Petőfi Népe, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-21 / 67. szám

1991. március 21. • PETŐFI NÉPE • 3 KINEK A LELKIISMERETE? — LEVÉL JÁNOSHALMÁRÓL Kovács Zsuzsannának hívták, és 19 éves volt Szomorú levelet kapott nemrégiben szerkesztőségünk Jánoshalmáról. Egy „régi olvasónk” közölte, hogy március 1-jén „orvosi felelőtlenség miatt meghalt egy 19 éves fiatal lány” a városban. Felháborodásában fordult hozzánk, hogy a huszadik században meg kell halnia cukorbetegségben egy fiatalnak anélkül, hogy kórházi segítséget kaphatna. Tele volt tervekkel... Kovács Zsuzsanna édesanyját a munkahelyén, a Haladás Tsz köz­ponti irodájában találom meg egy héttel a temetés után. Kicsi, göm­bölyű asszony, sötét a haja, a ruhá­ja, a tekintete. Nem is kérdezi, ki küldött hozzá, beszélni akar:- Nem tudok szabadulni a gon­dolattól, hogy én vagyok a hibás a halálában. Hogy orvost hívtam hozzá. Be kellett volna vinni a kór­házba, Halasra. Akárhogy is — mondja maga elé, ki tudja hányad­szor már a vádat. Zsuzsi cukorbetegsége hatéves korától vált ismertté. Tanyán él­tek. A gyermekorvos, a szakrende­lés féltőn ügyelte minden változá­sát. Megtanították együtt élni a betegséggel őt is, édesanyját is, aki elváltán, egyedül nevelte gyerme­két. A kislány hamarosan önma­gának adagolta napjában kétszer is az inzulininjekciót. Amilyen biz­tonságot jelentett ez a rendszeres, barátságos orvosi kapcsolat, olyan megrázkódtatás volt átkerülni a felnőtt betegek közé. A körzeti or­vos személye is változott, ugyanis beköltöztek a városba. Még igazá­ból be sem rendezkedtek a sokféle változásra. — Előző héten beteg volt, fájlal­ta a hasát, hányt — emlékszik visz- sza az édesanya. — Én is elkísér­tem. a .rendelőbe,, mert nerp.újdqm miért, tartott ettől az új orvostól' Csütörtöktől nem is járt be dolgoz^ ni. Mert egyébként már volt mun­kahelye — néz fel rám —, idén kezdett a Bácska Ktsz-nél varró­nőként. Elvégezte a halasi szak­munkásképzőt, most meg a szak- középiskolát szerette volna estin letenni. Tele volt tervekkel...- Akkor mit állapított meg a körzeti orvos? — Nem mondott diagnózist, csak táppénzre vették. Bár néhány nap után újra kiír­ták dolgozni, egy héttel az előző eset után ismét hányt Zsuzsi. Csü­törtök reggel mondta is az édes­anyjának, aki munkába indult, nem érzi jól magát. Még jó, hogy tanulmányi szabadságon van, ott­hon maradhat. Este azzal fogadta hazatérő anyját, hogy egész nap hányt, ezért be sem adta magának az inzulint. Nem evett, csak renge­teget ivott. — Cserepes volt a szája — mondja most Kovácsné. — Kér­deztem, átmenjünk-e a doktor úr­hoz, hiszen ott lakik három házzal odébb tőlünk. Kérte, hogy ne. Az­tán fél tizenegy körül csak elmen­tem az ügyeletre, éppen a mi körze­ti orvosunk volt beosztva, Kishon- ti Attila. Amikor kijött hozzánk, a kislány már nem válaszolt rende­sen a kérdésekre, összevissza be­szélt. Amikor kiderült, hogy nem injekciózta be magát még aznap, azt mondta a doktor úr, hogy adja be magának legalább az esti ada­got, és itassam cukros vízzel. Végül aztán ő adta be az inzulint. Meg­kértem, mert a gyerek láthatóan nem volt rá képes. Hányáscsillapí­tó és nyugtató injekciót is beadott akkor, később megtaláltam a do­bozokat. írt még fel gyógyszere­ket, hányáscsillapítót és Nospát a hasfájásra. Diagnózist most sem mondott, azt sem várta meg, hogy jobban lesz-e, csak elment. Úgy fél óra elteltével jobban lett a beteg, tudott értelmesen beszélni, inni kért. Hajnali négy óra körül azonban újra panaszkodni kezdett. Édesanyja adott neki Nospát, amit az orvos ig. felírj, de volt otjhpn, i§ éppen. Inni csak egy-két kortyot adott,- -aztán ábban a reményben^ hogy csillapul a fájdalom, lekap­csolta a villanyt, hogy a reggeli munkába indulásig pihenjen egy ki­csit. Hat órakor a rettenetes csend­re riadt, fejénél a lánya feje nem mozdult. Rohant az ügyeletre. — Amikor kijött az orvos, azt mondta: aranyoskám, miért nem szólt, hogy közben rosszabbul lett folynak az asszony könnyei. Némán sír. — Volt szó esetleges boncolás­ról? — Akkor rögtön kérdezte tő­lem, hogy kérem-e a boncolását. Azt mondta, a gyereken ez már úgysem segít, hosszadalmas és költséges dolog. Nem is nagyon értettem először, aztán mondtam, hogy majd a volt férjemmel, Zsuzsi apjával kell ezt megbeszélnem. Reggel aztán bementünk mindket­ten a rendelőbe. A doktor úr el­mondta, hogy ez egy megállítha­tatlan folyamat volt, elhasználó­dott a szervezete, így aztán nem kértük a boncolást. — Mi szerepel a halotti bizonyít­ványban okként? — A cukorbaj, illetve a közvet­len ok pulmonális szívbetegség. Elsősorban a bizalmunkat? A körzeti rendelőben keresem dr. Kishonti Attilát. Míg várako­zom a rendelési idő kezdetére, ol­vasom az ajtajára függesztett iro­mányt: „A körzeti orvos kérése be­tegeihez. Egészségünk a legdrágább kincs, és a betegség legyőzése csak az orvos és betegének szoros együttműködésével lehetséges. Sze­retnénk mindent megtenni ennek ér­dekében, ehhez kérjük segítségüket. Elsősorban bizalmukat.” Ez utóbbi mondat a nagyobb nyomaték ked­véért aláhúzva. Aztán kiderül, be­tegekhez ment, s már nem jön visz- sza a doktor úr. Később otthon a magánrendelé­sét zavarom meg, mert mire hazaér a körzetéből, már rengetegen vára­koznak az előszobában és a ház előtt. A történet az ő elbeszélésé­ben csak apró, de nem lényegtelen ponton tér el az édesanya által el- meséltektől. Este fél tizenegy körül hívtak — mondja —, a beteget félig kó- más á'ttapbtban találtam. Vérnyo­mása jó volt, pulzusa viszont gyors, szaladó. Idegrendszeri tüne­tek: nyugtalan, zavart volt. Inzu­lint egész nap nem kapott, ezért azt beadtam, majd cukros vízzel itat­tuk. Miután meggyőződtem, hogy elfogadja a folyadékot, azzal hagy­tam ott, hogy ha bármi rendelle­nesség előfordul, vagy nem rende­ződik az állapota, azonnal intézet­be küldjük. Doktor úr, miért nem vitette azonnal kórházba? Mert úgy tűnt, rendeződik a felborult egyensúlya. Amikor kihív­tak, vittem magammal a glukózt, hogy kóma esetén vénásan beadjam. De mint mondottam, a vérnyomása normál volt, a pulzus szaporább és kicsit ki volt száradva. Az inzulin be­adása után megvártam a hatást, úgy nézett ki, rendeződött. — Az édesanya szerint ön nem várta meg, míg jobban lesz a lánya. — Hogyhogy nem? Hiszen meg­vártam, hogy iszik-e. Miután elfo­gadta a folyadékot, nem hányta ki, és nyugodtabb is lett, úgy tűnt, helyreállt a cukoregyensúly, akkor mentem el. — Mégis, reggelre meghalt ez a fiatal lány. — Igen. Mikor legközelebb ke­resett az édesanya, már csak a ha­lál beálltát tudtam megállapítani. De hangsúlyozom, amikor én este láttam, rendeződni látszott az álla­pota. Ha akkor nem tudom kihoz­ni a kómából, vagy nem úgy lá­tom, hogy a cukor egyensúlyban van, elszállíttattam volna. — Mi volt a halál oka? — Az alapbetegség ismert volt. Az édesanyja elmondása szerint sokat ivott, lehet, hogy folyadék került az ércsatornába. De feltéte­lezem, hogy a felborult anyagcsere szívmegállást okozott. — Miért nem kért boncolást? — Én rögtön kérdeztem az édes­anyát, kéri-e a boncolást, mert a pontos halálokot csak az állapíthat­ja meg. De a szülők bejöttek a rende­lőbe, és az asszisztencia előtt kijelen­tették, hogy nem kérik a boncolást. — De ön kérhette volna? Akár önvédelemből is. — Nézze. Nekem akkor köteles­ségem kérni, ha a beteg ismeretlen, vagy a halál hirtelen, illetve látha­tóan erőszakosan következett be. Ezek most nem álltak fenn. De a boncolás költséges és hosszadal­mas dolog. Vannak negatív ta­pasztalataim. Én egyszer kértem hivatalból boncolást, és nem di­csértek meg a költséges mulatsá­gért a tanácson. Tény, hogy a 19 éves lányon, il­letve a szülőkön a boncolás már nem segített volna. Mégis, a pon­tosság kedvéért idetartozik, hogy a kiskunhalasi kórházigazgatótól ka­pott információ szerint boncolást minden esetben kérhet a körzeti or­vos, s annak minden költsége a szál­lítás megszervezésével együtt a kór­házat terheli. A hozzátartozóknak pedig végképp semmi kötelességük ebben a dologban nincs. A boncolás tehát csak választ adhatott volna a halál okára, segít­séget nem. Azt a kórházban tudták volna megadni, illetve ennek leg­alább a lehetőségét, ha időben be­szállíttatja a beteget a kihívott or­vos. Lehet, hogy a kórházba szállí­tás is „költséges mulatságnak” szá­mít Jánoshalmán? Ha így is lenne, kétlem, hogy ezt a veszteséget bár­ki felvállalná cserébe. Azt pedig nagyon halkan érdemes csak fir­tatni, hogy hová lesz ezenközben a felhívásban kért és aláhúzott BIZALOM. Hajós Terézia „JÖVEVÉNYEK” VISZIK A SEGÉLYT Szociális gondok Homokmégyen vonja el pénzünket. Semmit sem válto­zott a helyzet a tanácsrendszerhez ké­pest: érvényesül a maradékelv. Ami marad a működtetési költségekből, az mehet fejlesztésre. Ezen a szemléleten változtatni kéne. De hát addig, míg azon izgulunk, hogy az iskolát bizton­ságosan tudjuk-e működtetni, fejlesz­tésre nem jut. Homokmégy és a hozzá tartpzó fal­vak utcái kihaltak. Jó néhányan már a határba merészkedtek, kicsalogatták őket az első napsugarak. Több száz hektár földet bérelnek az Aranykalász Tsz-től. Abban bíznak most. Az állat­tartás nem sok jóval kecsegtet, nincs ára a vágóállatnak. És aki nem találja föl magát a szélsebesen forgó világban, legföljebb kopogtat munkanélküli­segélyért. Esetleg megjelenik a polgár- mesteri hivatalban, szociális támoga­tást kérni . . . Zs. K. I. Homokmégyhez két szállás is tarto­zik: Alsómégy és Hillye. Mindkettőben megcsappant az őslakosság. Több tucat ház várt eladásra. Öreg, omlani készülő épületek. Aztán elkezdődött valamiféle modern népvándorlás. Jöttek ide messzi idegenből. Ismeretlenek, akik a puszta nyújtotta romantika mellé gazdagodni is vágytak. Ki így, ki úgy. Állattartásba, kertészkedésbe kezdtek, esetleg ingázás­ra vállalkoztak, ha be akartak férkőzni Kalocsa ipartelepeire. Azonban szorul a hurok körülöttük. Többen szürenkez- nek hazafelé, a városi ipar először a vidé­kieknek mondja föl a munkát. Merthogy a bérlet is pénzbe kerül. Ha a falusit so­rolja a munkanélküliek közé, a havi pluszkiadások is megszűnnek. Azok meg majd csak találnak valami munkát a pré- rin. Legföljebb túrják a földet, bérletben. Miféle gondot zúdít ez a helyi önkor­mányzat nyakába? — kérdeztük Matos Attila homokmégyi polgármestertől. — Szerencsére nagy a tenniakarás a képviselő-testületben. Sokat foglalko­zunk a falvak ügyes-bajos dolgaival. A szociális gondok nagyon leterhelnek bennünket. A két hozzánk tartozó fa­luban és Homokmégyen is nagyon nagy számban élnek idősek. Most ép­pen egy alsómégyi néni ügyével foglal­kozunk, aki visszatelepült a fiától és bejött, hogy segítsünk rajta, mert jófor­mán ennie sincs mit. Kilencvenen túl van a szerencsétlen. Szociális étkezte­tést kér, mert állítása szerint a fia nem akarja ellátni. • Matos Attila polgármester szerint óriási teher nyomja a vállukat.- Sok gondunk van egyébként az ország különböző részeiből ide települt fiatalabb generációval is. Elsősorban a gyámügynek okoznak fejfájást. Az át­lagosnál sokkal több az igény támoga­tásra. Szűkös pénzügyi lehetőségeink miatt bizony nagyon nehéz a dolgunk. Amit tudunk, megoldunk. Azoknál a családoknál, akikre pénzt nem lehet bízni, mert felelőtlenek, átvállaljuk az étkeztetési költségeket. Az őslakosság és az ide települtek között ellentét feszül. Ez legjobban a múltkori hillyei áfészgyülésen dombo­rodott ki. A születésük óta ide kötődők életüket becsülettel ledolgozták, soha nem tartották a markukat, sőt, inkább adtak a falunak, míg a jövevények in­kább a segélyekre utaznak, az élet könnyebbik oldalán próbálnak sütké­rezni. Mindezek oda vezetnek, hogy néha ez az ellenszenv a gyakorlatban is megnyilvánul. Néhány éve csábító volt a gazdál­kodás lehetősége — folytatja a polgár- mester. Sokan fantáziát láttak a vi­déki életben, gazdálkodásba fogtak. Azt viszont nem mérték föl, hogy a környéken egyre inkább nincs munka­hely, csak egy téeszünk van, Kalocsá­ról pedig elsőként a vidékieknek mon­danak föl. Feltételezem, ezek a körülmények pluszkiadásra kényszerítik az önkor­mányzatot. Valóban jelentős kiadást követel ez a felemás állapot. A fejlesztés elől • A néni már túl van a kilencvenen. Ingyen szeretne étkezni, üres a pénztárcája. Ki­lencven fölött meg inár nem kell sen­kinek. AZ OLVASÓ HANGJA Miért nem kaphat munkanélküli-segélyt a téesztag? Megdöbbenve olvastam, hogy a tsz-tagnak nem jár mun­kanélküli-segély. Hát nekem is megvan a véleményem róla. Egy újabb rendelet, ami nem megalapozottan került a nyil­vánosság elé. Nem ezt várjuk el a kormánytól, hogy így megkü­lönböztessen bennünket. Ha valakinek megszűnt a munkája, azt fogadják el munkanélküli­nek, függetlenül attól, hogy hol dolgozik. A tsz-tagság az nem biztosít fizetést, ezért erősen meg kell dolgozni manapság. Én is már 37 éve tsz-tag va­gyok, 1991. február 1-jétől pe­dig munkanélküli. Eddig min­den napot tisztességgel ledol­goztam, még többet, mint amit kellett. Ezek után, hogy mi lesz, nem tudom, mert nemcsak én, hanem huszadmagammal es­tünk e rendelet áldozatául. Már a Kádár-rendszer is megkülönböztette a tsz-tagokat az ipari dolgozókhoz képest. Itt a mezőgazdaságban kevesebb volt a bér, a nyugdíj havi 1000- 1500 forinttal. Ez idáig még a tsz-tag nem kapott szombat, vasárnapra táppénzt, holott a befizetés itt is 48+10 százalék. Egy újabb rendelet szerint, ha valaki úgy betegszik meg, hogy előtte nem dolgozott valami ok miatt, akkor nem kaphat táp­pénzt. Ez az igazi csapda egy munkanélkülinek. Se segély be­tegség esetén, se táppénz. Az pedig nem a dolgozóra van bíz­va, hogy mikor betegszik meg. Hogyan bízzunk így a kor­mányban, ha megkülönbözte­tettnek, hátrányos helyzetűnek érezzük magunkat?! Árról mi sem tehetünk, hogy az országot nyugati típusúra akarják át­szervezni, attól még nekünk lé­teznünk, élnünk kell. Nem lehet a munkanélküliséget úgy kezel­ni, hogy ki hol dolgozik. A munkanélküli az mindenütt munkanélküli. Az ilyen intéz­kedések sértik a jogállamiságot. Manapság a munkáltatók gyorsan leépítik a dolgozók lét­számát, mert megszűnt a foglal­koztatási kötelezettség. Nálunk is vannak olyanok, akik fél munkaidőben dolgoznak fél bérért. Ez sem igazi megoldás. Lassan, 5-6 év múlva nyugdi- jasok lennénk, jelenleg munka- nélküliek. Nem tudjuk, hogy ezek után majd mire számítha­tunk. Most kéne sokat dolgoz­ni, jó keresetet elérni, hogy elfo­gadható nyugdíjat kaphassunk. A rendeletek, szabályok olyan szigorúak, akármiről is van szó, mert azt nézi valaki, teljesítette- e az előírtakat, vagy nem. Ettől teszi függővé: jár, nem jár, ad­ható, nem adható. Azt már nem Kamionok — vízen Kamionok vízi úton történő szállítására hoz létre vegyes vállalatot a Mahart, a Hungaro- camion és a német Bayerischer Lloyd. Az új vállalat Budapest és Passau között, mintegy 800 kilométeres szakaszon szállít majd kami­onokat hajóval, tehermentesítve ezzel Nyugat- l.urópa számos közútját. Környezetvédelmi okokból ma már sok or­szág — így például szomszédaink közül Ausztria és Csehszlovákia is — drasztikusan csökkenti a kamionok számára kiadott átha­ladási engedélyeket, ezért egyre inkább elter­jed, hogy e rendkívül légszennyező gépjármű­veket útvonaluk egy szakaszán vasúton vagy vízen szállítják. A magyar—német vegyes vállalat — amelynek bejegyzése heteken belül megtörté­nik — főleg magánfuvarosok megbízásaira számít. A megalakulás után a vállalat folyami hajót építtet, amelyet a tervek szerint magyar cégre bíznak. A vállalkozás egyelőre egy hajó- egységgel indul, később az igényeknek megfe­lelően bővítik a hajóparkot. Egy hajó mintegy harminc kamion szállítására lesz alkalmas, tizenkét főnyi személyzetét a Mahart állítja ki, s ők adják a tolatőhajót és az úszókikötőt is. A llungarocamion és a német cég tőkével száll be a vegyes vállalatba. A három alapító egyenlően részesedik a vállalkozásban. Passauban már megfelelő kikötő áll rendel­kezésre, Magyarországon ez még kialakításra vár. Idehaza Budapesten, de legalábbis a fővá­ros térségében fognak kamionok behajózásá­ra alkalmas kikötőt létrehozni. FIGYELEM! S 1991. március 23-án, szombaton 10 órától a Autójavító Kft., Kecskemét, Ladánybenei út 1. AUTÓÁRVERÉST hirdet. ► Nyugati gyártmányú, B ka­tegóriájú jogosítvánnyal vezethető kistehergépjár- művek. ► Lakóautó. ► Gyűjtőknek Mercedes Old­timer szgk. (r. n.). A gépjárművek friss műszaki vizsgával rendelkeznek. \ 73 r mérlegeli, hogy ilyen helyzet­ben ki a vétkes. Keresel sehol, fizetnivaló annál inkább. Fizet­ni kell az OTP-t, a rezsit, de a mindennapi kenyeret is meg kell venni, másról nem is be­szélve. Tartalék viszont nem­igen van. Én is már nyolc éve az ipari ágazatban dolgoztán, mert már akkor is itt találtam munkát. Azóta háromszori át­szervezést értem meg, ami min­dig keresetcsökkenéssel járt, az árak meg feszt emelkedtek. Hát itt tartunk most. A munkanél­küliség okai: dotáció megvoná­sa, pénzhiány, nagy kamat, megrendelés hiánya, bizonyta­lanság. Én is nagy figyelemmel kísé­rem a földkérdés ügyét. Megint csak a földnélküli nincstelene­ket akarják nehéz helyzetbe hozni. ígérnek l—45 hektárt, de azt mindenki tudja, hogy eb­ből nem lehet megélni. Emellé a 30-35 évet ledolgozott tsz- tagot nyugdíjazással kellene re­habilitálni. A kettő adhatna va­lami megélhetést a tsz-tagnak, ha már földje nem volt. Ez len­ne számunkra az elfogadható megoldás. Mi, parasztemberek szereztünk el nem ismert éveket is a háztáji gazdaságban. Az itt előállított állatokat, terméket az államnak adtuk el. Ez nálam is 2,5-3 óra napi munkával 37 év alatt legalább plusz 10 évet tesz ki. Ez a másodlagos munka sok másról való lemondással járt. Ez többletmunka, az egészségre is hatással járt, amit észre is lehet venni. Ez volt a múlt. Ma már más szelek fúj­nak, ezt már mindenki tudja, látja és érzi. Én a 16. életévem betöltése után azonnal dolgozni kezd­tem. Erősen be kellett segíteni a család megélhetésébe, ez 1954- ben volt, akkor sem volt valami könnyű. Rögtön a felnőtt em­berek közé kerültem kaszálni, kapálni. Bizony ilyen fiatal gye­reknek nem valami könnyű volt. Azóta is állandóan dol­goztam, míg lehetett. De mi lesz velünk a most kialakult bizony­talanságban? Kérem azokat a munkatársa­im nevében is, akiknek közük volt e rendelet kiadásában, lét­rehozásában, elfogadásában, hogy sürgősen és igazságosan változtassák meg. Az ilyen álla­potok kialakulásáért a kor­mány a felelős, mi pedig nem lehetünk ennek áldozatai. Nem volt fiatalságom, de úgy látszik, rendes, nyugodt öregkorom, sem lesz. Vagy talán rosszkor születtünk? Németh József, Zsana

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents