Petőfi Népe, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-25 / 70. szám
■ h • PETŐFI NÉPE • 1991. március 25. A tavasz itt van éSjj. A tavasz nem várat magára. Megszólal a nyitnikék, a gólyák is keresik tavalyi fészküket. A foki jószágává melegszik, fogadja a magokat, a palántákat. A rügyek lassan megpattannak. És az ember? Látszólag az sem változott Ugyanúgy, mint eddig is minden évben, megfogja a metszőollót, az ásót, odaül a traktor kormánya mellé. Ha száz ágra süt a nap. bizony, izzadtság csurog az arcára, ha sokáig nem esik az eső, sóhajtozva nézdegél az ég felé. Van vagy nincs kárpótlási törvény, földtörvény, ugyanígy van c/ az idén is. Valami azonban mégis más. Pontosan e törvények hiánya .miatt.. Kitalálják, mi az2 Ha nem., ajánlom mindenkinek de legfö- .képpen azoknak, akik törvénykor zási ügyekben nem túlzottan sürgölődnek —, menjenek az emberek közé. No nem tüntetés vagy komoly viták, esetleg koccintós vacsora ürügyén! Hanem csak úgy. ingujjra vetkezetten, kapával, ge- rcblyévcl a kezükben. Es akkor, ott próbálják meg valamivel biztatni őket. A mai nagy bizonytalanságukban ... (Tóth Sándor képriportja) EXTRASZENSZEK — CUKORBETEGEKKEL NE! A Magyar Természetgyógyászok Szövetségének állásfoglalása A közelmúltban nagy vihart ka- v art Kecskeméten a Kijevböl érkezett extraszensz gyógyítók és a Magyar Orvosi Kamara városi szervezetének a vitája. Egymásnak ellentmondó tények, vélemények kerültek napvilágra, jelentek meg a sajtóban. A legkeményebb szópárbaj az orvosok és az extraszenszek képviselői között a cukorbetegek kezelésének módszereiről folyt. E témában a város jeles belgyógyászai nyilatkoztak úgy: életveszélyes szélhámosság, folytatólagosan elkövetett veszélyeztetés, ha a diabetes mellhúsban szenvedőket valamivel s valamiként mással kezelik, mint — az orvostudomány jelenle- i állása szerint — az egyetlen elképzelhető, hatásos szerrel: az inzulinnal. A Magyar Természetgyógyászok Szövetségének a napokban kézhez kapott levele szerint a városban munkálkodó belgyógyászoknak, diabetesspecialistáknak van igazuk! F. P. J. Állásfoglalás a kijevi extraszenszek ügyében Országos szövetségünk a Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezetének a „kijevi természetgyógyász-extraszensz munkacsoport" kecskeméti tevékenységével kapcsolatos állásfoglalása és megkeresése alapján foglalkozott a gyógyítók munkájával. Az ügy kivizsgálására „ad hoc" szakértői bizottságot kért fel. A bizottságban részt vettek az Orvostovábbképző Egyetem I. és II. Belgyógyászati Klinikájának igazgató professzorai, az Országos Belgyógyászati Intézet, az Országos Csecsemő- és Gyermekegészségügyi Intézet diabetésbizottságának elnöke. titkára és tagjai, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógynövény- és Drogismereti Intézetének igazgató professzora. A vezetőség, egyetértve a szakbizottság javaslatával, az inzulindependens (függő) diabetes mellhúsban (cukorbetegség, szénhidrátanyagcsere-zavar) szenvedő betegek esetében veszélyesnek ítéli meg a kijevi gyógyítók beavatkozásait, mivel az inzulin megvonásával bekövetkezhet a közvetlen életveszély, ami egyes esetekben a beteg halálához vezethet. Egyéb betegségek gyógyításánál, kiegészítő és önálló gyógymódként, továbbra is kívánatosnak tartja a különböző természetgyógyászati módszerek preventív (megelőző) célzatú és terápiás alkalmazását. Érdekképviseleti szervünk javasolja a Bács-Kiskun Megyei önkormányzat képviselő-testületének. hogy az ügyet ismételten tűzze napirendre és vegye fontolóra a kijevi extraszensz gyógyítók működési, illetve munkavállalási engedélyének a megvonását, az illetékes hatóságok bevonásával. Az ilyen és ehhez hasonló esetek elkerülésére a szövetség sürgeti a népjóléti miniszter úrnál egy átfogó, szakmai kérdésekre is kiterjedő, természetgyógyászattal kapcsolatos törvény vagy miniszteri rendelet kiadását. A jogszabály-előkészítő szakmai kollégium munkájában a szövetség vezetése jusson képviselethez, mert csak így biztosítható egy demokratikusan előkészített, mindenfajta szakmai és egyéb szempontokat figyelembe vevő jogszabálytervezet megszületése. Prof. dr. Márkus József Dr. Bense László Erik, ny. egyetemi tanár. a szövetség főtitkára, a szövetség társelnöke az MTA VEAB környezetjogi, környezetgazdasági és egészségvédelmi munkabizottságának titkára Újra támad a morbus hungaricus? Ahogy ma az AIDS-től, úgy rettegtek még pár évtizede is az emberek a tüdöbajtól. Különösen Magyarországon. ahol ez a betegség több áldozatot szedett, mint másutt. Nem véletlen, hogy a nép félelmét híven kifejező „tüdővész” elnevezéshez járult egy „nem hivatalos” latin is: morbus hungaricus, azaz magyar betegség. A félelmek mindmáig nem múltak el. Azért sem, mert időről időre felröppen a hír — megint növekszik a tbc-sek száma, újra támad a kór . . . Csökken az új esetek száma Az Országos Korányi TBC- és Pulmonológiai Intézet központilag kezeli, elemzi az összes hazai tüdőbeteg adatait. Innen irányítják szakmailag az ország 164 iüdőbeteg-gondozó intézetének munkáját is. Schweiger Ottó professzorhoz, a Korányi-szanatórium fő- iuazgató főorvosához fordultunk: igazak-e a híresztelések? , — Érdekes, hogy újra és újra elterjed ez a tévhit. Ezzel meg is válaszoltam a kérdést: nem, nem igaz. Az objektív adatok azt mutatják, hogy minden évben kevesebb az új beteg és fokozatosan csökken a tüdőgümőkórban szenvedők száma. Az viszont igaz, hogy területenként és korcsoportonként vannak eltérések. A professzor elmondta, hogy a tbc-incidencia, vagyis az újonnan felfedezett betegek száma az elmúlt 20 évben átlagosan évi 3 százalékkal csökkent. 1970- ben százezer lakosból 96 tbc-st találtak, 1989-ben 36-ot. Az új esetek számának csökkenése a gyermekeknél a legnagyobb, mára a 0—14 évesek körében gyakorlatilag meg is szűnt a tbc. Az új betegek a 30-40 évesek, de főleg a még idősebbek közül kerülnek ki. Míg 1970-ben 29 481 volt Magyarországon a gondozott tüdőkórosok száma, addig 1989-ben 10 654. Ők az úgynevezett aktív betegek, de nyilvántartanak és fokozottan megfigyelnek minden, már gyógyultnak nyilvánított tbc-st. hogy minél kisebb legyen az ismételten megbetegedők száma. Az időben felfedezett apróbb tüneteknél még könnyen megállítható a folyamat. Az éppen gyógyított betegek között persze lényegesen kevesebb a fertőzők száma. 1980-ban például 3204-en, 1989-ben 2118-an voltak. 1990-ben számuk tovább csökkent, nem éri el a kétezret. A tbc-mcgbctegedések számában, évek, évtizedek óta megfigyelt csökkenésében viszont nagy területi különbségek vannak. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Csongrád megye között a differencia több mint két és félszeres. Szabolcs, Borsod. Pest és Komárom megye áll az élen és a főváros. Békés, Veszprém és Csongrád megye számai a legjobbak. Míg például Csongrád megyében százezer lakosból 10, Veszprémben 11, Békésben 13. Komárom és Vas megyében 14 fertőző beteget kezelnek, addig Tolnában 27. Budapesten 29. Pest megyében 30, Szabolcsban 33. Hajdú- Bihar megyében 34 a százezer lakosra jutó tbc-sek száma. Szabolcsban viszont az utóbbi időben jelentős javulás figyelhető meg, négy év alatt évi 7,6 százalékos volt a csökkenés. Veszélyben a hajléktalanok, az alkoholisták A gümőkóros halálozás csökkenő tendenciája is folyamatos. Az elhaltak döntő többsége a hatvan éven felüli betegekből kerül ki. Tbc-mortalitási szintünk körülbelül megegyezik a jugoszláviai vagy chilei adatokkal, a miénknek másfélszerese Mexikóban, és majd’ négyszerese Peruban. Viszont csak egytizede mondjuk, Svédországban vagy Dániában. E bizonyító erejű adatok után felmerül a kérdés, miért kerül minduntalan a köztudatba, hogy ismét terjed a tbc? Schweiger professzor szerint jórészt azért, mert ha az esetek száma csökken is. egyes megjelenési formák sokkal súlyosabbak, mint régebben. A tüdő-tbc-t egyre inkább csak a veszélyeztetettek kapják meg. A hajléktalanok, az alkoholisták, akiknek becsült száma Magyarországon ma 590 000. Régebben. amíg sok volt a tuberkulózis, a lakosság jelentős része „átfertőződött” anélkül, hogy fertőző beteggé vált volna, viszont stabil védettséget szerzett. Ma az újszülöttkorban beadott, majd többször megismételt BCG-oltás 20-30 éves korig véd a betegségtől, de a fertőzéstől akkor se mindig. A legyengült szervezetű. fertőződött ember gyógyítása talán fél év alatt megoldható lenne, de a „gyengébb kitartású" betegek, amint tavaszodik, megszöknek a szanatóriumból. . . A jövő? A betegség visszaszorítása folytatódni fog, de jobban oda kell figyelni a veszélyeztetett csoportokra és új jelenségként a bevándorlókra is. Általában olyan országokból érkeznek, ahol a miénknél lényegesen rosszabb a tbc-helyzet. Az AIDS-betegek zöme tüdőbetegségben, jórészt tbc-ben hal meg — szervezetük képtelen bármilyen mértékű védekezésre —, így az AIDS terjedésének megakadályozása ebből a szempontból is fontos. Az, hogy az intézetek száma az 1970-es 186-ról 164-re csökkent, a 16 000 tbc-s gyógyítását szolgáló ágy pedig 6000-re, logikus folyamat következménye. A húsz év alatt úgynevezett epidemiológiai (járvány- tani) korszakváltás következett be. Amellett, hogy jelentősen visszaszorult a tbc, más fertőző betegségek is lényegesen ritkábbakká váltak. Ezzel szemben a krónikus megbetegedések (például a rák, asztma, reuma. magas vérnyomás, és sajnos, hosszan lehetne még sorolni) előfordulása nagyságrendekkel gyakoribb. Az átcsoportosításra ezért volt szükség. Támad a rák, az asztma, az allergia A felnőtt lakosság körében korábban évente elvégzett kötelező ernyőszűrés ma már kétévente történik. Ha megtörténik... Az egészségügy sem olyan szigorú, mint régen, a kiértesítő lapokon nincs már ott a rendőri előállítással való fenyegetőzés, ami persze helyes. Mindenkinek magának illenék tisztában lennie a dolog fontosságával. Schweiger professzor véleménye az, hogy teljes körben ma már nincs is értelme a szűrésnek. Az optimális megoldás egy számítógépes rendszer irányította, rizikócsoportonkénti szűrés lenne. Bizonyos veszélyeztetett csoportokat (például az életmódot, kort, dohányzást figyelembe véve) évenként, másokat három- vagy csak ötévenként kellene szűrni. Vannak már biztató kísérletek, így Pest megyében, Törökbálinton, de Pécs, Zala, Tolna és Békés megyében is beindult a program. Ismerve azonban hazai lehetőségeinket, a teljes áttérés időben még csak meg sem jósolható. A tüdő igen érzékeny jószág. Közvetlenül érintkezik környezetszennyezett világunkkal, akár a bőrünk. Csakhogy amíg az ember egész bőríelülete mindössze 2 négyzetméter, addig a tüdő 25 milliónyi légzőhólya- gocskája száz négyzetméter felületet ad ki. Ä születésünkkor még rózsaszín tüdőnk így válik lassan palaszürkévé. Ma már nem a tbc jelenti rá a legnagyobb veszélyt. Tavaly 170 000 tüdőbeteget kezeltek rákkal, asztmával, allergiával... T. J. T.
