Petőfi Népe, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-06 / 55. szám
Baján és vidékén ÁPRILIS 1-JÉTÖL 7,90 — NÉGYOLDALAS MÜSORMELLÉKLET PETŐFI NEPE /■ rr MAGYAR—KÍNAI TÁRGYALÁSOK Göncz Árpád és Antall József fogadta Csien Csi-csent A korábbi jó hagyományokra építve lehetőség kínálkozik a magyar—kínai kapcsolatok szorosabbra fűzésére. Ezt elősegíti az is, hogy a dél-kelet-ázsiai nagyhatalom, amely annak idején élesen szembehelyezkedett az 1956-os magyar forradalommal és szabadság- harccal, ma politikai realitásként kezeli a közép-kelet- európai történelmi léptékű változásokat — hangoztatta Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke Kína hivatalos látögatáson hazánkban tartózkodó külügyminisztere előtt. A magyar államfő kedden hivatalában fogadta Csien Csi- csent. A gazdasági kapcsolatépítés lehetőségeit taglalva a köztársasági elnök felhívta a figyelmet arra, hogy kölcsönös előnyöket kínálna a magyar ipar parlagon heverő kapacitásainak hasznosítása. Külön kiemelte a híradástechnikai ágazatot és a kohászatot. Kína minden bizonnyal hasznosítani tudná iparfejlesztésében ezen ágazatok magyar technológiáját. Göncz Árpád javasolta a kínai külügyminiszternek: a két ország szakembereinek bevonásával állítsanak össze listát a gazdasági együttműködés perspektivikus területeiről, majd ennek alapján kezdődjenek kereskedelmi tárgyalások. Az államfő nem tagadta azt sem, hogy a gazdasági kontaktusok élénkítése jótékony hatással lenne a növekvő magyarországi munkanélküliségre is. A kulturális együttműködés fejlesztésének lehetősé(Folytatás a 2. oldalon) HOLNAP: Mitér a lakás, ha szolgálati? 4. oldal Csődbe jut-e a gépkocsi• fi r • javítói szolgáltatás A KÁRPÓTLÁSRÓL KÉSŐBB DÖNTENEK A HONATYÁK Augusztus 20-a a köztársaság állami ünnepe A NYUGDÍJÜGYET A JÖVŐ HÉTEN ZÁRJÁK LE V an egy rossz hírünk. Április 1-jétől drágább lesz a Petőfi Népe. Hétfőtől szombatig egységesen 7,90- be fog kerülni, a havi előfizetés díja 199 forintra emelkedik, a negyedéves díj 597 Ft lesz. Szerkesztőségünk és kiadónk tisztában van azzal: ez nem jó hír. Sajnos, rákényszerültünk az áremelésre. Az a papír, amire az újságot nyomják, nem is olyan régen még 28,50 Ft volt kilónként. Többszöri módosítás után ez ma már 54,70; csak az év eddig eltelt két rövid hónapjában kétszer emelkedett. Többet kér a nyomda is azért, hogy a kéziratokból újságot csináljon, és a tavalyi 1,70 fillér helyett példányonként 2,50 Ft- ot kell fizetnünk a terjesztésért a postának. Többe kerül a közlekedés, többe a telefonálás — sajnos, az infláció az újságkészítést sem kíméli. Úgy gondoljuk azonban, hogy az új, 7,90-es ár még mindig jó val alacsonyabb lesz, mint amennyibe a központi lapok kerülnek — miközben tagadhatatlanul a Petőfi Népe adja a legtöbb információt erről a térségről, Bács-Kiskunról. Olvasóink bizonyára tapasztalják: a Petőfi Népe folyamatosan megújul. Rendkívül sokat tanultunk decemberi közvélemény-kutatásunk tapasztalataiból (a végső feldolgozással márciusra végeznek a felkért számítógépes szakértők), ezért április 1-jétől bővül, változik lapunk. Hétfőnként természetesen továbbra is két sportoldalon számolunk be a hétvége küzdelmeiről. Szerdán a Felső- Bácska lakosainak szánjuk a Baja és Vidéke címmel szerkesztett különoldalunkat. Ezentúl nem szombaton, hanem egy nappal korábban és kettő helyett négy oldalon, teljes részletességgel közöljük a rádió- és a televízióműsorokat. A pénteki lapban újraindítjuk korábbi nagy sikerű összeállításunkat, Házunk tája címmel. Tervbe vettük önálló rovat megjelentetését a nyugdíjasoknak, és szándékunkban áll összeállítást adni a középiskolás korosztály számára is. Alapelvünk az, hogy minden eddiginél több helyi információval kell olvasóink tájékozódását szolgálni, ehhez helyi tudósítóink cikkei is segítségünkre lesznek. A Petőfi Népe tehát a többért még többet kíván nyújtani. Szeretnénk például, ha még többen játszanának velünk a hét végén. így már most alkalmunk van közölni: április 1 -jétől 15 héten át mindig kisorsoljuk a keresztrejtvények helyes megfejtői között a Henkel cég egy-egy, a korszerű háztartásban nélkülözhetetlen gyártmányát. Tudjuk, hogy hűséges olvasóink kitartanak a Petőfi Népe mellett. Ezért — régi előfizetőink javaslatára — soha nem látott óriás jutalomjátékot rendezünk. Ezen összesen 200 000 forint értékű nyeremény lesz a tét, az első díj pedig kereken 100 000 forintot ér. Ezt bárki megnyerheti, hiszen azok között fogunk jutalomsorsolást rendezni, akik április, május és június hónapban előfizetői lesznek a Petőfi Népének. A fődíjon kívül 30 más — nagyobb és kisebb értékű — nyeremény is várja majd olvasóinkat. Ám erről bővebben a napokban! Petőfi Népe Szerkesztősége és Kiadóhivatala ÖBÖL-HELYZET Irakban fölkel a nép? 4. oldal Az Országgyűlés keddi munkanapjának kezdetén Szabad György, az Országgyűlés elnöke szavazást rendelt el a kárpótlásról szóló törvénytervezet részletes vitára bocsátásáról. További tárgyalására a módosító indítványok bizottsági vitája után kerül sor. A Magyar Köztársaság állami ünnepéről szóló törvényjavaslat általános vitájának kezdetén Izsépy Tamás államtitkár, a téma előadója, a többi közt elmondta: a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepei — március 15., az 1848—1849-es forradalom- és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja; augusztus 20., államalapító Szent István ünnepe, valamint október 23., az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének és a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napja — közül az államtitkár indoklása szerint protokolláris és diplomáciai okokból indokolt egyet állami ünneppé nyilvánítani. Mivel a kormány nem kíván rangsorolni, ezért a Parlamentre bízza a döntést. A képviselők a vita után a nemzeti ünnepek közül augusztus 20-át emelték az állami ünnep rangjára. A testület erről 155 igen szavazattal döntött, 57 ellenében, 60 tartózkodás mellett. A törvény kihirdetése napján lép életbe. (Folytatás a 2. oldalon) A Petőfi Népe kedd esti eseményösz- szefoglalója: Irak északi városaiban a kurdok, délen pedig az iraki nép kezd fölkelni Szaddám Húszéin diktatúrája ellen. Az ellentmondásos jelentésekből nem derül ki, hogy a hadsereg kivel van, bár hírek vannak arról, hogy a Köztársasági Gárda is beavatkozott a zavargásokba, és az elnök is küldött egy tábornokot a déli körzetbe. Mindenesetre egy nappal ezelőtt még nem voltak tömegesek a tüntetések, így valószínű, hogy minCSALÁDOK SZÁZAI MENNEK TÖNKRE Demonstrációra készülnek a sertéstartók A takarmányárak drasztikus növekedése eddig is elkedvetle-1 nítette a sertéstartókat. Most azonban, hogy az élő sertés felvásárlási ára a 69-70 forintról 52-55-re csökkent, teljes a kilátástalanság. Akad olyan háztartás, ahol több százezer forintos ráfizetést kell elszenvedni, amit csak hitelekből tudnának ellensúlyozni, de a magas kamat újabb olaj a tűzre. Kalo| csán és környékén teljes a pánik az állattartók körében. Komoly demonstrációra készülődnek a gazdák. Horváth Lajos fajszi sertéstenyésztő vezetésével március 21-éré nagygyűlést szerveznek. Több országgyűlési képviselőt hívtak meg, várhatóan több százan lesznek ott a sérelmet szenvedők közül. Olyan híreket (Folytatás a 2. oldalon) den perc hozhat változást, amelyek nyomán esetleg átalakul az ország vezetése. Máskülönben Irak rendben végrehajtja az ENSZ BT határozatait. Eltörölte mindazon törvényeit, amelyek a bekebelezett Kuvaittal voltak kapcsolatosak, és kedden újabb 35 hadifoglyot engedett szabadon. így összesen 45 embert bocsátott el (a szövetségesek nyilvántartása 79 eltűntről tud). A felszabadított Kuvaitban ülésezett a hazatért kormány, és este 10-től hajnali 4-ig kijárási tilalmat rendelt el, biztonsági okokból. Az Egyesült Arab Emirátusok is segíti a felszabadult országot: több tonna ivóvizet szállított Kuvaitba. A térség politikai és gazdasági problémáinak megoldására többen többfélét javasolnak. Bush március 14-én Mitterrand francia elnökkel találkozik. Az olaszok Öböl-konferenciát szeretnének abszolút csúcsszinten — hogy hosszú távú megoldások születhessenek. (B.) MÁRCIUS 15-ÉN, BAJÁN Végtisztesség Mészáros Lázárnak Március 15-én ünepélyes külsőségek között szülővárosában, Baján helyezik végső nyugalomra Mészáros Lázár altábornagyot, az 1848/49-es szabadság- harc hadügyminiszterét — közölte kedden a Honvédelmi Minisztériumban tartott tájékoztatón Galambos Béla alezredes, a tárca sajtóosztályának vezetőhelyette- se. . Elmondta: a hamvak március 6-án érkeznek meg Nagy-Britan- niából, s a következő napon 15 órakor a Budai Vár Kapisztrán terén katonai tiszteletadásban részesítik az első magyar hadügyminiszter földi maradványait. Ezt követően Baján, március 14én a városházán ravatalozzák fel Mészáros Lázár hamvait. A hamvak hazaszállításáért a Magyar Köztársaság köszönetét márványtábla örökíti majd meg, amelyet az angliai Eywood városka Titley temetőjében, a magyar hadügyminiszter eddigi nyugvóhelyén helyeznek el. (MTI) Jutalomsorsolás TÖBBÉRT — MÉG TÖBBET! 200OOP forint nyereménnyel BAJA A labdarúgást törölték a költségvetésből A farmer Faragóék 3. oldal