Petőfi Népe, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-11 / 59. szám
NEGYVEN ÉVE ELŐFIZETŐINK — MOST MEGNYERTÉK A FŐDÍJAT! Elvittük Kapornyaiékhoz, Szánkra, a láda narancsot Egy láda gyönyörű, zamatos, nagyszemü—ráadásul abszolúte politikamentes — narancs (Kecskeméten, az OTP megyei igazgatósága előtt lehet ilyet vásárolni a Bács-Hun Gmk- nál) volt a Petőfi Böjti Népe különkiadásunk kérésztrejtvé- nyének fődíja. Amint azt megírtuk már: a szerkesztőségünkben szerdán délelőtt renHÚSZEZER ALBAN BRINDISIBEN Járványveszélytől tartanak A húszezer albán menekült szombatra virradóan immár a harmadik éjszakát töltötte a brindisi kikötő mólóján, fagyoskodva a kiosztott nejlon hálózsákokban, ét- len-szomjan. Egyre több az ájulás, betegség, az egészségügyi hatóságok járvány veszélytől tartanak. A menekültek egy része elhagyta a lezárt kikötőt, és csoportokba verődve kóborol az olasz város utcáin, élelmet kérve a helyi lakosoktól. Brindisi, Otranto és Bari lakosai önkéntes adakozással igyekeznek egyhíteni az albán menekültek helyzetén, miközben az olasz hatóságok egymásra mutogatnak. A kormány utasítására a parti őrség elkobozta a hajókat, amelyek a menekülteket átszállították az Adrián, így akarván elriasztani újabbak érkezését. Helikopterekkel és parti őmaszádokkal próbálják feltartóztatni az újabb bárkákat, eddig azonban sikertelenül. Az ENSZ menekültügyi főbiztossága (amelyhez az olasz kormány segítségért fordult a menekültek ellátására) azt ajánlotta Olaszországnak, hogy egyelőre fogadjon be mindenkit, és halassza későbbre annak elbírálását: ki politikai üldözött az érkezettek közül, és ki nem az. A parlamentben egyesek a hadsereg igénybevételét sürgették a válsághelyzetben, Virginio Rognoni védelmi miniszter azonban ezt kereken elutasította. dezett sorsoláson Kapornyai Lajos (Szánk, Béke utca 71.) nevét húzta ki dr. Gál Sándor főszerkesztő. A szerencsés nyertesnek azonnal táviratoztunk, megsürgönyözve: pénteken délután — ígéretünkhöz híven — házhoz szállítjuk az egy láda narancsot. így is történt — riportunk a 3. oldalon . .. SAJTÓPOSTA Közérdekű információk a MÁV- utazásról 4. oldal A szülő program alapján választhat? LABDARÚGÁS Ezúttal csak rózsaszín volt a vörös Csepel 4. oldal KÖNNYÜBÜVÁRSPORT KOSÁRLABDA A BSK-n Kovács mester tüze sem segített • A labdarúgó NB 111. félegyházi idénynyitóján öt gólt rúgott a Kiskőrös a Honvédnak. (Részletes beszámolóinkat lapunk 6. és 7. oldalán találhatják meg olvasóink.) 1 BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVI. évf., 59. szám Ára: 5,80 Ft 1991. március 11., hétfő —--———-------------------------------------------------------GORBACSOV LEMONDÁSÁT KÖVETELTÉK Félmilliós tömeg a moszkvai utcán Moszkva központjában az utóbbi idők legnagyobb tüntetése zajlott le vasárnap, Borisz Jelcin támogatására. A Kreml tőszomszédságában a Demokratikus Oroszország tömörülés szervezte megmozduláson, a rendezők közlése szerint, közel félmillióan vettek részt. A Manyezs téren tartott gyűlésen az ellenzéki erők vezéralakjai mondtak beszédet, s Jelcinhez hasonlóan elvetették az új szövetségi szerződés tervezetét, mert az úgymond a jelenlegi központ hatalmának fenntartását célozza. Többen is igen élesen bírálták Mihail Gorbacso- vot, sőt egyesek az ország helyzetének destabilizálásával vádolták meg. Gavriil Popov moszkvai polgármester kijelentette: Gorbacsov nem a nép, hanem az apparátus hatalmát testesíti meg. Több ízben is elhangzott, hogy az elnök az ország jövője érdekében mielőbb mondjon le. Telman Gdlján népképviselő a gyűlésen bejelentette, hogy megalakítja az SZKP és a kormányzat ellen küzdő Oroszországi Néppártot. Jurij Afanaszjev, a Demokratikus Oroszország társelnöke, majd Szergej Sztankevics Moszkva alpolgármestere is kifejtette: a demokraták nem ellenzik az új szövetségi szerződést, csupán azt akarják elérni, hogy az valóban önkéntesen, kétoldalú szerződésekre épüljön. Felszólították a hallgatóságot, hogy március 17-én szavazzon nemmel a szövetség jövőjét érintő kérdésre. A megmozdulás résztvevői, közfelkiáltással, nyilatkozatot fogadtak el, amely egyebek között a szovjet elnök lemondását követelte. A szervezők a tömeg egyetértésével újabb demonstrációt helyeztek kilátásba március 28-ára, az oroszországi népképviselők kongresszusának nyitónapjára. Többek véleménye szerint ugyanis a konzervatív erők Jelcin megbuktatására akarják felhasználni a tanácskozást, s ezért szükséges a demokratikus erők mozgósítása. Hasonló Jelcin-párti tüntetések zajlottak vasárnap Oroszország más nagyvárosaiban, így Szverdlovszkban, Omszkban, Ir- kutszkban is. Leningrádban a televízió beszámolója szerint a Palota téren gyűlt össze szokatlanul nagy tömeg, s a moszkvaihoz hasonlóan határozottan kiállt Jelcin mellett. AZ MDF ORSZÁGOS GAZDASÁGI KONFERENCIÁJA A világkiállítást „kihagyni” bűn? — A gazdaság megfelelő működésének alapfeltétele a jól szervezett érdekegyeztető mechanizmusok kialakítása — jelentette ki Szabó Tamás, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára vasárnap, az MDF országos gazdaságpolitikai konferenciáján, Miskolcon. Az államtitkár nézete az, hogy a munkavállalók beleszólását a vállalatok munkájába üzemi tanácsok létrehozásával kell biztosítani. Az egyes szakmák képviseletében meg kell teremteni a szakmai kamarákat — mondta. Ezután Slosár Gábor, az MDF gazdaságpolitikai bizottságának ügyvivője beszélt a bizottság munkájáról. Szerinte nagyon sok kitűnő szakember áll az MDF rendelkezésére, a gond az, hogy nem tudják igazán megszervezni ezek munkáját. Az MDF parlamenti frakciójának az ország gazdaságpolitikájának kialakításában vállalt szerepéről Szabó Iván, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke beszélt. Mint mondta: a kárpótlási törvény nagyon leterheli a parlamentet, ám a kormánynak sürgősen ki kell dolgoznia egy programot az Öböl-térség újjáépítésében való magyar részvételről. A világkiállításról szólva kiderült: Szabó Iván nem érti az ellenzőket, ugyanis a munka megkezdéséhez csak 500-600 millió dollárra lenne szükség, ezzel szemben már 10 milliárd dolláros befektetésről született szándéknyilatkozat. A képviselő szerint a világkiállítás hihetetlenül ösztönözné a magyar vállalkozói élénkülést, ezért azt kihagyni nem hiba, hanem bűn. Botos Katalin tárca nélküli miniszter a magyar bankrendszer problémáit elemezte. Szerinte ezek két fő okra vezethetők vissza: egyrészt a bankoknak nincsenek igazi tulajdonosaik, mivel fő részvényeseik az állami vállalatok. A másik probléma az, hogy a bankok szerepvállalása túlzott mértékű a vállalatok tőkeellátásában, azaz a cégek csak a bankoktól várják a pénzt. KÉT HALOTT, SOK SEBESÜLT A PETŐFI NYOMDA RT. KÖZGYŰLÉSE Ingyenrészvény a dolgozóknak Dolgozói részvénykezelői egyesület megalakulására került sor szombat délelőtt a kecskeméti Petőfi Nyomda Részvénytársaságnál, a dolgozók több mint háromnegyedének jelenlétében. Birkás Béla elnök vezérigazgató ismertette azt a jelentős változást, amely az elmúlt év október 1 -jétől a részvénytársasággá alakulással bekövetkezett az immár vegyes (tehát részben külföldi) tulajdonú vállalatnál. Az iparágon belül a privatizáció elsőként valósult meg a Petőfi Nyomdában, s ez lépéselőnyt, ugyanakkor kiszámíthatóbb, nyugodtabb jövőt és fejlődést is jelent. A vállalat vidéki üzemegységei kft.-vé alakultak — amelyben a kecskeméti nyomda tőkerészes —, s ennek is következménye, hogy a korábban kilencszáz főt foglalkoztató vállalatnak ma már csak hatszáz dolgozója van. A karcsúsítás elméletileg befejeződött, ugyanis mintegy 60-70 fő önkéntesen, korkedvezményes nyugdíjba ment, s a kecskeméti vállalattól alig több mint 10 dolgozót küldtek el az elmúlt öt hónapban. ___________(Folytatás a 2. oldalon) A kár a főváros, akár a megyeszékhely felé tartunk Bajáról, utunk keresztülhalad egy hosszúra nyúlt településen, Érsekcsanádon. A község nevének második része arra mutat, hogy lakták már Szent István királyunk idejében is. Csanád vezér a nagy uralkodó unokaöccse» volt, aki 1003 körül legyőzte a pogány lázadó Ajtonyt. Az előtag a falu érseki birtok voltára utal. A napokban tartott falugyűlésen azt az általános benyomást szereztem, hogy az érsekcsanádiak megbecsülik a múltjukat, és bíznak a jövőjükben. Felső István polgármester először a hivatali munkáról számolt be. Munkatársaival együtt azt a célt tűzték maguk elé, hogy szolgáló típusú, bürokráciamentes ügyintézést végezzenek. A képviselő-testület négy híján száz határozatot hozott, köztük például arról, hogy nem vetnek ki az idén semminemű helyi adót. A sok terv között külön figyelmet érdemel a község melletti repülőtér önkormányzati tulajdonba vétele. A repülés képezhetné alapját az idegenforgalom jó néhány sajátos ágazatának. Az eddig kialakított építési telkek elfogytak, most újabbak megosztása folyik a földhivatalnál. Megoldódik a nyárra a lakosság által olyannyira hiányolt fogorvosi rendelés. (Folytatás a 2. oldalon) T orgyán felemelte zászlaját — Kisgazdák, demokraták, keresztények, nem keresztények; Magyarok fel a győzelemig! — adta ki az „újkori honfoglalásra” buzdító jelszót szombaton, Budapesten megtartott nagygyűlésén, Tornyán József kisgazdapárti vezető. Ami a hon állapotát illeti, Torgyán Józsefet vegtelen szomorúsággal tölti el, hogy az összeomlás határáig jutott Magyarország. Államapparátusát, társadalmi viszonyait, gazdaságát egyaránt a káoszhelyzet jellemzi. Állapotát súlyosbítja az ellenzéki partok félrehúzó, tagadó magatartása, amivel nem segítik a hon felvirágoztatását. Még fájdalmasabb a kisgazdák számára, hogy még az MDF-en belül is vannak olyan erők, (Folytatás a 2. oldalon) • • Ügyvezető elnökség az SZDSZ-ben Az SZDSZ nemrégen küldött- gyűlésen elfogadott alapszabálya szerint szombaton először ült össze az új országos tanács. Az ülésen Kis János pártelnök elnökölt. A testület tagjai az országos ügyvivők (11 fő), a küldöttgyűlésen, az országos listán megválasztott személyek (20 fő), valamint a területi szervezetek helyileg választott küldöttei (65 fő). Az ülésen a 96 tagú tanács öttagú ügyvezető elnökséget választott. Ügyvezető elnök Juhász Pál közgazdász lett, az ügyvezető elnökség további tagjai: Szabó Miklós, Farkas György, Kőszeg Ferenc és Eörsi István. Az ügyvezető elnökség az ügyvivői testülettel együttműködve koordinálja az országos tanács munkáját. (MTI) Ellenzéki tüntetés Belgrádban B. Walkó György, az MTI tudósítója jelenti: Véres összecsapásokba torkollott szombaton az a belgrádi ellenzéki nagygyűlés, amelyet a sajtószabadság kivívásáért és a televízió vezetőinek leváltásáért hirdetett meg a Szerb Megújhodási Mozgalom és kilenc másik ellenzéki párt. A megmozdulások csúcspontján mintegy százezer tüntető állt szemben a karhatalmi erőkkel, amelyek többször megpróbálták szétoszlatni a tömeget. Szombat délutáni közlés szerint az összecsapásoknak két halottja van, egy rendőr, s egy fiatal tüntető, akit lőtt sebbel vittek be a baleseti sebészetre. Ezen a klinikán egyébként mintegy negyven sebesültet láttak el. Az ellenzéki vezetők azt követelik, hogy a kormány teljesítse összes követelésüket a sajtóval kapcsolatban, s este már azzal fenyegetőztek, hogy megalakítják a nemzeti megmentés kormányát, ha a kormány tovább halogatja a válaszadást. Követelték a belügyminiszter leváltását is, mivel őt tartják felelősnek a tüntetők elleni erőszakért. Az első rohamot akkor határozták el, amikor a tüntetők első csoportjai áttörték a város központi tere, a Köztársaság tér körévont rendőrkordont. Ekkor könnygázt és vízágyút vetettek be. Hamarosan azonban újabb csoportok érkeztek, s a rendőrség ekkor előbb visszavonult a környező utcákba, majd páncélozott járművek és lovas csendőrök érkeztek, s ezek újra lecsaptak a több tízezres nagygyűlésre. Belgrád központja csatatérré vált, az emberek a nemzeti színház épületébe menekültek, sok volt köztük a sebesült, sokan a kövezeten maradtak. A tömeg kőzáporral válaszolt a rendőriV hamra, s ismét sikerült visszavonulásra késztetniük a biztonsági erőket. Belgrád ostromlott város képét mutatja, mindenütt felfordított és kiégett autókat látni, a tüntetők számos helyen barikádokat építettek, husángokkal fegyverezték fel magukat. A tüntetés szervezőit vasárnap letartóztatták; több ellenzéki képviselő éhségsztrájkot kezdett. Tá vhőszolgáltatás, repülős idegenforgalom Érsekcsanádi falugyűlés A serdülők férfiasán küzdöttek