóiakat a tenisz Davis Kupában, s ez azt jelenti, hogy jövőre is az Euro-afrikai zóna 1. cso­portjában szerepelhet. • A magyar férfi kosárlabda váloga­tott hétfőn délután megkezdi Európa- bajnoki selejtező mérkőzéseit a svájci Neuchateligben. A svájci, ciprusi, oszt­rák, török, skót, luxemburgi és magyar résztvevők közül kettő jut tovább. A magyar csapat első ellenfele Luxem­burg válogatottja lesz. • Szinte télies, négy (!) fokos időben vágott neki a 7300 vállalkozó kedvű atléta Münchenben a maratoni 42 195 kilométeres távjának. A nőknél nagy visszatérésnek lehet­tek szemtanúi a nézők: sérülés miatti kétéves kényszerpihenő után ismét győzött Szabó Karolina. A 30 éves versenyző egyben új pályacsúcsot állí­tott fel, megjavította a többszörös német bajnok, Charlotte Teske tavaly elért, müncheni rekordját (2:33:11.1 ó) — s tiszteletdíjként egy 35 ezer márka értékű személyautót kapott! A férfiaknál két brazil haladt át első­ként a célvonalon, s negyedikként fu­tott be Markó György. TOTÓEREDMÉNYEK: 1. Dortmund—Wattenscheid 2:2 x 2. Düsseldorf—VfB Stuttgart 0:4 2 3. Schweinfurt—Mainz ----------0:0 x 4 . Havelse—Fortuna Köln . . 0:2 2 5. Bologna—Fiorentina..........1:1 x 6 . Genoa—Cagliari...................2:2 x 7. Inter.—Sampdoria.................0:2 2 8 . Juventus—Milán.................0:3 2 9 . Parma—Torino......................0:0 x 10. Pisa—Lazio...............................0:1 2 11. Avellino—Padova.................2:1 1 12. Foggia—Ascoli........................2:1 1 13. Messina—Cosenza.................2:2 x P luszmérkőzés: 14. Tatabánya—Bp. Honvéd . 0:0 x

Next

/
Thumbnails
Contents