Petőfi Népe, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-10 / 83. szám
Könyvbemutatók a költészet ünnepén Holnap este hat órára Kecskeméten a kamaraszínházba két verskötet bemutatására várják az érdeklődőket. Buda Ferenc Csöndország című könyvét Fűzi László, a Forrás főszerkesztője; Pintér Lajos Kézjegy című kötetét pedig Mák Ferenc, a folyóirat szerkesztője ajánlja. A két kötetből szemelvényeket adnak elő Bácskai János, Kiss Jenő és Szirmai Péter színművészek. Tükör által tisztán — Felismerőhelyiség a szegedi rendőrségen A Szegedi Városi Rendőrkapitányság épületében kialakították az új felismcröhelyisé- get, amelyben a gyanúsítottak már nem láthatják a tanúkat vagy a sértettet. így ezentúl nem kell attól tartani, hogy a felismerési procedúra után az a személy, akiben a tettest vélték felismerni, utólag bosszút áll. A bemutatóhelyiség két termét olyan üvegfal választja el. amely egyik oldaláról átlátszó, a másik oldal felöl viszont tükör. A tanú az egyik teremből az illetékesek jelenlétében nyugodtan végignézheti a másik teremben sorba állított személyeket, s megmondhatja annak a sorszámát, akiben az elkövetőt látja. A helyiségben olyan lámpákat is felszereltek, amelyekkel a bűncselekmény fényviszonyait is biztosítani tudják, megkönnyítve ezzel a felismerést. Míg korábban a tanúk a gyanúsítottakkal való találkozás miatti félelmükben gyakran óvakodtak attól, hogy ezzel az eljárással segítsék a rendőrség munkáját, addig a jövőben számukra is megnyugtató körülmények között, anonim személyként járulhatnak hozzá a nyomozás eredményességéhez. A TELELOTTÓ NYERŐSZÁMAI A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az áprilisi telelot- tó nyerőszámai a következők: 43, 46, 47, 50, 69 Anyakönyvi hírek KISKUNHALAS Születtek (március 29. és április 5. között): Szimon Szabolcs (Péli Tímea), Födi Judit (Opóczki Zsuzsanna), Mázuk Anasztázia (Király Erika), Gál Edit (Vincze Edit Terézia), Birkás Barbara (Szűcs Gyöngyi), Dukai Henrietta (Ritter Magdolna Gizella), Savanya Ákos (Dani Cecília), Híz Zoltán (Torma Andrea), Csóti Zsolt György (Godó Mária), Turzai Tímea (Kocsándi Mária Veronika), Kurucz Marianna (Szabó Mónika), Rutka István (Pap Katalin), Hebők Erik (Patarcsity Anikó), Fábrik Gábor (Kiss Klára), Supka István (Szabó ^Margit), Lakos Eszter (Horváth Ágnes), Erdős Zoltán (Pálinkó Henriette). Házasságot kötöttek (április 6- án): Hődör Mihály Péter és Csó- vics Tünde, Juhász-Kis Zsolt és Malisák Zsuzsanna Erika, Slezák Tibor Sándor és Gémes Franciska. Meghaltak (április 3. és április 8. között anyakönyvezettek): Csiszár László (Jánoshalma), Gubik Mihály (Bácsbokod), Bíró Imre Antal (Kiskunhalas), Radics Károly (Kiskunhalas), Dusnoki Miklós (Kisszállás), Rádóczi Lajos (Kiskunmajsa), Majoros Elemérné Bergmann Magdolna (Jánoshalma), Födi Károly (Kiskunhalas), Kiss Benőné Banári Judit (Kiskunhalas), Babó Imre (Kiskunhala), Kazinczi József (Kiskunhalas), Németh Károlyné Filus Teréz (Kecel), Karip Mihályné Szappanos Mária (Kiskunhalas), Huri Géza (Kiskunhalas), Cső Sándor (Kiskunhalas), Zámbó Lázárné Gera Franciska (Kiskunmajsa). Magyar filmek a cannes-i filmfesztiválon Április 10-én, szerdán KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délután 5 órakor: MAYA. Bajor Gizi-bérlet. Bábszínház (a kamaraszínházban) Délelőtt 10 órakor: BOSZORKÁNYSEGÉD: Márkus László- bérlet. Délután 2 órakor: BOSZORKÁNYSEGÉD. Lehár Ferenc- bérlet. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 é‘: 8 órakor: ROCKY 5. Sz„ mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: KERESZTANYA. Sz., mb„ amerikai film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: MINT A VILLÁM. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 7 órakor: A FODRÁSZNŐ FÉRJE. Sz., francia film. 14 éven felülieknek. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: WARLOCK. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: ŰRKALÓZOK. Sz., mb., amerikai —német film. KALOCSA Otthon mozi: 6 és 8 órakor: NI- CSAK, KI BESZÉL... MÉG! Sz., mb., amerikai film. KECEL Autósmozi: este 9 órakor: RE- VANS. Sz., mb., amerikai film. 16 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: TINI NINDZSA TEKNÖCÖK. Sz., mb., amerikai film. Stúdiómozi: 6 órakor: NYOMOZÁS KRISZTUS HOLTTESTE UTÁN. Sz.. olasz film. KISKUNHALAS Filmszínház: fél 6 és fél 8 órakor: RESZKESSETEK, BETÖRŐK! Sz., mb., amerikai film. KISKUNMAJSA Kiskun mozi: 5 és 7 órakor: VÉGSŐ VISSZASZÁMLÁLÁS. Sz., mb., amerikai film. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 7 órakor: OVIZSARU. Sz., mb., amerikai film. Furcsa ötlete támadt néhány éve Forgács Péternek, a fővárosi Thália Színház fiatal színművészének: fejébe vette, hogy színi előadást kellene csinálni, a világhírű Beatles együttesre emlékezve. Makacs ember volt, addig járt hát igazgatója nyakára, míg meg nem szerezte főnöke hozzájárulását. ígyjött létre a „Mindhalálig Beatles-koncert” című előadás, amely óriási sikert aratott. Kivált a négy liverpooli „gombafejű” zenéjét idéző Miké) István, F orgács Péter, Incze József, Győri Péter színészekből verbuválódott zenekar ejtette ámulatba hallgatóságát. Az együttes keresett lett hamarosan országszerte. Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban, a hétfő esti előadás előtt már egy héttel minden jegy elkelt. És aki elment, nem bánta meg. A népszerű színészekből alakult csapat a színdarab zenei anyagát bemutatva hangulatos koncertet adott. Úgy tűnt, nemcsak a szépszámú negyveneseknek, hanem a monoton reap-muzsikáláshoz szokott fiataloknak is tetszettek a régi, dallamos Beatles-melódiák. A hosszan tartó vastapsok miatt Mikóéknak jó néhány számot kellett játszaniuk, ráadásként. G. B. Vastaps a színész zeneszeknek Három magyar játékfilmet — Kamondi Zoltán: Halálutak, angyalok; Kéz- di-Kovács Zsolt: És mégis; valamint a Gyöngyössy Imre— Kabay Barna—Petényi Katalin alkotóhármas által magyar—német—grúz koprodukcióban készült, Szám- űzöttek című játékfilmet talált méltónak a cannes-i filmfesztivál előzsűrije a május 9—20-áig tartó rangos seregszemlén való részvételre — tájékoztatta az MTI-t Kézdi-Kovács Zsolt filmrendező. A továbbiakban hangsúlyozta: ez már azért is kiemelkedő eredmény, mert az utóbbi években legfeljebb egy-két magyar film jutott el a cannes-i filmfesztiválra. További két magyar játékfilm: Gothár Péter Szabadság, szerelem; valamint Janis Attila Árnyék a havon című alkotásairól a cannes-i filmseregszemle előzsűrije a későbbiekben dönt. • ITT A TAVASZ! A jelek csalhatatlanul bizonyítják: megérkezett a barkabonló, a léketerigó-lüllyös tavasz! Napfényt hozott magával, a borongós februári és márciusi napok után. Meg feladatokat: avargereblyézést, bokrok metszését, utak seprését. Jó találkozni azokkal a kisebb-nagyobb közösségekkel, ahol felszólításra sem várva a kisebb közterületeket a lakók maguk hozzák rendbe, környezetük épülésére, a maguk örömére. (Tóth Sándor felvétele Kecskeméten készült.)- KÖLTÉSZET NAPJA Kiskunhalason. A városi könyvtárban csütörtökön. 17 órakor tartják a költészet napjának megyei megnyitóját. Az irodalmi est vendégei az Új Forrás című lap munkatársai: Monostori Imre fő- szerkesztő, Tóth László főszerkesztőhelyettes és Faludi Ádám költő lesznek. A műsorban közreműködik Hatvani Zoltán előadóművész. — KUNSZENTMIKLÓSON az országos állatvásár április harmadik vasárnapján — április 21-én! — lesz. (A vásár időpontja a Kincses kalendáriumban tévesen jelent meg.) — Előadás. A kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban ma este, hat órakor dr. Sarkadi Ádám, a német- országi Vita Natura Klinika igazgatója tart előadást. A téma: a daganatos betegségek kezelése természetgyógyászati módszerekkel. Folytatódik a nagytakarítás Kecskeméten, az Árpád- és a Leninvárosban mától kezdve szombatig tart a nagytakarítási, lomtalanítási akció. A háztartásokból kikerülő kacatot tehát ezen a négy napon lehet lepakolni a Ba- gi László utca 11. számú ház melletti szabad területen, a Lenin tér —Tizedes út találkozásánál levő parkolóban (a Magyar utca végén), a leninvárosi autómosó és temető melletti szabad területen, valamint a Petőfi Sándor utca 9 -11. számú ház mögötti térségen. Csak innen, és csak ezeken a napokon viszik el a városgazdasági vállalat teherautói. Aki szívesen bekapcsolódna a közös takarításba is, azt a II. Rákóczi Ferenc, illetve a leninvárosi általános iskola főbejárata előtt várják 13-án, azaz szombaton délelőtt hét és 14 óra között a rendezők. Fél kézzel... Lovas kocsival hozta feleségét Kecskemétre azon az éjszakán a talfájai gazda. A fél oldalára megbénult asszonyt föltenni a járműre nem lehetett egyszerű, de segítséget csak a városban remélhetett. Hajszolta is a lovakat, egészen asszonylányuk lakásáig, ott átsegítették a beteget a gépkocsiba, úgy vitték a kórházba. Akkorra a négy lány közül három már az anyja mellett állt: együtt támogatták a kórházi ágyig. Rózsika hangtalanul elviselte a vizsgálatok kínjait, noha éjszakánként álmatlanul vergődött a szokatlan környezetben, alkalmazkodott a kórházi viszonyokhoz. Bal karja tehetetlenül hevert a takarón. Étkezéskor szégyenlősen söpörgette a szertehulló morzsákat, s ha az éjjeliszekrény fiókjainak ellenállásával kellett megbirkóznia, nem kért segítséget. .. Az új beteg mentővel érkezett, a városból. Ismerősként foglalt ágyat, betegségével már többször megfordult az intézményben. Szokásos baján túl azonban most megmagyarázhatatlan hátfájdalom is kínozta, amit semmilyen gyógyszer nem enyhített. A szenvedő szobatárson végül Rózsika próbált segíteni. — Gyere ide, megnyomkodlak! — hívta ágyához. Azután ép kezével kezelésbe vette a fájó testtájékot, alapos munkát végezve. Mozdulatai ösztönösek voltak, előbb gyengéden, majd erőteljesen átmozgatta az izmokat. A masszírozás jótékony hatása hamarosan érezhető lett. Lehet, hogy nem csupán a „beavatkozás”, de a segítő szándék is gyógyított, mert a fájdalom enyhült. A csoda számomra mégsem ez volt, hanem ennek az egyszerű parasztasszonynak a viselkedése, aki bár szinte magatehetetlenül feküdt az ágyában, fél kezével is segíteni akart, segíteni tudott!... S akinek ép mindkét keze, nem többre is képes lehetne?! ... n. m. A FELKÍNÁLOM ma esti adásában munkatársunk bemutatja TERMOFLEX fűtési és vizes rendszerünket. SZOLGÁLTATÁSUNK: — szaktanácsadás, — tervezés, — kivitelezés, — árusítjuk, gázkazántól a radiátorig, a rendszer minden elemét és szerelésiszer- szám-készletét. Házilagos kivitelezésnél — szerelés betanítása, — szerszámkölcsönzés. Mindezt egy helyen: TERMOFLEX szaküzlet Kecskemét, Klapka u. 16. Tel./fax: 76/22-498 UJ4 MŰSOR KÍNAI konyha Divatba jönnek Budapesten is a „kínai" vendéglők. A különlegességekre vágyó házaspár alaposan belak mározik, lehajt pár kupica rizspálinkát, majd — kérkedve gasztronómiai ismereteivel — a viccelődő kedvű férj megkérdezi az asztalhoz kéretett szakácsot: — Remélem, a mi vacsoránk kedvéért nem kellett kioltani két szerencsétlen kóbor macska életét? — Szó sincs róla. uram! —- mondja a szakács. Már döglötten találtam őket. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Súlyos sérülést szenvedett Akasztó külterületén hétfőn, a déli órákban, Gudmon Sándor kiskőrösi lakos, mert útburkolat-javítás közben, féktávolságon belül egy kamion elé lépett. Izsákon, hétfőn, a Szabadság tér és a Batthyány utca kereszteződésében Józsa László személygépkocsijával nem adta meg az elsőbbséget a Kisizsák felől motorkerékpáron érkező Csupor Józsefnek, aki súlyosan megsérült. Mindketten izsáki lakosok. KECSKEMÉTI TELEVÍZIÓ Ma este 19.30 órakor: Magyar Népmesék sorozat. A MIN- DENTJÁRÓ MALMOCSKA. A CSILLAGÁSZ, LOPÓ, VADÁSZ ... Kb. 20 órakor: ELCSERÉLT SZERELEM. Magyar film. BAJAI TELEVÍZIÓ 20 órakor: IDŐALAGÚT. Amerikai sci-fi. 85' Ismétlés: csütörtökön, 9.30 órakor. NAPTÁR 1991. április 10.. szerda Névnap: Zsolt Napkelte: 5 óra 07 perc Napnyugta: 18 óra 26 perc Holdkelte: 2 óra 59 perc Holdnyugta: 13 óra 36 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: Időnként erősen megnövekszik a felhőzet, futó zápor, a hegyekben hózápor alakul ki. Az északi szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is lesznek. A hőmérséklet kora délután 10 és 14 fok között várható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Április 8-án Kecskeméten a középhőmérséklet 12,2 (az 50 éves átlag 9,0), a legmagasabb hőmérséklet 17,1 fok volt. A nap 9,6 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 7,1, 14 órakor 16,4 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 5,3 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1022,4 millibar — változatlan — volt. Április 8-án Baján a középhőmérséklet 12,2 (az 50 éves átlag 9,6), a legmagasabb hőmérséklet 17,6 fok volt. A nap 10,3 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 8,3, 14 órakor 15,9 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 6,5 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1023,6 millibar — emelkedő — volt.