Petőfi Népe, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-25 / 70. szám
1991. március 25. • PETŐFI NÉPE • 3 KI A FELELŐS? KI KÁRTALANÍTSON? Lázadó sertéstartók Fajszon • \ áss Béla hajósi sertéstartó több mint félmillió forint adósságba keveredett, mitel nem vették át tőle a hízókat. • luhh s/á/an jöttek el I ajs/ra. a művelődési liá/han megtartott gvülésre. NYOLCVANFÉLE HIÁNYCIKK A PATIKÁKBAN Drágul a gyógyszer, de még nem tudni, mikor Azt suttogják Fajszon, hogy a sertéskrízis miatt már négyen lettek öngyilkosok. Egy biztos: ami a sertésfelvásárlásban kialakult, erről nem a gazdák tehetnek. Akkor ki? Szerintük a kormány a felelős. Csütörtökön az este 10 utánig tartó gyűlésen drámai hangon mondták el gondjaikat a Duna menti községekből érkezett gazdák azzal a céllal, hogy fölhivják az ország és a kormány figyelmét. Petíciót fogalmaztak, amelyet Antall József miniszterelnöknek szeretnének átadni. Százezres adósságok Sokan mondták el véleményüket a teremben és a fajszi művelődési ház előtt az újságíró kérdéseire is. Kiss Józsefné (Fájsz): — Csődbe jutottunk. A táp ára megfizethetetlen. Egy év óta vagy négyszer emeltek takarmányárat, a sertésért meg folyamatosan kevesebbet fizetnek. Most 55 forintért sem veszik át az élő disznó kilóját. Lajkó Imre (Kecel): — Szerződtem a Kalocsai Állami Gazdasággal száz darab hízóra, februári, legkésőbbi átvételre, de a mai napig csak 39-et vettek meg. A gazdaságban azt mondták: adjam el, ahová tudom. Deficitben vagyok, mert etetni kellett a jószágokat a drága táppal. Ezt térítsék meg nekem. Nánai Károly (Fájsz): — Az a baj, hogy nyolc hónappal ezelőtt, amikor elkezdtük a hizlalást, 70 forintot fizettek, most meg csak 62 forintot adnak a disznó kilójáért, a táp ára pedig 1100 forintról 1400-1500 forintra emelkedett. Ilyen árakkal csak ráfizetni lehet. Arról nem is beszélve, hogy át sem akarják venni a disznókat. —• Az a baj, hogy nagyon magas a hús fogyasztói ára — vette át a szót Fekete Imre fajszi állattartó. — Ha 30 százalékkal csökkentették volna, és tőlünk is kissé olcsóbban vennék meg a sertéseket, nem lennénk ilyen betyár helyzetben. A lakosság is örülne, hogy olcsóbban kapná meg a húst. Mi úgy látjuk, hogy a feldolgozók nem érdekeltek abban, hogy felvásárolják a disznókat. Én feldarabolva vittem föl disznóhúst Pestre és 30 százalékkal olcsóbban adtam — a sonkát, a karajt 180-ért —, mint ahogyan az üzletekben, mégis sokkal jobban jártam, mintha a felvásárlóktól 62,50-et kaptam volna az élő állat kilójáért. Csere Lajos (Fájsz): — Mondja meg nekem valaki, miért nem adjuk a szovjeteknek oda a disznókat, azoknak az épületeknek, repülőtereknek, meg tudja az Isten minek a kifizetése fejében, amiért most pénzt követelnek a magyar államtól? Ha ezt csinálná a kormány, mindjárt kiüríthetnék a disznóólakat. A kormány és a feldolgozók Mi lehet a megoldás? Erre igyekeztünk választ kapni képviselőktől, valamint párt- és érdekképviseleti szervezetek vezetőitől. Kos András (kisgazdapárti képviselő);-- Pillanatnyilag gondot jelent a sertésexport, de az Országgyűlésen egy interpellációra válaszolva a földművelésügyi miniszter ígéretet tett, hogy március^ végéig feloldják a feszültségeket. Úgy látom, hogy a határidőre ez már nem fog teljesülni, de a félév zárása előtt meggyőződésem, hogy az ügyek rendeződni fognak. Meg kell találni a fizetőképes külpiacot. Amíg pedig nincs valódi piacgazdaság, addig a kormánynak be kell avatkoznia, ezért a petícióval egyetértek, a gazdák követelését reálisnak tartom. Dr. Andriska Géza (független képviselő, SZDSZ-támogatással): — A kormány a hibás, a gondok megoldását kezdettől fogva elnapolta. A monopolizált húsfeldolgozók megvannak, s nem jött létre a magántulajdonon alapuló vállalkozás. — Kilenc hónap alatt a kormánynak ezt meg kellett volna csinálnia?-4- Ez túlzás, de többet kellett volna tennie, a problémák elé kellett volna mennie. Persze, a sertéstartóknak is föl kell ébredniük: a vállalkozás lehet sikeres és veszteséges, amit eddig nem tapasztaltak és nem tanultak meg. Ha az SZDSZ lenne kormányzó helyzetben, nyilvánvaló, hogy ezt a sertésügyet ez a párt sem tudná felülről megoldani. Viszont a piacgazdaság kialakulását jobban serkentette volna. — Mi a sertéskrízjs megoldása? — Amit egy szakmán sertéshizlaló csinált: saját üzletében, Kalocsán árusítja a maga által levágott sertéseket. Persze ezt helyi, ideiglenes megoldásként mondom. Azt viszont, hogy most vagy később a költségvetés vállalja át a gazdák kárpótlását, az államkassza kizse- belésének tartom, ami nem járható út. Csakis a piacgazdaság a megoldás, a vállalkozások elősegítése. Oláh Imre (Vállalkozók Pártja megbízott elnöke): — Mi támogatjuk a sertéstartókat, ők is vállalkozók. Szerintem az állami húsipari vállalatokat azonnal meg kellene szüntetni és helyettük kis vágóhidakat létesíteni. A fő gond, persze az, hogy a szovjet piacot elvesztettük, ezt mindenképpen vissza kell szerezni. Az is biztos, hogy az egész piacvesztés ügyét nem lehet a vállalkozók nyakába varrni. Gerbovics Jenő (kisgazdapárti képviselő, a Parasztszövetség főtitkára): — Érdekvédelem, -szövetség kell, olyan, amilyen Ausztriában van. A parasztság érdekeiért legjobban a Parasztszövetség tud kiállni, ez legyen a legnagyobb tábor. Én már hallom Kupa miniszter úr adóvirgácsának suhogását.. . Össze kell fognunk, 50-100 ezres tagságú érdekvédelmi szövetséggel szemben már a kormány sem tehet akármit. Gál Gyula (megyei agrárkamara ügyvezető igazgatója): — A kormányintézkedések késésben vannak, így igazi megoldás sem várható. A korszerű agrárpiaci rendtartás és ennek működtetése — amihez állami pénzek is kellenek — hozhat a későbbiekben megfelelő eredményt. Talán a Mikulás? Horváth Lajost, a fajszi akció egyik fő szervezőjét kértem összegzésre. — Az elkeseredés vitt rá bennünket, hogy ezt a gyűlést megszervezzük. Azt akarjuk, hogy a felvásárlásiár-csökkenés és a táp árának emelkedése közötti különbséget megtérítsék nekünk, mégpedig állami kasszából. Mert az államra tartozik az egész, és azt nem várhatja el a kormány, hogy az országnak hizlaló sertéstartók száz hízó mellé még 200 ezer forintot is letegyenek, mert, ugye, most ennyi a ráfizetés száz sertés túltar- tása miatt. Azt kérjük a kormánytól, hogy intézkedjen; azt akarjuk, hogy vezessék be a 74 forintos védőárat, ez legyen a minimumár, amit fizetnek azokért a sertésekért, amiket még nem vettek át. Ha kérésünket nem teljesítik, akkor fogunk igazán szervezkedni, akkor lesz demonstráció! Kollár András fajszi gazda megjegyzése: — A hetvennégy forintos kilónkénti átvételi védőár nagyon jó lenne, csak hát ki az, aki kétszáz kilós disznóért ennyit ad? Talán a Mikulás bácsi? Szóval ez is irreális . . . Csabai István R égóta beszédtéma, hogy emelkedik a gyógyszerek ára, s mintha ezt látszana igazolni a patikákból „eltűnt”, néhány megszokott nyugtató, lázcsillapító, antibiotikum. Az igazságot kiderítendő, felkerestük a megyei gyógyszertári központban Barna Barnabás osztályvezető gyógyszerészt. — Vágjunk a közepébe! Várható a gyógyszerek árának emelése? Sajnos, igen. A gyógyszerárak emeléséről régóta szó van, de pontos időpontról még nem kaptunk értesítést. A gyógyszeráremelés azonban nem olyan, mint más, közszükségleti cikk árának megváltoztatása, ennek végrehajtásához idő kell. ugyanis több száz készítmény átárazása válik szükségessé. Az áremelés indokairól elmondhatom, hogy a termelői árat emelő belföldi gyógyszergyárak az alapanyagok drágulására hivatkoznak. A külföldi gyógyszerek esetében a változást a rubelről a dollárelszámolásra való átállás magyarázza. — Milyen mértékű áremelésre kell számítanunk?- - A gyógyszerek előállítóival, vagyis az öt hazai gyógyszergyárral a társadalombiztosítási főigazgatóság folytat áralkut. Természetesen figyelembe veszi, hogy a gyógyszert a beteg ki is tudja fizetni. Az áremelés, amely átlagosan 80-90 százalékos lesz, mindenkeppen érinti a lakosságot, de nem minden vonatkozásban. A jobb megértés kedvéért egy példát: ha egy, jelenleg kétszáz forintba kerülő gyógyszert — amelynek térítési dija negyven forint négyszáz forintra emelnek, a térítési díját 10 százalékban állapítják meg, tehát a beteg részéről a térítési dij ugyanannyi marad. A többletkiadást a társadalombiztosítás magára vállalja. Ez, mint említettem, nem minden gyógyszer esetében lesz így. — Sok vagy kevés gyógyszert fogyasztunk a megyében? — Véleményem szerint sokat, amit bizonyít, hogy az éves forgalom egy- milliárd forint. Legtöbb a szív- és érrendszeri betegségek, az influenza elleni gyógyszerekből, nyugtátokból, ízületi bántalmakat enyhítő készítményekből fogy. — Milyen gyógyszerek hiányoznak a patikákból, a gyógyszertári központ raktárából, és miért? Országosan száz-százhúszféle hiánycikket tartanak nyilván, a megyében ez nyolcvan-százra tehető. Magyarországon mintegy nyolcszáz készítményt forgalmaznak, amelyek közül néhányat — mert ráfizetéses — a hazai gyárak nem állítanak elő. A gyógyszer-előállítást és -forgalmazást integrálni kellene, hogy az itthon veszteségesen előállítható készítmények helyett külföldről vásárolják meg a szükséges medicinákat. Erre van pénz. csupán a gyógyszer-nagykereskedelmet kellene úgy irányítani, hogy a gyógyszerek behozhatok legyenek, s ezek hazai engedélyeztetését meg kellene gyorsítani. A jelenlegi gyógyszerhiányt a dollárelszámolásra való áttérés okozza, ugyanis eddig nem kötötték meg az üzleteket, most készülnek a szerződések. Ami hiányzik: a volt NDK-gyógyszerek közül a Rudotel, a Corinfar, Bulgáriából az Almagel A, a szovjet gyártású készítmények közül az Algopyrin, az Amydazophenum, az antibiotikumok közül az Erytromycin, a románoktól beszerzett Faryngosept. A Nyugatról hozott gyógyszerek hiánya minimális. A magyar gyárak készítményei közül hiánycikk az értágító Acidum Nicotinicum, a közismert Dipankrin, a Morgalin. a Ritelmex, az összes tetránféleség és a vitaminok. Közülük is a nagyon fontos D—3 vitamin, amelyet az angolkór ellen használnak. Szerencsére, életmentő készítmények nem hiányoznak. A nem kapható gyógyszerek helyettesítése lehetséges, amiről az orvosok természetesen tudnak. — Lesznek olyanok, akik az új gyógyszerárakat nem tudják megfizetni. Velük mi lesz; s milyen kiutat látnak a hiányok megszüntetésére? — Információink szerint a közgyógyellátást — ingyenes gyógyszerellátást — többen vehetik igénybe. Ennek az a módja, hogy az önkormányzat igazolvánnyal látja el a rászorulókat, akik díjmentesen juthatnak a szükséges medicinákhoz. A cukorbetegek ezután is díjmentesen juthatnak gyógyszereikhez. Ami a hiányok megszüntetését illeti: az életbe lépő áremelés nem szünteti meg, nem is csökkenti a hiányt, ez akkor lesz lehetséges, ha kialakul a piacgazdaság, azaz a gyógyszerért a teljes árat fizetjük ki. Ez, természetesen, nem jelenti azt, hogy ennyit kell a betegnek is fizetnie. A hiány megszüntetésének módja, hogy rá kellene bírni a hazai gyógyszergyárakat a gazdaságosan előállítható gyógyszerek termelésére, de ugyanakkor egy egészséges behozatalt is engedélyezni kellene. Ez megteremtené az egyensúlyt, s nem kellene sem az orvosoknak, sem a gyógyszert forgalmazóknak azon törniük a fejüket, hogy a megszokott készítményeket mivel helyettesítsék. Feltételezésem szerint kisebb mennyiségben keresett gyógyszereket rövidesen magánlaboratóriumok is előállítanak majd. Gémes Gábor AZ ÖNKORMÁNYZAT MINT ELLENPÓLUS? — POLITIKA ÉS NÉPESEDÉS — FELEMÁS MEGYÉK? — HATALMI SENKIFÖLDEK? Mit tehet(né)nek a régiók? E táj szülöttére, a családilag Szegedhez és Kecskeméthez is kötődő Bibó Istvánra hivatkozott Farkas László államtitkár az elmúlt hét végén, a szegedi városháza dísztermében, a Regionalitás ’91 tudományos konferencia megnyitójában. Véleménye szerint egy-egy köztársasági megbízott illetékességi területe nagyjából megegyezik a reformer tudós által 1971-ben javasolt országos kerületekével. Vagyis évtizedek óta megoldandó feladat az elmúlt századokban kialakult területi rendszer korszerűsítése, a különböző, részben alárendelt területi egységek hatékonyabb összekapcsolása vagy pontosabb szétválasztása. Szinte minden fölszólaló a kormányzat területpolitikai alapelveinek kidolgozását sürgette. Ha igaz, hogy a jól kérdezés fél siker, akkor a honi valóságfeltáráshoz eddig is buzdító alkalmakat teremtő hódmezővásárhelyi Juss folyóirat, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja és az MTA szegedi intézete által szervezett tanácskozás igencsak eredményesnek minősíthető. A politikusokat, kutatókat, gazdasági vezetőket összehozó konferencián számos időszerű, megválaszolásra váró kérdés vetődött fel. Politikai ismérvek, közigazgatási tennivalók vagy gazdaságszervezői feladatok köré szerveződjenek a régiók? A helyzetből adódóan elkerülhetetlen szükségest nem haladják-e meg a kormányzat rejtett központosítási törekvésen Miként egyenlíthetők ki az örökölt állapotokból, illetve az eltérő innovációs befogadóképességből adódó, esetenként mind nehezebben elviselhető különbségek''! Meddig tartható a megyék mostani felemás állapota? Netán a települések valódi érdekszövetségévé válhat idővel? Számol-e a kormányzat azzal, hogy az önkormányzatok tartós válsága az egész rendszert megingathatja? Miként ismertethetik el a lokális — egy-egy településhez kötődő — jövedelemtulajdonosokkal a regionális érdekeket? Önálló hatalommá nőheti-e ki magát a köztársasági megbízott intézményi Mikor lesznek törvényességi keretei a regionális szemléletnek? Az európai régiók szövetsége — tagjainak száma megközelíti a kétszázat — valóban meggyorsíthatja az európai egyesüléshez vezető utat? Mit tehetnek a régiók, az önkormányzatok a társadalmi önszerveződés oly kívánatos meggyorsításáért? Elképzelhető-e nálunk, hogy egy-egy város olyan, az országhatárokon túl is ható régióközponttá váljék, mint például Bázel? Hogyan található meg a területiség, a történetiség és a korszerűség elvének közös nevezője a régiókban? Kik hódítják meg a jogilag napjainkban még „gazdátlannak” tekinthető, a központi hatalom és a helyi hatalom közötti jogi senki földjét? Termékenyítő vitát váltottak ki a fenti és hasonló kérdésfelvetések. Az érdekes, gondolatokban gazdag előadások közül csak néhánynak az említésére van helyünk. „A központi hatalom regionális ellenpólusai az önkormányzatok” címmel igencsak aktuális problémákról szólt a pécsi Pálné Kovács Ilona, a közelmúlt politika és népesedési helyzet összefüggéseiről tett újszerű megállapításokat Tóth Jőc.íc/'főigazgató-helyettes. Csatári Bálint a Duna—Tisza köze falvainak és tanyáinak modernizációs lehetőségeiről és korlátáiról tartott hosszabb kutatást szintetizáló előadást. A tanácskozást Lippai Pál szegedi polgármester indokoltan nevezte zárszavában hasznosnak. Az elhangzott előadásokat, hozzászólásokat a Juss közli. (A tavaszias napon a vasútállomás felé ballagva személyesen is tapasztaltam, hogy egy régióba tartozunk a Tisza-parti várossal. Éppen olyan iszonyúan szemetesek, undorítóan elhanyagoltak utcái, mint Kecskemétnek.) Holtai Nándor A MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÁLLASFOGLALÁSA Mégiscsak kaphatnak munkanélküli-segélyt a tsz-tagok Lapunk március 9-én megjelent cikkében kifogásoltuk, hogy a termelőszövetkezeti tagok számára az 1991. IV. törvény értelmében nem jár munkanélküli-segély, ha nem szüntetik meg tagsági viszonyukat. Akkor arra is utaltunk, hogy a Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetség, mint érdekvédelmi szerv, tiltakozott e diszkriminatív eljárás ellen, s a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége átiratot intézett a kormányhoz, ugyanis a rendelet — amelyet sokan cikkünkből ismertek meg — nagy felháborodást váltott ki a mezőgazdasági szövetkezetekben dolgozók körében. A Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára március 13-án a következő tartalmú levelet küldte a MOSZ-nak, amelyből azért tartunk szükségesnek idézni, mert ezzel meggyorsítjuk azokat a folyamatokat, amelyek jelen pillanatban még a régi szisztéma szerint zajlanak: „A mezőgazdasági termelőszövetkezet tagjának munkanélküli-járadékra való jogosultsága eldöntésénél a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvénynek nem a létszámleépitésekről szóló szabályaiból kell kiindulni. A törvény 25. paragrafusának (1) bekezdése szerint a munkanélküli-járadékra való jogosultság egyik feltétele, hogy a kérelmező munkanélküli legyen. A munkanélküli fogalmát a törvény 58. paragrafusa (5) bekezdésének d) pontja határozza meg. Eszerint munkanélküli az a személy, aki a munkaviszony létesítéséhez feltételekkel rendelkezik. nem áll munkaviszonyban, egyéb kereső tevékenységet nem folytat, és az illetékes munkaügyi központ munkanélküliként nyilvántartásba vette. A törvény alkalmazásában munkaviszonyon a magyar jog 'hatálya alá tartozó munkaviszonyt, továbbá a munkaviszonyon kívül biztosított és az ezzel egy tekintet alá cső bedolgozói jogviszonyt, valamint a munkavégzési kötelezettséggel járó szövetkezeti tagsági viszonyt kell érteni. (58. paragrafus (5) bekezdés a) pont).” A levél legfontosabb része a következő: „Az ismertetett jogszabályi rendelkezésekből következik, hogy azt a szövetkezeti tagot, akinek nincs munkavégzési kötelezettsége (akár mert írásbeli megállapodás folytán szünetel a termelőszövetkezet foglalkoztatási kötelezettsége, akár mert a termelőszövetkezet a imm- kamegállapodást felmondta), a foglalkoztatási törvény alkalmazása szempontjából munkanélkülinek kell tekinteni, ha egyéb kereső tevékenységet nem folytat, és az illetékes munkaügyi központ munkanélküliként nyilvántartásba vette (58. paragrafus (5) bekezdés d) pont).” Ide kívánkozik a levél egy másik részlete, amelyről lapunkban is írtunk: „A vagyonjegyből szármázó jövedelem azonban nem esik a kereső tevékenység körébe, és mint ilyen, a munkanélküli-járadékra való jogosultságot nem érinti, így az erre vonatkozó információkérés alaptalan A Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkain vé-. .ml aláhúzta, hogy a szövetkezeti tagok munkanélküli jáiadck.nal kapcsolatban a munkaügyi központok számára az clubi.» kuvk megfelelően a szükséges iránymutatást megadják. Annak a re ményének adott végül kifejezést, hogy a felvetett gondok az új szövetkezeti törvény megalkotásáig megnyugtatóan rendezhetők. g.
