Petőfi Népe, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-13 / 86. szám

1991. április 13. • PETŐFI NÉPE • 5 KÖRNYEZETÜNK Erdészek a megmondhatói, milyen óriási erőfeszítésbe és milyen sokba került az Alföld fásítása. Az eredmény nem áll arányban a ráfordítással. A természetes erdőkhöz hasonlítva a homokhátsági erdők bizony szerények: a laikus így fogal­mazhatja meg a látható különbséget. A szakemberek pedig egymással vitatkoznak. Az „ultrazöldek" egyenesen környe­zetszennyezésnek nevezik az Alföld fásítását, mások viszont azt tartják: a régi önmagához kell hasonlítani a Duna- Tisza közi tájat, az itteni erdőkről csak ennek alapján szabad véleményt mondani. Kipusztítottuk, s most újrateremtjük A hajdani erdős-sztyeppés Duna Tisza közén az ember évszázadokon keresztül irtotta a fákat, pusztította környeze­tét. Ez egyebek között a levegő porszennyezettségének növe­kedéséhez vezetett, ami pedig — közismert — alapvető oka volt a tüdővész terjedésének. Fák nélkül még ma is olyan szörnyű homokviharok pusztítanának itt, mint régen: tönkretéve a termőföldet, betemetve a kultúrnövényt, a há­zakat akár az ablakpárkányig, eltorlaszolva az utakat, sebes­re csapkodva mindenkit, akit a szabadban ér. Csak a felso­roltak közül is elég egyetlen ok a meggyőződéshez, hogy az Alföldön fásítani kellett — és kell. S ebben az sem lehet perdöntő, hogy az e vidéken telepített erdő olyan, amilyen. A természetes erdőkhöz képest valóban fajszegény, egysze­rűbb életközösség. Miért? Az ember roppant büszke arra, hogy a képességei révén egyedül uralja a Földet. Csak éppen a természetet nem tudja legyőzni: nem marad büntetlenül, ha megszegi törvé­nyeit. Miután a Duna—Tisza közén kipusztították az „ere­deti természetet”, a tájnak nem csak a képe változott meg. Már a levegő, a klíma sem volt ugyanaz, sőt, az időjárás is megváltozott, miként a talaj szerkezete, vízháztartása, ter­mőképessége. Itt már semmi sem volt ugyanaz, mint régen. Az embert, ha újra elfogadható, konszolidált környezetet akart itt teremteni, nem segíthette a tapasztalat. Azt kellett megtanulnia, hogy milyen növényzetet lehetne meghonosíta­ni a megváltozott természeti körülmények között. S mert az Alföldön folyton-folyvást beavatkozik a természetbe víz­szabályozással, meliorációval stb. —, ez a lecke állandóan előtte áll. A jobb minőségű termőterületet — ahol hajdan az erdők voltak — mezőgazdasági termelésbe vonták. Erdősítésre csak — és kizárólag csak a más növénykultúrával gazda­ságosan nem hasznosítható területek jutottak. Olyan fákat kellett tehát telepíteni, amelyek a gyenge termőképességű talajon is megmaradnak. Nos, ezeket éppen az itt nem ősho­nos fajták között találták meg a szakemberek. így kerültek az Alföldre a fenyőfajok és az akác. Mi még tudjuk, hogy nem idevaló, ezért bántja — ha bántja — ízlésünket, de az utánunk következő generációk már e tájba születnek, nekik ez lesz a természetes. Legfeljebb tudomásul veszik, hogy a hegyvidéki fenyvesek sokkal látványosabbak. A telepített alföldi erdők másik sajátossága, a fajszegénység is annak következménye, hogy az adott természeti körülmények kö­zött kevés fafajta marad meg. Nem a savas eső, hanem az aszály Az ember tökéletlenül tudja utánozni a természetet. A nem klasszikus értelemben vett erdős tájon telepített, nem őshonos és fajtaszegény egyedekből álló alföldi erdők sokkal sérülékenyebbek, mint a természetesek. Sokkal több gondo­zást igényelnek, s mégis könnyebben megbetegszenek. Az első generációs mesterséges erdőre különösen igaz ez. A ké­sőbbiekben ugyanis, amint az ember művét a természet, úgymond, befogadja, hozzásegíti önvédelme kialakításához. • Ember járt az erdőben .. . Például az első generációs fenyőerdők nagy kártevője a haj­tásgörbítő lepke. (A hajtásba pakolt petéjéből kikelt lárva kieszi a hajtás belsejét.) Később azonban megjelent és egyre inkább terjed ennek a kártevőnek az ellensége, a fürkészlégy is a telepített fenyőerdőkben. Bács-Kiskun megyében nincsenek savas esők, mivel nincs olyan sok ipari üzem. Egyre több gondot okoz azonban a fokozódó vízhiány. Nemcsak az az oka, hogy kevés a csapa­dék, hanem az emberi beavatkozás, valamint az, hogy túl sok talajból nyert vizet fogyasztunk. Van olyan szakmai vélemény, ami szerint az erdőtelepítés is hozzájárult a talaj- vízszint-süllyedéshcz. Csakhogy:.néhány száz évvel ezelőtt is a mostanihoz megközelítően hasonló nagyságú volt a Duna •"Tisza közén az erdők területe,’ a vízkészlet viszont sokszo­rosa a jelenleginek. Az itt őshonos, természetes erdőket alko­tó, vízigényes kocsányos tölgyesek és fehérnyárasok területe egyébként is jelentősen csökkent, a telepített szárazságtűrő­ké viszont annál inkább növekedett. Ám bármi okozza is a talajvízszint süllyedését, ha így folytatódik, bizonyos termő­helyek már az erdőtelepítéseknek sem fognak megfelelni. Ilyen körülmények között az aszály különösen nagy káro­kat tud okozni az erdőben, hiszen az elmaradt csapadékot a fák a talajból sem pótolhatják. Nos, a hetedik év után már nemcsak a fiatal, hanem az idősebb erdőkben is károkat okozott az aszály. A fiatal erdőkben több mint 1000 hektár­nyi pusztult el a szomjúságtól. (Ezt úgy kell érteni, hogy az ilyen okból kipusztult fák ekkora területet foglalnának el, ha egy helyen lennének.) Emelkedett az utóbbi időben a tűzese­tek száma is, a korábbiaknak két-háromszorosára. Ez is összefüggésben van a szárazsággal. Újabb nagy feladat an­nak a kérdésnek a megoldása, hogyan lehetne megállítani a talajvízszint süllyedését. Szakemberek kutatják a lehetősége­ket. ám egyelőre még az alapvető kérdésben hogy tudniil­lik mi okozza a jelenséget sem sikerült egyetérteni. Almási Márta ÁLLATVEDELEM Gazdátlanok Kóbor állatok a városban. Egyre több van belőlük: kivert kutyák, fal mellett surranó, vedlett szőrű macskák. Sajnálatra méltó lé­nyek, de bosszantóak, s időnként veszélyesek is. A város üldözöttéi, „akikre” az emberek többsége rossz szemmel néz. Van, aki meg­ijed, ha egy kóbor kutya mellészegődik, van, akinek elfacsarodik a szíve, de otthagyja, mert nem tudja, hová vigye, s van, aki ételt ad neki. De nagyon kevesen vannak, akik befogadják, többnyire azért, mert aki szereti a kutyát vagy a macskát, már amúgy is tart egyet. Mi marad a gazdátlanoknak? A to­vábbi kóborlás vagy a sintértelep? De hát vannak még egyáltalán sintér- vagy szebb szóval gyepmesteri telepek? Baján, Kecskeméten és Kiskunhalason, ahol ez iránt érdeklődtünk, vannak, koráb­ban tanácsi, most pedig önkormányzati keze­lésben. A telepek kettős, tulajdonképpen ha­tósági feladatot látnak el: egyrészt begyűjtik a kóbor állatokat, másrészt eltakarítják a kü­lönböző elhullott állatok tetemeit. U tóbbi fel­adat nyilvánvalóan fontosabb, elsősorban egészségügyi szempontból. Egy biztos: a gyepmesteri telepek nem menhelyek. Általá­ban egy-két hétig tartják a begyűjtött ebeket. Szerencsések, amelyek ez idő alatt gazdára lelnek. A többiek rosszul végzik: vagy az álla- tifehérje-feldolgozó vállalatnál vagy vala­mely kutatóintézetben, kísérleti állatként (Kiskunhalasról például a Szegedi Orvostu­dományi Egyetemre kerülnek). A nagyon rossz állapotban lévő, beteg négylábút rögtön állatorvos kezére adják, persze, nem azért, hogy meggyógyítsa — ugyan, ki fedezné a költségeket?—, hanem, hogy az orvos kímé­letesen jobblétre szenderítse őket. A városlakók általában tudják, hogy a településen működik gyepmesteri telep. Gya­koriak a bejelentések, s ilyenkor elindul a helyszínre az autó vagy a lovas kocsi. A be­fogási módszerek különbözőek, „legme­nőbb" a speciális hurok, amivel nem könnyű elkapni egy kutyát, de ha már sikerült, a gyepmesternek vigyáznia kell, nehogy vélet­len megfojtsa a zsákmányt. Baján kábítólö­vedéket is használnak, Kecskeméten pedig ketrecet. A lényeg: csapdába csalni a gyanút­lan ebet, s mi mással lehetne legjobban csap­dába csalni egy éhező, gazdátlan kutyát, mint ennivalóval? Aztán már csak be kell dugni a szállító járműbe. Előfordul, hogy az üldözött közben pártfogóra lel, vagy váratla­nul kiderül: valaki így próbált megszabadul­ni a szomszéd túlságosan szabadjára enge­dett kutyájától. Mindez kegyetlenül hangzik? Hát igen. Csakhogy a tanácsok sem dúskáltak a pénz­ben, s az önkormányzatok most még súlyo­sabb helyzetben vannak. Az e célra rendelke­zésre álló keret szinte ki is merül azzal, hogy a telep (egyetlen!) alkalmazottjának bérét fizetik, ami marad, az munkaruhára, fertőt­lenítőszerekre, eszközökre kell (Baján példá­ul évi 200-300 ezer forintot tesz ki a telep fenntartásának költsége). A bajai és kiskun- halasi telepeket nem láttuk, de a kecskeméti elég lehangolóan fest. Néhány ócska ketrec és néhány még ócskább kutyaház. De az ide kerülő állatok legalább enni kapnak, és senki sem dobálja kővel őket. Az önkormányzatnak egyik városban sincs pénze menhely fenntartására, az állat­védőknek — ha egyáltalán vannak — úgy­szintén. Mi legyen a városok kóbor lakóival? Annál is inkább fonto%kérdés, mert a szaba­don csavargó állatok ellenőrizhetetlenül és korlátozhatatlanul szaporodnak. Sorsuk ma a gyepmestertől, s néhány irgalmas szívű em­bertől függ. Nagyon kevés olyan szerencsés és kivételes kutya van, mint Béla, a bajaiak városi ebe. „Ő” a közkedvelt lények öntuda­■< iával és magabiztosságával sétál a városköz­pontban, és mentelmi joga van. De a többség nem ilyen. Inkább olyan, mint az a fekete kutya, amelyikkel egy zsúfolt pesti buszmeg­állóban találkoztam. A mindenre elszántak nyugalmával egyenesen a szemembe nézett, szinte „megkérdezte": kell neked egy kutya? Mielőtt felocsúdtam volna, otthagyott, hogy elszántan kercssen-kutasson tovább: hol az az ember, aki befogadja? Keres, amíg el nem üti egy autó vagy végleg el nem vadul. Kevés reménye van, hogy menhelyre talál. A „vidé­kieknek" pedig még kevesebb. Hiszen ki tud ma, ebben az egyre szegényedő országban állatmenhelyekre pénzt áldozni? — magyar — Tudja-e... ... hogy a hazai élővilágból ed­dig 40 növény- és 53 állatfaj pusz­tult ki, s több mint 1100 faj veszé­lyeztetett? ... hogy az országos jelentőségű védett területek száma 170, ebből 4 nemzeti park, 42 tájvédelmi körzet és 125 természetvédelmi terület; ha­zánkban védett valamennyi bar­lang, 415 növény- és 619 állatfaj? .. . hogy Magyarországon az évi 100 millió tonna keletkezett hulla­déknak csak a felét hasznosítják, s ez az arány meg sem közelíti a fej­lett államokban megvalósított újra­hasznosítást? ... hogy becslések szerint min­den tonna újrahasznosított papír 17 átlagos méretű fa, 26 500 liter víz megtakarítását eredményezi, és 27,2 kilogramm légszennyezéstől mentesíti a környezetet? Vízminőségi tájékoztató Az alábbi adatokat az Alsó- Dunavölgyi Környezetvédelmi Fel­ügyelőség (Baja) bocsátotta rendel­kezésünkre. A vizsgálatokat kétha­vonta összesítik. Az 1991. január—február hóna­pokban a területen lévő felszíni vi­zekből vett vízminták vizsgálatai­nak eredményei a szokásos téli víz­minőségi képet mutatják. Az oldottsó-tartálom a szervet­len anyagok mennyiségére utal. A víz oxigénháztartását reprezen­tálják az oldottoxigén-tartalom, il­letve a szerves anyagok lebontásá­ra felhasználódó oxigén mennyisé­ge (KOI-jelölés). A nitrogénház­tartás alakulását az ammonium- és a nitrátion koncentrációi jelzik. A víz esetleges olajszennyezettsé­gét az ultraibolya (UV) tarto­mányban mért olajtartalom követi nyomon. A Duna dél-magyarországi sza­kaszán az oldott ortofoszfátium- és az UV módszerrel mért olajtar­talom haladta meg az első osztály­ra előírt határértéket. A mikrosz­kopikus vizsgálatok alapján vi­szonylag kedvező vízminőségi álla­potról számolhatunk be: alacsony volt a planktonban a csillós és os­toros állati egysejtűek, valamint a gomba- és baktériumfonalak rész­aránya. Az algaszám- és a kloro­filltartalom mutatószámai január­ban alacsonyak voltak, ezek az ér­tékek február elejétől fokozatosan emelkedtek, és a hó végére a Duna elérte az eutrofikus (bőven termő) állapotnak megfelelő a-klorofill- értéket (61 mg/köbméter). A Sugovica esetében az UV olaj mindkét hónapban, a nitrátion ja­nuárban, az ammonium pedig feb­ruárban haladta meg az első osz­tály határértékeit. Az előző évi azonos időszakot vizsgálva a kis­mértékű eltérések az eltérő hidro- meteorológiai körülményekkel magyarázhatók. Januárban a Du­náéhoz hasonlóan alacsony volt a trofitási szint, az a-klorófill- és az algaszám értéke. Február elején magasabb (mezo-autrofikus álla­pot), majd február végén már többszörösen is meghaladta (152 mag/köbméter) a Duna klorofill­értékét. A Szelidi-tó vizminőségében az 1990. évi azonos időszakhoz ké­pest a sótartalom lényeges csökke­nését tapasztaltuk. A KOI értékei, a nitrát- és ammóniumion kon­centrációi is kismértékben csök­kentek az előző évi azonos idő­szakhoz képest. A tó vizében kevés az alga, szegényes a fitolplankton: alacsony az algaszám és az a- klorofill értéke. A Vadkerti-tó esetében a KOI és a nitrát-, valamint ammóniumion koncentrációi csökkentek kismér­tékben az előző évi azonos idő­szakhoz képest. A tó vizében kevés az alga, szegényes a fitoplankton: alacsony az algaszám és az a- klorofill értéke. NE KERGESSE AZ UTCÁRA TEGNAP DÉDELGETETT, MÁRA MEG­UNT VAGY TERHESSÉ VÁLT HAJDANI KEDVENCÉT! INKÁBB NÉZZEN KORUL: HÁTHA MÉGIS AKAD VALAKI, AKI BEFOGADJA. ÖTVEN KILÓ AZ ÁTLAGFOGÁS Dunavecsén kincs a Malomér Szemnyugtató látvány a szépen elren­dezett dunavecsei határ. A földek vetés alá kerültek, s hatalmas táblákban „nyújtózkodnak” a maloméri csatorna mindkét partján. Kulcsár Pista bácsi már nyugdíjasán is jó érzéssel pihenteti tekin­tetét egykori munkahelyén, s nosztalgiá­val emlékezik a kitűnő krumplitermésre. Azt meg különösen emlékezetébe véste, amikor több mint kétkilós burgonyasze­meket fordított ki az eke a jó feketeföld­ből. — Az 1960-as évek derekán történt, hogy itt dolgoztam, a gyerekek meg fog­ták a halat a csatornában — mondja. Aztán addig néztem őket, amint fog­ták a halat, hogy nekem is csináltak egy pecát. Halat azonban nem tudtam vele fogni. A fiúk egy alkalommal elmentek játszani és otthagyták a vízben a botjai­kat.. Arra lettem figyelmes, hogy az egyi­ket a hal rángatja. Jó másfél kilós potyka volt. Az volt az első fogásom, s azután az 1960-as évek derekán én is jegyet vál­tottam. Azóta rendszeresen lejárok a víz­partra. Nem véletlen tehát, hogy a csatorna­parton találkoztunk. Ott adtak egymás­nak randevút az egyesület tagjai április első hétvégéjén, hogy összegyűjtsék a szemetet, elrendezzék a vízpartot. A Malomér a Fűzvölgyi csatorna 4.5 hektáros holtága, amely 5,5 kilométer hosszan kígyózik Dunavecse irányába. Hat-hét évvel ezelőtt került horgászkeze­lésbe, s amint Müller Péter társadalmi halőrtöl megtudtam, azóta rendszeresen telepítik. Ponty, amur, süllő, csuka, ká­rász és törpeharcsa a lakója. A vízterület elsősorban mezőgazdasági, öntözési cé­lokat szolgál, de kielégíti a horgászokat is. Akinek volt már a zsinórján 16 kilós amur vagy 7 kilós nyurgaponty, annak fogalma lehet róla, milyen élmény a hor­gászat, a halfogás. Nem véletlen, hogy körülbelül hétszáz tagja van az egyesü­• A Maloniércn is tolt, aki komo­lyan vette a környezetvédelmi napot: Frascsa István gyűjtötte a szemetet, akinek a felesége is lelkes horgász. (Walter Péter felvétele) letnek, közöttük nők és ifjúsági korú fiúk is. Az éves átlagfogás eléri a 40-50 kilo­grammot, ami vonzóvá teszi a Malomér látogatását. Ilyenkor, tavasszal, a giliszta a sláger, később pedig a pufóka, meg a Ju­hász-féle tarhonya a legjobban bevált csa­li. A vándorhorgászokat is szívesen fo­gadják, akik az egyesület irodájában vagy a halőrnél válthatnak napijegyet. A jó egyesületi munkára jellemző, hogy tavaly egyetlen fegyelmi ügy sem volt. Müller Péter szerint ez annak tulaj­donítható, hogy már a jegyváltásnál el­magyarázzák a tagjaiknak a jogaikat és a kötelességeiket. Az idegenekre pedig odafigyelnek. Az a tapasztalatuk, hogy jobb a bajt megelőzni, mint utólag orvo­solni. így készül a maloméri halászlé (Müller Péter receptje) A ponty fejét, farkát az összevágott vöröshagymával szét­főzöm, és két krumplival átpasszírozom. Amikor lehűlt, bele­teszem a halszeleteket, és felengedem vízzel. Forrás után hozzáadom a paprikát, egy kávéskanálnyi paradicsompürét és félórái főzés után kész a halászlé. MA NYIT A KECSKEMÉTI ZÁPORTÁROZÓ Méretes pontyok várják a horgászokat Az elmúlt év kecskeméti horgász­szenzációja volt, hogy a szabadidő- központban megnyílt a kapu a kecs­keméti horgászok előtt. A kezdeti nagy érdeklődés aztán később mér­séklődött, de a jó fogások híre egész évben kicsalta a szabad idő hasznos eltöltőit. Jó néhány kapitális ponty, amur, harcsa, süllő és busa akadt ho­rogra, s ez volt a tó legjobb propa­gandája. így aztán nem véletlen, hogy a horgászok ismét alig várják, hogy próbára tehessék a halak kapó­kedvét a záportározóban. Amint Kozma Károly, az Eszak- Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalat halászati üzemvezetője elmondta, áp­rilis 13-án, szombaton ismét kinyitják a kapukat a horgászok előtt. A múlt évihez hasonló feltételekkel — 180 forintos napijeggyel — reggel 6-tól este 19 óráig lehet horgászni. Terve­zik, hogy munkanapokon bevezetik a kedvezményezett belépést is. A 120 forintos belépő délután 14 órától az esti zárásig jogosítaná a kiváltóját a horgászatra. Újdonság, hogy a korábbi ötven stéget további tizenöttel bővítették. Ezek közül tízet a bejárattól balra, az erdő által szegélyezett partszaka­szon alakítottak ki, ötöt pedig a múlt évben épített állások folytatá­saként. A bejárat előtt pedig gépko­csiparkoló könnyíti meg a szabad­időközpontba látogatók jármüvei­nek elhelyezését. Nem vitás, hogy a kényelmi, kul­turált vendégfogadási feltételek na­gyon fontosak, a horgászokat azonban mégis az érdekli a legjob­ban, mit foghatnak majd a nagy remények vizében. Nos, az őshonos és évekkel korábban telepített állo­mányon kívül az elmúlt év őszén is jutott frissítés a vízbe. Mintegy 35 mázsa méretes (horogérett) pontyot telepítettek, ami darabszámra há­romszorosa a tavaly kifogott hal­mennyiségnek. Okkal feltételezhetjük tehát, hogy aki próbára teszi horgászsze­rencséjét, nem kell majd a piacra mennie halért . . . ÍGY VÉDJÜK A KÖRNYEZETET? Árnyék a szemétdombon A MOHOSZ Bács-Kiskun Me­gyei Intéző Bizottsága a korábbi szokásoknak megfelelően csaknem teljes apparátusát mozgósította az elmúlt hét végi környezetvédelmi napra. Az 1B tagjai vagy halőrei valamennyi találkahelyen ott vol­tak, s várták a horgászokat a szo­kásos nagytakarításhoz. A legtöbb helyen hiába. Egyesületi vezetőnek, tisztségviselőnek színét sem látták. Felvetődik a kérdés: ha a vezető sem jár elöl a példamutatásban, mit várhat a tagságtól? A mintegy hatvan kilométer hosszú Kígyós-csatoma-szakasz- nak mégis volt egy példás pontja; Akasztó. A helybeli egyesület tag­jai, akik évek óta a jó gazda gon­dosságával kezelik a horgászhelyü­ket, ezúttal fákat ültettek a vízpart­ra, hogy árnyék legyen a fejük fe­lett, ha szabad idejükben kiülnek a vízpartra. Ä legtöbb helyen azonban nem lépték át a saját árnyékukat. Selme- ci Ernő, az ib titkára joggal bosz- szankodott. Ha felszámolná a mun­kából kiállított halőrök óradíját, a gépkocsikkal megtett kilométere­ket, a szervezésre fordított időt, sokra rúgna a befektetés. Kiderül­hetne, hogy a társadalmi munka többe került, mintha fizetségért vé­geztette volna el a feladatot. Lehet, hogy a társadalmi munká­nak már korábban is nagy volt az ára, ezért értékeltük csak a vég­eredményt? Összeállította: Banczik István mL^ SÉRÜLÉKENY ERDŐK Az Alföld fásítása: környezetszennyezés?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents