Petőfi Népe, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-18 / 90. szám
— 4 • PETŐFI NÉPE • 1991. április 18. MEGSZŰNIK A SZEMÉLYI SZÁM? Egy döntés beláthatatlan következményei Az Alkotmánybíróság a napokban hozott határozatával a személyi szám használatát alkotmányellenesnek minősítette. Ezentúl senki nem kötelezhető személyi számának megadására, s így sem a hivatalokban, sem más helyeken nem e tizenegy szám alapján fogják az ügyeket nyilvántartani. Ez a határozat az Állami Népességnyilvántartó Hivatal létét alapjaiban érinti, miután ezt a hivatalt éppen a személyi számon nyugvó adat- rendszer legfőbb felhasználójaként, kezelőjeként hozták létre. Dr. Horváth Ferencet, a hivatal vezetőjét az alkotmánybírósági döntés előzményeiről és következményeiről kérdeztük. — Mi indokolta több mint tíz évvel ezelőtt a személyi szám bevezetését?-— Különböző ágazati érdekek. Szükség volt a választók nyilvántartására és ehhez a személyi számra, mint a számítógéphez kötődő adatfeldolgozási eszközre. Szükség volt rá honvédelmi célokból, a társadalombiztosítás számára, és például azért is, hogy az iskolaköteles korúak mindenkori listáját vezetni lehessen. Maga az Állami Népességnyilvántartó Hivatal meghatározott közigazgatási célokkal létesült, és ezen célok szolgálatának az eszköze a személyi szám. — Jogász körökben már bevezetésekor is hallatszott olyan vélemény, mint amely alapján most az Alkotmánybíróság határozatot hozott. Tehát hogy az alkotmányt és a személyiségi jogokat sértő a személyi szám. — Az én véleményem szerint a személyi szám önmagában nem, csak adott esetben annak felhasználása lehet alkotmánysértő. Svédországban, Finnországban, Dániában is van személyi szám. Az más kérdés, hogy ott kifejezetten technikai azonosításra használják, és nem fétisként. — Ezalatt mit ért? — A személyi szám ellenzői azzal indokolják ellenérzésüket, hogy a személyi szám alkalmazása magában hordozza a számitógépes nyilvántartások összekapcsolásának lehetőségét. Akik ezt mondják, azoknak tulajdonképpen igazuk van. Csakhogy nem lehetetlen, legfeljebb nehezebb, a számitógépes nyilvántartás összekapcsolása akkor sem, ha nincs személyi szám. Akinek az a célja, hogy törvénytelen célokból összekapcsolja a számítógépes nyilvántartásokat, azt a személyi szám léte vagy hiánya ebben nem befolyásolja. A népesség-nyilvántartás egyébként ma nem összekapcsolt nyilvántartás. Tehát nincs összekötve például a társadalombiztosítás számítógépes nyilvántartásával. De ha valaki meghal, ezt a társadalombiztosítás tőlünk a személyi szám közvetítésével tudja meg. Vagy ha az APEH-nak — amelynek a nyilvántartásával a miénk természetesen szintén nincs összehangolva — személyazonosítási gondjai vannak, akkor azt törvényes alapon, a népesség-nyilvántartástól, a személyi szám közvetí- tésével tudja meg. — Ön szerint tehát a személyi szám törvényes keretek között továbbra is használható lenne? — Azzal én sem értek egyet, hogy ezt az azonosítási rendszert korlátlanul mindenki használja. Például a banki számlavezetést sem biztos, hogy ez alapján kell csinálni. De valamiféle azonosító rendszerre szükség van az országban, mert jogaink érvényesítéséhez a kilétünket szinte minden egyes alkalommal valamilyen formában igazolni kell. Ez itt, ebben az országban így alakult ki, más országokban eleve elhiszik, hogy azzal állnak szemben, akinek mondom magam. — A személyi számot pótló, azt kiváltó azonosítási rendszer kiépítése vajon mennyibe kerülhet? — Ennek nagyságáról csak körülbelül van fogalmam, de az bizonyos, csak a népességnyilvántartást átszervezni — ide értve az ön- kormányzatoknál vezetett nyilvántartásokat is — sok száz millióba kerülne. Nyilvánvalóan csak drágább lehet az ezt követő rendszer, miután a személyi szám csak tizenegy karakter, vagyis ennyi betűt kell egy számítógépen leütni. A nevet, születési helyet, időt, anyja nevét leírni — amelyek együttesen alkalmasak arra, hogy egy ember személyi azonosítását kizárólagossá tegye — körülbelül száz leütést igényel. — Mihez kezd ezentúl a népesség-nyilvántartás, valamint a többi, szintén a személyi számra épült nyilvántartási rendszer? — Az Állami Népességnyilvántartásnál milliárdos nagyságrendű adatvagyon halmozódott fel, amelynek a kulcsa, a technikai alapeszköze a személyi szám. Ezenkívül létezik a közigazgatási intézményrendszer, amelynél az elmúlt tíz évben a személyi szám belső információs rendszerré vált. A bankok, biztosítók, sőt a különböző munkahelyek bérkifizetései is erre a rendszerre épültek. Most a személyi szám helyett ki kell építeni egy másik rendszert, mert gondolom, nem fog megszűnni a sorkötelesek, az iskolakötelesek, vagy például a 70 éven felüliek egészség- ügyi célokból történő nyilvántartása sem. — Mekkora összeget emésztett föl annak idején a személyi szám bevezetése, az azt felhasználó gépi rendszer kiépítése? — Az egész rendszer működése körülbelül hárommilliárdos befektetést igényelt összesen, az indulástól egészen a mai napig. A rendszerrel elért megtakarítások és a ráfordított kiadások körülbelül mostanra egyenlítődtek ki. Vagyis a rendszer hasznait éppen mostantól fogva lehetne élvezni. — Mi az Ön véleménye az Alkotmánybíróság határozatáról? — Nem mondhatom, hogy örülök, de mint közhivatalnokot, természetesen engem is kötelez az Alkotmánybíróság határozata. Talán, ha nem azonnal végrehajtandó határozatról lenne szó, ha több idő állna a végrehajtás rendelkezésére, akkor mód nyílt volna arra, hogy mindenki átgondolja: hogyan lehet azokat a károkat enyhi- teni, amelyek az azonnali végrehajtás miatt szükségszerűen bekövetkeznek. H. M. Remények és kínálati piac Pangás van a mezőgazdaságban, már ami a beruházásokat illeti. A nagyüzemek és a magángazdák pénztárcája olyannyira üres, hogy még állami minősítésű vetőmagra sem jutott, több helyen betervezték a tavaszi fejtrágyázás elmulasztását és a későbbiekben csak a legszükségesebb növényvédelmet végzik el. Új gépek, eszközök alig-alig kerülnek a nagy- és kisüzemek portájára, ahol csak lehet, javítgatják, házilag felújítják a régieket. Ebben a pénztelen, fizetésképtelen helyzetben egyre több helyen tapasztalni, hogy az üzemek gépeket adnak el, s a kereskedéssel foglalkozó cégek is ár- és egyéb kedvezményekkel kívánnak megszabadulni a múlt évben bespájzolt traktoroktól, ekéktől és szinte minden anyagtól, eszköztől. Valódi versenyhelyzet alakult ki a gépkereskedelemben — mondotta a minap dr. Mormer Miklós, a kecskeméti Agroker Vállalat igazgatója. A kínálati piacot mutatja, hogy minden forgalmazó eladni szeretne, csalogatja a vevőket, az Agroker még annak vállalásával is ki akarja üríteni gép-, alkatrész- és eszközraktárait, ha történetesen ráfizet az üzletre — olcsóbban adja, mint vette. Inkább ezt választják, mintsem a 40-50 százalékos kamatú készletfinanszírozási hitelt. Erre a megoldásra persze csak a tőkeerős cégek képesek és arra is, hogy amikor eldől végre a privatizációs vita, és világossá válik, hogy milyen úton indul el, milyen szerkezetű lesz a mezőgazdaság, az akkor — remélhetőleg az ősszel — jelentkező gép- és eszközigényeket gyorsan kielégítse. Úgy hírlik, hogy a múlt évben az országba mintegy kétezer MTZ traktorral több érkezett a különböző csereüzletek következtében, mint amennyire fizetőképes kereslet van. Az értékesítők arra spekuláltak, hogy hatalmas haszonnal adnak túl rajta, hiszen az idén dollárelszámolásra áttért szovjet— magyar kereskedelemben minden termék ára (lásd a gépkocsikat) csaknem megduplázódott. De mivel az ágazatban nincs pénz, alig kelnek a tavaly még nagyon keresett gépek. A székesfehérvári Agroker Vállalat is igyekszik piacot találni Bács-Kiskunban. A keceli központú Magyar Kertészek Egyesületével kötött bizományosi szerződést traktorok, pótkocsik, permetezők, vegyszerek stb. eladására. Az egyesület kikötötte, csakis úgy vállalkozik a forgalmazásra, ha a hazai átlagárak alatt tudja kínálni a székesfehérváriak portékáit. A 30 milliós árukészletükben valóban sok az olcsó traktor, apró cikk, ha csupán azt nézzük, hogy egy női munkaköpeny már száz forintért megvásárolható. A keceli telepen eddig is kedvező áron jutottak a megye kertészei a szükséges gépekhez, anyagokhoz, most még nagyobb a lehetőség. Arról nem is beszélve, hogy a gombamód elszaporodott gazdaboltok sem tehetnek mást, engednek a felsrófolt árakból, mert a verseny őket is erre kényszeríti. Kétségtelen, hogy az ipari termékeket illetően a mezőgazdaságra „rátört” viszonylagos olcsóság valamit segít abban, hogy a termelést folytathassák, s ne süllyedjen mélyebbre az ágazat. E remény persze csak azokat táplálhatja, akik eddig is eredményesen dolgoztak, s maradt még szabad pénzük is ehhez. Csabai István KJ Egy év, és a mellékutak járhatatlanná válnak A legolcsóbb állagmegóvási technológiára sincs elegendő pénz Egyre romlik közútjaink állapota. Ehhez nem kell különös bizonyíték, hiszen aki közlekedik, az közvetlen tapasztalatokkal rendelkezik. Mi az oka az állagromlásnak, egyáltalán mivel, hogyan lehetne ezt megállítani? Ezekre a kérdésekre kértünk választ Ambrus Attilától, a Kecskeméti Közúti Igazgatóság vezetőjétől. — Furcsa dolog, hogy az útállapot romlásával kapcsolatos kérdésre először az avarégetésről, illetve a szemét elszállításáról beszélek. De ennek oka van. Az út menti avarégetés és a szabálytalan közlekedés évente 3 milliós kárt okoz az igazgatóságnak. Az avarégetéskor a műanyag szélességjelzők elolvadnak, a járművek kitörik, de ezeket éppen a biztonságos közlekedés érdekében pótolni kell. A főútvonalakon 10-12 kilométeres távolságokban, a pihenőhelyeken, szeméttárolókat helyeztünk el, de sajnos, az emberek nem az útközben keletkezett, hanem a házi szemetet is ide hordják, az elszállítás ismét évi kétmilliós többletköltséget jelent. Ebből az ötmillió forintból 2-3 ezer tonna kátyútla- nításhoz szükséges anyagot lehetne bedolgozni. Erre az évre egyébként pontosan ennyi pénz áll rendelkezésünkre az út hibáinak kijavításához. — Az úthálózat romlását lassítani kell, mert ha ilyen ütemben mennek tönkre a pályaszerkezetek, előbb-utóbb lehetetlen lesz közlekedni. — Éveken át arról beszéltünk, hogy csökkenteni kell a burkolatok állagromlását, s ehhez bizonyos összegek rendelkezésünkre álltak, amelyek éppen hogy csak elegendőek voltak. Amit az idén az utak állagmegóvására költhetünk, nem éri el a tavalyi összeg felét. Emellett minden megdrágult. Csupán egyetlen adatot. A sokat szidott felületi zárás — kiszórt bitumenre zúzalékot terítenek, s ezt a gépjármüvek „tapossák” a burkolatba — négyzetmétere tavaly 30, az idén már 50 forintba kerül. A múlt évben egymillió négyzetméteren végezhettük el ezt a munkát, az idén mindössze 150 ezerre lesz pénzünk. — Az említett felületi zárás olcsó technológia, amely az aszfaltozásnak mindössze egytizedébe kerül. Az elöregedett burkolatok romlását ez a kezelés megakadályozza, hiszen nem ázik be, nem fagy szét. — Valóban, ez a technológia hiányozni fog. Ha nem kapunk pénzt, jövőre a mellékútvonalak — a négy- és ötszámjegyüek — járhatatlanná válnak. Hosszanti gyűrődések, keréknyomvályúk, repedések alakulnak ki az utakon. A megyében levő állami közúthálózat fenntartására a költségvetés 60 millió forintot biztosított. Ehhez még nyolcvanmillió kellene, hogy a legolcsóbb technológiával védekezzünk az állagromlás ellen. Miért kellene a biztosítottnál is magasabb összeg erre a célra? A már említett hatvanmillió forintból kell megoldani a burkolatfestést — ez a közlekedésbiztonságot szolgálja, s míg tavaly százezer, az idén csupán 41 ezer négyzetmétert festhetünk, amelynek az ára 10,5 millió —, a táblák cseréjét, felújítását, ami szintén ötmillió forint. — A hatvanmillió gyorsan negyvenötre olvad, amelyből lehetetlen a több mint kétezer kilométeres úthálózat állagát azonos szinten tartani. Segíthet ebben a sokat emlegetett világbanki hitel? — Kilátásaink vannak, de konkrétumaink nincsenek. A világbanki kölcsönökből összesen 65 millió forintot kaptunk, s az mindössze két feladat megoldására elegendő. Baján az 55-ös úton hat, Solt és Kecskemét között az 52-es úton 3 kilométeres szakaszt tudunk aszfaltozni. Nem épül ebben az évben új összekötő- és kerékpárút sem, pedig mindkettőre nagy szükség lenne. Ézen a szomorú helyzeten aligha lehet pénz nélkül segíteni. Nem kell vészmadárnak lenni, hogy megállapíthassuk: ha továbbra is ilyen keveset költünk az utakra, tönkremennek a burkolatok, növekedni fog a balesetek száma, ellehetetlenül a személy- és az áruszállítás. Gémes Gábor A hírek szerint több száz olajkút lángol az Öböl környékén, főként kuvaiti területen. Elfojtásukat nem lehet sokáig halogatni, mert a térség fölött gomolygó füstfelhő ökológiai katasztrófával fenyeget, arról nem is beszélve, hogy a kivérzett Kuvaitnak minél előbb szüksége volna arra. hogy a normális termelés beindulhasson. Miként lehet megbirkózni égő olajkutakkal? Erről beszélgetünk dr. Szurovy Géza olajkutatóval, aki a hatvanas években maga is éveken át dolgozott és tanított Irakban. — Hazai tapasztalatokból is tudjuk, meg egyetlen égő olajvagy gázkút is rémisztő látvány, hát még ha egyszerre öthatszáz ég. Hogyan lehet itt egyáltalán munkához látni? — A valódi helyzetről egyelőre hézagosak az információink. Egyáltalán nem biztos, hogy valamennyi jelenleg égő olajkutat fel is robbantottak; lehet, hogy egy részükön egyszerűen csak megnyitották a tolózárakat és felgyújtották. Ez a szerencsésebb eset, mert ezeket a hűtés után pár óra alatt el lehet zárni. Az úgynevezett vadkitörések elfojtásának megvannak a kidolgozott technológiái. A leginkább hagyományos ezek közül a robbantás. Ezt dinamittal végzik, s célja az, hogy szinte elfújja a lángot, hiszen robbanáskor oxigénelvonás történik, másrészt a nagy nyomás szünteti meg az égést. Ennél fejlettebb a szovjetek által kidolgozott turboreaktív módszer. Egy átalakított repülőgép-hajtóműből kiáramló nagy nyomású gázsugárral vizet porlasztanak a lángra, megszakítják a kútfolyadék áramlását. A Bunsen- égő lángjára szeretnék emlékeztetni; ott sem közvetlenül a cső kimenetelénél lobog a láng, hanem valamivel följebb. Egy égő olajkút eloltásánál is arra kell törekedni, hogy ezt a távolságot a kútfej és a láng közt megnöveljük és megszakítsuk. Ezen alapul egy magyar szakember, Szöcs István szabadalma is. A módszer lényege, hogy alulról, a kútfej tengelye mentén, hirtelen nagy nyomással rendkívül apró szemcsés homokot áramoltatnak fölfelé, ezáltal megnövelik azt a teret, ahol nincs égés, és a láng ellobban. Ezt az eljárást az algyői kísérleti telepünkön már eredményesen kipróbálták, szerencsére éles helyzetben még nem volt rá szükség. — Nyilván annyiféle a probléma, ahányféle a kútkitörés, ráadásul nem elég az égést megszüntetni, hanem a kutat újból működőképes állapotba kell hozni. — Néhány dologban minden kútkitörés elfojtása megegyezik. Mindenekelőtt igen sok vízre van szükség, hogy a kút környékét végig a munkálatok alatt hűteni tudják. Ezután a már említett módszerek valamelyikével meg kell szakítani a kútfolyadék égését, majd meg kell vizsgálni, mennyire sérült a kútfej. A roncsolódásokat el kell távolítani, ami általában ugyancsak robbantással történik. Ezt olyan pontosan kell végrehajtani, hogy lehetőleg teljesen ép perem maradjon vissza, hiszen a további szereléseket ezen kell elvégezni. Ezután emelik be daruval a kitörésgátlót, amely lényegében egy tolózár. Ilyenkor még nyitott állapotban van. és ha a helyére került — ott a helyszínen, kézzel kell ráerősíteni, • t űzoltó gyakorlat a/ iillési olajmc/ön. Felkészülés a tűzoltási gyakorlatra. ami igen veszélyes feladat —, el kell zárni. Ekkor a kitörés lényegében el van fojtva, hátra van azonban még a kút „megölése”. Egy szeleprendszeren át igen nagy fajsúlyú folyadékot, úgynevezett nehéziszapot kell benyomni a kútba, amely megakadályozza, hogy a rétegnyomás továbbra is felfelé nyomja a kútfolyadékot. Ha mindez megtörtént, le lehet venni a kitörésgátlót, és felszerelhető a „karácsonyfa”, vagyis a termelőfej, amelyen keresztül szabályozott módon jöhet ki az olaj és a földgáz. — Szóba került, hogy Kuvaitban esetleg magyar szakemberek is részt vennének ilyen jellegű munkákban. Tudomásom szerint a területre egyelőre nem a kuvaiti kormány, hanem az amerikai katonai hatóságok adnak belépési engedélyt. Csupán feltételezem, hogy az amerikaiak szívesebben részesítik előnyben a saját szakembergárdájukat. Amerikai ugyanis a leghíresebb kútelfojtó akciócsoport, a Red Adair is, amely arról híres, hogy mindenütt ott van, s mindig képes valami újat kitalálni, hogy hírnevét és persze a bevételét növelje. Mindenesetre az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt megbízottai már tárgyalnak Londonban a kuvaitiakkal, és reméljük, hogy sikerrel járnak. — Több százra becsülve a megrongálódott kutak számát, meddig tarthat, míg nagyjából rendbe hozzák a kuvaiti kőolaj- kitermelést? — Egy-egy kútkitörés elfojtása egy-négy hétig is eltarthat. Nem hiszem, hogy az egész világból összesen húsz-huszonöt elfojtó brigádot össze lehetne szedni. Ha mondjuk négyszáz égő kúttal számolunk, véleményem szerint egy-másfél évbe is beletelhet, mire mindegyikkel elkészülnek. N. G. öljünk olajkutat?
