Petőfi Népe, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-19 / 91. szám

PETŐFI NÉPE • 1991. április 19. • 3 Egy évvel a rendszer- váltás után BESZÉLGETÉS KÉRI LÁSZLÓ POLITOLÓGUSSAL Egy esztendeje, hogy a parlamenti választások mintegy szentesítették a rendszerváltást, s nemsokára lesz egy éve annak, hogy négy évtized után megalakult az első demokrati­kus kormány. Hogyan értékeli poli­tikailag ezt a magyar társadalom szempontjából olyan fontos idősza­kot? - kérdeztük Kéri László poli­tológust. — A leglényegesebbnek azt tar­tom, hogy változatlanul nyitottak az esélyek az ország számára. Vagyis nincs kijelölve egyetlen út, vagy ha úgy tetszik, kényszerpálya, amelyen haladnunk kell. Ebből a szempont­ból pozitív a véleményem az elmúlt évről. A tavalyi választások meggyőzően bizonyították, hogy a magyar társa­dalom el akar búcsúzni az előző rendszertől, de homályban maradt, mi az, ami született, és ezt a homályt a mögöttünk levő év nem oszlatta el. Szerencsére ebben a tizenkét hó­napban semmi igazán tragikus és visszafordíthatatlanul rossz nem tör­tént, pedig megvolt rá a lehetőség, hiszen nemegyszer sodródott az or­szág drámai események közelébe. Ugyanakkor nem hallgathatom el, hogy úgy érzem, elvesztegettünk egy évet. A feladat az lett volna, hogy ne csak azt tisztázzuk, mitől aka­runk megszabadulni, hanem azt is, hogy miféle szisztémát akarunk fel­építeni. Ez azonban elmaradt, s én ennek az okát abban látom, hogy az elmúlt évben túlzottan felértékelőd­tek a hatalmi, politikai tényezők. Nincs igazi mondandójuk — Vajon nem logikus következmé- nye-e ez az előző negyven év esemé­nyeinek? .‘Ofsrí. De igen, továbbá logikus kö- vctkezmépye az 1989-es év esemé­nyeinek, mindannak, amit sokan összefoglaló néven tárgyalásos for­radalomnak neveznek. Vagyis a ta­valyi választásokat megelőző idő­szak túlpolitizáltságának. A politika új szereplői bizonyos értelemben foglyai is az általuk is kreált politi­kai helyzetnek, ami abban nyilvánul meg, hogy nincs igazi mondandójuk a politikán túli világról, csak a saját világukról, s ilyen módon — áttéte­lesen í— csak saját magukról van mondandójuk. Az elmúlt év egy másik nagy tanulsága, hogy a magyar közéletbe belökődött egy olyan politizáló ér­telmiségi csoport, amely nem arra a szerepre készült fel, amelyet most játszik. Ennek a csoportnak a szere­pe ugyanis korábban a rendszerkriti­ka volt, az előző rendszer lassú föl- morzsolása. Az új helyzettel azon­ban nemigen tud mit kezdeni. A szóban forgó csoport fogalmát meglehetősen tágan értelmezem: képviselőkre, pártelitekre, vidéki po­litikusokra, tehát több ezer főre gon­dolok. Nos, a több ezer fő nem volt képes váltani, ezért gondolom erről a politikai elitről, hogy átmeneti szerepet játszik, s történelmi feladata az, hogy kitapossa az utat egy maj­dani, konstruktívabb politikai veze-. tő rétegnek. A jövő főszereplői nem ők lesznek, hanem azok, akik végre gazdaságról, társadalompolitikáról, szociális kérdésekről, településfej­lesztésről, generációs problémákról és számos egyéb igazán fontos kér­désről fognak beszélni. A „tömörítés99 kudarca — Kérem, térjünk át a „politikai elittel” kapcsolatos kérdésekről átfo­góbb politikai problémák taglalására! Három olyan dologról szólnék, amely az elmúlt esztendőben sok tanulsággal szolgált. Az első, hogy a jelen politikusai s elsősorban a koalícióéi nem tudnak mit kezdeni a múlttal. Aránytalanul sokat fogla­latoskodnak a múlt megtagadásával, bár kétségtelen, hogy épp Antall József számos gesztust tett annak érdekében, hogy differenciáljanak a múlt szereplői között. Nyilván rá­jött, hogy hiba volt a koalíció részé­ről az a „tömörítési” szándék, amely az utóbbi négy évtizedet és annak szereplöit-egynerrtünwtfr kívánja mu­tatni, áz ÁVH verőlegényeitól a re- formkommunistákig. Vagyis az egyik problémát abban látom, hogy nem sikerült kialakítani a korrekt viszonyt a múlthoz. Ami­kor valami baj van, máig az törté­nik, hogy elővesznek valami „múlt­problémát”, és azzal kívánják a va­lódi bajok valódi orvoslását helyet­tesíteni. A másik tapasztalat, hogy áz új rendszer túl sokat foglalkozik „kulti­kus” kérdésekkel. Ma már világosan látszik, hogy az egész hitoktatási vita mesterséges volt, hiszen a hitok­tatás kérdését a társadalom minden­féle állami beavatkozás nélkül' önál­lóan képes megoldani. Hasonló je­lenségeket látok az utcanév-változta­tásokban, a „címerügyben”. Ezek­nek az olcsó ügyeknek az előtérbe tolása igen csábító volt az új rend­szer számára, jóllehet ezeknél sokkal fontosabb elintéznivalók is lettek volna. Amikor megalakult az új kor­mány, a program szinte zárójelbe tette a nagy, igazi nemzeti sors­kérdéseket, s ezáltal elmulasztotta azt a történelmi lehetőséget, hogy tudatosítsa a társadalomban: rendszerváltás ide vagy oda, most jön a dolgok neheze. Csak a ta­xisblokád után, illetve az 1991-es gazdasági év költségvetési vitájá­ban kényszerült rá, hogy a valódi realitások figyelembevételével raj­zolja fel a jövőképet. Kilencvenöt és öt százalék A pártok problémájáról kívá­nok harmadikként beszélni. Úgy gondolom, hogy a pártoknak ma­guknak kellene a legjobban tudni­uk, hogy túlságosan gyorsan, kü­lönösebb előkészítés, erőfeszítés nélkül alakultak meg. E gyors alakulás, közben elfelejtették, hogy az a rögös, alulról való szervező­dési folyamat, amely a pártok lét­rejöttének normális útja, nálunk elmaradt. Vagyis a mi pártjaink felülről lefelé építkeztek egy vá­lasztási kampányküzdelem során. Meglepő, hogy pártjaink milyen könnyedén veszik tudomásul: a választópolgárok 95 százaléka nem tartozik egyikükhöz sem, ugyanakkor e szervezetek milyen magabiztosan nyilatkoznak az egész társadalom nevében. . A jövőt illetően én két esélyt látok. Lehetséges, hogy a jelenlegi hat par­lamenti párt meg fogja találni a ma­gyar társadalomban a maga bázisát azon embercsoportok körében, ame­lyek igazából még nem választottak pártot maguknak. De az is lehetséges, hogy az történik, amit nagyon nem szeretnék, vagyis olyan folyamatok indulnak meg, amelyek kiszámítha­tatlan és nagyon nem kívánatos tö­megmozgásokhoz vezetnek. Azaz: egy szélsőséges populizmus nyer te­ret, amelynek ma még csak jelei van­nak, de a jelentőségét nem szabad lebecsülni. Hovanyecz László VÉLEMÉNYÜNK SZERINT Trabantból Opelba ülünk? Teljes a tanácstalanság a hazai autópiacon, de ügy is mondhatnánk; káosz van. Azt minden autós érzi, hogy végérvényesen elmúlt egy korszak a ha­zai autobomilizmusban, de hogy milyen köszönt be ezután, egyelőre alig-alig sejthető. Pontosabban szólva a jövő körvonalát itt-ott már ki lehet venni. Az egyik nagy változás, hogy a szocialista autók abszolút fölénye egyszer és mindenkorra véget ért. A keleti márkák drasztikus megdrágulása oda ve­zetett, hogy a Merkur az év első három hónapjá­ban alig a tizedét adta el a máskor szokásos meny- nyiségnek, és kérdéses, hogy a hitelre árusítás meg- hozza-e a vevők kedvét. A keleti típusokkal ugyan­is csak az egyik baj, hogy sokba kerülnek. Az alkatrészek még az autókénál is jelentősebb ár­emelkedés mellett az alkatrész-utánpótlás teljes bi­zonytalansága riaszt el mind több vevőt. A keletnémet autógyárak már bizonyosan nem gyártanak több Wartburgot és Trabantot — négy­üteműt sem —, ez látszik a lényegében megszűnt hazai keresleten. A lengyel kisautó is valószínűleg utolsó gyártási évében van, hiszen hamarosan a Fiat Micro váltja fel. A Volkswagen megvette a Skoda-gyárat, és jóllehet a márkanév megmarad, az új autó valójában Volkswagen lesz. A Lada sorsáról egyelőre kevés a hír, ám szinte biztosra vehető, hogy a szovjet belpolitikai viszonyok kon­szolidálódásával sor kerül a togliatti autógyár tel­jes rekonstrukciójára, nagy valószínűséggel már vegyes vállalati keretek között. Azaz a keleti autók utánpótlása egy-két éven belül várhatóan minimálisra csökken. A hazai ke­blet V'SSZaesése nagyrészt ezt a bizonytalanságot , Meg persze egy széles középréteg elszegényedé­sét is, hiszen százezerszámra vannak olyan csalá- dok, amelyek az új árakon nem is gondolhatnak arra, hogy tovább autózzanak. Természetesen a megnövekedett költségekben jelentős része van a mind drágább benzinnek és a várhatóan egekbe szökő biztosítási díjaknak. A szakértők szerint az elkövetkező egy-másfél évben igen nagy lesz a használt nyugati gépkocsik kínálata. Ennek egyik oka, hogy a Közös Piac rendkívül szigorú környezetvédelmi normákat ve­zet be, amelyek a mielőbbi autócserére ösztönzik az ottani járműtulajdonosokat. A keleti használt autók ára várhatóan gyorsan fog esni, mert a hasz­nált nyugatiak ára jelentősen alacsonyabb is lehet a jelenleginél. Mindenesetre az inflációhoz képest mindenképpen olcsóbbá válnak a használt nyugati autók. A jómódú középrétegbe tartozók igen rövid idő alatt lecserélik keleti kocsijaikat, annál in­kább, mivel a tehetősség leplezése lassan ki­megy a divatból. Az új Fordok, Opelek, Volks­wagenek, Renault-k iránt mind nagyobb az ér­deklődés. Az autópiachoz értők azoknak is szolgálnak némi vigasszal, akik a mostani horribilis beszerzési és fenntartási költségek miatt úgy érzik, hogy talán örökre le kell mondaniuk a gépkocsiról. Várható­an másfél-két év elteltével a magyar gazdaság túl­jut a holtponton, és megindul a növekedés. Az autóimportőrök egybehangzó véleménye szerint a kilencvenes évek közepétől a magyar utakon túl­nyomórészt már — jóllehet, főleg használtan be­hozott — nyugati kocsik futnak és a mai Traban- tosok, Polski Fiat-osok zöme Volkswagenbe és Opelbe ül. Bács-Kiskunban több gyárnak van már képviselete - az Opel nyitott leghamarabb — és május 3-án a Renault is zászlót bont: új modellek­kel, elérhető árakon. P. É. SZAKSZERVEZET KONTRA MUNKÁLTATÓ Hurrá, átszervezés ?! A munkavállaló javára döntött Kecskeméten a bíróság egy munkaügyi perben néhány nappal ezelőtt. Az ügy azon­ban bonyolultabb volt, mint a fenti egy mondatból látszik: a munkavállaló ugyanis egyúttal szakszervezeti tisztségvise­lő, akit a M unka Törvénykönyve (MTv) alapján munkajogi védelem illet meg. Bodor Jenő felperes a Kiskőrösi Állami Gazdaságban dolgozott termelésirányítóként. A gazdaságnál tavaly ta­vasszal megalakult a független szakszervezet, s egyik ügyvi­vőjévé a fiatal kertészmérnököt választották a tagok. Ősszel a vállalatnál átszervezésre szánták el magukat a vezetők, s az átszervezés következtében 35 dolgozótól kellett megvál­niuk. Közöttük volt Bodor Jenő is. A vezérigazgató, tiszte­letben tartva a jogszabályt, levélben fordult a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájához (FSZDL), és kér­te egyetértését Bodor Jenő elbocsátásához. A MTv ugyanis előírja, hogy szakszervezeti tisztségviselő elbocsátásához vagy áthelyezéséhez a felettes szakszervezeti szerv egyetérté­se szükséges. A válasz megérkezett és nemleges volt, ám ennek ellenére Bodor Jenőnek felmondtak. Ő a vállalati munkaügyi döntőbizottsághoz fordult, de ott számára ked­vezőtlenül döntöttek. Ezek után már csak a munkaügyi bíróságban reménykedhetett. Illetve létezik még egy fórum, ahová fordulhatott és fordult is: a megyei munkaügyi és munkavédelmi felügyelőség. Ott azonban azt mondták ne­ki, semmit sem tehetnek, amíg a bíróság nem dönt. (Utána vajon mit tehetnek?) Dr. Buzinkay Zoltánná itélötanácsa április 16-án tárgyal­ta Bodor Jenő ügyét. Visszahelyezte a felperest addigi mun­kakörébe, s kötelezte a vállalatot az elmaradt munkabér és a perköltségek kifizetésére. Úgy is mondhatjuk: nemcsak a felperes, hanem a szakszervezet is győzött, hiszen a munka­ügyi bíróság is megvédte a független érdekképviselet tiszt­ségviselőjét. De a tárgyalás több kérdést is felvetett, és válaszolatlanul hagyott. Például azt, hogy a bíróság miért nem ismerte el a Ligát az állami gazdaság fiiggetlen szakszervezetének felet­tes szerveként? Miért nem fogadta el úgynevezett beavatko­zóként, tagadta jogi érdekeltségét az ügyben? Ezekre a kér­désekre, persze, jogászoknak kellene válaszolni, s nyilván vitatják is, vagy fogják vitatni. Ám ennél még érdekesebb az, amit a gazdaság jogi képviselője és a bírónő is megfogal­mazott: itt, kérem, új utakat kell kitaposni. Újakat? Igen is, meg nem is. Hiszen a jelenleg még érvény­ben levő Munka Törvénykönyve nem ma született, és szak- szervezetek is léteznek nálunk évtizedek óta. De vajon ki tudna nagy hirtelenjében olyan eseteket felsorolni, amikor a szakszervezetek az elmúlt évtizedek alatt éltek ebben a kérdésben törvényben biztosított egyetértési jogukkal? Ta­lán nem véletlen, hogy éppen a legfiatalabb független szak- szervezetek és a munkástanácsok „ásták elő” ezt a paragra­fust a feledés homályából. A mostanában zajló, hasonló perek többségének nem a „hagyományos” szakszervezetek tisztségviselői a felperesei. A vállalatvezetők számára nagy a csábítás: hurrá, átszervezés, egyúttal meg lehet szabadulni az akadékoskodó szakszervezeti tisztségviselőtől. S megle­pődve tapasztalják, hogy az új szakszervezetek nem kedve­lik a formalitást, igenis ragaszkodnak egyetértési jogukhoz, igenis megpróbálják megvédeni tisztségviselőiket. A perek azt mutatják, az érintett vállalatvezetők egy része továbbra is formálisnak tartja a jogszabályt, s inkább a bíróságra megy, mint hogy elfogadja a szakszervezet álláspontját. Túl sok a rendezetlen kérdés. Az egyik bíróság elfogadja érdekképviseleti szervezetnek a munkástanácsot, a másik nem, a harmadik csak akkor, ha tagja az FSZDL-nek. Az egyik bíróság elfogadja az FSZDL-t felettes szervnek, a másik nem, mert nem veszi figyelembe, hogy ezek az új szervezetek nem olyan szigorú hierarchia szerint szerveződ­tek, mint a régiek. Úgy tűnt ezen a kecskeméti tárgyaláson, teljesen rendezetlen az is: ha a szakszervezetek élhetnek munkajogi kérdésekben egyetértési jogukkal, pontosan ho­gyan élhetnek? Bodor Jenő ügyében az ítélet indoklása ugyanis úgy hangzott: a felettes szerv a helyi szakszervezet közgyűlése, annak egyetértését viszont a munkáltató nem kérte meg. Miért nem? Mert a gazdaságban úgy értelmezték a Liga levelét: az FSZDL a felettes szerv. A tárgyaláson végül is megkerülték az alapkérdést: rendeltetésszerűen élt-e az FSZDL egyetértési jogával, avagy sem? A laikus tudósító ezt úgy fordította le magának: igaza volt-e a Ligának, amikor nem adta egyetértését Bodor Jynö elbocsátásához vagy nem volt igaza? Bodor Jenőnek ez végül is mindegy, hiszen a bíróság a javára ítélt, a jogászok pedig valószínűleg irtózva olvassák az effajta leegyszerűsí­tett kérdéseket. De mégiscsak ez a lényeg: hogyan kell, lehet ezt a jogot gyakorolni? Bács-Kiskun megyében még csak két ilyen „szakszervezet kontra munkáltató” per volt. De bármelyik pillanatban várható a következő. Magyar Ágnes FÖLDI GONDOK HÚZZÁK — MÉGSE KESEREG Az év vadászrepülője A múlt évben Zolcsák István, magyar származású, Brazíliában élő üzletember, aki egyben az Er­délyi Magyarok Világszövetsége elnökségének tagja, létrehozott egy alapítványt, Hungária Ván­dordíj néven. Az üzletember a re­pülés szerelmese, s az általa letett 40 ezer dollár évi kamatát négyfelé osztják, s a legeredményesebb ka­tonai, motoros, sport-, vitorlázó és egyéb repülőszerkezet — hőlégbal­lon, sárkányrepülő — pilótáit ju­talmazzák. A kuratórium az ala­kulatoknál a pilóták által megvá­lasztott jelöltek között dönt, s nyújtja át az oklevelet, a díjat, s ezenkívül a Magyarországot és Er­délyt szimbolizáló márványtöm­bön levő réztáblára minden évben rá vésik az év vadászpilótájának nevét. Az első név Gál Sándor alez­redesé, aki a Kecskeméten állomá­sozó Szentgyörgyi Dezső honi va­dászrepülőknél teljesít szolgálatot. — Ahhoz, hogy ezt az elismerést valaki megkaphassa — mondta nagyon szerényen Gál Sándor alezredes —, az alakulat jelölése szükséges. Pályafutása alatt nem történt saját hibájából repülőese­ménye, képzettségi szintje a legma­gasabb, élen jár a repülés tervezé­sében és szervezésében. — Ilyen pilóta itt az osztálynál nagyon sok van, de én kaptam a legtöbb szava­zatot, s a többi alakulatoktól beér­kezett javaslatokat is értékelve, en­gem választott a kuratórium. A 43 éves alezredes több mint negyedszázada repül, már na­gyon korán, általános iskolás korában szerelmeseden bele a repülésbe. — Nagyon korán elhatároztam, hogy vadászrepülő leszek, s ennek rendeltem alá mindent. Fel lehet ezt fogni lemondásként, de egoizmus­ként is, mindegy, melyik fogalma­zást veszem elő, pilóta akartam len­ni. A dunaújvárosi MHSZ-repü- lőklubban motoros repülőgép ve­zetéséből szereztem bizonyítványt, s 17 éves koromban már a levegő óceánját hasítottam ... Nem, nem költői hasonlat, ugyanis gyermek­koromban a nagyon sok Verne­i,._. HL könyv kiolvasásának hatására ter­mészetesen tengerész akartam len­ni. Az igazi óceánok helyett a leve­gő óceánja jutott. A motoros repü­léstől már egyenes, de egyáltalán nem sima út vezetett tovább ... Négy év alatt — mint rajta kívül sokan — elvégezte a Kilián György repülőtiszti iskolát, majd Pápán húzott le öt évet, egyre job­ban megismerve a magyar légteret s a MÍG—21-est. A katonai aka­démia volt a következő állomás; 1978 óta Kecskeméten szolgál. Aranykoszorús, első osztályú piló­ta, s a Puma század parancsnoka. Nős, egy 19 éves fia van, aki az édesapjáéhoz képest túlságosan csendes hivatást választott, erdész­nek készül. S bármennyire is ma­gasan szárnyal Gál alezredes, földi gondok nyomasztják. A közel­múltban építkezett, s a bankoktól felvett kölcsönök, a kamatadó szo­rongató anyagi helyzetbe hozták. Nincs elkeseredve, hiszen lehetősé­ge van arra, hogy felszállhasson, s ez mindennél fontosabb. — Mondanom sem kell, öröm­mel töltött el ez az elismerés, an­nak ellenére, hogy rajtam kívül még nagyon sok repülőgép-vezető megérdemelte volna. Eddig 2100 órát töltöttem a levegőben, s ebből több mint 1800 órát szuperszoni­kus repülőgépen. Terveim ... ? Szeretnék még repülni egy kicsit. Nem mintha egészségügyi gondja­im lennének, de ebben a korban már minden egyes felszállás aján­dék számomra Gémes Gábor FORINTÉRT Kecskeméten a RENAULT AUTÓELADÁS, VEVŐSZOLGÁLAT, SZERVIZ, ALKATRÉSZ -----------------------------­K OMFORT, ELEGANCIA - 1990-1991-ES MODELLEK RENAULT megbízható teljesítmény, alacsony fogyasztás - meglepően olcsó áron ____________Az 1991-es „Év autója” R ENAULT ciíó 744 600 Ft-tól (plusz áfa) A német autópiac sztárja RENAULT 19 848 112 Ft-tól (plusz áfa) Rendszámmal, helyszínre szállítva. EZ MÁR MÁS! MINŐSÉG/ RENAULT az Alföld Áruházban, május 3-ától! ü

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents