Petőfi Népe, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-02 / 52. szám

1991. március 2. • PETŐFI NÉPE • 5 HÍRES ÉS GAZDAG AKART LENNI Andy Warhol nyomatai „Az üzleti művészet olyan fo­kozat, amelyik a Művészet után következik. Én reklámgrafikus­ként indultam, és üzleti mű­vészként akarom befejezni. Mi­után már csináltam azt a dol­got, amit »művészetnek« vagy minek hívnak, átmentem a biz­niszbe. Művészeti üzletember, vagy üzleti művész akartam lenni. Jó üzletet csinálni az egyik legcsodálatosabb művé­szet . . . Pénzt csinálni művé­szet, dolgozni művészet, és a jó üzlet a legjobb művészet” írta 1975-ben Andy Warhol, Amerika talán legismertebb művésze. Neve éppúgy foga­lommá lett, mint leghíresebb művének modellje, Marilyn Monroe-é. Ahogy Monroe Amerika első számú szexszim­bóluma, úgy Andy Warhol a pop-arté. Andy Warhol a csoda, a le­genda, a modern amerikai élet­érzés egyik első megfogalmazó­ja természetesen nem volt ame­rikai. Szülei a századelőn ván­doroltak ki a mai Csehszlová­kia területéről. És ezt éppen a most megnyílott budapesti. Műcsarnok-beli kiállítás kap­csán fontos megemlíteni. Hi­szen a kiállítás úgy született, hogy a prágai Narodni Galéria kéréssel fordult a New York-i Museum of Modern Arthoz. hogy állítson össze egy kollek­ciót Warhol műveiből. Azért, hogy a művész munkásságát ősei hazájában is bemutathas­sák. A New York-i múzeum tel­jesítette a kérést, az utaztatás­hoz pedig a francia Cartier Ala­pítványtól érkezett segítség. A Cartier Alapítvány, amely főleg a francia kortárs művé­szettel óhajtja megismertetni a világot, vállalkozott a profiljá­tól eltérő feladatra. És úgy ha­tározott, hogy európai turnéra # Jackie (1966) • Holdséta (1987) • Marilyn Monroe (1987) az indíttatás, a használati tár­gyak alkalmazásával, fetisizálá- sával mindvégig jelen volt mű­vészetében. Pályája kezdetén el­határozta, hogy híres és gazdag lesz. Ezért aztán híres emberek portréit kezdte készíteni. Siker­rel. A 60-as években már ő volt a pop-art legfőbb képviselő­je. Képei szitanyomatok, ame­lyek felnagyított fotók külön­böző variációinak reproduk­ciói. Ezekről más-más színű nyomatokat készített, és ezeket egymás mellé helyezte. Motívu­mai mindennapi használati tár­gyak, fogyasztási cikkek. Vagy a modern idők bálványai mint Marilyn Monroe vagy Llvis Presley. Ez a kiállítás 85, nagyméretű szerigráfiát (nyomatot) tartal­maz. Itt vannak Warhol legis­mertebb portréi, Marilyn Mon- roe-ról, Maóról, Jackie Kenne­dyről, Mick Jaggerről, Lenin­ről. Itt vannak a Virágok és a híres-nevezetes Campbell leves­konzervdobozok. Itt vannak a rajzfilmsorozatok hősei: a Su­perman és a Miki egér, meg Moonwalk, az űr legyőzője. Láthatjuk a Sarló és Kalapács, a Villamosszék, a Vezúv című nyomatát. Az Andy Warhol-kiállítás március 24-éig látható a Mű­csarnokban. (kádár) viszi az anyagot. Előbb Jouy-en Josas-ban, az alapítvány székhe­lyén mutatták be tavaly nyáron a kollekciót. Most pedig, Prága és Drezda után, Belgrád és Var­só előtt Budapestre is megérke­zett a szenzációs kiállítás. Az 1928-ban a pennsylvaniai Pittsburghban született és 1987-ben New Yorkban el­hunyt Warhol eredetileg rek- lámgrafikusnak készült. És ez GÁBOR MIKLÓS ÉS RIISZT JÓZSEF LEVELEZÉSE — ELBÍRJA-E TARTÓSAN A VIDÉKI SZÍNHÁZ A MŰVÉSZÉTÉT? „Mi a helyünk a te álmaidban?” Csak az érdeklődők és a közreműködők foszladozó emlékei őrzik a hivatalos műve­lődési intézményeket teljesítményeivel in­gerlő kecskeméti Érdekes Találkozások Klubja rendezvényein elhangzottakat. Vit- ray, Friderikusz, a talk-show, meg a Csak ülök és mesélek előtt világjárók, népszerű vezetők, tévésztárok, színészek válaszoltak a műsorvezető és a közönség kérdéseire. Általában sok nézőt vonzottak a találkozók, de talán sohasem gyűltek össze olyan sokan, mint az akkor már kecskeméti színész, Gábor Miklós estjére. A Budapestről ide szerződött - inkább sejtettük, mint tudtuk, hogy miért — művész igencsak meglepő­dött, amikor a Tudomány és Techni­ka Háza nagytermének zsúfolt pad­sorait megpillantotta. Az összegyűl­tek jó hangulatban idézték korábbi kecskeméti sikereit. 1955-ben az Ár­mány és Szerelem Ferdinándjaként vendégszerepeit a hírős városban Ruttkay Évaval. Több mint egy évti­zed múltán dörgő taps köszöntötte a városi tanács rendezvényén: döbbe­netes megjelenítő erővel olvasta föl Füst Milán IV. Henrik című drámá­ját. Sok mindenről szó esett a kelle­mesen szórakoztató közönségtalál­kozón, szólt friss élményeiről, a vidé­ki színházakról úgy általában, tervei­ről. Akkor sajnálnám különösen, hogy sem gyorsírásos jegyzet, sem magnófelvétel nem készült a fordula­tos ankétről, ha határozottabban rá­kérdeztünk volna alkotói vívódásai­ra, közérzetére. Lett volna mondan­dója. A nemcsak fizikailag, hanem in­kább lélekben „Pest” és „Vidék” közt ingázó művész nemrégiben, Kos a Mérlegen című kötetében hozta nyil­vánosságra másfél évtizede őrzött kecskeméti jegyzeteit, a Ruszt József­nek írt és a tőle kapott leveleket. Izgalmas olvasmány valamennyi! * * * Kettejük kapcsolatának munka jellegét telitalálat mondattal jelzi Gá­bor Miklós Ruszt Józsefnek küldött első (vagy elsőként publikált) levelé­ben. „Ezt a levelet légüres térbe kül­döm. Te már a János királyban élsz, számomra ismeretlen világban. Mi még nagyon messze vagyunk a Bereni­GABOR MIKLÓS Kos a Mérlegen ee töl. vagy bármilyen értelmes niiin- kátöT. Menteged magát. „Természe­tes hát, hogy én írok először." A keltezés nélküli levelet 1974 no­vemberében írta a helyét kereső mű­vész. Túl volt a Don Carlos sikerén. „Nem búcsúztam el a kecskemétiek­től, csak úgy ’leléptem’. [ ... ] emlé­keztesd őket néha, hogy vagyok, visz- szatérek." Gábor Miklós elsősorban feladat­ra, Ruszt József törekvéseit így-úgy visszhangzó szellemi társra vágyott. A Schiller-mű osztatlan sikere mind­kettőjük számára nyilvánvalóvá tette egymásrautaltságukat. A kecskeméti szerzőnek szükségé volt a Kossuth- díjas kiváló művész emberi, szakmai, politikai tekintélyére, a budapesti Katona József utcai lakosnak pedig a drámaíró nevét viselő, őt remélhe­tően jó szereppel megajándékozó tár­sulatra. Kínzó munkavágyában a szí­nész tőle szokatlanul többször föl­ajánlkozott. Ruszt Csendes Don- adaptációs terveiről értesülve sietve kérdezte: „az is fölmerült bennem: A Donban nincs nekünk szerep ?' * * * A színész, aki sohasem titkolta, hogy számára Gábor Miklós (kitelje­sítése) a legfőbb ügy, 1974 végén — amikor Vass Évával együtt kiszorult 9 Sára Berna­dette (Matild grófnő) és Gá­bor Miklós a VD. Gergelyben. (Tóth Sándor felvétele) Ádám Ottó (mind erőtlenebb, külső- ségesebb) színházából — írta: „e pil­lanatban neked kevésbé van szükséged ránk, mint nekünk rád!" Szinte önkín- zóan kutatta: „a Carlos után mi a helyünk a te álmaidban? [... ] — Mi naiv odaadással hiszünk benne, hogy kitűnően tudnánk együtt dolgozni. De most ide a te voksod is kell." Önmaguknak sem merték bevalla­ni Gáborék tudatalatti szorongásu­kat. „A vidék pillanatnyi tündöklése" ide vagy oda, vajon leköltözhetne-e hosszabb időre Kecskemétre presz­tízsveszteség nélkül? Gábor Miklós és Vass Éva csak akkor írta alá a kecs­keméti szerződést, amikor Ruszt ki­fejtette válaszlevelében: találkozásuk szükségszerű. Itt döbbentek rá Miszlay István igazgató és a főrendező elkeseredett — részben a kétbalkezes megyei szín­házi irányítás miatt elmérgesedett — viszályára. Noha Miszlay István úgy fogadta a Ruszt hívására érkezett új tagokat „mint egy ellenséges klikk embereit", tudatták szellemi barát­jukkal: „az igazgató a mi igazgatónk is”. Félreérthetelenül közli Gábor Miklós: „Jóska, undorodom a klik­kektől". Szerencsére, sohasem haverkodott a színész és a rendező. Ennél többre tartották magukat, vállalt ügyeiket. Figyelmeztették egymást a leselkedő veszélyekre. A Kos a Mérlegen kötetnek a honi színházi művészét ígéretes időszakát új adalékokkal gazdagító visszaemlé­kezéseinél, Shakespeare teljes meghó­dításáért vívott küzdelmének doku­mentumainál is értékesebb hozadékai a szerepelemzések. Különösen a már említett — a kötet egyharmadát kite­vő — „Pest” és „Vidék” között feje­zetben publikált levelek izgalmas al­kotáslélektani olvasmányok. Olykor egyetértve, olykor egymásnak feszül­ve próbáltak a közösen vállalt művek mélyére hatolni, ezek végső igazsága­it fölmutatni. Mindketten tudták — Ruszt le is írta: — „egy vidéki színház szerkezete nem tűri sokáig saját tes­tén, mint valami kinövést, a művésze­tet". A tervezett Shakespeare-, Racine-, sőt, Németh László-előadás megkövetelte a klasszicizmussal, a klasszikusokkal kapcsolatos nézeteik tisztázását. Mindazoknak ajánlom a Szépiro­dalmi Kiadó gondozásában megje­lent Gábor Miklós-kötctet, akik érte­ni akarják a színházi világot,,az erős, intellektusú, Kossüth-díjas művész töprengéseit, aki a kecskeméti társu­lat tagjaként 1975 októberében mint Antiochus király lépett színpadra Racine Berenicéjében. A következő év februárjáben Leontes volt Shakes­peare Téli regéjében, majd VII. Ger­gelyként növelte tisztelői táborát Né­meth László drámájában, 1976 őszén. 1977 áprilisában teremtő ré­szese volt O’Neill Boldogtalan hold című drámája varázslatos előadásá­nak ifjú James Tyrone-ként. Harma­dik, és sajnos, utolsó kecskeméti éva­dát az általa rendezett Oszlopos Si­meonnal nyitotta meg a színház. Az évad végén a Koldusopera Peacock- jaként búcsúzott közönségétől, 1977. június 11-én, vasárnap. Szép időkre emlékeztet a Kos a Mérlegen. Heltai Nándor GYURKOVICS TIBOR: Szent Pál levele a zsidókhoz Most tehátlan írok nektek és kö­szönitek, drága testvéreim, hogy megfürösszem szívemet bennetek. Üldöztetve vagyunk, és üldözni fognak bennünket talán a világ vége­zetéig. Nem bírja el a népek primitív sokasága, hogy kiválasztottak va­gyunk. Hogy egyetlen istent találtunk a pusztában, és nem százat, ezret, növényt, sóskát, oroszlánt vagy aranyborjút. Várjatok, telkeim, valami zajt hal­lok. Valaki jár künn a homályban, a törött tornácon sikkant a saruja. Hah! Megölnek? Fülelek —fekete csönd a válasz. De most ismét! Mint­ha a kőfalat súrolná a kéz! Vagy a reteszt babrálja? Jaj. Feneketlen csönd. Talán csak egy gally ért össze a másikkal a szélben, és az hegedült. Krisztus, most volna jó. Mint egy cso­daszert, mint egy gyógyító olajbo­gyót! Használni! Nem félek. Túl vagyok minden há­nyattatáson. Jól tudjátok. Kiálltam hetven botütést, vízben aludtam a ha­jófenéken éjszakákon át, évekre bör­tönbe vetettek, s sötét kamrákba, or­szágokon át üldöztek-űztek, hogy ró­kalyukakba fúródva aludtam, ne ta­láljanak rám, volt hogy tíz napig nem ettem. Nem sajnáltam az életemet, tiérettetek ajánlottam oda, és a ma­gam föltámadásáért. De ez a zaj... Ha egy valaki, egyetlen ember rám tör, puszta késsel akár... Mormolom imáimat: Uram, adj erőt a messzehaladónak... Mindegy. Most nem rólam van szó, hanem rólatok. A ti legnagyobb bajotok, hogy zsi­dók vagytok. Krisztus után nem lehet zsidónak tenni. Akárkinek is van iga­za. Mint mondtam, már első kivá­lasztottságunkat — az izraelit — sem bocsátják meg nekünk a népek, nem­hogy a másodikat. A krisztusit. Mert — Krisztus mint a jövendő javak fő­papja a nagyobb és tökéletesebb sáto­ron át jelent meg, amely nem ember­kéz alkotása, azaz nem e világból va­ló. Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egy­szer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. Tudjátok, hogy rátörtem Krisztus­ra. Karddal rontottam rá. Le akar­tam kaszabolni. Kiforgatni a belsejét, pengémre fűzni a zsigereit, átdöfni vastag szívét, ha páncél takarja is! Miért? Mert zsidó vagyok. Es ö mint főzsidó a saját vallásom­tól és fajomtól akart megfosztani! Hát hogyan tehetséges ez?Mit csinál ez az embernek álcázott isten? Zsi­dót tanítani akar ? Hogy ne egy nép­hez, hanem Istenhez tartozzunk ? Még ma is beleőrülök, ha belegondolok! Mit akar még velem ez a Krisztus — és rárontottam, tudjátok, csak a fény epilepsziája és hőkölt arcú an­gyala tartott vissza. Krisztus ■— mindent elvett tőlem. Mindent! Es én mindent nekiadtam? Krisztus nem engedte nekem az én természetes életemet. Nem én rontot­tam reá karddal, hanem ő énre ám! Kiherélt, földarabolta az érzelmei­met, mint a spárgát, szememét a tar­kómba lökte, hogy csak az ö világos­ságát lássam! Beíedöfött a tüdőm kö­zepébe, hogy ne érezzem a természe­tes levegőt sem! A gondolataim elveszítették a zsidó kacskaringókat, a rabbinus logikai alagutakat, a héber kabalisztikát! Fénygondolataim lettek, fölnyilazok a napba, isten szivébe célzok! Más ember tettem, zsidók! Könyörgöm, ezt értsétek meg, mert ti is a vérem­ből valók vagytok, és életben kell maradnotok! Tudom, jó várni a Messiást. Ta­lán jobb várni, mint megtelni. De ha már megvan, nem tehet úgy csi­nálni, mintha nem lenne meg! Nem lehet ott gubbaszkodni a régi ószö­vetségi sátorban, hajmakamelozni, és hátranézni az időben! A napra­forgóolaj lángoló és sötét szagánál! Zsidók! Könyörgöm, ne marad­jatok zsidók! Térdre borulok előtte­tek, térdre borulok népünk szenve­dése előtt, Izráel bujdoklása előtt, két kezem összekulcsolva rázom: itt van a Messiás, nézzetek rá, zsidó a zsidókból, főpap a főpapok közül, Jahvé, Jehova Fia, könyörgök, ne vonjátok fejetekre a vérét, ne szen­nyezzétek kezeteket a vére harma­tával— legyen király, istenfia, Ab- rahám küldötte, Mózes barátja, ne vonjátok a szőrös kebletekre szét­hasított köpenyét! Megint zörren valami. Kime­gyek. Hiába nézek, semmit sem látok. A tornácon feldőlt a veder, de azt egy macska is feldüthette. Macska ? Egy éve nem láttam errefelé macs­kát, itt inkább csak sakálok óva­kodnak be a kert aljába. Akkor sa­kál, nekem mindegy. Es a kút felől jött a zaj. A kútban csak nem lapul egy ember? Es ha most kimentem, egyszerűen ledöfhetett volna. Mire vár ? Képzelődés. Zsidók. Testvéreim. Apám test­vérei. Hallgassatok rám. En meg­jártam a krisztusi iskolát. Húsz éve szervezem azt a helyi és világszövet­séget, melynek kebelén pihenni jó. Ahogy János, a szeretett tanítvány pihent egykoron Jézus szívén. Me­nedék. Ajulat. Nem kel! zsidónak lenni. Ez a második kiválasztottság. Nem egyszerűen faji, nem egyszerű­en vallási — új történetem. Higgye­tek nekem! Adósa vagyok barbár­nak, görögnek, mert megtanítottuk egymást egy emberen túli állapotra. Emberfeletti érzetre. Krisztusra. Vessétek el gőgötöket. Gyűrjétek magatok alá harsány képességeite­ket, kötözzétek te eleven, nyüzsgő­mozgó kezeteket, szerkezetbe bele- furakodó kíváncsiságotokat Krisz­tusra fordítsátok, kifürkészni lágy titkait! Adjátok felféltékenységteket! ír­játok, hogyhogy a pogány ok is oda- furakodhatnak Jézus asztalához ? Hova lett a mi több ezer évünk ?Sőt! Előbbre törtetnek nálatok, a helyi gyülekezet vezetője sem zsidó, ha­nem egy őspogány, aki nemrég még hatvan istennek áldozott! Es hogy ti vagytok a többség. Sokkal többen vagytok, ti, zsidók, mint ezek a nyomorult szíriaiak. S Krisztus jelvényével ők uralkod­nak felettetek. Ok a hangadók. Ed­dig beszélni sem tudtak. Most meg­eredt a nyelvük. Talán a Szentlélek szállt reájuk apró lángnyelvecske alakjában?—gúnyolódtak vetem. Zsidók, ti zsidók, drága testvére­im — önuralom! Ez a mi zsidó skizofréniánk. Ez a mi új sorsunk. El kell hagynunk zsidóságunkat az új hitért, de szí­vünk gyökerében marad egy csöpp Izrael. Mohón áhítozzuk Krisztus igáját, de évezredünk rabbibölcses­sége agyunk rejtett csatornáiban bolyong. Hősei teszünk Jézusnak, de köszvényes kézzel is markoljuk a tórát. Ószövetségi tömjént lóbá­lunk, de lelkünk villanásában fölsej- lik Krisztus nagyszerűsége. Ez a mi keresztünk. Kettős ke­reszt. Magam is így vagyok. Az tenne a sors legnagyobb fintora, ha én, szerénytelenség nélkül mondha­tom, a legnagyobb krisztiánus, mint zsidó halnék meg. Ha egyszer meg­feszítenek, kettős keresztre keltene verniök. De talán meg sem feszíte­nek. Nem volnék méltó rá?Akármi­lyen keresztény tettem, mégis zsidó maradtam ? Ez a zaj ... Várjatok, kimegyek és megné . ..

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents